Imígyen így Karácsony előtt

Hú, hát megint volt kiborulás, besokallás, de most másmilyen. Olyan letaglózó. Dorka a múlt héten olyan húzásokkal örvendeztetett meg, hogy gyakorlatilag lezsibbadtam, teljes mértékben tehetetlennek éreztem magam és azt gondoltam, elérkeztem hát oda, hogy végérvényesen csődöt mondtam anyaként, nevelőként, emberként. És igen, volt olyan, mikor megkérdeztem magamtól, ki ez a gyerek, kit gondoztam én eddig, hol vannak azok a szavak, kérések, megbeszélt dolgok, intelmek, amikről eddig azt hittem, evidenciák. Hát kéremalássan: sehol. 

Szabályosan érezhető - így visszatekintve méginkább -, milyen nagyon tükrözi vissza a gyerek viselkedése a hozzá tán legközelebb álló felnőttét, jelesül Dorkáé az enyémet. Ahogy újra fogyott napról napra az energiám és lettem egyre türelmetlenebb és feszültebb, úgy lett Ő is fokozatosan egyre böszmébb (újra ez a szó, nem tudok jobbat, mert parasztot mégsem írhatok/mondhatok, az más kérdés, hogy gondolni viszont gondoltam), egyre utálatosabb, akaratosabb és szemtelenebb. Először csak apróságok, majd jött olyan, hogy miután a belvárosi Rossmannban (miután kapott már egy gyümölcspürét és egy csomag pingvines zsepit, tehát nem "üres kézzel" jött volna ki a boltból) fizettem a kasszánál, addig Ő az ott elhelyezett állványon levő Disney-s karácsonyi gömböket nézegette és kívánta volna megvetetni velem. Kértem, hogy jöjjön, nem veszem meg azokat, mert nagyon drágák, nincs annyi pénzem, ámde itt a finom, általa választott gyümölcs, igya meg. Erre Dorka csak egyre emelte és emelte a hangját, hamarosan pedig már szó szerint páros lábbal ugrált és csapkodott a karjaival, miközben szó szerint a következőket üvöltötte: "Vedd már meeeeeeg!!!! Azt mondtam, hogy vedd már meeeeeeeeeg!!!!" Annyira elhűltem, hogy azt sem tudtam, mit mondjak, hogy reagáljak... Odahúztam (rántottam) magamhoz, és szorosan belekérdeztem az arcába, hogy miiiiii??? hogy Te "azt mondtad"? És amúgy elmondod, mit képzelsz magadról, hogy itt üvöltözöl velem?, mire Ő csak még jobban visított. Ekkor közöltem, hogy egy merő szégyen, ahogy viselkedik, lesül a bőr a képemről és maradjon csak nyugodtan, ha vonyítani akar, de én távozom. Ekkor már a komplett Rossmann minket nézett és volt ott a sajnálattól a megvetésig minden az arcokon. Az igazat megvallva cseppet sem érdekelt, ki mit gondol, semmi mást nem éreztem, mint őszinte megdöbbenést és szomorúságot. Nem is dühös voltam, hanem olyan tehetetlennek éreztem magam, mint még soha. Mit csináljak? Képeljem fel itt a boltban, vagy rángassam ki az utcára és ott? Mi értelme van? Hogy süllyedtünk idáig? Hogy tud így viselkedni? Honnan vette ezt a buta stílust és egyáltalán, mi ez a követelőzés? Akkor döntöttem el, hogy vége annak, hogy folyton kap valamit, legyen az akármilyen apróság is, mert egyszerűen tényleg nincs semminek sem értéke számára. Hiába volt ott az általa választott gyümölcs és a szintén általa kért aranyos zsepi, csak az érdekelte, a harmadik, amit NEM kapott meg. Kimentem a fotocellás ajtón Borival, Dorka pedig bent maradt a boltban, az ajtó túloldalán. Ordított, folytak a könnyei. És mit ordított? Neeeeem, nem azt, hogy "Anyaaa, ne hagyj itt!!", hanem azt, hogy "De akkkor is azt mondtam, hogy vedd meeeeeeeeeeeeeeeg!!!!" Kész, kakukk. Belenéztem a babakocsiba, Borcsikám nézett csak nagy, kerek szemekkel és szólni se mert. Az jutott eszembe, édes istenem, mi mindent kell ennek a csöpp kicsinek végighallgatnia, mit gondolhat magában... Ilyen nyomorék anyát, jól rácsesztem vele...Egy ideig álltunk az ajtó két oldalán, aztán Dorka kijött. Nem kiabáltam Vele, nem is szóltam sokáig semmit, csak baktattunk hazafelé, míg Ő persze végig hüppögött és sírt, hogy "denemvettedmeeeeeg", aztán egyszercsak azt mondtam neki: "Dorka, sosem hittem volna, hogy egyszer az életben ezt fogom gondolni, de most szégyelltem, hogy az anyukád vagyok. Nem tudom, ki vagy most és hogy tudsz ilyen csúnyán viselkedni, de olyan mérhetetlenül szomorú vagyok miattad, hogy elmondani se tudom." Többször mondta, hogy ne legyek mérges, mire mondtam, hogy nem vagyok az, már nem bírok az se lenni...

