"Télapós" és ausztriai hétvége

Csütörtök este jött hozzánk a Mikulás, aki Dorka szerint "Tééapóó", így ebben maradtunk. Ismét Apa öltözött be. Két dologtól tartottunk: vagy felismeri az apját Bóbicka, vagy sírva fakad. Az ijedségtől jobban tartottam, így az első pár percben az ölemben fogtam, hogy ne féljen és addig mellette maradtam, míg fel nem engedett kissé. Ezen okokból a Télapó érkezése nincs a készült videón megörökítve. Összességében jól sikerült, Dorka aranyos volt, ámde félszeg. Kapott joghurtot, gyümölcsöt, Kindertojást (csoki Apáé lett), kisautót és Minnie-t. Főként akkor élvezte már az ajándékokat, amikor a Télapó eltűnt a balfenéken... Amúgy szegény Apa alig tudott lelépni, mert nem akart jelmezben kimenni a lépcsőházba, viszont odakint valaki folyton mászkált, úgyhogy kicsit többször búcsúzott tőlünk, mint amúgy szükséges lett volna :D Azt gondoljuk, hogy ez volt az utolsó, hogy Bóbickának beöltözött Ricsi, jövőre már tuti, hogy felismerné... Jó volt, Kati mamával jól szórakoztunk mindenesetre.

A hétvégét aztán Katiéknál töltöttük Ausztriában. Szombat reggel ébredés után indultunk, úgyhogy jó sok időt együtt tudott lenni a két gyerek. Az eleje persze kissé szégyenlősre sikerült, ám Dorka hamar bemelegedett és szemmel láthatóan kiválóan érezte magát. Andreas nagyon aranyos volt vele, nyilván volt egy-két kisebb csörte, de összességében nem volt irigy, Dorka búcsúzóul még egy plüsskutyust is kapott, aki már a Foltos névre hallgat. Szombat délután a Shopping City-ben csavarogtunk egy kicsit, aztán bementünk az Adventi vásárt megnézni. Jó későn értünk már haza, az addigra már alvó Dorkát István autósüléssel együtt vitte fel :) Vasárnap is jót bandáztak az unokatesók, mi jókat beszélgettünk, Kati nagyon kitett magáért, volt minden, mi szem szájnak-ingere. Vasárnap délután alvás után kezdődött a hétvége egyetlen kellemetlensége: Bóbicka bal szeme elkezdett könnyezni és egyre gyakrabban megismétlődött. Később már keservesen sírt is és hajtogatta, hogy "bök-bök!!" és annyira sajnáltuk, hogy elmondani nem lehet. Így a távozásunk is gyorsra sikerült. A hazaút eleje is szörnyű volt, nagyon sokat sírt, aztán elbólintott. Apa mindenáron az ügyeletre akarta vinni, hogy hátha kötőhártyagyulladást kapott a vásárban vagy istentudjami, de sikerült meggyőznöm, hogy maradjunk higgadtak és előbb inkább kamillázom Dorka szemét, aztán várjunk kicsit, leginkább másnap reggelig. Este hétkor már a szeme fehér része nem volt piros, megszűnt a könnyezés is, ám rendesen be volt dagadva, ami reggelre is megmaradt. Akkor eszembe jutott, hogy tán egy Calcimusc-al nem árthatunk, így kapott egy adagot a reggeli tejébe, majd elvittem az orvoshoz. Látszott, hogy a doktornő sem tudja igazán, mi lehet ez, de ő inkább arra gyanakodott, hogy valami lehetett a szemében, ami már nincs, ám a kötőhártyagyulladást sem akarta kizárni, így írt egy antibiotikumos szemcseppet, amit öt napig kell alkalmazni és ha nem javulna a helyzet, akkor irány a szemészet "idegen test vizsgálatra", amire azt mondta, hogy háááát, speciális vizsgálat, nem lenne baj, ha nem kellene. Na, ezzel én is így voltam... Mire hazaértünk gyógyszertárból, mindenhonnan, már jobbnak láttam a szemét. Aztán megvártam még a délutáni alvást is és addigra már magától rendbe jött a szeme, így nem is adtam neki a cseppekből, nem akartam feleslegesen elkezdeni egy antibiotikum-kúrát. Azóta is minden rendben, csak tipp, de lehet, hogy tényleg volt valami a szemében, ami vasárnap estére kijött és a sok dörzsöléstől duzzadt be a szeme. Remélem, már minden így is marad, ahogy van. 

Ezt a durva kellemetlenséget leszámítva nagyon jól sikerült a hétvége, nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a társaság is és nagyon jól esett kimozdulni itthonról egy egész hétvégére.

Napi Dorka

Bóbickával kirakózunk. Helyére teszi a nyuszit és napocskát ábrázoló puzzle darabot.

-Dorka, ki van a képen?

-Nuti (nyuszi).

-És még?

-Napi. 

:D :D

Asszem lassan nyitok egy "aranyköpések" fület...

Dorottya 19 hónapos

Mondom neki többször is, hogy Kisbaba, de már nem az, nagyon nem. Kislány már, minden ízében, már nincs benne semmi babás.

Magassága 80 cm körül van, súlya kereken 12 kg. Nem volt és nem is lesz magas kislány, de mitől is lenne. Apa sem egy égimeszelő a maga 178cm-ével, én meg erős 160 vagyok, csak azért nem én voltam utolsó a tornasorban, mert volt egy még minibb osztálytársam, aki felnőtt korára 150cm lett. És Dorka még szép is. Sokan mondják, hogy egyre kisebb az orrocskája fölött levő értágulat, de nekünk nem tűnik fel és az is lehet, hogy arca nő, ezért látszik kisebbnek. Mindenesetre mi észre sem vesszük, hogy van. Annál inkább Dorka, aki mostanában felfedezte ezt a kis szépségpöttyöt magán a tükörben és előfordul, hogy piszkálja is kicsit. Szólok neki, hogy ne tegye, félek, hogy belekap vagy mittudomén, azt se tudjuk, mi történhetne egyáltalán, de ne tegye. Amúgy imádja nézegetni magát a tükörben, öltözés után gyakran megnézi magát, hogy mennyire csinos, és sűrűn előfordul, hogy ha elkezd nyafogni (urambocsá' hisztizni), akkor odafut a tükörhöz és megnézi, hogy is néz ki az arca, amikor hunyorogva nyávog :) Na, ez nagyon vicces tud lenni számunkra, persze mindig visszatartjuk a röhögésünket.

Jó kis mozgásigénye van, továbbra is imád a szétszedett babakocsijával az utcán futkosni, lépcsőzni, és ha nem sikerül az időjárás miatt lemennünk, akkor itthon ugrál és rohangál. Tegnap pl. hol az apjával, hol velem kellett kézenfutva loholni a lakásban fel s alá, miközben lihegve kiabálta, hogy "putááá-putáááá!!!!" (futás-futás). Már tud páros lábbal ugrálni, imád pörögni, monda közben, hogy "kobe-kobe" (körbe-körbe) és nagyon nevet, mert elszédül és fenékre tottyan. Apjától minden este kéri már, hogy vegye ölbe fürdés után és úgy forognak. Dorka pedig mondja, hogy "Zsipp-zsupp". Nagyon szereti a mozgásos mondókákat, pláne a röptetős, leborítós, hirtelen mozdulatokkal tarkított versikéket.

Az étkezése nem nagyon változott, többnyire mindent megeszik, az étvágya viszont csökkent valamelyest, kevesebbel is beéri. Reggel és este továbbra is issza a két deci Junior italát és továbbra is cumisüvegből (nem tudom, ez mennyire gáz, de nem érdekel). Érdekes, hogy minden, amit mond, többé-kevésbé érthető más számára is, mert úgy mondja, de a fenti italra nem mondja sem azt, hogy tej, sem nem tejecske sem. A tej cumisüvegben Dorkának "Gede". Hogy ez honnan jött neki, fogalmunk sincs, de következetesen és egyértelműen ezt a szót használja rá.  Nagyon szereti most az almát és a mandarint, utóbbira ma már mondta is, hogy "minom" (finom), továbbra is csúszik a gyümölcsjoghurt is, a tejpépet mostanában hanyagoljuk (nem mintha baja lenne vele), és a napokban kétszer is becsúszott egy-egy Cserpes rudi uzsonnára. Ezt az egyet vagyok hajlandó adni neki, mert ezen legalább valóban étcsoki bevonat van, nem valami kakaós bevonómassza. Olyan édes volt, mikor odanyújtottam neki, hogy harapjon... Furcsán és huncutul vigyorgott, mintha rosszaságot csinálna és úgy kellett biztatnom, hogy egye bátran. Látszik, hogy nem sok édességet eszik. De nagyon ízlett neki :)

Egyre ügyesebben rakja a kirakót és a puzzle-t, ügyesen mutatja az állatokat, tárgyakat a könyvekben és most már nem csak úgy, ha mi kérjük, hogy mutassa meg, melyik az x vagy y, hanem már arra kérjük, monda el, kik vannak az adott oldalon. Rájuk mutat és mondja. És ez fantasztikus. A legnagyobb királyság azonban az autózás, ahogy ez minden rendes lánynál lenni szokott. Hozza a kisautóit és le kell ülni vele gurigázni. Máskor a kanapé karfáját használja autópályának és azon görgeti le a "kami"-t (kamion), az "aaautóóó"-t és az "ááákopte"-t (helikopter). Minden kap puszit, cuppanósat, még a könyvben a sajt is, csak mert azt mondtuk neki, hogy az "egíííke" (egérke) nagyon szereti. Ha pedig szereti, akkor kap puszit. Mi, egyszerű halandó emberek csak olyan puszit kapunk néha, ami csak érintőleges, cuppanni nem cuppan. Sosem. A bolhás ebek, macskák, autók, pacik azok cuppanóst érdemelnek. 

Alvása rapszódikus. Két napja pl. egyáltalán nem kellett átmennem egész éjjel. Bár hallottam két alkalommal is, hogy kicsit felnyöszörgött, de szépen visszaaludt és nem hívott, csak 7 előtt kevéssel. Máskor meg akár négyszer is kel, inni kér, nyafog, álmában beszél, volt hogy azt mondta: "papika" (paprika)... Legtöbbször viszont úgy megyek be, hogy ül az ágyban és mondja, hogy "menni-menni". Sosem veszem ki a kiságyból éjjel már, mindig csak megsimogatom és elfektetem, Ő pedig alszik tovább szépen. Elalvás is egyre ügyesebben megy neki egyedül, a lényeg, hogy vaksötét legyen a szobában, mert egy minimális fény is huncutkodásra készteti. Sötétben viszont nem lát semmit, így nincs értelme produkciózni a kiságyban. Szerencsére nem fél. Most már a szivacsot is ritkán terítem csak le, szimplán csak lefekszem kicsit a szőnyegre, elköszönök Tőle és megkérem, hogy aludjon szépen, vigyázzon a kutyusokra. És megteszi. Manapság már nem nagyon tart tovább az "altatási procedúra" 10 percnél, sőt, legtöbbször úgy jövök ki a szobából, hogy még nem alszik teljesen. Nagyon nagy segítség ez már, de hát a nagylányok így alszanak, sőt még ígyebb, de már ez is nagy dolog nálunk. Apropó kutyák: a két alvótárs Danny és Kutya. Két plüss jószág, akik jobbról-balról támogatják a szendergést. Így alakult, már szokássá vált, örülök, hogy így van, már nincs szüksége ilyenkor a könyökömre. Nappal viszont még igen, bármikor megjelenik és mutogat rám, mondja, hogy "köne" (könyöke) és akkor kéri, hogy nyújtsam oda neki, hadd piszkálja kicsit. Erről és az ujjszopásról nem bír egyenlőre lejönni, bár nem is erőltetem a leszoktatást.

Ami érdekes, hogy pár hete még simán bejelentette folyton, hogy "pisi" meg "kaki", most nem szól sosem. Nem tudom, hogy ez miért van. Pedig mindig jól megdicsértük, hogy szólt (bár mindig csak utólag, de már ez is remek), ám most mégsem mondja. Mindegy is. Csak érdekes.

Ami pedig a legszuperebb Dorkánál, az a kommunikációs fejlődése. Túlzás nélkül mondható, hogy szinte naponta dob be valami új szót is mindent, de mindent próbál utánozni, ami megtetszik neki. Szinte nincs olyan  neki intézett mondatom, amiből ne ragadna ki egy szót és mondaná utánam. És ha nevetve közlöm vele, hogy olyan mint egy kis papagáj, akkor persze mondja is, hogy "papagáj". Hozza a vezetékes telefont és mondja, hogy "Kati", majd nyújtja felém a készüléket, jelezve, hogy hívjuk fel. Odaáll a laptop elé és mutogat, hogy "mama-papa", azaz hívjuk őket Skype-on. Minden családtagot és általa ismert ismerőst a nevén nevez, egyedül a Kati mamát szólítja úgy, hogy "Katipa", nem tudjuk miért, a többieket szépen ejti, annyi, hogy a Csilla még "Tijja". A legtöbb kisfiú elsőre "Ádám", aztán már "Barni" és "Oivé", ahogy amúgy is nevezik őket. Fészbúkon még múltkor megmutattam neki, hogy "Nézd, Ő a Véda", ma pedig rámutatott egy mai, másik képre és mondta, hogy "Béda". Meg "Mia". Én meg csak kamilláztam. Mert mindent megjegyez. Ha nem szeretne valamit vagy nem kér már az ételből, akkor rázza a fejét és azt mondja: "tobbet" (többet), értsd: ne többet, legyen az egy vers, ének, bármilyen tevékenység vagy ebéd. 

Egy három nappal ezelőtti párbeszéd:

-Menjünk ebédelni?

-Tobbet! (ne menjünk)

-Menjünk inkább aludni?

-Tobbet! (ne menjünk)

-Akkor mit szeretnél?

-Aaaautóóóóóót!!!! 

:)

Tudja, mikor mi következik, közli, hova szeretne menni, pl. séta közben húz a könyvtár felé és mondja, hogy "Kekitö" (menjünk Kerekítőre) és azonnal emlegetni kezdi "Zsuzsi"-t is. Tudja, hogy a Mama, Papa és a Dédi "Kani"-n (Kanizsán) laknak; hogy mi sosem felejtjük el a vitamint megenni, mert minden étkezés végén szól, hogy "bíííta" (vitamin), akkor is, ha már kapott; ha szeretne valamit, akkor azt mondja: "kéjeb" (kérem) és ha jó passzban van és eleget nógatom, azt is mondja, hogy "léccije" (légyszíves). Megköszönni bármit csak akkor, ha előtte mi is megtettük és akkor Ő is mondja, hogy "kötipiti" (köszönöm szépen) :). Induláskor megy a gardrób felé és hozza a "cípó"-t és a "csimmát" is. Este kéri Apától, hogy "buzu" (furulyázzon), aztán egyre többször pár pillanat múlva elkezdi rázni a fejét, fintorog és mondja, hogy "tobbet, tobbet"! Hozzátenném, Apa nem tud furulyázni...Kedvenc meséi a "Bídzsi" (Miss BG), a "Maaajaaaa" és az "Aaaautóóó" (Verdák első rész), napi szinten téma "Míná" (Villám), "Szezi" (Sally) és "Cimi" (Cimbi). Nagyon szereti "Töpapa"-t és "Töpillya"-t (a teszkós dominókkal játszik este a kádban Ricsivel), valamint favorit "Mini" (Minnie egér) is. Vannak már olyan dalocskák és mondókák, amiket ha elkezdjük és valahol megállunk benne, akkor a következő szót Ő mondja. Többek között ilyen a Mókuska-mókuska, a Zsipp-zsupp kenderzsupp és a Hinta-palinta kezdetű dalocskák. Ő maga pedig egy igazi "ótojá" (okostojás). ☺

Minden korszaknak megvan a maga szépsége, de ez fergeteges. És mi lesz még később... Percenként tudok elámulni, rácsodálkozni és újra meg újra beleszeretni a kislányomba... Édes, okos, huncut KISLÁNY, aki folyton elbűvöl minket valami új tudományával. Ezt nem lehet sem megszokni, sem megunni. És ez olyan szuper, mint semmi más a világon... Annyira szeretjük Őt már 19 hónapja...

Anya hajgumijával hajában

A lazák így nézik a tévét

Dorka és "Kami" (kamion)

Történések

Mindig van valami apróság, de nem tudom, miért nem bírok ideülni és leírni...

Szóval van egy újabb Bóbifog, újabb kisörlővel gazdagodott Dorka, már elég szépen kibújtak a sarkai. 11 fogú lett.

Aztán: nem túl szép meg guszta, de megesett. Szerdán késő este egyre gyakrabban mentem pisilni és mindez egyre kellemetlenebb lett, olyannyira, hogy már a könnyem is folyt közben, mígnem éjfél tájban már láttam, hogy vért pisilek. Nem véreset, vért. Először azt hittem máshonnan jön, de mivel középidőben voltam, nem igazán láttam benne rációt. Bár tény, a vér-pisilés sem volt logikusabb... Éjjel kettőre már éreztem, hogy fele se tréfa, mert addig egy szemhúnyásnyit sem aludtam, folyton az az érzésem volt, hogy menten bepisilek, így meg nem sokan tudnak szerintem aludni. Ébresztettem kicsit Ricsit, hogy jelezzem, van egy kis problémám, és nem kérem, hogy most bárhova is vigyen, de készüljön rá, hogy nappal valamilyen dokihoz sürgősen el kell menjek és szükségem lesz rá Dorka pesztrának. Reggel először azt sem tudtam, kihez menjek, aztán épp ezért felhívtam az urológiai szakambulanciát tanácsért. A hölgy nagyon kedves volt (őszintén meglepődtem, hogy nem az a szokásos kórházi fahangú csaj darál valamit unottan), és megkérdezte, mikor tudok bemenni, mert szól a doktornak, hogy nézzen meg. Délben mentem, addigra Apa megjött. Pisinézés, ultrahang, vér és genny a vizeletben. Hólyaggyulladás. Napi egy lórugásnyi antibiotikum öt napon át. Ma voltam kontrollon, szerencsére elmúlt és minden a régi, legalábbis pisi fronton. Reméljük, nem tér vissza, nem kívánom senkinek.

Azt is elfelejtettem megírni, hogy kaptam végre időpontot a Kaáliba megbeszélésre december 2-ra. Már vagy két hete kaptam, de olyan messzinek tűnt, hogy azonnal már máshol is járt az eszem. Legalább van. Azért persze nem akarnánk rájuk bízni a dolgot, ha nem lenne muszáj és bár ez a hónap nagyon nem játszik nálunk, azért Apa bízik a szinte lehetetlenben is. Pedig most is, mint mindig, harmadik-negyedik nap táján megérzem azt a pár szúrást, amiből tudom, hogy melyik oldalon választódik ki tüsző és most, ahogy kell, a bal oldalon éreztem, ahol nincs vezeték. Ricsi bízik a csodában és úgy áll hozzá, hogy mindennek esélyt kell adni, még az esélytelen hónapnak is, én meg "megadom magam". Nagyon nem hiszek a csodákban már e téren az esetünkben, de rajtam ne múljék. És hát ugye, milyen is a szerencsénk. A középidő hét elején volt, szerdán meg ez a gyulladás, csütörtöktől már gyógyszer, szóval ha lett is volna mégis valami, azt elvitte az antibogyó, az tuti. Azt az urológus doki nem tudta megmondani, hogy miért fájdogál szombat óta mégis a hasam (szinte állandóan és tompán, olyan menses szerűen), de nyilván valami premens izé. Legalábbis remélem, hogy nem komolyabb, valami nőgyógyászati gond. Remélem, a mensessel majd elmúlik a hónap végén, de nem örülnék, ha ez gyakran előfordulna. Az is lehet, hogy az idő is bejátszik már. A harminchat év az harminchat év, nincs mese. Vén spiné vagyok. Nem tudom, mi lesz a vége ennek az egész baba dolognak, de nem tudom azt elképzelni, hogy Dorkának ne legyen testvére.

Mindeközben elkezdtem karácsonyi lázban égni. Az ajándékok nagy része már megvan, úton van, vagy ki van találva. Vettem már új karácsonyi abroszt is, gondolkodom már új asztaldíszen, a Szenteste menüjén és remegve várom, hogy mehessünk a Vásárba, meg forraltborozni a Baross útra, meg a fényekre, meg a szagokra. Sose voltam még így besózva már ilyenkor, szinte mindig az utolsó héten kapkodtam össze mindent, most viszont...

A nagylány pedig segít abban, hogy minden gondot-bajt feledjünk. Napról napra okosabb, beszélget, imádjuk, hogy lehet Vele igazán kommunikálni, egy igazi okostojás, vagy ahogy Ő mondja magára: Ótojááá. :) De részletesebben majd két nap múlva, a 19. hófordulóján... :)

Hétvége Kanizsán

Dorkával kettesben (Apának dolgozni kellett) péntek délben lementünk Kanizsára, hogy pótoljuk az elmaradt Mindenszentekes látogatást a Dédipapánál és nem mellesleg meglátogassuk az otthoniakat.

Olyan jó látni, hogy Dorka mennyire szereti a kanizsai Mamát, Papát és Dédit annak ellenére, hogy milyen ritkán találkoznak... Már érkezéskor óriási vigyorral köszöntötte a Dédit és több puszit is kiosztott Neki. A házba már úgy megy be, mintha haza menne, azonnal megy abba a szobába, ahol lenni szoktunk és birtokba vesz mindent, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy ott vagyunk. És ez jó. Azonnal beszélgetni és vigyorogni kezdett, nem kellett egy csepp idő sem, hogy feloldódjon. 

Szombaton meglátogattuk a temetőben a Dédipapát is (Dorka szerint "Dédipadi"), vittünk neki egy nagyobb koszorút és egy kisebbet, mely utóbbit külön Dorottyától kapta. (Amúgy még otthon mutattunk neki a Dédiékről képet, mire is Dédire rámutatva mondta Dorka, hogy "Dédi", míg a Dédipapára mutatva azt mondta, hogy "tudé" (értsd: tündér). Elég hátborzongató volt. Ennyit arról, hogy mit látnak a gyerekek...) Voltunk a Kanizsa Centrumban is, ahol annyit rohangált Bóbicka, hogy irgalmatlan, sokszor megértem utána menni, fáradhatatlan. Az esték eléggé eldurvultak, késői fürdés, szobában rohangálás, ágyon ugrálás (ja, tényleg zárójelesként, amúgy mégsem az: tegnap itthon a szivacson páros lábon ugrált!!), fél 11-es elalvás... De mindegy, ez amolyan vakáció neki, nem zavart ez senkit egyáltalán. Pláne úgy, hogy szerencsére minden visszaállt itthon, mintha mi sem történt volna. 

Jól éreztük magunkat, ám ami a legjobb számomra, hogy Dorka igazán otthon érzi magát már Kanizsán, de kiváltképp a Dédinél. Jó, hogy kiszakadhatunk egy kicsit a megszokott dolgokból és további mázli, hogy Dorka jól bírja az autózást is (a majdnem három órából csak gyenge másfelet aludt oda is és vissza is, a többi időt nézelődéssel és beszélgetéssel töltötte, meg kívánságműsor volt: azt énekeltem, amit szeretett volna). Azért várom már többek közt a Karácsonyt, hogy mehessünk majd megint...

Dorka minikoszorúja a Dédipapának

Furán beteg

Annyit járunk most dokihoz, hogy ha a doki pasi lenne, mi meg a csajai, akkor már kaptunk volna kulcsot a kéróhoz.

Két hete csütörtökön voltunk tanácsadáson, Dorka kapott 18 hós szurit meg Meningitec-et és úgy jöttünk el, hogy jövünk majd egy hónap múlva a bárányka ismétlőjéért. Erre kedden reggel lázasan vettem ki a Kisdedet az ágyából. Gyorsan elvittem az orvoshoz, hogy lázas a gyermek, már kapott csillapítást, de egyéb baját még nem látom. Calcimuscal és vírusfertőzés diagnózissal jöttünk haza, meg hogy menjünk vissza csütörtökön a biztonság kedvéért. A kedd és a szerda lázzal telt, de semmi más nem társult hozzá, csütörtök reggel láztalanul néztünk be a dokihoz. A megnyugvásért kapott Dorka pisizacsit a nunijára, aminek nem örült (akárcsak a keddi és csütörtöki vizsgálatnak sem), mert mikor leült, mutogatott a hátsójára és közölte, hogy "bök,bök" és görbítette hozzá a száját is. Arra jó volt ez mindenképpen, hogy megtudtam, ismeri a "bök" szót is. Még aznap délelőtt visszavittük a pipikét, amit gyorstesztelt a doktornéni, mondta, hogy negatív, de elküldi azért laborba is, eredmény hétfőn (és ha pozitív, akkor is?), menjünk majd vissza. 

Csütörtök este volt még egy minimális hőemelkedése Bóbickának, de már Nurofent sem kapott és a péntek már láztalanul telt. Ennek ellenére, mivel fogalmunk sem volt, meddig marad így, itthon töltöttük a hétvégét, lefújtuk a Kanizsára tervezett utat. Szombat reggel aztán duzzadt orrnyálkahártyával és ugatva köhögéssel ébredt a lányka... Adtam neki Sinupretet egész hétvégén, amitől az ugatós köhögés hurutossá vált legalább, ám így is fullasztó bírt lenni, ha köhögött. Ám ezt sem úgy, mint a rendes betegek, hanem csak páróránként és főként fekve, de akkor egész ijesztően. Az orrát sem elsőre, sem azóta nem tudtam szívni, mert nincs mit. Hallom, hogy nehezebben veszi a levegő és akad sokszor a nózija, de hiába tengervízes spray meg orrszívó, semmi, így nem is kínzom. Ma reggel visszamentünk a dokihoz, immár az új nyavalyával. A néni írt a Sinupret mellé még egy másik, hörgőtágító szirupot írt és vissza kell menjünk csütörtökön. Az már az ötödik lesz két héten belül. Szipiszupi.

Amúgy a kedve jó, sőt remek, folyton beszél, a váróban is be sem állt a szája, huncutkodik meg figurázik és táncol folyton, amit persze egyáltalán nem bánok, csak eddig még sosem volt ilyen furán beteg. Olyan "az is meg nem is". De még így is cukorborsó, kétszer is volt olyan éjszakánk, amikor egyszer kelt csak, inni, aztán szundikált fél nyolcig. Kedves gyermek. Meg beül a gurulós játéktároló dobozába és kiabál, hogy "menni-menni" és akkor Apának húzni kell őt a padlón, ami izgi meg vicces. 

Mert eszes és rafkós is. Csak most kicsit beteg.

A kistestvéres folytatás

A hétfői sokkoló információk után nagyon nehezen teltek az órák, igazából nem is tudtam ép ésszel gondolkodni mindaddig, míg Ricsi haza nem jött kora délután. Tenni nem tudunk semmit, de szinte biztosak vagyunk benne, hogy valami nagyon el lett cseszve. Vádaskodni nem akarunk és semmi értelme sem lenne, mert az igazságot már soha nem fogjuk megtudni. Felvázoltam Ricsinek a recepciós hölgy által javasolt kifizetni-nem fizetni lehetőségeket, aztán átrágtuk a lehetőségeket pro és kontra, megöleltük egymást, aztán azt mondtuk, vágjunk bele. 

S hogy miért nem várunk? Mert nem várhatunk. És ez az egyik legrosszabb dolog. Már megint sürget az idő. A sarokdátum 2014.04.21., Dorka második szülinapja. Addig kapom a Gyed-et, Gyes-re pedig már nem szeretnék menni, mert hidegvízre is kevés. A munkahelyemre nem fognak visszavenni, mert valószínűleg örültek, hogy nem kellett kirúgniuk, mikor várandós lettem (létszámleépítés volt), sőt, már cég sem biztos, hogy lesz jövő áprilisra. Ha nem lesz testvér (legalább pocak szinten), akkor munkát kell keresnem, Dorkát pedig bölcsibe kell iratni. Ha sikerül munkát találnom, ott ésszerű lenne eltölteni legalább egy-két évet, mielőtt újra terhes lennék. S mivel már elmúltam 36 éves, így erre úgy 39 éves korom előtt nem igazán lenne esély. Mire szülnék, betölteném a negyvenet. Már így is koraszülött lett az elsőszülött a vizesedési hajlamom miatt (és ki tudja, még mi miatt), és lássuk be, már így is csoda, ha egy-egy reggel az ember úgy kel fel, hogy nem fáj valamije. Nem vagyok finnyás és nem magamat féltem, hanem a másodszülött egészségét. Szóval jelenleg az van, hogy negyven körül és felett már nem szeretnék egy másodikat szülni. És ha most nem, akkor az azt jelenti, hogy már semmikor és akkor Dorkának nem lesz testvére. A lényeg, hogy van fél évünk, hogy így vagy úgy, de gyereket szerezzünk a hasamba.

Nem vagyunk sem naívak, sem idealisták, nem hisszük túlzottan, hogy a spontán baba majd most fog összejönni, mikor korábban majdnem négy évig nem jött össze, amikor meg igen, akkor nem volt életképes. Persze, vannak csodák, de ennyi idősen már nem igen hiszünk benne. Így az maradt nekünk, hogy - fagyasztott embrió hiányában - újra kell kezdenünk a lombikos procedúrát, annak minden vonzatával, mintha még sosem csináltuk volna. A szükséges vizsgálatokat újra meg kell csináltatnunk, mert nem lehetnek régebbiek egy évnél, időpont kell megbeszélésre, aztán a doktor majd megmondja milyen protokollal dolgozunk és jönnek a szurik sok pénzért, az altatásban történő petesejtleszívás, majd a transzfer, a progeszteronkezelés, és a két hét várakozást követő hcg-vérvétel. 

Kedden délelőtt elmentünk bringával a Kaáliba és kifizettem a mostani elvégzett vizsgálatokat, így megmaradt egy tb-s lehetőségünk, ezáltal bármikor kezdhetnénk. Csak megbeszélésre nem kaptam időpontot, mert nem volt. Csütörtökön még szintén nem volt. Péntek reggel 9 után telefonáltam újra, mire közölte a hölgy, hogy volt pár a reggel folyamán, de azt már kiosztották... Olyan volt, mintha gyomorszájon vágtak volna. És mivel a doktor ezen a héten szabin van, max csak a jövő héten lesz újra időpont, az is legkorábban december elejére. És mindez csak feltételes módban... Mert hol lesz még akkor a tényleges kezdés...

Addig legalább lesz idő megcsináltatni a vizsgálatokat újra: Ricsinek HIV és Hepatitis B,C  vérvétel (elsőre úgyis pozitív lesz a HIV tesztje az izületi betegsége miatt, milyen jó, hogy ezen már nem fogunk besokkolni), nekem teljes vérkép, HIV teszt, Hepatitis B,C vizsgálat, EKG, belgyógyászati vizsgálat és mammográfia. Jó azért belegondolni, hogy mindez nem kellene, ha a fagyis... De mindegy. Ricsinek kell majd spermiogramm is, de azt majd csak a doktor írja ki a megbeszélésen, szóval addig azt nem tudjuk megcsináltatni. A dolgok anyagi vonzatáról pedig még említést sem tettem, sem arról a sok szabadnapról, amire Ricsinek el kell majd jönnie, hogy vagy magával, vagy mindkettőnkkel vagy csak velem kapcsolatos vizsgálatok, műtétek, vérvételek alkalmával Dorkára vigyázzon. Nem lesz könnyű, sőt, nagyon nehéz lesz. Tudjuk, mert már átmentünk rajta és ha eddig untam volna magam, akkor ezután majd nem kell. Fentiek tudatában és ellenére gondoljuk közösen úgy, hogy belevágunk mégis. Mert a testvér az testvér, és ezt csak mi adhatjuk meg Dorka számára. Nyilván a spontán próbálkozást sem fogjuk feladni, de nekivágunk az orvosi segítséges résznek is.

Fentieket kissé beárnyékolja az a cikk, melyet a hét végén olvastunk a HVG-ben. Aki ismeri, tudja, hogy a HVG nem kacsa magazin, nincsenek benne légből kapott és kicifrázott információk, hogy mondják: tények mögött a lényeg. És sajnos hiszünk neki... A cikk a lombikprogramban részt vett nőkről illetve az őket érő hormonkezelések esetleges súlyosságáról szól. Taglalja az emlődaganat kockázatának növekedését, mely lassan már szinte kimutatható, ám sok olyan betegséget előfordulását sejteti, melyről még a tapasztalati idő rövidsége miatt nem lehet fogalmunk sem. Ami viszont a legszörnyűbb volt, hogy lombikbabák retinadaganatának esélyét is összefüggésbe hozták a fogantatásuk körülményével és ez ütött legjobban szíven. Persze, magam miatt is aggódom, hogy legyen egészséges anyja a gyerekemnek, hisz nyilván ez az Ő érdeke is, de az, hogy Ő emiatt legyen beteg... Faramuci helyzet, hisz ha másként nem lehet valakinek gyereke, akkor is vállal minden kockázatot, csak hogy legyen. Csak minek mi a valódi ára, azt lehet, hogy csak az évek igazolják. Arról is van fogalmam, mi lenne a válasz, ha rákérdeznénk erre az Intézetben. Nagy dilemma ez. 

Ezek után még inkább rajta leszünk a spontán testvérkén...

Látogatók

Anyu és Apu egy kedvezményes lehetőségnek köszönhetően Bécsben tölthettek pár napot és miután jól kikirándulták magukat, szerdán eljöttek hozzánk. Itt voltak egészen vasárnap kora délutánig, pontosabban addig, míg Dorka felébredt az ebéd utáni alvásából, így el tudtak egymástól rendesen búcsúzni.

Sétáltunk egy csomót, de ami nagyon jó volt, hogy többször mentek csak hármasban sétálni Dorka és a nagyszülők. Így volt kétszer is úgy egy-két óránk, amit Ricsivel kettesben töltöttünk. Nagyon furcsa és sajnálatos módon egyben szörnyű is, hogy ez bizony most fordult elő másfél éve először. Amire igazán vágytam volna még (de sajnos most mégsem jött össze), hogy el is mehessünk egyet valahová pár órára, de talán majd az is eljön egyszer. Mert nagyon jó volt és nagyon jó lenne máskor is. Szeretjük-imádjuk Dorkát, de nagy szükségünk lenne néha egy kis kettesben töltött időre is (az esti egy-két, suttogós órán kívül)...

Mama és Papa érkezésekor még kicsit meg volt szeppenve Bóbicka, de eltelt a szokásos oldódáshoz szükséges fél óra és onnantól be sem állt a szája. Nagyon gyorsan újra összehaverkodott Anyuékkal, nagyon jó volt látni, mennyi új színt és mennyi változatosságot tudnak az életébe vinni, amire én/mi már nem mindig vagyunk képesek. Pénteken elsétáltunk a játékos bababoltocska felé, ahol kapott a lányka egy bringás bukósisakot, egy helikopteres autót (!) és egy kis méretű ikeás szopifotelt (Apa régi álma vált valóra). A bukó még mindig mumus kissé, a többi viszont nagyon bejött neki. 

Búcsúzás után és azóta is többször emlegeti a Papát és a Mamát, keresi őket... Korábban is legtöbbször elpityeregtem magam, mikor hazamentek (legtöbbször csak Anyu), és ez most is így történt, de most valahogy mégis más volt. Most már nem magam miatt pityeregtem, hanem azokért a pillanatokért, amiket Dorkának okoztak az ittlétükkel. Hogy Vele voltak, hogy okosságokra tanítják és hogy szeretik, majdnem úgy, ahogy mi szeretjük. Hétvégén Mindenszentek. Csak pár nap és újra találkozunk...

Dorka és Papa, méret szerinti székekben

Másfél éves már...

Hihetetlen az idő múlásának gyorsasága... Ma másfél éve, hogy kivette a doktorom KisBóbitát a pocakomból.

Egyre okosabb, huncutabb, egyre több a tudatos cselekedete. A járása már nem csak botladozó, próbálgatja is a saját határait és igyekszik kunsztokat kivitelezni. A napokban elkezdte, hogy nekiáll forogni a saját tengelye körül (csinálta már korábban is, de nem ennyiszer) és persze hiába mondom, hogy elszédül és elesik, csak nevet, mert tetszik neki a szédelgős állapot. És ahogy lenni kell, ma tényleg elesett emiatt, neki az ajtónak. De úgyis tudom, hogy nem ez volt az utolsó... Az alvása javult kicsit, legalábbis a teljes éjszakákat az ágyában tölti, az ébredések száma változó, de sosem kell kivennem és nem is nyújtózkodik, szépen visszaalszik egyedül, sőt az elalvás is egyedül történik. A pisi ügyön nem tudok egyenlőre változtatni... Ez annyit tesz, hogy minden reggel nyakig átázott pizsiben veszem ki a kiságyból és nincs már olyan pelus, amit ki ne próbáltunk volna, mindhiába. Pedig nem iszik egész éjjel, sőt van olyan éjszaka is, amikor nem is kér inni egyáltalán, lefekvés előtt sem iszik extrán sokat a két deci tején kívül. Nem értem, de tenni nem tudok egyenlőre semmit. 

A beszéd terén napi szintű a fejlődés. Múlt pénteken volt nálunk a védőnő is, aki megállapította, hogy Dorka mekkorát nőtt, jól megnyúltak a végtagjai és milyen ügyes. Kérdezte, hogy mond-e már valamit... Napokkal korábban elkezdtem összeírni azokat a szavakat, melyeket Dorka mond és szinte napi szinten használ. A konkrétan leírt szó 84 db volt, de azóta mondott már olyanokat, amik akkor nem jutottak eszembe, úgyhogy simán száz körüli nagyságrendről beszélhetünk. Mikor elmondtam ezt a védőnőnek, nagyon meglepődött és nagyon megdicsérte Bóbickát, hogy húúú meg hááááá, ez annyira nem gyakori és hogy milyendemilyen ügyes, és hol van már az a koraszülöttség miatti aggodalom... Igen, mi is nagyon büszkék vagyunk rá. A figyelme brutális, szerintem a beszéd is ennek köszönhető. 

Nem is tudom, mit mondhatnék még a legdrágább Kincsről...A történtek fényében most még többet ölelgettük is puszilgattuk és nemcsak a jeles dátum okán, de azért is, mert megint bebizonyosodott, hogy az Ő léte egy igazi csoda nekünk, hisz nyolcadmagával indult és Ő maradt egyedül. Hangozzék akármilyen cukormázasnak vagy ömlengősnek, tényleg a MINDENT jelenti számunkra!!!!

És még gyönyörű is meg cukorborsó!!♡

Kitty-s

Tigrissel piros autót néz

Túrógombóc két villával

Pannonhalma kövei

Séta Apával

Apa fúj nekem mindjárt "bubékot"!! :)

Kaptam öltöztetős macikat meg Böngészőt

Csak úgy szép vagyok

Zsivány

Anya almás sütije

Nem is rossz...

Fagyibaba projekt

Kissé hosszú az alábbi történet, tekintettel arra, hogy már idén február óta érik. S mivel mostanra befejeződött, az eddig vázlatként írt bejegyzést most közzéteszem...Lesz benne olyan rész is, ami már ismerős, de így teljes a történet.

2013.03.22.

Már egy hónapja telefonáltam a Kaáliba időpontért, mára kaptunk. 

Felvigyázó híján vittük Dorkát is. Voltak fenntartásaim a Kisded vitele miatt és nem azért, mert attól féltem, hogy majd rosszul viselkedik vagy nyűgösködik, hanem azért, mert nem akartam, hogy az esetleg velünk együtt várakozó pároknak rossz érzése legyen amiatt, hogy mi már babával megyünk oda. Olvastam olyan blogot, ahol nem titkolt utálatát fejezte ki az író lány az olyanokkal szemben, akik testvért szeretnének a már meglevő akár spontán, akár lombik gyerekük számára. Szerinte ez a legnagyobb gyökérség a világon, akinek már van egy, az elégedjen meg annyival és ne vegye el az időpontokat a még gyermektelenek elől. Valahol értem is, meg nem is. Mindenesetre nem fogom szégyellni magam, mert szeretnénk egy második babát is. 

Szépen megérkeztünk egy óra előtt és bementem megkérdezni, várható-e csúszás, mert akkor nem kínozzuk a gyereket odabent. Mikor közölték, hogy nem lesz, behívtam családom maradék két tagját és most már egy kicsit hosszabban (az októberi villámlátogatáshoz képest) lehetősége volt a nagyérdeműnek megcsodálni az Intézet egyik legjobban sikerült példányát. A recis csajok körbezsongták Dorkát, nagyon tetszett a lányka mindenkinek. Aztán felmentünk az emeletre és leültünk, de pár perc múlva már jött is B. doktor és követtük az irodájába. Dorottya szépen végigülte Apa ölében a konzultációt. Megbeszéltük, hogy miért jöttünk, a doktor elmondta, hogy kell majd egy 3. napos vérvétel hormonokkal, aztán 7-12. nap között csinál majd egy Hy-Co-Sy-t a császár miatt és utána akár a következő spontán ciklusban mehet a Krio transzfer. Mondta, hogy mindenképp cél az ikerterhesség elkerülése, mi meg mondtuk, hogy az nekünk is cél... A beültetendő embriók számát majd útközben beszéljük meg, de egyenlőre még az első dolog, amire várunk, az a szoptatás vége, mert addig semmit nem csinál. Se labor, se vizsgálatok, mert nincs értelme. Nyilván ez a protokoll. Senkit sem hat meg, hogy már csak kétszer szoptatok 24 óra alatt és más is vígan teherbe esik szoptatás ide vagy oda. Aztán a doktor megnézte a papírját és közölte a maga kis stílusában, hogy Dorka már úgyis 11 hónapos, egy éves kor után pedig úgysincs jelentősége a szoptatásnak... Ezt biztosan az anyatej élettani hatásaira tekintettel mondta, nem pedig a szoptatott gyerek fizikai és érzelmi szükségleteire, de az biztos, hogy ezzel a mondattal nem lehetne az LLL nagykövete... Sebaj, neki úgysem ez a dolga, meg igazán csak biztatni akart szerintem, hogy ha elhatározom magam, hogy egy hónap múlva abbamarad a szoptatás, akkor sem áll meg a világ és nekiállhatunk valami új és izgalmas dolognak. Azt mondta, hogy a leállás után egy hónappal már mehetek vért adni, addigra már akár jó eredmények is lehetnek, tehát nem kell hónapokat várni. Aztán elköszöntünk, ő újra üdvözölte Dorottyát, majd lementünk a recepcióra. 

A köv. kellemes meglepetés itt ért minket (az első a zéró várakozás volt). Már készítettem volna az árlista szerinti 15 rugót a konzultációért, mikor is a hölgy közölte, hogy ezeröt lesz. Mondom: "tizenötezer?", erre Ő: "Nem, ezerötszáz! Ugyan, egy megbeszélésért tizenötezret? Az csak a legelsőnél van!" Hát, azért nem mindegy... Örülök, hogy ezen már túl vagyunk és hát így kell spórolni 13.500Ft-ot. Még jó, hogy Dorka miatt voltunk már ott két és fél éve! :)) Fizettünk, öltöztünk és 13.40-kor már itthon is voltunk. Villámlátogatás volt.

Most minden rajtam és persze Dorkán múlik. Hogy mikor szánjuk el magunkat az elválasztódásra. Azt hiszem, aki nem, vagy csak rövid ideig szoptatott, nem is sejti, milyen nem egyszerű dolog ez. Ez csúnyán fog hangzani, de egy reménybeli testvér érdekében kellene elvennem a szopizás lehetőségét attól a gyerekemtől, aki már biztosan van, míg a másik lehet, hogy nem is fog sikerülni... Persze, ha így állok hozzá, akkor nem is fog. Nem terveztem amúgy sem két éves koráig szoptatni Dorkát, de az megint más, mikor amolyan sürgetőleg kell ezt a dolgot abbahagyni. Amúgy érzem, hogy nincs már annyi tejem, épphogy csak elég neki, néha reggel azt is érzem, hogy tán nem is elég, mert igencsak rövid ideig szív, reklamáció azonban még nem volt. Ezen is túl kell majd esnünk, de tán könnyebb volna, ha Ő mondana le róla. 

Majd lesz valami...

2013.05.17.
Múltkor B. doktor azt mondta, hogy a szoptatás abbahagyása utáni hónapban lehet már menni vérvételre, mert szerinte addigra rendeződik nagyjából a prolaktin szint. Aztán itthon szóba került, hogy a jövő hetet esetleg Kanizsán töltenénk, ám a mensesemet épp a jövő hét közepére várom, így ha elmehetnék a második napon vérvételre, akkor Kanizsa ugrik. Volt egy megérzésem a Hycosyval meg ezekkel a szabadságos dolgokkal kapcsolatban, így hát felhívtam az Intézetet és megkérdeztem, hogy B. doktor lesz-e most szabadságon. A hölgy közölte, hogy július utolsó két hetében nem dolgozik a doktorúr, és a tükrözést mindenképp neki kellene csinálnia (naná, hogy a következő ciklusom 7-12. napja épp beleesne), ám ha most szeretnék majd időpontot kérni HyCoSy-ra, akkor sem tudna sajnos adni, mert olyan teltház van, hogy kb. másfél hónapra be vannak fagyasztva a műtétek. Így aztán úgy döntöttem, hogy vérvételre sem megyek el, megvárom inkább a következő ciklust, addigra tán még jobb lesz a prolaktinom és nem lövöm el az beutalós ingyenvérvételemet egy esetleges rosszabb eredményre, a vizsgálat pedig amúgy is halasztódik minimum augusztusra. Először kicsit elkenődtem, aztán gyorsan megbeszéltem magammal, hogy biztosan így van jól valamiért. Úgyhogy, irány Kanizsa!

2013.06.20.
Ma délelőtt (lévén ciklus második napja) Dorkával karöltve elsétáltunk a Szent I. úti rendelőbe hormonvérvételre. Reméltem, hogy nem fognak kötözködni azon, hogy Csaba doktorbácsi márciusban írta a papíromat, most meg június van, de arra az esetre elmondtam volna, hogy március óta ez az első eset, mikor második napon vagyok úgyhogy szorrrri. Kevesen voltak (tán a nagy melegnek is köszönhetően), kb. 20 perc alatt végeztünk is. A hölgy csak annyit kérdezett, hányadik napon vagyok, semmi többet. Dorka kiválóan viselkedett, mint mindig ilyen helyzetekben, a várakozás ideje alatt kipécézett magának pár embert és nekik vigyorgott, csimmogott a szemeivel illetve elővette a tőle megszokott "Látod, de bájos kislány vagyok?" mosolyát és a hozzá tartozó jobbra történő fejbiccentést. Teszem hozzá, tényleg ellenállhatatlan... :) A vérvétel végén, mikor megkérdeztem, hogy "Akkor rendben is vagyunk?", Dorka már integetett is a nővéreknek, akik erre jól elkezdtek sápítozni, hogy milyenédesmegaranyosnemiskellettmondaninekiegyemmeg.... Eredmény egy hét múlva, azt még meggondolom, hogy a 21.naposra is elmenjek-e. Végülis miért ne?
Hazaérve felhívtam a Kaáli Intézetet és megpróbáltam időpontot kérni július 1-re, mondván "az lesz a 12. napom és még beleférnék a hycosy-ba" (tudom, hogy nem szép dolog hazudni, de igazából a 13 lenne, az az egy nap meg nekünk olyan mindegy...). A csajszi közölte, hogy nem dolgoznak, mert Semmelweis nap lesz és most mondja le a pácienseket, akik arra a napra voltak beírva... Próbálkoztam nála a keddel is, de arra meg (jogosan) azt mondta, hogy a doktorúr engedélye kellene ahhoz, Ő meg viszont csak akkor kedden lesz először, szóval ez ugrott. Így akarjak én kamuzni... Mikor letettem a telefont, először kicsit mérges voltam, meg gondoltam is, hogy már megint csúszunk és annyi szerencsém van, mint a k.-nak a jámbor élethez, de hamar váltottam és azt gondoltam, hogy ez biztosan így van jól. Mert valamiért így kell lennie. Ha másért nem, minimum még egy hónap, ami csak Dorkával teli gondolatokkal telik..:)
Most várjuk az eredményt, remélem jók lesznek a hormonértékek.

2013.06.26.
Ma kora délután magamra kötöttem Dorkát és elrohantunk a CSNT-be a laboreredményért. Hát, hogy is mondjam... Én tökéletesnek látom. A lényeg ugye leginkább a prolaktin volt, ami jelenleg nekem 6-os (tök mindegy a mértékenység), a referenciatartomány pedig 2,9 és 29 között van, szóval tök jó. Ugyanilyen sima ügy a TSH-m is, kellően alacsony ahhoz, hogy nem lehet még rosszindulattal sem belekötni, ám a többi eredményem is szuper. A lényeg, hogy emiatt nem kell a Kaáliba mennem, már csak a Hycosy-ra kapjak időpontot. Próbáltam a leleteim ismeretében kérni július végére egy előreidőpontot, de nem engedték. Majd telefonáljak ciklus első napján. Na ja. Tudtam én, hogy ezt fogják mondani, csak bepróbálkoztam. Remélem nagyon, hogy most már nem fogunk csúszni, harmadjára is...

2013.07.09.
Tegnap találkoztam Sziszivel, kedves Hoxás fórumos barátnémmal. Jót beszélgettünk, nagyon örültem a társaságának. Ő is az a tudományos alapon közelítő típus, mint én, szóval nagyon jól megértettük mindig is egymást. Rákérdezett a tesó témára, és elmondtam neki, hogy folyamatban vannak az előkészületek, meg hogy már megvan a 2. napos vérvétel is, meg az én dokim írt fel nekem 21. napit is, de arra nem biztos, hogy elmegyek, mert a Kaáliban azt nem kértek. Aztán Ő rábeszélt, hogy nehogymá kihagyjam, az is egy info lesz legalább (nyilván régebben még elmentem volna önállóan 14.napira is... hiába, öregszem már). Rájöttem, hogy igaza van, ha meg véletlenül Boga doktornak később eszébe jutna, hogy azért azt is kéne majd nézni, hát akkor már meglesz. Este még filóztam is rajta, hogy majd kiszámolom, hányadik napon is tartok, de elmaradt a számolás. Ma reggel újra eszembe jutott és megnéztem. Uffff, ma van a 21. nap... :)) Lenyomtuk Dorkával a reggeli szokásos dolgokat, aztán összenyaláboltam Bóbickát és elmentünk az Sztk-ba. Életem egyik legjobb vérvételén vagyok túl, ha lehet ilyet mondani. Épp kijött a csaj a papírért, épp csak egy ember volt előttünk, majd mikor én következtem, jóformán meg sem éreztem a szúrást, olyan jól eltalálta a hölgyike. Szerintem nem voltunk ott összesen 8 percet. Eredmény egy hét múlva, legalábbis ez a duma része, mert a múltkori papíron is megnéztem, hogy 20-án levették a vért, az eredményt pedig XY már 21-én validálta, szóval lehet, hogy pénteken már bepróbálkozom, hátha megkapom. Meglátjuk, hogy állunk progi ügyben.

2013.07.12.
Délelőtt bababörzére bicikliztünk a Kisasszonykámmal, ahol kellően nyűgös volt, úh. teljesen kiment a fejemből, hogy elmenjünk délre az eredményért. Mire eszembe jutott, addigra már aludt, szóval ennek most lőttek, hétfőn viszont már tényleg megyek. Ami jobban foglalkoztat most, az a mióma. Még március 12-én voltam Csaba doktorunknál, aki miután levette a cytológiához a kenetet, meg is vizsgált, majd megkérdezte, volt-e már miómám. Mondtam, hogy nem. Erre közölte, hogy most már van... Aztán szó szót követett, én öltöztem, aztán mikor kérdeztem, hogy most akkor mi lesz, azt mondta, hogy alig tapintható, meg hát gyorsan felöltöztem, így meg sem tudta nézni uh-al (?!?! - ezt a mondatát azóta sem értem.. ha szól, hogy megnézi, tuti nem öltözöm fel...), de amúgy is B. doktor majd úgyis megnéz alaposan a Kaáliban. Akkor ebben maradtunk, én meg nem igazán nézegettem ezt a neten. Aztán most rámjött az ötperc és gondoltam, utánalesek, mivel is állunk illetve állhatunk szemben. Hú, hát szörnyű. Mármint a tudatlanság, ami a miómám méretét és elhelyezkedését illeti, merthogy azon múlik minden. Lehet akár, hogy simán beültetés is lehet mellette, de lehet, hogy műtétileg el kell távolítani, ha túl nagy, vagy ha rossz helyen van, vagy mindkettő. Elvileg az ösztrogén és a progi rossz aránya jellemzi és tünetei lehetnek a hosszú, erős menses és hasi görcsök, meg durvább premens. Nekem egyik sincs, bár néha érzem a hasamat, amolyan megjövős érzéssel, de aztán ennyi. Remek. Most már még inkább várom, hogy mehessek már arra a nyavalyás hycosy-ra, hogy kiderüljön minden. Mert ha műteni kell, akkor az megint idő és megint csúszik minden. Jaaaaaaaj, már megint ezek az időpontok meg vizsgálatok!!!!! Miért nem tudok én rendesen, ágyban párnák közt teherbe esni, mint oly sokan??? Akkor lehet, hogy senki nem szólna még a miómám miatt sem.... Az első pár órában megint kétségbe estem és elkeseredtem nagyon, és szidtam magam, hogy minek is néztem meg egyáltalán, de aztán meg rájöttem, hogy ez most azért kellett, hogy fel tudjak készülni bármilyen eshetőségre. És persze, ha a rosszabb forgatókönyv lesz, akkor azonnal kérdezni is tudjak a továbbiakról a doktortól és ne pedig csak üljek vele szemben, mint egy idióta, akit leforráztak. Már azon gondolkodom, mi lesz, ha a laparos műtét miatt egy éjszakát kórházban kell töltenem, hogy fog Dorka éjjel aludni. Mert nappal nem lesz gond, csak az estétől tartok, meg hogy Ricsi nem hallja meg, hogy sír. Bár igazából tudom, hogy megoldaná. A nagyműtétre nem készülök, mert az lehetetlen, hogy bekövetkezzen, szóval avval nem számolok. Az, hogy a műtét után egy nappal hazaérve hogyan látnám el a tízkilós lánykát, az már mellékes, csak érjek haza. Ricsi szerint ne gondolkodjak már ennyire előre, mert nem lesz semmi baj és lehet, hogy igaza van, de igyekszem megértetni vele, hogy nekem ez KELL. Hogy fel tudjak készülni (majdnem) minden eshetőségre és max. pozitív irányban csalódom. Meg vagyok győződve róla, hogy az, hogy Dorka már velünk van és ennyi idős, az nagyban köszönhető annak, hogy sokszor elébe mentem a dolgoknak és már olyanra is foglaltam időpontot, amiről még csak sejtettem, hogy megtörténhet velünk...
Jövő hét közepén lesz az első napom, rég vártam ennyire. Remélem, nagyon remélem, hogy nem kapunk újra kosarat és indulhat a vizsgálat!!!

