Mai újdonságok

Ami nem újdonság, hogy Dorkanyuszi továbbra is tolat. Mondjuk ma kevesebbet tette, mert minden egyéb módon foglalkoztattam, ez a tevékenysége kissé háttérbe szorult.

Tennap este reménytelve néztem meg a "köpönyeget", hogy mára is olyan pocsék időt jósolnak-e és mikor láttam, hogy csírája sem lesz a napos időnek, elkönyveltem, hogy itthon fogunk megrohadni a lakásban... Erre délelőtt gyönyörű napsütés kerekedett és így is maradt egész nap (persze este, mikor sötét lett, már nem sütött... nem is tudom, lehet, hogy elköltözünk Győrből, ha ez így megy itt...☺) Így nekibátorodtam és miután Dorottya elfogyasztotta a tízóraiját (alma-körte - gyümölcsből szerintem ipari mennyiséget tudna elfogyasztani), nagy műgonddal kiválasztottam a kimenőruháját, felöltöztettem és felkötöttem magamra a mei tai-ba. Előtte persze tartottam egy főpróbát és bár a kötözés alatt nem volt őszinte a mosolya, mikor megindultam vele a lakásban, nagyon belelkesedett. Szóval kapott kantáros overálnacit meg vastag kardigánt és a lábára egy mamuszkát. Annyira meg volt lepődve, hogy meg sem bírt szólalni. Édeském csak forgatta a fejét és rettenetes érdekelte minden. Az utca, amiből eddig csak babakocsi magasságból látott bármit, most még elevenebb lett. Minden után tekerte a fejét, mindent erősen meg kellett nézni. Nem akartam messze menni, csak a környéken terveztem hurcolni kicsit a popóját, mert hamar haza akartam érni, ha esetleg elszakadna hirtelen nála a cérna. Elmentünk a fél pár csizmámért a cipészhez, elmentünk a Vásárcsarnokba zsemléért és husiért, majd még a szokott étterembe is bementünk menüt venni. Mindezt kb. fél óra alatt lerendeztük, ezalatt Dorka meg sem nyikkant. Figyelt és figyelt. Aztán egyszer csak észrevettem egy pillantást, amiből tudtam, hogy álmosodik. Nem nyűgösködött, nem feszengett, nem csinált semmit, amivel sürgette volna, hogy tegyem le. Csak a mellkasomra hajtotta az addig feszesen tartott fejecskéjét és elaludt... Ebből tudtam végérvényesen, hogy jól érzi így magát. Mivel ekkor már hazafelé tartottunk, még azt is megtehettem, amit babakocsival nem: felvittem Dorkástól a zsákmányt a lakásba, majd mivel nem akartam felébreszteni a frissen elaludt bébit, lementem még és sétálgatni kezdtem szép lassan a házunk közelében. Több, mint fél órát aludt így, majd amikor felébredt, kicsit körülnézett, hogy mi történik, majd rám nézett hosszan, aztán elmosolyodta magát, mintha azt mondaná: "Anya, ez jó volt!" Annyira jó érzés volt!! A világ legnagyobb marhája vagyok, hogy ezt eddig kihagytam az életemből...

Itt szunyókált még a vásárlás után

Mikor hazaértünk, elégedett mosolya tovább tartott, így úgy gondoltam, itt az ideje, hogy immáron negyedik alkalommal bepróbálkozzam nála a sárgarépával. Eddig háromszor csúfosan megbuktam, legutóbb tegnap, amikor a krumpli-alma kombóhoz hozzákevertem a nagy reményekkel vásárolt Hipp-es zsenge bébirépapürét (hittem, hogy ennél nincs finomabb és édesebb készítmény és nem tévedtem). Kisbabám roppant udvariasan elfogyasztott belőle öt kanállal, miközben folyamatosan kidolgozta a szajrét a nyelvével, szinte több jött ki a száján, mint amit beraktam. Aztán mikor a hatodik kanálnál még meg is borzongott, leálltam a cuccal és inkább megszoptattam. Hát ennek kezdtem neki újra ma és úgy döntöttem, hogy ha ma sem, akkor tényleg hagyom pár hétig a répa-témát. Nos, ugyanebből a főzelékből (persze nem a tegnapi, hanem új, de ilyen összeállításban) ma 70ml fogyott el, fintorok, borzongás és kínos mosolyok nélkül, nagyra tátott szájjal, sütőtökevéses formában.... Éljen a Hipp és a Gremese MT!! :)) Végre megkapta a babám a szükséges répavitaminját, én pedig boldog voltam, hogy nem megy kárba a 160 Ft-os répapüré fele ☺..

Olyan kis édes volt kaja után, hogy muszáj volt megint lefotóznom:

Gyönyörű édesbabám

❤Ilyen napunk volt ma...❤

Most meg mit csinál?

Nem tudom, el lehet-e kiabálni, hogy mit CSINÁLT meg egy gyerek. Azt sem tudom, csinálja-e még majd, de az tuti, hogy ma többször voltunk szemtanúja. (Csak amolyan kis szösszenet az előző bejegyzéshez, melyet Mia és Liz is kommentált)

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy Dorottykánk nem sokat mocorog az x és az y tengely mentén. Kapálózások voltak, sokszor nagy örömében és magát produkálandó a sarkait a talajhoz/pelenkázóra szegezve felrúgta magát és ennek nagyon örült a család apraja-nagyja. Még aprócskaként keresztbe-kasul forgott a kiságyban és reggelre a leglehetetlenebb helyzetben szoktuk találni, ma viszont az van, hogy szinte ahogy leteszem este, úgy találom reggel. Változás esetleg annyi, hogy nem jobbra néz, hanem balra. Még álmában is ilyen kis nyugodt.

A tegnapi Gézengúz-os foglalkozást ugyebár követte egy késő délutáni gyakorlás, illetve egy kis reggeli torna a játszószőnyegén. Később arra lettem figyelmes, hogy mintha hátrébb lenne a szőnyegen, mint ahova leraktam (a szőnyeg felső harmada). Akkor hagytam még kicsit hason lepkét és egyéb cuccokat rágcsálni, én pedig tettem a dolgom. Kb. 10 perc múlva rákukkantottam és így találtam (kezdetben nagyjából a feje a kép bal szélén volt):

Ez kb. jó fél méter. És cumi sem volt korábban a szájában...:) Gondoltam, jó, bár nem értem, hogy kúszott le háttal a szőnyegről.

Aztán a délutáni torna közben már teljesen egyértelmű volt, hogy módszeresen kúszik hátrafelé. Angyalkámnak mutattam a kiskönyvet előtte, ő pedig elkezdett ezerrel kepesztetni és megindult hátrafelé... Kicsi bogárkám... Erre mondják, hogy nem tudja, merre van előre? Ügyesen dolgozott a karjaival, kinyomta magát, majd emelte a fenekét, lábait békapózba maga alá kapta és tolatott. Sokszor, sokat. Aztán megsajnáltuk és ellentartottunk a lábacskáinak, így rájött, hogy evvel most már valóban a könyvecske felé tud haladni. Óriási üdvrivalgásba csaptunk, mikor elérte a könyvet, Ő pedig ezerrel vigyorgott és rém büszke volt magára!! Annyira cuki volt!! Ezt még egy-két alkalommal elismételtük, de nem erőltetjük. Nem szeretnénk esetleg "rossz fogásokat" alkalmazni, amivel lehet, hogy csak rosszabbat teszünk, mert mondjuk a foglalkozáson majd ezt másként mutatnák. Persze, ha csinálná egyedül és menne neki úgyis, hát nem kötnénk le, de azért nem cél, hogy 24 óra alatt forogjon és aztán gyorsan már kússzon is a gyerek... 

Látszik, hogy Ő is milyen kis lelkes, élvezi ezt a sok ficánkolást és végre van sikerélménye. Mert hát a kis elméje olyan okoska és végre kezdi elérni majd talán rendszeresen, amit szeretne. Annyira élvezte a mai "munkát" (mert neki igenis nem kis munka mindezt végigcsinálni), hogy a fürdés előtti szundiját ki is hagyta. Édes-ügyes Arany KisBóbita Babám... :))

Megint gézengúztunk

A héten már eldöntöttük, hogy a konduktorhölgy által már múltkor javasolt csoportos foglalkozás résztvevői leszünk, legalább egy alkalom erejéig. Persze, mindenki mondja (legalábbis sokan és főleg azok, akiknek már rég forog, kúszik, bukfencel a gyereke), hogy ne legyünk türelmetlenek, majd csinál Dorka is mindent idővel. Nos, nem az időt szeretnénk sürgetni, mert a világért sem. Egyszerűen csak az van, hogy mostanra teljesen nyilvánvaló: Dorottya mozgásfejlődés szempontjából le van maradva és nem csak feltétlenül azzal a bizonyos hat héttel. A koraszülöttségére még rá is fejel a nyugisságával és azzal, hogy egy kicsit lusti is. Szóval úgy döntöttünk, ha lehet, nem  várnánk meg, amíg majd már az orvosok is vakarják a fejüket, a torna sosem árt és szeretnénk mi is gyakorlatot szerezni abban, hogyan tudjuk segíteni itthon is a lánykánkat, hogy beinduljanak nála a folyamatok.

Eddig azért húztuk ezt az egész dolgot, mert tényleg vártunk, hátha. Egyrészt. Másrészt pedig a foglalkozás sajnos elég messze van tőlünk, a kezdési időpont sem a legideálisabb egy féléves számára és autó hijján nagyon nehezen tudtam volna egyedül eljutni Dorkával az objektumba. Most azonban Idesapa szabadságoltatta magát (és ez most már valószínűleg így lesz minden pénteken az év végéig legalábbis) és délután egyre megjelentünk az Alapítványnál.

Az aktuális foglalkozáson össze-vissza hárman voltunk, így nagyon nem vesztünk el a tömegben. A jelenlevő másik két baba egy illetve két hónappal voltak fiatalabbak Dorkánál, de mindegyikük előrébb van már mozgás tekintetében. A feladatok szinte ugyanazok voltak, mint az egyéni foglalkozáson, csak még kicsit többféle is és őszintén szólva ezt még jobban élveztem, mert én/mi csináltam mindent a gyermekcsével, nem pedig a foglalkozásvezető hölgy (persze voltak dolgok, amiket megmutatott, hogy csináljam később majd egyedül, de aztán átadta a lánykát). A múlt heti kanizsai torna gyakorlataival is szinte egy az egyben megegyező dolgokat csináltunk, úgyhogy itt tudtam valójában lemérni a gyereken, hogy volt-e mégis különbség. Nos, nem kicsi... Dorottyka ezúttal szinte végigvigyorogta a foglalkozást, a konduktorhölgy még meg is jegyezte, hogy "hallottam Kingától (nála voltunk korábban), hogy nyugodt baba vagy, de azt nem hittem, hogy ennyire" és minden, de minden zokszó nélkül csinálta a dolgokat és tűrte a gyömöszködést. Istenuccse élvezte. Már ott, a torna végén elhatározás született a fejemben a jövőt illetően, hazaérve pedig át is beszéltük ApaBóbitával, hogy Dorka rendszeres látogatója lesz a foglalkozásoknak. Persze itthon is kell gyakorolnunk, napi 3x15 perc a minimum, amit tornára kell szánni és ismételni játékos formában az ott tanultakat. A délutáni alvás után neki is álltunk és mindenki jól érezte magát. Aztán egyszer csak KisBóbicka fogta magát és a hasáról átfordult a hátára... Most úgy, hogy hozzá sem értünk... Csak egymásra néztünk az apájával és nem akartuk elhinni. Na, hát ennyit számít. Pedig még mondta is Gabi (a foglalkozás vezetője), hogy azok a babák, akik szívesen vannak hason, nehezebben fordulnak át a hátukra, merthát minek is, ha nekik így is kényelmes. Dorka pedig nagyon sokat volt és van hason, sokat kínlódott/kínlódtattam, mire elfogadta és megszerette. Aztán azóta ideje jó részét így tölti, mert nagyon bejön neki. Erre mit csinál? Rácáfol Gabinénire. Merügyes. Persze, azóta nem csinálta, de érthető módon még nem érzett rá igazán a forgás ízére. De majd fog, mert segítünk neki sokat. Most már nem hagyjuk magunkat lebeszélni a fejlesztésről, mert látjuk, hogy KELL fejleszteni és legfőképp érdemes is a ráfordított idő, energia és pénz. Van, akinek ez magától megy, Dorkának kis segítséggel fog menni, de menni fog minden. 

