Varratszedés

Ma délután voltam Bödecs doktornál varratszedés céljából. Már nagyon ideje volt, mert mára már nagyon nyomott a köldökömnél. Nem mondom, hogy kellemes volt (kitépte a húsomat! Nem ám!), de kibírtam. Most már jobb valamivel. Első blikkre csúnyának találtam a vágást, mivel ilyen fekete izék voltak rajta, de rájöttem, az csak kevéske száradt vér. A doktor is mondta, hogy nagyon szép, hamar le is fognak ezek esni és hamarosan szinte már alig lesz nyoma a műtétnek. Ámen. Nem mintha indulni akartam volna a Nagy Tavaszi Hasszépségversenyen... Hastáncosnak viszont annál jobb lennék, olyan kedves kis hurkám van...

Megköszöntem neki a műtéttel kapcsolatos segítségét és átadtam a neki szánt borítékot is, és elnézést kértem, hogy csak most, de a kórház folyosóján nem volt megfelelő a mikroklíma és nem akartam sem őt, sem magamat kellemetlen helyzetbe hozni. Nagyon megköszönte és eltette. Mondjuk nem is gondoltam, hogy sokat kell majd győzködnöm.. Aztán elnézést kértem tőle, ha esetleg "lesziáztam", de ő azt mondta, nem is történt ilyen. Mindegy, azért a gondolatért is elnézést kértem. Ő erre elmesélt egy valós durva sztorit egy kollégájával kapcsolatban, akit egy félig altatásban levő paciens ufónak titulált, aztán majdnem elhajtotta, hogy mit keres a lábai között... Ehhez képest az én "Sziá"-m túró, pláne hogy el sem hangzott...

Ezt követően kedvesen érdeklődött, mikor megyek Boga doktorhoz és biztatott, hogy most már minden rendben lesz és ha bármiben tud segíteni, azonnal szóljak (vizsgálatok, beutaló, bármi). Nagyon kedves tőle és biztosítottam, hogy élni fogok az ajánlatával.

Ma végre fürdeni fogok, persze csak módjával, de nagyon jó lesz már teljes testtel zuhanyozni!

Ilyen lettem (avagy Csillu után én is készíttettem pocakfotót):

A műtét utáni napok

A keddi zselés cucc olyannyira jót tett, hogy másnapra teljesen megszűntek a szúró-nyomó kellemetlenségek, és azóta sem jöttek elő. Valószínűleg sikerült őket időben elkapni és csírájukban elfojtani. Nagyon büszke vagyok, hogy ismét jól jártam előrelátó mivoltomnak köszönhetően..

Bár fentieknek örülhettem, szerda reggelre újabb problémával találtam szembe magam, friss vér jelent meg az addig kék-zöld folyadék helyén. Olvastam róla, hogy ez pár napig előfordulhat műtét után, úgyhogy nagyon nem pánikoltam be, de nem örültem egyáltalán. Úgy fogtam fel, hogy az indigó már kiürült és a méh így tisztítja magát. Máshogy úgysem tudja. Az enyhe vérezgetés még este is megvolt, aztán csütörtökre már csak barna pecsételésként jelentkezett, ami aztán aznap estére teljesen meg is szűnt. Mindamellett mégis úgy döntöttem, hogy a szerdáig kért szabadságomat megtoldom egy nappal, így csütörtökön is itthon maradtam. Nem akartam megkockáztatni, hogy egy nap hősködés miatt később esetleg majd egy hónapot feküdjek itthon. Azt hiszem jól tettem.

Ma reggel már elvittem az autót a kötelező szervizre, ahonnan Ricsi hazahozott, délután meg majd együtt visszamegyünk. Addig is pihenek és a hétvégét is ebben a szellemben fogom tölteni. Egyre jobban tudok már ülni, azt nem mondom, hogy 100%-os vagyok, de tényleg napról napra egyre jobb az állapotom.

