A szabadság utolsó napjai Kanizsán

Mi ugyebár vasárnap indultunk Harkányba, anyuékhoz pedig hétfő reggel érkezett a kedves szakmunkás, aki elvállalta, hogy a jelenleg meglevő cserépkályhát lebontja és újra rakja, tekintve, hogy már öregecske és ráfér. Miután emberünk végzett, megérkeztek az újabb szakik, a festők, aki pedig a konyha-étkező-előtér szentháromság falainak festését voltak hivatottak abszolválni. Megtették. Így adott is volt a feladat a nagy harkányi láblóga után: kiganézni a festők után.

Persze, volt ott azért fóliával takargatás, de hogy hol, azt nem tudom, mert gyakorlatilag Ricsivel mindhárom helyiségben térden csúszva mosogató szivacs dörzsijével vakartuk ki a járólap fúgákból a festékpöttyöket... Isteni mulatság! Aztán a konyhaszekrény, az ajtókeretek, ablakok... A lényeg, hogy nem unatkoztunk, a péntek-szombati programunkat bőven biztosította. Ricsi közben reggelente még a mamánál is ténykedett nem keveset, így úgy döntöttem, hogy én személy szerint a hét hőse címet adományozom neki. Vivát Ricsi!!

Vasárnap késő délelőtt indultunk vissza Győrbe. Nagyon rossz volt. A mamától való búcsúzkodáskor még én is elpityeredtem magam. Aztán anyuéktól is búcsút véve autóba ültünk és haza indultunk. Szinte egész úton nem szólaltam meg. Valahogy most jöttem rá istenigazából, hogy akik igazán, feltétel nélkül szeretnek, azok nagyon messze vannak tőlem. Ricsi is szeret, és Ő is a családom része, de a családom mindig a családom marad. Úgyhogy szegény Ricsinek kell egy csomó mindent pótolnia itt, a Győrben.. Persze, a mamám főztjét még Ő sem tudja pótolni... Azt ennyire szeretem, mint ahogy az otthoniakat is:

Holiday-Harkány 2.rész

Nos, nem mentünk Beremendre. Újra Siklós és Villány lett a célpont. Hamar bedobtuk a félpanziót és miután átkocsiztunk Siklósra, megálltunk "megfagyasztani a pillanatot" Siklós egyik kis szökőkútjánál. Ezek a kirándulások egyébként leginkább a fotózásról szóltak, mintsem arról, hogy milyen látnivaló eszmei mondanivalóját tudjuk magunkba szippantani... Szóval Siklós és szökőkút:

Ezt követően egyéb beszippantani-való után néztünk: átnyargaltunk Villányba. Ismételten a Günzer féle pincét vettük célba és most én ittam egy pohárka bort. Olyan különlegesnek találtam, hogy egy jó darabig csak szagolgattam, annyira gyümölcsös meg zamatos volt. De nem csak illatos volt, finom is. A lényeg, hogy elfogyott az az egy deci. Ricsi közben pedig csak fotózott:

Hazafelé persze mindenféle részegesnek elmondott, mert jó kedvem volt...

 

Az utolsó teljes napunk nagy részét a wellness-ben töltöttük, és dél múltával a jó időre való tekintettel már a napozóteraszra is kifeküdtem. Este aztán nem kicsit néztem ki hülyén - az elejem piros, a hátsó felem fehér volt. Gratula hülyelány! Kb. úgy néztem ki, mint egy keletnémet turista, aki egy napot töltött a Balatonon...

Szóval a wellness, majd egy újabb háromnegyed 6-os vacsora után úgy döntöttünk, irány Pécs. Több szempontból is jó döntésnek találtuk az esti városnézést: egyrészt (ami nagyon fontos) nem kell 6 után parkolódíjat fizetni. Másrészt múzemba úgysem akartunk most menni, már voltunk 5 éve mindenhol, ahol szerettünk volna. Harmadrészt az esti fények... Hát igen, este nagyon más arcát mutatja egy város, pláne egy amatőr fotósbrigádnak nagy kihívás... Persze az állványt nem cipeltük magunkkal, pedig nem kevés kép esetében nagyon jó lett volna (aki fotózik, tudja miért), de azért így is született egy két értékelhetőnek mondható kép.

 

 

Amikor beértünk a városba, a főtéren (Széchenyi tér) épp szerb táncház volt, nagyon jó kis hangulatba csöppentünk bele:

 

Aztán kattogtattunk még párat, sétáltunk egyet a forgatagos Király utcán,

majd este tíz felé visszaügettünk a rezidenciára.

 

Csütörtök reggel már kissé búsan költöttük el a reggelit, aztán újra Kanizsa felé vettük az irányt. Az idő kedves volt hozzánk - miután eljöttünk, elkezdett szakadni az eső, s szinte az egész napra ez volt a jellemző. Hazafelé azért bementünk még körülnézni a pécsi Árkádba (na nem mintha Győrben nem lenne, de azért az mégsem ugyanaz, nemde?), majd a kocsiból a szakadó esőt nézve konstatáltuk, hogy mennyire jó ötlet volt, hogy nem a hazaútra hagytuk a pécsi belváros megtekintését... Aztán persze remek ötletem támadt útközben: Nézzük meg Orfűt! Ricsi nem nagyon rajongott az ötletért, mondván, mi a frásznak kell nekünk esőben Orfűt nézni, de mivel egy áldott jó gyerek, a megfelelő leágazásnál követni kezdte az Orfű irányát mutató táblát. Azt hiszem kb. 5 km után gondolhatott először arra a pillanatra, amikor megismert és erősen kívánta, hogy bár akkor keveredett volna a 2-es busz kerekei alá... Nem részletezném, maradjunk annyiban, hogy nagyon-nagyon válogatott kedvességek hangoztatása közepette jutottunk el Orfűre... Az út nem volt hosszú, de abban az ítéletidőben valóban nem ez bizonyult életem legjobb gondolatának. Azért amikor odaértünk, kiszállt. Így nézett ki a helyzet:

Aztán már tényleg hazaindultunk. Délután már nagyon vártak bennünket Kanizsán, mamus még mondta is, hogy mennyire hiányoztunk Neki..

Jó volt, pihentünk, sétáltunk, kirándultunk, sokat és jókat ettünk, finom borokat ittunk, és hódoltunk minden egyéb élvezetnek is, ami már szintén nagyon ránk fért!

Ahogy a költő mondja: Szép volt, jó volt, kevés volt.

Holiday 2011 - Harkány 1.rész

Szóval két hete pénteken is azzal kezdtem a napot, hogy megnéztem, milyen kuponajánlatok érkeztek a neten. Az aznapi: Dráva Thermal Hotel- Harkány****. 3 nap-2 éjszaka, félpanzióval két fő részére 24.990Ft. Hm. Asszem ez nem olyan rossz... Kanizsa is útba esik (ha útba ejtjük), pihenünk is, félpanzió is van, nahát! Gyorsan megbeszéltem Ricsivel és mivel akár több kupont is lehetett venni, így kettőre be is neveztem. Így történt tehát, hogy júl.31-től aug.4-ig Harkányban tömjük a fejünket és áztatjuk az áztatni valónkat!

Vasárnap érkezés után elmentünk Siklósra (körbejártuk a várat és fotóztunk), Villánykövesdre a háromszintes pincesorhoz és Villányba (pincenézőbe), majd visszatértünk "megenni a félpanziót" (kedves Zoli kollégám dumája).

 

 

Hétfőn délelőtt a wellness-ben nyomtuk az ipart: úszkálás, gőzfürdő, infra-és finn szauna, sókamra - egyszóval kánaán. Délutánra úgy gondoltuk, hogy elmegyünk újra tüzetesebben megvizsgálni Siklóst, de Ricsinek más ötlete támadt. Felfigyelt egy Máriagyűd-táblára, amiről vmi kegytemplom-féleség jutott eszébe. Menjünk oda. Itt az a jó, hogy minden érdekesség 20km-en belül van, Máriagyűd konkrétan 5km. S bár nem vagyunk vallási fanatikusok, sőt egyáltalán semmilyen vallásnak nem hódolunk, azért csak elballagtunk.

A templomhoz érve készítettünk pár fotót, bent azonban nem lehetett. Volt bent egy olyan kis helyiség (külön kis kápolna szerű hely), ahol egy Mária szobor állt (ezt az egyet sutyiban lekaptuk-homályos is lett),

a falon pedig egy csomó márványtáblán köszönték meg emberek tucatjai a kedves hölgy segítségét. És bár nem szoktam imádkozni, ez elgondolkodtatott. Míg Ricsi a templom főhajójában ült egy széken, addig én a kis helységben kucorodtam le és valamiért úgy gondoltam, talán megérne egy próbát, ha én is intéznék pár szót a Mária-szoborhoz. Aztán mikor kijöttünk a templomból, Ricsi megkérdezte: Te is azt kérted, amit én? Hát persze. Mindketten egy egészséges babát kértünk. Nemi meghatározás nélkül. Csak egyet és egészségeset. Nem szeretnénk mást... Aztán pár fotót még készítettünk a templomkertben, majd Ricsi buzdított, vegyek vmi kegytárgyat. Mondtam, hogy hagyjon már, nem kell nekem semmilyen angyal (a sajátunknál úgysincs szebb), meg mindenféle szentes cucc, nincs is hova kirakni, nem illik sehova. Azért odamentünk az árus hölgyhöz, akinél egy nem hivalkodó kis szobrocskát találtunk, amit mégis megvettünk. Mert azért mégis hiszünk azért benne egy kicsit...

Közben Ricsi mondta, hogy van feljebb valamilyen Kálvária-izé is (olyan képek, amelyeken Krisztus utolsó útját mutatják be), de ő nem találta eddig. Nosza, azért kerekedjünk fel és nézzük meg, hátha megtaláljuk. Megtaláltuk, hamar. A képek egy-egy kis tégla építményben voltak kiállítva egy meredek domboldalban és minden egyes alkotás Zsolnay porcelánból volt. Nagyon szépek. A domb közepe füvesítve, nagyon nyugodt, csendes hely. Míg Ricsi a gépet kattogtatta, leguggoltam a fűbe és csak néztem. Először csak úgy körbe meg szét, aztán koncentráltan a pázsitra szegeztem a tekintetemet. Nem hittem el, amit látok. Négylevelű lóhere! Biztosan az? Biztosan. Letéptem. Ricsi először azt hitte viccelek. Nem vicceltem. Még sosem találtam életemben sem négylevelű lóherét! Annyira megörültünk neki, el sem hittük, hogy ilyen szerencsénk lehet! Aztán a biztonság kedvéért jó alaposan átnéztem a füvezet nagy részét, mondván lehet, hogy itt minden lóhere ilyen, úgyhogy nehogy már azt higgyem, hogy ilyen kis jófej vagyok, közben meg... De nem. Az összes többi 3levelű volt. Gyorsan betettem a személyimbe lepréselni a kis növénykét.

Máriagyűdről eljőve azon filóztunk, hogy az egész kirándulásunk a véletlenek sorozata. Igazából eszünk ágában sem volt Máriagyűdre menni, max. Villányban akartunk volna beborozni.. Aztán nem nagyon szoktunk tempolomba mászkálni, pláne nem imádkozni, de valahogy mégis oda vitt az utunk és fohászkodtunk mindketten ugyanazért, anélkül, hogy megbeszéltük volna előre. A kis szobor egy új jel volt a sok giccs között, ám a megnézzük-nenézzük-najó kálvária-képekhez is a sors keze vezetett minket. És arra mekkora esély van, hogy egy kb. ezer négyzetméteres területen épp egy négylevelű lóhere mellé guggoljak le? Nem tudom, de nagyon a nullához közelít... 

Autóba ültünk, elindultunk visszafelé, miközben még mindig a szerencsés véletleneket veséztük ki, amikor is a semmiből előttünk termett egy gólya az út közepén... Ricsi nagyot fékezett, aztán a gólya elindult jobbra, aztán balra, eléggé megkavarodott csórikám, de ezért jól megnézett minket. Na, ezt már tényleg nem hittük el... Kicsit sok volt aznapra a véletlen. Mindenki abban hisz, amiben akar. Mi igazán semmiben (vagyis én azért a gondolat teremtő erejében igen), de azért úgy döntöttünk, akár tetszik-akár nem, ezt az aznapi sorozatot nem hagyjuk figyelmen kívül! 

Ma délelőtt ismét a wellnessben lógáztunk, majd 11-re a masszázs-helyiségben volt jelenésem. A tegnapi gőzfürdőm közben Ricsi furmányos módon foglalt nekem időpontot mára, így annyi volt már csak a dolgom, hogy az aromaolajat kiválasszam (narancsos-fahéjas lett), illetve élvezni a negyven perc relaxáló gyúrást. Bizonyisten, jól esett! Aztán újabb gőz-infra-uszoda kombináció, most pedig csendespihenőt tartunk (Ricsi lassan 4 órája alszik...).

Később talán Beremendre megyünk (van vmi Zsolnay kiállítás), vagy ki tudja. De igazán kit is érdekel?! Pihenünk, vagy mi a szösz?!

Holiday 2011 - Kanizsa

Ez is eljött, el sem hittük... Már nagyon ránk fért.

Ricsi már múlt szerda délután letette a munkát. Én úgy időzítettem, hogy még munka is legyen, de már haladjunk is a cél felé, így csüt reggel elindultunk Zalába. Útközben még elmentünk pár partnerhez, vettünk az Őrségben tökmagolajat (elfogyott a múltkori), majd az estét már Kanizsán töltöttük a mamusnál. Péntek reggel ismét munkához láttam, most Kanizsán, addig Ricsit bevittem anyuékhoz és segített apunak fát rakni. A délutánt újra a mamánál töltöttük, elmentünk papushoz a temetőbe, vittünk neki virágot. Szombat délelőtt anyunak segítettünk kipakolni az étkezőt, mivel hétfőre várták a cserépkályhás embert. Ügyesen és sokat haladtunk. Délután aztán vadászmulatságra voltunk hivatalosak az apu féle vadásztársasághoz. Ettünk finom pörköltet, sült husit, sétáltunk egy hatalmasat, láttunk fákat, madarakat és fotóztunk egy csomót.

Nagyon jó volt. Jó volt együtt lenni, jó volt sétálni és fejet üríteni.

Aztán vasárnap fél 12-kor elindultunk Harkányba. Ja, azt nem is írtam még, hogy megoldódott a nyaralás is. Már megint ügyes voltam, mit csináljunk...

A második pszicho-randi

Bár mikor elindultam, úgy éreztem, nem tudom, minek is megyek, hisz jól éreztem magam. De ez is, mint oly sok minden az életben, a végén igazolta a létjogosultságát.

Elmeséltem, hogy voltunk konzultáción, a konzival kapcsolatos kezdeti vegyes érzéseimet is említettem. Hogy úgy érzem, lehet, hogy halasztani kellene ezt a kezelést, mert nem érzem azt, amit az előző előtt. Azt az óriási várakozást. Most nincs várakozás, csak csendes baba utáni vágy. Azt mondta, nincs jó időpont a babavállalásra. Ám mégis, minden időpont jó. Nekünk különösen. Mi már meghoztuk a döntést, amikor belevágtunk az első Kaális konzultációba. Innentől minden időpont megfelelő. Úgyhogy ne várjam, hogy épp úgy érzek majd, mint áprilisban, hisz annyi minden történt. A mostani épp olyan jó időpont lesz, mint az előző.

A másik fő téma Csillu és Hanna volt. Nagy örömmel meséltem a doktornőnek a pénteken hármasban töltött napról. Elmondtam, mi mindent csináltunk, mennyit beszélgettem Babussal, hogy sokat nevettünk és hogy milyen kis aranyos és nyugodt volt. Csak picit sírt és az sem volt már félelmetes. A doktornő nagyon örült, hogy ilyen jó napunk volt és nagy előrelépésnek értékelte. Aztán beszéltünk a féltékenység kérdéséről is, elmeséltem, mi mindent látok már másképp és azt mondta, a múltkor még jobban sütött ez a szavaimból, de most úgy érzi, sokkal reálisabban látom a dolgokat.

Összességében mondhatom, hogy sok dicséretet kaptam és úgy értékelt, hogy nagyon sokat fejlődtem. Szépen kivehető a viselkedésemben, ahogy végigmegyek a gyász folyamatán és kifelé vagyok belőle. Úgyhogy legközelebb majd elegendő lesz, ha a beülti után találkozunk, ha jónak látom.

Asszem, jónak fogom látni. Jó volt a mai beszélgetés, sokat kaptam tőle. Legfőképp azt, hogy nem vagyok marslakó és hogy fejlődöm. És hogy el kell fogadjam, nem kell várjak a tökéletes időpontra, mert most fog eljönni...

Fotósblog

Tegnap este elkezdtem, ma délelőtt pedig kb. készre csináltam az eddigi képekből válogatva a fotósblogot. Úgy döntöttem, blogspot-os lesz. Semmi bajom a freebloggal, eddig is szépen rögzítette a mondandómat, csak hát itt századannyi megjelenítési lehetőség sincs, mint amott. Jobban formázható, személyre szabható, úgyhogy olyan lett.

Igyekszem majd folyamatosan töltögetni, ahogy időnk engedi fotózunk és dokumentálok is. Ricsi erre (mármint a dokumentálásra) abszolút alkalmatlan, nincs hozzá türelme, úgyhogy ez full rám marad, de nem bánom.

Az eddigi képek teljesen "nyersek", nincs rajtuk csinálva semmi (kivéve kettő, aminek kicsit levágtam a sarkát, mert egy-egy gyerek beleszaladt), de más nincs. Minden egyazegyben a géppel készült, a maga puszta valójában. Csillu ígérte, hogy megszerzi nekünk a Bori által is javasolt Lightroom-hoz való gyorstalpalót, aztán igyekszünk azzal még nagyobb csodákat csinálni.

