Megint gézengúztunk

A héten már eldöntöttük, hogy a konduktorhölgy által már múltkor javasolt csoportos foglalkozás résztvevői leszünk, legalább egy alkalom erejéig. Persze, mindenki mondja (legalábbis sokan és főleg azok, akiknek már rég forog, kúszik, bukfencel a gyereke), hogy ne legyünk türelmetlenek, majd csinál Dorka is mindent idővel. Nos, nem az időt szeretnénk sürgetni, mert a világért sem. Egyszerűen csak az van, hogy mostanra teljesen nyilvánvaló: Dorottya mozgásfejlődés szempontjából le van maradva és nem csak feltétlenül azzal a bizonyos hat héttel. A koraszülöttségére még rá is fejel a nyugisságával és azzal, hogy egy kicsit lusti is. Szóval úgy döntöttünk, ha lehet, nem  várnánk meg, amíg majd már az orvosok is vakarják a fejüket, a torna sosem árt és szeretnénk mi is gyakorlatot szerezni abban, hogyan tudjuk segíteni itthon is a lánykánkat, hogy beinduljanak nála a folyamatok.

Eddig azért húztuk ezt az egész dolgot, mert tényleg vártunk, hátha. Egyrészt. Másrészt pedig a foglalkozás sajnos elég messze van tőlünk, a kezdési időpont sem a legideálisabb egy féléves számára és autó hijján nagyon nehezen tudtam volna egyedül eljutni Dorkával az objektumba. Most azonban Idesapa szabadságoltatta magát (és ez most már valószínűleg így lesz minden pénteken az év végéig legalábbis) és délután egyre megjelentünk az Alapítványnál.

Az aktuális foglalkozáson össze-vissza hárman voltunk, így nagyon nem vesztünk el a tömegben. A jelenlevő másik két baba egy illetve két hónappal voltak fiatalabbak Dorkánál, de mindegyikük előrébb van már mozgás tekintetében. A feladatok szinte ugyanazok voltak, mint az egyéni foglalkozáson, csak még kicsit többféle is és őszintén szólva ezt még jobban élveztem, mert én/mi csináltam mindent a gyermekcsével, nem pedig a foglalkozásvezető hölgy (persze voltak dolgok, amiket megmutatott, hogy csináljam később majd egyedül, de aztán átadta a lánykát). A múlt heti kanizsai torna gyakorlataival is szinte egy az egyben megegyező dolgokat csináltunk, úgyhogy itt tudtam valójában lemérni a gyereken, hogy volt-e mégis különbség. Nos, nem kicsi... Dorottyka ezúttal szinte végigvigyorogta a foglalkozást, a konduktorhölgy még meg is jegyezte, hogy "hallottam Kingától (nála voltunk korábban), hogy nyugodt baba vagy, de azt nem hittem, hogy ennyire" és minden, de minden zokszó nélkül csinálta a dolgokat és tűrte a gyömöszködést. Istenuccse élvezte. Már ott, a torna végén elhatározás született a fejemben a jövőt illetően, hazaérve pedig át is beszéltük ApaBóbitával, hogy Dorka rendszeres látogatója lesz a foglalkozásoknak. Persze itthon is kell gyakorolnunk, napi 3x15 perc a minimum, amit tornára kell szánni és ismételni játékos formában az ott tanultakat. A délutáni alvás után neki is álltunk és mindenki jól érezte magát. Aztán egyszer csak KisBóbicka fogta magát és a hasáról átfordult a hátára... Most úgy, hogy hozzá sem értünk... Csak egymásra néztünk az apájával és nem akartuk elhinni. Na, hát ennyit számít. Pedig még mondta is Gabi (a foglalkozás vezetője), hogy azok a babák, akik szívesen vannak hason, nehezebben fordulnak át a hátukra, merthát minek is, ha nekik így is kényelmes. Dorka pedig nagyon sokat volt és van hason, sokat kínlódott/kínlódtattam, mire elfogadta és megszerette. Aztán azóta ideje jó részét így tölti, mert nagyon bejön neki. Erre mit csinál? Rácáfol Gabinénire. Merügyes. Persze, azóta nem csinálta, de érthető módon még nem érzett rá igazán a forgás ízére. De majd fog, mert segítünk neki sokat. Most már nem hagyjuk magunkat lebeszélni a fejlesztésről, mert látjuk, hogy KELL fejleszteni és legfőképp érdemes is a ráfordított idő, energia és pénz. Van, akinek ez magától megy, Dorkának kis segítséggel fog menni, de menni fog minden. 

Ma elfutottunk a nagytescoba és vettünk hamar egy olyan gimnasztikai nagylasztit, mert ez is egyike a fejlesztő eszközöknek. Ilyenünk nem volt itthon, kiskendő, csörgő igen. Beruháztunk, 1600 pénz volt. Hűű. Majd készítek úgyis videót is, hogy miket csinálunk. Tényleg jópofaság, jó és hasznos program mindnyájunknak.

Ma meg egyszerűen csak édes:

Ja, azt meg majdnem elfelejtettem, hogy szerdán kipróbáltuk a hintáját. Még pár hete lőttem a Vaterán öt rugóért a tizenötrongyos hintát (össz hibája, hogy a propelleren nincs meg a micimackós matrica) és eddig hanyagoltunk. Most előkerült és "beleültettük". Ez az ülés igazából inkább csak olyan lógás, de nagyon tetszett neki. Egyenlőre csak pár percet töltött benne és csak kis mozdulatokkal hintáztatta ApaBóbi, amit nagyon élvezett a lánykánk. Később majd lejjebb is engedjük, hogy a kis lábaival lökve rugózni is tudjon, de egyenlőre még ez nem olyan lényeges, nem akarjuk a kis gerincét sokat terhelni.

Szóval Őcukorborsósága hintázik: