ANA vagyok

Két napja. Már nem Annn, sem Ennn, hanem Ana. Így szólít Dorka, ha végigrobog az oroszlánnal a lakáson és beleütközik az ajtóba/küszöbbe/bármibe, kitekeredik, rámnéz kérlelőn és mondja, hogy Ana... Mármint, hogy legyek szíves, menjek oda és segítsem tova az akadályon. Ezen kívül így hív éjjel is az ágyacskájában üldögélve, hogy felébredtem, vegyél ki. Meg ha bármi egyéb kívánsága van.

Szabályosan beszél a gyerek!

Holnap lesz a szülinapja. Tegnap már megpucoltam az ablakokat (de jó ez a szülinap, legalább van rá késztetés), ma pedig takarítottam. Vendégek is jönnek (ApaBóbi családja), de valahogy nem ez volt a sikamika apropója. Tudom, hogy Dorka semmit nem vesz észre az egészből, de akkor is azt éreztem, hogy neki/érte teszem, mert megilleti, hogy tiszta(bb) lakásban ünnepelhesse az első születésnapját. Mással most (sütés-főzés) nem készülök. Csúnya dolog, de most szívem szerint azt kívánnám, bárcsak hármasban lehetnénk holnap. De biztos így is jó és szép lesz minden. 

Már délután is és este is pityeregtem egy sort és Apával anekdotáztunk a tavalyi eseményekről. Szörnyű, vénségemre szentimentális és sírópityogó lettem. Már csak két óra és holnap van. A kislányom első születésnapja... Már megint bőgök... Franc. Abbahagyom. Megyek inkább alszom gyorsan sokat, mert az ünnepelt hamarosan újra ébred...

Hanna két éves lett

Ez már csak ilyen lesz a jövőben, két hölgy szülinapjára készülünk majd mindig áprilisban egy hét eltéréssel. Bár a napja 15-e volt, a múlt hétvégén ünnepeltük meg Dorka unokatestvérét.

KisBóbi igen jól viseli az autós utakat szerencsére, bár úgy időzítettük a menetelt, hogy a délelőtti alvása alatt utazzunk, ám amikor felébredt, akkor is képes úgy eljátszani, beszélgetni és vigyorogni az ülésben akár fél-egy órát, hogy csak na. Teszem hozzá, az utóbbi időben már elöl ülök Apa mellett... Nagyon szerencsések vagyunk Vele. 

Összesereglett a család apraja-nagyja (legalábbis a húgom oldali család, Jani családjával már egy héttel korábban hepajoztak), volt mama, papa, dédi is. 

Hanna kapott egy csomó ajándékot, legnagyobb attrakciónak egyenlőre a futóbicikli bizonyult, de emellett felsorakozott gyurma, kirakók, játékok, könyvek sokasága. Ott és akkor (amikor Hanna már a nyolcvannegyedik izét bontotta) döntöttem el, hogy Dorka nem fog ennyi mindent kapni. Nem azért mert nem szeretjük és mert rajta akarunk spórolni. Annyi az indok, hogy láttam szegény Hannán (igen, szinte sajnáltam), azt se tudja, mihez nyúljon és tök érthető módon a végére már örülni is elfáradt. Elsikkadt az ajándékok értéke (nem a pénzbeli) és a bontogatás varázsa. Konkrétan a tőlünk kapott utolsó csomagot szinte alig akarta kinyitni, annyira nem érdekelte már... A mai világban már (szerencsére megadatott nekünk is egyenlőre) annyi mindene van a gyerekeknek, hogy nem is tudják értékelni őket. Hiszem, hogy sokkal kevesebb dolog is elég, sőt néha jobb is ahhoz, hogy egy kicsinek meglepetést és boldogságot okozzunk. Nem bírok a PET palackos hasonlattól elszakadni, de tényleg így van, hogy néha többre értékelik, mint egy többezres plüsst, mert az frankón zörög, gurul, lehet rágni a kupakját, napláne ha még kis víz vagy kavics is van benne, akkor meg maga a kánaán. Szóval nem népnevelő célzattal meg vaskalapos okoskodással, de egyszerűen tényleg azt látom, hogy azzal teszek jobbat a gyerekemnek (rövid és hosszú távon egyaránt), ha nem kap annyi mindent. Mert hóóót fölösleges...

