Utolsó védőnős és terhesgondozós látogatás

Tegnap reggel Dorkával meglátogattuk a védőnénit. Vittünk neki pisit, amivel minden okés továbbra is, megdicsért, hogy milyen jó lett a 34 hetes vérképem, újra jó a vasam is. A súlyom már megint gyarapodott, annak ellenére, hogy sokszor barackot meg dinnyét fogyasztok akár főétkezések helyett is. Semmi tudatos, egyszerűen ez esik jól. Amikor aztán megmutattam neki a bokámat, mondta is, hogy na, itt a ludas. Mert most már tényleg állandósult a cipóláb, főként reggelente úgy érzem, hogy szinte talpra sem bírok állni, annyira ég és feszül az egész, konkrétan kellemetlen a gyaloglás. Ha már belelendülök, akkor oké, de a bucisodás akkor is borzalmas méreteket öltött már. Asszem már így maradok a végéig. Az elmúlt hétvége kánikulája nyilván rátett egy lapáttal, mint ahogy a Győrkőc fesztivál is, ahol nem keveset ácsorogtam és gyalogoltam a nagyobbik gyermekkel. Amúgy remek, hogy már itt tartunk és azért tartsunk ki legalább a 37. hétig, mert akkor már ugye nem korababa a baba.

Délután dokihoz mentem, immáron utoljára. Elmondtam, hogy továbbra is vannak keményedéseim, bár sokszor azt sem tudom, mi feszit, mert néha úgy érzem, mintha Borcsi keresztbe fordulna bennem és egy nagyon nyújtózkodna, ilyenkor azt hiszem, szétrepedek. Azt is megemlítettem, hogy pár napja tapasztaltam már alhasi, menstruációs fajta görcsöket is, amik már valószínűleg jósló fájások. Megvizsgált és megállapította, hogy szerencsére zárt teljesen a méhszáj, de a méhnyak kicsit már megrövidült, úgyhogy arra 2000-es értéket kaptam. Megbeszéltük, hogy szeretném, ha ott lenne a szülésnél és nyilván százra nem tudta ígérni, de azon lesz. Annyit mondott, hogy egyedül július utolsó hétvégéjén (péntek-szombat-vasárnap) nem lesz, amúgy igen. Reméljük, nem pont akkor indul útnak a kishölgy... Mivel sajnos a Dorkánál megfogadott (és ott nem levő) szülésznő nem vállalt, kérdeztem a doktortól, hogy van-e akivel szívesen dolgozna együtt, ha úgy alakul. Mondta, hogy tényleg tök mindegy, de aztán mondott egy nevet és hozzá egy telefonszámot. Igazából még mindig filózom, hogy fogadjunk-e szülésznőt, mert akkor, ha ismét császárra kerül a sor, nem sok értelme van a gátvédelemről csevegni... Közben meg azt gondolom, hogy csak jó lenne, ha lenne valaki, aki aztán odafigyel a szoptatásra meg az egyéb kínjaimra és tudok tőle segítséget kérni, ha arra kerül sor, mert ahogy hallom, a csecsemősökre nem nagyon lehet számítani. Az pedig, hogy milyen szülés lesz, úgyis útközben fog kiderülni. Doktorom azt mondta, hogy idő közben - ha nem indul meg a szülés mostanában - egy ultrahangot még mindenképpen szeretne beiktatni, hogy meg tudjuk saccolni a baba méretét, mert azért egy 4,5 kg-os gyereket nem szeretne természetes úton kinyomatni velem és ha úgy tűnik, tényleg nagy baba, akkor inkább beprogramoz császárra. Igggggen kíváncsi leszek, mi lesz ennek a dolognak a vége. Mindenesetre én ma (holnap töltjük a 36. hetet) már vettem málnalevél teát, ártani nem árt alapon és nemrég elfogyasztottam belőle az első csészényit. Még majd lehet, hogy a homeós bogyóknak is utána nézek. Doktor felírta az nst telefonszámát, ahol ma reggel már kértem és kaptam is időpontot jövő pénteken 10.30-ra. Akkor leszünk 37+1-nél. Nagyon szeretném kipróbálni azt az állítólag oly kényelmes fotelt, legalább egyszer, aztán meg már igyekszem elkövetni mindent, hogy ez a Baba mielőbb kibújjon, mert tényleg nagyon nehezen vagyok rosszul... Fáradt vagyok, szétszakadok a szeméremcsontom mentén, nagyon fájnak a vizes lábaim és sokszor alig kapok levegőt, amikor mocorog a kisnaccsád odabent. Rengeteget járok pisilni, a Zewáékat szerintem én tartom el egymagam és már egyre inkább sehogy sem jó. Minden ébredésnél alig bírok felülni, mert Bori a kicsi tappancsaival betámaszt a szegycsontomba és úgy ülök fel, mint akit karót nyelt. Rendesen fáj. De szegénykém, mit sem tehet minderről, nem is kárhoztatom érte, meg addig jó, míg mocorog, meg kitámaszt, meg egyáltalán, hogy van, meg nem is akarok ám panaszkodni rá, mert nyilván nagyon jó kislány, csak hát nem vagyok jól, ez a büdös nagy igazság. 

Azt is tudom, hogy ha meg már kint lesz, akkor sem alszom majd jobban és többet, meg akkor majd lesz más bajom és sokkal nehezebb lesz minden, mint most, hisz a két gyerek pont kétszer annyi, mint az egy, de akkor már beszippanthatom a finom babaillatát, jól magamhoz ölelhetem és megpuszilhatom azokat a bizonyos kitámasztós talpacskákat...