Ma elfutottunk a nagytescoba és vettünk hamar egy olyan gimnasztikai nagylasztit, mert ez is egyike a fejlesztő eszközöknek. Ilyenünk nem volt itthon, kiskendő, csörgő igen. Beruháztunk, 1600 pénz volt. Hűű. Majd készítek úgyis videót is, hogy miket csinálunk. Tényleg jópofaság, jó és hasznos program mindnyájunknak.

Ma meg egyszerűen csak édes:

Ja, azt meg majdnem elfelejtettem, hogy szerdán kipróbáltuk a hintáját. Még pár hete lőttem a Vaterán öt rugóért a tizenötrongyos hintát (össz hibája, hogy a propelleren nincs meg a micimackós matrica) és eddig hanyagoltunk. Most előkerült és "beleültettük". Ez az ülés igazából inkább csak olyan lógás, de nagyon tetszett neki. Egyenlőre csak pár percet töltött benne és csak kis mozdulatokkal hintáztatta ApaBóbi, amit nagyon élvezett a lánykánk. Később majd lejjebb is engedjük, hogy a kis lábaival lökve rugózni is tudjon, de egyenlőre még ez nem olyan lényeges, nem akarjuk a kis gerincét sokat terhelni.

Szóval Őcukorborsósága hintázik:

Kanizsai kiruccanás, mozgásfejlődés, kajahogyállás

Múlt vasárnap Ricsi levitt minket Kanizsára, hogy ismét lent tölthessünk egy hetet. Ő visszajött a dolgozóba, aztán pénteken jött le újra. Jó volt, de már megint kevés volt...

Az első három napon Anya dolgozott, így az időnk nagy részét a papával töltöttük. Dorka nagyon jól összehaverkodott Vele, biztos vagyok benne, hogy Ő is amolyan "papafüggő" lesz, mint a többi unoka a családban. Csütörtöktől már Hanna, Csillu és Jani és velünk voltak egész vasárnapig, Dorkának szemmel láthatóan nagyon bejön az unokatestvére és viszont. Annyira édesek voltak együtt!! :)) Már alig várom, hogy igazán együtt tudjanak játszani! Persze meglátogattuk a dédipapát is a temetőben. Olyan nagyon rossz, hogy csak föntről láthatja a dédunokáit...Annyira el tudok ettől szomorodni... És vajon a mamámnak hányszor juthat ez eszébe, mikor a lányokra néz, hogy de jó lett volna, ha ezt is együtt érhették volna meg... De most már Dorka is volt a dédipapánál és kicsi koszorút is vitt neki. Kedves kislány.

Szerdán délután elmentünk egy anyu által szerzett hölgyhöz, aki Pető Intézetes volt anno és tornásztatással foglalkozik. Nagyon hasonló dolgokat csinált (szinte fele annyiért), mint a gézengúzosok, de ezt most Dorka végigsírta. Anyu egy kicsit meg volt rökönyödve, hogy miket csinál a hölgy az unokájával, de nekem egyáltalán nem volt fura, csak az, hogy a lányka ennyire sír. Tudtam, hogy NEM FÁJ neki egyetlen mozdulat sem, így nem értettem, hogy ez most mi. Aztán a hölgy egy idő után odaadta, hogy nyugtassam meg a babust, ha szeretném. Mikor átadta, éreztem, hogy jéghideg a keze. És mivel a szobában sem volt az a gatyarohasztó idő, egyértelmű volt, hogy fázik a lányom. Nagyon sajnáltam, mert a gyakorlatok igazán jók voltak, de emiatt már elvetettem az újra menés lehetőségét. Örültem, hogy a végén nem lett náthás a kicsinyem. Mindenesetre nagyon jó tanulság volt, mert a gyógycsaj szerint Dorkának nincs semmi baja, a lemaradása leginkább a koraszülöttségéből adódik. Emellett pedig kicsit lusta és szerinte kissé "jó húsban van"... Elgondolkodtató. Persze a súlya nem, mert azért nem fogom fogyóztatni senki kedvéért, de hogy kicsit lusta, az biztos. Illetve inkább olyan kényelmes típus. Most már a napjai nagy részét nem a járókában tölti, hanem szőnyegen és játszószőnyegen és körül is rakom pár játékkal. Ezt kérték a koraszülött utógondozáson is, merthogy ezzel ösztönzöm és biztos nem bír az egyszer egy méteres járókában elfordulni, azért nem teszi. Most ugyanúgy nem teszi a kétszer három méteren. Mutogatok, bohóckodom, fejen állok, segítem, hengergetem, vagy éppen magára hagyom, hátha majd úgy csinálja, mert lámpalázas lenne esetleg előttem/előttünk. De sehogy. Pedig annyira biztos voltam benne, hogy tudná, ha akarná, mert erős. De nem csinálja.

