Szerda délután összefutottunk a védőnénivel. Mosolyogva mondtam neki, hogy akkor majd pénteken találkozunk (merthogy ez volt a megbeszélt időpont), mire ő megkérdezte, hogy nem viszem Dorkát holnap oltásra? Mondtam, hogy nem igen hinném, mert úgy hittem, hogy a pénteki megbeszélésünkkor hozza majd az oltásos papírkát, aztán jövő csütörtökön azzal ballagok szúratni a csemetét. "Ó - mondta -, itt van a papír, odaadom!" Kissé vonakodva eltettem és rájöttem, bepalizott. Elkezdtem gyorsan parázni, mert hát rádöbbentem, hogy nincs egy hetünk arra, hogy lelkileg felkészüljek a gyerekbökésre, csupán csak pár óra...
Tudom, hogy át kell ezen esni, de ez is olyan nemszeretem dolog, mert bár a lánykám érdekében történik, mégis nagyon rossz megélni, hogy valaki inzultálja őt holmi tűkkel.
Csütörtök reggel aztán újra nekiálltam elmesélni neki, hogy hova is készülünk, meg hogy igenbizony fájni fog mindkét szuri, de ígérem, hogy csak egy-egy pillanatig és hogy fogom majd a kezét, utána pedig jól megpuszilgatom... Persze Dorka csak mosolygott rám, nekem pedig megint kijött a könnyem, hogy istenkém, hiába beszélek, úgysem érti és fogalma sincs, miért mosolyog...
A tanácsadásra érve kb. tizedikek voltunk megint, de később kiderült, sikerült überszar időpontban menni, mert a várakozás közel negyven percében utánunk már csak ketten jöttek, így jobban jártunk volna, ha inkább sétálunk egy jót az ácsorgás helyett. Dorkának amúgy igazából mindegy volt, mert bebólintott a babakocsiban. Mikor aztán vetkőztetni kezdtem, a mellettünk vetkőző fiúcska anyukájával szóba elegyedtem és azért kicsit elbeszélgettünk. Aztán mi jöttünk.
Odaadtam az asszisztensnek a kis listámat, amit felírtam: K vitamin, D vitamin, fürdetőkenőcs, babaúszás igazolás és Cebion-csepp véleményezés. Jött a doktornéni, megvizsgálta Dorkát, aki közben nagyokat mosolygott rá. Megállapítást nyert, hogy szépen fejlődő gyermek az enyém és nem csak szépen fejlődik, de még szép kislány is. Mindennel csak egyetérteni tudtam. Mázsálás következett: 6600 g. Azta - gondoltam magamban, tényleg derék, megint sikerült 800g-ot gyarapodni egy hónap alatt. Aztán jött a hasra fordítós mutatvány és bal oldalon a Di-Per-Te, jobb oldalon pedig a Prevenar várakozott, hogy Dorottya popójában landoljon. Szorítottam a kis kezét és néztem erősen a szemébe, hogy kitartást kívánjak, de már jött is az első bökés. Sírt. Aztán jött a másik. Kicsit jobban sírt. Az asszisztens rányomizott vmi gézlapokat a pöttyökre és összenyalábolta a lányomat, akiért én már érzésem szerint egy örökkévalóság óta nyújtottam a kezemet. Szorosan magamhoz öleltem a zokogó lánykát, aki ekkor abbahagyta a sírást és kettő további hüppentés után teljesen megnyugodott... Gyorsan elvettem az addigra kész receptjeimet és gyorsan megkérdeztem, hogy K vitaminost miért nem kaptam. A doktornő erre megkérdezte, hogy eszik-e már Dorka gyümölcsöt. Mondtam, hogy nem, anyatejen kívül nem kap semmit. Jó - mondta - , akkor gyorsan álljunk neki és két hét múlva már kapjon főzeléket is. Imígyen pedig nem lesz szüksége K vitaminra. Meg is kérdezte a védőnőt, hogy miért nem beszéltük ezt már meg, mire ő gyorsan mondta, hogy úgyis holnap jön hozzánk, akkorra volt időzítve. Nagyon nem tetszett ez nekem, mármint ez a szinte lecseszős izé, de nem álltam neki vitatkozni az orvossal, gondoltam, hogy majd nyugodt körülmények között megbeszélem én ezt a hozzátáplálós dolgot a védőnővel, illetve elmondom majd, hogy én mennyivel másképpen gondolom és mennyivel másképpen fogom csinálni. Semmiképpen sem a meztelen, frissen szúrt gyerekkel az ölemben akartam ezt kitárgyalni, úgyhogy a még gyorsan a kezembe kapott babauszis igazolással együtt kiballagtam a rendelőből.
