Szalay Bori születése

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki bármilyen formában reagált és együtt örült velünk Bori érkezésének. Nagyon jól esik ez mindig, ilyenkor látom, mennyi kedves vesz minket körül, amiért nagyon hálás vagyok.

Apa tájékoztatása és az utolsó bejegyzésem sok mindent tudatott, de nyilván az ördög azért a részletekben lakozik... Nohát úgy volt, hogy 21-én, hétfőn délután megjött Apa a dolgozóból és kérdezte, hogy vagyok. Mondtam, hogy fáj többször nagyon, meg hogy délben elbólintottam Dorkával, de felébredtem, mert nem bírtam feküdni a fájdalmaktól. Addigra már kétszer beszéltem Andival, a szülésznővel, hogy mi várunk tovább. Apának felvázoltam a délutáni terveimet: menjünk el Árkádba, ott van Dm meg Spar, meg a Media-ban is megnéznék valamit. Apa ezt roppant ostoba ötletnek tartotta, mondván, az addigra már ötpercenként érkező "jósló fájásaimmal" nem biztos, hogy boltokban kellene bohóckodni... Öt felé újra hívtam Andit, tanácsára egy órácskára forró vizes kádba ültem és vártunk. Kiszálltam, a fájások rendszertelenné váltak, de kicsivel később három percesek lettek és hosszuk is nyúlt. Mivel voltak rövidebbek is, így nem voltam biztos benne, hogy nem futunk lyukra, ha bemegyünk a kórházba, mert azt mindenképpen el akartam kerülni, hogy egy sötét szobában vajúdjak másik három nő társaságában még két napot. Közben azért áthívtuk Kati mamát, megfürdettük Dorkát, aki aztán nyilván csak tőlem fogadta el a tejet és nekem kellett ölben elaltatnom. Az, hogy nem volt kellemes, elég enyhe kifejezés, de nem is nagyon akartam megijeszteni szegénykét nyöszörgésekkel... Letettem Dorkát, aztán még vártunk egy órát kb. Szép három perces fájásaim ellenére 11-kor, amikor autóba ültünk, még mindig azt mondtam Apának, hogy szerintem hülyét fogunk csinálni magunkból és jól hazaküldenek. A kórházba érvén hamar összefutottunk Andival, aki már be is invitált a betegfelvevős-vizsgálós helyiségbe. Papírjaim jórésze már ugye ki volt töltve, de kérte a személyimet és a lakcímkártyámat, írt pár akármit. Mondta, hogy mindjárt átöltözhetek, nst-re rak, aztán figyelünk. Ekkor kezdtem sopánkodni, hogy ha legalább a magzatvíz elfolyt volna, tudnám, hogy mi van, de így olyan bizonytalan az egész. Ebben a pillanatban egy halk pukkanást hallottunk... Kicsit megmozdultam és ömleni kezdett a meleg folyadék a lábam között... Na, így teljesüljön mindenki kívánsága. Gyors öltözés, nst-re fel, aztán figyelés. Ez volt éjjel 11.19-kor. Az elméletileg erősödő fájásokat nem éreztem azoknak, sőt átváltottak ötpercesre. A fájások alatt azonban ugyanaz történt a gép jelzése szerint, mint ami Dorkánál is: az addig 130-140-es szívverések 60-70-esre estek vissza. Andi szólt, hogy hívják a doktoromat, mert itt tenni kéne valamit. Közben jött az ügyeletes doktornő és megvizsgált. Egy ujjnyi. Na szép, épp, mint Dorkánál, egy egész napi nyüglődés után... Vizsgálat végére kiderült, a doktorom gyomorrontással hány és hasmegy, nem tud jönni. Így jött konzultálni P. főorvos, aki a kedves ügyeletes doktornővel értett egyet és a baba és az én érdekeimre hivatkozva, szinte elnézést kérve, de a császármetszést javasolták. Mondtam, simán. Egykor toltak a műtőbe, megjött a bökés a gerincbe, az ismerős zsibbadás, ám most sokkal higgadtabb és éberebb voltam, mint Dorkánál. A műtétet sokkal rosszabbul éltem most meg. Fájtak a tépések-húzások-nyomások, amiket éreztem, aztán jött az a rész, amikor a kissé beszorult kislányomhoz majdnem vaakum kellett. A doktor irgalmatlanul nyomta a gyomromat, meg is kérdezte az anesztes hölgy (nyilván látta a fejemet), hogy van-e valami baj, mire közöltem, hogy nem biztos, hogy nem fogok hányni. Aztán egy utolsó kézi kivételes próbálkozásnál mégis sikerült vaakum nélkül kivenni a babát és végre 2014. július 22-én, hajnali 1 óra 15 perckor megszületett Szalay Bori. Andi elvitte, rendbe rakta, aztán visszajött és az arcomhoz nyomta Bori arcocskáját, amitől kijött a könnyem is. Annyira Dorkának láttam akkor, hihetetlenül puha volt és meleg, és olyan nagyon cukin nézett.. Aztán Andi el, nekem pedig folytatódtak a viszontagságaim a helyrerakásom okán. Nincs mit szépíteni, mocskosul fájt minden orvos-megmozdulás és azt hittem, sosem lesz vége. Mint kiderült, Bori sem volt kicsi, a méhem is érdekes, amolyan téglalap alakú volt, illetve brutál nagynak ítélték a méhlepényemet is. A régi, császáros hegszövetet is kivágták, megszüntették az összenövéseket, aztán végeztek majdnem két óra magasságában. Áttoltak egy másik szobába, ahova jött utánam Apa és megérkezett Bori is. Három órát töltöttünk el itt hármasban, nagyon jól esett, erre nem volt alkalmam az előző szülésnél. Andi rátette a mellemre Borit, aki azonnal szopizni kezdett és olyan ügyesen és erősen, hogy majdnem behorpadt a hátam. Nem volt jó, hogy nem tudtam mozogni és a fejemet sem emelhettem meg, de ez volt a legkevesebb. Ott voltunk, együtt, hárman a félhomályban és halkan, suttogva beszéltünk meg könnyeztünk. Nagyon jó volt.
Aztán Apa hazament, engem a szobámba toltak és ottmaradtam a gondolataimmal, érzéseimmel és orromban a frissen született kislányom illatával...