2013.07.14.
A szűk családom elment sétálni, engem meg itthon hagytak. Ricsi minden szépítés nélkül belenyomta nekem pacekba, hogy marha szarul nézek ki, feküdjek le inkább. Gondolom, nem volt kedve csúfoskodni velem a játszin, lássuk be, Dorka mellett amúgy is igencsak elhalványulnak a bájaim, most meg pláne. Tényleg olyan vagyok, mint akit egyszer már megettek és visszajött, szívem szerint aludnék egész nap, ha meg lefekszem akkor, mikor Bóbicka is durmol, csak nézek ki a fejemből... Aztán persze elalszom. Tök jó, hogy nézegettem ennek a nyomi miómának a tüneteit, mert azóta mindent produkálok. Kiváltképp a hasamat érzem, hol tompa, hol erősebb nyomások vannak, de nemcsak bal oldalom (ahol szerintem van a mióma), hanem a jobbon is, sőt, néha olyan, mintha az egész méhemet érezném. Meg még ki is sugároz a bal csípőmbe... Kissé cvíder is vagyok, meg mintha kicsit a melleim is másabbak lennének, kevésbé az a  Dorka által leamortizált két aszaltszilva. Többször van olyan "megjön" érzésem, és ezeket én nem igen szoktam produkálni, szóval teljesen premenstruciós szindrómám van, ami meg a miómától van tuti!!! Egyetlen fura, hogy ha hanyattfekvésből hasra fordulok, vagy ha teszem le Dorkát az ágyába, olyan érzésem van, mintha húzódnának a méhszalagjaim... Ami frankó, mert biztos átszövi az egész mindenségemet ez az izé. Jaaaaj, de szeretném már, hogy megvizsgáljon valaki!!!!!
Holnap elmegyünk Bóbinyuszival az eredményért, legalább megnézem, mennyire siralmas ez az ösztradiol-progeszteron arány nálam...

2013.07.15.
Ma van a 7. évfordulónk Ricsivel. Hét éve ezen a napon randiztunk először és ez a csodafiú elvitt engem Pécsre kirándulni, mert elejtettem egy olyan óvatlan mondatot, hogy Egyszerúgyelmennék... Hát elvitt. Romantikus volt, szép emlék.
Reggel hajat mostam, hogy ma mindenképpen szép legyek (már amennyire ez lehetséges, legalábbis a hajam ne lógjon csomókban), aztán mikor kinyitottam a hajformázós kellékekért a fürdőszobai szekrényt, véletlenül megpillantottam egy dobozt. Először azt hittem, hogy még anno megmaradt LH teszt van benne, de nem, terhességi teszt volt. Kibontottam, a kétdarabos szettből az egyik még benne volt. Visszacsuktam a dobozt és megnéztem a lejáratát: 2013. január. Először azt gondoltam, kidobom, mert hát lejárt és úgysem jó, aztán azt gondoltam, visszateszem még, mert jó lesz akár ellenőrzésnek, ha majd a fagyis tesó létét kell tesztelni. És mikor már visszaraktam a szekrénybe a tesztet, támadt egy iggggen hülye gondolatom, úgyhogy újra elővettem a dobozt, felbontottam azt az egy szem tesztet, kerítettem egy üveget és belepisiltem. Azt legalább ki akartam zárni, hogy baba miatt vagyok ilyen fáradtas-hasfájós. Már pisilés közben röhögtem magamon, hogy mit képzelek egyáltalán... Egyrészt sosem láttam még lombikos ciklusokon kívül pozitív tesztet, másrészt jól átgondoltam és azon túl, hogy ebben a hónapban nemigen vittük túlzásba a lámúrt, kb. peteérés  környékén volt életem(és szerintem Ricsié is) egyik legvacakabb együttléte (köszi Dorka), nem mellesleg pedig a teszt is csak egy Rossmannos teszt, ráadásul 25-ös, nekem meg még visszavan két nap ciklusból, nochdazu a papírcsíkocskának le is járva a szavideje...
Miután jól kiröhögtem magam magamon, azért megcsináltam a próbát, ha már egyszer összerondítottam egy üveget és letettem a papírkát a fürdőben és ott hagytam. Pár perc múlva mentem vissza, mert a lánykám már megint elkezdte a wc-be nyomkodni a wc kefét és erről le akartam beszélni, amikor rápillantottam a tesztre és azt sem tudtam, mit látok hirtelen: két csík volt rajta... Gondolatok: aznemlehet, nincsisott, dekétcsíkvan, rosszateszt, nemlehet, demivanhamégis, rosszateszt, éshamégis, jézusmária, denemmertrosszateszt...
Próbáltam higgadt maradni. Aztán szépen felöltöztettem Bóbickát és elindultunk sétálni. Már reggel elterveztem, hogy elmegyünk a Plázába Apának venni valami kis apróságot az évfordulóra, de nem gondoltam, hogy ez lesz belőle... Ha már pláza, akkor bementünk a drogériába is és vettem egy olyan tesztet, aminek jó a szavideje... Ricsi kapott egy nagyon elegáns kis "palackpostát", amibe aztán itthon egy kis szöveget írtam és beleraktam a másik, szintén pozitív tesztet... Mert hogy az is az lett. Nem reggeli, hanem kb. negyedik-ötödik vizeletből, mégis az lett.
Nem merem még magam beleélni, annyi minden történt már velünk és azon túl, hogy megismétlődhet, még más dolgok is történhetnek... Várok. Dokihoz nem megyek még, nem is tudnék, hiszen Szandra blogjából tudom, hogy szabin van három hétig. Mire visszajön, addigra épp lenne szívhang... Ha addig minden rendben lesz...

2013.07.17.

Ma hajnalban nem tudtam aludni (egyik jobbról szuszogott, másik balról horkolt), így fél ötkor úgy döntöttem, megcsinálom az ellenőrző tesztet. Nem mondanám, hogy ez az a tipikus reggeli első vizelet volt, mivel két órával előtte már voltam kint a wc-n, ennek ellenére sikerült majdnem fél liternyit pisilnem. Nem tudom, hogy ez mennyire játszott közre, de a ez a teszt halványabb eredményt hozott, mint a két nappal korábbi...:(( És szerintem nem kicsit halványabbat. Nagyon szomorú lettem, mert egy kicsit azért már kezdtem beleélni magam, de aztán úgy döntöttem, hogy ennek biztosan oka  van és így kell lennie. Bizonyára nem volt annyira életképes ez a kis embrió és már kezd ürülni a hcg a szervezetemből is. Most már csak azt várom tényleg, hogy a nap folyamán megjöjjön a menzeszem és kitisztuljak teljesen, aztán hívhassam az Intézetet időpontért. Tudom, hogy így van jól, de akkor is, jobb lett volna inkább ezt a kis közjátékot kihagyni, mert nem sok rosszabb dolog van, mint a hamis remény...:((

2013.07.19.

Már két napja késik. Sokat agyaltam rajta, hogy miért is késhet, próbálok orvosi-biológiai magyarázatot találni rá. Talán a progeszteronom még mindig túl magas ahhoz, hogy leváljék a nyálkahártya vagy mi? Van, hogy fájdogál a hasam, de amúgy semmi extra. Ma reggel újabb tesztet csináltam, a csík erősebb, mint tegnapelőtt. Nem értem. Most már ott vagyok, hogy tényleg minden megoldás érdekel, csak ne méhen kívüli legyen...:((( Szörnyű ez a bizonytalanság, ez nagyon nem hiányzott... Csaba doki csak augusztus 6-án rendel először, de hiába is rendelne most, még úgysem látna semmit, már ha lenne mit látnia egyáltalán. Most már nem tesztelek egy darabig, az tuti. Igyekszem nem foglalkozni ezzel a dologgal (nem könnyű) és mindent úgy csinálni, ahogy eddig. Itt vagyunk Kanizsán, örülünk a nagyszülők, Csilla és Hanna társaságának és a rekkenő hőségnek. Dorka nagyon bújós, csomót kéretzkedik ölbe és meg cipelem a tízésfél kilós seggét :)) Imádom!!! :)) Élvezi a hintázást, a babakocsi tologatást meg a gyerektársaságot. Jól van és ez a legfőbb most. Majd lesz valami.

2013.07.23.

Vettem egy új tesztet. Megcsináltam. Ugyanolyan, mint az előző vagy rosszabb. Nem tudom, mert nem sikerült ugyanolyat venni, de hogy nem erősebb, az tuti. És mivel nagyon sokat, szinte állandóan nyom a jobb oldalam, most már elfogott a pánik. Úgy érzem, valami nagyon nem stimmel. :((( Nem hiszem el, hogy már megint méhen kívüli... Nem akarok kórházba menni, nem akarok műtétet, főképp, hogy mi lesz Dorkával...

2013.07.24.

Az éjjel már halálfélelmem volt, hogy mi lesz, ha reggelre elposszan a vezetékem, bevérzik a hasam és fel sem kelek... Szerencsére sikerült felhívnom egy kanizsai magán nőgyógyásznőt és óriási mázlimra kaptam is este hétre hozzá időpontot. Annyira lassan vánszorogtak az órák, hogy el sem tudom mondani... Persze már háromnegyedkor a rendelő várójában ültünk, ám csak fél nyolc után kerültem be. Nagyon rendes volt a doktornő. Elmondtam, mi a helyzet, hogy ma épp egy hete késik a mensesem, elmondtam az előzményeket is, aztán megvizsgált. Azt mondta, hogy ebben a stádiumban még nem tudná megállapítani a méhen kívülit, de amit most Ő lát, az egy "5mm-es petezsákot imitáló képlet", na és a lényeg: méhen belül. Elővett még egy pisilős tesztet is, hogy azért ezt most csináljuk meg és láss csodát: Ezen a tesztcsík ugyanolyan erős volt már, mint a kontrollcsík. Persze kérdeztem, hogy ez milyen érzékenységű teszt, de arra nem tudtunk fényt deríteni. Mindegy, ha még 10-es is volt (az én 25-öseimmel szemben), akkor is nagyon brutál volt a különbség. A doktornő azt javasolta, hogy feleslegesen ne teszteljek már, inkább a jövő héten kellene egy kontrollra elmenni és megnézetni, hogy a mi kis "imitáló képletünk" növekszik-e, bár szerinte mindenképpen fog, mert szerinte ez egy jó terhesség és nincs itt semmi baj. Mellesleg az ultrahanggal meg tudta nézni, hogy a jobb petefészkemben van egy 11mm-es ciszta, úgyhogy szerinte ez okozhatott némi kellemetlenséget, illetve mikor rákérdeztem, hogy mi a helyzet a miómámmal, akkor közölte, hogy Ő bizony olyat nem látott... Ha esetleg mégis van, akkor az annyira jelentéktelen, hogy nem zavar be semmibe. 

Nem tudom, mit mondjak, vagy gondoljak... Egyenlőre az öröm a legkevesebb, amit érzek, és bár Dorka mellett nem ér rá az ember sokat aggódni, azért a bizonytalanság igencsak erős. Majd lesz valami, de tényleg. Éljük tovább a szokásos hétköznapokat, a Legkisebb pedig eldönti, hogy szeretne-e hozzánk tartozni. Lehet, hogy kicsit nyersen hangzik, de egyenlőre nem tudok és nem is akarok mást tenni. Az első Dorka és az Ő igényei, közben persze azért bízom a testvérkéjében. Dorkával lenni és körülötte tevékenykedni óriási hálás dolog, nem is érek rá naphosszat remegni, hogy mi lesz ha így vagy úgy lesz. Majd lesz valami, a halálfélelmem viszont elmúlt szerencsére...

2013.07.29.

