Már megint egyéves lett a Dorkanyuszi

Itt lett hát a múlt hétvége, amikor Csilluék és Anyuék jöttek Dorkát köszönteni. Egy valaki nagyon hiányzott, a Dédike, aki sajnos lebetegedett (tüdőgyulladása lett), így csak a távolból és lélekben volt velünk.

Dorka igencsak meglepődött, hogy már megint mi ez a felhajtás és itt igazán a hirtelen népszaporulatot és jövés-menést értem felhajtás alatt, a szülinapi dekort (lufik és hepibörzdéj felirat) már egy hete nézegeti és ügyesen mutatja is kérésre, hogy hol vannak a lufik. Sütöttem husit meg rizst, anya hozott töltött csirkét meg gombát, a húgomék pedig a tortát. És ez lett a szülinapi torta. Na, nem hülye vagyok, nyilván világos, hogy azért hozták, de úgy volt, hogy én is sütök Dorkának pillangó formájút. Nagyon készültem rá, már megvolt a Cserpes-dílerem is, akitől a hozzávalókat akartam beszerezni, ám csütörtökön még nem volt az sem biztos, hogy jön-e egyáltalán valaki a dédi és KisBóbi betegsége miatt. Mire pedig eldőlt, hogy akkor mégiscsak lesz zsúr, addigra már a tuti echte tejszínt nem tudtam megrendelni (két nappal előbb kellett volna). Nem flancolni akartam, csak minőségi alapanyagokat akartam használni, hogy az azokból készült tortából Dorka is ehessen. Hát nem így lett. Nagyon bántam akkor, aztán meggondoltuk Apával és rájöttünk, hogy így utólag bőven elég volt az egy torta is, másrészt pedig lesz gyereknap, esetleg megsütöm arra.

Szóval ettünk ebédet, tortáztunk, ajándékoztunk, majd Hanna ment aludni, Dorka pedig ezer fokon égett. Olyannyira, hogy csak fél öt körül sikerült letennem aludni... Volt is móka éjszaka, millió fentlevés, hozzá persze orrszívások, szóval remek volt. De nyilván nem ez volt a lényeg, hanem az, hogy a Csöpp nagyon jól érezte magát, a torta direkt Neki-Róla készült (hihi), hála a jó gépeknek és a lelkes fotósunknak (Csillu) végre lett normális családi képünk is, nem csak időzítővel készült. Készült videó is, amit majd megnézek valamikor, de még a múlt hetit sem sikerült idő hiányában, szóval van pótolni valóm. Végre a húgom is tudott kicsit Dorkázni, mert Hanna nagyot aludt, KisBóbi nagyon bírja a húgomat és Jani szintén nagy favorit volt. Esküszöm, néha szinte kellette magát ez a kis nőszemély... Aztán öt körül tesómék hazaindultak, ám szerencsére a Papa és a Mama maradtak vasárnap késő délutánig. Nagyon örültem, mert egyrészt olyan ritkán látjuk őket, másrészt pedig nem kellett megosztaniuk a figyelmüket az unokák közt, tudtak CSAK Dorkára koncentrálni. Szegény Bóbickám sajnos mindkét családnál (Ricsinél és enyémnél is) kissé háttérbe szorul egyenlőre a nagyobb gyerekek miatt, de nyilván ha majd "összenőnek", ez már nem lesz így. Mindenesetre most volt idő (persze nem elég) sokat játszani, mondókázni, sétálni a nagyszülőkkel, sőt vasárnap délelőtt (elnézést a kedves lakóközösségtől) a Papa felfúrt Dorottyának egy polcot, az új Bóbitás órájának és a majdnemkész képkollekciójának pedig egy-egy szeget. 

Nagyon jó volt, csak kevés. MINDIG KEVÉS. Olyan sokat vagyunk egyedül Dorkával, ezek az alkalmak (ünnepek, mamák, nagynénik látogatása) mindig ad egy kis élményt, frissességet, aztán olyan hamar vége lesz... Bár, amilyen gyorsan telik az idő, úgyis mindjárt kétéves lesz a Kisded, szóval nem is panaszkodom...

És a képek a hétvégéről:

A torta

Ajándék  Mamától és Papától

Bóbitás falióra, amit a Mama készített Dorkának sk. ♥

Dédike ajándékai

Adriennék ajándéka - ötfunkciós okos kocka

Óvasnak a csajok

Lufinyuszi

Pózol

Csilluval és Janival

:)

Séta az ajándék bringával és nagyszülőkkel

Boldog, mert sok a foga

Bóbitáék ♥

Kora-utógondozás, cumisüveg, nyavalya

Akkor így most mindent egybe.

Hétfőn délelőtt voltunk (elmaradt, hogy megírjam) a kórház immáron új szárnyában az egyéves koraszülött utógondozáson. Dorka nem hazudtolta meg magát és -  bár szóról szóra az történt, amit mondtam neki, hogy történni fog: kedves a doktorbácsi, ha bemegyünk, fogja mondani, hogy "Szervusz Dorottya! De nagyot nőttél!" - már a vizsgálóasztalra ültetve elkezdte az ordítást és távozásig abba sem hagyta. Pedig semmi nagy egrecír nem történt. Volt méricske: súlya 9300g, hossza 73cm (nem lesz az a hosszúcombú típus, elnézést mindenkitől, de hát mint tudjuk, a jóból csak kicsit adnak!), buksi és mellkas méretét nézték, majd kikérdeztek minket, miket csinál a gyermek. Megbeszéltünk mindent, majd távoztunk azzal a kéréssel, hogy majd a kétéves kontrollra kérjünk annak idején időpontot. Szépen fejlődik, meg voltak Vele elégedve, akárcsak mi.

A cumisüveg témában van előrelépés. A héten vettem a rosszmanban nóném 300milis cumisüveget, amin kettes (Dorkának való) cumi volt hétszázért. Gondoltam, ezzel próbálkozom először, hátha, minden egyéb megoldás (új Nuk-os üveg, új Nuk-os cumi, új Aventes cumi) ennél mind drágábbak lettek volna, ráadásul sem biztos, hogy beváltak volna. Szóval este elkészült az új készségben a tápszer, aminek cumija hiperszuper módon ortodonikus forma. De annyira az, hogy Dorka sokadik próbálkozásra becuppantotta, aztán láttam, hogy szívja csak szegénykém, mint az őrült és kb. tíz szippantás után volt egy nyelés. Mondom, mi lehet, tán eldugult... Elvettem tőle és jó anya módjára megszívtam én is az cumit. Na, azt a vackot!!! Egy bazi nagy buci, rajta egy szar kis lyukkal... Sűrűn elnézést kértem a gyermektől és mivel akkor már nagyon éhes volt, bevetettem az Avent variábilisát, amibe majdnem belefulladt, de két perc alatt lefolyt nála a 200 ml, aztán volt szundi. Később aztán tök véletlenül rájöttem, hogy a nóném (bocs, van neve: Rossmann) cumisüvegre passzol a Nuk-os fej! Na, ez aztán akkora királyságnak bizonyult, hogy két napja ezzel a kombóval eszik a gyermek és az unszolás ugyan még mindig megvan (konkrétan én nyomom bele a cumit a szájába), az ellenállás egyre csekélyebb és szépen befalja a szabott adagokat. Ezáltal ma hajnalig elmondhattam magamról, hogy már két napja nem szoptattam meg a lánykámat. Most gondolkodom, hogy azért veszek majd egy kettes Nuk etetőcumit, mert amivel most eszik, az a minibabáknak való egyes és szeretem, ha az ölemben fekszik, de azért biztos Ő is jobban örülne, ha ennél azért gyorsabban ehetne (ismerve az Ő tempóját)... :)