Ettől az ünnep még szép volt, fenti gondolatsor csak a sajátom (és ApaBóbié, akivel már távozáskor szinte egyszerre kezdtünk bele ugyanabba a gondolatba és lett ugyanaz a konklúzió), nem ünneprontó célzatú. A kis ünnepelt tortája überaranyos volt, Kisvakondos, ő most a favorit. Ettünk ebédet, a lányok felváltva aludtak, és nem csak ők. Papának sikerült ülve bebólintania az Ikeás Poäng nyír fotelbe, míg a Dédike a kanapén nyúlt el alibiből, hogy kicsit ejtőzik, aztán pedig a saját horkantására ébredt ♥ Arany kis szívem! ♥ 76 éves múlt, de süt, főz állandóan, gazdaságot tart fenn és fáradhatatlan, remélem, nagyon sokáig élvezhetjük még a társaságát. (a szerk.)

Dorka a végére már kicsit elfáradt, nyűgös lett, lehet, hogy az sem tett jót neki, hogy belekapott az egyik gyertya lángjába és ráragadt a viasz a bal kisujjára... Így jár, aki bulizni megy... 

Összességében minden jó volt, szép volt, az én kis Csibefej unokahúgom pedig már kétéves nagylány... Isten éltessen még egyszer Drága Kicsi Hanna!!

A torta. Mindenlébenkanál Dorottyával

Csajok a Papával

Az új bringa

Igazi csaj ♥

Ajándékbontás kezdete

Nagyon durva...

Tegnap már mondtam ApaBóbinak, hogy nyilván hallucinálok, de úgy láttam egy pillanatra, mintha a jobb felső kettest is látnám Dorottyka szájában kibújni... Ám mivel nem igen hagyta a gyermek, hogy bizonyosságot szerezzek a rémképzetemről, elhessegettem a gondolatot.

Aztán ma reggel, míg az egy hete felaplikált katicás ablakmatricát bámulta Dorka az ölemben tátott szájjal, megláttam, hogy detényleg... Egyértelműen áttörte már az ínyét a hatodik fogacska is... Szegény arany kicsi babám, majdnem két hét alatt négy fog, szinte mindenre magyarázat lehet... Pláne, hogy ha belegondolok, hogy az előző és a mostani éjjel kétszer ébredt meg és abból egyszer elég volt a hátsimi is, és másodjára is csak pár percre kellett kivegyem az ágyából, mert azonnal visszaaludt. Tegnap nyolckor kelt (jól borult is minden, de nem bántam!!), ma pedig hétkor.

Bízom, remélem, hogy most legalább egy pár napra jobbak lesznek az éjszakák, a teljes javulásban azért balgaság lenne reménykedni...

Szóvalhátígy már hatfogú:

Új fogacska

Tegnapra kibújt a jobb egyes is. Eléggé megindult most a fogáradat a gyermek szájában... Ami viszont érdekes, hogy valahogy úgy rémlik, az alsók az áttörés után gyorsabban lettek nagyobbak és láthatóak. Ezek a felsők (mármint a bal kettes és egyes) olyanok, mintha nem nagyon akarnának nőni. De majd biztos az is meglesz.

Szóval most már öt fogacska bújt át az ínyén KisBóbitának...

Négy

Ennyi foga van a Kisbabánknak. Merthogy áttörte a tegnap roppant nyűgös gyermek ínyét a bal egyese is. Kis darabig féloldalas lesz, ahogy elnézem... Aranykámnak nagyon buci az ínye, tökre átüt rajta a fehér fogacska, de most már csak az a dolga, hogy szépen kinyúljon rendesen az fogíny alá. 

