Sok

Valahogy ma délelőttre fogyott el minden erőm. Nyilván ez a hirtelen jött meleg is rátesz, amit alapon jó lenne, mert kellemes meg minden, csak fáj a fejem is az állandó talpalás és a rengeteg alvás mellé. Nem panaszkodásnak szánom, mert én vállaltam két gyereket, én vállaltam, hogy Győrben éljek. Tényleg elért engem is a gyesbetegség mostanra. Írom a Boldogblogot négy másik sorstárs-kartársnővel együtt, eddig tán segített is, de most valahogy nem tudom, tudok-e ma írni egyetlen jó dolgot is. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elgondolkodjam azon, hogy mi a jó. Persze, kéne, meg mindig hálásnak kéne lenni sokmindenért és vagyok is az esetek többségében, de olyan mértékű fáradtság van rajtam, hogy nem hiszem, hogy ki tudom bármilyen módon is fejezni. Most úgy vagyok, hogy azért nem lépek ki az ajtón egyedül és csukom be magam mögött, mert ennél több bennem még mindig a felelősségtudat és nem lenne szívem magára hagyni a két kislányt egyedül a lakásban. És hogy megfordult-e a fejemben? Meg. Vagy ha még mindig itt vagyok, akkor nem is vagyok annyira fáradt?

Elegem van, hogy be vagyok zárva a városba, Ricsi szinte soha nem tud eljönni szabadságra, mert mindig van valami, ami miatt épp nem lehet és igen, jó dolog, ha sok munkája van egy kisvállalkozásnak épp, de az elmúlt két és fél évben, amióta itthon vagyok, 2 azaz kettő hetet jött el szabadságra (egy-egy hét bontásban), amit ő választott és nem küldték őket (de neki sokszor akkor is be kellett menni hébe-hóba), illetve egyik gyereke születésekor sem sikerült két hetet itthon lenni, de akár csak egyet is, amit csak és csak velünk tölthetett volna. Valóban egy-egy órára el tud jönni, ha szükséges (lásd bölcsis megbeszélés vagy komolyabb dokis dolgok), nem mondhatom, hogy nem. Ha azt mondom, hogy lecuccolok MOST egy hétre Kanizsára vagy akárhova, akkor az nem jó, mert majd ő elvisz minket, mert ne menjek a két gyerekkel egyedül, mert mi lesz az úton, ha bármi... Igaza van, tudom, de ezáltal kiszolgálatott leszek újra, pedig van jogsim, tán még vezetni is tudok kicsit a minimum egymillió km-el a hátam mögött és mégsem mehetek. Türelmetlen vagyok? Lehet. Sok lett, hogy minden nap csak úgy elmegy, hogy én megszüntem létezni. Reggel (jó esetben) héttől már két gyerekért talpalok folyamatosan egész nap, egészen este fél 10-ig. Aztán éjjel általában kétszer etetés, valamint Dorka 11 körül már megjelenik mellettem a szivacson és nyolcvan centin osztozom egy örökmozgó gyerekkel, roppant pihentető. Nappal általában kétszer megyünk sétálni, ha már nincs udvar meg kert, kaja, bevásárlás, mosás (nyilván nem kézzel, úgyhogy ne panaszkodjak), néhanapján takarítás és vasalás, napjában minimum háromszor komplett rendrakás, de még így is az van, hogy itthon mindig kupi van. Dorka csomót hisztizik, akaratoskodik, Bori leginkább nézelődne folyton, úgyhogy csomót nyüsszög, ha vízszintbe kerül esetleg kiságyba/járókába, úgyhogy folyton ölben, kézben lenne. Ezek mellett már nincs erőm viccesnek, tip-top-nak és szexinek sem lenni, sajnos. Ez megy szinte minden év minden hónapjának minden egyes napján. Nincs szabadság, nincs vasárnap, nincs pihenőnap, de nekem még pihenőórák is csak igen elvétve. Jó, hogy lehet viccet csinálni abból, mekkora élmény egy Dm-es bevásárlás, de egyedül nekem már az se megy, mert valamelyik gyerek velem van. Jövő héten végre elmegyÜNK fodrászhoz, azt is Dorkával, mert nagyon ráfér a frufrujára, így nyilvánvaló, hogy viszem őt is és még abban a másfél órában sem leszek egyedül. Valóban, nem is tudom, mi lenne, ha Ricsi nem lenne, mert akkor már még jobban begolyóztam volna nyilván, mert amikor hazajön, azért elvagyunk, de akkor is én is kellek. Nincs olyan segítségem, aki azt mondaná, hogy felügyel, neagyisten elviszi mindkét gyereket valahová, hogy CSAK ÚGY nézhessek ki a fejemből egy kicsit. Nem minden nap, néha. Hogy kicsit feltöltsem a lemerült akksijaimat. Biztosan határozottabbnak kéne lennem és mondanom, hogy most márpedig elmegyek ide vagy oda, itt a két gyerek, aztán mindenki oldja meg, ahogy akarja, de nem ez a típus vagyok sajnos, pedig lehet, hogy könnyebb lenne. Egy pedikűr, egy jó hátmasszázs, nem is tudom... Igazából sokat adnék két-három óra TELJES CSENDért, amiben SOHA nincs részem mostanság. Szeretnék felnőtt emberekkel értelmes dolgokról beszélgetni, de sokszor kapom azon magam, hogy a kétésfél éves gyerekemmel lelkizek. Nem tudok egy normális telefonbeszélgetés lebonyolítani az anyámmal, kivéve, ha mindenki alszik, amúgy Dorka pl. nem bírja, ha telefonálok, mert akkor sem vele foglalkozom. Ja, a boldog anyának van a boldog gyereke? Igen. Szegény kis Bori meg szegény kis Dorka... Mikor Dorottya született, akkor az elején még "csak" majdnemhogy depressziós voltam, most viszont már kicsit ideggyenge is. Folyton ugrok mindenért, a legkisebb piszlicsáré szaron is elborul az agyam és kiabálok, ráadásképpen pedig a kezem is egyre hamarabb eljár Dorka felé. Ő pedig nagyon szereti feszegetni a határokat. Mára ott tartunk, hogy elfogytam. Borit sikerült letennem aludni, Dorka viszont most is itt mászkál a szobában (délután kettőkor) és nem ment lefeküdni, de már nem is érdekel. Mondtam neki, hogy nem mehet bölcsibe így és nem találkozhat az unokatesójával se a hétvégén, de vállat rántott és azt mondta, nem baj. Hát így. Épp csak szembe nem röhögött. A kétésféléves. Annyira fásult és béna vagyok, hogy arra se veszem a fáradtságot, hogy szájon üssem. A migrénem gyógyszer ellenére szakadatlan és már kétszer sírtam is. Sajnálom a gyerekeimet, sajnálom magamat, meg hogy hagyom így eluralkodni magamon ezt az egészet, de úgy érzem, nincs segítségem. Tudom, másnak meg más a baja, még ennyi rokona sincs abban a városban, ahol lakik, bár nem mintha én bárkivel is ki lennék itt segítve nagyban, bár az is tény, hogy nem hiszem, hogy bárkit is érdekel az ittlevők közül a lelkiállapotom (tán Ricsi azért kivétel). Akit tudom, hogy érdekel, az kétszázhúsz kilométerre lakik és csak jószóval tud segíteni, de hát ugye az nem túl sok. 

Nem is tudom, minek írtam ezt, mert tényleg nem akarok panaszkodni és értelme sincs, még csak azt sem tudom elmondani, hogy könnyebb lenne ezáltal. Meg az is igaz, hogy az én problémám hol van másokéhoz képest, csak akkor is. Nagyon elkészültem az erőmmel mostanra és azt érzem, hogy addig tényleg nem lesz változás, míg valami baj nem történik. Persze, nem készülök semmi csúnyaságra, de néha már azt érzem, nem tudok úgy uralkodni magamon, ahogy kellene és ijesztő vagyok magam számára is. Nem voltam még úgy, hogy munka mellett neveltem gyereket, de egy biztos. Aki dolgozni is eljár, az már kicsit visszaáll a felnőtt társadalomba, tud kommunikálni másokkal, felnőttes dolgokról és egy teljesen más világban mozog, szinte van egy másik élete ahhoz képest, mint ami aztán délután/este otthon várja. Mártíromság? Nagyképűség? Nem gondolom. Hiszem, hogy tény: az anyaságnál, a huszonnégyórás gyereknevelésnél nincs, egyszerűen nincs nagyobb és keményebb meló a világon. Hálás vagyok a gyerekeimért, nem akarok munkanélküli lenni, de egy fél nap fizetetlen szabinak is nagyon tudnék örülni...

Napok a minisruhással és a gőgicsélőssel

Zajlik folyamatosan, a napok egybefolynak, mindig van valami és még sincs semmi. Legalábbis nekem nincs, a csajok meg szépen fejlődnek.

Dorkával csütörtökön voltunk füldokinál a gyakori visszakérdezések miatt, maszekba mentünk, hogy ne kelljen félnapot ülni valahol és kitudjamilyen bánásmódban részesülni. Ehhez képest azért sikerült majdnem másfél órás csúszással bekerülni így is, míg addig ugye egy kb. 5-6m2-en várakoztunk két hörögve köhögő gyerek és hat másik felnőtt társaságában a relatíve egészséges gyerekkel. Igazából nem talált semmit a doktornő, ami kóros elváltozásra utalna, a biztonság kedvéért kedden elmegyünk délután az ugyanitt zajló hallásvizsgálatra, remélem túléli a kisasszony. Doki szerint simán lehet (mert amúgy gyakori) életkori sajátosság, hogy tetszik neki, illetve a napokban már kaptam rajta azon, hogy huncut módon kérdez, csak hát azért ez nem olyan jó móka, pláne mikor az apja se hall szinte túrót se gyakorlatilag, de ő igaziból. Azon is agyaltam, hogy nem hiszem, hogy ilyen szépen beszélne és tanulna új dolgokat, ha baj lenne a hallásával, de mindegy, ezt most már megcsináljuk. Sose bocsátanám nem magunknak, ha később kiderülne, milyen rosszul tettük, hogy legyintettünk a dologra...

Járunk újra Kerekítőre, igyekszünk rendszeresen menni, mert Dorkának ismét nagyon tetszik (volt egy idő, amikor nem akart menni), szívja magába az új dalokat, a régieket pedig kívülről énekli (nyilván, honnan máshonnan). Itthon Apának és Borinak (bár Bori hallotta a foglalkozáson) bemutatta tánccal egybekötve a "Fut a kicsi kordé" kezdetű dalocskát, szigorúan Minnie-s pizsiben, a repertoárja amúgy lassan kifogyhatatlan, annyi dalt tud már:

Tegnap délelőtt főztünk Paulát is ketten, igazi (sk, nem por) vaníliás és csokis pudingot, összeraktam és lett belőle házi paula. Természetesen dukált hozzá a napszemüveg és közölte is Dorka, hogy most Ő a napszemcsis boci.

Meg hát ugye milyen jó a másodszülött gyermeknek, hogy már születése pillanatában van mindene szinte, többek közt így került elő újfent az etetőszék is, ami köszönhetően annak, hogy kellően dönthető, Borinak most jó szolgálatot tesz sziesztázni konyhai tevékenykedésem közben. Egy darabig elvolt, aztán már kevésbé. A fotó a végefelé készült..

Úgy néz ki, mintha ülne, de mégsem, a kilátás pedig pazar

Roppant érdeklődő kisBori a miénk, vízszintesben sír, függőlegesben csendben van és sasol, koncentrál, fürkész összevont szemöldökkel. Minden érdekli, de világvége van, ha le kell feküdnie és a plafon csak a téma. A játékív játékai is csak nagyon ideig-óráig elégítik ki a kíváncsiságát, mert abból a szögből nem látja a körülötte zajló eseményeket. Dorka személye ámulatba ejtő számára és szerencsére a nővére is nagyon szereti Őt viszont továbbra is.

Jövő kedden délelőtt megyünk az Örkény bölcsi játszóbölcsijébe konzultációra, viszem Dorkát is magammal, meglátjuk, mit szól hozzá, egyenlőre nagyon várja és tervezem, hogy heti egy-két-három (ahogy kijön) alkalommal viszem majd gyerektársaságba. Nagyon kell neki, nagyon várom, hogy mehessen, de másrészt tartok is tőle kicsit, mert közben meg nem hiányzik, hogy a háromhónaposnak és persze magának is hazahozza a betegséget. Egy próbát teszünk mindenképpen annak ellenére, hogy tényleg kezdődik a taknyos időszak. Ha nagyon gáz (akár Dorka nem akar menni, akár a betegségek miatt), akkor hanyagoljuk egy időre, szerencsére ez nem kötelező, nem olyan, mintha beirattuk volna. Attól tartok egy kicsit még, hogy esetleg amiatt nem akar elmaradni, mert Borival együtt vinném és én Borival távoznék, mert azt most sem nagyon szereti, ha pl. mondom, hogy ha akar menjen Apával erre, mi meg Borival arra, mert az úgy nem jó. Ha Apa és Bori mennek, akkor itthon marad velem, de fordítva nem igazán tetszik neki. Mintha attól tartana, hogy ha elmegyek Borival, akkor nem jövök vissza. Nem mondja és nem is érezteti, de azért nyilván mélyen legbelül Borival ők riválisok... Addig jó, míg ezt nem érzem.

Egyenlőre ezek. Ez meg itt a végére a téliesített Nagylány:

Bori három hós státuszon

Ma délelőtt voltunk tanácsadáson, Borcsi megkapta második oltásait (DiPerTe ismétlő és a meningococcus választhatót). Nemtom, miért volt bennem, hogy a Rota ismétlőjét csak következő hónapban vigyem, két hónapra az elsőhöz képest, a lényeg, hogy nem vittem, pedig vihettem volna. Így az marad legközelebbre.

Volt méricske is, kisasszonka 60 cm hosszú és amin meglepődtem, hogy 6160g-ot mért a védőnő, ami csak 460g-os gyarapodás az előző hónaphoz képest. A doktornő ott akkor nyugtatgatott, hogy nincs ezzel semmi baj, mert Bori nagyon jó húsban van, ismét elhangzott a "jó kövér" jelzős szerkezet is és mondta, hogy leginkább nézzük a születési súlyához a dolgokat és akkor meg pláne okés a dolog. Azért őszintén szólva nagyon elkenődtem és bár egyetértünk abban, hogy Borcsi tényleg jó húsban van, olyan igazi kis babareklámba való kinézettel, mégis keveselltem a gyarapodást. (A hangulatomat már eleve is megalapozta reggel Dorka, aztán jött ez, majd az idilli kép, amikor a meleg váróban öltözteti x rétegbe az ordító kisdedet az anya, míg a nagyobbik után kurjongat, hogy idejöhetne ő is, mert neki is öltözni kellene, plusz az érkező degenerált másik anyuka, akinek nyilvánvalóan útban van a korábban üres váróba betolt babakocsink. És mikor már másodjára állt neki puffogni, hogy minek és mit csináltam, akkor megkértem, hogy sürgősen fogja be, mert egyrészt miért ne hozzam be az addig üres helyiségbe a két gyerekemmel a kocsit, mikor más is megtette már ezerszer, másrészt vagyok olyan hangulatban, hogy megüssem, de ezt mégsem tenném gyerekek szeme láttára, meg azért legyünk már kultúráltak...).

Hazaérve megnéztem Dorka gyarapodását háromhós koráig és nagyjából stimmelünk. Nyilván itt a súlyduplázás nem játszik, mert annak kellett egy korababa alapsúly, Borinál viszont erről messze nem beszélhetünk. Csak azt nem tudom, mi lenne, ha éjjel nem enne újra 3-4 óránként,ahogy most teszi... Az is lehet (csak igyekszem vigasztalgatni magam), hogy a múlt havi mérésnél többet evett előtte, nem csontüres pelussal mérte (mert ugye pelussal mérik) a védőnő, hogy ki emlékszik arra, mikor kakilt pl. előtte, szóval soktényezős és így simán összeadódhat akár 100g is. Remélem azért tényleg jól van így, ahogy van.

Kíváncsi leszek, hogy alakul a napunk, bízom benne, hogy láztalan marad és nem viseli meg a szervezetét ez a délelőtti kis affér. Arany kis babám, annyira sajnálom, hogy még arra sem volt igazán módom, hogy vigasztalgatni tudjam a sírásai közepette, mert hol Dorkát hajkurásztam, hol az agyasnővel vitáztam, aztán meg jött az "Anyaaaaaaa, kérek inni!!, Anyaaaaaaaa, van a táskádban gyümölcsös szelet? Kéremkéremkérem!!!! De mooooooooost Anyaaaaaaa!!!" Tényleg nem álltam messze attól, hogy eldurranjon az agyam... De milyen jófej vagyok, szétcseszem a KisHugi posztját. Szóval szép és jó a kislányom. Úgy szeretem, olyan kis bájos volt reggel is, annyitdeannyit gőgicsélt és úgy tud vigyorogni, hogy a szemei nem is látszanak, olyan csíkra húzza őket, a száját pedig nagyra tátja közben... Édes Kisbabám, olyan lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem tudok többet, jobban, pedig Te is megérdemelnéd, ahogy anno a nővéred megérdemelte... Borzasztó ez, na...

Elsők napja

Tegnap öt dolog is debüdált az életünkben.

• Délelőtti séta alkalmával sor került a szinte vaccsújként beszerzett testvérfellépő próbaútjára. Dorka élvezte, többször fel- és leszállt a kintlét során, tetszett neki. Nekem nem annyira kényelmes egyenlőre, hogy kicsit távolabb kell állnom a kocsitól és úgy kell toljam, de óriási maratoni távokat úgysem teszünk meg így, hogy a kettőt egyszerre kelljen tolnom, akkor viszont jól fog jönni, ha a kisasszonyka majd elfárad és eszébe jutna, hogy cipeltesse a sejhaját. Ez meg akkor jó móka lesz.

• A délutáni séta során az új hordozós takaró indult bevetésre. Először volt még kínlódás, de nem a takaró miatt, hanem mert nem sikerült Borit a legjobban felkötni (isteni móka hatszáz darab ruhában készülődni egy meleg lakásban úgy, hogy a nagyobbik már rohanna ki a lépcsőházba nagykabátban, a kicsit meg még nyühölöm magamra a kendőbe, miközben visít, még arra rá a takaró és még rám is egy kabát, miközben már rólam is folyik a víz), de aztán egy kis igazítás után szinte azonnal elaludt és onnantól pazar volt minden. A séta nem volt a leghosszabb, de bőven jóleső, bár szívem szerint maradtam volna még, ha nem lett volna fél 7 és vaksötét, mert kellemesen megcsípte a hideg az arcunkat és a Kishugi is mélyen szundikált, mikor hazaértünk. A lépcsőházba érve Apa lőtt még egy fotót rólunk az új cuccban, meg a lakásba érve én is egy közelebbit a szakavatott szemek részére. Ígéretemhez híven el is küldtem a képeket a takaró készítőjének, hogy láthassa, mit alkotott a viselője számára

Halmozottan hátrányos kép (telefonos-homályos-villanyfényes, brutál anyafej, Dorka lelencforma)

A rózsaszín gombóc a Borcsi feje

• És aztán a legérdekesebb fejlemény, ami még valóban nem volt az elmúlt két és fél év alatt egyszer sem: Dorka nem aludt egész nap egy szemhúnyásnyit sem. Ebéd után fél kettőig ment a mókázás az elalvással (nagyon látszik, hogy Apa itthon van, a négynapos ünnep nálunk arra volt jó, hogy a gyerek kompletten kiforduljon magából és minden olyat megcsináljon, amit máskor, "rendes" napokon nem, többek között az Apával aludt el esténként szintén cirkuszok után, a nappaliban, khmmm...), aztán meguntam és közöltem Vele, hogy nyomás kifelé a szobából, mert még Borit sem bírom így letenni, ha randalírozik, és mára felejtse el az alvást. Megfogadtam, hogy ha még kéretőzne, se engedném aludni, hátha rájön, hogy nem is olyan rossz dolog az. Igazából számítottam rá, hogy iszonyatos délutánnak nézünk elébe, de meglepően emberire sikerült. Három felé már igencsak kókadozott, aztán volt pár dobálózás is, de később újra futkosni kezdett, látható módon átesett a holtponton. Este nyolckor már ágyban volt, ám Apa sikeresen eszébe juttatta, hogy Ő is van és mindjárt nem volt jó neki a saját helyén feküdni. Ott akkor már újfent közöltem, hogy én levettem róla a kezem, azt csinál. amit akar. Háromnegyed kilenckor már aludt. Az éjszaka kicsit ébredősebb, zaklatottabb volt a mostanában szokottnál, de nem volt vészes és régi idő szerint 7-kor kelt, ami ugye most már hat óra, ennek megfelelően ügyesen le is tettem most aludni délben. Remélem, sikerül előrehoznunk így mindent és nemcsak hogy visszaáll a régi rend, de végre emberi (gyerek-felnőtt) időben elalszanak a gyerekek este és nekünk is lehet saját életünk Apával. 
• Bori elkezdte piszkálni a járókában a játékív figuráit. Most már nem püföli őket kapálózás közben, hanem figyeli az aktuálisan kiszemelt jószágot, aztán a közelebb levő kis kezével közelít hozzá és finoman megpöcköli, lesi, ahogy mozog és esetleg csörög az illető, aztán újra. Mindehhez már nincs ökölben a keze sem, hanem nyújtott ujjacskákkal csinálja. 
• Tegnap már frankón elkezdte unalmában szopni a jobb hüvelykujját. Örvendek. Dorka annyiban más, hogy Ő a bal hüvelykujját szopja a mai napig, meg nyilván még egy darabig...

A 30 hónapos Dorottya és a 3 hónapos Bori

Tegnap lett Dorka két és fél éves. Sokat nézegettem "meg-megállva", ahogy a költő mondja és nem tudok betelni vele, hogy milyen nagylány és hogy mennyire elrepült az idő... Múlt hétvégén mértem, 94 cm, nem kicsi lány szerintem és pár hete a felnőtt mérlegre is ráállítottuk, 15 kg-ot mutatott kereken. 92-98-as ruhákat visel és melyikből milyen számozású pelust, de a legnagyobbat már. Még nyomokban sem szobatiszta, védőnő tanácsára nem is próbálkozunk egyenlőre, azt javasolta, várjuk meg, míg Dorka jelzi majd, hogy nem kell neki a pelus. Nos, tegnapelőtt reggel jelezte. Közölte, hogy Ő már nagylány és vegyük le a pelusát, bugyit szeretne felvenni. Mivel kedvét nem akartam szegni, megbeszéltük, hogy mi van ebben az esetben és szóljon legyen szíves az ürítési szándékát még azelőtt, hogy a gatyeszba menne. Büszkén feszített pisiléskor a wc-n, aztán később én kérdeztem, hogy nem kell-e, mindig nemet mondott. Egy óra múlva azért rávettem, hogy jöjjön el azért egy próbára és hát ugye sikerült. Rá tíz percre viszont azt látom, hogy áll a szekrény mellett, rámnéz és mondja kicsit baljós hangon, hogy "Anya", kérdem, pisilni kell-e, azt mondja igen. Kérdeztem, hogy befolyt-e egy kicsi (mert a fején láttam, hogy valami nem stimmel, de nem láttam, hogy foltos lenne a ruhája vagy a parketta), azt mondja: igen. Megyünk gyorsan a wc-re, erre látom, hogy kaki... Erre nem számítottam, mert előtte este kakilt és ilyenkor nem szokott ilyen hamar újra. Láttam, hogy meg van lepődve, meg zavart is volt, hogy mi van ilyenkor, nyugodtan mondtam neki, hogy nincs semmi baj, csak szóljon akkor is, ha kakilnia kell. Miután pedig megtöröltem mindenét, kérdeztem, hogy melyik másik Minnie-s bugyit hozzam, erre közölte, hogy inkább pelust kér... Két egész órát tartott kb. a lendület és most újra pelusozunk, kérdések nélkül. Persze, nyilván nem pelussal fog érettségizni, de egyszerűen nem értem, hogy egy ilyen okos kislány (és itt nem az elfogultság beszél belőlem) miért tart még itt ebben a témában. Mert ne mondja nekem senki, hogy az idegrendszere nem elég érett és társai, egy olyan gyereknek, aki komplett meséket mond szó szerint fejből, húszig elszámol hibátlanul és felismeri a számokat 1-10-ig. Tényleg nem akarom erőltetni a dolgot, de akkor is tanácstalan vagyok, hogy hogyan kellene mégis rávezetni, hogy valóban álljunk neki elhagyni a pelust. Még az sem rettenti meg, hogy közlöm vele: aki pelusos, az nem mehet oviba. Erre a válasz: DE! Nem is tudom, mit várok amúgy egy dacoló gyerektől... 

Az utóbbi egy-két hétben amúgy higgadt egy kicsit és már sokkal könnyebb Vele. Sokat vagyunk együtt, könyebben fegyelmezhető és én is nyugodtabb vagyok. Ez az, amikor a dolgok egymást generálják. Alvása is sokkal nyugodtabb, délután két órákat alszik most újra általában és bár előrehoztuk a lefekvést, ritka, ha fél 10 előtt el bír aludni. Tény az is azonban, hogy ébredés mostanában háromnegyed 8 körül van, így csúszik a déli alvás is kicsit, de ott tartok, hogy csak azért nem keltem hatkor, hogy minden előrébb legyen és ráadásul nekem sem mindegy, mennyit alszom.. ja, van benne önzés is, de végre jobban alszom én is most már éjjel. Továbbra is együtt alszunk, csak most már a lányok szobájában. A kislányok a saját ágyukban szundikálnak, én pedig a földön a szivacson. Dorka a múltkori, betegségét megelőző gigantikus hiszti óta mind az ebéd utáni, mind pedig az esti alvást teljesen egyedül bonyolítja, már nem kell ölben tartogatnom a szopifotelben, hanem egy-egy mese elolvasása után szépen elfekszik az ágyában a Minnie-s pizsamájában, betakarom a Minnie-s takarójával, megöleli a Minnie-jét és jó éjt kíván. Ja, ez a Minnie-mánia nagyon bejött. Így szépen el is alszik és ha beszél is bármit, csak suttogva szabad, mert Borcsi addigra már horpaszt az ágyában és nem akarjuk felébreszteni (közös szoba előnye, ezzel mindig tudok érvelni). Én egyedül leülök a fotelbe és megvárom a sötétben, hogy elaludjon. Ügyes már, büszke vagyok Rá. Nyilván másnál ez már előbb is működött, de Dorka nagyon igényelte a bújásokat. Most is igényli, sokszor jön és megölel, de ezt már egyedül intézi, ahogy kell.

A húgát továbbra is nagyon szereti és félti is, múltkor egy csajt szinte elzavart a babakocsi mellől a játszin, pedig ő csak belenézett a kocsiba és mondta, hogy decukibaba, mire Dorka odarohant kiabálva, hogy "héééééééééjjjj, menj onnan!!! Ne bántsd a kistestvérem!!!" Azt se tudtam, hogy szégyeljem-e a viselkedését vagy legyek-e büszke. Persze a csaj mosolygott. Tegnap a játszóházban az ott dolgozó segítő néninek szólt be, hogy lesszíves békén hagyni a kishugát, mert bajok lesznek, pedig a néni csak kicsit megringatta a földön levő hordozóban a síró Borit, míg én Dorka cipőjét húztam. Harcias, na. Azért büszke vagyok Rá. Szókincse brutális, gyakorlatilag szinte úgy beszélgetünk, mintha felnőtt volna (természetesen azért nem teljesen) és humorizál is. Mozgásilag szintén brutál, folyton a futás, az ugrabugra (anyukám szerint épp ilyen voltam én is) és még ma reggel is (pedig mutattam neki az ablakon, hogy esik, fúj és hideg van nagyon) kívánkozott sétálni menni, nem számít neki semmi. 

Nagyon okos, nagyon ügyes Nagylány, nagytestvér, a hisztis korszakot meg majd csak kinövi egyszer...

Kis eprestorta

csajok reggel tévéznek

A 30 hónap azért nyomot hagy az arcán.. :)

Kicsi Borcsink ma immár 3 hónapos lett. Ügyesen kiszámoltam, 10-szer fiatalabb, mint Dorka, ez így kimondva nagyon durva. Hosszát 60-61 cm-nek mértem, súlyával viszont nem kínlódom, mert hülyét kaptam anno a mérlegtől, de biztos, hogy elkerülte már a 6 kilót, nagyon nagy lány és nehéz is :) Nyilván a jövő heti tanácsadáson az oltások előtt méricske is lesz, akkor majd tudunk friss és pontos adatokat. Zömmel 62-es ruhákat hord és 3-as pelusba végzi a dolgát, a kicsit gyakran, a nagyot pedig általában napi egyszer, de van, hogy egy-egy nap kimarad, ilyenkor másnap kapunk salakot rendesen. Ez csak azért érdekes, mert Dorka ugye általában heti egyszer produkált székletet a hozzátáplálás megkezdéséig. Napirend szépen kezd alakulni, néha van egy-egy eltérés. Most 8 körül ébred reggel nagy mosolyokkal, ilyenkor nagyon übercuki, rengeteget vigyorog és fészkelődik, tekereg. Átöltözik, szopizik, aztán megy a pihenőszékbe, járókába nézelődni, csapkolódni, 9 körül kiüti magát és újra bealszik egy jó órácskára legalább. 10-fél11 körül újra eszik, ilyenkor már megyünk is le evés után és részt vesz minden programon, amire Dorka megy (játszótér, játszóház, séta, bevásárlás, Kerekítő). Nincs annyira kibékülve a babakocsival, mint amennyire Dorka volt, szinte azonnal nyekereg, ha megáll alatta a szekér és van, hogy vissza se lehet nyugtatni. A fákat nagyon szereti nézegetni, tetszenek neki a kontrasztok és a mozgások, olyankor jól elvan, de jaj nekem, ha beviszem a betondzsungelbe vagy akár egy kopár játszira, mert nekiáll könyörtelenül arénázni. A bevásárlásokat simán végig bírja óbégatni, nem egy shoppingkirálynő, de talán majd alakul azért, ha már ülni tud és sportra tudunk váltani, ez a fekvés a mózesben nagyon nem pálya neki. A kendő szerencsére annál inkább, ha magamra kötöm, szinte azonnal elhallgat és most már nem is mindig alszik el egyből, hanem élvezi, hogy tud nézelődni, a vége azonban biztos, hogy szundi. A hideg napokra varrattam egy hordozós takarót is, tegnap meg is jött, remélem beválik majd. 

