Csőd

Igen, most ezt gondolom, hogy nálunk már kezd a "Kis gyerek - kis gond" című örökbecsű masszívan megnyilvánulni. Igaz, hogy minden viszonyítás kérdése, de nálunk is van már kicsi gyerek is, meg nagy is és jelenleg úgy érzem, hogy nem tudom, mit bírtam annyit drámázni akkor, mikor Dorka volt ilyen inimini, mint Bori, hiszen a Borcsi körüli teendők és foglalkoznivaló most úgy tűnik, hogy szinte "semmiség". Ahhoz képest mindenképpen, mint amit Dorkával kapcsolatosan művelek-művelünk és még úgy is ezt mondom, hogy most már látom, Bori lényegesen többet sír, mint anno Dorka tette. Kezdem most már azt is gondolni, hogy Bori sírásainak tán oka vagyok én is, illetve az a rengeteg feszültség és ingerült viselkedés, amit Dorka irányába tanusítok és a kicsire is ráragad a hangulat, pedig vele igazán nem vagyok türelmetlen, sőt. Még Ő az, akit nagyon sajnálok, mert egy csomószor azért kell sírnia, mert pl. Dorka nem hajlandó egyedül lefeküdni és most már mindennapos az ebéd utáni alvásnál a járókában ordítás, míg én a Nagyot altatom a másik szobában. Sajnos olyan is volt már, hogy álomba sírta magát, mert elfáradt, mire odaértem volna hozzá, hogy felvegyem és megnyugtassam. Igen, a végeredmény ugyanaz, de mit sugallok én ennek a kis Csöppnek a viselkedésemmel? Azt, hogy ordítson csak nyugodtan, úgysem hallgatom meg, szarok a problémáira, oldja meg, én nem segítek... Néha meg már azt is észrevettem magamon, hogy alig vettem észre, hogy sír, mert már szinte megszokta a fülem... Egy szörnyeteg vagyok...

És ott van a nagyobbik és legfőbb "probléma", Dorka. Kezdem tényleg azt érezni, hogy mostanra lassan kicsúszik a kezemből az irányítás, nem bírom már sem Őt és sajnos magamat sem fegyelmezni, ahogy kellene. Folyton kiabálok vele, néha már az őrület határára bír kergetni és nem tudok legyinteni a dolgokra, ahogy esetleg nyugodtabb esetben kellene, hanem azonnal ugrok. Egyik nap olyan, mint egy kis angyal, minden rendben van vele, nem böszméskedik (tényleg nem tudok szebben fogalmazni), másnap pedig már reggel úgy indít, hogy elkezd óbégatni az ágyban, hogy "Anya!!!! Kelj fel, akajok üjni!!!" Értsd: Keljek fel, üljek bele a szopifotelba reggel hatkor, hogy Ő belefekhessen ott az ölembe és ott aludjon tovább. Nyilván nagy kedvem van hozzá. És mikor közlöm, hogy nem nagyon megyek és feküdjön inkább vissza, akkor beböszmül, óbégat, visítozik, hogy áááááááááááááááá, amire nyilván felébred Bori is. Ezzel aztán szépen meg is alapozza a napi hangulatomat. Ehhez társul a lábbal dobolás, a könyököm folyamatos kapargatása éééééééés a kanapén ugrálás. De nem akárhogy, hanem annyira ugrál, hogy a térdeit szinte a mellkasáig húzza és kajakra erőből dübörög, mintha trambulinon lenne, aztán meg felugrik és fenékre érkezik. Sajnos kezdem azt érezni, hogy közel az idő, amikor az egyetlen alvó alkalmatosságunknak befellegzik, amit Dorka természetesen nem ért meg és az a legszebb, hogy mondom neki, hogy legyenszíves ne ugráljon, Ő meg úgy ugrál tovább, hogy a szemembe néz és még röhögni is kezd, kvázi jelzi, hogy éppen leszarja, miről beszélek. Az ikszedik ilyennél már nem bírok sem tankönyvi anya, sem úrinő lenni és megcsapom. És ami a legszebb, hogy az esetek többségében akkor is kiröhög... Vasárnap késő délután és este már olyan buta volt, hogy ihaj, akkor már közöltem bele az arcába közelről, hogy a mai napra felejtsen el, ha az apja megfürdeti, ad neki tejet és lefekteti, akkor lesz fürdés-evés-alvás, ha nem, akkor nem, mert én már nem kívánok az anyja lenni, annyi szomorúságot okoz. Persze nem érdekelte, egészen addig, míg rá nem jött, hogy fürdésnél nem mentem be hozzá, mikor hívott. Na, akkor olyan hisztit vágott le Ricsinek, hogy taknya-nyála egybefolyt, rugdosta a kádat is, ekkor már Ricsi is kérte, hogy menjek inkább, mert a végén még kárt tesz magában. Ekkor épp anyuval beszéltem telefonon, akinek mikor mondtam, hogy bemegyek Dorkához, akkor azt mondta, hogy "Jó menj csak, de kérlek, ne bántsd..." És bár nem akartam bántani, nagyon szíven ütött a dolog, hogy úristen mit csinálok? Ki vagyok, ki lettem? Tényleg ennyire nem tudok megküzdeni a gyerekem dacosságával, hogy már meg is ütöm? Az este további része csendben telt, de még másnap is nagyon nyomott volt a hangulatom a saját tehetetlenségem okán. Ricsinek is panaszkodtam, hogy mennyire nem tudom kezelni a helyzetet és teljesen ki vagyok merülve. Elmentek délután itthonról, Dorka kiugrálta magát rendesen és cuki volt megint este. Aztán altatáskor feküdt az ölemben, sokáig nem szólalt meg, majd felült, rámnézett és azt kérdezte: "Anya, még most is méjges vagy?" Nem- mondtam - , már nem vagyok mérges. "Akkoj jó, mejt ha méjges vagy, nem tudok ejajudni" Na, ekkor végképp elsírtam magam...

