2011. december 12., hétfő

Genetikai tanácsadás

Itt is voltam.
Bár a kombinált teszt jó eredményt mutatott, a doktorom még a genetikai uh előtt javasolta, hogy eredménytől függetlenül keressük fel a genetikai tanácsadót tekintettel Ricsi betegségére illetve Down szindrómás unokatestvérére.
A kórházban van, minden kedden és csütörtökön, én a csütörtökire estem be. A doktor megkérdezte, miért jöttem. Elmondtam a Downos rokont, ő közölte, hogy az unokatestvér az távoli rokon, úgyhogy lapozzunk. Elmondtam Ricsi betegségét, arra már jobban harapott, de kifejtette, hogy a magzati diagnosztika mennyire is nem tudja ezt szűrni. A legjobb viszont az volt, amikor elmondtam, hogy KisBóbita lombikbébi. Hát ennek nagyon örült, ráadásul még ICSI-s is! Itt aztán lenne mit csemegézni egy amniocentézissel! Elkezdte magyarázni, hogy mennyivel nagyobb a kockázata genetikai betegség kialakulásának ICSI-s babánál,  mire közöltem vele, hogy nem érdekel. Megmutattam a kombinált tesztes papíromat, ami szerint a 3 fő mumus betegségre kevesebb, mint 0,3% esélyünk van ám ő ajánlotta, hogy ennek ellenére is lehetőség van magzatvíz vizsgálatra, köszönettel elutasítottam. Közöltem vele, hogy egyrészt a bendőmben levő gyerek egészséges, tudom, másrészt pedig mennyire jó buli szerinte kockáztatni egy vetélést (aminek amniocentézisnél 1% az esélye) egy lombikosnál, akinek amúgy 0,3% esélye van a Down kórra.... Azért hozzátette, hogy akár később is meggondolhatom magam. Mondtam, jó. Majd szólok. Kaptam két papírt, aztán eljöttem.
Itt is voltam.

2 megjegyzés:

  1. De durva!!!!!! Czeizel egyik műsorában is erről volt szó, hogy nagyobb az esély egy vetélésre, mint a genetikai betegségre. Én mostanában amúgy is harapok a negatív hozzáállásra magammal és a terhességgel kapcsolatban, lehet ezt a dokit is helyre tettem volna. De ahogy olvastam, Te ezt nagyon ügyesen megoldottad!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon komoly ... mekkora faszok vannak... már bocs! Én mondtam volna neki, ha annyira hasba akar szúrni, javaslom az ő pocakját böködje ... a barom állat! Milyen emberek vannak ...

    VálaszTörlés