A 15.hét finomságai

Vasárnap este, amikor Csilluéktól hazaértünk, éreztem, hogy nehéz a lábam és jócskán elfáradtam. Amikor levettem a zoknimat, észrevettem, hogy eltűnt a bokám... A lábszáram egy vaskos tömbként feszült és mikor megnyomtam, ott maradt az ujjnyomom. Tavaly télen is többször előfordult ilyen, ám akkor még KisBóbi a habokban volt, úgyhogy akkor nem ijedtem meg, mint most.

Gyorsan felpolcoltuk a lábamat és úgy feküdtem az este további részében, bízva abban, hogy csak átmeneti marhaságról van szól és reggelre elmúlik. Márcsak azért is, mert a várandósság alatti vizesedést inkább a 30. hét felett szokták inkább emlegetni, nem pedig 14 hét 3 naposan... Szóval reggel figyeltem, mi a helyzet. Az eredmény szuper volt: már nem csak a bokám volt pufi, az kezemen ujjak helyett kis koktélvirslik figyeltek. Reméltem, hogy ha beindul a nap és mozgok (lásd: beülök az autóba, levezetek 300 km-t és kiszállok az autóból) okés lesz. Délután a lábam még mindig nem olyan volt, mint szerettem volna (bár halkan jegyzem meg, hogy szerintem soha életben nem lesz olyan, de ez most nem ide tartozik). Estére már tényleg megijedtem. Mivel a védőnő-orvos látogatás csak jövő hét kedden lett volna esedékes, újragondoltuk a dolgot a fennálló probléma miatt és a védőnős napot előrehoztam egy héttel.

Kedden fél délben már ott topogtam T-né W.M. ajtaja előtt és hamar be is jutottam. Hamar el is meséltem neki, hogy mi a szívem bánata. Ő is nagyon korainak találta még a vizesedés lehetőségét, de megbeszéltük, hogy igyekszünk tenni ellene és nagyon odafigyelni mostantól erre a csúfságra. Első és legfontosabb, hogy mért vérnyomást és nézett vizeletben fehérjét (ugyanis akkor van gáz, ha a vízhez magas vérnyomás és/vagy fehérje párosul, mert az nagyon toxémia-gyanús), de ezek rendben voltak. Le is fixáltuk, hogy veszek vérnyomásmérőt és reggel-délben-este mérem magam, hogy legyen kontroll, ezen felül pedig ha bármikor bizonytalan vagyok, vigyek pipit és megnézi a fehérjémet is. Nagyon kedves tőle! A tünetek szüntetése és megelőzése érdekében sószegény és szénhidrát-szegény diétát javasolt, melynek átbeszéltük a részleteit, valamint sétát és esetleg úszást javasolt mozgásformaként. A súlymérésnél nem nagyon izgultam, mert a ruháimon (kivéve a pocakom) nem éreztem, hogy híztam volna. Ennek ellenére két és fél kilóval többet mutatott a mérleg, mint elmúlt alkalommal... A védőnő erre azt mondta, hogy ez szerinte mind a víz miatt van sajnos. A találkozó végén kértem tőle csekket a 18-20 hetes uh-kép befizetéséhez és megköszöntem a segítségét.

A rendelőből kilépve be is mentem a terhesgondozóval szemben levő gyógyászati segédeszköz boltba, hogy beszerezzek egy vérnyomásmérőt.  Azt ugyan nem vettem, tekintve, hogy az én egészségpénztári kártyámat itt nem fogadják el, lett azonban helyette más. Mivel az egy-két hét nyugalom után már igazán kellett egy kis para, úgy gondoltam, hogy muszáj beszereznem azt az eszközt, amivel meg tudom magamat/magunkat nyugtatni KisBóbitánk jólléte tekintetében (persze csakis amellett, hogy én is mindent megteszek, hogy Ő jól legyen és egészségesen fejlődjön). Szóval vettem egy magzati szívhang figyelő készüléket. 

Ilyen:

Ezt amolyan évfordulós ajándéknak is szántam KisBóbi apukájának, ugyanis aznap, azaz december 6-án volt egy egy éve, hogy eljegyeztük egymást. Így miután készítettem vacsit és gyertafényben elfogyasztottuk azt, nekiálltunk megkeresni a babánk szívhangját. Elsőre nem jött össze (mert arrafelé kerestük, amerre a boltoscsaj mondta), így majdnem letettünk róla, hogy még korán van, hogy halljuk. Aztán hála a netnek, Ricsi megtalálta képeken a megfelelő szívhang-lelőhelyet (a szeméremcsont fölött), így mikor újra próbálkozott az új ismeretek szerint, gyakorlatilag 10 mp alatt megtalálta. Nagyon jó volt hallgatni! Miután kihallgatóztuk magunkat, Apa keresett hangrögzítő programot a neten és rögzítettük is a lódobogás-szerű kalapálást. Aztán az ultrahangos képhez hozzátársítva feltettek a youtube-ra, hogy könnyebben el tudjuk juttatni a családnak is. 

Ez lett az eredmény:

Itt még Angyalkánk 14 hetes és 5 napos, azóta már betöltöttük a 15 hetet, sőt meg is haladtuk három nappal. A telefonos alkalmazásom szerint ma már csaknem 11 cm az ülőmagassága és kb. 83 g a súlya. Egy igazi óriás! Számunkra legalábbis mindenképpen. A legnagyobb dolog, ami eddigi életünkben történt velünk. Hallgatjuk őt pár naponta, várjuk, hogy érezhetőek legyenek számunka is a mozdulatai és törekszem arra, hogy a legnagyobb egészségben fejlődjön a továbbiakban is. Ennek szellemében kezdtem el a diétát is és kedd óta már többször is sétáltunk nagyokat, illetve tervezzük ezt a továbbiakban is. Megszokom majd a sótlan borsófőzeléket és az íztelen dolgokat (melyek remélhetőleg csak eleinte lesznek íztelenek, mert hozzáedződöm) és eszem a sok uborkát, zöldségeket, kilószám a mandarint (jegyzem meg: ezek maguktól is mennek) és iszom továbbra is naponta literszám az alacsony nátriumos ásványvizet; megteszek bármit, hogy a Csöppünk a legnagyobb egészségben jöjjön a világra.

Mert hát míg meg nem születik, senki más nem felel érte, csakis én! És ez nem semmi nagy felelősség. Kicsit ijesztő is, hogy egy ember ennyire függ tőlem, az élete, egészsége, jövője az én tetteimtől... Ijesztő, de erre vártam mindig. Az eddigi legfontosabb misszió az életemben.