És Dorka a 8. napon megteremté...

Tudom, hogy korábban megfogadtam, hogy nem fogok Dorottya székletével foglalkozó képeket közzétenni és azt kommentálni. Ez az eset azonban mindenképp egy új mérföldkő az életünkben, így azt gondolom, kivételt kell, hogy tegyek.

A kezdeti (első két hónap) napi 6-8 kakis pelus után nem gondoltam volna, hogy azon szülők közé fogunk tartozni, akiknek egy, a gyermekük által produkált kakás bugyor látványa sátras ünnepnek minősül. Mindenesetre nálunk ez a helyzet. Valahogy július eleje tájékán kezdődött, hogy rohamosan ritkult a napi székletek mennyisége, sőt, már elő-elő fordult olyan is, hogy egy komplett nap kimaradt. Július végén - amikor Kanizsán voltunk - rekordot döntöttünk és az öt székletmentes nap után a 6. nap reggelén rittyentett egy olyat a gyerekem, hogy a világ a csodájára járt és nincs az a pelus, ami azt megfogta volna. Szinte mondhatjuk, hogy az előző 5 nap termése landolt a gatyában...

Az okosok (védőnő és doktornő) és a net szerint is tisztán anyatejes babánál a napi 6-8-szori széklettől a 7-10 naponta egy kakiig minden belefér. Székrekedésről pedig csak és csak akkor beszélhetünk, ha látszik, hogy a gyereket zavarja a béltartalom, fájdalmasan nyom, erőlködik, kínlódik és a produktum szilárd, akár bogyós. Ilyen esetben lehet próbálkozni kúppal és hőmérővel, amúgy a kedves szülő nyugodtan relaxáljon. 

Kedden egy pelusozás alkalmával eszembe jutott, hogy mikor is volt pisin kívül más is a gatyeszban és meghökkenve eszméltem rá, hogy előző hét szerda délután... Akkor már azért figyeltem a netet újra, hogy a hat nap nem túl gáz-e, de mindenki azt írta, hogy nem. Az épp akkor (múlt szerdán) nálunk járó védőnő barackleves véleményét már tudtam, így elhatároztam, hogy ha szerdán sem lesz semmi változás, akkor csütörtökön elmegyünk délelőtt tanácsadásra, mert azért ne mondja nekem senki, hogy 8 nap széklettelenség az normális... Természetesen a szerda is úgy zajlott, mint a napok többsége: Dorka nyugis, mosolygós, szépen evős, sokat alvós Bóbickának volt minősíthető, így eltelt úgy a hetedik nap is, ahogy számítottam. Este azért eszünkbe jutott, hogy Ricsi kollégájának védőnő a felesége Móváron, hívjuk fel és kérdezzük meg, ő mit javasolna tenni, illetve szerinte tegyünk-e egyáltalán valamit. Amúgy egy roppant kedves és nagy tudású hölgy, sokat számít a véleménye, mert szerintünk tök sok mindent jól lát. Szóval elmeséltem neki telefonon, hogy mi a szitu és ő a következőt mondta: Valóban elvileg nem gáz, hogy ennyi ideig nem kakil a gyerek, ha panaszmentes, ám ő az ötödik nap után azért be szokott vetetni az anyukáival egy csodafegyvert, a turbós kamillateát, melyet éhgyomorra kell a csemetével megitatni. Ennek receptjét most leírom, de csak az erős idegzetűek olvassanak tovább: "Készíteni kell 40-50 ml-nyi kamillateát, melybe 4 azaz négy darab kockacukrot kell feloldani. Ezt kell megigya a gyermekcse, utána persze jöhet a szopi is, de fentiek beadagolása éhgyomorra hatásos csak." Mikor ezt meghallottam, majdnem dobtam egy rókát és minden idegszálam tiltakozni kezdett a készítmény alkalmazása ellen. 4 cukor negyven mili teába? Édesatyaúristen!! Hát az meg mi a szar lesz???!!! Valami irgalmatlan durva cukroskamillásszirup!! Ezt kéne megitassam a gyerekemmel??!! Nekem, aki még a babavízzel sem szívesen kínálom meg, mert állítom, hogy nincs szüksége még nagy melegben sem külön vízre a gyereknek, csak gyakoribb szopira ???!!!! 

Szépen megköszöntem a tanácsot és a kedves védőnő még azért hozzátette, hogy ez szinte mindig beválik, de ha kora délutánig  még nincs hatás, akkor esetleg később ismételjük meg a cselekményt. Kúpot, hőmérőt pedig felejtsem el, mert az kintről érkező fizikai inger, amihez a baba hozzá is szokhat, ha gyakran alkalmazzuk és később csak segítséggel lesz már képes kakálni. Elköszöntem és ledöbbentem. Egész este ezen kattogott az agyam, hogy megterrorizáljam-e a gyereket ezzel a ragacsos cuccal vagy várjunk a jószerencsére és a dokira.

Hajnalban 3/4 4-kor kelt Dorka enni, akkor kellően éhgyomros volt (úgy esett nekem, mint tót az anyjának), de kihagytam a teáztatást. Következő ébredése aztán 9 óra lett. Gyorsan kalkuláltam, hogy azért 5 óra nemevés szintén oké lehet, majd gyorsan kevertem egy ilyen szexikoktélt. A kész elegyet kíváncsiságképpen megnyaltam és majdnem elájultam. Csodálom, hogy ott nem kaptam sokkot a tömény cukros cucctól... Először azt gondoltam, pohárból itatom meg a lánykával, ám gyorsan átgondoltam és az "utálatos" cumisüvegbe töltöttem (mindig parázok, hogy ha egyszer cumisüveget kap a gyerek, akkor cumizavara lesz és majd nem akar szopizni... agyament vagyok, de ez van), mondván nem akarom, hogy melléivás esetén minden ragadjon, ráadásul az egy szusszra ivást (ahogy elő vagyon írva) sem tudná még pohárból abszolválni. Édikémet annyira sajnáltam, hogy elmondani nem tudom. Pelust cseréltem neki, majd ölbe vettem, amin már meglepődött, mert nem ezt a pózt szokta meg reggelizéshez. Belenyomtam a szájába a cumisüveg cumiját és borítottam a szirupot. Aranykám először meglepődött, hogy mi ez a cumiizé, aztán meg cumi, de mégis jön belőle valami... Az üveg beltartalma viszont legnagyobb ámulatomra nem zavarta... Már megszokhattam volna, hogy milyen ügyes, de ez vitt eddig nálam mindent. A lányom úgy beslukkolta ezt az irgalmatlan cukros kamillateát, hogy egy cseppet sem hagyott a cumisüvegben, majd mint aki jól végezte dolgát, mellre kéretzkedett és szépen szopizott tovább, mintha mi sem történt volna. Én meg csak ültem és néztem őt döbbenten... Nem vagyok egy finnyás fajta, de a gyerekem mindent visz. Akkor azt gondoltam, legyen az eredmény bármi is, irtó büszke vagyok rá...

