Elmúlt

Úgy néz ki, elmúlt mindenkinek minden baja, legalábbis a nagy része biztosan. És a minden alatt mindent értek.

Egyrészt Borinak tegnap már egyáltalán nem tudtam semmit sem szívni az orrából, ámde kapja továbbra is még egy-két napig a Sinupretet, mert ha kicsit döntött állapotban van a pihiszékben, akkor kezd kicsit krákogni vagy hogymondjam, mint akinek ott a torkán egy pici slejm, és csak egy pici köhintéssel fel tudná köhögni, de nem teszi. Mert nem tudja tudatosan ugyebár, Így én szenvedek csak, ha hallgatom Őt és folyton krákogok, mert akaratlanul is megpróbálom felköhögni helyette... Amúgy teljesen orrcseppmentes is, úgyhogy ez egy jó bő kéthetes hepening volt. Dorkának ma reggel még azért kicsit szippantottam az orrából, mert úgy éreztem, valami még be van oda tömörödve, de alig jött valami. A vasárnapra kialakult néha befulladós köhögése teljesen elmúlt egyetlen nap alatt, pedig Apa még mondta is vasárnap délután, hogy hétfőn elvihetném dokihoz a gyermeklányt, mert nagyon nem kóser ez a köhögés. Aztán besétáltunk a városba és az adventi vásár forgatagában egy árus bácsitól vettem propoliszos mézet, mert olvastam, hogy jódolog. A propoliszról amúgy is tudtam, csak mi tinktúrás verziót kaptunk egyszer-kétszer és az tömény alkoholban van oldva, és kis teával vagy gyümilével fogyasztandó, úgyhogy az kiesett gyereknek alkalmazva, de így, mézbe keverve is állítólag csodaszer, akár gyógyuláshoz, akár immunerősítésre, megelőzésre. Így esett, hogy gyógyszer helyett este lefekvéskor már kapott is Dorka egy kiskanállal (szerencsére ízlett neki), aztán másnap délben is, alvás előtt közvetlenül, lényeg volt, hogy ne igyon már rá vizet. Este már teljesen fulladásmentes és köhögésmentes volt. Döbbenet. Azóta is adom neki, mellette kapja a Béres Cseppet és a (most már vettem) rágótablettás 500mg-os C vitamint. Ezt is szereti. Így esett hát, hogy jó három hét után visszakerült a helyére a porszívó. Durva. Mondanám, hogy soha többet, de tartok tőle, hogy ez nem kívánságműsor...

A másik remek dolog Borihoz köthető. Tegnap a legnagyobb esőben sikerült indulnom a kislányokkal a kórházba, ahol 11-re volt időpontunk Borcsika vesekontrolljára. Szép cifra volt az odaérkezés, köszönhetően Dorka legkevésbé sem úrilányhoz méltó viselkedésének, de lassan már megszokom, hogy mi csak így tudunk elintézni mindent. Az is tanulságos volt, mikor a megfelelő recepciós hölgynek odaadtam Bori beutalóját, hogy rögzítsen minket, ahol kell meg tegye a dolgát, mert addig Dorka fel-alá rohangált, közben persze többször kértem szépen, hogy legyenszíves ne tegye. Mikor visszakaptam a papírt és indultunk az egyes ultrahangos vizsgáló felé, szintén rohanva kellett közlekednie, mire utánaszóltam, hogy újfent kérem, ne csinálja, mert elesik. És ebben a pillanatban már el is vágódott a saját lábában. És hogy mi az érdekes ebben? Igazából az, hogy míg pl. egy éve ilyenkor, odasiettem, hogy "jaaaaj kicsibaba, elestél Drágám, Anya nagyon sajnálja, tudom, hogy nagyon fáj, gyere próbálj felállni egyedül...", addig most odatoltam a babakocsit a földön fekvő és síró gyerek mellé, lehajoltam hozzá és közöltem vele, hogy "na, erről beszéltem egész idáig. Kelj fel gyorsan és ne bőgj itt nekem, mert az orvosok nem tudnak dolgozni! Nem tört el semmid? Mutasd. Jól van, kicsit piros a homlokod. Majd elmúlik. Amúgy jobb helyen el se eshettél volna, mint a röntgen előcsarnoka..." Ennyi hát a különbség. Ja, érzem én is, megint nagyon türelmetlen kezdek lenni, megint egyre többet kiabálok, lecsengett sajnos a múltkori "felszívtam magam" érzés, mert azóta sincs semmi időm magamra vagy egyedüllétre, sőt, Apa most már jóideje hat előtt igen ritkán ér haza, annyi a munkájuk, kivagyok na. És mivel egymásból generálódik minden, érzem, hogy Dorka is megint egyre böszmébb, meg is értem, ilyen anyával.. Na de vissza Borihoz. A lényeg, hogy a vizsgálat során kiderült, elmúlt a bal oldali vesetágulata és mindkét veséje tökéletes! Őszintén szólva, a hallottak/olvasottak alapján arra készültem, hogy majd három hónap múlva újra kontrollra kell jönnünk és már gondolkodtam is, hogy mikor is kérjek majd időpontot, meg a dokitól a beutalót el ne felejtsem... Erre elmúlt! Nagyon-nagyon boldog voltam és vagyok is!! :) 