Kedden irány a varratszedés, szerdán pedig már mehetünk is a Kaáliba megmutatni a negatív eredményemet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit mond majd Boga doktor! Remélem azt, hogy akkor nincs más hátra, vágjunk bele!

 

 

A csornai laparoszkópia - 3. nap - Újra itthon! :)

A műtét utáni éjszaka már nem telt olyan nyugodtan, mint az azt megelőző. Nagyon sokszor fent voltam és egy kínszenvedés volt egyik oldalamról a másikra fordulni. Ha viszont megtaláltam a helyemet, egész kényelmes volt. Az alvás ellenben sokkal kevésbé ment.

Hajnalban újra kaptam egy trombózis elleni szurit, ami után sikerült elszundikálni. 7 féle ébredtem, és szép lassan elkezdtem készülődni hazafelé. Nehéz volt felülni az ágyban, lekászálódni róla, de egész jól átvészeltem. Reggelit megint nem kaptam, mint előző nap, amit nem nagyon értettem. Könyörgőre fogtam a nővérnél, hogy szánjon meg, már másfél napja nem ettem, erre elment és pár perc múlva visszajött két szelet kenyérrel, némi szalámival és uborkával, és odasúgta, hogy ezt a sebészet túloldaláról lopta nekem... Tény és való, csak a legjobbakat tudom ezekről a nővérekről mondani, egytől egyig egy kincs, le a kalappal előttük. Mire elmajszoltam az egyik kenyeret egy pohár tea társaságában, Ricsi is megérkezett. Meg is kértem gyorsan "nosztalgiából", hogy csináljon már rólam egy fényképet, megörökítendő a két ragasztót a hasamon és a szabályos Betadine-os műtéti területet (ami mellesleg egészen a combom közepéig tartott).

Lementünk a nőgyógyászatra, ahol kis idő után megkaptuk a zárójelentést, majd megérkezett Bödecs doktor is, aki elmondta, hogy akkor minden okés, nem kell semmin aggógni, semmitől sem tartózkodni, hiszen "Nem csinált semmit". Végül is... Azért rákérdeztem még egyszer, nincs-e valami tiltólistán, főleg annak tudatában, hogy péntek-szombat magasságában lesz peteérésem. Azt mondta, max. annyi, hogy ne nagyon emelgessek és ne terheljem magam. (Elgondoltam, hogy mi lesz, ha peteérésig nem jön ki belőlem az összes indigó.. amilyen mákom van, 9 hónap múlva megszülöm Aprajafalva egyik hupikék törpikéjét!) Ebben a szellemben távoztunk a csornai kórházból fél 10 körül.

Ahhoz képest, hogy a doktor nem csinált semmit, a hazafelé út nem esett túl jól. Hazaérve gyorsan le is feküdtem, mert a hasam kellően fájt. Később aztán az is bekövetkezett, amire számítottam: elkezdett fájni a nyakam, a jobb vállam és a bordáim. Még műtét előtt találtam erről pár szót, hogy gyakran előfordul laparoszkópos műtét után, hogy ilyen fájdalmak lépnek fel, mivel a hasüregbe juttatott széndioxid felfelé próbál távozni a testből és így nyomja ezeket a testrészeket. Idővel felszívódik ugyan a véráramban, addig viszont meg tudja keseríteni az ember napjait... Egy lány írta, hogy vettek hűthető-fűthető zselétasakot, ami sokat segített neki felmelegített formában, mivel a meleg tágítja az ereket, így meggyorsítható a felszívódás folyamata, mindamellett a tasak zselés mivoltából adódóan nagyon könnyen formázható és sokáig megtartja a hőt. Mivel ezt nagyon okosságnak találtam már akkor is, megelőző célból már vasárnap beszereztünk ilyet. Amint megjelentek az első tünetek, azonnal be is vetettük és egész kedd délután borogattam a fájó-szúró területeket. Mindemellett természetesen a még nálunk levő Bioptron lámpát is csúcsra járattam, bízva jótékony hatásában. Este Ricsi lesikálta rólam a fertőtlenítő és az indigó nagy részét, de a hasam környéke még úgy maradt, mert ahhoz nem mert hozzányúlni. Nagyon rossz volt ilyen kiszolgáltatottnak lenni, ez nagyon nem az én stílusom!

Nem tudtam mást csinálni, mint reménykedni, hogy napról napra könnyebb lesz.

A csornai laparoszkópia - 2. nap, a műtét

Reggel 4:50-kor egy kedves "jó reggelt!"-re illetve majd egy másodperc múlva egy szúrásra ébredtem. A nővér még eszméletre térésem előtt beküldött a bal karomba egy trombózis elleni szurit. Erre én is mondtam, hogy "Jó reggelt magának is!". Aztán megkért, hogy ha összeszedtem magam, ballagjak majd át a beöntéses szobába. Néhány perc alatt túl voltam mindenen, úgyhogy negyed 6-kor már újra aludtam. 7 körül ébredtem újra és nyugtáztam magamban, hogy nagyon rég nem aludtam ilyen jól, mint az előző éjjel. Mint kiderült, a "kedélyjavító" Xanax volt, úgyhogy már értettem az okát. Mire ezt átnyálaztam magamban, tudatosult, hogy már elmúlt a tegnap éjfél, úgyhogy nem ihatok így ébredéskor már semmit. Nem örültem. Megint jött a nővér és azt mondta, hogy a másik fehér pirulát 8 körül vegyem majd be. Megtettem. Ricsi fél 9-körül érkezett meg, de már nem nagyon tudtam vele beszélni, mert újra bealudtam.

Aztán mintha a távolból a nevemet mondta volna valaki... Felnéztem és egy zöld maszkos ember volt, aki megkérdezte, voltam-e pisilni, ha még nem, akkor menjek, majd átkísért a műtőbe. Láttam, hogy Ricsi kint ül a folyosón. Azt sem tudtam, hány óra van. Azt gondoltam, hogy én következem a műtőben, de nem nagyon érdekelt semmi. A műtős segéd átemelt a műtőasztalra, miután a ruháimtól megszabadítottam magam, letakartak egy zöld lepedővel, majd egy kedves asszisztens beszúrt egy branült a bal kézfejembe. Bár ettől korábban tartottam, hogy fájni fog és én azt oda nem akarom; ott és akkor csak nyugtáztam, hogy valóban ért már kellemesebb élmény is az életemben, de ennyi. Aztán tappancsokat ragasztott rám és azt mondta, hamarosan el fogok álmosodni. Az idő múlásáról fogalmam sem volt, de úgy gondoltam, már álmosodnom kellene, amit szóvá is tettem. A kedves hölgy rámmosolygott és azt mondta, nemsokára. Mindeközben a lábamat pakolgatták fel-le, megtalálandó a legoptimálisabb pozíciót a műtéthez, majd le is szíjazták azokat. Jobbra néztem és megláttam egy ismerős arcot zöld maszkban, akit Bödecs doktornak gondoltam. Azt sajnos nem tudom, hogy csak a gondolatomban született meg vagy valóban ki is mondtam, de biztos, ami biztos, kedden bocsánatot fogok tőle kérni, mert úgy rémlik, mintha azt mondtam volna neki, hogy "Szia!". Ennyire nem vagyunk jóban... A következő pillanatban pedig úgy véltem, hogy nem is ő van a maszk mögött.. Majd csípő érzés indult el a kézfejemben; abban a pillanatban, mikor ezt éreztem, a fejem nagyon furcsa lett. Azt még hallottam, hogy a hölgy azt mondja, "Ez egy kicsit csíphet", de abban már nem vagyok biztos, hogy képes voltam igennel válaszolni. És ennyi. Kb. 5 másodperc és megszűnt még az az addig zavaros külvilág is. A következő képem már egy "Jó reggelt"-es üdvözlés, Ricsi zöld köpenyben az ágyam mellett. Éreztem, hogy kicsit sajog a hasam, de legnagyobb örömöre sem torokfájás, sem hányinger nem kínzott. Ricsi elmondta, hogy Bödecs doktor a műtét után odament hozzá, hogy elmondja, minden rendben zajlott, minden negatív és nem talált semmit. Majd mintha valami villanást észleltem volna, de nem tudtam mi az és nem is nagyon érdekelt. Aztán szundi ismét.

Ricsi, míg én kómásan feküdtem hol a szobában, hol a műtőben, ekképpen dokumentálta telefonjába a folyó eseményeket:

2011. február 7.
A műtét napja

Krónika:
10.45: jött egy faszi zöld ruhában,maszkkal takarta az arcát (szerintem azért,hogy később ne azonosíthassuk).Fáraós nyaklánca van!
Elmentél budira,gondolom sz@rni!
10.47:beslattyogtál a műtőbe a saját lábadon.
10.56:megjön a Bödecs doki.
11.34:betolnak egy üres ágyat az őrzőből a műtőbe.Sejthető volt,hogy hamarosan végeznek a műtéttel.
11.38:a Bödecs kijön a műtőből,és azt mondta,hogy minden rendben,teljesen negatív minden.
11.40:betolnak az őrzőbe.Bementem én is,Neked az volt a legfontosabb,hogy fényképezzek!Nem akartad elhinni később,de tényleg azt mondtad többször is,hogy "Fényképezz,fényképezz!"

Ezt később olvastam csak, és bár tényleg nem akartam elhinni az utolsó momentumot, azért lássuk be, vagyok annyira agyalágyult, hogy kinézhető belőlem. Így magyarázatot kaptam a villanásokra is...  Maradjunk annyiban, hogy nem ez életem legjobb képe rólam...

 

Aztán később bejött Bödecs doktor, megerősítette a Ricsi által elmondott negatív diagnózist, majd azt is mondta, hogy már meg is írta a zárójelentést és holnap reggel 9 körül haza is mehetek. Nagyon boldog voltam! Aztán megbeszéltük, hogy 15-én kedden a győri rendelőjében 4 felé vár és kiveszi a varratokat. Leszedte rólam a még rajtam levő ragasztós tappancsokat - mondván ezekre már nem lesz szükség -, aztán elment. Az én Drágám ezek után közölte, hogy neki bizony elmondta a doktor, hogy azért voltak rajtam a tappancsok, mert újra kellett éleszteni... Isten barma!

Ricsi talán fél4-4körül hazament én pedig 7-ig még az őrzőben voltam, majd szerencsére átengedett az ügyeletes főorvos a szobába. Ott már végre tudtam inni, mert már egy napja nem ittam és elég szomjas voltam, enni azonban nem, mert természetesen nem volt vacsora sem... Amikor elslattyogtam a wc-re, kicsit megijedtem, mert pisilés után csupa kék volt a wc papír. Persze rájöttem gyorsan, hogy a vizsgálatkor belém nyomott kontrasztanyag illetve indigó festék lehet csak. Betettem gyorsan egy betétet, nehogy összecsesszek mindenemet, aztán visszaballagtam a szobába. Bekapcsoltam a gépet, beizzítottam a híradót és a Való Világ-ot, majd szép lassan elaludtam.

Összességében zavart, ám sikeres napot zártunk.

A csornai laparoszkópia - 1.nap, beköltözés

Tegnap estére sikerült teljesen megnyugodnom. A délelőtt folyamán Ricsi is érezte, milyen feszült vagyok, ami igaz is volt; azt sem tudtam, hova kapjak, mit pakoljak és főleg mit kezdjek a hülye gondolataimmal. Vasalásba fojtottam őket. De valahogy sikerült leküzdenem mindent, és este már nyugodtam feküdtem le.

