A kishúgom

Az elmúlt pár hétben nagyon sok minden változott. A blogban leírt megzuhanásom a húgomat is megviselte és beszéltünk is erről. Azóta másként alakulnak a dolgok. Szerencsére nagyon másként.

Először is a szokásos rutinszerű terhesgondozási látogatásakor az orvos hazazavarta, mert veszélyes méreteket öltött a sok haskeményedése. Szigorú fekvésre ítélte, minek következtében már 3 hete otthon van. Megkaptam tőle a babalistát is, melyről jócskán válogattam és vásároltam egy csomó mindent az unokahúgomnak. Nagyon tetszett neki minden (mármint Csillunak, Hanna még nem közölte véleményét), remélem jó hasznát veszik majd minden egyes darabnak. Őszintén szólva nekem is jót tett, hogy a nézegetésre és a vásárlásra koncentráltam, addig sem voltam elfoglalva a magam bajával. Ilyeneket vásároltam Hannának:

 

Ha tudok, megyek hozzá, segítek neki, amiben esetleg tudok, hogy ne kelljen nagyon felkelnie. Szegényke nagyon rá volt készülve, hogy megy majd portyázni a bababoltokba és ezt-azt összevásárol, de az élet közbeszólt. Kellett egy kis idő, míg felfogta, mennyire fontos mindkettejük szempontjából, hogy betartsa az orvos utasításait. Sokszor gondolja az ember magában, hogy mennyire jó lenne, ha nekem mondaná az orvos, hogy ne menjek dolgozni és feküdjek egész nap, de pár nap után ez már baromi unalmas. Pláne az olyan embereknek, akiket az állandó tenni akarás éltet. A lényeg, hogy felfogta és sokáig csak erre figyelt.

Aztán múlt hét végén a két tengerimalacuk közül az egyik beteg lett. 4 napig nézte szegény Csillu testközelből, ahogy a kis kedvencük szenved, és a napi szintű orvosi ellátás ellenére meghalt szegény Panky. Csillut (és persze Janit is) nagyon megviselték a történtek. Szinte megállás nélkül sírt hétfő óta és talán az volt a legrosszabb, hogy végignézte a kis állat életért vívott hiábavaló harcát. Nagyon rossz volt ezt látni és közben azon aggódtam, hogy Hannának se legyen semmi baja. Mert neki sem mindegy, hogy az anyukája milyen állapotban van. Csütörtökön Kanizsán találkoztunk, miután lehozták a malackát, hogy a hegyen vegyenek tőle búcsút. Mikor kiszállt az autóból, a nyakamba borult és nagyon sírt. Nagyon sajnáltam. Bár nekem nem volt saját kisállatom, de biztos vagyok benne, hogy egy négy éve gondozott, nevelt állatka elvesztése mekkora nagy fájdalom lehet... Persze lehetne ilyenkor mondani, hogy "Ne sírj annyit, mert nem tesz jót a babának, ne gondolj rá, ne foglalkozz vele", ezek a legközhelyesebb és leghülyébb mondatok, amit ilyenkor mondani lehet. Úgysem tudja megállni, hogy ne gondoljon rá, ne kínozza magát, ne legyen szomorú és ne sajnálja a kis kedvencet. Nem lehet okosat mondani. Itt az idő a megoldás mindenre és talán az, hogy meg kell próbálnia sokminden mással elfoglalni magát. Az emlék akkor is megmarad, de a sebek sokára ugyan, de begyógyulnak...

Véletlenül sem szeretném kisebbíteni a fájdalmukat, de kívánom nekik, hogy ennél nagyobb bajuk ne történjen az életben. Most már minden jó lesz és nem szabad másra gondolniuk, mint arra, hogy lesz egy csodaszép, egészséges kislányuk hamarosan.