Aztán délután Apa is hazaért és csak a pisikről tudtam beszámolni neki, kakiról nem. Bizonyára van, aki hülyének néz minket, de ez nálunk kardinális kérdés, ami másnak természetes. Apa hazaérkezéskor először megkérdi, Dorka hogy viselte magát, a következő kérdés pedig mindig az, hogy "És kaki volt?". Szóval miután kiábrándítottam, megbeszéltük, hogy még egy reggeli koktélt nem nyomatok a gyerekbe, akármennyire is nem zavarta, inkább péntek délelőtt beszélek a mi védőnőnkkel is. Majd szépen felöltöztettük Dorottyát, hogy elinduljunk a délutáni sétára. Míg én a fürdőben a hajamat szedtem rendbe, Apa őrizte a lánykát a pelenkázón. Egyszer csak hallom, hogy "Anya, gyere gyorsan" és hát ott volt... Apa szerint Dorka csak vágott egy kisebb fintort, illetve azt látta, hogy kicsit pirosak lettek a szemöldökei, majd nézelődött tovább. Apa orrát ekkor valami édeskés anyatejes illat csapta meg és nem kellett pelust bontani, mert kívülről is látszott, hogy színes beltartalommal bír... Úgy bontottuk ki a pelust, mint gyerekek karácsonykor az ajándékokat...

Imígyen feküdt a bébink a kb. másfél ujjnyi magas, aranysárga anyatejes székletben, ami egyértelműen NEM székrekedésről ad tanúbizonyságot:

Olyan ügyes volt Édikém, hogy mivel nem mocorgott és a mi reakciónk is gyors volt, így minden peluson belül maradt és ruhát sem kellett mosni. Az alvázmosás azonban ismét elkerülhetetlen volt, ami gondolom érthető... A nap további részében szintén úgy viselte magát, mint máskor, tehát nem mondhatjuk, hogy a kaki  léte vagy nem léte nagyon kiülne az arcára vagy hatna a magaviseletére. Mi azonban újjá születtünk, nem volt aznap boldogabb szülőpár a világon!

Így esett tehát, hogy Dorottykánk új rekordot felállítva a 8. nap délutánján örvendeztetett meg bennünket egy kakis pelussal. Asszem ez szintén azért van így, mert a leányka roppant kedves és figyelmes teremtés. Így spórol nekünk a popsitörlővel és pelussal, hogy csak hetente egyszer kíván magának nagyobb alváztisztítást ...

Hófordulós Dorka és szülinapos AnyaBóbita

Semmiképp sem önzésből, kizárólag a kronológiai sorrend miatt jegyzem le először, hogy a hétvégén töltöttem be 35. életévemet. Ricsinek is mondtam vasárnap - és valóban így is éreztem -, hogy eddig valahogy azért mindig fontos volt az, hogy a szülinapom az rólam szóljon és ez olyan különleges nap volt számomra, nagyon szoktam várni. Most azonban csak egy nap volt azok közül a csodajó napok közül, amit már a kislányommal élhetek meg. Tényleg annyiradeannyira nem fontos már semmi, mióta ez a kis Csipet az életünk része... Véletlenül sem szeretném azonban maximálisan alárendelni magam az anyaságnak és mióta Dorka rengeteg változás után egy igazi "mintagyerek" lett, ami többek közt a napi több órányi alvásban is megnyilvánul, kezdem magam igazán újra embernek érezni. Van már némi időm a háztartásra, főzésre, Apára és magamra. Utóbbira ugyan kevesebb, de kicsi van. Ettől függetlenül és persze mindezekkel együtt azért Dorka a legfontosabb, aztán jön a többi. És azt hiszem, ez már így is marad, míg élek... Praktikussági okokból már pénteken kaptam a kis családomtól virágot:

Ezt Apától :

Ezt pedig Dorkától :

A háromnapos hétvégéből a szombatot és a vasárnapot Pesten töltöttük Hanna, Csillu és Jani társaságában. Odaérkezésünkkor még Apu is ott volt, így kis időt Vele is tudtunk lenni. Olyan aranyos, annyira odavan az unokáiért, hogy az leírhatatlan. Egyenlőre csak Hanna viszonozza a mérhetetlen rajongást, de biztos vagyok benne, hogy - ismerve apukámat - Dorkát is az ujjai köré fogja csavarni, amint már minimum ülőképes lesz. Apu amolyan gyerekzsonglőr, idomár és specialista, annyira ért a gyerekek nyelvén, mint senki a környezetemben. Mindig is ilyen volt, de most talán még inkább. Jót tesz a társasága a kicsiknek is és persze viszont nem kevésbé. Minden unokákkal való találkozás éveket fiatalít rajta. Mivel Ő már szerda óta Pesten volt, így szombat délután hazament Kanizsára, így hatosban maradtunk (milyen érdekes, hogy pl. tavaly márciusban még, ha Pestre mentünk a húgomékhoz, akkor csak négyen voltunk..). Csillu nagyon finom ebéddel várt minket és figyelt arra is, hogy csak olyan dolgokat készített, amit én is meg tudtam enni. Ráadásként még madártejet is csinált, ami szintén nagyon finom volt. Olyan nagyon készült, irtó hálás voltam neki érte, ha kicsit a fáradtságomtól kevésbé is látszott... Míg Apu ott volt, megkaptam az ajándékaimat: Csillutól Dorka-zoknikat és Laktoherb teát (komolyan mondom, semmi másra nem volt nagyobb szükségem, mert a teát folyton iszom, a gyereknek pedig zokniból sosincs elég!), Aputól pedig egy ilyen virágot:

