A 14 hetes KisBóbitával

Aki azért tudjuk, hogy valójában csak 12 hetes, de a kismamiságban és orvosilag ma lettünk 14 hetesek.

A múltkor már készítettem egy fotót a hasam profiljáról és újabbat ma reggel, talán a kéthetenkénti fotó jobban mutat bármit is. Csillu is reggel szokta fotózni magát, mert estére puffadtabb volt, hát ezt én is alátámaszthatom. Én már délben - erre mondjuk erősen rátesz a zsírfóka mivoltom is - olyan vagyok, mint egy mindenórás mami. Így reggel azért mindentől megszabadulva tán jobban mutatja a realitást, bár én nem látok különösebben semmi extrát.

Szóval az első kép 12+3 naposan, a második pedig ma, 14 hetesen készült(legközelebb figyelek, hogy kb. ugyanúgy fotózzak):

Általánosságban elmondható, hogy rólam, hogy kezdem egyre jobban érezni magam. A 12. hetet betöltve jóformán elmúltak a hányingeres napjaim és egyre ritkábban érzem, hogy "rossz a gyomrom". Ez - ha előfordul is - inkább csak estefelé jelentkezik. Az energiám is kezd visszatérni, egy-egy nap azonban nyűgös tud lenni. Ezt nem is igazán írom KisBóbitám számlájára, hisz alapjában is van olyan, hogy az ember fáradtabb, nyűgösebb és ráadásul ez a szutykos időjárás sem ad túlzottan okot arra, hogy kicsattanó formában legyek nap-nap után. Ami kellemetlen volt az utóbbi időben, az a múlt péntek. Már éjjel észrevettem, hogy akárhányszor felébredtem és átfordultam a másik oldalamra, rettentően szédültem. Éjjel, ágyban fekve. Reggel, mikor Ricsi bejött ébreszteni, sem volt másként. Sőt olyannyira nem bírtam magamhoz térni, hogy csak kisebb nehézségek árán vánszorogtam el a toalettre is és ott sem szűnt a szédülés. Úgy döntöttem, jobb lesz minden magyar állampolgárnak, ha nem nagyon ülök így autóba, feltéve, ha letaláltam volna addig... Szóval lefeküdtem, de nem javult. Később gyanakodni kezdtem (és anyuval is beszéltük telefonon), hogy tán annyira alacsony lehet a vérnyomásom, hogy attól vagyok ilyen kába. Feltápászkodtam és elkezdtem átmozgatni magam, még magamhoz képest is igyekeztem sok vizet inni és vártam a hatást. Talán mintha. Annyira összeszedtem magam, hogy elmentem a háziorvoshoz (amúgy is időszerű volt receptet íratnom magamnak) és ott mérettem egy vérnyomást. 110/70! Az eddigi 90/60-hoz képest ez infarktusgyanús, így az alacsonyságra nem foghattam. A mai napig nem tudom, mi miért volt, de szombatra jól lettem. Arra jó volt, hogy kaptam egy újabb lökést vérnyomásmérő vásárláshoz...

A szédülés mellett azért lett két másik új szerzeményünk is: kismamanacit szerváltam!! Már annyira kellett, mint egy falat kenyér! Illetve kettő! Kis szépséghibája volt a dolognak, hogy mindkettő szárát le kellett vágatnom, sőt az egyiknek még be is vetettem a szárából, mert hülye trapézos volt, de nem hagytam a boltban, mert amúgy meg irtó kényelmes. Szóval bár pluszban még költeni kellett, de most van két klassz kényelmes nadrágom, ami nem nyomja a pocakomat és nincs is kint belőlük... A régit már sem cipzárazni, sem begombolni nem tudtam, egy befőttes gumi fogott össze a gomblyukában... Most viszont minden oké!

Múlt pénteken este megkezdődött az Adventi Vásár is Győrben, így akkor is és tegnap este is tettünk egy sétát Ricsivel a belvárosba. Az eddig hagyományos forralt borozásom most vad almabombázásba és forró bio szilva-almalé kombóba csapott át, de nem érzem azt, hogy én most bármiről is lemondanék. Most jut eszembe, hogy még csak meg sem fordult a fejemben, hogy Ricsi borából igyak egy kortyot... A pénteki séta alkalmával fedeztük fel a kiállított mindenséget, többek közt egy olyan standot is, ahol egy férfiember foltvarrós cuccokat kínál. Azóta is naponta jut eszembe és be vagyok szerelmesedve! Nem a pasiba, hanem a portékába! Kiságyba való takaró és párna, hozzá fejvédő... Pillangós, kisvirágos, mackós, mozdonyos... Kislányoknak hátizsák, retikül... Olyan gyönyörűek, hogy beszarás! Alapon eszembe sem jut, hogy magunknak (KisBóbitának) egyenlőre bármit is vásároljunk, de ez nagyon megfogott és szinte bepánikoltam, hogy a vásár végéig meg sem tudjuk, hogy a Csöppünk fiúcska vagy lányka-e és akkor így hogy fogunk neki ilyen szajrét beszerezni? Mert hogy neki ilyen ágybavalója lesz, az biztos. Kifaggattam a biztonság kedvéért az árusembert, elmondta, hogy a neje készíti otthon ezeket a csodákat és az otthon az Zircen van. Lelestük a készítőnéni nevét az egyik cimkéről, itthon pedig kilestük a netről. Még a telefonszáma is megvan! Így már nem pánikolok, lesz a mi babánknak ilyen szettje, ha csak később, de akkor is!

Apropó pánik. Nem hittem volna, hogy ez valaha is bekövetkezik, de klasszisokkal nyugodtabb vagyok. Teszem ezt annak ellenére, hogy igazán már a baba jelenlétét igazoló öklendezések sincsenek. Egyszerűen elkönyveltem magamban valahogy, hogy minden rendben van és most várom, hogy KisBóbita számomra is érezhetően megmozduljon. Nem is a következő ultrahangot, az Ő újbóli megpillantását, hanem az érzést, mikor ténylegesen tudtomra adja, hogy velünk/bennem van. De már ez a várakozás sem görcsös, inkább olyan "jajdejóleszhamajd" várakozás. Nem sürgető, mert már nem számít, hogy két-három vagy négy hét múlva jön az érzés. És ez azért van talán, mert már nem kételkedem abban, hogy az érzés jönni fog. Miután múlt csütörtökön, a genetikai ultrahangon láttuk, ahogy ficánkol és az ott kapott eredményei egészséges babára utaltak, már az összes kétségem elmúlt.Most már minden rendben van. Örülök, hogy sikerült eljutnom agyban idáig, mert így már valóban kezdek merni örülni, kezdem hinni, hogy nekünk is sikerülhet... Kezdek boldog kismama lenni...