Másnap (mégiscsak a gyerekem és mindig jót akarok Neki) elmentem a csajokkal az Árkádba. Köszönetképpen, hogy hajkurászhattam Őnaccsáágát a céundában és levittem, hogy mehessen egyet a karácsonyi kisvonattal, egy ajándéküzletbe csak úgy berongyolt, nekiállt válogatni, hogy miket is szeretne és mikor közöltem, hogy nenagyon, meg amúgy is majd kap ajándékot Karácsonykor, ha rendesen viseli magát, előadott egy Rossmannoshoz hasonló számot. Akkor már tényleg végképp elkeseredtem, hogy mit és hogyan és mennyire rontottam el. Este szomorúan panaszoltam el Ricsinek az eseteket és igazán Ő az, aki valóban el is hiszi, hogy nem színezek rajta, mert Ő hasonlóan együtt él a gyerekkel. Mondtam neki azt is, hogy segítségre lenne szükségem, mert nagyon sok, hogy egyedül vagyok álló nap a gyerekekkel, nulla perc jut magamra (pláne, hogy mostanában már nem nagyon van együttalvás a lányoknak, sőt, épp mindig melegváltás van), csak úgy nézni vagy legalább mást csinálni, mint mindig. Azt mondta, sajnálja, de nem tud segíteni. Tudom, sok a munka. (Esténként 6-fél7 felé esett haza, szabadság pláne nincs, vaksötétben, fürdetés előtt fél órával hova menjek már) Akkor újra nagyon nekikeseredtem. Másnap reggel elvittem Dorkát bölcsibe, ottléte alatt pedig Borcsival ellátogattunk a Tescoba. A gyógyszertárban vettem magnéziumot (a napokban rengeteget fájt a fejem és Zsu tanácsát megfogadva nagy dózisban nyomattam magamba a terhességből megmaradt citriciit és úgy vettem észre, mintha használna, három nap alatt csak egyetlen Panadolt vettem be. Aztán (miután röviden vázoltam a gyógyszerésznek a bajaimat) szaktanácsra vettem egy, állítólag újfajta multivitamint, ami kifejezetten idegi fáradtságra, kimerültségre jó. Azóta szedem és úgy tűnik használ, mert bár vannak hajmeresztő dolgok, nem megy fel bennem a pumpa úgy, ahogy korábban. A sok vízben oldódó B vitamin (melyeket nagy számban tartalmaz) jól hat az idegekre. Már hétvégén is nyugisabb voltam és szinte azonnal látszódott Dorkán is a változás. Aztán tudom én, hogy ez sokszor csak ideig-óráig van így, most egyenlőre örülök ennek, ami van. És persze van egy csomó olyan is, amikor tök cuki meg aranyos ez a nőszemély és olyankor meg kell zabálni, mert pl. úgy tudja rázni a csípőjét tánc közben, mint senki és képes bárhol dalra fakadni és táncra perdülni mindenféle szégyenérzet nélkül, amivel bárkinek mosolyt bír csalni az arcára, meg olyanokat mond, hogy meg kell tőle veszni, 

csajok, Dorka nem bír normálisan nézni mostanság

Apropó bölcsi: voltunk 11-én és ma is, Anikó néni ezt a két napot tudta mondani még jó szívvel, amikor menni tudott Dorka, amúgy szabadságok, létszámgondok miatt nem tudták fogadni, így úgy döntöttem, had menjen, ha szeretne. És szeretne. Minden alkalommal nagy örömmel készül, ébred korán, hogy menni kell bölcsibe, öltözik csinosba, imádja a szoknyát és a harisnyát. Az úton sincs egy rossz hangja sem és mikor odaérünk, köszön, és miután átöltöztetem, mondja, hogy vigyázzak magamra és majd jöjjek. Szereti nagyon a bölcsit, Anikó nénit, Edina nénit és a gyerekeket, nagyon örülök neki, hogy jól érzi magát. És szuper dolgokat csinálnak, ami külön jó. A múltkor ugye mikuláscsizmát festettek, aztán most csütörtökön karácsonyi csengettyűt színeztek, gyurmáztak, gyurmából mézeskalácsot formáztak és azt meg is sütötték, díszítették. Ma is volt rajzolás, készítettek karácsonyfára díszt és mikor odaértem, épp nagyban szólt a zene, a gyerekek táncoltak, köztük Dorka is és látszott rajta, milyen jól érzi magát. Mikor eljöttünk (külön kérni kellett, hogy jöjjön), Anikó néni még karácsonyi ajándékot is adott útravalóul a bölcsis nagylánynak: egy nagyon szép, angyalkás bögrét két szaloncukorral. Mi is vittünk amúgy ajándékot, Dorka ügyesen boldog karácsonyt kívánva át is adta a két felvigyázójának. Nagyon próbálok ügyelni rá, hogy mehessen folyamatosan, ha már így szereti, nyomatom neki nagy dózisban a c vitamint, kapja a Béres cseppet, naponta kétszer a propoliszos mézet, szerencsére mindent szívesen fogyaszt, ráadásul bevetettünk már homoktövis italt is, illetve most épp ennek lekvár változatát. Hátha ellenállóbb lesz és nem betegszik meg sem Ő, pláne főleg KisBori.

pályamű I.

pályamű II. (zöld karifa a fehér díszekkel) és az ajándék bögre, amiből kávét készül inni a Kisnaccsád

Borcsikánk amúgy maga a tünemény. Bájos, barátságos, mosolygós kis teremtés, aki minden feléje irányuló mozdulatért hálás. A napokban történt győri kisbaba tragédiája nagyon megviselt, nagyon sokat gondolok Rá, a szüleire, annak ellenére, hogy nem is ismerem őket. Mégis, ha az embernek gyereke van, sokkal érzékenyebb az ilyen eseményekre, pláne, ha neki is van egy ilyen kicsike is. Azóta folyton csak nézem Borcsit és olyan hálás vagyok minden Vele töltött percért, mintha még jobban szeretném, mint annak előtte és ki se lehet fejezni, mennyire sajnálom az a kicsi lánykát és a szüleit... Csak folynak a könnyeim sokszor, ha Borira nézek és annyi örömet okoz, azt hiszem, valahol Ő az igazi segítség számomra, hogy átvészeljem a Dorkás rosszabb pillanatokat.

cukorborsó

nyuszilány

"Tesóm a bölcsiben, én meg anyával korzózok és alszom a hidegben"

Készülök (fejben) a karácsonyra. Sokszor csak arra van időm, hogy átgondoljam, mi mindent kéne még csinálni és már az is sok, hát még a megvalósítás. Az ablakpucoláson és a függönyök kimosásán szerencsére már túljutottam, ajtókat is és a szekrény tetejét is lemostam, ajándékok 98%-a itthon van, szívem szerint már holnap nekiállnék csomagolni. Azt szeretem a legjobban... És tényleg fogalmam sincs, mire mentem volna ajándék ügyben, ha nincs internet és pláne nincsenek webáruházak, mert az ajándékok túlnyomó többsége így szerződött hozzánk. Szóval remek dolog, nagyon bejött nekem már eddig is, de most végképp nagy szolgálatot tett.

Már csak kicsivel több, mint egy hét... Együtt, csinosan felöltözve egy akkor már 32 hónapos és egy 5 hónapos kislány, valamint az apukájuk társaságában, immáron négytagú családként kucorodunk le a karácsonyfa mellé és örülünk egymásnak.. Már nagyon várom...