Kedden, amikor meglátogattam Csillut, megláthattam, mennyire rugdossa Hanna a bendőjét! Odakuporodtam mellé, a hasára tettem a kezem és beszéltem hozzá. Akkorákat rugdosott a hangomra és a simizésemre, hogy kis túlzással még nekem is fájt! Nagyon jó volt, hogy ha kezdetleges formában is, de kommunikáltam a Picivel! Megbeszéltem vele, hogy nagyon várom, nagyon szeretem őt, annak ellenére, hogy még személyesen nem találkoztunk. Ez olyan, mint amikor valaki beleszeret egy ismeretlenbe a neten chat-elés közben! Csak beszélgetnek, beszélgetnek, szerelmesek lesznek a másik belsőjébe, pedig még nem is látták egymást és alig várják, hogy találkozzanak. Próbálják elképzelni, milyen a másik arca, a haja, magas vagy alacsony, milyen a testalkata. Na így vagyok én is. Ő a kis virtuális társam. És biztosan az anyukája és az apukája sem fogják bánni, ha azt mondom, hogy már most nagyon szeretem Őt!

Még két hónap és megláthatom a kis Csöppemet a maga kis valójában. Már nagyon várom!

A pénteki megbeszélés - az engedély

Rövid várakozás után röviddel 9 előtt Boga doktor szólított bennünket. Elmondta, hogy megkaptuk az engedélyt a lombikkezelés elkezdésére! A különleges helyzetre való tekintettel még egy vizsgálatot be kell iktatni, az ún. HBA tesztet, amivel Ricsi katonáinak kromoszóma-rendellenességeit fogják vizsgálni. Értelem szerűen lombikkezelés során is fognak majd egy válogatást csinálni, hogy a sérült kromoszómájú hímivarsejteket elkülönítve csak az egészségesek lehessenek a megtermékenyítők. Aztán írt nekem egy kezelési leírást, mely szerint a március végi menses 2. napján kell elkezdenem az injekció beadását napi egy alkalommal (szerinte elég lesz egy, mert úgy látja a leletekből, hogy jól stimulálható leszek és nem akarunk átesni a ló túloldalára). Leírta a naponta beadandó dózis mennyiségét és megmutatta a toll-szerű injekció kezelését is. Ezen folyamatot a 6. napig folytatom, majd megjelenek egy vérvételen és egy uh vizsgálaton. Az itt tapasztaltak alapján fogja meghatározni a további szuriban beadandó mennyiségeket. Mindezek előtt azonban a következő ciklus 20-25. napja között kell csinálnunk még egy uh-t. Gondolom azért, hogy lássuk, miből élünk. Aztán megírta a receptet is: Gonal-F 900 14 tűvel. (Megskubiztam a neten: 29.837Ft, ez már a mi "kedvezményes" árunk..) Azt mondta, ezt ráérek majd az uh után is kiváltani, mert előfordulhat, hogy amikor jelentkeznék, hogy "Akkor jónapot, menstruálok, holnap kezdem lőni magam!", azt fogják mondani a recepciós hölgyek, hogy elfogyott az áprilisi tb-s lombik lehetőség, mert betelt a keret.... De úgyis három hónapig jó a recept, úgyhogy nincs baj akkor sem! Hát ez remek! Ha tudják, hogy kb. mikor jövök, mi a frászért nem írnak be már most? Ha nagyon megerőltetném magam, pár nap eltéréssel meg tudnám mondani, mikor leszek két hónap múlva a 14. napon! Szinte döbbenetes!

A lényeg, hogy van az eddigiekhez még egy HBA-teszt is, amihez Ricsi szerzett az andrológiáról kis műanyag poharat és időpontot magának március 10-re. Így most kényelmesen el tudjuk végeztetni az összes vizsgálatot, van rá egy teljes hónapunk. Újabb 1500Ft-tól megfosztva elindultunk dolgozni.

Nagyon bízom benne, hogy be fogunk férni áprilisra. Nem tudom, mi lesz, ha nem. Persze semmi és állok majd tehetetlenül. De már reggel úgy éreztem, hogy nagyon elfáradtam. Már most. És még csak most jön a java!

Újra a Kaáliban avagy indulhatunk?

Délután nem sokkal fél 3 után már megérkeztünk. Nem is kellett sokat várnunk, a 3 órás időpont előtt bemehettünk már Boga doktorhoz. Megnézte a negatív lapar eredményemet, aztán megkérdezte, volt-e Bödecs doktornak még valami szóbeli kiegészítése. Mondtam, hogy minden rendben talált nálam ától cettig. "Nos-mondta, akkor most már végképp ki kell mondanunk, hogy ismeretlen eredetű meddőséggel állunk szemben." Kicsit elgondolkodott, aztán közölte velem, hogy akkor most kellene csinálnunk egy INSZEMINÁCIÓT! Ha olyan lennék, mint boldogult ifjúkoromban, biztos lementem volna hídba. Mi vaaaaaaaaaaaaan?! Erről eddig egy szót sem szólt!

Azzal magyarázta, hogy bár volt már 3, de itt az intézetben bizonyára más módszerrel csinálják, mint Bödecs doktor tette, úgyhogy ő még egyet megpróbálna és ha nem sikerül, kihagyunk egy hónapot és AKKOR indulhat a lombik. Teljesen lezsibbadtam! Ezt nem hiszem el, hogy már megint várunk! Lepergett előttem minden, és gyorsan elgondoltam, milyen választásom van. Vagy most hazamegyünk duzzogni vagy leokézzuk a projektet. Úgy éreztem, tehetetlen vagyok és nincs más választásom, mint belemenni az inszembe. Ricsihez fordultam és kérdeztem a véleményét. Ugyanaz a tanácstalanság és hitetlenség az arcán, mint nekem. És akkor feltettem a sorsfordító kérdést neki: "Ki fogod még addig bírni kezelés nélkül?" Erre Boga doktor értetlenül közbekérdezett: "Milyen kezelésről van szó?" Elmondtam neki, hogy Ricsi mióta nem kapja a terápiát és hogy azóta gyulladáscsökkentőkön él. Látszott a doktoron, hogy teljesen ledöbbent. Ezek szerint hiába mondtuk el dec. 13-án adatfelvételkor a kedves hölgynek, a dossziénkba nem vezette bele... Boga doktor hozzáállása szemlátomást megváltozott. Azt mondta, hogy így teljesen más a helyzet. Kért egy napot, hogy az intézet vezetőjével (gondolom Kőrösi doktor) megbeszélje ezt a helyzetet és engedélyt kérjen a különleges helyzet miatti protokollváltásra. Szerintem hallani lehetett, ahogy koppant a kő a padlón, ami a szívemről gördült le... Elmondta a lombikkezelés lényegét, mi hogyan zajlik és addig milyen vizsgálatokat kell még elvégeztetni. Úgy beszélt, hogy már a következő ciklusban indulhatunk is! Aztán egyszer csak megakadt a szeme a leletemen és kiszúrta: "Húha, Önnek most volt a laparoszkópia! Akkor most nem lehet, várnunk kell a következő ciklusig, mert túl közel lenne a két beavatkozás időben egymáshoz és ennek nem akarnám kitenni." Felforrt az agyam! Na ne már, most akkor mégis várni kell?! De erre már nem volt jól elhelyezett, mindent annuláló mondatom, éreztem, hogy ebbe bele kell törődjek. Az egy hónap várakozás mégsem három, mint az előző verzió lett volna.

Lekísért bennünket a recepcióra, kért nekünk egy pénteki időpontot, hogy engedély esetén megbeszélhessük a továbbiakat, majd elmondta a recepciósoknak, hogy milyen beutalókat adjanak nekünk. Kaptunk is egy párat: Ricsinek HIV teszt, és Hepatitis B,C teszt, nekem teljes vérkép, vércsoport meghatározás, HIV teszt, Hep B,C teszt, EKG, háziorvosi igazolás. Igazából csak soknak tűnik, de nem vészes. Ami még kellemes meglepi, hogy Tb-re mindent meg tudunk csináltatni, kivéve a HIV tesztet, az 4500 Ft/kopf.

Megfosztva újabb 1500Ft-nyi konzultációs díjtól, beutalókkal és egy pénteki 8:30-as időponttal a zsebünkben zsibbadtan kiballagtunk az Intézet kapuján...

