2013. április 23., kedd

A tápszer-ügy

Már kb. egy hónapja próbálom Dorkánál bevezetni a tápszert, mert kezdtem azon aggódni, hogy az ajánlatos napi fél liternek megfelelő tejmennyiséget nem fogyasztja el. Igaz, hogy eszik szépen napközben tejpépet, meg panaszt sem hallottam részéről, hogy a reggel és este elfogyasztott szopi mennyisége kevés lenne, azért úgy gondoltam, előbb-utóbb neki kell ennek állni, mert fogynak a készletek.
Első körben megpróbáltam a pici korában már egyszer-egyszer bevetett Nuk-os cumisüveget, eltolta. Aztán gondoltam, hogy megpróbálom a szívószálas kulacsból, hátha úgy jó lesz, mert a vizet úgy szépen issza. Persze az nem kellett neki, mert első korty után bután nézett rám, hogy ez meg mi a túró, nem ehhez van Ő szokva, azonnal cseréljem le ezt a löttyöt vízre, mert aztán még majd azt sem fogja ebből az eszközből elfogadni. Próbáltam kanállal, csőrös pohárra, egyik sem kellett. Na, akkor már kezdtem kétségbe esni.
Aztán húsvét kedden újra bepróbáltam nála a tápszert, most a régóta újonnan várakozó Aventes nagy cumisüvegből és csodák csodájára, húzóra megivott 180ml-t. Hurrá - gondoltam - , most már minden oké. Aztán az volt az első és utolsó, mert egy hétig mindent eltolt megint. Rájöttem, nem a tápszerrel van baja (Milupa 2-es, volt itthon tarcsiban, azt adtam most neki), hanem az eszközzel. Ekkor jött a húgomtól kapott kis nóném cumisüveg, aminek pont az nálunk az előnye, ami másnál a hátrány lenne: szabályosan folyik a cumiból a tej, akkora lik van rajta. Na, azt egy jól irányzott mozdulattal bejátszottam a szájába és nem volt ideje Dorkának azon gondolkodni, hogy nincs kedve szívni ezt a vackot, mert a kis üveg tartalma elkezdett a szájába csorogni. Akkor rájött, hogy ez finom, s elkezdte beszipákolni a cuccot. Újabb hurrá!! Eszi a gyerek a tápszert!! Na igen, csak ez az üveg 125ml-es csak, úgyhogy egy-egy étkezésre igencsak kevéske. Amikor meg újra akartam tölteni, már megint nem kérte, mert elszállt az ihlet. Na, akkor próbáljunk rászokni a nagy Aventre, mert hosszú távon az a tuti!
Három nap kellett, míg végre sikerült  a kettes cumival szépen enni, de láttam, hogy azt is szívja, mint az ökör. Ekkor mondja Apa, ne vegyek másik cumit rá (mármint az Aventesre), szúrjak rá még lyukat itthon. Igaza van - gondoltam - , és szépen ráböktem még három lyukat varrótűvel. Ettől a gyerekem a következő evésre majdnem belefulladt a tejbe, de korrigáltunk. Aztán így lett ez még kétszer és ismét eltolta az üveget, gondolom akkor már szinte félt, hogy meg akarom gyilkolni tápszerrel... Jött ekkor az okos ötletem a hétvégén a Tesco-ban: a három állású variábilis cumi! Részletek nélkül a vége: ugyanúgy fuldokol még az egyes állásnál is, annyira ömlik abból a szarból a tej... Most újra a Nuk-os egyes cumival "evett" éjjel (sajnos már kétszer a sok küzdés miatt alig volt vacsora is és ilyenkor hajnalban már olyan dög éhes, hogy visít, mint a kismalac), akkor az is jó volt, mármint a Nuk-os.
A tejem persze most már még kevesebb, mint amikor ennek a sok baromságnak nekiálltam, szóval az ügy nem tűr halasztást. Most azon agyalok, hogy vegyek-e egy nagyobb Nuk-os üveget (mert ugye a mostani csak 150-es) és egy kettes, Dorka korának megfelelő cumit hozzá, vagy a meglevő nagy Aventesre vegyek egy sima hármas cumit, amitől talán nem fullad meg. Vagy vágjam fel az ereimet... Szörnyű, mennyit küzdünk, de sajnos nem érek rá arra, hogy "ne erőltesd, majd megeszi, ha akarja", mert már nincs nagyon alternatíva. Rá kell állnunk a tápszerre, csak még az ideális, hosszú távon működő eszközt nem találtam meg. Persze a net tele van Avent vs. Nuk vs. Mam vs. Tommee Tippee csörtékkel, mindenki esküszik mindenre. Csak az egy kisebb vagyon lenne, míg végigzongorázom az egészet.
Csak leírtam, mert nagyon aggaszt a kérdés, Dorka meg kiakaszt néha a sok tiltakozással... Pedig ha megérzi a tej ízét, akkor már nincs nagy gond, de míg addig elérünk, leizzadunk mindketten. Ez pedig nem épp paradicsomi állapot...

