4D-s ultrahangon KisBóbitával

A sajnálatos események közepette ugyan, de megejtettük azt is, amire már december elején bejelentkeztünk: KisBóbink 4D-s ultrahangon mutizta meg magát nekünk 20-án! Azért csak most írok erről (többek között), mert a családban Csillun kívül senki sem tudta, főként a mamáknak szerettünk volna meglepetést szerezni.

Délután 3 óra 40-re mentünk a Bem téri 4D-s rendelőbe, ahol kis csúszás után ugyan, de befeküdtem. KisBóbitánk nagyon elevennek bizonyult ismét, tekergette magát jobbra-balra, majd egy kis időre még a méhlepénybe is befúrva magát hátat fordított. A közel 20 perc mozizás alatt megnéztük és meghallgattuk a szívét, megszámoltuk mind a húsz ujját, megfigyeltük a teli gyomrát és húgyhólyagját és bár mérési adatot írásban semmiről sem kaptunk, láthattuk, hogy első blikkre mindene remekül szuperál. Amit azonban nagyon nem akart a legnagyobb ficánkolás ellenére sem megmutatni, az a neme... Keresztbe tett lábakkal (lábai közt a köldökzsinórral) kalimpált végig és bár a doktornéni nagyon aranyosan többször is próbálta firtatni a babánk kibenlétét, legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott meggyőző "A"-t vagy "B"-t mondani. Volt ugyan egy pillanat (ezt a részt külön ki is nagyította és hosszan néztük), amire azt mondta, hogy "Az ott mintha egy zacsi lenne", de gyorsan hozzá is tette, hogy nem merne rá mérget venni... A végén kaptunk egy kb. 15 perces DVD-t, egy fotót és egy nagyon kedves lehetőséget, miszerint ha tudunk, menjünk be hozzá esetleg 30-án, újra befekhetek egy-két perc erejéig, bízva abban, hogy KisBóbita betekintést enged a lábacskái közé. Ha nem, az sem baj, így is nagy élmény volt látni a babánkat, aki bár akkor még 16 hetes és 5 napos lévén elég kis csontos volt, ám azzal együtt elfért még teljes valójában a monitoron és egyben meg tudtuk csodálni. Íme, ő az:

Amikor eljöttünk, megint ugyanaz a fura érzésem volt, mint a 12 hetes uh után. Volt a kezemben egy kép és egy DVD, pár perccel korábban néztem egy bazi nagy tv-n a gyerekünket és most, hogy sétálunk az utcán, nem tudom felfogni, hogy ez a kis emberke most is velünk van! Mondtam is Ricsinek, hogy talán azért is nem jut el az agyamig, mert még nem érzem, hogy mocorogna, rugdosna, talán ha már megtapasztalom azt is, akkor majd esetleg. Elgondolkodtam rajta erősen, hogy mennyire is vagyok én szar anya, ha nem tudom felfogni a növekvő hasam és mindenféle ultrahangos felvételek ellenére sem, hogy TÉNYLEG nő egy bébi a pocakomban, TÉNYLEG várandós vagyok és TÉNYLEG születni fog egy gyerekünk! Két dologgal nyugtattam magam, mégpedig 1: ha eddig megnéztem pl. a Dr. House-t a tv-ben, majd a készüléket kikapcsoltam, sosem kellett azt hinnem, hogy Mr. House valójában még mindig ott ül az ágyam szélén és vadul kalimpál. 2: Annyiszor hittem, hogy most sikerült (aztán persze kiderült hamar, hogy nem), hogy amikor pedig tényleg, akkor sem tudom elképzelni, felfogni, hogy mi is zajlik bennem valójában. De nem leszek türelmetlen és bízom benne, hogy ezen kezdeti bizonytalanságok és nehézségek ellenére jó anya leszek és ehhez időre van szükségem.

Mert tudjuk, hogy a szüléskor nemcsak gyermek, anya is születik... Remélem, legkésőbb akkor én is igazi anya leszek, igazi anyai érzésekkel...