Ennek örömére ma már reggeli-tízórai vajaskenyérkefalatkákat fogyasztott. Jött a tálcámhoz és kunyizott. Látszott, hogy most már nem csak a szalámi papírzacskója érdekli, sőt. Nézett rám és a szendvicsemre és mintha közölni akarta volna, hogy "Édes szülém, eddig azért nem fogyasztottam ilyet, mert két foggal nem lehet. Most már kezd négy lenni, így hát kérek." Adtam neki, vigyorogva ette, rágta! Nem mondom, hogy megevett egy szelet kenyeret, mert egyrészt ennyi volt összesen itthon (szegény csórók vagyunk, na), másrészt meg ugyanmár, de vagy tíz falatkát tuti benyomott. Aranypofi.

Képem nincs róla. Szerintem először majd oviban fogok tudni szándékos vicsorról képet készíteni, mert most nagyon ellenkezik még a vizsgálattól is... Várom, hogy jobban aludjon. Tudom, hogy nem fog, de várom.

Fogcsárt update:

A harmadik fog és már megint az éjszakai sirámaim

Most már tuti, hogy a bal kettese bújt ki Húsvét hétfőn. Nagyon nehezen tudom csak megnézni, mert összeszorítja a száját, ha közelítek. Mintha tudná, hogy mit NEM kell csinálni... Naponta többször bepróbálkozom és amikor kis sikerem van (egy-egy pillanatra), akkor látszik, hogy a bal egyese is napok kérdése. Annyira fehéren átsejlik már a fogacska éle az ínyében, hogy szinte mondanám, hogy órák kérdése, de már három napja ezt gondolom és mindig tud fehérebb lenni úgy, hogy nincs előbújva.

Hogy ettől-e, már abban sem vagyok biztos, de az éjszakák botrányosak. Szinte az unalomig hajtogatom ezt és olvasni is nyilván fárasztó már, bár bizton állíthatom, hogy közel sem annyira, mint át/megélni. Ma újra velem aludt  KisBóbicsek. Eredmény: másfél óránként üldögéltem előre-hátra dülöngélve törökülésben, ölemben a félálomban levő gyerekemmel. Egyszerűen hiába fekszem mellette, mondogatom neki halkan, hogy "ittvananyakicsimaludjszépen", miközben simizem finoman a hátát/fejét, nem jó. Ő csak sírdogál, felül csukott szemmel és addig nyöszörög, míg ölbe nem veszem és hozzám nem tud bújni. Amint belesimul a fejecskéje a bal könyökhajlatomba, szinte azonnal elalszik. Így vagyunk öt percet, aztán leteszem. Aztán kezdődik minden elölről... Nagyon fáradt vagyok. Igen, legtöbbször tényleg alszom én is napközben, amikor Ő. Csak mostanában az a heppje, hogy nem alszik többet, mint fél óra, csak akkor, ha babakocsiba kerül. Akkor viszont én nem tudok. És nem, nem tudok segítséget kérni senkitől, hogy vigyázzon rá, míg én pihenek. Amikor Apa itthon van délután, szinte tuti, hogy fél órás alvással letudja a második szunyát, illetve tegnap azt is megtette csupa kedvességből, amit eddig sosem: nem is aludt egyáltalán délután. Természetesen ettől még nem lett jobb az éjszaka (gondolhatná az ember, hogy jó fáradt volt, aztán majd alszik, de nem). És én sem alhatok mindig, mert akkor van a "olyan régen írtál, nem történik veletek semmi?" meg azért jó lenne főzni is valamit, mert nem ehetünk folyton szendvicset, plusz nem is kapunk annyi pénzt, hogy a donpepét meg egyéb éttermeket mi tartsuk el. Az sem baj, ha nem csak koszos és gyűrött ruhákban megyünk ki az utcára, illetve ha nem Dorka a bioporszívó és felmosórongy egy személyben itthon. Valóban, régen, amikor még volt háztartási alkalmazott és a nők csak a gyerekkel foglalkoztak, akkor volt minden. Most mégsincs minden, plusz még mosottszar is vagyok. Nem értem, más hogy bír még tortákat meg egyéb extra izéket is összerittyenteni egy gyerek mellett... Ja, bár ha belegondolok, nekem is volt karácsony előtt még energiám mézeskalácsot sütni, rendre vasalni, főzni meg órákat sétálni is. Igaz, akkor aludtam éjjel kb. 6-8 órát, mert Dorottya csak egyszer kelt 10 percre. Most meg 6-8-szor kel 10 percre... És igen, most is alhatnék, csak várnom kellett a kéményseprőt, hogy ellenőrizze a kéményt, úh. nem feküdtem le. Dorka már 9-kor elaludt. Most negyed 11 van, a pasek nemrég ment el (egyetlen perc alatt végzett), és Dorka még csak most ébred... Naná... Ha lefeküdtem volt, már 9.20-kor felébredt volna. Ez biztos.

