Múlt pénteken találkám volt Krisztivel, amit már nagyon vártam! Eddig méltatlanul keveset (mondhatni alig) írtam Róla. Megismerkedésünk a Kaális fórumnak köszönhető, ahonnan oly sok más kedves ismerősöm is lett, de vele már az elején nagyon sokat írogattunk és nagyon hamar megtaláltuk a közös hangot. Mondhatni december óta folyamatosan levelezünk. Az első találkozásunk meghiúsult, mert épp akkor derült ki, hogy két és fél évnyi próbálkozás után spontán, szinte "váratlanul" babát várnak. Akkor időt kértem, hogy úgy tudjak a szemébe nézni és vele szót váltani, mint egy barát és nem pedig úgy, mint egy "nekem már megint nem sikerült, bezzeg másnak" nő. Pár nap elég volt és örültem, hogy személyesen is beszélhetünk. Jól sikerült. Azóta már háromszor találkoztunk, egyszer voltam náluk is - nagyon helyes és különösen jól berendezett, ötletekkel teli házuk van Győr mellett, nagyon-nagyon tetszik! És csak ámultam és bámultam, hogy Szabolcs, az Ő élete párja mennyire ügyesen és kreatívan kitalálta és kivitelezte az egészet!
Kriszti most 24 hete várja, hogy az ő pici lánya megszülessen, október 25-ére van kiírva. Aranyos pocakja van már, a szó klasszikus értelmében nem nevezném igazán nagynak, mivel Kriszti nagyon vékony. Nagyon-nagyon bízom benne, hogy minden jól fog alakulni a babavárás végéig, de nem nagyon akar az egészről beszélni, mert nagyon fél mindentől. Ez a félelem pedig inkább aggodalom, a "Jaj Istenem, ugye nem lesz baj" fajta. Teljesen megértem Őt. Bár kettőnk közül én képviselem az optimista és örökös pozitív vonalat, mégis értem. Már én is inkább vagyok az óvatos reménykedők táborába tartozom mind az Ő, mind a magam tekintetében.
Kriszti azon kevés emberek egyike az életemben, akivel az ember csak leül beszélni és nem veszi észre, hogy eltelt öt óra. Mindig van miről beszélni (az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a pénteki találkozónk során én voltam az, aki hidegre beszélte a gyomrát) és bár nem biztos, hogy mindig mindent ugyanúgy csinálnánk és ugyanúgy gondolunk, mégis nagyon megértjük egymást. Nekem legalábbis ez a benyomásom Vele kapcsolatban. Annyi empátia és higgadtság van benne, mint egy pszichológusban. Mindig figyel, érdeklődik és úgy érzem, a szívén viseli a sorsomat. Néha tán túlságosan is (a szó jó értelmében), mert nem biztos, hogy jót tesz neki, ha az én dolgaim miatt aggasztja magát. A pénteki újabb mélyinterjú után gondoltam is, hogy nem kellene ennyire leterhelnem és rázúdítanom a gondjaimat... A beszélgetés végén Ő is azt javasolta, keressek fel egy szakembert, mert bár nagyon szívesen meghallgat, segíteni nem tud. Abban bizonyára téved, hogy nem tud segíteni, mert nekem már az is nagy segítség, hogy végighallgatja a bánatomat. És Ő az az ember, akire (az első napot leszámítva) egy pillanatig sem voltam féltékeny a várandóssága miatt. Bár Kriszti ezt sokáig nem hitte el (persze a hosszú próbálkozás alatt megszokott "mindenkire irigy vagyok, akinek nagy hasa van" lelkiállapot okán érthető), de nagyon remélem, hogy már valóban rájött, őszintén örülök, hogy babájuk lesz!
Remélem, mielőbb találkozunk újra, ha máskor nem is ér esetleg rá, de a 4D-s ultrahang után mindenképp szeretnék képet látni a Picilánykájukról!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése