A csornai laparoszkópia - 2. nap, a műtét

Reggel 4:50-kor egy kedves "jó reggelt!"-re illetve majd egy másodperc múlva egy szúrásra ébredtem. A nővér még eszméletre térésem előtt beküldött a bal karomba egy trombózis elleni szurit. Erre én is mondtam, hogy "Jó reggelt magának is!". Aztán megkért, hogy ha összeszedtem magam, ballagjak majd át a beöntéses szobába. Néhány perc alatt túl voltam mindenen, úgyhogy negyed 6-kor már újra aludtam. 7 körül ébredtem újra és nyugtáztam magamban, hogy nagyon rég nem aludtam ilyen jól, mint az előző éjjel. Mint kiderült, a "kedélyjavító" Xanax volt, úgyhogy már értettem az okát. Mire ezt átnyálaztam magamban, tudatosult, hogy már elmúlt a tegnap éjfél, úgyhogy nem ihatok így ébredéskor már semmit. Nem örültem. Megint jött a nővér és azt mondta, hogy a másik fehér pirulát 8 körül vegyem majd be. Megtettem. Ricsi fél 9-körül érkezett meg, de már nem nagyon tudtam vele beszélni, mert újra bealudtam.

Aztán mintha a távolból a nevemet mondta volna valaki... Felnéztem és egy zöld maszkos ember volt, aki megkérdezte, voltam-e pisilni, ha még nem, akkor menjek, majd átkísért a műtőbe. Láttam, hogy Ricsi kint ül a folyosón. Azt sem tudtam, hány óra van. Azt gondoltam, hogy én következem a műtőben, de nem nagyon érdekelt semmi. A műtős segéd átemelt a műtőasztalra, miután a ruháimtól megszabadítottam magam, letakartak egy zöld lepedővel, majd egy kedves asszisztens beszúrt egy branült a bal kézfejembe. Bár ettől korábban tartottam, hogy fájni fog és én azt oda nem akarom; ott és akkor csak nyugtáztam, hogy valóban ért már kellemesebb élmény is az életemben, de ennyi. Aztán tappancsokat ragasztott rám és azt mondta, hamarosan el fogok álmosodni. Az idő múlásáról fogalmam sem volt, de úgy gondoltam, már álmosodnom kellene, amit szóvá is tettem. A kedves hölgy rámmosolygott és azt mondta, nemsokára. Mindeközben a lábamat pakolgatták fel-le, megtalálandó a legoptimálisabb pozíciót a műtéthez, majd le is szíjazták azokat. Jobbra néztem és megláttam egy ismerős arcot zöld maszkban, akit Bödecs doktornak gondoltam. Azt sajnos nem tudom, hogy csak a gondolatomban született meg vagy valóban ki is mondtam, de biztos, ami biztos, kedden bocsánatot fogok tőle kérni, mert úgy rémlik, mintha azt mondtam volna neki, hogy "Szia!". Ennyire nem vagyunk jóban... A következő pillanatban pedig úgy véltem, hogy nem is ő van a maszk mögött.. Majd csípő érzés indult el a kézfejemben; abban a pillanatban, mikor ezt éreztem, a fejem nagyon furcsa lett. Azt még hallottam, hogy a hölgy azt mondja, "Ez egy kicsit csíphet", de abban már nem vagyok biztos, hogy képes voltam igennel válaszolni. És ennyi. Kb. 5 másodperc és megszűnt még az az addig zavaros külvilág is. A következő képem már egy "Jó reggelt"-es üdvözlés, Ricsi zöld köpenyben az ágyam mellett. Éreztem, hogy kicsit sajog a hasam, de legnagyobb örömöre sem torokfájás, sem hányinger nem kínzott. Ricsi elmondta, hogy Bödecs doktor a műtét után odament hozzá, hogy elmondja, minden rendben zajlott, minden negatív és nem talált semmit. Majd mintha valami villanást észleltem volna, de nem tudtam mi az és nem is nagyon érdekelt. Aztán szundi ismét.

Ricsi, míg én kómásan feküdtem hol a szobában, hol a műtőben, ekképpen dokumentálta telefonjába a folyó eseményeket:

2011. február 7.
A műtét napja

Krónika:
10.45: jött egy faszi zöld ruhában,maszkkal takarta az arcát (szerintem azért,hogy később ne azonosíthassuk).Fáraós nyaklánca van!
Elmentél budira,gondolom sz@rni!
10.47:beslattyogtál a műtőbe a saját lábadon.
10.56:megjön a Bödecs doki.
11.34:betolnak egy üres ágyat az őrzőből a műtőbe.Sejthető volt,hogy hamarosan végeznek a műtéttel.
11.38:a Bödecs kijön a műtőből,és azt mondta,hogy minden rendben,teljesen negatív minden.
11.40:betolnak az őrzőbe.Bementem én is,Neked az volt a legfontosabb,hogy fényképezzek!Nem akartad elhinni később,de tényleg azt mondtad többször is,hogy "Fényképezz,fényképezz!"

Ezt később olvastam csak, és bár tényleg nem akartam elhinni az utolsó momentumot, azért lássuk be, vagyok annyira agyalágyult, hogy kinézhető belőlem. Így magyarázatot kaptam a villanásokra is...  Maradjunk annyiban, hogy nem ez életem legjobb képe rólam...

 

Aztán később bejött Bödecs doktor, megerősítette a Ricsi által elmondott negatív diagnózist, majd azt is mondta, hogy már meg is írta a zárójelentést és holnap reggel 9 körül haza is mehetek. Nagyon boldog voltam! Aztán megbeszéltük, hogy 15-én kedden a győri rendelőjében 4 felé vár és kiveszi a varratokat. Leszedte rólam a még rajtam levő ragasztós tappancsokat - mondván ezekre már nem lesz szükség -, aztán elment. Az én Drágám ezek után közölte, hogy neki bizony elmondta a doktor, hogy azért voltak rajtam a tappancsok, mert újra kellett éleszteni... Isten barma!

Ricsi talán fél4-4körül hazament én pedig 7-ig még az őrzőben voltam, majd szerencsére átengedett az ügyeletes főorvos a szobába. Ott már végre tudtam inni, mert már egy napja nem ittam és elég szomjas voltam, enni azonban nem, mert természetesen nem volt vacsora sem... Amikor elslattyogtam a wc-re, kicsit megijedtem, mert pisilés után csupa kék volt a wc papír. Persze rájöttem gyorsan, hogy a vizsgálatkor belém nyomott kontrasztanyag illetve indigó festék lehet csak. Betettem gyorsan egy betétet, nehogy összecsesszek mindenemet, aztán visszaballagtam a szobába. Bekapcsoltam a gépet, beizzítottam a híradót és a Való Világ-ot, majd szép lassan elaludtam.

Összességében zavart, ám sikeres napot zártunk.