Ezt már nem hiszem el...

Ma reggelre egész jól nézett ki a bokám, de a bal kezemet megint alig bírtam ökölbe szorítani. Ez max. 5 percig  volt így, mert addig tornáztattam, amíg teljesen helyrejött. Örülök, hogy úgy néz ki, hogy egyenlőre tán javulni látszik ez a vizesedéses cucc, legalábbis igyekszem kordában tartani. Reggelire készítettem magamnak szendvicset a diéta jegyében: vasárnap délben megsütöttem egy kilónyi pulykamellet egészben úgy, hogy egy kevés olivaolajba tettem fél(!) mokkáskanál sót, egy kevés bazsalikomot, kakukkfüvet és majorannát, majd ezzel az olivás páccal bedörzsöltem a jószágot. Egy óra fólia alatt, 10 perc nélküle. A kész sültet papírvékony szeletekre vagdosom azóta és ő az én pulykás felvágottam... :) Azt hittem rosszabb lesz, de nem is éreztem sótlannak. Pedig máskor kb. egy szelet pulykamellre szoktam annyi sót tenni, mint amennyi most az egy kilóra került!

A klassz vizes zsömis-pulykás-uborkás szendómmal és a nempufi bokámmal elindultam reggel dolgozni. Már induláskor éreztem, hogy valami nem kerek, de nem törődtem vele. Aztán így a nap végére teljesen világossá lett számomra a helyzet: reggel, amikor a zoknimat húztam, becsípődött egy ideg a derekamban és ami akkor csak minimális kellemetlenségnek tűnt, az így estére már egy nagy "aligbírokmenni" probléma. Gondolom, nem sok kismamát gyúrnak át a csontkovácsok és a flektorkenőcs sem lenne most túl nyerő, úgyhogy várok, hogy majd kiakad egyszer, egy hasonlóan hülye mozdulatnál, mint amit reggel tettem. Ha nincs víz, van csípődés. Ezért mondtam, hogy nálunk semmi sem egyszerű...