Ma reggel 9-re jöttünk. Kis affér után (nem jó helyen ücsörögtünk betegfelvételre kb. 20 percig...) megtaláltuk a megfelelő helyet. Kicsit itt is vártunk, majd az ügyeletes főorvos beírt a gépbe, hogy megjöttem, aztán jött egy kedvesnővér és felkísért a második emeletre minket. Míg várakoztunk, Ricsi meglátott egy kiírást, mely szerint emelt szintű szobát lehet kérni napi 1500 Ft-ért, de ha a szobában levő ágyakat is ki akarja az ember fizetni (ami max. még 3000Ft), akkor tök egyedül lehet egy tv-s, saját fürdős-wc-s szobában. Királyság! Ez kell nekünk! Mikor megjelent a kísérős hölgy, azonnal meg is kérdeztem tőle, hogyan tudnék én egy ilyen szobát igénybe venni. Mondta, hogy sajna sehogy, mert csak egy ilyen van, abban meg most van valaki. Cumi. Talán holnapra kiürül. Na mindegy. Végül egy négyágyasban kaptam elhelyezést, ahol én vagyok ketteske, rajtam kívül csak egy idősebb néni van még itt a szobában. Szóval nem gáz annyira.

A "beköltözés" után Ricsi elment a Tesco-ba vízért meg újságért és kaptam tőle egy nagyon aranyos képeslapot is :). Kb. 20 perce érhetett vissza, amikor hozták az "ebédemet": egy műanyag tálban húsleves cérnametélttel. Kinéztem a folyosóra és láttam, hogy a nővérek a többi szobákba komplett tálcákkal furikáznak. Elért az agyamig, hogy jobban járok, ha az utolsó cseppig benyomatom a levest, mert nekem itt több babér nem terem. Benyomatom. Aha. De mivel? Bakker, evőeszközök! Na, azt nem hoztunk. Angyalom megint útrakelt és hozott nekem kanalat, villát, kést és kiskanalat. Mint később kiderült, kár volt ennyi mindent venni...

Szóval a zsírúj kanalammal belapátoltam a levest, ami tényleg finom volt, bevettem az ebédre kapott Espumisan gyöngyöket, kicsit még simiztük egymást, aztán Ricsit útjára engedtem. Kettő felé kaptam egy fél bögre víznek látszó valamit, ami igazából keserűsót rejtett. Megittam húzóra, ennél nagyobb bajom ne legyen ugyebár. Most negyed 8 van, eddig 6 ízben voltam miatta wc-n, de megtudtam a nővértől, hogy a mai napon még további 2 Espumisan és egy kis beöntés is várható. Nem nagyon "szaroznak", az biztos! Csak tudnám, hova ez a nagy pucolkodás, amikor négy-félöt körül a kedvesnővér hozott nekem teát, hogy iszogassak csak, és este 6-kor jöttem rá, hogy tulajdonképpen akkor a vacsorámat hozta... Bár mondta az anesztes ember korábban, hogy 6 után semmi kaja, éjfél után meg innike sem, de azért azt nem gondoltam, hogy egy reggeli kornspitzes kiflivel és egy bögre húslevessel fogom kiböjtölni a napot! Csak nézem szomorúan a Nyuszim által hozott villát és kést, és csendben éhezem. Az szenvedésemet igyekszem ásványvízzel csillapítani, mivel természetesen a fél liter teának kb. 5 perc alatt a valagára vertem. Nesze sánta, itt egy púp is! Mellesleg én akartam diétázni, nemigaz?

Mivel hoztam okosan a gépet, így most még tudok kommentálni. Holnap már nem istenbizony. Hoztunk fülest is, beizzítottam az rtlmost.hu-t, úgyhogy talán még tv-t is fogok nézni! Nem is kell nekem a flancos egyágyas, kiválóan elvagyok itt! Holnap meg úgyis ez lesz a legkisebb problémám valószínűleg! Most még kaptam valami bogyót a nővértől, biztos ez lesz a kedélyjavító! :) Még nem tudom, holnap mikor kerülök sorra, de valószínűleg benne leszek az első kettőben.

Újabb történés 8 körül: irány a beöntéses szoba. Kaptam löttyöt az összes alsó testnyílásomba, össz-vissz kb. 8 perc volt minden. Ez azért klasszisokkal gyorsabb dolog, mint a keserűsós cucc, mert attól pár órára megvolt a fix programom.. Hála a technikának, megnéztem a híradót és még a vv összefoglalót is. Kaptam valami bogyókát, gondolom ez volt a kedélyjavító, amitől inkább kicsit debillnek érzem magam és álmosodom. Szóval mára ennyi, szundi.

Mai szlogen: Ha már itt vagyunk, legyünk túl rajta mielőbb, aztán irány haza!

 

 

 

 

 

 

 

 

Hullámvölgy

Nem vagyok túl jó passzban. Lehet, hogy ez MEH (Mensturáció Előtti Hiszti), de kicsit magam alá kerültem. Talán az elmúlt időszak összes gondja most csúcsosodott ki bennem: a sok sikertelenség a babával kapcsolatban, az irreálisan magas elvárások a munkában, Ricsi hallásának és kisfickó-eredményeinek romlása és az, hogy most újra úgy érzem, hogy nem sikerült ez a hónap sem. A közelgő műtéttel kapcsolatos félelmeim mára inkább sürgető várakozásba csaptak át, szeretnék rajta mielőbb túl lenni. Egy nagyobb elkeseredéses rohamom már volt augusztusban, akkor két órán keresztül vígasztalhatatlanul zokogtam. Csak úgy kitört belőlem. Azt hiszem, közel állok a következőhöz, bár most még a csendes pityergésnél tartok, amikor nincs más, mint hogy némán folynak a könnyek a szememből...

Az utóbbi évek megtanítottak arra, hogy az őszinteség az egyik legfontosabb dolog. Ami most betette a kaput az eddig erősnek hitt idegrendszeremnek, az a húgom reggeli levele. Küldött három linket a teszvesz-ről, amikben babával kapcsolatos dolgok vannak (zenélő forgó, babanapló, hálózsák) és megkérdezte, mit szólunk hozzá. Nagyon aranyosak, tényleg. Ő ezt nem nem tudhatja, de szinte nincs olyan nap, amikor ne nézegetnék ilyen és hasonló dolgokat, egyéb kiegészítőket a neten, hogy mit vegyek Hannának. Annyira lelkesen bírok kutakodni és ilyenkor persze ésszel, de nem spórolós szemmel mentegetem el az oldalakat kedvencek közé, hogy ezt és ezt fogom venni Neki. Aztán jönnek a hírek, főként anyutól, hogy most ezt kapnak Csilláék innen, az lesz onnan... Én meg törlöm ki az oldalakat, amik már nem aktuálisak. A nagyobb horderejű dolgok már megvannak, vagy sínen vannak (babakocsi, bútor, ruhák, fürdőkád, cumisüveg, ágynemű), már csak a kiegészítő kis kütyük lennének. Erre most mi van? Már úgy tűnik, erről is lemaradok. Megírtam neki, hogy csináljon egy listát, amin a még hiányzó dolgok vannak, hadd válogassak belőle, mert úgy érzem, nem maradt más választásom. Remélem, hogy nem értette félre, amit írtam.