Varratszedés

Ma délután voltam Bödecs doktornál varratszedés céljából. Már nagyon ideje volt, mert mára már nagyon nyomott a köldökömnél. Nem mondom, hogy kellemes volt (kitépte a húsomat! Nem ám!), de kibírtam. Most már jobb valamivel. Első blikkre csúnyának találtam a vágást, mivel ilyen fekete izék voltak rajta, de rájöttem, az csak kevéske száradt vér. A doktor is mondta, hogy nagyon szép, hamar le is fognak ezek esni és hamarosan szinte már alig lesz nyoma a műtétnek. Ámen. Nem mintha indulni akartam volna a Nagy Tavaszi Hasszépségversenyen... Hastáncosnak viszont annál jobb lennék, olyan kedves kis hurkám van...

Megköszöntem neki a műtéttel kapcsolatos segítségét és átadtam a neki szánt borítékot is, és elnézést kértem, hogy csak most, de a kórház folyosóján nem volt megfelelő a mikroklíma és nem akartam sem őt, sem magamat kellemetlen helyzetbe hozni. Nagyon megköszönte és eltette. Mondjuk nem is gondoltam, hogy sokat kell majd győzködnöm.. Aztán elnézést kértem tőle, ha esetleg "lesziáztam", de ő azt mondta, nem is történt ilyen. Mindegy, azért a gondolatért is elnézést kértem. Ő erre elmesélt egy valós durva sztorit egy kollégájával kapcsolatban, akit egy félig altatásban levő paciens ufónak titulált, aztán majdnem elhajtotta, hogy mit keres a lábai között... Ehhez képest az én "Sziá"-m túró, pláne hogy el sem hangzott...

Ezt követően kedvesen érdeklődött, mikor megyek Boga doktorhoz és biztatott, hogy most már minden rendben lesz és ha bármiben tud segíteni, azonnal szóljak (vizsgálatok, beutaló, bármi). Nagyon kedves tőle és biztosítottam, hogy élni fogok az ajánlatával.

Ma végre fürdeni fogok, persze csak módjával, de nagyon jó lesz már teljes testtel zuhanyozni!

Ilyen lettem (avagy Csillu után én is készíttettem pocakfotót):

A műtét utáni napok

A keddi zselés cucc olyannyira jót tett, hogy másnapra teljesen megszűntek a szúró-nyomó kellemetlenségek, és azóta sem jöttek elő. Valószínűleg sikerült őket időben elkapni és csírájukban elfojtani. Nagyon büszke vagyok, hogy ismét jól jártam előrelátó mivoltomnak köszönhetően..

Bár fentieknek örülhettem, szerda reggelre újabb problémával találtam szembe magam, friss vér jelent meg az addig kék-zöld folyadék helyén. Olvastam róla, hogy ez pár napig előfordulhat műtét után, úgyhogy nagyon nem pánikoltam be, de nem örültem egyáltalán. Úgy fogtam fel, hogy az indigó már kiürült és a méh így tisztítja magát. Máshogy úgysem tudja. Az enyhe vérezgetés még este is megvolt, aztán csütörtökre már csak barna pecsételésként jelentkezett, ami aztán aznap estére teljesen meg is szűnt. Mindamellett mégis úgy döntöttem, hogy a szerdáig kért szabadságomat megtoldom egy nappal, így csütörtökön is itthon maradtam. Nem akartam megkockáztatni, hogy egy nap hősködés miatt később esetleg majd egy hónapot feküdjek itthon. Azt hiszem jól tettem.

Ma reggel már elvittem az autót a kötelező szervizre, ahonnan Ricsi hazahozott, délután meg majd együtt visszamegyünk. Addig is pihenek és a hétvégét is ebben a szellemben fogom tölteni. Egyre jobban tudok már ülni, azt nem mondom, hogy 100%-os vagyok, de tényleg napról napra egyre jobb az állapotom.

Kedden irány a varratszedés, szerdán pedig már mehetünk is a Kaáliba megmutatni a negatív eredményemet. Nagyon kíváncsi leszek, hogy mit mond majd Boga doktor! Remélem azt, hogy akkor nincs más hátra, vágjunk bele!

 

 

A csornai laparoszkópia - 3. nap - Újra itthon! :)

A műtét utáni éjszaka már nem telt olyan nyugodtan, mint az azt megelőző. Nagyon sokszor fent voltam és egy kínszenvedés volt egyik oldalamról a másikra fordulni. Ha viszont megtaláltam a helyemet, egész kényelmes volt. Az alvás ellenben sokkal kevésbé ment.

Hajnalban újra kaptam egy trombózis elleni szurit, ami után sikerült elszundikálni. 7 féle ébredtem, és szép lassan elkezdtem készülődni hazafelé. Nehéz volt felülni az ágyban, lekászálódni róla, de egész jól átvészeltem. Reggelit megint nem kaptam, mint előző nap, amit nem nagyon értettem. Könyörgőre fogtam a nővérnél, hogy szánjon meg, már másfél napja nem ettem, erre elment és pár perc múlva visszajött két szelet kenyérrel, némi szalámival és uborkával, és odasúgta, hogy ezt a sebészet túloldaláról lopta nekem... Tény és való, csak a legjobbakat tudom ezekről a nővérekről mondani, egytől egyig egy kincs, le a kalappal előttük. Mire elmajszoltam az egyik kenyeret egy pohár tea társaságában, Ricsi is megérkezett. Meg is kértem gyorsan "nosztalgiából", hogy csináljon már rólam egy fényképet, megörökítendő a két ragasztót a hasamon és a szabályos Betadine-os műtéti területet (ami mellesleg egészen a combom közepéig tartott).

Lementünk a nőgyógyászatra, ahol kis idő után megkaptuk a zárójelentést, majd megérkezett Bödecs doktor is, aki elmondta, hogy akkor minden okés, nem kell semmin aggógni, semmitől sem tartózkodni, hiszen "Nem csinált semmit". Végül is... Azért rákérdeztem még egyszer, nincs-e valami tiltólistán, főleg annak tudatában, hogy péntek-szombat magasságában lesz peteérésem. Azt mondta, max. annyi, hogy ne nagyon emelgessek és ne terheljem magam. (Elgondoltam, hogy mi lesz, ha peteérésig nem jön ki belőlem az összes indigó.. amilyen mákom van, 9 hónap múlva megszülöm Aprajafalva egyik hupikék törpikéjét!) Ebben a szellemben távoztunk a csornai kórházból fél 10 körül.

Ahhoz képest, hogy a doktor nem csinált semmit, a hazafelé út nem esett túl jól. Hazaérve gyorsan le is feküdtem, mert a hasam kellően fájt. Később aztán az is bekövetkezett, amire számítottam: elkezdett fájni a nyakam, a jobb vállam és a bordáim. Még műtét előtt találtam erről pár szót, hogy gyakran előfordul laparoszkópos műtét után, hogy ilyen fájdalmak lépnek fel, mivel a hasüregbe juttatott széndioxid felfelé próbál távozni a testből és így nyomja ezeket a testrészeket. Idővel felszívódik ugyan a véráramban, addig viszont meg tudja keseríteni az ember napjait... Egy lány írta, hogy vettek hűthető-fűthető zselétasakot, ami sokat segített neki felmelegített formában, mivel a meleg tágítja az ereket, így meggyorsítható a felszívódás folyamata, mindamellett a tasak zselés mivoltából adódóan nagyon könnyen formázható és sokáig megtartja a hőt. Mivel ezt nagyon okosságnak találtam már akkor is, megelőző célból már vasárnap beszereztünk ilyet. Amint megjelentek az első tünetek, azonnal be is vetettük és egész kedd délután borogattam a fájó-szúró területeket. Mindemellett természetesen a még nálunk levő Bioptron lámpát is csúcsra járattam, bízva jótékony hatásában. Este Ricsi lesikálta rólam a fertőtlenítő és az indigó nagy részét, de a hasam környéke még úgy maradt, mert ahhoz nem mert hozzányúlni. Nagyon rossz volt ilyen kiszolgáltatottnak lenni, ez nagyon nem az én stílusom!

Nem tudtam mást csinálni, mint reménykedni, hogy napról napra könnyebb lesz.

A csornai laparoszkópia - 2. nap, a műtét

Reggel 4:50-kor egy kedves "jó reggelt!"-re illetve majd egy másodperc múlva egy szúrásra ébredtem. A nővér még eszméletre térésem előtt beküldött a bal karomba egy trombózis elleni szurit. Erre én is mondtam, hogy "Jó reggelt magának is!". Aztán megkért, hogy ha összeszedtem magam, ballagjak majd át a beöntéses szobába. Néhány perc alatt túl voltam mindenen, úgyhogy negyed 6-kor már újra aludtam. 7 körül ébredtem újra és nyugtáztam magamban, hogy nagyon rég nem aludtam ilyen jól, mint az előző éjjel. Mint kiderült, a "kedélyjavító" Xanax volt, úgyhogy már értettem az okát. Mire ezt átnyálaztam magamban, tudatosult, hogy már elmúlt a tegnap éjfél, úgyhogy nem ihatok így ébredéskor már semmit. Nem örültem. Megint jött a nővér és azt mondta, hogy a másik fehér pirulát 8 körül vegyem majd be. Megtettem. Ricsi fél 9-körül érkezett meg, de már nem nagyon tudtam vele beszélni, mert újra bealudtam.

Aztán mintha a távolból a nevemet mondta volna valaki... Felnéztem és egy zöld maszkos ember volt, aki megkérdezte, voltam-e pisilni, ha még nem, akkor menjek, majd átkísért a műtőbe. Láttam, hogy Ricsi kint ül a folyosón. Azt sem tudtam, hány óra van. Azt gondoltam, hogy én következem a műtőben, de nem nagyon érdekelt semmi. A műtős segéd átemelt a műtőasztalra, miután a ruháimtól megszabadítottam magam, letakartak egy zöld lepedővel, majd egy kedves asszisztens beszúrt egy branült a bal kézfejembe. Bár ettől korábban tartottam, hogy fájni fog és én azt oda nem akarom; ott és akkor csak nyugtáztam, hogy valóban ért már kellemesebb élmény is az életemben, de ennyi. Aztán tappancsokat ragasztott rám és azt mondta, hamarosan el fogok álmosodni. Az idő múlásáról fogalmam sem volt, de úgy gondoltam, már álmosodnom kellene, amit szóvá is tettem. A kedves hölgy rámmosolygott és azt mondta, nemsokára. Mindeközben a lábamat pakolgatták fel-le, megtalálandó a legoptimálisabb pozíciót a műtéthez, majd le is szíjazták azokat. Jobbra néztem és megláttam egy ismerős arcot zöld maszkban, akit Bödecs doktornak gondoltam. Azt sajnos nem tudom, hogy csak a gondolatomban született meg vagy valóban ki is mondtam, de biztos, ami biztos, kedden bocsánatot fogok tőle kérni, mert úgy rémlik, mintha azt mondtam volna neki, hogy "Szia!". Ennyire nem vagyunk jóban... A következő pillanatban pedig úgy véltem, hogy nem is ő van a maszk mögött.. Majd csípő érzés indult el a kézfejemben; abban a pillanatban, mikor ezt éreztem, a fejem nagyon furcsa lett. Azt még hallottam, hogy a hölgy azt mondja, "Ez egy kicsit csíphet", de abban már nem vagyok biztos, hogy képes voltam igennel válaszolni. És ennyi. Kb. 5 másodperc és megszűnt még az az addig zavaros külvilág is. A következő képem már egy "Jó reggelt"-es üdvözlés, Ricsi zöld köpenyben az ágyam mellett. Éreztem, hogy kicsit sajog a hasam, de legnagyobb örömöre sem torokfájás, sem hányinger nem kínzott. Ricsi elmondta, hogy Bödecs doktor a műtét után odament hozzá, hogy elmondja, minden rendben zajlott, minden negatív és nem talált semmit. Majd mintha valami villanást észleltem volna, de nem tudtam mi az és nem is nagyon érdekelt. Aztán szundi ismét.

Ricsi, míg én kómásan feküdtem hol a szobában, hol a műtőben, ekképpen dokumentálta telefonjába a folyó eseményeket:

2011. február 7.
A műtét napja

Krónika:
10.45: jött egy faszi zöld ruhában,maszkkal takarta az arcát (szerintem azért,hogy később ne azonosíthassuk).Fáraós nyaklánca van!
Elmentél budira,gondolom sz@rni!
10.47:beslattyogtál a műtőbe a saját lábadon.
10.56:megjön a Bödecs doki.
11.34:betolnak egy üres ágyat az őrzőből a műtőbe.Sejthető volt,hogy hamarosan végeznek a műtéttel.
11.38:a Bödecs kijön a műtőből,és azt mondta,hogy minden rendben,teljesen negatív minden.
11.40:betolnak az őrzőbe.Bementem én is,Neked az volt a legfontosabb,hogy fényképezzek!Nem akartad elhinni később,de tényleg azt mondtad többször is,hogy "Fényképezz,fényképezz!"

Ezt később olvastam csak, és bár tényleg nem akartam elhinni az utolsó momentumot, azért lássuk be, vagyok annyira agyalágyult, hogy kinézhető belőlem. Így magyarázatot kaptam a villanásokra is...  Maradjunk annyiban, hogy nem ez életem legjobb képe rólam...

 

Aztán később bejött Bödecs doktor, megerősítette a Ricsi által elmondott negatív diagnózist, majd azt is mondta, hogy már meg is írta a zárójelentést és holnap reggel 9 körül haza is mehetek. Nagyon boldog voltam! Aztán megbeszéltük, hogy 15-én kedden a győri rendelőjében 4 felé vár és kiveszi a varratokat. Leszedte rólam a még rajtam levő ragasztós tappancsokat - mondván ezekre már nem lesz szükség -, aztán elment. Az én Drágám ezek után közölte, hogy neki bizony elmondta a doktor, hogy azért voltak rajtam a tappancsok, mert újra kellett éleszteni... Isten barma!

Ricsi talán fél4-4körül hazament én pedig 7-ig még az őrzőben voltam, majd szerencsére átengedett az ügyeletes főorvos a szobába. Ott már végre tudtam inni, mert már egy napja nem ittam és elég szomjas voltam, enni azonban nem, mert természetesen nem volt vacsora sem... Amikor elslattyogtam a wc-re, kicsit megijedtem, mert pisilés után csupa kék volt a wc papír. Persze rájöttem gyorsan, hogy a vizsgálatkor belém nyomott kontrasztanyag illetve indigó festék lehet csak. Betettem gyorsan egy betétet, nehogy összecsesszek mindenemet, aztán visszaballagtam a szobába. Bekapcsoltam a gépet, beizzítottam a híradót és a Való Világ-ot, majd szép lassan elaludtam.

Összességében zavart, ám sikeres napot zártunk.

A csornai laparoszkópia - 1.nap, beköltözés

Tegnap estére sikerült teljesen megnyugodnom. A délelőtt folyamán Ricsi is érezte, milyen feszült vagyok, ami igaz is volt; azt sem tudtam, hova kapjak, mit pakoljak és főleg mit kezdjek a hülye gondolataimmal. Vasalásba fojtottam őket. De valahogy sikerült leküzdenem mindent, és este már nyugodtam feküdtem le.

Ma reggel 9-re jöttünk. Kis affér után (nem jó helyen ücsörögtünk betegfelvételre kb. 20 percig...) megtaláltuk a megfelelő helyet. Kicsit itt is vártunk, majd az ügyeletes főorvos beírt a gépbe, hogy megjöttem, aztán jött egy kedvesnővér és felkísért a második emeletre minket. Míg várakoztunk, Ricsi meglátott egy kiírást, mely szerint emelt szintű szobát lehet kérni napi 1500 Ft-ért, de ha a szobában levő ágyakat is ki akarja az ember fizetni (ami max. még 3000Ft), akkor tök egyedül lehet egy tv-s, saját fürdős-wc-s szobában. Királyság! Ez kell nekünk! Mikor megjelent a kísérős hölgy, azonnal meg is kérdeztem tőle, hogyan tudnék én egy ilyen szobát igénybe venni. Mondta, hogy sajna sehogy, mert csak egy ilyen van, abban meg most van valaki. Cumi. Talán holnapra kiürül. Na mindegy. Végül egy négyágyasban kaptam elhelyezést, ahol én vagyok ketteske, rajtam kívül csak egy idősebb néni van még itt a szobában. Szóval nem gáz annyira.