A vetkőzős szomszédaink még mindig várakoztak, így amikor a csajszi meglátta, hogy a pelenkázóra letett lányom nagy mosolyokat szór felém, megkérdezte, hogy "akkor mégsem kaptatok oltást?" Nagyon-nagyon büszke voltam Bóbickámra és ezt egy csomó puszi és nagy ölelések között többször tudtára is adtam, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy így hozom ki a babámat két szuri után az öltözőbe. Mikor elkészültünk, nem vittem azonnal haza, hanem sétáltunk még egy kicsit, nagyon kellemes volt az idő (hűvös, de napsütéses), Dorka is bólintott még egy sort, én meg közben azon kattogtam, hogyan ne vesszek majd össze nagyon pénteken a védőnővel, merthát olyan jól megvoltunk eddig. Azt tudtam csak, hogy nem szeretném a lányomat két hét múlva már főzelékkel kínálni és egyenlőre még almát sem szeretnék neki adni, szeretném őt féléves koráig (ha erőm és a tejem mennyisége engedi) kizárólag anyatejjel táplálni. Ha bizonyítani tudja bárki, hogy ezzel halálosan vétek a gyerekem ellen, akkor változtatok a nézetemen, de amúgy nem.
Kicsi Angyalkám a nap további részében abszolút úgy viselte magát, mintha mi sem történt volna és este sem volt még csak hőemelkedése sem, így aztán még a megelőző fél kúpot sem kapta meg. Az este-éjszaka viszont már más volt. Fogzásra gyanakszunk nagyon, mert az utóbbi napokban minden este előfordult, hogy lefekvés után max. egy órával Dorka fájdalmas sírása töri meg a csendet. Olyannyira vígasztalhatatlanul sír, hogy a fej és hátsimi a kiságyban mit sem ér, és ha kiveszem és az ölemben ringatom, úgy is hosszú percekig zokog, mint akinek nagyon fáj valamije. Csütörtök este ez már odáig fajult, hogy engedtem Apa unszolásának és magam mellé vettem Dorkát a nagyágyra, miután sikerült megnyugtatni, hogy velem töltse az éjszakát, Apa pedig a babaszobában heveredett le a szivacson (elférne Ő is velünk, de fél, hogy ráfordul Dorkára éjjel, mert megfeledkezik róla illetve a horkolása sem túl idilli aláfestése az éjszakának). Hajnali fél kettőkor fura hangra lettem figyelmes: Bóbicka nagyon nehezen vette a levegőt, kínlódott szegénykém és nagyon tortyogott az orrocskája. Egy darabig csak figyeltem, nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Kettőkor előkerült a porszívó és kiszippantottam a Kicsinyem orrocskáját, aki hálás mosollyal díjazta ezt és miután megetettem, hamar vissza is tudott aludni. Feküdtem mellette és csak figyeltem, ahogy lélegzik, már sokkal tisztább volt a levegővétele, mint előtte. Nagyon nem szerettem volna, ha megbetegszik, mert nagyon féltem tőle mindig is, hogy mi lesz, ha beteg lesz... De hát ezt úgysem tudja az ember kikerülni, lehet bármilyen körültekintő is. És hát nem is tudtuk kikerülni. Azóta is megy a Sterimar és az orrszívás, bár a múlt éjszakánk szerencsére jól alakult egyetlen ötórai ébredéssel, majd a reggelit negyed 10-kor fogyasztotta el a kisasszony. Én persze egy csomószor megnéztem, hogy minden rendben van-e vele és hogy milyen a kis hangja, így ő lényegesen pihentebb, mint én, de hát ez már csak ilyen. Láza, sőt hőemelkedése sincs továbbra sem, így bízunk benne, hogy "csak" egy nátháról van szó, amit ennek a hülye hűvös időnek köszönhetünk. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a körülményekhez képest a legjobban érezze magát, bár a hangulatán igazán nem látszódik, hogy betegecske. Arra viszont rájöttem, hogy ebben a szituban az ember csak este, lefekvéskor ér rá aggódni, nappal minden erejével arra összpontosít, hogy a kis beteget segítse.
Most ott tartunk, hogy már nem jön semmi a nózijából, ám a tortyogás megvan. Épp most cseppentettünk neki orrcseppet és Apa készített egy nagy adag gőzölgő kamillás főzetet a szobájába fertőtlenítés és felszaggatás gyanánt. Annyi biztos, hogy nagyon jó illat van Dorkánál, reméljük, hatékony is lesz a cucc. Bízom benne, hogy mielőbb meggyógyul a Magzatom...Mi azon vagyunk.
Milyen érdekes - az orvosnak nem az a célja, hogy 6 hónapos koráig csak anyatejet kapjon a gyermek? Én sem értettem nálunk a helyzetet - pont én is Konakion-t kértem. Szerintem a glutén miatt erőltetik a dolgot amúgy.
VálaszTörlésA kamillás főzettel jó ötletet adtál, erre mi nem is gondoltunk. Jobbulást Dorkának!!!