Szenteste 2014

új Peppás felsőben és Minnie-s zokniban

az év legnagyobb Ajándéka a pihenőszékben csücsül

egyenpólósok, avagy még akik szeretik egymást :)

csibész Nagylány, megszeppent (beteg) Kicsi

homályos, összevissza, de látszik mindenki :)

A hófordulós lányok

Dorka 32 hónapos lett tegnap. Sok új nincs Vele kapcsolatban, hol egy angyal, hol meg egy igazi hisztiparádé, borzasztóan akaratos és közben meg imádnivaló is (néha). Olyan, mint az ember szerelme, hol a nevetéstől folyik a könnyem miatta, hol pedig a sírástól, mert bizony ki tud annyira borítani, hogy elsírjam magam. Dumaláda, egyre inkább, meg egyre nagyobb szerepjátékos, komplett telefonbeszélgetéseket folytat le az általa kiválasztott személlyel, elbeszélget magában, megszemélyesíti a játékait, de már azt is tudja mondani, hogy ha valami nem "igazi" és imígyen tisztában is van annak tulajdonságaival. Pl. mondja is, hogy először viccesen a plüss mikulásról, hogy "Jaaaaj, csak nehogy megszólaljon!!", mire mondom, hogy "de Dorka, ez nem szólal meg tutira", mire Ő: "Jaaaj, hát tudom Anya, ez nem tud beszélni, mert ez csak egy játékmikuláááás!!" Mintha hülye lennék... Szerencsére az a kis minimál nátha, ami volt neki, már távozott is, kb. hatszor szívtam az orrát négy nap alatt, orrspay sem kellett és nem is folyt az orra, csak dugult, vagy nem is tudom, hogy mi volt ez, de valami fojtott dolog a vitaminok által. Az biztos, hogy náthából sose keveredett még ki ilyen simán és gyorsan, megy is neki továbbra is az immunerősítés. Okos, mint a fene, pár napja előállt azzal, hogy "Tisztelt vásárlóink, megnyitjuk a hetes kasszát, megvásárolni kívánt árucikkeiket kérjük helyezzék a kasszaszalagra." Így. Pedig már kb. egy hónapja nem voltunk tán a Lidl-ben úgy vásárolni, hogy ezt vagy ilyet halljon. Szivacsagy. Meg persze a mindennapi boldogulásához ez a fenti bővített mondat roppant módon elengedhetetlen lesz.. Versel, számol, betűket tanul, kedvence a B, mint Bori :), mindenhol kiszúrja. Nagy spíler, garantálom, hogy most már tudatosan nem hagyja el a pelust sem. Azért néha rá-rákérdezek, hogy nem akar-e inkább bugyit felvenni, de nem. Sose. És már az se hatja meg, hogy Minnie-s bugyit kapna. Na mindegy, most már azt gondolom, nem fogunk előrébb lépni, majd csak akkor ha mástól látja majd.

horror árú (majdnem sírtam) joghurttal az Árkádban

Minnie függés: Dorka-kar és Anya-kar

Nagytesóként

Adventi Dorka

32

Borinyuszi ma 5 hónapos. Súlya egyenlőre x, hosszát holnap reggel megmérem, mert elmaradt. 68-as ruhákat visel már, pelusa továbbra is hármas. A hét mozgásfejlődés terén nagy változásokat hozott, produkálta mind a hasról hátra, mind a hátról hasra átfordulást, forog hason körbe is. Ha akar. Egyenlőre úgy tűnik, hogy a Kiskisasszony megcsillantotta számunkra tudományát, aztán hanyagolja, főként a forgásokat, mert ma pl. nem csinált semmit. Nem baj, ha már megcsinálta, tudja és ez a lényeg, csinálja majd, ha szüksége lesz rá. Dorkát folyton figyelni, sokszor összehúzott szemekkel, mert a nővére elég hangos és szeles, szóval néha kicsit sok is az impulzus. Apát imádja, akkorákat mosolyog rá, hogy még, én meg szimplán csak az anyja vagyok. Nagyon kedves, barátságos kislány, nem győzünk betelni Vele, Dorka nem mosolygott ennyit ilyenkor még. Sőt, aprókat kacagni is tud már, főként ha beleberregek a pocakjába vagy a nyakába illetve nagy gesztusokkal bohóckodok neki. Éjjel viszonylag jól alszik, nappal viszont mostanában csak kicsiket, nagyon látszik, hogy mikor van hétvége és mikor hétköznap, valahogy Apa itthonlétével mindig borul kissé valami és a nagyon max. az az egyszer-egyszer negyven percnyi alvás, de sok a húszperces is. Így általában négyszer alszik ilyen kicsit. Babakocsival megbékélt, még mindig a mózesben fekszik, de gondolkodtam már, hogy esetleg jól megdöntve beteszem a sportrészbe is, nagyon szeretne már nézelődni, alapon is roppant figyelmes kislány. Kezecskéit egyre ügyesebben használja, egyre biztosabban nyúl a tárgyakért, ritka a mellényúlás vagy tévesztés. Folyton rág, tengernyi nyála van, sokszor be is gurul rágás közben, de azért ráérnek még azok a fogacskák...Még mindig kizárólag anyatejet fogyaszt, naponta iszom alkoholmentes sört, eddig ez a leghatékonyabb tejszaporító számomra, bár mintha a hátsóm is gyarapodna tőle (nem csodálnám, csak mondom). Egy igazi kis ajándék számunkra ez a kisebbik ivadék, tényleg csak mosolyogni tud az ember, ha ránéz. Imádatos. 