KisBori amúgy (nem tudom, lehet, hogy a betegség múlása okán) többet kezdett enni jó három napja. Bár az igazság inkább az, hogy nem tudom eldönteni, Ő evett volna többet vagy az én tejem lett kevesebb. Mindenesetre pár napja estére odáig jutottunk, hogy kiszippantotta mindkét mellemet és majdnem sírtam is, mert csak pakolgattam jobbra-balra szegényt, Ő meg csak szívott és nyöszörgött közben, hogy kérne még... Borzasztó ez. Én meg cumit dugtam egy idő után a szájába és elringattam, és abban a tudatban fektettem le, hogy éhes még. Mondhatom, hogy ma hajnalra lett jobb a helyzet tejügyileg, mert addig mindkét mellből etettem napjában egy csomószor, éjjel is három-négyszer adtam neki enni, gyakorlatilag minden alkalommal felkeltettem enni, amikor csak megnyikkant egy pillanatra is, hogy fordult és kiesett a cumija és igyekeztem sokatsokat inni, bevetve a Laktoherbet is. Így mostanra úgy érzem, jócskán több tejem lett, most meg mintha nem enne annyit... Tény, hogy most így sokkal nyugodtabb vagyok. Apa azt mondta, azért ne essek kétségbe akkor se, ha tápszeres lenne, mert más is felnőtt úgy is és valóban így van, de azért nagyon elkeserítő tud az lenni, mikor az eddig jól evő gyereket nem tudom magam kiszolgálni és megfeszülve küzdök, hogy legyen több tejem és ne nyúljak tápszerhez, mert onnantól szinte biztosan halálra ítélem a tejemet. Épp ezért (kicsit kegyetlen dolog), de nincs is itthon tápszer, és főként magam miatt, mert így erősebb a motiváció. Úgy tűnik, hogy most én győztem újra, emlékszem (szerencsére emlékeztem), hogy Dorkánál is volt egy-egy hasonló időszak szoptatás alatt, ilyenkor változik valami, akár mindkettőnkben, csak most már tudtam, hogy ha nehéz is, nem szabad feladni és lesz több tej, csak ki kell várni mindkettőnknek. Azért mégiscsak jobb ez így, nekem mindenképpen és szerintem Borcsinak is. Amúgy Ő sokkal szopizósabb, mint anno Dorka volt, valahogy úgy tűnik, jobban szereti a komfortszopizást is, nagy szüksége van rá, Dorka régen simán lefordult rólam, ha jóllakott pár perc után. Bori is sokat forgolódik, mert most már evés közben is minden nagyon érdekli, de mindig visszatér keresődve és nagyon mohó és egyben vicces mozdulatsort produkál ilyenkor, mintha azt mondaná, hogy "hoppá, erről majdnem elfeledkeztem, nemám elviszed!" :)

Dorka elvileg holnap mehet bölcsibe megnézni a Mikulást, aztán asszem egyenlőre ennyi volt a nagyüzemi társas érintkezésből, mert egy durva lázas állapot nagyon nem hiányozna, főként KisBorinak. Most örülök a két egészséges gyerekemnek és értékelem minden egyes tiszta lélegzetvételüket. Nagyon fontos, sosem kéne elfelejteni, mennyi mindenért lehetünk hálásak az életben...