Fognyűvő Manócska

Bár a fogmosással sosem volt gondja Dorkának, ha szóba került annak fontossága, mindig elmondtuk miért kell, de főleg azért, hogy ha a Fognyűvő Manócska belepillant a szájába, ne találjon benne ételmaradékot, mert ő bizony azt szereti a legjobban és akkor kirágcsálja onnan, ami nem jó, hisz kilyukad a fogunk tőle. Ezzel Ő szépen el is volt, emlegette a manócskát, hogy ide ugyan nem kell jönnie, mert Dorka jó fogmosólány, úgysem találna semmit az Ő fogában.

A múltkoriban a frissen nyílt Libriben jártunk, ahol Dorka megrohanta a gyerekrészleget és böngészni kezdett a könyvek között. Megakadt a szeme egy könyvön, amiből a fenti történetet merítettem én magam is, hisz nekem is megvolt gyerekkoromban, a címe: Fognyűvő Manócska. Még ott a helyszínen kérte, hogy olvassak Neki belőle. Már amikor belekezdtem, láttam, milyen ámulattal figyeli, sosem láttam még ilyen döbbenettel teli figyelmet az arcán. Végigolvasni ott nem tudtuk, ám kérte szépen, hogy vegyük meg, mondom ok, úgyis nyitási akció van. Otthon aztán végigolvastuk. Konkrétan fél tőle már. Nagyon ijesztőnek találja a könyvben ábrázolt Manócskát és volt, hogy sírt is (pedig azóta csak egyszer kérte, hogy olvassuk, azóta se, annyira beleégett a kis agyába), hogy nem akarja, hogy a Manó táncoljon a takaróján... Mindig mondjuk neki, hogy ide úgyse jön, sőt, mikor az ablakból látja, hogy készíti elő a fogkeféjét, akkor már sarkon is fordul, sőt, a haverjainak is leadja a drótot, hogy ide ne is fáradjanak felmászni, mert úgyse találnak a kiscsaj szájában semmi maradékot, de azért nagyon foglalkoztatja a téma. Azóta már nem könyörög, hogy vegyünk neki egyszer majd valamikor nyalókát és ha esetleg eszik valami csokisat, akkor magától mondja, hogy most megy is mindjárt fogat mosni és tényleg. Nagyon tart a jószágtól. A legváratlanabb szituációkban bír utalni a könyvben olvasottakra, hozza elő Gergőt, hogy bezzeg ő milyen volt, és de rosszul tette és egyáltalán. Nagyon megragadt Benne és nagyon foglalkoztatja a kis buksiját...

Nem volt célom ijesztgetni a gyereket és nem gondoltam, hogy ennyire megijed a könyvbéli figurától, valószínűleg a rajzot találja nagyon ijesztőnek (kicsit én is), mert a sztoritól nem berzenkedett régen. Hát így kell okosan, megfélemlítéssel rendszeres fogmosásra nevelni a gyereket...

Lencsilány

Borcsika vasárnap délután (valószínűleg az utcán) kirántotta a kis virágos fülbevalóját, az elsőt... Kerestük, de nem lett meg, így hazaérve gyorsan kerestem olyan ékszert, amit a fülébe rakhatok, nehogy benőjön a lyuk. Így találtam meg az én, kisbabakori fülbevalómat, amit még jómúltkor Anya odaadott nekem egy rózsás dobozban. Az a klasszikus, elöl kapcsos sárgaarany lencse alakú fülbevaló, amilyen oly sok kislánynak volt régen. Úgy voltam vele, hogy sárga aranyat nem akarnék egyik lánynak se venni, de most jobb híján jó lesz.
Aztán kicseréltem a másikat is, nagyon édes vele, egyenlőre ez is marad neki. Mondjuk, Ő is az a kategória, akinek minden jól áll...Egyszerűen imádnivaló...♥♥♥

körteevős

táncolós

Szemészeti kontroll

Júniusban voltunk másik szemész doktornőnél, aki pupillatágítást követően hosszasan, sokmódon és alaposan megvizsgálta Dorka szemét, majd miután közölte, hogy elég minimális az eltérés és egyenlőre sok teendőnk nincsen (khmm, szemüveg 17ezerért, ugye), visszavár minket három hónap múlva kontrollra.

No, ez volt tegnap délután. Most már cseppentésre sem volt szükség, Dorkát megkérte, hogy nagylány módjára üljön egyedül a vizsgálószékbe, majd a távolban levő táblán látható fésüket mutogassa el a doktornő után. Egyik, majd másik szemét takartam közben egy lappal és bár mindent végigmondott elsőre, mikor már mindkét szeme szabad volt, egyet mégis tévesztett a végén, a legkisebbet :), ám újra kérdezve már rendben volt az is. A biztonság kedvéért a doktornő még belevilágította szemébe azzal a speckó kézi eszközzel is (nem tudok szakszavakat itt szerencsére) és úgy is rendben találta, majd közölte, hogy épp ezt az eredményt várta a három hónappal ezelőtti után és a gyermek szeme tökéletes, legközelebb egy év múlva vár minket, ám azért előtte elvisszük Borcsikánkat is megmutatni. Nem mellesleg nagyon büszke voltam a Nagylányunkra, mert szuperügyesen mutogatta a fésűk állását, doktornő azt mondta, hogy ezt igazából négyéves kortól szokták elvárni a gyerekektől, ám Dorottya túlteljesítette még némely idősebb társát is. Ajándékképpen pedig választhatott a kincsesládából magának egy apróságot, Ő pedig egy kedves oroszlánfigurát hozott el magával. Aztán mikor mentünk kifelé, majdnem elsírtam magam, mikor azt mondta: "Anya, ez a kisoroszlán biztos nagyon fog tetszeni a Borikának is, ugye? Szívesen kölcsönadom majd neki, hogy játszon vele, mert Ő nem lehetett most itt, hogy Ő is ügyes legyen és választhasson magának saját játékot, de nem baj, mert majd játszhat az enyémmel..." Nagyon szeretem, hogy ilyen kedves és hogy nem irigy (csak néha, de az bőven-bőven belefér és érthető is).

Mondjam, hogy francba? Nem fogom, így a legjobb, hogy Dorka szeme rendben van, csak sajnálom azért, hogy egy szemüveget még a vaterára se tudok feltenni...

Az ötödik

Sokat gondolkodtam, megírjam-e, de szerves részünk, nagyon is. 

Két hete történt, nem terveztük egyáltalán, de mégis megtörtént: újra várandós lettem... Az ijedtség volt a leginkább jellemző mindkettőnk reakciójára, pláne onnantól, hogy pozitív lett a tesztem peteérés után egy héttel...amikor már teljesen egyértelmű volt, hogy itt valóban baba van a dologban. Mentek a pro és kontra érvek, és amennyire elutasító volt az első néhány reakciónk, az idő múlásával annál inkább rajzolódott ki bennem, hogy mit szeretnék. És bár nem beszéltünk meg még mindent véglegesre Ricsivel, már kezdtem rajta is érezni, hogy talán már nem annyira negatív és kicsit másképp látja a dolgokat. Kezdtem elfogadni, ráhangolódni, beleélni magam, hogy újra pocakos anyuka leszek, hogy újra császároznak, hogy újra három hónap összeszokási idő, esetleg hasfájás, közben meg ott a másik kettő is, de majd lesz valahogy, hiszen lesz belőlünk még egy, egy hasonlóan gyönyörű, mint emez a kettő és ahogy szó szerint éreztem a fogantatását és a beágyazódását, úgy éreztem azt is hogy fiúcska. És örültem, hogy lesz hát Ákosunk, de ha mégsem jól érzem, akkor mondtam is Apának, hogy kapja meg mégis Réka nevét, ahogy az első babát neveztük el, aki aztán méhenkívüli angyalka lett. 

Először csak kicsit volt barna, aztán meg már nagyon véreztem, erősen, sokat és jó görcsölősen és akkor tudtam, hogy vége. Mert nem úgy vártuk az elejétől, ahogy Ő szeretett volna jönni, de akkor már késő volt. Igen, biztos így kellett lennie. Ő volt az ötödik babánk, aki megfogant és be is ágyazódott, ebből kettőt sikerült világra is hoznom. Nem túl jó arány. 

Én csak azt remélem, hogy meg tud nekünk bocsátani minden ellene irányuló gondolatot, mert én úgysem tudok... 

Bori 14 hónapos

Bár a 13 hós kimaradt a lusta anyja miatt, ám ez most már levésődik az örökkévalóságnak..

Kilenc kiló fölött jár, legalább kilenc és fél kb., magasságát se nem tudom, mert nem mértem meg, de több már a 80-as, mint a 74-es ruci, pelusa 4-es. A haja, az a gyönyörű színű barna-vörös-bronz haja sokat nőtt, egyre gyakrabban teszek már bele kis csatot, hogy ne lógjon a szemébe elől, ha már valóban zavaró lesz, igazíttatok rajta, de levágásra nem hiszem, hogy sor kerül. (Megérjük most majd kivárni, hogy Dorka anno levágatott frufruja megnőjön, folyton a szemébe lóg, de még nem ér hozza a hosszúhoz, jajjj...) Huncut, örökmozgó, égetnivaló kis boszorka, folyton tesz-vesz, nem áll meg leülni és gondolkodni vagy bambulni, nincs maradása. Közben pedig a kezeiben cipel valamit, többnyire Dorka alsóneműit, zoknijait, szájában pedig az esetek 90%-ban idegen testet rágcsál (könyvcsücsök, padlóról felcsippentet szöszmösz, morzsa, BÁRMI). A lehetetlen nem létezik számára, mindenre felmászik, radiátor oldalából kijövő alsó és felső csőre felmászva csimpaszkodik, miközben hátraszegi a fejét és vigyorog, mindezt persze teszi a konyhában, hogy egyszer lecsússzanak a kis kezei és Ő hanyatt vágódjon a kőre. Alig várom. Ma pl. belecsimpaszkodott a sütőajtóba és addig rángatta, amíg valóban hanyatt is esett. Ejnye. Emellett a leghízelgősebb kislány a világon, a kiságyból úgy ki tudom venni, hogy meg se fogom szinte, mert csak belehajolok, Ő pedig annyira összekulcsolja a nyakam körül a karjait és csimpaszkodva húzza fel magát rajtam, hogy valóban szinte nem is tartom. Aztán a vállamra hajta a fejét és belebúgja a nyakamba, hogy Annnaaaaa... Hát, ilyenkor elolvadok... Dorka sose volt ilyen hízelgős és ragaszkodó kislány, nagyon mások ebben a tekintetben. Dorkát imádja és szerencsére ez az érzés továbbra is kölcsönös, a nővére csak ritkán sóz oda neki, számomra is szokatlanul nagy türelemmel viseltet az Őt érő inzultusokkal szemben. Mert hát Bori elég keményen szokta Dorkát terrorizálni, csupa szívszeretetből persze, nagy vigyorogva nekitámad, fel akarja falni, a hajába kapaszkodik, bújik belé, és csak azt hallani, hogy "Boriiiiii, jajjjjjneeeee, áuuuuuuuuuuuuuuuu, Anyaaaaa, Boriiiiiii, áuuuuuuuu, a hajaaaaaam, jajjmegharaaaaap, áááááááááá!!!!!" És megharapja... És akkor Dorka sír és még akkor sem tekeri ki a húga nyakát, pedig borzalmasan tud harapni még mindig. 

Étvágya változó, nem egy nagyétkű kislány, ráadásul a türelme három-négy kanálnyi bármire van hitelesítve, onnantól fogva tekereg, Houdini módra pillanatok alatt kimászik az legszűkebbre állított ötpontos biztonsági övből az etetőszékben és onnantól fogva állva-forogva folytatja az étkezést, de csak úgy, ha közben éneklek, állatos könyvet mutogatok, vitaminos üvegek kupakjait csavargatjuk és még az sem biztos, hogy így elfogy a kiporciózott adag. Mivel hála a magasságosnak már eszi a darabos ételeket is, így előszeretettel fogyaszt reggelire sonkás-vajaskenyér falatkákat, de azt is csak úgy, ha a szobában vagyunk, én nyújtom a falatot, Bori odafut érte vigyorogva, majd szájában a falattal elszalad a dolgára, két perc múlva pedig jelentkezik a következőért. Ha mindezt ülve próbáljuk, nem fogy semmi, mert erre Ő nem ér rá...Szopizik, folyton, sokat, mindig, éjjel pláne, de a vizet is szívesen issza, ám nyilván nem akarok a két folyadék közé egyenlőségjelet tenni és nem is gondolom, hogy ugyanazzal a céllal fogyasztja a kettőt. Néha már fárasztó, meg ha órákig lóg rajtam, akkor már szinte irritáló is, de összességében még nem bánom. Még adok neki pár hónapot, de azért hároméves koráig nem szeretném szoptatni, hogy őszinte legyek, ám most még el se akarom venni Tőle, fontos még számára, ez egyértelmű.