Sikerült elérni telefonon a doktoromat, jövő szerdán kell bemenjek majd hozzá a kórházba délután, mert akkor ügyel, a magánrendelésére már nem tudott bezsúfolni. Nem bánom, jól lesz nekem ott is, csak lásson már szívhangot...

2013.08.04.

Tegnap jöttünk haza Kanizsáról, délután volt egy kis barna-piros akármi, de elmúlt hamar. Volt már ilyen velünk bizonyos alkalmakkor. Ma reggelre újra lett és már kicsit több. Bementünk a kórházba, hogy azért nézzenek rám az ügyeleten és orvos írjon utrót, ha kell, ne legyek önszorgalmas ennyire. Épp a doktorom ügyelt, megnézett uh-al. 6mm-es petezsákot talált... :(( Írt utrogestant, meg szedjek magnéziumot, no-spa-t és jöjjek vissza pénteken délben uh-ra. Persze ha nagyon véreznék és görcsölnék, akkor azonnal bármikor. Szerintem Ő is tudja, hogy ez ennyi volt, már csak abban bízom, hogy kiürül magától rendesen és nem kell a műtéti befejezés. A tárgyilagosságomnak több oka is van, legfőképp az az üresség, amit érzek. Ha ránézek Dorkára, még inkább elcsodálkozom azon, micsoda csodája is Ő a természetnek és mekkora szerencse, hogy Ő van nekünk. Nagy segítség a léte, a kis lénye... Szörnyű. Így nagyon más sírni, mert tudom milyen érzés egy gyerek léte. Azt siratom ebben a Kicsiben, aki lehetett volna. A mi kis Legkisebbünk. Nem vagyok negatív meg pesszimista, csak látom, mi van most már minden egyes mosdóba menetelkor, tudom, hogy másfél hét alatt nem 1mm-t kellett volna nőnie. Persze, ez a természet rendje, bizonyára nem volt életképes és inkább most, mint akárhány hetesen vagy megszületve és úgy betegen, de akkor is. Egy kicsit elhittem, hogy nekünk is lehet szerencsénk, de nem. Már megszokhattam volna, hogy nekünk mindenért jobban meg kell dolgozni, fizetni. Istenem, kérlek, ne kelljen kórházba mennem, nem akarom Bóbickát itthon hagyni (nagyon anyás mostanában), és vigyázz a mi második Angyalkánkra, aki most már szinte biztos, hogy hamarosan Hozzád költözik, fel a testvérkéje mellé...:((((

2013.08.09.

Megvolt a déli ultrahang. Minden rendben, már amennyire rendben tud lenni ilyenkor valami... A baba a meglehetősen erős hét eleji vérzésemkor kiürült, nincs már nyoma méhen belül. A méhnyálkahártya 5 mm, a méh maga nincs már megnagyobbodva. Jövő héten azért még el kell menjek egy kontrollra, hogy lássa a doktorom, minden rendben zajlik-e tovább. Addigra már a menoteszt is negatív lesz. A mai nap legjobb híre tehát, hogy nem kell missed ab műtétre mennem... Tényleg jó hír, nagyon nem hiányzott volna még az is a lelkemnek. Mit is mondhatnék? Igyekszünk elfelejteni és úgy tenni, mintha mi sem történt volna? Azt kellene, de nem könnyű. Mi mindent álltunk már ki, és mi mindent kell... Okkal történt mindez, tudom. És azt is tudom, hogy nem azért, hogy megtudjuk, spontán is lehetne babánk. Más oka van és majd kiderül, hogy vizsgázunk. Megkérdeztem a Doktoromat, mi ilyenkor az ajánlott pauza, és szerencsére azt mondta, ami amúgy is játszana nálunk: ezt a ciklust még várjuk meg és a következő már okés. Egyszóval most úgysem tudnék menni a Kaáliba (Boga doktor megint szabin van), ám a következőre már bejelentkezhetek. Legalább akkor ebben legyen szerencsénk...

Ma végképp elengedem a mi kis "Imponáló képletünket", legalábbis megpróbálom. Hálás vagyok, hogy van Dorkánk és nem csak a kis lényéért, hanem azért is, hogy leköti a figyelmemet és az energiáimat. Ám mikor kicsit elkalandozom, akkor belül sírok, de nagyon. Mert most már tényleg tudom, mi tud lenni két mikronnyi sejtből, milyen kis Drágaság, Boldogság, Huncutság és Gyönyörűség. Egy kis EMBER, aki a MIÉNK és aki nem születhetett meg... Most már tényleg két Angyalka szülei vagyunk...

2013.09.05.

Normál ciklus esetén már elsején meg kellett volna jönnie és telefonálhattam volna időpontért a Kaáliba. A feltételes mód nyilván egyértelművé teszi, hogy még mindig várok. Nagyon várom már, és miközben tudom, hogy várhatom, hogy egy ilyen hónap után majd 28 napra megjöjjön, mégis kicsit türelmetlen vagyok. Annyira szeretnék már menni, túlleni ezeken a vizsgálatokon és érezni, hogy haladunk... Szerdán voltunk újra Kerekítőn és volt ott egy anyuka a három hónapos kisbabájával. Olyan csöpp volt, hogy azt gondoltam, sosem volt Dorka ilyen kicsi és ilyen kis törékeny... Szívem szerint elkértem volna egy kicsit, hogy megfoghassam és érezhessem, milyen egy ilyen minit fogni újra... Nagyon szeretném már újra átélni ezt... Közben meg Dorka egyre édesebb és élvezem, hogy már egyre nagyobb és okosabb. Imádom!! De most valahogy akkor is úgy érzem, kell, hogy legyen testvére, úgy érezném igazán teljesnek az életünket...

2013.09.07.

Tegnap délután végre megjött, naná, hogy péntek délután, hogy már ne tudjak időpontot kérni... Ma reggel aztán próba-szerencse alapon felhívtam az intézetet és jupppiiii. Hycosy időpontot kaptam szeptember 17-re. Előtte nap kell telefonálnom, mert csak akkor tudják majd megmondani a másnapi műtéti beosztást. Nagyon örvendek!!!! :) (Ja, megkérdeztem csak a miheztartás végett, hogy kb. mibe fog fájni, és mivel nem kell majd kontrasztanyagot nyomatni, így megállunk 15ezerben. Nos, ennek is örvendek. A másik verzió 35 lett volna...)

2013.09.17.

Tegnap kaptam időpontot, úgyhogy ma reggel 9-re kellett mennem. Egy-egy mozzanatot azért a biztonság kedvéért megkérdeztem, mielőtt magamra öltöttem a kis műtős köntöst (mi maradhat rajtam, mi nem, már nem emlékeztem), aztán vártam. 10-ig. Mert akkor mehettem csak a műtőbe... Aztán feküdtem még negyed órát ugyanott széttárt lábakkal, mert a doktor csak akkor jött le... Addigra már jól összefagytam, tekintve, hogy kint kerek 12 fok volt és szakadó eső meg szél, bent pedig nem igazán volt fűtés. Még a vetkezdében kaptam egy Cataflam-koktélt, úgyhogy nem tudom, hogy ez is közrejátszott-e, de igencsak jól viseltem a vizsgálatot. A pesti klinikán egyszer már volt ugyebár ilyen beavatkozás és akkor rosszul lettem utána. Nagyon kellemetlen volt, rettenetesen feszített és görcsölt a hasam akkor, most viszont pár menstruációs görcstől eltekintve semmi extra. Szinte el sem hittem, mikor közölte a doktor, hogy készen is vagyunk. Nem volt több, mint három perc, de az is lehet, hogy még annyi sem. Aztán kicsit kicsüccsentem az őrzőbe, de nem igazán volt miért. Öltözés után felmentem és ott újra várakozás jött, most már a végeredményre és az elbocsátásra. 3/4 12 után mehettem be... A doktor elmondta, hogy minden frankó a méhem belsejében és a következő hónapban a 10. cn-on jöjjek vv-re és uh-ra. Nyilván előtte az első napon kell telefonálni az időpontért, illetve azért, hogy beleférünk-e tb-s keretbe vagy sem. Ha nem, akkor alapból 95ezer. A mostani vizsgálat tényleg 15 rugó lett. Ja, és B. doktor azt is mondta, hogy 1 db embrió beültetését javasolja. Ott és akkor nem mondtam neki semmit, de ezt még itthon átbeszéljük. Mi sem ikrekre hajtunk, de egyes beültetéssel felére csökken az esélyünk, hogy egy is megtapadjon... Dorka is két embrió beültetésének eredménye... Nagyon nehéz ez...Megint eszembe jutott, hogy mennyivel egyszerűbb lett volna, ha sikerül a spontán babánk...:((( Persze, tudjuk, mennyi értelme van a milettvolnaha kezdetű gondolatoknak. 

Dél múlt pár perccel, mikor végeztem és kiléptem az Intézetből, addigra Dorka már itthon megebédelt és el is aludt, úgyhogy gyalog jöttem haza. Fél óra alatt hazaértem és bár esett és fújt, nem volt olyan borzasztó. Ettől függetlenül, mikor már harmadszorra csavarta ki a szél a kezemben az ernyőt, megállapítottam, hogy igenis kell nekem (és a gyerekeknek) egy kocsi, amit bármikor mobilizálhatok. Csak jussunk el odáig...

2013.10.05.

Legnagyobb meglepetésemre ma délelőtt megjött a mensesem. Alapjában ez nem lett volna érdekes, de nem gondoltam, hogy már mostanra ilyen szépen visszaáll a ciklusom 28 napra. De így lett, így még akkor frissiben telefonáltam az Intézetbe, hogy miújság van. Egyenlőre az van, hogy majdnem biztos, hogy beleférünk a tb-s keretbe (igen jó lenne anyagilag) és 14-én hétfőn mehetek reggel vv-re és 10-re uh-ra. Nahát, már itt tartunk...

2013.10.07.

Telefonáltam ismét és már a bemutatkozáskor közbeszólt Annamária, hogy tudja miért csörgök. A lényeg, beleférünk a keretbe, szóval "csak" a gyógyszereket kell majd fizetni. Remélem legalábbis, hogy lesz mit fizetni, mert kelleni fognak a gyógyszerek...

2013.10.14.

Ricsi itthon maradt és vigyázott Dorkára (vagyis az álmára), én meg fél nyolcra mentem vérvételre. Mikor hazaértem, még durmoltak javában és csak 9-kor keltek. Nekem sem lett volna baj a fél hetes kelés, ha fél 4-től fél 6-ig nem szórakoztatott volna a kisded mindenféle enni-inni-sírok műsorral, aminek a vége orrszívás és elájulás lett. Ezek után nyilván jólesett neki kilencig szundikálni...:) Gyors gyerekrendberakás után már mentem is vissza ultrahangra 10-re. Nagy csodálatomra nem is kellett sokat várni, pedig már mindenre fel voltam készülve, rengetegen voltak. A vizsgálat eredménye: a 10.cn-on 8,7mm-es endometrium és egy jobb oldalon gyönyörűen növekvő 17,4mm-es tüsző (micsoda jó kis spontán bébi alapok ezek...). A doktor azt mondta, innentől kétnaponta ultrahangoz, ami számomra azt jelenti, hogy a szerda és a péntek szinte biztos, mert leginkább szombaton már repedni fog a tüszőm, köszönhetően ennek a szépen beállt 28 napos ciklusnak. Így a legújabb időpontom most szerda 10óra15. A fagyibabákért (éves fagyasztás) most nem kellett fizetnem, azt mondta a kishölgy, hogy ilyenkor meglátják ki hogyan és hányan olvadnak fel és ha lesz tovább fagyasztandó, majd csak akkor kell az éves díjat kifizetni. Egyenlőre megmaradt harmincöt rugóm... Fél 11 után pár perccel már itthon is voltam és vittem az elsőszülöttet sétálni, az idesapja meg mehetett a robotba. Hatékonyak voltunk délelőtt...