mámegin ez a vakuzás

a huncut nővérem és én

megjött Apa!!! ♥♥♥

Hátról hasra

A statisztika kedvéért és mert megérdemli igenis a külön bejegyzést. Bori ma este egymás után többször is átfordult ügyesen egyedül a hasára a hátáról. Olyan édes, ahogy kis gombóc módjára átgurul a másik pozícióba... És képes volt újra és újra megcsinálni, mikor vissza-visszaforgattam. Családilag ültünk, guggoltunk mellette és szurkoltunk Neki, Dorka pedig hangos "hajrá Bori, ügyes vagy, meg tudod csinálni" biztatásokat kiabált, miközben páros lábon ugrált az ágyon...:) Arany kis baba, pedig milyen fáradt volt már.. Nagyon ügyes, nagyon büszkék vagyunk Rá. 

Így történt hát mindez két nappal az 5. hófordulója előtt, hogy a forgásokat kipipálhatjuk..♡

Hasról hátra és a hóember-ajtó

Borcsika csinálta, a család többi tagjától nem lett volna igazán nagy kunszt... Kétszer is megcsinálta, pár óra leforgása alatt, lehet, hogy többször is megtette volna, ha közben nem alszik kettő órát.

Az is tényvalóság, hogy nem láttam elejétől végig a mozdulatsort a maga valójában, hogy kielemezhessem. Első ízben épp vasaltam, közvetlenül mellettem volt Bori a járókában hason, aztán egyszer csak egy halk koppanásra odanéztem és akkor már a hátán volt, csak a kis kezecskéjét koppintotta bele kicsit a járóka rácsába. Akkor még hihettem volna, hogy véletlen volt, ám később, mikor letettem szoba közepére a játszószőnyeg-plédet, kis evickélés után újra a hátán találta magát, pedig hason tettem le a kis könyvével. Ezesetben pedig mellette ültem és épp Dorkával készítettük a bejárati ajtó belsejére a hóember-alkatrészeket. Igazán csak szemem sarkából láttam, hogy furábban és nagyobbat mozdul a Kisded, mint szokott és mire odapillantottam, már meg is volt fordulva (de szép kifejezés ez). Így már nem gondolom véletlennek, pláne, hogy egyetlen, egy-két hetes korában megtörtént átbillenésen kívül nem történt Vele még ilyesmi.

Így esett hát, hogy kiskorú Szalay Bori öt nappal híján öt hónaposan hanyatt vágta magát. Éljen-éljen! 

Tudom, nem kéne szétoffolni a legkisebb ivadékom mutatványát, de nem akarok új posztba fogni és valahol egy időben történt szinte. Egy-két hete a húgom készített ilyesmit Hannával náluk, ezt koppintottuk le és kis módosítással késő délután meg is valósítottuk, nagyon aranyos lett, igazi csapatmunka eredménye:

:)

Imígyen így Karácsony előtt

Hú, hát megint volt kiborulás, besokallás, de most másmilyen. Olyan letaglózó. Dorka a múlt héten olyan húzásokkal örvendeztetett meg, hogy gyakorlatilag lezsibbadtam, teljes mértékben tehetetlennek éreztem magam és azt gondoltam, elérkeztem hát oda, hogy végérvényesen csődöt mondtam anyaként, nevelőként, emberként. És igen, volt olyan, mikor megkérdeztem magamtól, ki ez a gyerek, kit gondoztam én eddig, hol vannak azok a szavak, kérések, megbeszélt dolgok, intelmek, amikről eddig azt hittem, evidenciák. Hát kéremalássan: sehol. 

Szabályosan érezhető - így visszatekintve méginkább -, milyen nagyon tükrözi vissza a gyerek viselkedése a hozzá tán legközelebb álló felnőttét, jelesül Dorkáé az enyémet. Ahogy újra fogyott napról napra az energiám és lettem egyre türelmetlenebb és feszültebb, úgy lett Ő is fokozatosan egyre böszmébb (újra ez a szó, nem tudok jobbat, mert parasztot mégsem írhatok/mondhatok, az más kérdés, hogy gondolni viszont gondoltam), egyre utálatosabb, akaratosabb és szemtelenebb. Először csak apróságok, majd jött olyan, hogy miután a belvárosi Rossmannban (miután kapott már egy gyümölcspürét és egy csomag pingvines zsepit, tehát nem "üres kézzel" jött volna ki a boltból) fizettem a kasszánál, addig Ő az ott elhelyezett állványon levő Disney-s karácsonyi gömböket nézegette és kívánta volna megvetetni velem. Kértem, hogy jöjjön, nem veszem meg azokat, mert nagyon drágák, nincs annyi pénzem, ámde itt a finom, általa választott gyümölcs, igya meg. Erre Dorka csak egyre emelte és emelte a hangját, hamarosan pedig már szó szerint páros lábbal ugrált és csapkodott a karjaival, miközben szó szerint a következőket üvöltötte: "Vedd már meeeeeeg!!!! Azt mondtam, hogy vedd már meeeeeeeeeg!!!!" Annyira elhűltem, hogy azt sem tudtam, mit mondjak, hogy reagáljak... Odahúztam (rántottam) magamhoz, és szorosan belekérdeztem az arcába, hogy miiiiii??? hogy Te "azt mondtad"? És amúgy elmondod, mit képzelsz magadról, hogy itt üvöltözöl velem?, mire Ő csak még jobban visított. Ekkor közöltem, hogy egy merő szégyen, ahogy viselkedik, lesül a bőr a képemről és maradjon csak nyugodtan, ha vonyítani akar, de én távozom. Ekkor már a komplett Rossmann minket nézett és volt ott a sajnálattól a megvetésig minden az arcokon. Az igazat megvallva cseppet sem érdekelt, ki mit gondol, semmi mást nem éreztem, mint őszinte megdöbbenést és szomorúságot. Nem is dühös voltam, hanem olyan tehetetlennek éreztem magam, mint még soha. Mit csináljak? Képeljem fel itt a boltban, vagy rángassam ki az utcára és ott? Mi értelme van? Hogy süllyedtünk idáig? Hogy tud így viselkedni? Honnan vette ezt a buta stílust és egyáltalán, mi ez a követelőzés? Akkor döntöttem el, hogy vége annak, hogy folyton kap valamit, legyen az akármilyen apróság is, mert egyszerűen tényleg nincs semminek sem értéke számára. Hiába volt ott az általa választott gyümölcs és a szintén általa kért aranyos zsepi, csak az érdekelte, a harmadik, amit NEM kapott meg. Kimentem a fotocellás ajtón Borival, Dorka pedig bent maradt a boltban, az ajtó túloldalán. Ordított, folytak a könnyei. És mit ordított? Neeeeem, nem azt, hogy "Anyaaa, ne hagyj itt!!", hanem azt, hogy "De akkkor is azt mondtam, hogy vedd meeeeeeeeeeeeeeeg!!!!" Kész, kakukk. Belenéztem a babakocsiba, Borcsikám nézett csak nagy, kerek szemekkel és szólni se mert. Az jutott eszembe, édes istenem, mi mindent kell ennek a csöpp kicsinek végighallgatnia, mit gondolhat magában... Ilyen nyomorék anyát, jól rácsesztem vele...Egy ideig álltunk az ajtó két oldalán, aztán Dorka kijött. Nem kiabáltam Vele, nem is szóltam sokáig semmit, csak baktattunk hazafelé, míg Ő persze végig hüppögött és sírt, hogy "denemvettedmeeeeeg", aztán egyszercsak azt mondtam neki: "Dorka, sosem hittem volna, hogy egyszer az életben ezt fogom gondolni, de most szégyelltem, hogy az anyukád vagyok. Nem tudom, ki vagy most és hogy tudsz ilyen csúnyán viselkedni, de olyan mérhetetlenül szomorú vagyok miattad, hogy elmondani se tudom." Többször mondta, hogy ne legyek mérges, mire mondtam, hogy nem vagyok az, már nem bírok az se lenni...