Alvása azért sem nagyon javult, mert gyakorlatilag szeptember 2. óta náthás Dorkával egyetemben, szakadatlanul megy a porszívó, most már "csak" hurutos köhögés van, de mivel mától ment újra oviba Dorka, gyanítom, nem marad így sokáig a dolog. Kapja a vírusokat rendesen... Pár napja volt egy olyan éjszaka, amikor fél egykor ébredt először, aztán fél négykor, majd hétkor. Csodás volt. A rá következő nap már úgy telt, hogy fél kettőig én személy szerint semmit nem aludtam, mert írd és mondd tíz ill. húszpercenként ébredt, felült, sírt, Annaaaa, kész voltam. Konkrétan kilátásba helyeztem, hogy kiugrom az ablakon... Aztán mikor végre elaludt kicsit hosszabban, Dorka elkezdett úgy köhögni, hogy annyi volt az addigi munkámnak. A rekordot múlt szombaton állítottam fel, összesen másfél óra alvással, azt három részletben kivitelezve. Tény, hogy akkor be is lázasodott a Csöpp, de akkor is... borzalmas. Sokat szédülök és érzem magam gyengének, csak fogyok folyamatosan, ami persze a szoptatás miatt is van, de tény, hogy nem is eszem túl sokat. Tegnap találtam egy bőven lombikozás előtt viselt farmeromat és épp jó rám. Borival való kórházba kerülésemhez képest 32 kilóval vagyok kevesebb, ennyi voltam, mikor elhatároztuk, hogy babát szeretnénk... Na mindegy, ez Bori státusza, nem az enyém, de érdekes mindenesetre. Bánni nyilván nem bánom...

Okos és rengeteg mindent megért már. Amikor hazaérünk és azt mondom neki, hogy hohó Bori, nem megyünk be a szobába, előbb le kell vetni a kabátunkat és a cipőnket, akkor már nyúl a kardigán cippzárjához, rángatja, majd leül és kiköti a cipőfűzőjét. Sok mindent meg tud már mutatni a "hol van a.." kérdésre, keze, lába, pocakja is akár, egyedül mos fogat, mossa a hasát fürdéskor, bodyt áthúzva a fején már nyújtja egyik, majd másik karját ügyesen. Zokni nem barát, azt folyton lehúzza a lábacskájáról és ha ráripakodok, hogy Te Borcsi, hol a zoknid?, akkor döbbenten lenéz a lábára, aztán rám, rámutat a lábára és ha a másik még fent van, akkor azt is lehúzza :D Kedvence Dorka fehérneműs fiókja, onnan folyton kipakolja a bugyikat, zoknikat, de ha megkérem, hogy pakolja vissza legyen kedves, akkor megteszi. Kockákat a dobozba úgyszintén. Szóval rendes gyerek, na. Emellett viszont nem beszél számunkra érthető nyelven, csak a saját babásat, de azt nagyon, anya mellett még most már a héten előjött az Apppa, Abba, is, ezt Ricsire egyértelműen. Dorkát egyáltalán nem hallunk ki sehogyse, pedig sokat kiabál neki, de mintha inkább az "Ada" lenne a nővére. Egyébként egyértelmű a két testvér közti imádat, nagyon-nagyon szeretik egymást, olyan boldog vagyok emiatt, nagyon jó ezt látni anyaként nekem, tényleg kevés a konfliktus. 

