Ez már csak ilyen lesz a jövőben, két hölgy szülinapjára készülünk majd mindig áprilisban egy hét eltéréssel. Bár a napja 15-e volt, a múlt hétvégén ünnepeltük meg Dorka unokatestvérét.
KisBóbi igen jól viseli az autós utakat szerencsére, bár úgy időzítettük a menetelt, hogy a délelőtti alvása alatt utazzunk, ám amikor felébredt, akkor is képes úgy eljátszani, beszélgetni és vigyorogni az ülésben akár fél-egy órát, hogy csak na. Teszem hozzá, az utóbbi időben már elöl ülök Apa mellett... Nagyon szerencsések vagyunk Vele.
Összesereglett a család apraja-nagyja (legalábbis a húgom oldali család, Jani családjával már egy héttel korábban hepajoztak), volt mama, papa, dédi is.
Hanna kapott egy csomó ajándékot, legnagyobb attrakciónak egyenlőre a futóbicikli bizonyult, de emellett felsorakozott gyurma, kirakók, játékok, könyvek sokasága. Ott és akkor (amikor Hanna már a nyolcvannegyedik izét bontotta) döntöttem el, hogy Dorka nem fog ennyi mindent kapni. Nem azért mert nem szeretjük és mert rajta akarunk spórolni. Annyi az indok, hogy láttam szegény Hannán (igen, szinte sajnáltam), azt se tudja, mihez nyúljon és tök érthető módon a végére már örülni is elfáradt. Elsikkadt az ajándékok értéke (nem a pénzbeli) és a bontogatás varázsa. Konkrétan a tőlünk kapott utolsó csomagot szinte alig akarta kinyitni, annyira nem érdekelte már... A mai világban már (szerencsére megadatott nekünk is egyenlőre) annyi mindene van a gyerekeknek, hogy nem is tudják értékelni őket. Hiszem, hogy sokkal kevesebb dolog is elég, sőt néha jobb is ahhoz, hogy egy kicsinek meglepetést és boldogságot okozzunk. Nem bírok a PET palackos hasonlattól elszakadni, de tényleg így van, hogy néha többre értékelik, mint egy többezres plüsst, mert az frankón zörög, gurul, lehet rágni a kupakját, napláne ha még kis víz vagy kavics is van benne, akkor meg maga a kánaán. Szóval nem népnevelő célzattal meg vaskalapos okoskodással, de egyszerűen tényleg azt látom, hogy azzal teszek jobbat a gyerekemnek (rövid és hosszú távon egyaránt), ha nem kap annyi mindent. Mert hóóót fölösleges...
Ettől az ünnep még szép volt, fenti gondolatsor csak a sajátom (és ApaBóbié, akivel már távozáskor szinte egyszerre kezdtünk bele ugyanabba a gondolatba és lett ugyanaz a konklúzió), nem ünneprontó célzatú. A kis ünnepelt tortája überaranyos volt, Kisvakondos, ő most a favorit. Ettünk ebédet, a lányok felváltva aludtak, és nem csak ők. Papának sikerült ülve bebólintania az Ikeás Poäng nyír fotelbe, míg a Dédike a kanapén nyúlt el alibiből, hogy kicsit ejtőzik, aztán pedig a saját horkantására ébredt ♥ Arany kis szívem! ♥ 76 éves múlt, de süt, főz állandóan, gazdaságot tart fenn és fáradhatatlan, remélem, nagyon sokáig élvezhetjük még a társaságát. (a szerk.)
Dorka a végére már kicsit elfáradt, nyűgös lett, lehet, hogy az sem tett jót neki, hogy belekapott az egyik gyertya lángjába és ráragadt a viasz a bal kisujjára... Így jár, aki bulizni megy...
Összességében minden jó volt, szép volt, az én kis Csibefej unokahúgom pedig már kétéves nagylány... Isten éltessen még egyszer Drága Kicsi Hanna!!
 |
| A torta. Mindenlébenkanál Dorottyával |
 |
| Csajok a Papával |
 |
| Az új bringa |
 |
| Igazi csaj ♥ |
 |
| Ajándékbontás kezdete |