A délelőtti sétából hazaérve Dorka megkapja az ebédjét és míg a nővére étkezik, addig Bori is szopizik és teszem is le le aludni. Az elmúlt két napig volt olyan szerencsém, hogy ilyenkor elaludt Dorka is és volt, hogy akár másfél-két órát is aludtak együtt. Ilyenkor Bori nagyobbat alszik/aludt, kb. fél 5-5ig, majd szopi és újra séta a csajokkal (ha Dorkát addig el nem vitte Apa vagy a mamája, de nem túl jellemző). Az elmúlt két napban egy óra múlva már kelt és korábban indulhatott a délután, de azért remélem visszaáll kicsit. Bár szerintem ez már lassan a nagylányosodással jár, végülis nem alhat folyton, pedig így sem panaszkodhatom rá, épp annyit alszik szerintem, amennyit egy ennyi idősnek kell. Este 7 után már nyűgösködik, ilyenkor nagyon látszik, hogy este van, megy fürdeni negyed 8- fél 8 körül és amint beérünk a fürdőbe, azonnal elhallgat. Figyel, mosolyog, tudja már, hogy pancsolás következik. Túlzás nélkül imád fürdeni, szemmel láthatóan élvezi a vizet, szinte tempózik a kádban, közben vigyorog és boldog. Mikor kiveszem a vízből, jár keze-lába, tiszta extázisban van, irtó édes ilyenkor! Ezalatt Dorka még megnézi az egy-két meséjét esetleg (ha nem együtt fürödtek) és miután Borit felöltöztettem és bezsákoltam, jön az esti szopi és az alvás nyolckor. Addigra Dorka épp végez a fürdéssel kb. és megyek az esti dolgait intézni (pizsi, tejecske, mese) és van, hogy csak fél 10-re, de alszik mindkettő. Bori legkorábban 1 körül ébred, ilyenkor eszik még egyet 4-fél 5 körül is, de olyan is elfordul (lásd tegnap éjjel), hogy csak 3-kor kel, aztán hatkor és visszaalszik fél 9-ig. Nyilván jó és kényelmes lenne, ha átaludná az éjszakát, de nem panaszkodom, mert épp úgy működik szerintem, ahogy átlag kisbaba működik, nekem meg most az a dolgom, hogy Őt ellássam, amikor igényli. Gügyög sokat, egyre többet, sokszor látszik, hogy annyi mondanivalója lenne és rendesen erőlködik, hogy jöjjenek már ki azok a fránya hangok. Ilyenkor még rá is mozdul vállból a történetre, hogy nyomatékosítsa bennünk, mennyire fontos is a mondandója. Édespofa.

Tegnap délelőtt autóba tettem a két kislányomat és elmentünk az arra szakosodott nénihez, és immáron Bori is belépett a fülbevalósok táborába. Kis hezitálás után végül ugyanúgy virágocskát kapott, de fehér és rózsaszín kőkombinációval. Volt sírás, bár már előtte is elég nyűgös volt, mert eleve ébresztettem, hogy készülni és menni kell, szóval rossz volt eleve az alaphangulat is, de az eksön után egy röpke szopizás hamar visszaadta a lelki békéjét és még az azt követő Dorkás játszóházat is végigbólogatta. Szépen tartja már magát hason, egyre hosszabb ideig, nagyon szereti a játékíven levő játékokat és míg Dorkát különösebben nem hatotta meg a zenélő forgó, Bori áhitattal figyeli az azon keringő színes állatkákat, és ha megáll, reklamál, hogy húzzam fel újra. Cukorborsó.

Az Apától kapott új macit csodálja, de a bagolypárna továbbra is nagy kedvenc

A bűvös zenélő forgótól bármikor kifekszik

Kiscsillag

Gyönyörűm a fülbelövés után 

Ezek mennek mostanság. A csajok öregszenek, mi meg csak fiatalodunk Apával, kislányok rendesen edzésben tartanak bennünket, de fene bánja, imádjuk Őket!! ❤

Beteg

Na, ezt nagyon vártam... hogy végre megtudjam, milyen az, ha lebetegszik az egyik. Ennél nyilván már csak az a jobb, amikor mindkettő beteg, a háromgyerekesek előtt meg ultra kalapemelés.

Valószínűleg a tegnapi gigahiszti már a nátha előszele lehetett. Este Apa szólt, hogy nézzek rá Dorkára, mert úgy látja, folyik az orra. Jól látta. És mivel egyre inkább orrhang is társult ehhez a jelenséghez, első körben lezsibbadtam, hogy most mi lesz, pontosan tudván, hogy zajlik le ez Dorkánál (nem a súlyossága, csak az első pár napi éjszakai orrszívások pl.) és lepergettem magam előtt, ahogy a 15 kilós hisztizsákkal birkózom a földön, hogy kiszívhassam az orrát, aki aztán majd jól lehány mindent a sok öklendezés után. Emellé van ugye egy Borink, aki hogyan fog majd így aludni (nyilván nem fog, hanem zokog majd mégtöbbet, mint eddig, amennyiben ez lehetséges) és szinte törvényszerű, hogy Ő is meg fog majd betegedni... Ez nem pesszimizmus, hanem realizmus.

Szóval miután lepergett előttem ez a film és aztán gyorsan az életemé is, összekapva magam előkerestem gyorsan a csoda Coryzaliankat és kevertem egy szexikoktélt a lánykának, aztán később még egyet. Éjjel persze alig aludt, az orrspray-t is harcok árán tudtam csak egy ízben alkalmazni, reggelre jól beszáradt orral ébredt. Akkor kezdődött a lelkifröccs és mindenféle történetek kitalálása az orrszívás okán, a vége az lett, hogy ügyesen kiszívtam az orrát (csak egy kis öklendezés volt), ügyesen mondta közben, hogy "kakaska-kakaska" és az spray-t is hagyja befújni. Ügyesen távol tartja magát Boritól a kérésemre és igyekszik meggyógyulni, hogy mielőbb újra megpuszilhassa Borit ♥... Már többször is megkérdezte, hogy "Anya, most már meggyógyultam? Odamehetek a Borihoz?" Amiben meg egyre ügyesebb, az az orrfújás. Mondom neki, hogy fújja jó mérgesen és olyan klasszul csinálja már, hogy magam is meglepődtem. A játszin pl. egyszer fújattam vele orrot, de akkor olyan klasszul sikerült, hogy még akkor sem folyt neki, mikor hazaértünk. Orrot így eddig csak kétszer szívtunk és ez nagyon jó. 

A kedve remek, látszatra semmi baja, szerencsére még csak nem is emelkedett a hője (legalábbis kézzel nem volt érezhető) és a délelőtti játszóteres-bevásárlós programot is mondhatni túlfűtött állapotban abszolváltuk, minek a háromnegyedénél konkrétan úgy rántottam már le a motorról, mert háromszor is úgy elszáguldott, hogy azt sem tudtam, hol van és csak reméltem, hogy visszajön... Akkor aztán megfogta a babakocsi oldalsó peremét és elkezdett sétálni mellettem, mintha egész délelőtt arra várt volna, hogy valaki letépje a mocijáról és ráordítson, hogy fejezze be. Jött, mint a kisangyal és még a piacon az árusok között is tök kultúrgyerek volt. Sikerült végre vennünk Minnie-s pizsit (kapott a néni Dorka méretében) és hát azt az arcot, amit Dorka vágott... már kb. négyszer-ötször jött oda hozzám, megölelte a lábamat/nyakamat és azt mondta: "Anya, ez a pizsi annyira gyönyörű, nagyon szépen köszönöm!!" És látszik rajta, hogy tényleg olyan hálás és boldog tőle, hogy ez nem kétezerötszázat, de egy milliót is megérne.. Najó, azért nyilván nem, de kb. 