És hogy miért is tört meg a kétnapjanemszoptatok dolog. Nincs mit szépíteni a dolgon, max. ha jó fej lennék, hallgatnék az okokról, de mivel rohadt mérges vagyok, nem bírok jó fej lenni. Dorka beteg, kedd este-éjjel már hallottam, hogy kissé szörcsög az orra, mikor levegőt vesz, aztán szerdán már szívni kellett az orrát és azóta is ez megy, csak persze egyre többször. A tegnap éjszaka mindent felül múlt, 4 órát voltunk fenn egyhuzamban, mert vagy az orrát szívtam, vagy altatni próbáltam, de mire a tisztított orrával el bírt volna aludni, újra akadni kezdett a légzése. Már 8 után is húszpercenként mentem hozzá tízig, aztán éjfél után kicsivel kezdődött a maraton. Borzalmas volt és nem a nemalszominkábbviháncolok Dorka volt, hanem a fáradtvagyokbetegvagyokanyasegíts Dorka. Láza szerencsére nincs, de mint tudjuk, ez a nátha a kicsiket eléggé meg tudja viselni. A tegnap esti tápszert is kétszerre tudta megenni, mert egyszer közben még orrot kellett szívni, mivel nem tudott levegőt venni evés közben. Nagyon-nagyon sajnálom szegénykémet és az a legrosszabb az egészben, hogy ez az, ami most rohadtul elkerülhető lett volna. Ezt az állapotot ugyanis a szülinapjára kapta vasárnap az unokatestvérétől, aki párszor telibe köhögte kb. 20 centiről az arcát. Az anyukája akkor gyorsan leszögezte, hogy ez igazából semmiség, csak kicsit megfázott, mikor rövidujjúban rohangált, de ez az én gyerekem szempontjából édes mindegy. A legbosszantóbb az, hogy még csak esélyünk sem volt kérni vagy nem kérni a szituból, mert érkezés előtt elfelejtették megkérdezni tőlünk, hogy akkor jöjjenek-e, ha ugatva köhög a gyerekük... Akkor pedig, mikor a lányka belekapta a cuccot a pofijába, már édesmindegy volt. És ez most nem az én családom, te családod dolog. Ha az én húgom vagy anyám vagy bárkim veszi semmibe a gyerekemet (mert ez nekem annak minősül), akkor nekik is megmondom és elkerítem őket. Meg hát ilyenkor még én vagyok a szarszemét, ha szólni merek vagy esetleg megköszönjük a későn beérő meglepit, mert ugyanmár ne legyek vádaskodó és ellenséges... 

Szóval most rohadt mérges vagyok, bár anyu mondta, hogy ne bosszankodjak, de nem megy, amikor az ölemben fekszik az aludni nem, de megfulladni nagyon is bíró gyerekem, mert nem az a gáz, hogy három órát ülök éjjel a ikeás fotelben, hanem a rosszullevő kislány. És ez az, amin igencsak nehéz túllépni.. Holnap így várjuk az "én családomat" és igyekszünk egy jófajta hétvégét rittyenteni és újfent megünnepelni ezt a Gyönyörűt...

A tápszer-ügy

Már kb. egy hónapja próbálom Dorkánál bevezetni a tápszert, mert kezdtem azon aggódni, hogy az ajánlatos napi fél liternek megfelelő tejmennyiséget nem fogyasztja el. Igaz, hogy eszik szépen napközben tejpépet, meg panaszt sem hallottam részéről, hogy a reggel és este elfogyasztott szopi mennyisége kevés lenne, azért úgy gondoltam, előbb-utóbb neki kell ennek állni, mert fogynak a készletek.

Első körben megpróbáltam a pici korában már egyszer-egyszer bevetett Nuk-os cumisüveget, eltolta. Aztán gondoltam, hogy megpróbálom a szívószálas kulacsból, hátha úgy jó lesz, mert a vizet úgy szépen issza. Persze az nem kellett neki, mert első korty után bután nézett rám, hogy ez meg mi a túró, nem ehhez van Ő szokva, azonnal cseréljem le ezt a löttyöt vízre, mert aztán még majd azt sem fogja ebből az eszközből elfogadni. Próbáltam kanállal, csőrös pohárra, egyik sem kellett. Na, akkor már kezdtem kétségbe esni.

