Tegnap már a 16.hét betöltése is sikeresen megtörtént. KisBóbitánk a telefonos kalkulátorom szerint ma már közel 12 cm-es ülőmagassággal bír és ha rátennénk a mázsálóra, 106 g-ot nyomna. Jófejség tőle!
A hétfői derékbecsípődés szerencsére sokat javult és bár sokkal óvatosabban hajladozom, asszem rendbejön teljesen. A fincsiségek sora azonban ezzel még nem szakadt meg természetesen! Kedd reggelre cuki kis herpesz-kezdemény kezdett kinézelődni a szám szélén, ám rákenni nem mertem semmit, mert nem tudtam mit lehet. Gondoltam, mekkora mázli, hogy megyünk délután t.gondozásra, majd ott megtudom a megoldást.
Így kedden délután 15+5naposan elmentünk újra B. doktorhoz. Vártuk már, hogy vajon mekkorát nőtt a kis Csipetünk és látni szerettük volna már, ahogy ficánkol. Na hát mindhiába volt a várakozás! Bementünk, a doktor megkérdezte, hogy minden okés-e, nincs-e vérzés, görcs, bármi. Mondtam, hogy előbbi kettő szerencsére nincs, bármi viszont van. Mármint víz a kezemben, lábamban és herpesz az ajkamon. Meséltem neki a védőnő-látogatásról, a sószegény és szénhidrátszegény diétáról, a vérnyomásmérésről, mire ő helyeselt mindenre, mondta, hogy okés, mást úgysem tudom tenni. Herpeszre Zoviraxot javasolt, a többit nem igazán az összetevőik miatt (jelzem, azóta rendszeresen kentem és szinte teljesen gyógyulttá nyilvánítottam magam). Kitöltötte az AFP-s papíromat, beírta, hogy pénteken (16+1 naposan, azaz ma) lesz a vérvétel napja, majd felírta, hogy következőben január 10-én találkozunk. A soron levő nagy és kötelező genetikai ultrahangot ő fogja csinálni a kórházban január 13-án, pénteken. Még kérdezte is, hogy ugye nem vagyunk babonásak... Nos, a Kismálnás történetünk alapján akár lehetnénk is, de nem leszünk! KisBóbi makkegészséges és gyönyörű, úgyhogy nem izélkedünk holmi dátumokon. Miután mindez megvolt, gondoltam rátérhetnénk már a magzatom stírölésére. Erre aszongya, hogy akkor mára ennyit. He? Kérdeztem, hogy nem is akar megvizsgálni? Vagy a babát? Azt mondta, ha nincs panaszom különösebb, akkor csak minden második alkalommal vizsgál, nem nyektet feleslegesen. Nos, számomra nincs felesleges vizsgálat, ami a gyerekem jólétének és biztonságos fejlődésnek igazolására irányul! De hát hiába kérdeztem vissza, hogy akkor bizti, hogy nem? Mondta, hogy nem, így ennyiben maradtunk. Ricsi azért megemlítette, hogy szoktuk figyelgetni a bébit a szívhang figyelővel, amin a doktor kicsit meglepődött szerintünk, mert csodálkozva kérdezte, hogy "És tényleg sikerült megtalálni a szívhangot ilyen korán?" Mi pedig mondtuk, hogy ja, hát már nem ma vettük, hanem egy hete, amikor a Pici 14+5 napos volt és akkor is hallottuk.. Erre azt mondta, hogy ártani nem tudunk azzal, ha hallgatózunk, de nem szeretne egyik éjjel sem arra kelni, hogy sírva hívjuk, hogy nem halljuk a szívverést!
Megígértük, hogy nem teszünk ilyet!
Kissé csalódott voltam, hogy nem láttuk a babát, de ha nem, hát nem.
Szerdán aztán elindultam munka ügyben egy nagyobb lélegzetvételű kiruccanásra és úgy terveztem, hogy aznap leterítem az ajándékokat Zala megyéig, aztán este anyuéknál végzek, ott alszom, majd másnap irány Pécs. A vége az lett, hogy teljesen véletlenül jól jött ki és mégsem kellett Pécsre mennem, így kicsit többet tudtam otthon lenni. Szerda délutánra mamus csinált nekem jó kis sótlan rántott levest (nem volt annyira szörnyű), majd később elmentünk anyuért a dolgozóba és apuval négyesben töltöttük az estét, míg mamát haza nem dobtuk. Este, lefekvés előtt anya is meghallgatta a legkisebb, még bőr alatt levő unokája szívverését, szerintem örült neki! Majd megmutattam neki a lábamat, hogy megint kicsit pufi a bokámnál. Ő ránézett és közölte, hogy szerinte megint bokasüllyedésem van, mint kiskoromban! Kérdezte, nem szokott-e fájni a talpam, mire leesett minden. Rájöttem, hogy valószínűleg igaza van, és a bucka valószínűleg a megsüllyedt bokámtól van illetve akkor ezért van az, hogy a hosszabb délutáni esti séták után nagyon fájnak a talpaim (különösen a sarkam fölötti talprész). Másnap utánanéztem a neten is és kiderült, hogy nagyon nem vicces dologgal állok szemben, különösen kismamaként, mert kezelés hiányában a közelgő nagyobb súlygyarapodás tovább fog rontani a helyzeten és akár maradandó károkat is elszenvedhetek. Így sietve utánanéztem, mi a leggyorsabb módja annak, hogy megoldásra leljek. A boltban kapható talpbetéteket nem akartam választani, mert nem tudom, milyen mértékű a bokasüllyedés és nem szeretnék rosszabbat tenni, mint a jelenlegi helyzet. Mindenképpen szerettem volna szakorvosi tanácsot kérni, így a legkézenfekvőbb az sztk-s szakrendelés lenne, ám mint kiderült, 3-4 hónapra adnak időpontot... Így megintcsak maradt a fizetős módszer, ami mindig beválik, ha az ember előrejutni vagy gyógyulni szeretne.... Sajnos... Szóval mázlimra sikerült időpontot kapnom már hétfőn este 6 órára a Kardirex ortopédiai szakrendelésére. Igaz, hét rugó a vizsgálat, de asszem égetőbb a probléma, mintsem ki tudnám várni az akár 4 hónapot. Addigra már KisBóbitám majdnem meg is születik (Te jó ég, ebbe még bele sem gondoltam!). Szóval új probléma, új időpont, új doktor, új megoldásra váró feladat. Nem unom el magam, az biztos!!
Végül, ma voltam csak gépközelben, így készítettem el az aktuális KisBóbis bendő - képet:
Keresztbe tett lábakkal (lábai közt a köldökzsinórral) kalimpált végig és bár a doktornéni nagyon aranyosan többször is próbálta firtatni a babánk kibenlétét, legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott meggyőző "A"-t vagy "B"-t mondani. Volt ugyan egy pillanat (ezt a részt külön ki is nagyította és hosszan néztük), amire azt mondta, hogy "Az ott mintha egy zacsi lenne", de gyorsan hozzá is tette, hogy nem merne rá mérget venni... A végén kaptunk egy kb. 15 perces DVD-t, egy fotót és egy nagyon kedves lehetőséget, miszerint ha tudunk, menjünk be hozzá esetleg 30-án, újra befekhetek egy-két perc erejéig, bízva abban, hogy KisBóbita betekintést enged a lábacskái közé.