Így most annyira hálás, hogy persze ebben a pizsiben kell most aludnia, de nem ám akármilyen módon! Egyedül lefeküdt az ágyába(!!!), az ölébe vette a Minnie-jét, aztán be kellett takarjam a Minnie-s takarójával és azt mondta: "Most már egyedül lefekszem, mint az óvodások meg az iskolások, és amikor Apa hazajön, akkor majd elájul, hogy milyen gyönyörű vagyok az új Minnie-s pizsamámban. Aztán majd holnap (minden vagy tegnap vagy holnap vagy mostazelőbb) kiszívjuk az orromat, hogy kimenjenek belőle a bacilusok és akkor már meggyógyulok és nem leszek beteg és akkor majd megpuszilhatom a Borit." Ezt kb. egy levegővel. És bár kicsit még duruzsolt meg szövegelt, de elaludt egyedül és most alszanak mindketten a szobájukban. Én meg itt ülök a gép előtt a tejeskávémmal és írok, és azt hiszem, álmodom, mert ilyen nem igen történt még velem...

Remélem, hamar túlleszünk ezen a nyavaján, és hogy Borcsi valamilyen csodával határos módon kimarad a szórásból, Dorka pedig ugyanilyen jól viseli majd a minél enyhébb lefolyást. A bogyónkon biztosan nem fog múlni, meg rajtam sem, mert szorgalmasan adagolom neki, a mai további adagokat is előkészítettem már, hogy rásegítsek a gyógyulásra. Imádom ezt a szert, nagyon Dorka szere, nagyon jól reagál rá, remélem, most is így lesz. További szép napokat kívánok magunknak! :)

A füldolgok meg a többi

Bori hallásvizsgálatának ismétlése miatt hétfőn hívtam a megfelelő számot, kedd reggel 9.20-ra mehettünk is. Megtapasztalhattam végre, milyen két gyerekkel időre menni valahová, amikor későn kelnek és a hely nincs közel.. Az út gyalog kb. 20 perc, Dorka kelt 8 előtt... Útközben csak azt mondogattam szegénynek: neálljmeggyere, neveddfel, mostnemkavicsozunk, mostnembotozunk, nemmegyünkcsúszdázni, elkésünkmenjünkmár! Azért 9.15-re sikerült odaérni.

Bori megnövesztette a fejét, készülék befért már és szerencsére minden rendben is van. Rákérdeztem Dorka hallásvizsgálatának lehetőségére is. Az van ugyanis, hogy kb. másfél-két hete nagyon gyakran visszakérdez, mikor mondunk neki valamit, hogy "Mit mondtál?" vagy "Mit kérdeztél". Próbáltuk mindenhonnan megközelíteni a dolgot, de gyakorlatilag nem bírjuk megállapítani, hogy ilyenkor csak viccel, vagy hall, de tetszik neki ez a mondat és jópofának tartja-e, hogy visszakérdez, illetőleg a rosszabbik verzió, hogy valóban nem hall rendesen... Azt tény, hogy az utcán gyakrabban kérdez vissza, de ha meg megkérdezem Tőle, hogy tényleg nem értette-e, amit mondtam, akkor azt mondja, hogy de igen. Szóval nem tudjuk, mit higgyünk. Fülésznéni azt mondta, menjünk el a gyerek fül-orr-gégészetre, ott majd megnézik, nincs-e fülzsír, fertőzés, gyulladás, egyéb ok, illetve ha kérnek hallásvizsgálatot, akkor adnak papírt és azzal kell visszajönni hozzá. Megejtjük, mert zavaró és szeretnék utánajárni, és most csak remélni tudom, hogy viccel...

A vizsgálat után bementünk a Plázába pénzt kivenni, hogy tudjak buszjegyet venni és mehessünk a belvárosba a hordozósklubba. A plázában aztán tök véletlenül belefutottunk egy két házzal odébb lakó ismerős anyukába és a kisfiába, akik elmondták, hogy a tízkor kezdődő angol foglalkozásra jöttek a játszóházba, de még nem voltak sosem, meglátják mi lesz. Elköszöntünk, vettünk ki pénzt, visszafelé aztán Dorka annyira be akart menni a játszóba, hogy mondtam: legyen. Beérve megkérdeztem, lenne-e egy olyan hely, ahol szoptatni tudok és kaptam egy kis ikeás mammut széket, ami elég is volt persze, Dorka meg simán eljátszott a rengeteg játékkal és a kisfiúval. Aztán az angol kezdetére jött még 3-4 kisgyerek, először Dorka ki akart menni az elkerített részről, hogy inkább játszana, aztán maradásra bírtuk és borzasztóan élvezte. 3/4 óra tömény angol, zene, éneklés, játék, ugrabugra, labdák, szituációs játékok, nagyon jó volt és a nagylány nagyon aktívan részt vett benne, tényleg ügyes volt, a tanítónéni is mondta, hogy "good job Dorka". Azóta Dorka is mondta már itthon is, pl. tegnap este Apának, mikor az előszobában fociztak (khmm), hogy good job Apa. Jó pár napja amúgy is rákattant véletlenül a Bob, the train című játékos angol nyelvű KidsTv-s izékre, nagyon tetszik neki, lassan már tudja a számokat tízig és pár színt is elsajátított már. Foglalkozás után megint játék volt, 3/4 12-ig voltunk, addig csodálatos módon Andival beszélgettünk (az említett szomszéd anyuka), eközben Bori rajtam pihent, Dorka pedig kb. kettőször szólt, hogy "Anya, nézd mi ez" és mikor megnéztem, már játszott is tovább, tudomást sem véve rólam. Nagyon jó volt, megyünk máskor is.