Nagyon hullámzó a viselkedése, mert tényleg egyszer nagyon aranyos, máskor viszont olyan, mint az égetni való tűz. Azt hiszem, amikor a könyvek a dackorszakról írnak, Dorkáról írnak lényegében, de csak lájtosan. Dorka sokszor tényleg maga a pokol. Néha nem is értem, hogy veszik el benne az én aranyos kislányom, aki korábban volt... Folyton ellenkezik, semmi sem jó neki, alig eszik valamit és az is lehetőleg valami nass legyen. Sokszor látok az arcán olyan megvadult elszántságot, hogy szinte félelmetes. Aztán meg mikor megpróbálok a lelkére beszélni, a reakcióiból az jön le, hogy halvány lila gőze sincs arról, miről pofázok neki és elkezd tök másról beszélni, érzékeltetve, hogy kár a gőzért, azaz mondjam csak, majd fogy legalább. Rettenetesen el vagyok keseredve, úgy érzem, túlmutat a képességeimen ez helyzet, tényleg kezd kicsúszni a lábam alól a talaj. Apa szerint majd kinövi, és nyilván így is van, de az a nem mindegy, hogy addig hogyan telnek a napjaink. Nem akarom, hogy úgy érezze később, hogy esetleg félnie kell tőlem, vagy ha közelítek hozzá, akkor összerezzenjen vagy hátráljon, mert úgy érzi, nem tudhatja, mire számíthat tőlem.. Nem akarok többet kiabálni, jó és kiegyensúlyozott anyja akarok lenni a gyerekeimnek, de most ez nem megy. Nem tudom, mit csináljak másként. Tudom, hogy nagy szükségem lenne egy kis pihenésre, egy kis idő csak magamra, de ez nem megy, ma délelőtt már a gyomrom is megfájdult. Csak néha sajnos azt érzem, hogy kifutok a világból és az a vicc, hogy mindez Dorka miatt és nem Bori miatt... :((
Csak azok értik igazán, miről beszélek, akik látják, hogy milyen vállalhatatlan bír lenni Dorka, és ez Ricsi és Anya. De ez nem kifogás és nem is mentség semmire...