2011. február 11., péntek

A műtét utáni napok

A keddi zselés cucc olyannyira jót tett, hogy másnapra teljesen megszűntek a szúró-nyomó kellemetlenségek, és azóta sem jöttek elő. Valószínűleg sikerült őket időben elkapni és csírájukban elfojtani. Nagyon büszke vagyok, hogy ismét jól jártam előrelátó mivoltomnak köszönhetően..Mosoly

Bár fentieknek örülhettem, szerda reggelre újabb problémával találtam szembe magam, friss vér jelent meg az addig kék-zöld folyadék helyén. Olvastam róla, hogy ez pár napig előfordulhat műtét után, úgyhogy nagyon nem pánikoltam be, de nem örültem egyáltalán. Úgy fogtam fel, hogy az indigó már kiürült és a méh így tisztítja magát. Máshogy úgysem tudja. Az enyhe vérezgetés még este is megvolt, aztán csütörtökre már csak barna pecsételésként jelentkezett, ami aztán aznap estére teljesen meg is szűnt. Mindamellett mégis úgy döntöttem, hogy a szerdáig kért szabadságomat megtoldom egy nappal, így csütörtökön is itthon maradtam. Nem akartam megkockáztatni, hogy egy nap hősködés miatt később esetleg majd egy hónapot feküdjek itthon. Azt hiszem jól tettem.

Ma reggel már elvittem az autót a kötelező szervizre, ahonnan Ricsi hazahozott, délután meg majd együtt visszamegyünk. Addig is pihenek és a hétvégét is ebben a szellemben fogom tölteni. Egyre jobban tudok már ülni, azt nem mondom, hogy 100%-os vagyok, de tényleg napról napra egyre jobb az állapotom.

Kedden irány a varratszedés, szerdán pedig már mehetünk is a Kaáliba megmutatni a negatív eredményemet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit mond majd Boga doktor! Remélem azt, hogy akkor nincs más hátra, vágjunk bele!Mosoly

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése