2012. november 19., hétfő

Újabb torna hétvégi eredményekkel

Péntek lévén ismét mentünk a "dédelgető" csoportba. Most Gabi, a csopi vezetője nem tudott jelen lenni, helyette Móni, az intézmény vezetője tartotta az órát. Vele már ugyebár találkoztunk akkor, amikor első ízben felkerestük a Gézengúzt, ő mérte fel Dorka állapotát.
Tegnap kicsit lájtosabb gyakorlatok voltak, és többet is beszélgettünk. Ismét a mi lánykánk volt a legidősebb és bár nem ő tudta a legkevesebbet, mégis Móni eléggé figyelt rá. Az óra végén kicsit el is beszélgettünk, és a vége az lett, hogy hétfőn áttárgyalják Dorka dolgait a többi konduktorral egy értekezlet keretében és jövő pénteken, amikor újra megyünk, átbeszéljük, hogy hogyan kellene tovább lépjünk, merthogy szerinte a csoportos torna túl általános Dorottya számára, speciálisan neki kellene egy feladatsort összeállítani, amit aztán gyakorolnunk kellene. Szerinte látszik, hogy tud a Nyuszifül sokmindent, de valahogy mégsem akarnak nála igazán beindulni a dolgok. Erre a beindításra kellene egy kicsit rásegíteni. Felajánlotta, hogy egy hétre hozzunk haza (bérbe) egy Huple-t, amit amúgy a tornán is használunk és kiválóan fejleszti az egyensúlyt és az idegrendszert (amiben Móni Dorkánál egy kis éretlenséget tapasztal). Az itthoni torna mellett pedig további feladat, hogy minden órában tíz percet kell ebben a cuccban eltöltenie, persze aktívan. Elég nehéz ezt kivitelezni, mert a Dorka elég sokat alszik napközben, ezenkívül evés után egy jó fél órán át még nem szívesen teszem bele, mert nem akarok viszontlátni a félgömbben semmit a kajából... Mindegy, természetesen lehetőség szerint igyekszünk minél több időt eltöltetni vele az eszközben. Egyenlőre egy hétre béreltük ki, aztán majd még meglátjuk (és persze a konduktorok is meglátják, milyen haladást sikerül nála elérni).
A hétvégén nagyon sokat tornásztunk Dorkával (kissé nagyképű megállapítás így ez a királyi többes, ugyanis Dorka dolgozott leginkább, mi csak segédkeztünk...). Bízunk benne, hogy főként ennek köszönhetően vasárnap estére már többször sikerült mindkét irányba átfordulnia Babácskának, ezen kívül újra nagyon ügyesen tolat és kepesztet mindenért. Nagyon-nagyon sokat kell vele foglalkozni illetve foglalkoztatni, mert hajlamos a lustizásra, de ha beindul, akkor irtó aktív és alig lehet leállítani. 
Nagyon büszkék vagyunk rá, nagyon sokat ügyesedett a hétvégén...
Pár videó készült róla, de persze, hogy amikor érdemben mutatott valamit, betelt a memóriakártya... Azért a meglevőkből készítettem egy egyveleget. Sok gyakorlat nincs még megörökítve, de rajta vagyunk. Egyenlőre a kivitelezésre fordítunk nagyobb hangsúlyt és sokszor ketten is kellünk hozzá (mármint Apa és én), de valahogy majd azt is filmre vesszük, csak hogy lássa majd később Dorka is, milyen kis ügyesen fejlődött a mozgása.
Még így is hosszú a videó, pedig sokat vágtam, de számunkra nagyon kedves:


Édesügyes Dorkanyuszim... 




8 megjegyzés:

  1. Nagyon kis ügyes! Hihetetlen, hogy nem szédül el forgás közben :)

    VálaszTörlés
  2. ÉdesIstenem! Hármasban néztük a videótokat (Ádám a gépet próbálta csapkodni), nagyon meghatott minket. Olyan szeretettel és odaadással és kitartással fejlesztitek Dorkátokat, nagyom sok mosolyt csalt az arcunkra! Az elején abba a pörgettyűsbe én beleszédültem. :D

    VálaszTörlés
  3. Hihi :) Pedig Dorka nem szédül.. A gyerekek pár éves korukig nincsenek rosszul az ilyen forgatós dolgoktól, azért is szeretik például többek között a játszótéren a forgó-pörgető dolgokat. Az a félelmetes inkább, hogy amikor megállítjuk, a szeme nagyon gyorsan jár továbbra is, mintha villámolvasna. De ez a jó, mert ha nem járna, az jelentené, hogy valami nincs rendben vele. Nekünk is idő volt, míg minden, elsőre hajmeresztőnek tűnő dolgot megszoktunk, de muszáj és rájöttünk, hogy minden csak elsőre ijesztő.. :) Nem is, hazudok. Van, ami másodikra is ijesztő.. :))

    VálaszTörlés
  4. Nagyon ügyesek vagytok, és főleg Dorka :))))

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm az élményt! Napsugár :-)

    VálaszTörlés
  6. Édesbogárka! Annyira ügyi! Meg ti is! És ahogy apa énekel.. :) Nagyon jó dolga van ennek a lánykának. Jó lett a videó, de tényleg ijesztő a pörgős rész... :)

    Jaj és azok a combik... Marcellnek is fincsi csak nincs rajta ilyen cuki hurka, hát Dorkáét is megrágcsálnám :)

    VálaszTörlés