2013.10.16.

A ma délelőtti uh eredménye: 12.ciklusnapon méhnyálkahártya 11,9 mm, tüsző 21 mm. Elég szépnek mondanám és B. doktor is úgy vélte...:) Kövi időpont péntek reggel fél 9, szerintem ott és akkor már sokkal okosabbak leszünk a továbbiakat illetően. Eddig úgy tűnik, az értékeimet tekintve rajtam nem fog múlni a fogantatás, csak és kizárólag az embriónak kell példaértékűen viselkednie. :)

2013.10.18.

Tegnap este is és ma reggel is pisiltem egy-egy jó erős pozitív ovutesztet, gondoltam, hátha szükség lesz rá. Nem lett. Merthogy  az uh-n kiderült, már meg is volt az ovuláció... Kicsit meglepődtem, de nem baj. Nyálkahártya 12,9 mm, doktor mondta, menjek fel, megbeszéljük a hétfői transzfert. Ebből a megbeszélésből az lett, hogy azt mondta, hétfőn lesz a transzfer. Aztán megkérdezte, hány bébit kérünk. Mondtam, hogy kicsit hezitálok, mert jó lenne biztosabbra menni a kettővel, ám tartunk az ikrektől a koraszülés miatt. Kérdeztem, tudna-e mondani valamit, amivel erősít vagy cáfol bármit, de MEG SEM SZÓLALT... Kérdeztem, mi lesz a másik embrióval, ha a kettes fagyasztásból csak az egyiket kérjük, erre közölte, hogy ő ilyet nem mondott, hogy kettesével vannak fagyasztva... Pedig de, megnéztem a régi bejegyzésben. De nem azt kérdeztem, hogy mit mondott, hanem hogy mi lesz a másikkal. Semmi válasz. Láttam, hogy teljesen parttalan ez a "beszélgetés", úgyhogy mondtam, legyen egy embrió. Ő pedig azonnal rávéste a papíromra és jól bekarikázta, mintha osztálynaplóba írt volna be egy giga nagy karót. Aztán megkaptam a gyógyszer-ukászt írásban és elköszönt. A recepción megkérdeztem a hölgyet, hogy az esti adag utro-t már mától el kell-e kezdjem, erre azt válaszolta, hogy úgy csináljak, ahogy a doktor úrral megbeszéltük. Mondtam, hogy a doktor úrral ma speciel semmit nem lehet megbeszélni, a gyógyszereket pláne nem. Csak lesett egyet, aztán azt mondta, kezdjem el nyugodtan... Értem, hogy tb-s vagyok most, meg értem, hogy túlhajszolt az orvos, de ennyi erővel a száz rugómért is ugyanúgy magamra maradtam volna a kérdéseimmel... Mindenesetre jól fölpöcköltem az agyamat. A lényeg, hogy holnap délelőtt kell hívnom őket újra, hogy hétfőn hányra menjek. Persze ez majd csak azután, ha a hétfő reggel 3/4 8-as telefonom alkalmával elmondják, hogy szépen fejlődik a kiolvasztott babácska...

2013.10.20.

Tegnap délelőtt többször is telefonáltam, de a vége az lett, hogy próbálkozzak ma reggel újra. Végül aztán megszületett az időpont: hétfő 14 óra. Eddig nem érdekelt annyira a dolog, de most már tényleg kezdek izgulni kicsit és kezdem beleélni magam. Dorka holnap lesz másfél éves, hihetetlen, hogy a másfélszülinapját már négyesben töltjük majd... Nagyon várom már!!! :)

2013.10.21.

Reggel nyolc és negyed 11 között négyszer telefonáltam (valójában többször, de csak ennyiszer tudtam bárkivel is beszélni), mert mindig hol fél óra, hol húsz perc türelmet kértek. Aztán az utolsó hívás alkalmával kapcsolták végre a biológust, aki a következőt mondta: "Sajnálom Mónika, de elmarad a beültetés. Sajnos nem sikerült egyik embriónak sem túlélnie a kiolvasztást." Nem is tudom, mit mondtam erre, mert nem igazán kaptam szikrát... A következő pillanatban már újra a recepciós hölgy volt a telefonban és kérdezte, hogy kifizetném-e a vizsgálatokat, mert akkor nem menne el a tb-s alkalmunk és hamar kezdhetnénk újra, ám ha maradunk a tb-s verziónál, akkor minimum három hónap múlva indulhatunk csak. Mondtam, hogy ne haragudjon, de most nem bírom ezt higgadtan átgondolni, meg a párommal is meg kell beszélnem és egyáltalán, ÚRISTEN, HOGY TÖRTÉNHET EZ VELÜNK????!!!! Csak ültem a telefonnal a kezemben és nem bírtam elhinni, hogy hat embrióból 0, azaz nulla élte túl... Pedig azt mondják, micsoda remek módszerrel és aránnyal dolgoznak itt és erre... Még órákkal a történtek után sem bírok magamhoz térni. Annyira készültünk erre a napra, már több, mint fél éve... Nem tudom még, hogyan lesz tovább. 

Dorka ma, épp ma másfél éves. Hittem, hogy ez nap még inkább különleges lesz. Nagyon nehéz most, igyekszem azt értékelni, amink/akink van. Pedig direkt már tegnap este sütöttem sütit mára, a kis házi ünnepségünkre, mondván, hogy a beülti után úgyis feküdnöm kell majd. Hát nem kell...

Valaki nem akarja, hogy Kisbóbitának testvére legyen... 7 embriót veszítettünk el röpke három hónap alatt... Lehet, hogy valamit nem jól csinálunk, vagy egyszerűen csak nem érdemeljük meg? Nem tudom. Nem tudom, hogyan tovább, egyenlőre nem bírok újra szurikra és hormonokra gondolni. Ami biztos, hogy ennek a projektnek végképp vége, úgyhogy már nem érdemes vázlatként írnom. Mérhetetlenül szomorú vagyok :((((

Az első komolyabb párbeszéd

-Dorka, mit kérsz reggelire?
-Kipti (kifli)!
-Ki szereti Anyát?
-Kota!(Dorka)
-Tééééényleg?(könnybe lábadt szemmel, örömmámorban)
-Nem.

Hát így. Az se tudtam, sírjak vagy nevessek. Mindenesetre nagyon büszke vagyok rá, olyan jó, hogy már így lehet Vele kommunikálni és még nincs másfél éves sem ez a koraDorkanyuszi... Imádatos!!!♡

Tizedik

Kibukkant a jobb alsó kettes is. Elég furának tűnik most még egyenlőre a pozíciója, remélem, nem lesz nagyon kacsás... Nem mellesleg elég lassan bukkannak elő ezek a fogacskák Dorkánál...

Átaludta

"Konnyeim kútja a boldogság, melyból az orom úgy szokken az ég felé, mint vidám gejzííír" - mondta Luigi a Verdákban, mikor a kis piros versenyautó nála vásárolt autógumit. Na, éppen a fenti mondat jellemez ma engem, mert kijelenthetem, hogy Dorka majd' másfél év óta TÉNYLEG átaludta az éjszakát....

Múlt hét elején sokat olvastam az alvás-nemalvás kérdéskörről és elhatároztam, hogy egy saját magunkra kialakított módszerrel belevágok az "elválasztásba". Emellé vettem még B1 vitamint is tartalmazó multivitamin szirupot Napsugár sugallatára, hogy megtámogassam kicsit Dorka idegrendszerét. Szerda este aztán az esti tej után még ébren beraktam Kisbóbit az ágyába és szépen kértem, feküdjön le, majd mesét meg verseket mondtam neki szépen halkan. Nyilván nem rajongott először és folyton felállt, de akkor jól megölelgettem és visszafektettem, miközben türelmesen folytattam a mesélést. A legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudja a könyökemet simizni. Az elalvás jó erős fél órába telt, ám fél óra múlva újra ébredt. Na, az már brutál volt. Úgy sírt közel egy órán keresztül, ahogy még sosem láttam. Szörnyű volt. S mindezt úgy, hogy végig ott voltam mellette, ölelgettem, próbáltam nyugtatni, vajmi kevés sikerrel. Nem is tudom, mi lett volna, ha magára hagyom, mint ahogy azt egyes könyvek javasolják... Szóval végül kivettem a kiságyból és az ölemben nyugtattam meg. Félálomban letettem és viszonylag jól aludt aztán. Szokás szerint többször ébredt éjjel és legtöbbször az volt a gond, hogy a beleütközött forduláskor a kiságy rácsaiba. A másnap már jobb volt kicsit és aztán két nap is eltelt úgy, hogy nem kért inni ébredésekkor. Közben én végig vele aludtam, mármint a szobájában a kiságy mellett, szivacson, hogy éreztessem vele, mellette vagyok akkor is, ha felébred. A tegnapelőtt este igazi katasztrófa lett aztán újra, másfél órába telt, míg először elaludt. Addigra már annyira kikészültem, hogy kivettem a kiságyból, letettem a földre, közöltem vele, hogy leszarom, mit csinál és kirongyoltam a konyhába. Nagyon nem volt már türelmem a fáradtság miatt és szerintem ezt Ő is nagyon érezte és ki is használta, mert amikor kimentem, vidáman átrongyolt az apjához, felmászott a nagyágyra és elkezdett ott viháncolni meg hemperegni. Kicsit lehiggadtam, visszamentem, kikaptam a nagyágyból és újra az ölemben altattam el félig, s így tettem a kiságyba. Éjjel orrot is kellett szívni, ami csak szaporította egyel az ébredések számát, ám már így is csak arra kellett ébrednem, hogy négy körül azt mondogatja, hogy "inni, inni". 

És akkor jött a tegnapi este... Látszott, hogy fáradt és félig már aludt, mikor a tejét megitta. Betettem az ágyába és szinte rögtön elaludt egy kis sutyorgás után. Hajnali háromkor ébredtem, de Dorka még mindig aludt. Négykor hallottam, hogy felült és nyösszentett kettőt. Vártam, hogy lesz-e folytatása, de nem lett, így nem reagáltam rá. Aztán a következő ébredés reggel nyolckor történt, ami már a végső lett egyben... 

Nem tudom, mi lesz a folytatás, lesz-e még ilyen vagy hasonló mostanában, de a tény, hogy negyed 10-től reggel nyolcig aludt és az egy ébredését is egyedül megoldotta. Nagyon boldog vagyok és mondhatják sokan, hogy boldogok a lelki szegények, de ez nekünk óriási dolog. Azt sem tudom ,hogy van-e köze ehhez az új rendszernek vagy a vitaminoknak, vagy mindennek vagy semminek és csak véletlen volt, de megtörtént. Nagyon ránk fér már, hogy kicsit ki tudjuk aludni magunkat...

Szóval bravó KisDorka!!! ♡