Mozgása tökéletesedik, teljesen felváltotta a mászást a járás, mászni már csak játékból szokott, vagy ha egy szitu megkívánja, de azonnal felpattan bárhol. Segítség nélkül leguggol és fel is áll belőle, roppant sietős neki mindig, ezért elég sokat esik, de nem veszi zokon, azonnal felpattan és rohan tovább szerencsére. Táncol. Zenét hallva azonnal rugózik a kis lábain, tekeri a csípőjét es elkezd körbe-körbe forogni, nagyon cukin csinálja. Ügyesen használja a kezét, kis segítséggel, de sokszor már egyedül formabedobózik a fürdőkádban bálnával és kupakot is le tud csavarni... Múltkor a radiátor alsó csövéről csavart le egy kis fém izét, jól megijedtem, hogy ez mi, akkor tudtam meg, hogy az le lehet egyáltalán csavarni, Ricsi elmondta, hogy ott kell lelégteleníteni amúgy... 

Édes, okos, hízelgős kisBori, a legszebb Borink a világon.

(most jöttem csak rá, alig készült kép mostanában, túl sokminden történt)

Ottalvós óvodás Dorka

Hétfőn reggel már tudott Dorka menni az oviba, hogy bíztam benne, nem lesz nehézkes a levegővétele orrspay nélkül sem, így mikor ébredés után feltette a kérdést, hogy "Anya, ma már megyünk oviba? És ott is alhatok?", akkor igent tudtam mondani.

Mondhatom, hogy tökéletesen veszi a Nagylány az akadályokat, szinte abnormális módon természetes neki, hogy most már ez az élet rendje... Hétfőn nagyon sokat járt a fejemben, a szokottnál is többet, alig vártam, hogy negyed négy legyen. Apa hazasietett a munkából és együtt mentünk a mi óvodásunkért. Az óvónéni elmondása szerint jó sokára tudott csak elaludni, de sikerült, ám sem előtte, sem alatta, sem utána nem volt gond. Tegnap pedig már állítólag az elsők között volt, aki elszundított, nagyot aludt és fél négy után, mikor érte mentem, olyan boldogan röpül a karomba, hogy kicsordult a könnyem is. Vanda néni most is nagyon megdicsérte, azt mondta, nagyon ritkán találkozik olyan kis ovissal, aki ennyire gyorsan integrálódik és ennyire nyitott és barátságos. Persze, hogy minden szó, de minden hang külön is melengeti a lelkemet...

Egy szó, mint száz, nagyon büszkék vagyunk Dorkára, minden reggel lelkesen ébred és sétál el az oviba, remélem, sokáig így marad és továbbra is ilyen jól érzi magát, ahogy eddig :)

Óvodás Dorka

Jó sokára jutok ide... Ott tartottam ugye, hogy hétfőn voltunk orvosnál a kéz-láb-szájas gyerekekkel, Dorka kapott igazolást, hogy pénteken már mehet közösségbe. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz, mert ahhoz képest, hogy korábban milyen bőszen akart már ovis lenni, az utóbbi hetekben gyakran hangoztatta, hogy Ő bizony nem akar óvodába menni... Nem piszkáltam vele, de ha valamilyen okból szóba jött, biztattam, hogy dejólesz, meg hogy milyennagylányvagymár, de nem nagyon hatotta meg, így szabályosan görcsben volt a gyomrom, hogy nemhogy nem akar menni, de ráadásul az öt nap helyett csak kettő maradt arra, hogy "beszokjon".

Péntek reggel csodálatos módon roppant lelkesen ébredt a Nagylány és kérdezte, hogy "Ma megyünk oviba?", mondtam ,hogy igen és már készülődött is. Apa hazajött, hogy Borira vigyázzon, míg mi fél 9 és fél 12 között az oviban leszünk, aztán kocsival együtt mentünk végül, mert a sok munka miatt Borcsikának is menni kellett a dolgozóba. Az autóból kiszállva hosszas integetés és lelkes sziázás ment, én meg rendesen éreztem, hogy hasmenésem lesz az idegtől...

Beérkezés után az óvónénije fogadta a csoportban, felrakta a sünis táblára a jelét, hogy megérkezett, elhelyezkedtünk a szekrényében és bement a csoportszobába, ahol tüzetesen körülnézett. Az óvónővel váltottam pár szót, nem voltam ott összesen tíz percet, amikor Dorka azt mondja: "Szia Anya"... Ejnye mondom, akkor mennem kell... Az óvónéni javasolta, hogy a biztonság kedvéért a szekrénykék előtt várakozzak, így is tettem egy óra hosszáig, aztán kijött Vanda néni és azt mondta, a gyermek remekül elvan, menjek el nyugodtan. Hazamentem, Ricsi hozta Borit, majd a Kicsi alvása után negyed 12-re visszamentem az épp lelkesen az udvaron libikókázó Dorkáért. Remekül viselkedett, nagyon jól érezte magát, minden rendben volt a legnagyobb boldogságomra.

A hétvége után hétfőn már nagyon várta, hogy mehessen, a program neki ugyanaz volt, ám én már semennyit sem maradtam. Megbeszéltük, hogy másnap már ott is alhat az oviban, aminek nagyon örült. Mikor hétfőn hazaértünk, alváskor már hallottam, hogy fura az a levegővétel, aztán később be is igazolódott a gyanúm: Dorka jól be is náthásodott... Így van hát, hogy két délelőtt az oviban, amiből a felét udvaron töltötték és már beteg is a gyerek... Úgy döntöttem, kedden itthon tartom, elmentünk inkább az orvoshoz, aki szerdától már simán ki is írta, hogy mehet, ha nem lesz lázas, felirattam a Zizi által említett immunerősítőt, amit azóta már nemcsak Dorka, de Bori is szed. És milyen jó is, hisz mostanra már Borcsikám is egy merő nátha... Dorka végül szerdán már ment oviba, de akkor is és ma is elhoztam ebéd után, hogy ne aludjon egy helyiségben még húsz gyerekkel, ráadásul nem fogja senki se kiszívni, se kifújni, se befújni az orrát alvás előtt, így csak rossz élmény lenne neki. Elvileg úgy tervezem, hogy hétfőre már bőven lesz úgy, hogy teljes napot is ott tud már tölteni. Már alig várja... Azóta is remekül érzi magát és nagyon büszkék vagyunk Rá, mert az óvónénik nagyon megdicsérték, milyen ügyes és udvarias, hogy kikéretőzik, ha ki szeretne menni a csoportból, szól, ha wc-re kell mennie és nagyon aktív tagja a csoportnak, illetve ügyesen kezeli a ruháit is. 

Tegnap délután szülői értekezletre mentem, ahol újabb infókkal lettem gazdagabb az elkövetkezőkre vonatkozólag, többek közt úgy néz ki, jelentkezem majd az ovi szülői kórusába is. Itt már azt is elmondta Ildikó néni, hogy Dorka roppant ügyesen beilleszkedik, olyan, mintha régóta ide járna, mindenkihez odamegy, beszélget, barátkozik, rendezkedik, és szól, ha nem azt csinálja valaki, amit az óvónéni kért (khmmm... erről azért még beszélek Vele, nekem ez azért kevésbé szimpi, a kis spionok meg szokták ütni hamar a bokájukat, nemtom, honnan ez a rendszeretet,), nagyon meg vannak Vele elégedve, hogy milyen kis közösségi ember és remekül beleillik a csoportba. Az azért látszik számomra, hogy a nagyobbak azért nyilván ügyesebbek például öltözésben, úgyhogy mondtam is Dorkának, hogy gyakorolnunk kell majd azt is, hogy a felsőruházatát is egyedül tudja már fel és levenni (fel még hagyján, de levétel az hisztibe fullad), bugyit, nadrágot, cipőt ügyesen vesz már fel és le.

A lényeg, hogy bár nagyon féltem az előzmények miatt, ám remekül kezdődött az ovi lelki része, az egészségi már kevésbé, de az sajnos várható volt. Bízom benne, hogy a vitaminok és az immunerősítő azért segít kicsit, de főleg abban, hogy ez a kezdeti lelkesedés minél tovább kitart.

a mi ovis Nagylányunk ♥