A két napban voltunk kétszer is sétálni, csak mi négyen lányok, és Csillával meg is beszéltük, hogy egy éve ilyenkor még Ő tologatta Hannát Dorka-méretűként ugyanebben a babakocsiban és én akkor még csak álmodtam arról, hogy én is Anya leszek. Most viszont figyelhettem Hannát úgy, hogy egy év múlva az én kislányom remélhetőleg éppen ilyen kis huncut, viháncolós, futkározós-kukucskálós lesz, mit Ő... Várom is, meg nem is. Szeretem, hogy Dorka ekkora, hogy ilyen, már így is nosztalgiázva nézegettem Pest felé menet a kocsi hátsó ülésén a telefonomban levő Dorka-képeket, melyek még "PICI" korában készültek. Hihetetlen, hogy már hason fekve is egyre kevesebbet nyüsszög és szépen tartja magát akár percekig, érdeklődve figyel mindent, koncentrál, a kezét nézegeti és tömködi a száját, mosolyog, sőt sokszor vihog, egyre tudatosabban huncutkodik és gügyög. És az meg még hihetetlenebb, hogy jövő ilyenkor járni, futni fog és akár (mint Hanna) szavakat is mond és mindent megért és lereagál. Nem hasonlításként, de egyfajta jövőképként tekintek kicsit mostanában az unokahúgomra és Dorka jövőbeni mozdulatait látom benne. Döbbenet, hogy mi minden történik egy év alatt... Szóval sétáltunk, fagyiztunk, játszótereztünk, hintáztunk, Dorka pedig ezt is jól viselte. Bár szombaton kevesebbet aludt a szokásosnál, azért éjjelre nem lehetett panasz: csak háromkor kelt fel egyszer enni, aztán pedig hétkor. A szombat amúgy különösen nagy mérföldkő volt az életünkben: Dorottya szó szerint be lett dobva a mély vízbe, ugyanis mivel Csilluéknál már nincs kiskád, így a lánykánk az igazi nagy fürdőkádban fürdött. Már itthon is gondolkodtunk rajta, hogy lassan át kell álljunk a kiskádról a nagyra, mert a napokban már egyre többször pacsálta ki a lábával a vizet és a kád is valahogy egyre rövidebb lett... Most aztán meglett a főpróba és olyan jól sikerült, hogy hazaérve már itthon is a fürdőszobában múlatja az idejét a kishölgy az esti fürdőzéskor. Nagyon élvezi, hogy van tere, nincsenek akadályok és annyira ficánkol, hogy Apa alig tudja megtartani. 

A vasárnap délelőttöt sétával töltöttük, aztán ebédeltünk (Csillu még csinált egy kis köményes-tojásos levest is a szoptatós anyuka miatt), majd a kisebbek elaludtak, mi pedig beszélgettünk. Négy után indultunk haza, hogy Dorka fürdésére már mindenképp itthon legyünk. Olyan nagyon jó volt, hogy újra láttam őket, Hanna egy igazi kis színfolt, egy kis édesdrága, akit imádok születésétől fogva (sőt még korábbról) és úgy mondja nekem, hogy "Monyi illetve Moji", ahogy senki. A húgom pedig... hát Ő a húgom. Rettenetesen hiányzik és nagyon hálás vagyok neki, hogy ilyen szeretettel és igyekezettel várt minket és hogy ennyire szeret bennünket. Nagyon szeretem Őt. 

A huszadika csendben telt itthon, a kezdődő nagy kánikula miatt Dorottyka újabb erkély-wellnessen vett részt, késő délután pedig sétált egyet az Erzsébet ligetben Apa és Anya társaságában. Közben rettentő vehemenciával nézte a fákat és tömte a szájába a kezeit, úgy, hogy mire hazaértünk, olyanok voltak az ujjai, mintha egy hétig vízben áztak volna... Éjjel aztán úgy aludt, ahogy egy igazi négyhónaposhoz illik: Este szinte már kéretőzött vacsora után az ölembe és nyolc órakor elaludt. Aztán kilenc körül valamire felébredt, de miután visszaaltattam már semmi gond nem volt és ma reggel fél hat után öt perccel kelt fel először... Most igazán kijelenthetem, hogy a kisleányom végigaludta az éjszakát... Így virradt ránk az a nap, melynek reggelén 4 hónaposként köszönthetem az egyetlen Kincsemet. Mintha tudta volna: evett, majd miután felvettem, belefúrta magát a szokásos helyére - a bal karom és a testem közé -, rámnézett és mosolygott egy akkorát, hogy mentem meghaltam tőle. Elkezdtem nevetni (pedig mindig figyelek, hogy ne nagyon reagáljak semmire, azt is némán, hogy vissza tudjon mielőbb aludni), Ő pedig szintén nevetni kezdett. Így voltunk vagy két percig és generáltuk egymás mosolyával a következő vigyort. Ez volt az a tipikus helyzet, mikor azon röhögsz, hogy a másik hogy röhög... Aztán azért visszaaludt és most hallom csak motoszkálni (fél 9 van). 

Négy hónapos... Édes Istenem... Olyan hálás vagyok érte, mint semmiért a világon... Olyan kislányom van, akinél szebbet, jobbat és kedvesebbet nem is kívánhattam volna. Boldog vagyok, hogy van nekünk és hogy Ő VAN nekünk.

Az én kis erotikus modellem ruhában:

Apával:

Nem látszik, de tv-t néz...:

Felébredt és a kérdés felém: "Má megen te jötté?"

Angolul tanul, miközben fekvőtámaszokat nyom :

Hannával (Hanna a szemből nézve jobb oldali):

Huncutkodás:

Apával húzódzkodás közben:

Már hosszú percekig bír hasalni és élvezi is:

4 hónapos Dorkanyuszi és 35 éves AnyaBóbita:

Szurik után

Szok.szer. aggódtam - azért mértékkel -, hogy milyen lesz a nap további része és az este-éjszaka, miután ismét három oltást kapott Dorka.

Az előző posztban írtam, hogy akkor már két órája aludt. Na, ezt még féllel megfejelte és fél ötkor ébredt fel. Öt órakor azért már mellre tettem, bár nem reklamált, hogy éhes lenne, de azért úgy gondoltam, ártani nem fog neki, ha négy óra elteltével eszik egyet. Aztán kis mókázás után fél hat után irány a mózes és a séta. Apával hármasban elsétáltunk a Plázába, újságot vettünk, kicsit nézelődtünk, aztán hazajöttünk. Hét után értünk haza, Dorka a hazaút második felét aludta végig, addig végig nézegetett és ezerrel sasolta a fákat, többnyire hevesen járt keze-lába mindehhez. Út közben többször megfogtuk a fejecskéjét, hogy nincs-e hőemelkedése, de nem tudtuk eldönteni, illetve inkább a "nincs"-re szavaztunk. Hazaérve aztán biztos, ami biztos alapon hoztam az ajándékba kapott hiperszuper homlok-és fülhőmérőt, ami olyan klassz elvileg, hogy még bőrrel sem kell érintkezni, csak szimplán "lelövöm" vele a gyereket, oszt' annyi. Ez arra kiváló szerintem, hogy az esetlegesen nyűgös, lázas alanyt nem kell még azzal is stresszelni, hogy lázmérőt dugdosunk a fenekébe... Szóval mértem egyet: 36,9. Mivel egy mérés nem mérés, ismét mértem: 36,7. Aztán volt még 37,1, de akadt 35,5 is...  Ekkor néztük meg Apát, akinek 36,7-et mutatott, nálam pedig 37,4-et. Sajnos ebből a kiváló adathalmazból (bár bizonyára csak én vagyok a béna, de nem sikerült egy embernek kétszer ugyanazt mérni, és ott is akár egész fokos eltérések voltak) csak átlagot tudtunk vonni és egyszerűen megállapítottuk, hogy ha itt valaki lázas, akkor az én vagyok egyedül, úgyhogy enyém a kúp. 

Ezután a kis móka után Dorka már kezdte egy kicsit dörzsölni a szemét, így gyorsan megfürdettük, amit roppant mód élvezett, mert csak úgy ficánkolt és vigyorgott, és locsolta ki a szőnyegre a vizet. Azért pelusozásnál kapott egy fél kúpot a biztonság kedvéért, mert nagyon nem szerettem volna, hogy esetleges láz esetén éjjel kelljen szegényt csesztetni. Aztán szép nyugodtan megvacsorázott és 8 órakor már erősen horpasztott az ölemben, negyed kilenckor pedig már a kiságyában pihent. Éjjel kétszer is bementem hozzá ellenőrizni a hőjét, de hűvös volt a kis homloka és azon túl, hogy ebből az egyik alkalommal vissza kellett fordítsam irányba (mert már megint tök keresztben feküdt), békésen aludt. Én már négy órától többször is megébredtem, hogy nincs-e baja, hogy nem jelentkezik, de be már nem mentem. Aztán fél 6 után ébredt először és akkor nyüsszentett kettőt, így gyorsan átfutottam, kikaptam a kiságyból és mellre tettem. Húzóra bekajált egy csomót, majd fullra kidőlt hanyatt a karomban. Felvettem, gyors büfi, majd vissza az ágyába és azóta is alszik (most fél 8 van).
Ezt azért írtam csak le ilyen részletesen, hogy meg tudjam majd figyelni a következő oltásoknál is az esetleges "mellékhatásokat". Bár maximum az elmúlt időszakhoz képest csak a másfél órával hosszabb kaja nélküli alvás volt más, mert amúgy teljesen úgy viselkedett, mintha nem is kapott volna semmit. Angyalkámmal szerencsére eddig minden a legnagyobb rendben van és remélem, ez már így is marad.
Büszke vagyok rá, hogy ilyen jól viseli magát és hogy ilyen ügyes és okos lányka!!

Tanácsadás, szurik, állapotok

Ma voltunk délelőtt tanácsadáson és megkésve ugyan (bár igazából nem voltunk megkésve) jelentkeztünk a három hós oltásért. Amikor kellett volna kapja, akkor nem voltunk itthon, aztán meg a doktornő ment el két hétre, szóval közel négy hónaposan megkaptuk a három hónaposakat. 

Tegnap délután volt nálunk a védőnő és megnézte, mi a helyzet Dorottykával. Angyalkám épp akkor kakilta össze magát, de úgy istenesen, ahogy csak Ő tudja... És persze ilyenkor nemcsak hogy magát, hanem mindenét (értsd alatta: ruhák). Mondtam is a védőnőnek, hogy jöjjön gyakrabban, hátha miatta dobta ezt a csomagot a lánykám. Erre azt mondta, hogy esetleg adjak neki barack levét, ha székrekedése van. Mondtam: nincs neki székrekedése, szép anyatejes sárga cuccot nyomat, csakhogy azt ötnaponta. Ja? Még mindig ez a helyzet? Akkor biztos ilyen típus. Hát nem tudom. Azért örülnék, ha napi egyszer azért lenne széklete, de hát szemmel láthatóan nem zavarja Dorkát semmi, mert jókedvű, mosolygós, kiegyensúlyozott, sírós hang már szinte alig hagyja el a száját és jókat alszik. Álomgyerek, legalábbis jelenleg mindenképpen, mert azért biztos lesznek még brutál napjaink az életben... 

Védőnéni megkérdezte, miket csinál Dorka és hát tényleg, le is írom sorjában.