Evés tekintetében sok változás nem történt. Papa szedett egy jó csomó finom almát, amit Dorka előszeretettel falatozott délelőttönként, három nap banán is került mellé. Természetesen így is falta. Aztán újra próbáltam a répát. Nem kellett neki, még almával és krumplival keverve sem. Nincs vele kibékülve. Még nem adtam fel, de egyenlőre hanyagolom. Most hoztunk újabb sütőtököt és egy cukkinit a Déditől. A cukkinit már meg is pároltam és jól összeturmixolva el is tettem a fagyasztóba. Hamarosan megpróbáljuk, mint új főzelék, csak majd keverek hozzá valamit. Ezen kívül a szilva az új gyümölcs, amit Apa vett bébiétel formájában. (Eddig még nem adtam ezen kívül kész bébikaját Dorkának és terveim szerint egyenlőre nem is szeretnék többet. Nem mintha nem enné meg két nap alatt, ha ízlik neki, de élvezem, hogy én magam készítek neki sk. kaját és pontosan tudom, miből készítem azt, mindenféle adalékok nélkül. És ameddig van erre időm és energiám, addig törekszem rá, hogy így is maradjon. Az üveges meg jól jön vész esetén.) Mikor kibontottam, és megkóstoltam, gyakorlatilag lemondtam róla, mert olyan savanykás, hogy összehúzta a hátsómat is. Azért bekínáltam a gyermekemnek, gondoltam eszik egy kanálkával, aztán majd kap barackot, de ha már felbontottam, azért kóstolja meg. Erre kétszer kellett töltenem a tányérját. 4 perc alatt belaffantott belőle 60 ml-t, és még csak el sem fintorodott. Asszem Jedi ez a gyerek. Sütőtökből továbbra is ipari mennyiséget fogyasztana, ha hagynám. Igen, szándékosan tartom vissza a kaját, mert Kanizsán egy alkalommal véletlenül 80ml került a tányérba, amit simán bepuszilt percek alatt, s mikor közöltem, hogy elfogyott, bánatosan nézte az üres tányért. Ilyenkor azért még szerencsére van kedve leszívni mindkét mellemet is... Rettenet, mennyire tud enni... Amúgy mielőtt elmentünk, szombat este gyorsan megmértük a lányka tiszta súlyát, mert kíváncsi voltam, hogy ha hazaérünk, mennyi lesz a gyarapodása. Szóval  múlt szombaton 7210g-ot mértünk, most vasárnap pedig hazaérve 7450g-ot mutatott a mérleg... Gondoltam jaja, de két napja nem volt kaki, azért ilyen sok. Na, tegnap reggel volt, így este újat mértünk: 7470g... Ma pedig (merthogy mindig kedden mérünk) 7540g. Nem tudom, mit mondjak erre. Úgy gyarapszik ez a lány, mint újszülött korában. Nagyon durva... A felkarjain megjelent új hurkácskára mindenesetre megvan a magyarázat... 

Szóval vasárnap este hazajöttünk A Győrbe. Dorka az utat szinte végigaludta, aztán hazaérve még játszottunk kicsit, körbemutattuk neki a lakást, hogy emlékszik-e, hol lakik valójában. Aztán fürdés után, mikor már csak a pizsirugi másik ujja volt vissza az öltözésből, elkapta az ujjamat és miután a szájába tömte, gyorsan hasra fordult a pelenkázón... És aztán még kétszer... Igaza volt a húgomnak: Dorkát kajával lehet motiválni, nem zörgős játékokkal...☺

Sütőtök

Dorka eszik. Nem kicsit. A kanál pedig jóbarát, úgy tűnik. A barack még mindig nagyon finom dolog tízóraira, tegnap óta pedig a sütőtök is felkerült a repertoárra, mint főzelék (semmi faxni, sütőben sütött tök krémesre turmixolva, anycitejcivel higítva).
A tegnapi evését is felvettem, ez pedig a mai vége. Nem akarom minden evését felvenni, így nem készültem a mai ebédre sem. De a végefelé már muszáj volt gépet ragadnom, mert nem hittem el, hogy az előző napi dolgait überelni tudja.

Azt hittem, megzabálom... :))

Tényleg nagylány már...

..., de persze nem amolyan nemi értelemben (na az tenné be a kiskaput!!!), hanem amúgy. Nemcsak, hogy most már október 1. óta az esti elalvást is tök egyedül intézi (én meg csak nézek rá boci szemekkel, hogy nemszeretedanyát? egyedülalszol?), aminek persze hosszú távon nagyon is kell örülni, most már úgy tűnik végérvényesen búcsút mondhatunk a jól megszokott négy-öt-hét naponta érkező irgalmatlan mennyiségű, ámde annál szebb narancssárga anyatejes kakinak is. 

Ma reggel a szokásos "dallamokra" ébredtem 8 előtt pár perccel. Mikor átértem Dorkám szobájába (de fellengzős! - "átértem" - írd és mondd 2,5 méter) olyan fura hangokra lettem figyelmes, amiket még sosem hallottam Tőle. Hamar az ágyához léptem és bár először megijedtem, mert azt hittem lenyelt valamit vagy mittudomén, de aztán rájöttem, hogy nyögdécsel, a kis háta pedig többször cicabetűt írt le. Édes aranykám kakilt!!! Ez furán hangozhat, de nekünk ez eddig tényleg sátrasünnep volt, ám ilyen nyögős még sosem volt. Megijedtem egy kicsit, hogy mi van, ha most ez a főzelékes-gyümölcsös táplálkozás valóban szorulást okoz neki. Vártam még egy kicsit, sőt hátrébb is léptem, hogy nehogy zavarjam, aztán mikor úgy gondoltam, hogy kb. ennyi, akkor kivettem és befigyuztam a pelusába. Nagylánykaki. Nem tömör, inkább nutellasűrűre hajazó, de nagylánykaki. Hűűűű....

Aztán tízóraira ismét barackot, ebédre pedig újfent almás krumpli főzeléket fogyasztott a naccsasszony, mindkettőt úgy belapátolta percek alatt, hogy Apa a tányér alján levő nyusziról még a bundát is levakarta szerintem. Gyanítom, ha kínáljuk még, elfogadta volna. De mértékkel haladunk. Aztán délután épp szundikáláshoz készült Dorottya, amikor újra bedobta a reggeli műsorát. Nem hittünk a szemünknek, de a tényvalóság az, hogy újabb kakis pelus lett a vége a műveletnek. Nem gondoltuk volna, hogy ENNYIRE megváltoztatja majd az emésztését az új táplálékok bevitele és persze, hogy ENNYIRE gyorsan. Mindenesetre a nyögéseket annak betudjuk, hogy gyakorlatilag mint ahogy a szervezete most tanulja meg az új dolgok megemésztését, úgy kell megtanulnia Dorkának "kakilni" is, hiszen eddig csak kifolyt belőle jóformán a végtermék. Édes kisbabám, olyan büszkék voltunk rá ma is!!! Még ezt is jól csinálja!! :)) Mondtam ApaBóbitának, hogy most már nekem is résen kell lennem -mint az anyukák többségének eddig-,és minden esetben kell legyen nálam váltópelus, mert sosem lehet tudni. Eddig ha egyik nap volt széklet, akkor a következő pár napban már nem is vártuk szinte, annyira természetes lett, hogy csak ritkán van áldás. 

Szóval így állunk. És holnap már ez a nagylány sütőtököt fog ebédelni, kíváncsi leszek, hogy fogadja. Gyanítom, nem lesz vele baja, mert finom édes főzelék lesz belőle. Ma már az ebédnél rácsodálkoztam, hogy milyen gyorsan fejlődik ebben a kanállal evés témában. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy figyelte, ahogy Apa belekanalaz a tányérba, merít és közelít felé a kanállal. Na itt, már a közelítésnél nyitotta Dorka a száját és olyan ügyesen veszi már szájba a kanalat, hogy csak ámultam. Nagyon gyorsan tanul és ami fő, úgy tűnik, szívesen is eszik. Nem csücsörít, hanem szépen kitát és okosan leeszi a cuccot. Remélem, tartja majd a továbbiakban is fenti jó szokásait!

