Nyolc hónapos

Mert nyolc hónapja már annak, hogy ez a kis Tündér megszületett. Nem is tudom most már, milyen volt az élet, amikor Ő még nem volt. Más, kevesebb, mert Ő mindennek értelmet ad, még egy hülye mézeskalácsnak is. Nagyon más lesz most a karácsony és épp emiatt is várom már nagyon. 

Tegnap voltunk tanácsadáson, Dorka maga a 72cm és 8200g-nyi Gyönyörűség. A súly textilpelussal mért szám, ma este fürdésnél csinálunk itthoni, hófordulós mérést is csak a statisztikák miatt.

A hozzátáplálás változatlanul remekül zajlik, múltkoriban már egy komplett bébiételnyi (190g) spenótot tolt be, akkor arról épp készítettem is egy videót. Először úgy gondoltam, kritikán aluli, hogy galád módon belecsap a spenótos kanalat tartó kezembe, aztán másodszorra is úgy gondoltam. Harmadszorra meg - mivel láttam, hogy szinte felbecsülhetetlen mértékű károk keletkeztek, szóval már tök mindegy a ruhájának - levettem még az előkét is és nagy mókát csaptunk. Könnyesre nevettem magam, nagyon jó volt, Dorkának is nagyon tetszett! Gyümölcsből is minden jöhet (benne az sk. keksszel), főzelékek továbbra is töretlen sikert aratnak. Újként egyedül csak a paradicsommártást vezettem be neki, majd mostantól kezdek inkább csak a héthósan ajánlott dolgokhoz, biztos ami biztos. Az általam készített paradicsomoskrumli csirkével vagy pulykával nagy sikert aratott, úgyhogy már háromszor is evett ilyet. Az étkezések rendjén kicsit változtattam úgy, hogy délután (uzsonnára) kap Dorka főzeléket, így minden második étkezés napközben szopizás. Ezt azért csináltam így, mert kezdett igencsak rosszul szopizni uzsonnatájt, én pedig kezdtem aggódni, hogy így elég-e a folyadék, amit bevisz. Mert cumisüvegből nem kér semmit (vizet sem), így hát jött a pohár. Már egyre ügyesebben fogyaszt belőle vizet, persze azért még jut a nyakába is egy kicsi. A lényeg, hogy így jobban eloszlanak a szopizások és eszik is mindig mindent rendesen. Doktornő szerint ne erőltessem ezt a szoptatás dolgot, már így is bőven jó, hogy eddig szopott Dorka. Nos, nagyon nem értek egyet és míg így is meghízza a heti kb. száz grammokat, pár hétig így is maradunk. A doktornéni azt mondja, majd jól megszívom, mert egyéves kora körül meg majd megérem leállítani a lánykát... Hát ebben sem értünk egyet, mert tudom, hogy Dorottya nem egy cicibolond gyerek. Maximálisan csak étkezésre "használja" illetve csipkedni és/vagy karmolni (amit imádok!!), sosem áztatott még szét, mert egyszerűen "felül" az ölemben és jelzi, hogy részéről ennyi. Most is állítom, hogy nekem lesz rosszabb az elválasztódás, mert Ő már most mutatja jeleit erre való hajlandóságának.

Mozgásfejlődéssel úgy állunk, hogy teljes természetességgel fordul mindkét irányban hátról hasra, vissza azonban még mindig nem igazán jellemző (bár most egy percen belül kétszer is megtette). A négykézlábra állás és így rugózás szintén nemhogy mindennapos, de kis túlzással szinte mindenperces tevékenység, mert reggel így kel és este a kiságyban is ezzel zár. Hirtelen irtó sok energiája lett, minden érdekes (ez korábban is így volt, de nem a "tettlegességig") és szegénykémet szinte már sajnálom az utóbbi napokban esténként, mert lefekvéskor is folyton jár a keze-lába, látszik, hogy fáradt, de nem bír leállni és Őt magát is zavarja. Kis kezeivel kb. egy hete elkezdett már nem csak nyúlni, hanem püfölni is mindent, ami tetszik neki és élvezi, hogy csattog. Így van az, hogy csupa önfejlesztés okán és nem kevésbé szívszeretetből kioszt nekünk is pár maflást, szívesen csapkodja a karomat és a mellkasomat. A rágás továbbra is favorit, sokszor minden úszik a nyálban, legyen az hordozó vagy rágóka illetve minden, amit Dorka rágásra alkalmasnak ítél. És valójában nem nagyon van olyan, amit nem annak ítél, úgyhogy nagyon kell figyelni, mit adunk a kezébe vagy annak ügyébe. A fürdés kezd egyre nehezebb lenni, mert folyton fel akar ülni, és mivel az egyedül csücsizés még nem megy, így nem kis móka segíteni az Ő kis mozdulatait a vízben töltött időben, és még kényelmetlen is. Nem neki, nekünk...

Az alvás normál körülmények között jól megy, bár az elmúlt napokban az esti elalvás a fenti okokból kicsit nehezebben ment, ám rendre fél6-6 óra körül ébredt először, majd szopizás után visszaaludt még fél 9-ig. Nappal két rövidebb, 20 perces, majd egy hosszabb, kb. másfél órás alvás jellemzi. A tegnapi nap este aztán még extrémebbre sikerült, olyannyira, hogy kis is kellett vegyem kétszer is Dorkát a kiságyból, olyan keservesen sírt, majd második alkalommal már a nagyszobába is átvittem magunkhoz. Ott azért megnyugodott és a vége az lett, hogy megint együtt aludtunk (Dorottya és én). Az éjszaka szörnyű volt, fél egy és három óra között fél óránként sírt fel keservesen, nagyon nehezen tudtam csak visszaaltatni, és csak legutoljára tudott rendesen szopizni, mert a korábbi kísérletek során pár korty után fájdalmasan sírt fel újra. Nagyon-nagyon sajnáltam szegényt és csak reméltem, hogy nem betegség bújkál benne megint. Aztán felötlött a fogacska gondolata is, minekután az előző két hete jelent meg, így az is időszerűnek tűnt. Ma délután aztán megláttuk és ki is tapintottuk Apával, úgyhogy most már tényleg ki merem jelenteni, hogy kibújt Dorkánk második fogacskája is, így a hóforduló örömére:

Sokat beszélget, egyre többet, ma délután már igazi halandzsát nyomott le olyan komolysággal, hogy csak lestem. Tényleg hiszem, hogy mesélt nekem valamit, csak Anya nem olyan okos, mint Dorka, úgyhogy nem értettem egyenlőre. Apropó okos. Annyira értelmes a tekintete és olyan figyelmes minden iránt, hogy nem győzöm csodálni, milyen érdeklődő kislány. És persze imádnivaló, mint ahogy eddig is és gyanítom, ez egyhamar nem fog változni...

Karácsonyi készülődés

Emelje fel a kezét, aki gyúrt már egy kézzel mézeskalácstésztát úgy, hogy közben a gyereke rajta lógott elaludva hordozóban a mellkasán. Senki? Akkor én nyertem. Nem vicces. Később biztosan az lesz, de most még nem bírok röhögni rajta, mert annyira kész voltam... De ne szaladjunk ennyire előre.

Asszem rajtam kívül mindenkit időben elkapott már a karácsonyi készülődés heve. Annyira nem bírtam most erre ráhangolódni, hogy nagyon. Aztán a hét elején engem is elért és ennek rendje-módja szerint át is villant az agyamon, hogy mennyi mindent kell még csinálni, hogy minden jó legyen azon a bizonyos jövő hét elején...

A hetem egy rohanás, természetesen Dorka, mint hű segítőm és fegyverhordozóm jött velem mindenhová és tevékenyen részt vett a nagy dolgokban. Legtöbbször az Ő legáldásosabb tevékenysége az alvás volt számomra, mert akkor tudtam haladni, persze a séták alkalmával is mindig sikerült valami okosságra szert tennünk.