Másnap (mégiscsak a gyerekem és mindig jót akarok Neki) elmentem a csajokkal az Árkádba. Köszönetképpen, hogy hajkurászhattam Őnaccsáágát a céundában és levittem, hogy mehessen egyet a karácsonyi kisvonattal, egy ajándéküzletbe csak úgy berongyolt, nekiállt válogatni, hogy miket is szeretne és mikor közöltem, hogy nenagyon, meg amúgy is majd kap ajándékot Karácsonykor, ha rendesen viseli magát, előadott egy Rossmannoshoz hasonló számot. Akkor már tényleg végképp elkeseredtem, hogy mit és hogyan és mennyire rontottam el. Este szomorúan panaszoltam el Ricsinek az eseteket és igazán Ő az, aki valóban el is hiszi, hogy nem színezek rajta, mert Ő hasonlóan együtt él a gyerekkel. Mondtam neki azt is, hogy segítségre lenne szükségem, mert nagyon sok, hogy egyedül vagyok álló nap a gyerekekkel, nulla perc jut magamra (pláne, hogy mostanában már nem nagyon van együttalvás a lányoknak, sőt, épp mindig melegváltás van), csak úgy nézni vagy legalább mást csinálni, mint mindig. Azt mondta, sajnálja, de nem tud segíteni. Tudom, sok a munka. (Esténként 6-fél7 felé esett haza, szabadság pláne nincs, vaksötétben, fürdetés előtt fél órával hova menjek már) Akkor újra nagyon nekikeseredtem. Másnap reggel elvittem Dorkát bölcsibe, ottléte alatt pedig Borcsival ellátogattunk a Tescoba. A gyógyszertárban vettem magnéziumot (a napokban rengeteget fájt a fejem és Zsu tanácsát megfogadva nagy dózisban nyomattam magamba a terhességből megmaradt citriciit és úgy vettem észre, mintha használna, három nap alatt csak egyetlen Panadolt vettem be. Aztán (miután röviden vázoltam a gyógyszerésznek a bajaimat) szaktanácsra vettem egy, állítólag újfajta multivitamint, ami kifejezetten idegi fáradtságra, kimerültségre jó. Azóta szedem és úgy tűnik használ, mert bár vannak hajmeresztő dolgok, nem megy fel bennem a pumpa úgy, ahogy korábban. A sok vízben oldódó B vitamin (melyeket nagy számban tartalmaz) jól hat az idegekre. Már hétvégén is nyugisabb voltam és szinte azonnal látszódott Dorkán is a változás. Aztán tudom én, hogy ez sokszor csak ideig-óráig van így, most egyenlőre örülök ennek, ami van. És persze van egy csomó olyan is, amikor tök cuki meg aranyos ez a nőszemély és olyankor meg kell zabálni, mert pl. úgy tudja rázni a csípőjét tánc közben, mint senki és képes bárhol dalra fakadni és táncra perdülni mindenféle szégyenérzet nélkül, amivel bárkinek mosolyt bír csalni az arcára, meg olyanokat mond, hogy meg kell tőle veszni, 

