2012. szeptember 22., szombat

Védőnői látogatás, hozzátáplálós megbeszélés

Szóval megérkezett pénteken a védőnéni. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan fogunk konszenzusra jutni ebben a hozzátáplálás témában, mert tényleg nem akartam nagyon összerúgni vele a port.
Érkezése után elmondta, hogy Dorka milyen ügyes volt a szurinál, majd elmondta, hogy mostanra nagyjából mit szoktak csinálni a gyerekek. Főként a nyúlkálás volt a középpontban, amivel minden oké nálunk és amikor megemlítettem, hogy a lányka még nem fordul hátról hasra, teljes nyugalomra intett. Azt mondta, nincs ezzel semmi gond, majd csinálja, ha akarja. Ösztönző mozdulatsornak azt ajánlott, amit mi is csinálunk (takarón, pléden fektetve a pléd két sarkát megfogva oldalra gördítjük és onnan szépen át is fordul magától hasra, majd a kezét is szépen ki tudja venni). Mi ettől függetlenül hétfőn megyünk újra a Gézengúzhoz Dorkát megmutatni fejlődésileg és ott is mondanak majd valamit erre a mégnemforgásra. 
Miután ezt szépen kitárgyaltuk, témát váltottam. Megkérdeztem, hogy mennyire van kőbe vésve ez a "gyorsan adjon neki gyümölcsöt, két hét múlva pedig főzeléket" dolog és mielőtt elmondhattam volna a további gondolataimat, a védőnéni legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy ne is törődjek vele!! Miután Dorka pusztán anyatejesként is szépen gyarapodik, így ő egyáltalán nem látja szükségét annak, hogy fél éves kora előtt almáztassuk meg főzelékeztessük, ám ha szeretném, akár két hét múlva meg is kóstoltathatom vele az almát. Ha meg nem, akkor nem, az sem baj. Őszintén szólva nagyon meglepődtem, hogy ennyire nincs összhangban a védőnő és az orvos véleménye ebben a témában, de mindegy egyenlőre. Örültem, hogy nem kell ezen balhézni és nem kell műhümmögnöm sem úgy, hogy aztán meg hót' az ellenkezőjét csinálom. Elmondta azért a gyümölcsös verziót, hogy mit hogyan, aztán nagyjából a főzelékeket is, de az mondta, addig még úgyis találkozunk és akkor majd újra átbeszéljük. Amúgy a következő találkozókor (okt. 19.) már Dorka majdnem fél éves lesz, úgyhogy tényleg komolyan gondolta, hogy szerinte nem érdekes, ha később állunk neki. Azért tényleg nem értem, hogy egyik oldalon az van (pl. doki), hogy amint megemlítettem egyszer, hogy mintha kevesebb lenne a tejem, azonnal írt tápszert (persze eszem ágában sem volt még csak kiváltani sem, inkább bevetettem a Laktoherbtől a sörön át a másfél óránkénti ha kell-ha nem szoptatásig mindent és lett is eredménye szerencsére, lekopogjam, azóta is rendben minden) illetve adjunk már négyhónaposan gyümölcsöt, a másik oldalon pedig a féléves korig kizárólagos anyatejes táplálás az ukász. Én igazán a második verzió mellett vagyok, plusz még arra is gondoltam, hogy azon túl is tolnék a dolgon három hetet a lányka koraszülöttsége miatt (azért hármat, mert ha három héttel később születik, már nem számított volna korababának), de ezt lehet, hogy hagyom. Mindenesetre a védőnéni azért mondta, hogy ha megkóstoltatnám Dorkával az almalevet a hónap folyamán, az nem volna baj, de ha nem, úgy is jó. Még majd agyalok rajta, bár nem látom Bóbickán azokat a jeleket, amiket írtak is, hogy a hozzátáplálásra megérett babáknál megfigyelhető, lásd pl. kinézi a számból a kaját. Azt lesi, hogy mit csinálok, de a kaja nem izgatja. Szóval még elválik és lehet, hogy ebben is beadom kicsit a derekamat, mint a cumi kérdésben, pláne, hogy ma eltetettem a hozzánk közeli bizományiban egy irtó jó etetőszéket, amit már majdnem összevateráztam. Nagyon klassz, hiperszuper és a legfontosabb, hogy jó stabil, sokfunkciós (dönthető, magasságban állítható és összecsukható) és irtó szép állapotban van, nem is tudom, ült-e benne gyerek valaha. Így sem olcsó, de az eredeti ár töredékéért vesszük és reméljük jó sokáig kiszolgálja majd a kis lakóját. Örülök, hogy szerencsésen megtaláltuk ezt, mert a majdnem megvett vaterás szék kicsit még drágább is volt, plusz még a postáért is fizetnem kellett volna, arról már nem is beszélve, hogy a felrakott négy kép alapján kellett döntsek, nem pedig úgy, hogy jól átnézem és megtapizom.  Hétfőn délután megyünk el érte, ha Apa hazaért a munkából. Már nagyon várom, hogy áttörölhessem és eltehessem egy hónap múlvára.
Elmondtam aztán a védőnőnek, hogy voltunk Kerekítőn, amit nagyon jó ötletnek tartott és beszéltünk a babaúszásról is. Egyenlőre úgy néz ki, hogy a Págisz-osra fogok ráérdeklődni, mert úgy tűnik, a Rezidencia végleg befuccsolt. A védőnéni infója szerint nemfizetés miatt lekapcsolták a melegvizet, úgyhogy most mindkét ott órát tartott oktató új helyszínt keres, egyenlőre sikertelenül. Úgyhogy azt hiszem elkezdjük a másikat, aztán meglátjuk. Igazolásunk mindenesetre van, már csak a kis betegnek kell kigyógyulnia a kórságból. 
Örülök nagyon, hogy a védőnőnk ilyen kedves és rugalmas, remélem, hogy tényleg igaza van a dolgok többségében és nem csak "túl megengedő". A lényeg, hogy jó hangulatban és sok okosságot átbeszélve töltöttünk együtt ismét egy jó órát. 