Tanfolyamot még nem találtam, de majd akkor, amikor itthon leszek a babás pocakommal. Akkor majd két vérvétel között ráérek eljárni és tanulni.

Ja! A BLOGBAN LEVŐ FOTÓK NEM AZ ÉN FOTÓIM! KÖZÖS GYÁRTÁSÚ FOTÓK! Sőt, legtöbbjét Ricsi készítette, úgyhogy ami rossz, azt ő rontotta el! A jókért én kérem a dicséretet..

És a cím: bobitafotok.blogspot.com

Az ötödik évforduló

Július 15. Vagy 13. Legyen 15, az nem baj, ha péntekre esik. Jó? Jó.

Na, hát így lett a mi napunk a júli 15. Igazán jobb helyeken ez úgy van, hogy a megismerkedés napjáról szoktak a T. beutaltak megemlékezni, ez azonban nálunk kellően bajos lenne. Mi valamikor '96 környékén ismerkedtünk meg először (Ricsi a "főbérlőm öccse" státuszban létezett számomra), ám akkor még csak amolyan jó haverosan eldumálgattunk- elröhögcséltünk, ha néhanap összefutottunk.

Sok év után az új találkozóra 2006. július 9-én került sor, tök ártatlanul, aztán újabb találkozó július 13-án. Na ez az első délután, amit kettesben töltöttünk, beszélgetéssel, aztán az első igazi randi (kirándulás Pécsre) július 15-én történt. Akkor már kéz a kézben róttuk az utcákat és onnantól "jártunk" egymással hivatalosan. Szóval így a 15-e. Bár igazából mondhatni tök mindegy.

Azért a tisztesség megkívánja, hogy eme jeles napot megünnepelendő, Ricsi elhívhasson engem vacsorázni, megköszönve azokat a páratlanul gyönyörű napokat, melyeket nap, mint nap átélhet mellettem!Jó, mi? De minden szava igaz! Lássuk be, egy igazi főnyeremény vagyok, akit méltóképpen kell megünnepelni. Ehhez mérten irány a Pálffy étterem (Széchenyi tér).

A hűvöskés-szélfujdogálós idő ellenére a teraszra ültünk ki, ami először nem tűnt rossz ötletnek. Csak később, de akkor nagyon... Csontig fagytam. Meg is beszéltük, hogy ha más izgi dolog nem történik aznap, akkor is fogunk erre a napra emlékezni...

"-Emlékszel, az ötödik évfordulónkra?

-Az volt az, amelyiken úgy összefagytunk a Pálffy teraszán?

- Ja, az!

- Akkor emlékszem!"

Ennikét finomat választottunk: Ricsi valami szűzérmés-krumplis-zöldborsmártásos cuccot, én pedig fokhagymás scampis-tintahalas,bébipolipot ettem zöldsaláta ágyon. Nagggyon jó volt! Amikor a desszertigényünk iránt érdeklődött a pincér, szívem szerint forralbort kértem volna egy pokróccal, de kultúrember lévén maradtam a capuccino-nál. Fagyit a fent említett okokból nem kívántam... Aztán sétáltunk még egyet a városban, majd úgy döntöttünk, együnk egy szeletke sütit, úgyhogy beültünk a Matthias étterem-cukrászda belsejébe. Kb. harmadszor jártunk úgy, mint korábban. Negyed órája ültünk már az asztalnál (pedig előtte a pultnál kinéztük magunknak, milyen sütit kérünk, melynek legalább 3 pincércsaj szemtanúja volt), ennek ellenére még egy fejbiccentést sem kaptunk, hogy "Kispillanat, minnyá megyek, csak úgy kell tennem, mintha sok lenne a dolgom.." Miután kellően feltoltuk az agyunkat, felálltunk az asztaltól és eljöttünk. Az egyik szembejövő pincércsaj még köszönt is, hogy "Viszlát!" Idesanyád! Ricsinek mondtam is, hogy azért legközelebb (bár ez volt az uccsó, hogy a lábunkat betettük arra helyre, bár csudaklassz sütijeik vannak) oda kellene menni a pulthoz és meg kellene kérdezni a főnökúr jelenlétében, hogy meséljék el, kit kell ahhoz megszexuálni, hogy kaphassunk egy nyamvadt szelet süteményt? Aztán az is lehet, hogy bár burkoltan, de így akarnak vigyázni a vonalaimra.. Köszi.

Mindenesetre süti nélkül maradtunk, de kibírtuk. Hazajöttünk és aludtunk. Jön a következő öt év. Reméljük, annak legnagyobb részét már nem csak kettesben töltjük!