csajok, Dorka nem bír normálisan nézni mostanság

Apropó bölcsi: voltunk 11-én és ma is, Anikó néni ezt a két napot tudta mondani még jó szívvel, amikor menni tudott Dorka, amúgy szabadságok, létszámgondok miatt nem tudták fogadni, így úgy döntöttem, had menjen, ha szeretne. És szeretne. Minden alkalommal nagy örömmel készül, ébred korán, hogy menni kell bölcsibe, öltözik csinosba, imádja a szoknyát és a harisnyát. Az úton sincs egy rossz hangja sem és mikor odaérünk, köszön, és miután átöltöztetem, mondja, hogy vigyázzak magamra és majd jöjjek. Szereti nagyon a bölcsit, Anikó nénit, Edina nénit és a gyerekeket, nagyon örülök neki, hogy jól érzi magát. És szuper dolgokat csinálnak, ami külön jó. A múltkor ugye mikuláscsizmát festettek, aztán most csütörtökön karácsonyi csengettyűt színeztek, gyurmáztak, gyurmából mézeskalácsot formáztak és azt meg is sütötték, díszítették. Ma is volt rajzolás, készítettek karácsonyfára díszt és mikor odaértem, épp nagyban szólt a zene, a gyerekek táncoltak, köztük Dorka is és látszott rajta, milyen jól érzi magát. Mikor eljöttünk (külön kérni kellett, hogy jöjjön), Anikó néni még karácsonyi ajándékot is adott útravalóul a bölcsis nagylánynak: egy nagyon szép, angyalkás bögrét két szaloncukorral. Mi is vittünk amúgy ajándékot, Dorka ügyesen boldog karácsonyt kívánva át is adta a két felvigyázójának. Nagyon próbálok ügyelni rá, hogy mehessen folyamatosan, ha már így szereti, nyomatom neki nagy dózisban a c vitamint, kapja a Béres cseppet, naponta kétszer a propoliszos mézet, szerencsére mindent szívesen fogyaszt, ráadásul bevetettünk már homoktövis italt is, illetve most épp ennek lekvár változatát. Hátha ellenállóbb lesz és nem betegszik meg sem Ő, pláne főleg KisBori.

pályamű I.

pályamű II. (zöld karifa a fehér díszekkel) és az ajándék bögre, amiből kávét készül inni a Kisnaccsád

Borcsikánk amúgy maga a tünemény. Bájos, barátságos, mosolygós kis teremtés, aki minden feléje irányuló mozdulatért hálás. A napokban történt győri kisbaba tragédiája nagyon megviselt, nagyon sokat gondolok Rá, a szüleire, annak ellenére, hogy nem is ismerem őket. Mégis, ha az embernek gyereke van, sokkal érzékenyebb az ilyen eseményekre, pláne, ha neki is van egy ilyen kicsike is. Azóta folyton csak nézem Borcsit és olyan hálás vagyok minden Vele töltött percért, mintha még jobban szeretném, mint annak előtte és ki se lehet fejezni, mennyire sajnálom az a kicsi lánykát és a szüleit... Csak folynak a könnyeim sokszor, ha Borira nézek és annyi örömet okoz, azt hiszem, valahol Ő az igazi segítség számomra, hogy átvészeljem a Dorkás rosszabb pillanatokat.

cukorborsó

nyuszilány

"Tesóm a bölcsiben, én meg anyával korzózok és alszom a hidegben"

Készülök (fejben) a karácsonyra. Sokszor csak arra van időm, hogy átgondoljam, mi mindent kéne még csinálni és már az is sok, hát még a megvalósítás. Az ablakpucoláson és a függönyök kimosásán szerencsére már túljutottam, ajtókat is és a szekrény tetejét is lemostam, ajándékok 98%-a itthon van, szívem szerint már holnap nekiállnék csomagolni. Azt szeretem a legjobban... És tényleg fogalmam sincs, mire mentem volna ajándék ügyben, ha nincs internet és pláne nincsenek webáruházak, mert az ajándékok túlnyomó többsége így szerződött hozzánk. Szóval remek dolog, nagyon bejött nekem már eddig is, de most végképp nagy szolgálatot tett.

Már csak kicsivel több, mint egy hét... Együtt, csinosan felöltözve egy akkor már 32 hónapos és egy 5 hónapos kislány, valamint az apukájuk társaságában, immáron négytagú családként kucorodunk le a karácsonyfa mellé és örülünk egymásnak.. Már nagyon várom...

Mottó

"Minden gyerek jó. Jó, ha jól érzi magát a világban, ha biztonságban van. Ha a szülei mosolyognak, ő is mosolygós. Ha feszültek, ő is feszült. Ha barátságosak, ő is barátságos. Ha nem őszinték, ha titkolóznak, ő is így tesz. Szomjazik a jó példára és a szeretetre. És, ha rosszul érzi magát, ha "rosszalkodik", a legtöbb, amit érte tehetsz, hogy még jobban szereted."