3 megjegyzés:

  1. Juj, érdekes a dokid hozzáállása, és védőnőé is. Valamint az is, hogy egymás mellett dolgoznak és mégis ennyire nem egyezik a véleményük, plusz hogy a védőnő csak akkor fejti ki a véleményét, amikor a DOKI nem hallja. És nem foglalkozz azzal amit a doki mond.... Tök egyetértek veled, és hasonlóan gondolkodom a hozzátáplálásról valamint a fél éves korig szoptatásról, de mi lelte a háziorvosokat?! Én dokim is már a 3 hós oltásnál csodálkozott hogy nem adok főzeléket a gyereknek?! :O és a védőnőm is ugyanezt a követ fújja (szerencsére a jó követ) mint a tiétek: hogy fél éves korig szoptatás. Nem is értem komolyan mondom... :/
    Ha valaki nem ilyen határozott a témában mint például Te, akkor simán befolyásolja egy ilyen vaskalapos doki, pedig az anyatejes táplálásnál nincs egészségesebb a világon.
    Na, bocsi, hosszú lettem, de meglepődtem... :)
    Jobbulást a gyönyörű Bóbickának!

    VálaszTörlés
  2. Nálunk a Lili 10 hónapig csak szopott. Minden mást kiköpködött. A végén már elég girnya volt. Tisztára oda voltam hogy Léna sem fog enni, ezért öt hónaposan kipróbáltuk az almát. Szereti. Nem váltottak vele ki szoptatást de csemegének kapja. Szerintem ez is olyan dolog mint minden más. Mindenki a saját szíves sugallata járjon el, az a legjobb. :-D Napsugár

    VálaszTörlés
  3. Aranyosak vagytok! Valóban nincs két egyforma gyerek, meglátjuk, Dorka milyen evő lesz. Remélem, hogy jó, bár ez nem kívánságműsor... :)

    VálaszTörlés