Aztán húsvét kedden újra bepróbáltam nála a tápszert, most a régóta újonnan várakozó Aventes nagy cumisüvegből és csodák csodájára, húzóra megivott 180ml-t. Hurrá - gondoltam - , most már minden oké. Aztán az volt az első és utolsó, mert egy hétig mindent eltolt megint. Rájöttem, nem a tápszerrel van baja (Milupa 2-es, volt itthon tarcsiban, azt adtam most neki), hanem az eszközzel. Ekkor jött a húgomtól kapott kis nóném cumisüveg, aminek pont az nálunk az előnye, ami másnál a hátrány lenne: szabályosan folyik a cumiból a tej, akkora lik van rajta. Na, azt egy jól irányzott mozdulattal bejátszottam a szájába és nem volt ideje Dorkának azon gondolkodni, hogy nincs kedve szívni ezt a vackot, mert a kis üveg tartalma elkezdett a szájába csorogni. Akkor rájött, hogy ez finom, s elkezdte beszipákolni a cuccot. Újabb hurrá!! Eszi a gyerek a tápszert!! Na igen, csak ez az üveg 125ml-es csak, úgyhogy egy-egy étkezésre igencsak kevéske. Amikor meg újra akartam tölteni, már megint nem kérte, mert elszállt az ihlet. Na, akkor próbáljunk rászokni a nagy Aventre, mert hosszú távon az a tuti!

Három nap kellett, míg végre sikerült  a kettes cumival szépen enni, de láttam, hogy azt is szívja, mint az ökör. Ekkor mondja Apa, ne vegyek másik cumit rá (mármint az Aventesre), szúrjak rá még lyukat itthon. Igaza van - gondoltam - , és szépen ráböktem még három lyukat varrótűvel. Ettől a gyerekem a következő evésre majdnem belefulladt a tejbe, de korrigáltunk. Aztán így lett ez még kétszer és ismét eltolta az üveget, gondolom akkor már szinte félt, hogy meg akarom gyilkolni tápszerrel... Jött ekkor az okos ötletem a hétvégén a Tesco-ban: a három állású variábilis cumi! Részletek nélkül a vége: ugyanúgy fuldokol még az egyes állásnál is, annyira ömlik abból a szarból a tej... Most újra a Nuk-os egyes cumival "evett" éjjel (sajnos már kétszer a sok küzdés miatt alig volt vacsora is és ilyenkor hajnalban már olyan dög éhes, hogy visít, mint a kismalac), akkor az is jó volt, mármint a Nuk-os.

A tejem persze most már még kevesebb, mint amikor ennek a sok baromságnak nekiálltam, szóval az ügy nem tűr halasztást. Most azon agyalok, hogy vegyek-e egy nagyobb Nuk-os üveget (mert ugye a mostani csak 150-es) és egy kettes, Dorka korának megfelelő cumit hozzá, vagy a meglevő nagy Aventesre vegyek egy sima hármas cumit, amitől talán nem fullad meg. Vagy vágjam fel az ereimet... Szörnyű, mennyit küzdünk, de sajnos nem érek rá arra, hogy "ne erőltesd, majd megeszi, ha akarja", mert már nincs nagyon alternatíva. Rá kell állnunk a tápszerre, csak még az ideális, hosszú távon működő eszközt nem találtam meg. Persze a net tele van Avent vs. Nuk vs. Mam vs. Tommee Tippee csörtékkel, mindenki esküszik mindenre. Csak az egy kisebb vagyon lenne, míg végigzongorázom az egészet.

Csak leírtam, mert nagyon aggaszt a kérdés, Dorka meg kiakaszt néha a sok tiltakozással... Pedig ha megérzi a tej ízét, akkor már nincs nagy gond, de míg addig elérünk, leizzadunk mindketten. Ez pedig nem épp paradicsomi állapot...

A szülinapozás

No, hát megvolt tegnap ez is. Ricsi családját láttuk vendégül, itt volt az anyukája, nővére, sógora és Andreas, az unokatesó. 

Volt pillangókkal és apró virágokkal díszített torta, Kati mama hozott levest és volt sajtos-baconos husi meg rizs, amit én sütöttem meg, mielőtt érkeztek. Dorka kapott fürdős játékot, katicás könyvet meg fa házikó-kirakót, minden ajándék nagyon-nagyon aranyos és örült is nekik. Összességében jó kis vendégség volt, Andreas a végén közölte, hogy "most már kicsit szereti Dorkát", ami egy olyan háromévestől igazán nagy szó, akitől a kisleány elkunyizta kicsit az autóját... :)

Nyilván azt kellene írnom, hogy hű meg há, de szép is volt, meg nemtommi. Aztán meg lehet, hogy van kicsit olyan is, hogy "az én családom, meg a Te családod", bár ettől igazán szeretnék tartózkodni és Dorkával soha sem éreztetni, de ezt a blogot én írom és főként az én érzéseimet rögzítem, ezért nem fogom szándékosan szépíteni a dolgot, még Dorka kedvéért sem és nem hiszem, hogy ettől kevésbé szeretne bármikor is. Szóval az tény, hogy összességében tényleg jó kis vendégség volt, de ennek a vendégségnek nem tegnap kellett megtörténnie. Rossz volt, hogy szinte mindennel és mindenkivel foglalkoztam, csak AZZAL nem értem rá foglalkozni, AKIÉRT ez az egész igazán szerveződött. Persze Dorka mindenütt ott volt és mindig volt Vele valaki, de a legkevesebb mi, a szülei, mert mi a vendégek jóllétével voltunk legtöbbet elfoglalva... A legrosszabb érzés az volt, amikor behoztam a konyhából a tortát, rajta az égő gyertyával és úgy éreztem, nincs lehetőségem úgy viselkedni és annyira meghatódni, amennyire szeretnék... Nyilván hülyeség és mit foglalkozom én bárkivel a gyerekem szülinapján, de ez akkor is így van. A tortába már pl. pont belevágtam, amikor eszembe jutott, hogy nemhogy a gyerekkel, de még önmagában sem lett megörökítve, úgyhogy gyorsan nyomtam egy képet a már kissé megroggyantott sütiről... Az okokat nem részletezem sem most, sem máskor, nem is ennek a blognak a témája, mindenesetre nem tudtam az az ANA lenni, aki igazán vagyok ennek a lánykának. Az a legtöbbször bohóckodós, vicces, sokat ölelgetős és puszilgatós ANA. Persze, nem is lehet az ember mindig olyan, meg mindig van olyan szitu, amikor más az ember és más kicsit fontosabb per pillanat. De ennek nem most és nem Dorka első szülinapján kellett volna másnak lenni. Igen persze, Dorka ebből mit sem érzett, csak hogy voltunk sokan, volt nyüzsi meg minden, ez csak az én izém és biztos is, hogy így van, de ez nekem fontos lett volna. Most tudom csak igazán, amikor már nem lehet visszacsinálni. Ez az a nap, ami már sosem ismételhető meg (persze egyik sem). Nem keseregni akarok, mert nem drámát akarok csinálni a tegnapból, csak ezek az érzéseim. A tegnapi nap végén az volt a leghálásabb gondolatom, hogy jövőre hétfőre fog esni a szülinap és akkor majd Apa jól vesz ki szabadságot, meg reméljük én is itthon leszek(!) és akkor csak Mi leszünk. Dorka, Apa és Anya. És úgy tudjuk Őt szeretgetni és körbeugrálni, ahogy csak szeretnénk. Nem mintha máskor ezt nem tudnánk megtenni, de a szülinap az szülinap, lássuk be! Akinek nem fontos a szülinapja (legalábbis gyerekkorában nem volt az), az hazudgál!

Igazából akkor tudtam csak pityeregni meg milliópuszizni KisBóbit, amikor már csak magunk voltunk és meg még akkor voltam nagyon meghatódva, amikor láttam, hogy mennyien kívántak boldogszülinapot a Kisbabának. És a videón, amit készítettem számára el elmúlt két hétben, mikor volt egy kis időm. Azon mindig sírtam és szerintem még sokáig sírni fogok...