Nyilván el fog múlni, mert még én sem láttam olyan gyereket, akit ovisan is éjjelente ötször kellett álomba ringatni, csak kérdés, hogy addig mennyire fogok kifeszülni..

Húsvét

Maradandó emlék marad ez a húsvét, az biztos. Dorkának ez volt az első, nekünk pedig a Dorkás első. Emellett pedig olyan ritkasz@r időjárású ünnep sikeredett, amiből szintén az első volt. Eső, hó, viharos szél és hideg tarkította a két napot úgy, hogy kimenni sem tudtunk Kanizsán az udvarra, szóval két és fél napot a házban töltöttünk, a másik fél napot pedig az autóban (jó, ott csak kétésfél órát).

A húgomék is lent voltak, Dorottyka megintcsak nagy vigyorok és széles karmozdulatok társaságában indult meg mindig Hanna felé, de itt még azért nagyon látszik az egy év különbség, az unokahúgomnak teljesen más már az érdeklődési köre, emellett fut-szalad folyton. Azért kicsit hagyta magát megsimizni Dorka által, de csóri leánykám legtöbbször le lett pattintva. Dorkanyuszi az első éjjel még tűrhetően aludt (kétszer kelt éjjel), ám a hétfőre virradó éjszaka újra pokol volt. Óránként kelt hajnali egyig, mikor is már úgy gondolta, hogy részéről a fáklyás menet és fél négyre sikerült visszaaltatni. Majd kelt újra ötkor és végül negyed nyolckor (az új idő szerint, ami mondjon le, mert még most sem bírom megszokni, hogy mennyi idő van, nemhogy a gyerekem). Sokszor még az ölemben is félálomban felnyöszörgött, majd visszapilledt. Borzasztóan fárasztó ez, de nem panaszkodom, mert nyilván nem passzióból csinálja. Tegnap este aztán fürdésnél éreztem, hogy valami bök felül az ínyén. Nem engedi megnézni igazán, de annyira oldalt érezzük, hogy egyenlőre az a gyanúnk ApaBóbival, hogy nem a jobb egyese, hanem a kettese jött ki... Ha nem jön hamarosan egyes fog is, nagyon furán fog kinézni...:) Szóval ha ez volt a pokoli éj oka, akkor bocsánatos. Ha nem, persze akkor is, de kézzel fogható mentsége van a Kisbabának a viselkedésére.. Még nem fogcsártolok, csak ha már látom, hogy valójában miről is van szó, mert a végén megint korrekciót szenved majd a kép..

Ettünk sonkát meg tojást, sütikét meg finom ebédet, de valahogy az a húsvéti ünnepi hangulat teljesen hiányzott. Nem volt napsütés, madárcsirip meg pitypang a kertben és ezek nélkül nem húsvét a húsvét. Nekem nem. Szóval nem is vittük túlzásba az ünneplést. Bízom benne, hogy jövőre már más lesz. Ennél csak jobb lehet, legalábbis merem remélni...