Tegnap meg Kerekítőn voltunk, idén ez a második szerda, hogy mentünk, és most megint szívesen megy Dorka. Aktívan részt vesz, énekel, mondja a mondókákat Zsuzsival együtt (amelyiket tudja, de amelyiket nem, azt is próbálja), Zsuzsi meg is dicsérte, hogy mennyire ügyes és mennyi mindent tud. Meg én is kaptam dicséretet (nem csak Zsuzsitól és már nem először), hogy milyen ügyes vagyok és bátor, hogy eljövök programozni egyedül két kicsit gyerekkel. Akkor meg visszakérdezek, hogy igen, melyiket kéne otthon hagynom? Vagy maradjon otthon mindenki és senki semerre? Én magam is befordulnék, hát még Dorka. Nem sok választásom van úgymond, de nem is bánom, hogy rá is vagyok úgymond kényszerítve. De vissza a mondókázáshoz: Dorka aranyos is közben, mert bár látja, hogy a felvevős-hurcolós ölbeli dolgoknál mindenkit felvesz az anyukája, Ő mégsem nyavalyog, hogy ő is akarja, elfogadja az általam nyújtott lájtos verziót, hiszen tudja, hogy Borit nem tudom letenni. Nagyon szépen elfogadta a húga létét, nem is értem, hogy csinálja, hogy ennyire ragaszkodik hozzá... Jó ez persze, de tényleg nagyon érdekes... Mert egy hete meg már esténként (talán egy kivételével) együtt is fürdenek, egyszerre a nagykádban. Nyilván Bori fürdése rövidebb, de Dorka nagy segítség közben, lábacskákat és pocakot mos a huginak és folyton ismételgeti, hogy "Nagyon jó együtt fürdeni, ugye Bori?" Amúgy igen, Bori nagyon szeret fürdeni, ha előtte sírt is, ha beviszem a jól befűtött fürdőszobába, már el is hallgat és alig várja, hogy vetkőztessem. A vízben is nagyranyílt szemekkel figyel, mosolyog, látszik, hogy élvezi a bentlétet. Készített Ricsi a közös fürdésről videót is, amit feltöltöttem jutyúbra, hogy a család is megnézhesse, de aztán privatizáltam, mert rájöttem, hogy nem kell, hogy bárki nézegessen két meztelen kicsi lányt, annyi beteg ember van... Kikockázni azt meg nem tudom annyira, szóval ide most nem kerül fel, pedig nagyon aranyosak együtt. 

Van ellenben ilyen:

Vidám vasárnap, avagy csajok a kisfotelben, zokni nélkül

ügyesen tartja már magát

Aztán meg büszke vagyok magamra, mert kreatív módon beletettem a járókába a játszószőnyeget, annak a játékíve alá pedig a pihenőszéket, abba bele Bori és így lett a pihiszéknek játékíve. Úgy bejön neki, hogy 20 percig vigyorgott pl. ma reggel a pótként ráaggatott fröccsöntött sárga csörgős mackónak.

Dorka amúgy sokat "javult", az elmúlt napokban nagyon aranyos volt, többször is voltunk kettesben, vasárnap pl. elmentünk ketten bringával trambulinozni, 

aztán másnap új játszótérre, ahol lecsúszott a nagycsúszdákon ügyesen,:

..., kedden délután pedig gesztenyét szedtünk mi ketten az Erzsébet ligetben. Minden nap nagyon aranyos volt, szót fogadott, komolyabban nem is kellett sose rászólnom, igazán jóban voltunk. Aztán ma reggel megint megszállta valami és bekattant, sajnos onnantól a nap is hasonló lett. Hiszti hiszti hátán, itthon is, a boltban is és a déli alvásnál is. Utóbbiból (mármint az alvásból) összesen húsz perc lett. Előadott egy olyan botrányos magánszámot, ami eddig visz mindent. Volt benne földön fetrengés, fejcsapkodás (maga magának), orrváladék és nyál szanaszét hordása a lakásban, a kanapén és minden bútoron, őrjöngés és még öklendezés is... Érdekes módon azonban nem húztam fel magam nagyon, még egy legyintést sem kapott (reggel igen, egyet, de nem mert sírni sem nagyon,mert tudta, hogy igen túllőtt a célon). Most alig kap levegőt, annyira be van dugulva az orra és meg van duzzadva a nyálkahártyája a sok sírástól, pedig már legalább fél órája csendben van. Remélem, nem lesz beteg... Aztán meg az esték sem hibátlanok. Előrehoztuk ugye a fürdést, sőt, mivel most már elkezdi Borival, így már fél nyolc körül a kádban vannak. Bori öltözik és eszik nyolckor, Dorka fél 9 felé, elalvás mégsincs neki előbb, mint fél 10. Egyszerűen nem álmos, pedig akkor már félhomály van, tejivás, pár halk szó elsuttogása, kis mesélés esetleg, de csend és nyugi, mégsem álmosodik el. Apával eléggé kivagyunk, tegnap is 3/4 10-kor jöttem ki a gyerekszobából, addig Apa tartogatja Borit, mert vacsora után még sokszor sírdogál a lányka. Ezután jönnének még a fürdés-evés mindkettőnknek, meg jó lenne pár felnőtt mondatot is váltani egymással, mert arra délután-este igencsak nincs mód, lévén, hogy Dorka folyton beszél és ha megjön az apukája, nem nagyon hagyja, hogy mással is foglalkozzon vagy akár csak mással szóba álljon, mint Vele. Addig rángatja, nyúzza, míg rá nem figyel és valóban nem bírunk megbeszélni semmit. Aztán meg séta, játszótér, csavargás, ugrálás, főzés, olvasás, esti rutin, ahol mindenki teszi a dolgát és ennyi voltunk mi. Este 10-kor meg már tényleg az embernek csak ahhoz van kedve, hogy vízszintesbe vágja magát, pláne, hogy jön az éjszakai műszak is nekem. Nem vészes már, Bori változóan ébred, ma hajnalban pl. négykor már fejnem kellett, mert átáztam, mert a Kisasszonyka csak fél ötkor ébredt először enni, de olyan is van, hogy háromóránként kel és eszik. Meg Dorka is jön fél 12 körül és hol jobban, hol kevésbé jól tölti mellettem az éjszakát.

Szóval mától még korábbra tesszük az esti program kezdését, csak nem tudom, elalszik-e ettől előbb a Nagylány, mindenesetre megpróbáljuk, mert ez így nem mehet tovább. És most nem a gyerekek miatt, hanem miattunk, mert mostanra szinte két ember vagyunk, akik együtt nevelik a közös gyerekeiket, de egymásra (és pláne magukra) semmi idejük nem marad. Pedig - ahogy mondani szokták - igény az vóna rá....