A 20 hetes ultrahang

KisBóbita és Anya (én) immár félidősek, csütörtökön múlt 20 hete (a gyakorlatban 18 hete), hogy együtt éldegélnek békében és szimbiózisban. Eljött az idő ezen a csúnya, borongós és szeles péntek 13-án, hogy bedobjunk reggel egy genetikai ultrahangot a kórházban.

Én (szamár elől) fél 7-kor, Bóbikám 7-kor kelt. Lassan már népi megfigyeléssé válik számomra, hogy a baba kb. fél órával később kel, mint én, leginkább akkor, amikor elkezdek fogat mosni. Mintha arra ébredne fel, hogy felvonyít a számban az elektromos fogkefe... Szóval elindultunk szépen háromnegyed 8-kor a kórházba, odaérve húztam egy 303-as sorszámot, majd kisvártatva RicsiApa is megérkezett. A doktor kérésére elküldtem neki sms-ben a sorszámot, ám ez (mint utóbb kiderült) annyit ért, mintha körbelocsoltam volna a helyiséget szentelvízzel, ugyanis B. doktor 10 órakor futott le a 3. emeleti szülészetről, amire Ricsinek már el kellett mennie... Sajnos (kinek mi a sajnos) sok baba akarta egyszerre kívülről is megnézni a mamiját, úgyhogy kellő orvoslétszám híjján az ultrahangra várakozók estek ezen események áldozatául. Mivel hamar hívták is a 300-ast és a 301-est egyszerre, gondoltam, hogy most már tök mindegy, hogy vannak-e előttem ketten vagy sem, úgysem félórás 4D-re jöttünk, úgyhogy hamar sorra kerülünk. Kb. 10 perc múlva már vetkezhettem is a 3-as fülkében, vagyis letettem a táskámat és a kabátomat. (Nagyon szeretem, hogy most már csak a pocakomon át vizsgálnak és nem kell mezítláb egy szál bugyiban gubbasztani egy jéghideg széken egyetlen váróban sem!) Hamar szólított is a szonográfus hölgy, mehettem és felfeküdtem. Busznyák doktor nagyon alaposan megvizsgálta KisBóbit, aki a várakozás óráiban újra elaludt. Lemérte a fejecskéjét mindenféle formában, a pocakját, a combcsontját, megnézte a kis karjait és lábacskáit, majd hosszan vizsgálta a szívét is. Jó alapos vizuálás után (és persze közben is sokszor) elmondta, hogy minden a legnagyobb rendben van a babával és én is úgy láttam, hogy még így két dimenzióban is gyönyörű és tökéletes... Sosem gondoltam, hogy ennyire elfogult bírnék lenni a gyerekemmel kapcsolatban, de olyan hihetetlenül boldogan és büszkén nézegettem a monitoron, mint még soha. Olyan nagy már, hogy egyszerre nem is fért rá a képre mindene. Közben a doktor nyomtatott két képet is és már majdnem elbocsátott, amikor is rákérdeztem a mumusunkra: "Doktor Úr, a baba nemére vonatkozóan esetleg lehet tudni valamit?" Nagggggggyon kíváncsian vártam, hogy mit mond... Egy kicsit nézegette, majd a válasz: " Bár kicsit zártak a lábai, de úgy látom, hogy KISLÁNY!!! Nem látok semmi olyat a lábacskák között, ami fiúra utalna..." Na, erről ennyit... Félreértés ne essék! A világ legboldogabb kislányos mamija lennék, ha kislány lenne és dettó kisfiúval. Ám ha jól összeszámolom, akkor eddig kétszer volt a bébi kisfiúnak és kétszer volt kislánynak kikiáltva. Innentől azt gondolom, hogy épp ott vagyunk ebben a tekintetben, mint a 6 hetes, petezsákvizsgálós ultrahangon... Kezdem azt hinni, hogy ez a kis Boborján szórakozik velünk...

Fentieket tekintve jöjjenek inkább a lényegi adatok (kaptunk sokat):

Egy élő magzat harántfekvésben.

A lepény a hátsó falon tapad, jó helyen.

A magzatvíz mennyisége átlagos.

BPD (fejszélesség): 51 mm (42-55)

AC (haskörfogat)=170 mm - ez alapján a baba: 21w 6d

FL (combcsont hossza)=32mm - ez alapján a baba :19w 5d

HC (fejkörfogat)=186mm - ez alapján a baba: 21 w 0d

Súlybecslés: 446 (!)g

A számítottnak megfelelő terhességi kor (20 hét 1 nap)

Ép koponya kontúr és gerinc végig követhető.

Négy végtag, zhárt hasfal. Ép vesék.

Gyomor-, és hólyagtelődés látható. Ép rekesz.

Négyüregű szív.

Na és két kép Őkelméről (a második kép kicsit horror):

Ott és akkor - és azóta is - őszintén úgy érzem, hogy az utolsó infó nélkül is végtelen a boldogságom! Bár mindenki azt mondta, hogy a 4D mekkora dolog meg minden (ami egyébként tök igaz), valahogy ez a mostani, pár perces ultrahang okozta eddig a legnagyobb boldogságot. Annyira örülök, hogy láttam ezt a tökmagot, hogy milyen nagy már és bár aludt, tökéletes képet adott magáról.  Komolyból mondom, tán még sosem voltam rá ennyire büszke! És bár még mindig nem tudjuk, hogy a mi kis Dorottyánk vagy a kis Ákosunk lapul idebent, most értem meg igazán arra a mondatra, hogy valóban édes mindegy, mert tökéletes lesz...