Az eddig általam eltervezett dolgokkal úgy állok, hogy az ablakokat már megpucoltam. Minden húszperces alvás egy-egy ablak volt, gondolom a szemben levő házból - amennyiben figyelt valaki -, nem igazán tudta mire vélni a luftos időket. Na azok voltak az evések, játékok, séták. Mert ezeket is kell és ezeket kell leginkább. Másképp sajnos nem ment. Három helyiség függönyei kimosva-kivasalva-fellógatva, a nagyszoba függöny még várakozik. Ajándékok beszerezve, kivéve Ricsi nővérének a tökmindegycsakvalamiaprójelképes, ami ugye az egyik legnehezebb kategória. És most agyam sincs már gondolkodni a mai délelőtt után. Biztosan meglesz ez is, mert mindig így van, hogy utolsó pillanatban valami bevillan, de most még ez is várat magára. A szenteste menüjét nagyjából kigondoltam, Évi blogjából vettem az ötletet a baconbe tekert muffinfasirtokról, úgyhogy azt készítek, lesz görög saláta és talán hagymáskrumli. Levest nem csinálok, úgyis csak én enném. Aztán a legjobb, a már fent említett mézeskalács. Majd meglátjuk, mi hogyan sikerül. Dorka szobájának ablakaira vettem vízzel felnyalhatós dekort. Nem nagyon vagyok híve a túl színes és majdhogynem csicsás dolgoknak, de már rég rájöttem, hogy a gyerekek nagy ívben tojnak a homokszínre meg a bézsre, minél feltűnőbb, annál jobb. S mivel ezeket nagyon kis bájosnak találtam, megvettem. Szerda délelőtt, míg aludt, feltettem őket az ablakra, aztán ébredéskor ölbe vettem Dorkát és az ablakhoz vittem. Az a látvány minden pénzt megért, ahogy kikerekedtek a kis szemei, rácsodálkozott a figurákra, majd nekiállt elképesztő módon vigyorogni és fickándozni, majdnem kiugrott a kezemből. Kicsit kijött a könnyem is, nem gondoltam, hogy kétszer 490Ft-nyi figurával ekkora örömet tudok Neki szerezni, pedig de. És azóta is minden matrica-vizit alkalmával rájuk csodálkozik és levágja ezt a műsort. Imádatos!

Ezek:

És hát a már fent említett mai délelőtt... Tízórai után gondoltam, hogy "gyorsan összedobom" az anyu által küldött mézeskalács recept szerint a tésztát, úgyis 12 órát állnia kell, aztán megyünk sétálni. Meg én mekkorát tévedtem... Dorka csücsizett szépen a konyhában az etetőszékben, molyolt a kis játékaival, míg nekem egyszerre járt a kezem és a szám, a kisdednek magyarázandó az épp zajló eseményeket. Robotgéppel kevertünk, mérlegen méregettünk ki mindenfélét, lisztet szitáltunk, mindezt kiválóan lekísérte némi gagyogással. Aztán mikor az következett, hogy "a meleg mézzel jól kidolgozzuk" (értsd, nekiálltam gyúrni), Dorka nekiállt kicsit méltatlankodni. Akkor úgy gondoltam, hogy pár énekkel megoldom ezt a kérdést, különben is MINDJÁRT végzek, meg hát úgy ragadnak a kezeim, hogy nem is látszanak a masszától, szóval muszáj lesz abbahagynia. De nem tette. Sőt. Egyetlen perc alatt olyan krokodilkönnyeket kezdett már potyogtatni, hogy nem bírtam tovább nézni. A dzsuvás kezeimet lemostam (ezzel az akkori állag miatt a tészta kb. tizedétől meg is szabadultam sitty-sutty) és felvettem a síró gyereket. Kicsit dajkáltam, majd bevittem a szobába, mondván unja már a konyhában létet, játszon kicsit fekve, úgyis MINDJÁRT végzek... Legyen elég annyi, hogy több, mint egy órán át gyúrtam a tésztát, ezalatt négyszer mostam le a kezeimet és vettem fel az újra és újra síró Dorkát, majd a jó fél óra elteltével nem láttam más megoldást, mint a Manduca. A mellkasomra kötöttem a lánykámat, aki azonnal megnyugodott, majd kiballagtam a konyhába és hol jobb, hol bal kézzel próbáltam azt az irgalmatlan nyúlós kulimászt "jól kidolgozni". Bizonyára a pokol tüzén fogok elégni az idők végezetéig meg még tovább is, de én, aki sosem szoktam Dorka előtt csúnyán beszélni, most több ízben is elküldtem a tésztát és annak egyáltalán kitalálóját is különböző nem illatos női nemi szervekbe, volt méltatva a kedves édesanyja és a nemlétező férfitagomat is többször szóba hoztam. Mentségemre tettem mindezt akkor, amikor ad1: Dorka még a szobában volt, én pedig a konyhában, ad2: amikor már elaludt rajtam. Mert igen, míg én úgy dögönyöztem egy kézzel ezt a sz@art, hogy már merev görcsben voltak a mellső végtagjaim, a hasamon a rajta vevő gyerek, a hátamon pedig az erőfeszítések okán folyt a víz, Dorottya négy egész perc alatt elaludt. Bizonyára tetszett neki az ütemes rángatózás, amit végbe vittem gyúrás címén. Kínomban már eszembe jutott, hogy lefotózom azt a csatateret, ami a konyhában uralkodott, de nem akartam, hogy még az igencsak nemolcsó fotómasina kulimászos legyen. Merthogy volt káosz, nem kicsi. Dorka két cumija, a járólap, a konyhapult, a lisztes doboz (ahogy kétségbeesetten próbáltam javítani a tésztán)  telis tele voltak tésztacafatokkal. Mikor Angyalkám felébredt, még mindig gyúrtam. Hiába, egy kézzel nem lehet csodákat várni. Így is fogalmam sincs, hogy használható lett-e egyáltalán a tészta, mert hogy nem lett még mindig szép cipó, az tuti. De már nem is érdekel. Lepucoltam a kezemen maradt mézeskalács-alapot, bevittem a szobába a lánykát, majd átpakoltam a hátamra (mert már az is megy csont nélkül) és újra a tetthelyre mentünk, ezúttal romeltakarítani. Volt táncikálás, éneklés, közben pedig suvickolás és mosogatás. Dorka mindezt kiválóan viselte, később láttam meg, hogy miért is ennyire kiválóan. A hordozó jobb pántja, de még a Nyuszi válla is csupa nyál volt... Már gondoltam rá, de most már végképp tudom, hogy ha a Jézuska esetleg nem tudja, mit szeretnék, akkor pántvédőt a Dorka Manducájára, vagy valami okos és használható ötletet, hogy mit csináljak vele, mert állandóan azt rágja. És a pántvédő viszont négyezer, úgyhogy nem volna baj vmi olcsóbb megoldás. Annyira rágta, hogy megmaradt a kis arcán a hordozó nyoma is:

Most alszik. Dorka is és a hülye tészta is. Gondoltam rá, hogy miért is nem állt le a légzésem, amikor ezt a hülye mézeskalácsot kitaláltam, de aztán rájöttem, hogy akkor a kislányomnak nem lenne anyukája és akkor nagyon rossz lenne neki. Nem azért, mert mekkora ász vagyok, csak mindig belegondolok abba, hogy mennyire jó, hogy még ennyi idősen is van anyukám és bízom benne, hogy még sokáig-sokáig lesz is, és sajnálom, hogy az én kislányomnak nem lesz ilyen szerencséje, mert én majdnem kétszer annyi idős voltam, mint anyu, amikor az én kicsinyem megszületett. Ezért IS muszáj sokáig élnem, hogy ha felnő, akkor is ott legyek, ha szüksége lesz rám és én is tudjak esetleg küldeni neki mézeskalács receptet...

Most meg a habtapi...

Annyi szerencsém van, mint a rosszéletű lánynak a jámbor élethez...  Rettenetesen dühít a dolog és muszáj leírnom, ha tetszik, akár ezt is okulásképp másoknak is.

Vettem ügyesen fixáron kétezerért 33db 33x33-as méretű habtapit a teszveszen. Írtam a csajnak, hogy én vagyok, küldjön számlaszámot és utalom a lóvét. Csaj írt múlt csüt. délután kettőkor, hogy itt a számlaszám, amint odaér a pénz, már adja is fel. Én fél óra múlva már át is toltam a pénzt, majd megírtam neki, hogy már el is küldtem, nemsokára nála lesz és köszi, hogy ilyen gyorsan le tudjuk bonyolítani.

Kedd délelőttig hiába vártam a postást. Délben aztán írtam az eladónak, hogy nézzen utána legyen szíves a csomagnak, mert még mindig nem érkezett meg, pedig én már csütörtökön elküldtem az ellenértékét. Erre visszaír éjjel, hogy az lehet, hogy én elküldtem, de neki azt csak HÉTFŐN írták jóvá, bár azt is csak kedden látta, mert neki nem jön sms a banktól. Már itt nem volt világos, hogy ha nekem szól valaki, hogy paraszt, megy a pénz, akkor miért csak öt nap múlva nézem meg, holott ígértem, hogy azonnal postázok. Másrészt pedig hogy függ össze a jóváírás az sms szolgáltatással... Írta, hogy szerda délelőtt küldi a csomagot. Addig nem akartam közölni vele, hogy mekkora furkó, amíg nem kaptam kézhez hibátlanul a habtapikat, gondoltam, még a végén összefirkálja őket vagy mittudoménmi. Gondoltam, elmesélem majd neki, hogy ha ő esetleg barlangban él, hogy ma már a bankoknak törvényben előírt kötelezettsége 4 órán belül az átutalásokat végrehajtani (kivéve persze banki órákon kívül) és amúgy is az "azonnal postázom"-tól kicsit messze voltunk már...

Ma egykor ideért a csomag. Azt hittem felrobbanok! Egyrészt, mikor kinyitottam a dobozt, azonnal irgalmatlan cigiszag csapta meg az orromat, még egy pillanatra át is futott az agyamon, hogy ezt hogy a fenébe fogom kiszedni belőle. Aztán mikor jobban átnéztem, meghűlt bennem a vér. Csak a tisztánlátás érdekében ezek a fotók voltak fent az oldalon és az alábbi szöveg:

Most egy 33 db-os,33x33-as méretű habszivacs csomagra licitálhatsz,a képen látható állapotban.Gyerekek nagy kedvence,kreatív játék,hiszen kockaként is  összeépíthető,mivel sok darabból áll a csomi!!! :)

Személyesen Csepregen vehető át!

Nézz szét nálam,hátha találsz kedvedre valót!

A dobozban valóban benne volt mind a 33 db habtapi, ám csak a képen is látható ötösnek volt meg a közepe, a többi mind lyukas... A képek alapján nekem teljesen egyértelmű volt, hogy a csomag tetején levő ötös egy "minta" és a képen látható állapot azt jelenti, hogy a kupacban levő összes ilyen, illetve hasonló. Ehelyett ez a szemétláda (most már okkal nevezem így a kedves hölgyet, mert jócskán rászolgált) előre tette az egyetlen jó darabot és arról mélyen hallgatott, hogy a többi hiányos. Pedig ezt mindig mindenki fel szokta tüntetni épp a hülye helyzetek elkerülése végett.

Írtam a nőnek, hogy megjött a csomag, de nem kicsit gázos a szitu, lesszives küldeni a hiányzó darabokat. Erre benyögi, hogy FIGYELMETLEN VOLTAM, nem kérdeztem, hogy mind megvan-e és amúgy sem szokták mások sem kiírni, ha valami hibás, csak ha rákérdeznek. Állítása szerint a szövegbe beleírta azt is, hogy kérdezzek nyugodtan (fent látható a szöveg, nincs benne), de én nem tettem, úgyhogy ÍGY JÁRTAM és ezek szerint nekem EZ VOLT A TANULÓPÉNZ!!! Ekkora görényt!! Írtam, hogy küldje vissza a pénzemet, én visszaküldöm a szarjait és felejtsük el egymást, erre közölte, hogy neki ugyan nem kell, tartsam meg és ne zaklassam tovább levelekkel... 

Negyvenezer volt a vérnyomásom. Nem zavartam tovább, de írtam egy kedves negatív értékelést a tesz-re, amitől ő teljesen felháborodott és nem értette, hogy miért pocskondiázom (pedig nagyon távol állt a leírt szöveg a tényleges gondolataimtól, nem mellesleg figyelnem is kellett a szavaimra, mert nem is szabad obszcén kifejezéseket használni). Persze nekem volt még egy viszontválasz lehetőségem, amiben még egy kicsit visszavágtam neki, de hát sajnos ettől még Dorkámnak még mindig nincs habtapija (van, de büdös és hiányos), nekem meg elúszott a pénzem. Mehetnék polgári peres eljárást indítani ellene, de hát 3115Ft-ért?

Sosenem jártam még így sem kuponos, sem aukciós oldalon, nagyon-nagyon dühös vagyok!! Nem a rendszerre, mert az továbbra is állítom, hogy jó és eddig csak hasznomra vált. Csak az ég mentsen meg mindenkit az ilyen gerinctelen bunkóktól! Ezután még körültekintőbb leszek. 

Mindig tanul az ember, de úgy tűnik, az utóbbi időben nekünk más se jut, mint a tanulnivaló...

A tanulókutya sztori

Ezzel még adós vagyok, s bár már sikeres befejezést könyvelhettünk el, mégis le kell írjam, későbbiekre, okulásul.

Mint ismeretes, a nagy kék-piros üzletben (más tollával ékeskedve egyszerűen csak "kutyaboltban" - köszi Szandra) akciózták nagyon erősen (félár) a fiserprájszos tanulókutyát. Dorka nagypapája is meglátta a hirdetést és elhatározta, hogy márpedig az unokája ilyet fog kapni karácsonyra, úgyhogy a mamával elszaladtak a Kanizsán levő "kutyaboltba" és zsákmányoltak egy ilyet. A helyszínen persze ki is próbálták, hogy működik-e és működött. Otthon aztán közelről is szemügyre vették és elkezdték nyomágálni, hogy miket is tud ez a kis jószág a maga kis valójában. Mondta is, énekelte is a kutyus a mondókákat, énekeket, de mindent csak félig... Mindenbe belekezdett, a produkció tartott kb. 10 mp-ig, aztán megállt. Pedig a mama még új elemet is szerezett bele, de a kutyus beszélőkéje nem javult meg. Így aztán visszavitték a kék-piros áruházba a jószágot, hogy kicseréljék. Az aktuális készlet akkorra már csak 6 db volt. A mama kipróbálta a helyszínen mind a hatot (most már persze jól végighallgatva) és uramfia! Mindegyik selejtes volt. Ekkor a kedves nagyszülők visszakérték a pénzt az ügyfélszolgálaton (szerencsére sikerült) és bánatosan hazabandukoltak.

Annyira szerettek volna Dorkának egy ilyen kutyust, hogy még Csillával is beszéltek, aki elment kutyát nézni a kispesti boltba, hátha. De nem. Elfogyott mind egy szálig. Azt hiszem, ha rajtaütésszerűen elmennénk tíz kisgyermekes háztartás otthonába szenteste, kilencnél tutira beszélő-éneklő kutyát nyomogató gyereket találnánk... A fenti eset egy darabig nem volt előttem ismeretes, illetve a dolog állása. Azt tudtam ugyanis, hogy kutya készül, azt is, hogy már otthon van, de azt nem, hogy visszament a boltba és most nyomozás van másik után. A húgom árulta el. 

A vége az lett, hogy odaültem a Vatera elé (már megint) és bár összesen egy ezressel többe került, de vásároltunk egy alig használt, kétnyelvű, szuper állapotban levő és minden dalt végigéneklő kutyát. A keresés fő kritériuma most kivételes módon az volt, hogy ne legyen új... Érdekes, de észrevehetően elárasztották a Vaterát és a TeszVeszt az új kutyusok és a teszkós árra egy ezres, kettőt rápakolva próbálták őket elnyomni. Hiába, vannak élelmes emberek, akik meglátták az akcióban a lehetőséget...

A jószág Kanizsán várja már (oda kértem a postát) az új kis gazdáját. Papa és mama gondosan letesztelték és elégedetten nyugtázták, hogy tökéletesen működik, szép is és aranyos is. Mama szerint még aranyosabb is, mint amit a kék-pirosban vettek... :) Biztos vagyok benne, hogy Dorkának mindenképpen tetszeni fog.

Minden jó, ha jó a vége! :)

A hordozásról

Tény, hogy talán nem a tél a legjobb időszak arra, hogy az ember a gyerekének a hordozás szépségeit bizonygassa, mert azért gondolhatnánk, hogy nem egy szupertuti dolog a metsző szélben és mínuszban a bébivel, aki overállba van szuszakolva, elügetni kerekíteni, majd piacon vásárolni, pékségbe menni és csak eztán hazajönni. Pedig de. Mert mikor hazaérünk, neki a hülyebuta idő ellenére meleg minden kis alkatrésze és nohdácu alszik. Nekem ez utóbbi az elmondója mindennek. Állítom, hogy ha nem lenne jó neki a hordozóban, akkor nem aludna el. És nem nyüglődve-vergődve, hanem szép csendben, miközben bandukolok haza és a kabátom gallérját együvé teszem az Ő kis kapucnijával, kicselezvén a szelet. Sokszor még az arcunk is összeér, érzem a meleg leheletét és a babaillatát. Ő pedig csak pislant pár laposat és elalszik. Hamarosan hangosan szuszog, majdhogynem horkol... Édes kis Angyal... 

Jó dolog ez nagyon. Még így is, hogy macerás a sok gúnya rajtunk. Merthogy egyenlőre nekem még nyitva van a kabátom és úgy teszem magamra, de muszáj lesz begombolkoznom hamarosan. Hordis kabát? Nem volna rossz... 

Azért is jegyeztem le a fentieket, mert múltkor olvastam Mia írását a jó hordozóval kapcsolatban és nem hagyott nyugodni a dolog. Szóval Ő a bűnös. De nem árulom el, hogy miben. Sose fogom senkinek elmondani, hogy vettem egy Manducát (mentségemre: ezrekkel a bolti ár alatt) és hogy Miának tökéletesen igaza volt. Kettős dolog ez: jó ez nemcsak kettőnknek (Dorka és én), de hármunknak (Apával együtt) is, mert mindenki örömét leli benne, viszont Dorka a köv. néhány hétben kenyéren és vízen fog tengődni velem együtt. Jó nem. Kenyeret amúgy sem eszik. Mindegy, akkor is megszorítások következnek számára, mert hát mégis az Ő fenséges foghagymagerezdjei vannak ebben a szuperszonikus cuccban hulimálva. Az amúgy biztos, hogy az árát megéri. Tökéletesen kivitelezett ssc, nincs mit szépíteni. És a legjobb dolog az egészben, hogy Dorkának is bejön. Nekem pedig ez a legfontosabb, mert akkor már megérte...

A ma délelőtti túra után:

Fogstornó

Az van, hogy nincs. Mármint második fogacska. Eskü, hogy Apával mindketten láttuk Dorottya fogínyén a fehér izékét... Másnap is ott volt, de nem jött kijjebb. Meg harmadnap is. Aztán most meg már nincs meg a fehér izéke. Most csak azt nem tudom, hogy mi lehetett, mert nem fogcsücsök, az biztos. Apa szerint túrórudidarabka. Hihi.

Szóval asszem ilyen sem volt még, hogy valaki negatív fogcsártot tett fel a gyerekéről (kivéve persze a potyogó tejfogú kiscsókákat). Vicces, de most megint ez a helyzet:

Igen, magamba szálltam. Igen, legközelebb majd csak akkor frissítem a képet, ha már önállóan szotyizik és pókokat harapdál ki a sarokból. És igen, azt azért észre fogjuk venni, ha menstruál és azt is, ha elköltözik itthonról...

