A bűvös 37. hét és a még bűvösebb NST

Tegnap elérkeztünk az utolsó mérföldkőhöz legkisebbik leányommal, betöltöttük a 37. hetet, melynek értelmében ugyebár Őnaccsága már semmiképp sem számít koraszülöttnek. Így néztünk ki tegnap:

 Ma pedig eljött a nagy nap: elmehettem életem első bőrfoteles NST-jére. Fél 11-re volt időpontom. Nyilván, hogy egész addig mocorgott a gyermek bennem, míg fel nem baktattam az emeletre, aztán pedig szépen elaludt. Ennek köszönhetően gombot sem tudtam nyomkodni az első öt percben. Ekkor jött Gabika és az amúgy tényleg roppant kényelmes fotel háttámláját hátrafelé megdöntötte 45 fokban, hogy hátha akkor majd jobb lesz. Hogy kinek lett jobb, az nagy kérdés, mert se a gyerek nem lett aktívabb, én meg legalább megfulladhattam a majdnem hanyatt fekvéstől a maradék időben. Ja, nem is. Arra azért jó volt, hogy Borinak még több helye maradt arra, hogy a kis tappancsait kajak minden erejével a bordáimba nyomja, úgyhogy remek volt a buli. Tényleg a kínok kínját éltem át. Miután közeledett a vége, én pedig még mindig alig tudtam teljes őszinteséggel gombot nyomni (azért bevallom, egyet-kettőt benyomtam kamura, mert nem akartam ilyen szenvedések között tölteni a napot), jött újra a hölgy és egy hajókürttel telibe nyomta a hasamat. Édes kisbabám... Akkorát ugrott, mint a ház, nyilván még jobban belegyalogolva a belső szerveimbe, no ott és akkor gondoltam, hogy már megint milyen igaz az a bizonyos mondás: "Ne kívánd, mert megkapod!" Nesze neked flancos nst. Onnantól már, hogy besokkolták a gyerekemet és ittam egy jó csomó vizet, meg letoltam egy müzliszeletet, volt nyomkodnivalóm. Aztán jött a doktorom, leszedték rólam a tappancsot, felkecmeregtem és megnézte a papíromat. Mondta, hogy a vége frankó, amúgy jó ez, ahogy van. Kérdezte, hogy gond lenne-e, ha át kellene most fáradnom az ultrahangos szobába, mert ránézne a Picire. Mondtam, hogy ennél nagyobb gondom az életben ne legyen... Két perc múlva már a vizsgálóágyon feküdtem. 

Bori feje szépen beilleszkedve a medencémbe, lábai az égnek és továbbra is mindene flottul működik, legalábbis így ránézésre. Adatai közül megintcsak azt láttuk, hogy a buksija és a combcsontja alapján épp egy kicsit, de nagyobb, mint a terhességi kornak megfelelően lenne, ám a pocakja (ahogy anno Dorkának is) olyan termetes, hogy arra 38+6-ot dobott a gép. Becsült súlya pedig így, 37 hetesen és 1 naposan: 3790g... Ehhh. Tudom is, érzem is. Doktor szerint is ejha. Már most mondta, hogy nem olyan biztos, hogy nagyon erőltetni fogja majd a természetes szülést, de úgyis az majd ott és akkor fog majd eldőlni. És ez így lesz jól, ahogy lesz. Lehet, hogy tök feleslegesen kezdtem el szedni az Andi által felírt homeós bogyókat, de azért még kicsit bízom benne, hogy nem. Mindenesetre van új időpontom nst-re jövő pénteken 11.30-ra. Majd meglátjuk, eljutunk-e addig. Anyával beszéltem, mikor végeztem és mikor elmeséltem neki mindent, azt mondta: "Igaz, hogy eddig azt mondogattam, hogy próbálj pihenni, amikor tudsz, de most lehet, hogy inkább azt mondanám, hogy ne, hátha előbb beindul valami..." 

Na igen. Igazából nagyon erőltetni sem akarom a dolgot, mert nem biztos, hogy az jó vért szül, másfelől pedig tény az, hogy ennek a kislánynak már mindene kifejlődött és már csak hízik odabent, amit meg idekint is ráér majd. Sosem kívántam még ennyire, hogy bárcsak legalább 10 cm-vel magasabb lennék, mert akkor nyilván másként férne el bennem egy ekkora gyerek, mint így, a magam kis 160cm-ével. Tényleg nagyon kínoz már, szakadásig tapossa a belső szerveimet (köszi elöl tapadó méhlepény), nem lepődnék meg azon sem, ha lenne már törött bordám is, ami egyszer csak szépen majd átböki a tüdőmet. A fél méter átmérőjű bokám, a lábzsibbadás, a kacsázó menés már csak apró szépségpöttyök... A döbbent, hasamat pásztázó tekinteteket már megszoktam, de még mindig ütni tudnék egy-két cuki beszólásért.

Kicsi Angyalkám. Nem sürgetlek, tényleg, de annyit azért kérnék, hogy ha lehet, ne várjuk meg az augusztust a kibújással, ha egy mód van rá, mert az már szerintem egyikünknek sem lenne túl jó. De főleg Neked meg nekem. Jó lesz idekint meglásd, sokan várunk Téged, akik már most is nagyon szeretnek!!! (Én néha kicsit kevésbé, mert nagyon bírsz fájni.) Na jó, még egy hetet kapsz, aztán elég a marháskodásból, rendicsek?