• Ébren sokat mosolyog, legtöbbször hang nélkül, néha hanggal vihog. Ilyenkor felhúzza még az orrát is és a szemét csík vékonyra húzza össze, a száját pedig nagyra tátja. Sokszor csinálja, hogy ha fölé hajolok, ő mosolyodik el először és várja, hogy viszonozzam. Persze megteszem, nem esik nehezemre... Aztán megint sokszor evés közben csak azt érzem, hogy már nem eszik, ekkor ránézek és látom, hogy engem figyel mellemmel a szájában, majd tartva ezt a pózt, "teli szájjal" elvigyorodja magát. Imádnivaló, ilyenkor (és persze mindig) meg bírnám zabálni...
• Kb. két hete folyton eszi a kezeit. Először csak a jobb kezének mutatóujját szopizta, azóta már hol az egyik, hol a másik, hol egyszerre mindkét öklét tuszkolja a szájába és folyton csorog a nyála. Esetenként kiköpi a cumit és beteszi az öklét, de képes arra is, hogy szopizás közben lecsatlakozik rólam és betömi a szájába a kezét. Mielőtt a kezét betömi, azelőtt meg is nézi magának jó alaposan és csak aztán eszi meg. Pár napja viszont újdonság, hogy egyik kezével megfogja a másikat, aztán lefog és vált a másikról az egyikre. Fenti folyamatot bandzsítva figyeli, majd a 10 ujjat egyszerre akarja a kis szájába gyömöszölni. Hihihi...Cuki és bár olvasva nem tűnhet úgy, de okos is.
• Nagyokat alszik. Napközben és éjjel egyaránt. Délelőtt és délután is kétszer, este pedig legkésőbb 9-kor már az ágyában horpaszt. Ma volt másodszor, hogy éjjel fél 3 felé felébredt, mert már nem tudta magát túrni az ágy rácsa miatt (tök keresztben volt). Bementem hozzá, helyre raktam, megkapta a cumiját és aludt tovább. Nem kért enni, csak fél 5-kor. 
• A korábban "hasról hátra fordult" megjegyzés - bár megtörtént , de - többször azóta nem fordult elő. Erős a gyanúm, hogy tök véletlen volt és inkább csak billent. Ami viszont van, az az, hogy háton fekve egyre többször fordul oldalra, kiváltképpen a pelenkázó csinálja ezt. Hol jobbra fordul az állatkái felé, hol pedig balra, amikor a másik állatkája, AnyaBóbi szennyest dob a kosárba vagy pisis pelust a peluskukába. Ilyenkor követi a fejemet a kis testével és közben persze az öklei a torkában vannak.
• Erősen figyeli a puhakönyvben az állatokat és ma már a bal kezecskéjével meg is simizte őket. Bár még nagyon határozatlanul, de nyújtotta a kezecskéjét és simizett. Jó lesz ez, pár hét és biztosan fog nyúlni rendesen is.
• Gőgicsél, magyaráz. "Szavak": Ágö, gö, gli, ö, áö. Ezeket hosszas hatásszünet kíséri, várván a következményekre. Nagyon kommunikatív, főként ha ezeket ismételjük neki, Ő szinte válaszolgat. Kedves tőle.
• A fürdés már a nap kellemes részeihez tartozik. Kiválóan viseli a vetkőzést és a fürdést is, öltözéskor pedig már csak az utolsó patentoknál fogy el a türelme. Akkor sem sír, illetve ordít, mint még akár egy hónapja is, hanem csak hallat pár méltatlankodó hangot, hogy leszek szíves igyekezni, mert várná már a kaját és egyébként is, mi az, hogy Apa nem forgatja állandóan a szélforgót a feje felett...
• Már nagyon nem kisbaba. Okosan néz és lereagál mindent, figyel, mosolyog, nevet, arcokat vág tudatosan és már gyorsan eszik sokat. Hason fekve egyre szebben és egyre tovább tartja magát, ha ülésbe húzzuk fel (ahogy tanították), erősen tartja a fejecskéjét, nem lógatja, ügyesen beemeli, majd visszaengedésnél is jól kitart. Lehet, hogy jövő héten már egyetemre fog járni...

Nagyjából ezek jutottak eszembe. Szóval miután ezeket kitárgyaltuk, megkérdeztem a védőnőtől a másnapi oltás menetrendjét. A Rota oltás második részét már megvettük és tudtam, hogy most kell kapja Dorka a kötelező Di-Per-Te - vel együtt. Azt is tudtam, hogy a múltkori második szuri, a pneumococcus ismétlője csak a következő alkalommal lesz aktuális és ebben a néni meg is erősített, így hát kisakkoztuk, hogy akkor most csak a kötelező szuri lesz és a szájon át adandó Rota. Ekkor érdeklődtem meg, hogy a meningococcus-ost mikor kell elkezdeni (ebből 3 szuri van), a védőnéni pedig azt mondta, hogy ráérnénk akár 6 hósan is, mert úgyis ez az ősz-tél betegsége és Dorka úgysem igazán jár zárt közösségbe. Erre jöttem én a babaúszásos sztorimmal (amit tervezünk) illetve a múltkor szerencsétlenül járt 17 éves lány esetével, aki ebbe a kórságba halt bele a Balaton Sound-on, ősz-tél betegsége ide vagy oda... Megbeszéltük, majd Apa hazaért és aztán vele is arra jutottunk, hogy a bébi időben meg kell kapja, így a menetrend a következő lett: most kapja Dorkanyuszi a kötelező mellett a Rota második részét (ezzel Rota letudva) illetve a meningococcus első részét. Következő alkalommal kapja az utolsó kötelező Di-Per-Te-t, valamint a pneumococcus ismétlőjét, mellyel mindkettő le lesz tudva. Az azt követőre pedig (azaz 6 hósan), amikor már mehetünk már Ringatóra és/vagy Kerekítőre, akkor lesz a meningococcus ismétlője, így addigra a lánykánk védett lesz ezzel az agyhártyagyulladásos kórság ellen. A harmadik oltást ebből majd csak másfél évesen kell kapnia. 

Bár sajnáltam, hogy megint két szurit kap, de Apának igaza volt, amikor azt mondta, hogy akkor sajnáljam majd, amikor megbetegszik, mert nem oltattuk be... Így hát ma ennek fényében indultunk el tanácsadásra.

Míg vártunk a sorunkra, addig Apa gyorsan kiváltotta az extrában kért Menjuget vakcinát, így már két csomag oltóanyaggal mentünk be a rendelésre. Védőnéni megmérte Dorka súlyát: 5840g, bár a könyvébe kerek 5800 került, mert az asszisztens csaj nem értette a végét. Mindegy, doktornő azt mondta, szépen gyarapszik és meghízta, amit kell neki. Aztán én kérésemre a hosszát is megmérte: a lánykánk 3 cm-t nőtt a múlt havihoz képest, így már 61cm. Majd jött a doktornéni, megdicsérte Dorka fülbevalóját, a kék szemeit és összességében megjegyezte, hogy milyen szép kislány (meglepődtem, mert amúgy nem nagyon szokott ilyeneket mondani, csak azt, hogy "De jól néz ki ez a kis harcos!") és fogadta a lánykám mosolyait. Aztán beleadagolta Angyalkám szájába a Rota oltást, amit a gyerek megint csont nélkül benyelt a jelenlevők nagy csodálatára (kivéve engem, mert én tudtam, hogy így lesz...), aztán hasra tették. Doktornő szúrt, asszisztens és védőnő lefogták, én pedig szorítottam a kis kezét. Édes Egyetlenem annyira sírt mindkettőnél, hogy azt hittem, megszakad a szívem... Mikor végeztek, gyorsan felvettem és megpuszilgattam, Ő pedig úgy bújt a nyakamba és kulcsolt át a kezeivel, hogy majdnem elolvadtam. Csak öleltem és puszilgattam és sutyorogtam a fülébe, hogy tudom, hogy fájt, de olyan-de olyan ügyes volt, mint senki, és nagyon büszke vagyok rá. Még jó pár sort hüppögött, persze megint megbőgette öltözés közben a kint még sorukra váró gyerekek nagy részét, s persze mikor ők rákezdték, Dorka abbahagyta, mert nem tudta, mi ez a nagy hangzavar körülötte.. Hazafelé hasra tettem a kocsiban és szinte nyomban el is aludt. Itthon aztán evett egyet, majd miután betettem a járókába, úgy kezdett játszani és nézelődni, mintha mi sem történt volna. Aztán beszélgettünk egy jó fél órát, Ő közben egy csomót nevetgélt és gügyögött, majd megdörzsölte a szemét, jelezvén, hogy akkor most Ő szundikálna egyet. Hasára fordítottam, megkapta a cumiját és azóta alszik. Ennek most már két órája. Párszor kereste már a cumiját, de amint megkapta, aludt tovább. Remélem, nem viseli meg estére sem nagyon ez a 3 oltóanyag, azért készenlétbe helyezem a Germicid kúpot és az altatós-ringatós ölemet...

Ezen is túl vagyunk, legalábbis a szúrásokon, legközelebb szept. 21-én jön a védőnéni hozzánk. Akkor már Dorka épp 5 hónapos lesz. Istenem, hogy megy az idő! Annyira félek, hogy mindjárt megnő!! Nem akarom-nem akarom!!! 

Dorkával az élet

Holnap 16 hetes, 11 nap múlva pedig már 4 hónapos lesz a Csöppem... Napi szinten fogalmazódnak meg bennem újabb és újabb gondolatok a lánykámmal kapcsolatban, olyan gondolatok, melyeket még sosem gondoltam el és olyan érzésekkel vagyok teli, melyeket még nem éreztem korábban.

Már nem úgy nézem Őt, hogy mit KELLENE csinálnia ennyi idősen és hogy mennyire is koraszülött, jól van-e úgy minden, ahogy van. Csak Őt nézem és nincs kétségem felőle, hogy a gyerekem TÖKÉLETES. Igen, lehet, hogy a tankönyvek szerint kicsit hátrébb vagyunk pár dologban, de én ezt már nem érzem és ami még fontosabb, nem is foglalkozom vele. Ő úgy jó, ahogy van és bármit csinál, azt azért teszi, mert számára most jött el az ideje. 

Mivel Kanizsán szemmel láthatóan tetszett neki a pancsolás, így a múlt hétvégi kánikulára tekintettel vettünk neki egy irgalmatlan beruházás során (Tesco-1390Ft) egy saját úszómedencét. Kicsit fellengzős duma, de ez a tényvalóság. Reggel apa felfújta, kitette az erkélyre és meghordta vízzel. Egész délelőtt sütötte a nap a készséget, majd délután 3 után, amikor már a Nap nem süt oda, Dorka birtokba vette a pancsolóját. Nagyon édicuki volt, nagyon élvezte és a nagy sikerre való tekintettel hétfőn újráztunk. Elvileg jövő hét második felére is mondanak strandidőt, úgyhogy asszem Dorottya újra tempózik majd párat! 