Hétvége, turbógyerekkel

A hétvége nagyon családi lett. Voltak beszerzős tervek, aztán meg... 

Pénteken Tescoba mentünk késő délután. Ügyesen, ahogy kell. Fizetésnapon, hétvége és karácsony előtt. Odaértünk, megláttuk a kígyózó kocsisort, tettünk egy kört a parkolóban, aztán hazajöttünk. Még jó, hogy nem vettem kisestélyit. A vasárnap dettó, csak az Árkáddal. Itt azért próbálkoztunk, két kör volt a parkolóban. Aztán kicsi, halk, mutogatással egybekötött anyázás Apa részéről (mégiscsak gyerek is ül az autóban), aztán irány máshova. Persze, a máshol levő drogériába végre eljutsz, akkor meg nincs olyan pelus, ami neked kell. Kisnő mondja: holnap lesz. Akciós kupon meddig érvényes? Máig. Akkor holnap már nem kell a pelenkád. Nekem se a hangyák hordják össze... Másik bolt? Biztos nem! Jó, hogy idén csak a Kicsinyek kapnak ajándékot, mert befonnám a szemöldököm, az tuti!

Dorka mindezt persze kiválóan viseli. A héten bár nem voltunk igazán sehol, mégis izgalmasan töltötte. Leginkább orrszívással, amit már mesterfokra fejlesztettem, melyhez természetesen KisBóbita is ügyesen hozzáedződött. Ahelyett, hogy sírva menekülne, a hétvégére már odáig jutottunk, hogy a Sterimar láttán felszegi a kis fejét és tartja az orrlukait, hogy "Jöhet, fújhatod!", aztán pedig az orrszívás is sírás nélkül zajlik. Ma már csak kétszer kellett és köhögni sem köhög már, tán egyszer tette a nap során. Azért még adom neki a Sinupretet és a Stodalt felváltva, Angyalkám ügyesen nyitja mindig a száját, ha meglátja az orvosságos kanalat, s már nem is fintorog. Ügyes fajta... Aztán ugye a gyógyulási folyamatba besúvasztotta a Mikulás fogadását és megtekintését, ám ez annyira nem kavarta fel. Kinövesztett két fogat és rengeteget fejlődött mozgás terén. Az elmúlt héten még azt kellett mondjam a pénteki csoportos foglalkozáson Gabi néninek, hogy Dorka jobbra már elég szépen elfordul a hátáról a hasára, balra azonban képtelen. Hasról hátra pedig nem is igazán próbálkozik. És egy gyereknél ennyit tesz egy hét... Szinte hihetetlen, még nekünk is, akik nap mint nap látjuk... A hétvégére már kismilliószor fordult mindkét irányba a hátáról és hasról és átgördült jópárszor hátra, ha épp kedve szottyant. De ehhez nem igen szottyan kedve, mert neki az úgy igencsak jó. Kiváltképp azért, mert (ma délutánra már) négykézlábra lehet a hasalásból állni és vigyorogva nagyokat lehet előre-hátra rugózni!! Aztán meg lehet közben az arcát felfújni és berregni, pukizós hangot imitálni és ezen nevetni. Annyira édes és annyira hirtelen csinált most mindent, hogy nem bírunk betelni vele. Szó szerint csak kapkodjuk a fejünket. 

Tényleg minden egyes nap mutatott a héten valami újat és ez szinte rémisztő. Kicsit olyan, mintha nem is ismerném a saját kislányomat... Pedig de, csak újra és újra meg kell ismerjem az új attrakciójával együtt és meg kell tanuljam/tanuljuk, hogy most már ezt is tudja, és persze egyre óvatosabbnak és körültekintőnek kell lennünk. Mert hát úgy tűnik, hogy a mi kis majdnemmindenmindegy Dorkánk kezd turbóra kapcsolni és az eddig csak elfekvő és nézelődő babából egy folytonjárakezelába lányka lett. Még fura, de nagyon szeretem! Erre vártunk, ezért segítettük... :)

Életveszélyes lett a pelenkázás, a pillanat tört része alatt fordul meg...

Okos feje Apa sapijában

Leleplezve