A "beköltözés" után Ricsi elment a Tesco-ba vízért meg újságért és kaptam tőle egy nagyon aranyos képeslapot is :). Kb. 20 perce érhetett vissza, amikor hozták az "ebédemet": egy műanyag tálban húsleves cérnametélttel. Kinéztem a folyosóra és láttam, hogy a nővérek a többi szobákba komplett tálcákkal furikáznak. Elért az agyamig, hogy jobban járok, ha az utolsó cseppig benyomatom a levest, mert nekem itt több babér nem terem. Benyomatom. Aha. De mivel? Bakker, evőeszközök! Na, azt nem hoztunk. Angyalom megint útrakelt és hozott nekem kanalat, villát, kést és kiskanalat. Mint később kiderült, kár volt ennyi mindent venni...

Szóval a zsírúj kanalammal belapátoltam a levest, ami tényleg finom volt, bevettem az ebédre kapott Espumisan gyöngyöket, kicsit még simiztük egymást, aztán Ricsit útjára engedtem. Kettő felé kaptam egy fél bögre víznek látszó valamit, ami igazából keserűsót rejtett. Megittam húzóra, ennél nagyobb bajom ne legyen ugyebár. Most negyed 8 van, eddig 6 ízben voltam miatta wc-n, de megtudtam a nővértől, hogy a mai napon még további 2 Espumisan és egy kis beöntés is várható. Nem nagyon "szaroznak", az biztos! Csak tudnám, hova ez a nagy pucolkodás, amikor négy-félöt körül a kedvesnővér hozott nekem teát, hogy iszogassak csak, és este 6-kor jöttem rá, hogy tulajdonképpen akkor a vacsorámat hozta... Bár mondta az anesztes ember korábban, hogy 6 után semmi kaja, éjfél után meg innike sem, de azért azt nem gondoltam, hogy egy reggeli kornspitzes kiflivel és egy bögre húslevessel fogom kiböjtölni a napot! Csak nézem szomorúan a Nyuszim által hozott villát és kést, és csendben éhezem. Az szenvedésemet igyekszem ásványvízzel csillapítani, mivel természetesen a fél liter teának kb. 5 perc alatt a valagára vertem. Nesze sánta, itt egy púp is! Mellesleg én akartam diétázni, nemigaz?

Mivel hoztam okosan a gépet, így most még tudok kommentálni. Holnap már nem istenbizony. Hoztunk fülest is, beizzítottam az rtlmost.hu-t, úgyhogy talán még tv-t is fogok nézni! Nem is kell nekem a flancos egyágyas, kiválóan elvagyok itt! Holnap meg úgyis ez lesz a legkisebb problémám valószínűleg! Most még kaptam valami bogyót a nővértől, biztos ez lesz a kedélyjavító! :) Még nem tudom, holnap mikor kerülök sorra, de valószínűleg benne leszek az első kettőben.

Újabb történés 8 körül: irány a beöntéses szoba. Kaptam löttyöt az összes alsó testnyílásomba, össz-vissz kb. 8 perc volt minden. Ez azért klasszisokkal gyorsabb dolog, mint a keserűsós cucc, mert attól pár órára megvolt a fix programom.. Hála a technikának, megnéztem a híradót és még a vv összefoglalót is. Kaptam valami bogyókát, gondolom ez volt a kedélyjavító, amitől inkább kicsit debillnek érzem magam és álmosodom. Szóval mára ennyi, szundi.

Mai szlogen: Ha már itt vagyunk, legyünk túl rajta mielőbb, aztán irány haza!