A napjainkat csak úgy jellemezném, hogy szuperek. Reggel 7 és 8 között ébred Dorka. Nem sír, csak kis nyöszörgéssel, nyögdécselésekkel jelzi, hogy felébredt és jó lenne, ha valaki érkezne és a hasáról a hátára fordítaná... Ekkor jövök én, hanyatt fordítom a Gézengúz-nál tanult mozdulattal és onnantól a napom be van aranyozva. A lányom ugyanis miután rájön, hogy "Na, most akkor végre látok is valamit!", körülnéz, a tekintete beleakad az enyémbe és dob egy akkora huncut mosolyt, amekkorát a világ nem látott. Nap, mint nap el tudok ilyenkor érzékenyülni és olyan boldog vagyok tőle, mint semmi mástól. Milliónyi mosoly közepette vagy hússzor jó reggelt kívánok neki, Ő pedig minden mosolyt ugyanennyiszer viszonoz. Reggelizik, majd visszateszem az ágyába, bekapcsolom neki a zenélő forgót, amit imád és nagyokat vigyorog rá, majd magára hagyom kicsit és a konyhában elkészítem a kávémat, reggelimet és beágyazok. Ez idő alatt Dorka egy hang nélkül szemlélődik, figyel és örül a reggelnek. Ilyenkor hihetetlenül nyugodt és jókedvű. Türelmesen megvárja, míg végzek a dolgommal, aztán amikor újra bemegyek hozzá, újra nagy vigyorokkal köszönt. Ilyenkor már kiveszem az ágyából, pelust cserélünk és a pizsit felváltja a nappali öltözet. Megbeszéljük, hogy aludt, megnézegetjük az Apától kapott szélforgót a szekrény tetején, majd irány a nappali, azon belül is a járóka. Itt aztán megy tovább a játék, játszóhíd csörgő állatainak csapkodása, mindennek erős megnézése, majd kb. fél-háromnegyed óra múlva elfárad, kiad magából három méltatlan hangot, amiből én már tudom, hogy egyenlőre ennyi. Ha háton volt, hasra fordítom, megkapja a cumiját és már csukja is le a szemét. Alszik egy jó fél-háromnegyed órát, aztán eszik és indulunk sétálni. Ma délelőtt már azt vettem észre, hogy amikor beletettem a mózesbe, teljesen izgága lett, mint aki már tudja, hogy a zöld mózes és az Anya szájából jövő "megyünk sétálni, rendicsek?" mit is jelent. A héten minden délelőtt jó két órát korzóztunk, ilyenkor igyekszem olyan helyekre menni, ahol minél több fa van és ha lehajtom a mózes tetejét (s ezáltal cabrio-t csinálok a babakocsiból), nem süt bele a gyerek szemébe a nap. A fákat ugyanis imádja. Tátott szájjal és kimeredt szemekkel bírja őket nézni, élvezi, ahogy a szél mozgatja a levelek és a napokban már odáig fajult a megszállottság, hogy amennyiben olyan helyre értünk, ahol már nem volt fa, nekiállt észrevehetően reklamálni. Ilyenkor megszaporázom a lépteimet és miután újra lát fákat, a panasz abbamarad és jön az újabb bámulás. Aztán ha elfárad, bebólint, majd megébred, mosolyog egyet és nézelődik tovább. A nagy séta után hazamegyünk ebédelni, ami ilyenformán dél és egy óra között esedékes, majd evés után egy gyors peluscsere, aztán irány a járóka egy max. 5-10 percnyi játékra. Majd - mint aki már tudja, hogy most mi jön - pislant két laposat. Ekkor hasra fordítom, megkapja a cumiját és alszik egy nagyot, ami szinte jó két és fél óra szokott lenni,  általában a következő evésig. Most van már arra időm, hogy nyugodtan ebédeljek, takarítsak, vasaljak. Nem hittem, hogy lesz ilyen, de ez is eljött. Bár azt hiszem, múló állapot ez, de amíg így van, élvezem. Ébredés után aztán újra eszik és ilyenkor többnyire már Apa is itthon van. Van, hogy még egy picit bebólint, de inkább a játéké a fő szerep, beszélgetünk, bohóckodunk, gyakoroljuk a fejlesztőn tanultakat és hintázunk. Ez utóbbit nagyon szereti, bármilyen nyűgösségből ki lehet vele szedni, mert azonnal megnyugszik tőle. Aztán újabb evés, majd újra megyünk sétálni. Séta után - ha van még idő - akkor kis dögönyözés jön, de többnyire inkább már fürdés következik fél 8-8 körül. Pancsolás után vacsora és szinte kivétel nélkül az ölemben alszik el kaja után pár perccel. Szinte hihetetlen, hogy július elején még rendszerint fél 11 és éjjel fél egy között sikerült elaltatni, most pedig általában legkésőbb 9-kor alszik és minden cirkusz nélkül... Ehhez azonban az kellett, hogy megismerjem, kiismerjem Őt, meg kellett tanulnom Dorkát. Most már látom, hogy mikor éhes és mikor fáradt, szinte kivétel nélkül tudom, hogy mikor mi lehet a baja és azt hogyan tudom leggyorsabban orvosolni. Ez olyan dolog, amit könyvből nem lehet megtanulni, ehhez időnek kell eltelni és figyelni kell. Örülök, hogy már itt tartunk és ez óriási könnyebbség Neki is és nekem is. Az éjszakáink általában szépen alakulnak: a fél 9-9 órás elalvás után már többnyire csak 4 körül ébred egyszer és aztán már csak reggel, így megintcsak van idő egy kicsit este mást is csinálni.

Igazán nem hiányzik semmi a "Dorka előtti" életből, mert minden percét élvezem, amit a lánykámmal töltök. Kezdek végre magamra találni, nem vagyok már zombi és ehhez Dorottya viselkedése és hozzáállása nagyban hozzájárul. Egy igazi tündér ébren és álmában egyaránt, és csak hálálkodni tudok minden fölöttem levőnek, hogy ilyen jó és kedves kislányt küldtek nekünk. Nagyon ki kellett várnunk, hogy mosolyogjon, de érdemes volt várni, mert most annál többet és annál szebbeket, huncutabbakat, édesebbeket kapunk.

Elgondolkodtam az érzéseimen. Olyan erős érzés az, amit a lányom iránt érzek, amit csak a szerelemhez tudnék hasonlítani, de annál is erősebb. Olyan, amiről bizton tudom, hogy nem alakul át később majd erős szeretetté, hanem ez ilyen marad, mert nem lesz olyan dolog, amitől ez megváltozna. A feltétel nélküli szeretet, ami minden érzésnél erősebb, amit valaha is éreztem. Magamba néztem és azt gondoltam, hogy talán ilyet az ember csak az anyja iránt érez, de aztán rájöttem, hogy ez nem így van. Anyukám biztosan megbocsájtja nekem, ha azt mondom, hogy a lányom iránt érzett szeretet mindennél erősebb. És azért is bocsájtja majd meg, mert Ő is anya és Ő az, aki PONTOSAN  tudja, mit érzek a gyerekem iránt. Hogy nincs Dorkánál fontosabb senki már ezen a világon és nincs számomra fontosabb cél, mint hogy boldognak lássam Őt. A legnagyobb küldetés, hogy ebből a kicsi lányból boldog, kiegyensúlyozott, önálló embert nevelni és megbocsájtani neki, hogy sosem fog annyira imádni engem, mint amennyire én imádom Őt. Aztán ha majd neki is megadatik, hogy legyen egy gyermeke, akkor majd tudni és érteni fogja, mit érzek iránta akkor, amikor azt mondom, hogy ANNYIRA, DE ANNYIRA SZERETLEK...

Óriási közhelynek hangzik tán, de számomra akkor is így van, hogy szerintem csak az ismerheti meg az igazi boldogság érzését, aki már életet adott egy kis embernek. Ezt nem lehet semmihez sem fogni, ez valóban maga a TÖKÉLETESSÉG. Olyan tökéletes, mint a mi kis Dorottyánk.

Hát ilyen nekem Dorkával az élet...

Egy hét Kanizsán

Már úgy vártam, hogy mehessünk... Dorka 3. hófordulójának napján, múlt szombaton végre autóba ültünk és elindultunk Kanizsára a nagyszülőkhöz.

Dorottya nagyon jól viselte az utat, útközben megálltunk egyet szopizni is (kicsit olyan vásáros feeling volt a kocsi hátsó ülésén pelusokkal lefüggönyözve etetni a gyereket), amúgy végig aludt. Otthon aztán már várt minket a vetett ágy, és már Dorka utazóágya is állt Csillu jóvoltából.

Csináltunk mindenfélét a szombattól múlt vasárnapig tartó időszakban: ettünk, pihentünk, sétáltunk, játszottunk. Az idő a hét második felére már nagyon jó volt, így mind több és több időt töltöttünk az udvaron a hintaágyban, majd szombat délután már felállításra került Hanna fürdőmedencéje is, ahol még Dorkanyuszi is tempózott párat. Szemmel láthatóan nagyon élvezte a dolgot, legalábbis nem volt egyetlen hangja sem és érdeklődve nézelődött ide-oda. Amúgy Dorka alvása is kiválóan alakult: nap közben jókat aludt a friss levegőn, az éjszakák tekintetében pedig még első nap felébredt egyet hajnali egykor is enni, ám később már minden este szépen elaludt 9 körül és csak 4-fél 5 felé kelt fel enni, aztán pedig 7-fél 8 körül. Ilyenkor aztán szórta a mosolyokat mindenkire nagy boldogan, mi pedig még boldogabban fogadtuk azokat. Kakilás terén új rekordot döntöttünk:  6 nap székletmentesség után kaptunk egy gigantikus reggeli rottyot, de annyit, hogy kb. 3 pelusnyit sikerült levakarni a gyerekről. Persze a csap alatt végezte a lány, mert szerintem egy 72 db-os törlőkendő csomag kellett volna a takarításhoz... 

Ezen kívül külsőre is változott a gyermekünk: csinosabb lett egy pár fülbevalóval! Apa először nem rajongott az ötletért, aztán végül belement, így csütörtökön egy kedves kozmetikus lány belőtte Dorka első pár fülbevalóját. Volt egy kis pityergés, ám amikor kész lett és magamhoz öleltem, már nagy bőszen a mögöttünk levő dizájnos tapétát sasolta erősen, úgyhogy nem rázta meg a sztori a velejéig... Azóta naponta kétszer megforgatom a kis ékszereket a fülében, de meg sem rezzen rá, úgyhogy remélem minden rendben lesz a továbbiakban is. A végleges függői még nincsenek meg, mert nem kaptunk olyat, ami az elképzelés lett volna, de hamarosan arra is sor kerül. Annyira azonban nem sietek vele, mert a mostaninak úgyis maradnia kell 6 hétig, de ha tovább maradna sem lenne baj, mert nagyon helyesek ezek a kis Swarovski-s virágok. 

Nagyon szerettem ezt a hetet. Együtt voltam mindenkivel, akit szeretek és engem is mindenki szeretett. A gyerekemet mindenki imádta és végre a papa is ölbe vette már. Dorka egy igazi tündér és ezt mindenki megláthatta most hosszabb időre is. A vasárnapot szinte végigsírtam, nagyon rossz volt, hogy vissza kellett jönni illetve az, hogy megint messze kerülök a szeretteimtől. Féltem, hogy a lánykám itthon majd jó nyafka lesz, mert nem tudom egész nap cipelni, mint ahogy ott történt vele, de szerencsére nagyon jól elvan, bár annyit sajnos nem tudom a levegőn tartani, mint Kanizsán. 

Hiányzik mindenki. Anya, Apa, a Dédi, Csillu és a kis Csibefejem, az okos, cserfes, örökmozgó és gyönyörű Hanna babám és minden, ami az OTTHON. Most éreztem először igazán, hogy OTTHON voltam. Ezek szerint ehhez kellett szülnöm egy gyereket és kellettek olyan megpróbáltatások, amiken az utóbbi időben átmentem és megyek. 

Hiányzik minden és mindenki. Nagyon hiányzik...

Mamával:

 Megintcsak mamás:

3 generáció:

Papával:

Hanna és Dorka:

Dorka megkapta a barit:

Papa és Hanna:

Hanna és Csilla:

A kanizsai unokatesók (Hanna Jankával és Misivel):

Csillu:

Dorkanyuszi :)

Itt már fülbevalós:

Kalapos Őhuncutsága:

Kis szépségem:

Indulunk a medencébe:

Juhúúúúúú!! :)

Apával fürdés után:

Dorkanyuszi über alles:

És még valami. Amikor Adriennék eljöttek meglátogatni minket, s megpillantotta Dorkát, megállapította, hogy "Nahát, Dorkának is van málnafoltja?" Már a koraszülött utógondozáson is mondta a doktor úr, hogy a lányka homlokán levő piros pötty nem anyajegy, hanem egy értágulat, mely születéskor keletkezett és idővel majd halványodik és szépen felszívódik. Most Adrienn elmesélte, hogy az ő Jankájának is volt/van ilyen a popóján, de már alig látszik, pedig hatalmas volt. Kiderült, hogy elég gyakori dolog ez és az ismerősök között több babának volt ilyen, s a köznyelv "málnafolt"-nak nevezi, mert tényleg olyan, mint egy málnaszem. Amikor ezt anyunak elmeséltem és rámutatott a lényegre, elsírtam magam. Igen, Kismálna... A mi elveszett Kismálnánk itt él együtt velünk egy kis Málnaszemként Dorka arcán, és ha a lánykámra nézek, egyből Őt is láthatom. Hihetetlen az élet... Így vagyok kétgyermekes anyuka...