Nagyon örülök, hogy jól sikerülnek a dolgai. Úgy tűnik, révbe ér. Lakás, férj, akivel boldogok együtt és most érkezik Hanna is, akit nagyon várnak. Örülök, tényleg! De nem annyira, mint amennyire szeretnék... Nincsenek szavak, amivel ki tudnám fejezni azt a bánatot, amit azért érzek, mert ilyen önző vagyok! Egyszerűen képtelen vagyok a két dolgot szétválasztani: az ő boldogságát és az én bánatomat. Annyira igyekszem, de annyira!!!! Hogy lehet valaki ennyire egoista, mint én! Az eszem tudja, hogy ez mekkora öröm, ami őt érte, hisz nekem sem lenne semmi nagyobb boldogság a világon, minthogy kisbabát várnék. Hogy nem tudok mégis tiszta szívvel osztozni a mérhetetlen boldogságában? Könyörgöm, mondja meg valaki, mit tegyek, hogy ketté tudjam választani a két érzést! És mégis: úgy érzem, jobban szeretem a húgomat, mint az elmúlt huszonhét évben bármikor. Tudom, hogy nagyon jó anyuka lesz, hisz olyan kedves, mélységesen melegszívű és gondoskodó ember. Nála jobb anyukája nem is lehetne Hannának. Tisztelem érte, amit végigcsinál, dolgozik (szerintem túl sokat is), küzd az elemekkel és a most már egyre nagyobb pocakjával és csak csendben örül. Úgy érzem, minden erejével próbál kímélni, mert biztosan úgy érzi, hogy talán minden babával kapcsolatos szavával egy-egy kis tűt szúr belém. Csak néha kapja el a lelkesedés, nagyon néha, a velem történő beszélgetésekkor szinte soha. Sajnálom, hogy nem tud vagy nem akar teljesen kibontakozni, de őt is értem és valószínűleg én is viselkednék. Néha úgy érzem, fél beszélni velem a boldogságáról, a változásokról, amik végbe mennek rajta és benne. És mégis megértem. Még az is lehet, hogy neki rosszabb, mint nekem. Lehet, hogy legszívesebben kiabálna örömében, de kíméletből mégsem teszi.  És talán, mert szeret engem és úgy érzi, fájdalmat okozna..Mert figyelmes és okos. De ezzel úgy érzem, egyre távolabb kerülünk egymástól és ezt nem akarom. Az elmúlt pár évben rengeteget javult a viszonyunk, sokkal közelebb kerültünk, úgy éreztem, mindent meg tudok vele beszélni. A mai napig vannak dolgok, amit csak neki mondtam el és senki másnak. De ezt most nem tudtam még neki elmondani igazán, hogy mit érzek. Nagyon szeretem őt és nem akarom elveszíteni a saját önzőségem miatt! Vele akarok örülni minden percének, legszívesebben én mennék be vele a szülőszobára is, ha ez lehetséges lenne! Ez az eszem. De a szívem még kicsit sajgós. Főként a magam gyengesége miatt. Tudom, hogy ez nem lehet így tovább. Meg kell erősítenem magam a saját érdekemben is, mert így végképp esélytelenné teszem saját magamat arra, hogy nekem is legyen kisbabám valamikor is. Minden erőmmel azon kell legyek, hogy ez megváltozzon bennem! Csak nagyon nehéz. Iszonyú nehéz. Jó lenne, ha érne egy kis "saját" boldogság, ami segít...

Újabb vizsgálatok a Kaáliban

Ismét randink volt a Szabadrév utcával. Tegnap délelőtt 11-re volt időpontunk az első menetre. Apamintát vittünk itthonról (jegyzem meg csodálatos 9 perces szintidőt futottunk a Bartók Béla és az intézet között), majd engem is megszúrtak egy kis vérért, hogy összeereszthessék a két testfolyadékot annak kiderítésére, hogy anya nem öli-e meg apát szeretkezés után, mint ahogy azt bizonyos rovarok teszik egymással. Gyorsan ment minden, összességében kb. háromnegyed óra alatt meg is fordultunk.

A második menet a mai nap reggelén kezdődött. Fél 8-ra kellett mennem 20. napos vérvételre, mellyel a progeszteron szintemet kívánták ellenőrizni. Már negyedkor ott voltam, nem akartam elkésni. Nem késtem el. Kb. 10 csaj volt már előttem, plusz a 10 apajelölt, akik a hölgyek kabátját és retiküljét hivatottak tartani. A sor gyorsan halad, 8 után pár perccel már el is jöttem. Várakozás közben szóba elegyedtem egy lánnyal, aki a második inszemre készül. Elmondta, hogy ő már volt laparoszkópián, nem gáz. Legyen igazad angyalom! Bár lehet, hogy az én doktorom elfelejtette a múltkori műtétre vonatkozó kijelentését, úgyhogy még van remény!

