Mondhatom, hogy eddigi életem legszebb Anyák Napját tudhatom magam mögött így idén, mert az ovi nemcsak abból a szempontból remek hely, hogy finomakat eszik a gyerek és jó a társaság is, de sok okos dolgot tanulnak és hogy ilyen meghitt ünnepséget rendeznek az anyukáknak... Nagyon tetszett, hogy a gyerekeknek nem kellett kiállni csapatosan kétszáz ötven anyuka-nagymama elé, hanem az óvónők egyesével "engedték be" az anyákat. Kint várakoztunk a folyosón, aztán mikor én következtem, nyílt a csoportszoba ajtaja és Dorka állt előttem. A kezét nyújtotta, odavezetett a csoport egyik szegletében levő fotelhez, ami egyéb napokon a mesesarok, és hellyel kínált. A fotel mellett kis asztalka, rajta kis tálban szív és csillag formájú sütemények és egy kis rózsaszín boríték. Megölelt, majd hátrébb lépett, de aztán mégis kissé elbátortalanodott és inkább visszajött szorosan mellém és elmondta nekem a világ egyik legszebb (nekem akkor ott a legszebb) anyák napi versét, sosem hallottam még, ez már újhullámos, de épp ettől volt jó. Aztán megkaptam a rózsaszín borítékot, amit saját maga készített, benne a szintén sk lila gyöngy karkötővel (értelmet nyert az előző heti kérdés a kedvenc színre vonatkozóan), majd megkínált a szintén általuk, igazi jóság-lisztből sütött kókuszos sütiből, és végül egy szál gerberát is kaptam. Vanda néni lefotózott minket. Mindeközben a többi gyerek a már felköszöntött anyukával vagy még nélkülük halkan játszottak a helyiség másik részében, így senki előtt nem kellett zavarba jönni, szerepelni, csak mi ketten voltunk ebben a meghitt helyzetben és az ezt asszisztáló óvónéni. El nem tudom mondani, milyen boldog voltam, elámultam megint, hogy ez milyen ötletes így, mennyivel jobb a gyereknek és szülőnek egyaránt, hisz ez így tényleg rólunk szólt. Aztán jött átültünk a másik oldalon levő alkotó sarokba és ajándékot készítettünk közösen a nagymamáknak, mögöttünk pedig érkezett a következő kisgyerek kézenfogva az anyukájával a mesesarokba... Mérhetetlen boldog és büszke voltam...
 |
| az ajándékaim |
Az oviban pedig múlt csütörtökön tartották az évzárót. A gyerekek nagyon aranyos műsort adtak elő, Dorka nagyon helyes verset szavalt, édesek voltak nagyon. Elbúcsúztatták dadusukat, Zsuzsa nénit is, aki jövőre már nyugdíjas lesz, Dorka nagyon-nagyon szereti, többször is sirdogált már itthon, hogy nem szeretné, ha elmenne Zsuzsa néni, de ez ugye nem kívánságműsor. Hogy ki lesz helyette vagy lesz-e új dajka vagy a meglevőekkel oldják meg, még nem tudjuk, de hogy rossz választás nem születik, az biztos, mindenki egytől egyig a végletekig barátságos. Aztán másnap kisvonatozni ment a csoport, az ovi előtti buszmegállóban vette fel a városnéző járgány a gyerekeket, tettek egy nagy kört a városban, majd visszatérve még fagyizni is elvitték őket. Akkora volt a boldogság, hogy ihajj. Ezt mondjuk az egyik anyuka javaslatára és segítségével szervezték, de akkor is remek, hogy az ovi és az óvónők partnerek voltak a lebonyolításban. Annyiradeannyira örülök, hogy Dorka ide jár, csak szuperlativuszokban tudok mindenkiről nyilatkozni és ha nem is csillivilli meg tiptop minden, de emberileg igen a magaslatokban járnak a dolgozók. Borinak is itt a helye, annyi szent.
A gyereknap délelőttjét az Aranyparton töltöttük. Mivel igencsak időben érkeztünk, így sikerült arcfestésre is beneveznünk, de voltak népi játékok, kis angolfoglalkozás, Bori csücsült rendőrautóban, volt bábszínház, Zsuzsi-koncert, ékszerkészítés (ezt otthagytuk sajnos az arcfestéses sorszámunk miatt), jó volt. Aztán délután kimentünk a Decathlonhoz, hogy az ottani görkorizást, lovaglást, miegyebet kipróbáljuk. És akkor jól megszivattam a gyerekeket, mert kiderült, hogy mindez szombaton volt, rossz dátumra emlékeztem... Helyette nagy duzzogva (Dorka szó szerint) elmentünk a Barátság parkba és egy jót játszótereztünk. A gyermekek ajándéka 3 db Tesco-s kifli volt, se vattacukor, se fagyi, se lufi. Így alakult, de ettől is baromi boldogok voltak és ez így jó.
És így a végére - eddigi anyaságom egyik legszebb szituja is tegnap történt:
A játszótéren Bori meglátta egy kislány babakocsiját, odament és benézett, meg akarta simogatni a bent fekvő játékbabát, mire a homokozóból kiordított egy kiscsaj (3 körüli), h neeee, nem nyúlhatsz hozza, az az enyém, nem játszhatsz vele!!!! Bori kiflivel a kezében mosolygott és indult tovább, a kiscsaj azért nekiállt vinnyogni a kiflire mutogatva, h én is akaroooook, erre mondtam, h az viszont a kislányé, nem a tiéd :D ja, rohadék vagyok, de azér na. Nem zavart az se, h az anyja is hallotta, aki aztán mondta is,,h Esztike, nekünk csak ropi van, de az persze nem kellett, hehe. Dorka eközben az apjával a sokméterrel odébb lévő padon ült és beszélgettek. Egy idő után Dorka bement a homokozóba és elkezdett játszani a Frissen kapott homokmalommal, amibe bőszen lapátolta a homokot. Megjelenik Esztike és fogja a malmot, h o is játszik vele. Csak a szemem sarkából távolról láttam meg a mozdulatot messziről, csak feltűnt, milyen vehemens módon rántja el a lányom elől a játékot. Erre Dorka felállt, jó erősen kirántotta a kiscsaj kezéből a cuccot és ráordított: "Eeeez az ENYÉM!!!! Ha az előbb nem engedted a kishúgomnak, h megnézze a babádat, akkor te se fogsz játszani az én játékommal, megértetted??" Pedig nagyon okos mostanában már, mindig játszhat mindenki az o dolgaival , hisz tudja, h nem örökre viszi el, sose volt ilyen mostanában, ez egyértelműen Bori melletti kiállása okán történt. Azt sem értem, hogy hallotta egyáltalán a Boris affért, hogy tudott erre is figyelni, pedig nyilván érzékelte messziről is és beszélgetés közben. Mindenesetre szép vagy nem, de eszemben sem volt rendre utasítani és másokkal jófej lenni, ellenben irtó büszke voltam Rá, h igy kiállt a húgáért. Kesőbb odamentünk Ricsivel és mindketten jól megöleltük és nagyon megdícsértük, szegény szinte nem is nagyon értette, mint akinek a legtermészetesebb dolgot köszönnénk meg... Irtó jó érzés volt ennek zug-fültanúja lenni... <3
