Megy az idő, a Legkisebb már 28 hetes. A hasam nem kicsi, de már nem is gondolom kórosnak. Láttam mostanában hasonló méretű, hasonló korú pocakokat, úgyhogy olyan, amilyen. A dolgaimat viszont nem könnyíti meg. KisHugi nagyon aktív tud lenni, vannak kellemetlen megmozdulásai is, de sosem bánom ezeket. A múlt keddi terhesgondozáson (nem is írtam róla, de rendes vagyok...) írt vasat a doktorom, bár nem találta az értékeimet kórosan alacsonynak, de azért mégis. Kaptam kúpot is, megelőzendő egy fertőzést és abból adódóan esetleg egy burokrepedést. Úgy tűnik, igencsak hajlamosnak tart rá. Amúgy minden más oké és bár kértem, írjon fel tüdőérlelő szurit. Nem tette. Azt mondta, jelen esetben nem találja indokoltnak. Találkozunk újra 30+5-nél, akkor majd felülvizsgálja a kérésemet. Szerinte jelenleg minden rendben van, nincs okunk arra, hogy feleslegesen szteroiddal terheljünk a szervezetemet. Sokat nem tehetek, hiszek neki és valahol jogos is... Csak hát kicsit azért aggódok, na, nyugodtabban mondanám, hogy minden rendben lesz, ha legalább már egy darab rendesen végigvitt terhességem lett volna. Talán majd most.
Amúgy jól vagyok, leszámítva, hogy jó egy hete elkezdett fájni a szeméremcsontom és hol kisebb, hol elég brutál mértékben bírja megkeseríteni a napjaimat. Az ágyban fordulások egyre kínkeservesebbek, még jó, hogy olvastam, hogy mielőtt átfordulok egyik oldalamról a másikra, előtte zárjam össze a térdeimet. Ez bejött, tényleg sokkal könnyebb. De néha még az ülés is fáj. Nyilván készül már az alfelem a megmérettetésre, de nem kellemes, na. Nem kedvelem továbbá a cipőhúzást és a zuhanyzást sem, nagyon fárasztó tevékenységek lettek. Mindemellett újra napi szintű vendég lett nálunk a haskeményedés is, néha kifejezetten durván nyomja a dolgot...:( Bár (mivel napi tevékenységem nem sokban változott) kissé gyanakszom erre a kiváló, igazi májust idéző orkános, zimankós időjárásra is, remélem legalábbis, hogy nagy köze van hozzá, mert akkor tényleg múló állapot.
A babavárós készülődésről meg annyit, hogy sehogy sincs igazából, de valahogy majdnem elég is ennyi. Az nagyon várat még magára, hogy bezsákoljam a Dorka által már kinőtt 80-86-os ruhákat, illetve előszedjem a bezsákolt legkisebb ruhákat, újra mossam és vasaljam őket. Meg is kell néznem, hogy nagyjából milyenek vannak, bár nyilván nem lesz nagy baj, ha egy újszülött hosszúujjú bodyban és rugdalózóban nyomja majd végig az első pár hetét. Nem hiszem, hogy lázas vásárlásba fogok a maradék időben, ám ezt a mosás-vasalás témát hamar meg kéne ejtenem, mert már most sem esik túl jól a derekamnak egy-egy vasalás, meg is látszik a szekrényben lapuló ruhakupac nagyságán... Amúgy lesz majd elvileg kölcsönkiságyunk (Andreasé) meg matracunk is bele, múlt héten vettem egy darab gumis lepedőt is (Dorkának meg vízhatlant, mert már napi szintű a pelus-átázás megint, pedig már váltottunk 5+-ra). Van légzésfigyelőnk, meg a múltkor az Anyukák boltocskájában lőttem egy klassz, szinte teljesen új Tricot-slen kendőt ötezerért. Kicsit húztam a számat, mert rózsaszín, ezért kaptam meg ennyiért :), amúgy az új ára a mamamin 18.900Ft. Csak jókat olvastam róla és akár 18kg-is használható (nyilván nem fogjuk, mert amint Manduca-érett lesz a KisHugi, ő lesz a pajtásunk). Másunk meg amúgy is van, illetve majd meglátjuk útközben, hogy kell-e még valami. Nagyon más ebben is ez a várandósság, nagyon érzem, hogy már mennyire más dolgok a fontosak, mint a tárgyak... Meg ki tudja, hogy hogyan alakul majd az "egy szobában egyik kicsi másik pici" felállás, úgyis majd a helyzet adja, ki hol alszik. Ja, jó volna következetesnek lenni, de tudom én már azt, milyen nagy úr a kialvatlanság és a teljes kimerültség okozta remegés, szóval első körben úgyis túlélésre fogunk játszani. Nincsenek illúzióim, sem rózsaszín köd a szemem előtt. Erre jó, ha az embernek van/volt már egy szarul alvó és gyakran evő gyereke, akkor már nem hiszi, hogy minden csudálatos a világon. Csak tej legyen, a többi meg majd lesz valahogy. Amúgy jómúltkor, az egyik terhesgondozáson a váróban találkoztam egy csajjal, aki már a harmadik babájukat várta. Beszélgettünk és bár elég nyersen, de nagyon lényegre törően megfogalmazta a szerintem egyik legnagyobb igazságot, miszerint: "A gyerekkel töltött első egy-két hónap egy hatalmas kib@szás a szülőnek. Kevés szörnyűbb dolog van a világon, talán csak az, ha kitépkedik a körmeidet." Hát így. De megéri, mert aztán később milliószor annyi boldogságban részesít bennünket az adott is terrorista gyermek, nemde? :)