9.15-re kellett visszamenjek ultrahangra. Kb. 1 óra várakozás után befáradhattam a vizsgálóba, ahol további 8 percet várakoztam pucér alsótesttel egy szál rózsaszín térdzokniban, természetesen széttett lábakkal. Persze az asszisztens hölgy letakart egy ilyen pelenkázó alátéttel, de azért nem kevés szart kell az embernek kiállni egy nyamvatt uh miatt is. Aztán megérkezett Boga doktor. Köszöntünk egymásnak, majd azonnal elém is csüccsent. Nem sokat teketóriázik, az fix. Ultrahang-fej be, tekergetés jobbra-balra: Ismét bal oldalon érett tüsző (ami számomra felettébb érdekes), és az ovuláció ténye egyértelműen igazolható a tüszőből kialakult sárgatest jelenlétével. Csodálatos. Csak hát ugye az orientáción kívül nem mondott újdonságot. A nyálkahártya 6,6 mm-es a monitor szerint. Nem mond rá semmit. De miért nem? Szerintem ez kevés, vagy nem? Aztán később rájöttem, hogy az ovuláció előtt akár 10 mm-re is megvastagodó endometrium a ciklus vége felé elkezd vékonyodni. Talán ez lehet a magyarázat, mert a későbbiekben sem ítél el a nyálkám mérete miatt. Ennyi volt. Kb. 1,5 perc. Öltözzek, kövessem.

Az emeleti irodába érve a doktor újra velem szemben, csak most állva. Kezet nyújtottam neki és közöltem vele, hogy gondoltam újra szeretném köszönteni, de most már úgy, hogy egymás szemébe nézünk... Megmosolygott. Aztán kezdte kielemezni a vizsgálati eredményeket és a frissen látottakat. Összességében teljesen rendben levőnek ítélt, jó lett a véreredményem is. Most már menthetetlenül ismeretlen eredetű meddőségről beszélünk. Ricsi eredményeit is elmondta, ezek sajnos rosszabbak, mint a Cirisben csináltatott vizsgálat eredménye. De annyira nem vészes a helyzet! Persze, egy vizsgálat még hátravan... Hát persze, a műtét! "MAJDNEM ELFELEJTETTEM"! Elmeséltem neki, hogy kicsit elébe mentem a dolgoknak és én már fixáltam is magamnak február 7-re időpontot, amint ő előbb meglepődött, aztán nagyon örült. Mondta is, hogy mennyire jó, hogy így tüsténkedtem, mert lehet, hogy csak tavasszal került volna rá sor, ha nem lépek időben időpontért.  Hát tudom ééén!!! A diskurzus végeztével lementem a recepcióra, átadtam a friss papíromat, majd a kishölgy közölte, hogy ha meglesz a műtét időpontja, telefonáljak és megpróbálnak időpontot adni műtét utáni konzultációra. Hehe! Már van időpontom! Úgyhogy akár már most is nézhetünk időpontot! És mit ad az isteni szerencse! Az új Kaális dátum február 16. , délután 3 óra!

Mérhetetlen a boldogság! Nem is reméltem, hogy ilyen flottul fog menni minden! Nem akarok nagyon elébe menni a dolgoknak, de ha szerencsénk lesz, lehet, hogy akár már márciusban elkezdhetjük az első lombikot. Nagyon jó lenne! Persze ehhez az első feltétel, hogy a műtét jó híreket tartogasson. Boga doktor annyira aranyos volt, amikor közölte, hogy szerinte endometriózisra is fény derülhet a lapar alkalmával, mert hát mást már nem tud elképzelni a meddőség okaként! De édi! Hát én nem igazán lelkesedem ezért az ötletért, úgyhogy nincs olyanom, aztán punktum!

A műtétig még 17 nap van vissza. Igyekszem rilexben kivárni. Vérvételes csaj is mondta, hogy "nem gáz"....