17 megjegyzés:

  1. Légyszi csak az ereidet ne vágd fel! Amúgy tippem sajnos nincs,de az jó hogy nem kell neki a cucli, nagyon nehezen szoknak le ha rászoknak...Lilis tapasztalat ( igazából ez az egy tapasztalatom van).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Napsugár, talán majd csak megoldódik és én is életben maradok! :)

      Törlés
  2. Nekünk TT van, mást nem próbáltunk, de ez eléggé csöcs alakú, tényleg sokan dicsérik. Ilyen: http://www.mcgillbabyworld.co.uk/shop/media/catalog/product/cache/1/image/9df78eab33525d08d6e5fb8d27136e95/p/i/pink-tommee-tippee.jpg
    És van két anti colic-os is, de az felesleges mosogatnivalós,mert a simától se nyel bubikat :)
    Ilyen az ac: http://www.cherubix.com/images/detailed/0/tommee_anti-colic_bottles12720551444bd20568c5297.jpg
    Amúgy pohárból próbáltad? Sima pohárból. Úgyis az lesz majd a későbbi cél, hogy abból igyanak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szép üvegetek van!! Tudtam, hogy Ti ezt a márkát használjátok és köszönöm a tippet, ha a tervezettek közül nem válik be egyik sem, akkor ugrunk egy márkát. Előbb próbálom a meglevő alapeszközöket kiegészíteni, mert minden marha drága sajnos...
      Pohár? Igen, azt elfelejtettem írni, hogy a szívószál és a csőrös után az volt a következő, sikertelen kísérlet...

      Törlés
  3. Mi Aventes nagy (260ml asszem) cumibol isszuk a tapszert reggel es este. Kb. 210ml-t iszik meg de van hogy nem kell neki az egesz. Az igaz hogy a cumira ra lehet szokni...az eteto cumira is...pl. tesom gyerekei (5 es 3 evesek) a mai napig a kakaot abbol isszak. Egyenlore meg nem aggodom hogy mi lesz vagy hogy lesz a cumi utani eletunk, de egyenlore en orulok, hogy nincs vele gond. Mi lenne ha kiprobalnad a no name cumisuveget csak nagyobb kivitelben?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor egyforma üvegünk van, erre vettem a variábilis cumit. Megtettem amúgy, vettem nagyobb kivitelt. Siralmas volt a vége, legalábbis ezzel a típussal...

      Törlés
  4. Marcellel is komoly csataim voltak, foleg, hogy egyik naprol a masikra allt le a relativ sok szopival. Nalunk a sok eszeveszetett kiserletezes, tapszer es cumi-pohar probalkozasok utan eloszor a Jagermeisteres poharbol sikerult itatni (gondolom a kis atmero miatt jobban a szajara allt) majd valami ihlet megszallt es a kis sportkupakos Janas uveg lett a bajnok :D Azota is azt hasznaljuk erre a celra. Bar ebbol ugye omlik a cucc, ugyhogy lehet nektek nem jonne be.
    Remelem gyorsan meglesz a megoldas! Kitartas!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi Janas üvegből iszunk (már amennyit iszik Ádám) :) - Dóri

      Törlés
    2. Ez a Jana-s üveg hatalmas!! Ezt még nem próbáltam, ha nem sikerülnek a próbálkozások, ez lesz a következő! :)

      Törlés
  5. En nem hasznaltam cumit es cumisuveget. Dorkanal a vegen kifele hajlo pohar jott be 5 napos koratol ebbol ivott. Viszont nem ertem, miert tapszert adsz neki es miert nem tejport. 1 eves mar, s abban benne van minden, ami kell, raadasul ugyanolyan ize van, mint az anyatejnek. Dorka fel eves koratol kapta az egy eveseknek valot. Mullerbe vasaroltuk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ... meg lemardt, hogy fel eves kortol mar lehet adni anyatej alaput.

      Törlés
    2. A kifelé hajló poharat még nem próbáltuk... Az az igazság, hogy az meg eszembe se jutott, hogy ne tápszert adjak Dorkának (őszintén szólva gyerekeknek való tejporról nem is hallottam eddig). Majd megnézem, milyen ez az anyatej alapú tejpor, köszi!

      Törlés
  6. Szia, mi MAM-os üveget használunk! Zsófi 5hónapos, de még a kezdő cumi van rajta, csak "fúrtam" rá nagyobb lyukat :)Ő más fajtát el sem fogad, most próbáltuk a tanuló poharat, kész vicc milyen fejeket vágott közbe, nem akarja bekapni sem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az a helyzet, hogy sokat számít szerintem, hogy egy gyerek mikortól kap cumit/cumisüveget, mert azért kicsiként még sokkal elfogadóbbak bírnak lenni. Tán azért is nagy küzdés nekünk ez most, mert Dorka szájában az elmúlt egy évben kb. háromszor volt cumisüveg a próbálkozások előtt... Nagyon tudnak ragaszkodni ezek a csöppségek a jól megszokott dolgaikhoz! :)

      Törlés