Vannak ám képek is a tegnapról, imígyen:

Tesók és unokatesók

Mindenki bont

Andreas járgányán

Az ominózus torta...

Apa teszteli az új vízimalmot,...

..., Miss Pipi pedig figyeli ♥

Apa és Anya ajándékai, kacsa- és xilofonhangimádat van

Most akkor tényleg nem ehetem meg?

Kicsit felszabadult a gyerek :)

A nap végén, csak MI hárman ♥

A vendégség után Dorka evett, megejtette a délutáni szundikáját (kis csúszásban volt, de simán bírható volt számára minden), aztán azt a két apróságot, amit mi szántunk neki, akkor kapta meg. Ezt egy kis séta és hintázás követte a kellemes tavaszi kora estén. Akkor éreztem, hogy nem akarom, hogy ez a nap véget érjen, mert nem tudtam még betelni vele. Milyen fura dolog ez, a hétköznapok ugyanilyenek tudnak lenni, azt valahogy mégis természetesebbnek éljük meg. De ezt a napot nagyon vártam már. Ennél nincs számunkra különlegesebb nap, mint a kislányunk születésnapja.

Sokat gondolkodtam, hogy tudnám legjobban kifejezni, mit érzek Dorka iránt, mit is jelent Ő számomra. Rájöttem, hogy tényleg nem lehet leírni. Vannak nagyon szép képek, mint pl. A legszebb csillag életünk egén meg társai, ami valóban így is van, de ez is és minden mást olyan sutának, néhol már erőltetettnek és igencsak elcsépeltnek, közhelynek érzek. Azt érzem, amit a legtöbb ANA érzi a gyereke iránt. Ezt a kimondhatatlan és megfoghatatlan, szinte már fizikai fájdalmat okozó érzést, amitől az ember úgy érzi, túlcsordul a szíve. És ez folyton csak erősödik...

Drága Kicsi Dorkám! Mivel a legjobbat akarom Neked kívánni az Életben, ezért azt kívánom, hogy légy Te is majd az ANA valakinek, hogy megismerd a legszebb érzést a világon...♥

Dorottya egy éves lett

Nem is tudok és nem is akarok most, ma többet mondani, mert szeretném minden hátralevő percét kiélvezni ennek a napnak.

Ez a Tiéd, Neked készítettem Kicsi Angyalkám:

Szívünk minden szeretetével...♥

ANA vagyok

Két napja. Már nem Annn, sem Ennn, hanem Ana. Így szólít Dorka, ha végigrobog az oroszlánnal a lakáson és beleütközik az ajtóba/küszöbbe/bármibe, kitekeredik, rámnéz kérlelőn és mondja, hogy Ana... Mármint, hogy legyek szíves, menjek oda és segítsem tova az akadályon. Ezen kívül így hív éjjel is az ágyacskájában üldögélve, hogy felébredtem, vegyél ki. Meg ha bármi egyéb kívánsága van.

Szabályosan beszél a gyerek!

Holnap lesz a szülinapja. Tegnap már megpucoltam az ablakokat (de jó ez a szülinap, legalább van rá késztetés), ma pedig takarítottam. Vendégek is jönnek (ApaBóbi családja), de valahogy nem ez volt a sikamika apropója. Tudom, hogy Dorka semmit nem vesz észre az egészből, de akkor is azt éreztem, hogy neki/érte teszem, mert megilleti, hogy tiszta(bb) lakásban ünnepelhesse az első születésnapját. Mással most (sütés-főzés) nem készülök. Csúnya dolog, de most szívem szerint azt kívánnám, bárcsak hármasban lehetnénk holnap. De biztos így is jó és szép lesz minden. 

Már délután is és este is pityeregtem egy sort és Apával anekdotáztunk a tavalyi eseményekről. Szörnyű, vénségemre szentimentális és sírópityogó lettem. Már csak két óra és holnap van. A kislányom első születésnapja... Már megint bőgök... Franc. Abbahagyom. Megyek inkább alszom gyorsan sokat, mert az ünnepelt hamarosan újra ébred...

Hanna két éves lett

Ez már csak ilyen lesz a jövőben, két hölgy szülinapjára készülünk majd mindig áprilisban egy hét eltéréssel. Bár a napja 15-e volt, a múlt hétvégén ünnepeltük meg Dorka unokatestvérét.

KisBóbi igen jól viseli az autós utakat szerencsére, bár úgy időzítettük a menetelt, hogy a délelőtti alvása alatt utazzunk, ám amikor felébredt, akkor is képes úgy eljátszani, beszélgetni és vigyorogni az ülésben akár fél-egy órát, hogy csak na. Teszem hozzá, az utóbbi időben már elöl ülök Apa mellett... Nagyon szerencsések vagyunk Vele. 

Összesereglett a család apraja-nagyja (legalábbis a húgom oldali család, Jani családjával már egy héttel korábban hepajoztak), volt mama, papa, dédi is. 

Hanna kapott egy csomó ajándékot, legnagyobb attrakciónak egyenlőre a futóbicikli bizonyult, de emellett felsorakozott gyurma, kirakók, játékok, könyvek sokasága. Ott és akkor (amikor Hanna már a nyolcvannegyedik izét bontotta) döntöttem el, hogy Dorka nem fog ennyi mindent kapni. Nem azért mert nem szeretjük és mert rajta akarunk spórolni. Annyi az indok, hogy láttam szegény Hannán (igen, szinte sajnáltam), azt se tudja, mihez nyúljon és tök érthető módon a végére már örülni is elfáradt. Elsikkadt az ajándékok értéke (nem a pénzbeli) és a bontogatás varázsa. Konkrétan a tőlünk kapott utolsó csomagot szinte alig akarta kinyitni, annyira nem érdekelte már... A mai világban már (szerencsére megadatott nekünk is egyenlőre) annyi mindene van a gyerekeknek, hogy nem is tudják értékelni őket. Hiszem, hogy sokkal kevesebb dolog is elég, sőt néha jobb is ahhoz, hogy egy kicsinek meglepetést és boldogságot okozzunk. Nem bírok a PET palackos hasonlattól elszakadni, de tényleg így van, hogy néha többre értékelik, mint egy többezres plüsst, mert az frankón zörög, gurul, lehet rágni a kupakját, napláne ha még kis víz vagy kavics is van benne, akkor meg maga a kánaán. Szóval nem népnevelő célzattal meg vaskalapos okoskodással, de egyszerűen tényleg azt látom, hogy azzal teszek jobbat a gyerekemnek (rövid és hosszú távon egyaránt), ha nem kap annyi mindent. Mert hóóót fölösleges...

Ettől az ünnep még szép volt, fenti gondolatsor csak a sajátom (és ApaBóbié, akivel már távozáskor szinte egyszerre kezdtünk bele ugyanabba a gondolatba és lett ugyanaz a konklúzió), nem ünneprontó célzatú. A kis ünnepelt tortája überaranyos volt, Kisvakondos, ő most a favorit. Ettünk ebédet, a lányok felváltva aludtak, és nem csak ők. Papának sikerült ülve bebólintania az Ikeás Poäng nyír fotelbe, míg a Dédike a kanapén nyúlt el alibiből, hogy kicsit ejtőzik, aztán pedig a saját horkantására ébredt ♥ Arany kis szívem! ♥ 76 éves múlt, de süt, főz állandóan, gazdaságot tart fenn és fáradhatatlan, remélem, nagyon sokáig élvezhetjük még a társaságát. (a szerk.)

Dorka a végére már kicsit elfáradt, nyűgös lett, lehet, hogy az sem tett jót neki, hogy belekapott az egyik gyertya lángjába és ráragadt a viasz a bal kisujjára... Így jár, aki bulizni megy... 

Összességében minden jó volt, szép volt, az én kis Csibefej unokahúgom pedig már kétéves nagylány... Isten éltessen még egyszer Drága Kicsi Hanna!!

A torta. Mindenlébenkanál Dorottyával

Csajok a Papával

Az új bringa

Igazi csaj ♥

Ajándékbontás kezdete