Tényleg, sokszor én is azt gondolom, hogy szinte meghálálja ez a kislány a magaviseletével és a kis dolgaival azt, hogy ennyit küzdöttünk érte... Olyan büszke vagyok rá és annyira szeretem,  hogy elmondani nem lehet...

Tanmese a répáskrumplifőzelékről

A tegnapi nem túl sikeres répakrumpli főzelék okán gondolkodóba estem a mai ebédet illetően. Nagyon hajlottam rá, hogy Szandráék nyomán most a krumplit almával bolondítsam meg, hátha az jobban bejön a kishölgynek. Aztán még az is eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha a répa és a krumpli aránya nem volt megfelelő, értsd: nem volt elég répa benne az adott mennyiségű krumplihoz. Vagy mi van, ha nem volt elég jó a hőmérséklete az egész cuccnak. Esetleg létezik az, hogy a répa nem volt jóízű?

Félreértés ne essék, nem dőlünk a kardunkba, ha a gyermek nem szeret mindent, mert szerintem elég ritka az olyan gyerek, aki mindent válogatás nélkül mosolyogva és tátott szájjal fogad. Csak kerestem az okot, hátha én hibáztam és nem a főzelék. Így elsőre úgy döntöttem, maradnak az összetevők, de több lesz a répa. Gyors hámozás után levágtam egy karikát és még nyersen megkóstoltam. Apa is kapott. Ő is csak nézett rám, mint ahogy én és megállapítottuk, hogy ez a répa SZAR. Nemhogy nem édes, de majdnem kesernyés... Nagyon érdekes, mert tegnap a kész kajának nem éreztem keserű ízét, de hát ilyet!!! Így gyorsan letettem a répás cuccról és jött az almás verzió (még jó, hogy csak négy darabot vettem ebből a fajta répából a bioboltban, most verném a fejemet a falba). Megpároltam egy almát és egy krumplit és a belőlük kicsapódó vízzel és anyatejjel felhigítottam palacsintatészta sűrűségűre a szitán átpaszírozott cuccokat. Jó kis pepecselős meló volt, de kitartok és egyenlőre nem turmixolok, legalábbis krumplit nem. Védőnéni mondta. Szerinte ha tehetem, inkább szitán nyomogassam át a főtt/párolt krumplit, mert egyrészt szép fehér marad (állítólag turmixolva barnás lesz és nem szép), másrészt pedig sokkal finomabb még az íze is így. Mindig azt hittem, hogy a James Bond-os "rázva, nem keverve" beszólás a Martinira csak amolyan jól csengő szlogen, de lehet, hogy a pasek nem hiába kérte úgy, ahogy. Ezek szerint van különbség. 

Szóval szitán passzíroz mindent, lével és tejjel higít, Apa gyermeknek bekínál. Gyermek elsőre kicsit megint befintorít, de hamar kiegyenesedik a szemöldöke. A harmadik kanálnál már várja és a száját is nyitja. A végére az üres tányérban látható az Aventes nyuszi. Negyven milit megevett és tuti, ha kínáljuk, még elfogadta volna. Almás krumplifőzelék. Íze édeskés, állaga kellően híg, hőmérséklete finom langyosnál melegebb. Nagyon bejött.

És hogy mi a tanmese? Bármit csinálok ezentúl, ha van rá lehetőség, még nyers állapotában letesztelem. Az "egész jó" már jónak számít, mert az agyonsózott világunkban nem tudjuk, mi az igazán finom és milyen is valójában az egyes zöldségek valódi íze. Egyenlőre Dorka nem kap répát. Addig nem, míg nem szerzünk finomat, édeset. Dédi épp mesélte, hogy mennyit szedett, úgyhogy a hétvégén már nyitva az út. Reméljük az fincsi répa! 

Szóval BOCSÁNAT DOROTTYA!!! ANYA A HIBÁS, NEM A RÉPA! :))