Ezt az idézetet most láttam meg véletlenül Évi blogjában és most is beigazolódott, hogy valójában nincsenek véletlenek. Ennél jobban semmi nem nyújt jobb útmutatást számomra az elmúlt napok után. Nem szoktam imádkozni, nem is gyakorlom a vallást, amit kaptam, de kérek "valakitől" segítséget, adjon erőt, hogy magamévá tehessem és megvalósíthassam a fenti idézet mondanivalóját... Túl fáradt és fásult vagyok most leírni, mi minden történt, majd összekapom magam. Muszáj lesz, mindenki érdekében. Pláne a gyerekek miatt, nekik én vagyok a motíváció, a motor és az etalon. Nem süllyedhetek már mélyebbre. Szeretném újra igazán szeretni a gyerekemet és nem csak elviselni. Hiányzik a kislányom, az én Dorkám, ez a kislány, aki velünk lakik, nem tudom, kicsoda, és hogy lett ilyenné...

Dorkaságok

Mert szinte sose jegyzem le, pedig annyideannyi lenne, ami SZÁMUNKRA olyan kedves, mosolyogtató, vicces, megható vagy megdöbbentő. Igen, ezek leginkább számunkra ilyenek, kívülálló valószínűleg a legtöbb esetben közel sem találja se ilyennek, se olyannak, de alapvetően azért ez a blog nekünk, magunknak, főként a gyerekeinknek és gyerekeinkről íródik, úgyhogy lejegyzek egyet-kettőt, ha már most vettem a fáradtságot.

Ma esti párbeszéd (hármasban):

Anya: - Látod, Apa, milyen szép lett Dorka, hogy megmostuk a haját?

Apa: - Hűűűű, de gyönyörűűűű vagy Dorka, tényleg! Micsoda csillogós és selymes a hajad! De hát milyen is lennél, ha anyád és apád is ilyen gyönyörű...(önelégült vigyorral az arcán kivonul a konyhába)

Anya: - Dorka, szerinted Apa tényleg gyönyörű? Vagy? Igazából milyennek látod Apát?

Dorka: - Hááát, őőőőőőő, szerintem bolondnak...(?????!!!!)

Apa visszaért, elmondtam neki, mit mondott a lánya az imént, nem fogadta kitörő örömmel...Ekkor Dorka odafordul hozzá:

Dorka: - Apa, szeretnék egy rózsaszín autót és ííígy (mutatja) szeretnék vele kocsikázni. Meg szeretnék egy rózsaszín vitorlást is és azzal siklanék a vízen!

Apa: - Ja, és én vagyok a bolond...

:D

Múlt héten, a postán:

A postaládából kiszedett csomagküldemény értesítővel Dorka és Bori társaságában elmentem a postára. Az épületbe érve Dorka ügyesen megnyomta a megfelelő gombot, így megkapta a sorszámunkat tartalmazó papírt. Miután végigment az ablakok előtt és fennhangon közölte a mögöttük ülő hölgyekkel, hogy hányas fakkban is csücsülnek, helyet foglaltunk végre. Elmondtam Dorkának, hogy kezében levő papír a mi számunk (felsorolta a rajta levő mind a négyet, csak jobbról balra, pedig mondtam már neki, hogy ellenkezőleg olvasunk, de nem baj) és az a feladat, hogy az elektromos ügyfélhívó táblán figyelni kell a kiírt számokat, amikor pedig ugyanazt látja kiírva, mint ami a kezében van, akkor mi fogunk soron következni és ahhoz az ablakhoz kell mennünk, ami a szám mögé lesz írva. Nyilván nagyon kicsi ehhez még, hogy egy négyszámjegyű számot azonnal felismerjen és összekapcsolja  a miénkkel, de tetszett neki nagyon a dolog és egyfolytában hangosan sorolta a táblán levő számokat. Közben azért többször megkérdezte, hogy "Most mi jövünk?", mire mondtam, hogy nem, még nem, majdcsak akkor, ha a mi számunk következik. Míg Dorka lelkesen elmerült a számokban, én előkotortam a tárcámból az irataimat és csomagértesítőt, hogy kéznél legyen. Ezekkel kezemben ülök Dorka mellett és szintén figyelem a kijelzőt, aztán egyszercsak abbahagyja a számsorolást, ránéz a kezemben levő szintén gép által nyomtatott papírra, nagy kíváncsian kinyújtott nyakkal közelebb hajol a fecnimhez, rámnéz és megkérdezi:

-Anya, te milyen feladatot kaptál?

♥♥♥