Első duplaszuris nap

Tegnap este már nézegettem, hogy is volt a Gonal-os történet. Újra visszaolvastam a blogban, külön tekintettel a légtelenítős részre, amit akkor elmulasztottam... Reggel csak sokára jutott eszembe, hogy ma már kettőt kell szúrni, azt is másként, de nem jöttem oly módon lázba, mint az elmúlt alkalommal.

Nyugodtság van. Magamat is meglepem ezzel a hozzáállással, de tényleg nem fújom fel a dolgokat különösebben. A baba utáni vágyakozás a napok előrehaladtával egyre nagyobb bennem, ismét kezdem érezni, hogy akár sikerülhet egy hónapon belül anyává válnom..

A technikai részt nem vittem túlzásba, de azért igyekeztem körültekintő lenni. Bevettem az első Prednisolon-t (ami egyébként szteroid gyulladáscsökkentő), majd elsőként a fél Gonapeptyl-t gondoltam beadni. Nem túl hosszas gondolkodás után úgy oldottam meg az előretöltött, üzemkész fecskendő megfelezését, hogy először is kinyomtam belőle a szokásos módon a légbuborékot, ami által a folyadékoszlop elnyerte tényleges nagyságát. Ezt követően (nem bíztam a véletlenre) elővettem egy kicsi mérőszalagot - ami minden rendes nő retiküljében ott lapul - és megmértem a töltet magasságát. 3,4cm. Ez osztva kettővel: 1,7. Megnéztem, hogy ez az érték hova esik az írással teli fecskendő oldalán: a "Gonapeptyl" felirat első "p" betűjéhez. Így aztán hájat csippentettem, szúrtam és p betűig nyomtam. Újra fertőtlenítettem és kész. Így csinálják a józan paraszti ésszel megáldott leányok...

Ezt követte a Gonal. Azt hittem bonyolultabb lesz (múltkor nagyon annak tűnt, elsőre legalábbis mindenképpen), de rájöttem, hogy csak akkor csináltam belőle nagy ügyet. És még légtelenítettem is... Az múltkori első, kb. 25 perces rettegéssel teli bénázást, most kb. 40 másodperc alatt oldottam meg, kupakok ide-oda helyezésével, tekeréssel, légtelenítéssel, szúrással és kattogtatásokkal együtt. Hiába, gyakorlat teszi... Másrészt pedig a higgadt hozzáállás sokkal ésszerűbben láttat mindent. 

Szóval nyugodt vagyok, teszem a dolgom és várom, hogy a szurik dolgozzanak. A napokban már nagyon éreztem, hogy a petefészkeim szenvednek: szegények már próbálták volna erősen termelni azokat a hormonokat, amik a tüszőéréshez és a babához szükségesek, én azonban minden reggel egy szúrással visszafeszegettem őket. Nagyon kellemetlen, de nincs mit tenni. Remélhetőleg úgy hatnak rám a szerek, ahogy a doktorok várják és a számunkra legjobb eredmény születik. Nem vágyom 18-20 tüszőre, csak jókra  és érettekre, legyen az akármennyi. A cél a néhány, szépen fejlődő embrió, akik közül a kettő legszebbet megkapva mami lehessek végre...

Ennek szellemében haladok tovább a Lenini úton....

Kriszti-fotózás

Már többször beszéltünk róla, hogy Krisztit le kellene fotózni majd a pocakjával, mert eddig senki sem tette nagyon és én szívesen vállalnám a fotós szerepét. Kedd délután kerítettünk erre sort.

Mivel munkából hazafelé menet mentem, így azon túl, hogy nálam volt a fényképezőgép és az új objektívem, nem sok előkészületet tettünk. Egy-két héttel korábban már néztem pár képet a neten, hogy ötleteket merítsek beállítás terén, de ott már nem volt annyi minden a fejemben. Egyetlen fix ideám az volt, hogy egy szál vmilyen virággal mindenképpen lencsevégre kapom. Na, ki találja ki, hogy mi volt az egyetlen, ami nem valósult meg?

Egy nagy rögtönzés volt az egész. Krisztit állítottam, ültettem mindenféle pózba, közben én is kerestem magam számára a megfelelő szöget, beállítást (a gépen is és magamon is), így én is álltam, ültem, sőt feküdtem is a cél érdekében. Ő meg mivel kedves, szó nélkül tűrt mindent a legnagyobb türelemmel. Innen is köszönöm még egyszer!

Remélem, hogy sikerül elérni azt a szintet, amit a nagy fotósok mondanak: Az elkészült száz képből kb. 20-ra mondják azt, hogy maradhat, aztán ebből 10 lesz az, amire azt mondják, hogy "na, ez jó lett!" Majd leszokom arról, hogy azt gondoljam, hogy minden kattintás tökéletes képet szül. Ilyet még a nagyok sem tudnak, így csak remélem, hogy a délután folyamán született legalább 10 vállalható kép...

Még folyamatban vannak az utómunkák és Krisztit is meg kell kérdeznem, hogy feltehetek-e pár képet majd ízelítőül...

A keddi Kaáli-látogatás

Szép, 29 napos ciklust produkálva szombat délelőtt (úton Pest felé) megérkezett végre a mensesem, így azonnal telefonáltam az Intézetbe, hogy 1.napon vagyok, gyorsan mennék vérvételre! Mint kiderült, nem ettük ezt olyan forrón (sőt, később kiderült, hogy inkább langyosan ettük), úgyhogy keddre kaptam időpontot.

A reggeli vérvétel után 10.45-re mentem, és szinte hajszál pontosan akkor mehettem is be Kőrösi doktorhoz. Átnézte a múltkori kezelés menetét és megkérdezte, milyen gyógyszeres kezelést kaptam a 3 inszem alkalmával. Mikor közöltem, hogy semmilyet, nagyon örült, mert igazolva látta, hogy mindig volt spontán peteérésem és ez nagyon biztató jelnek vette. Szóval a múlt szinte teljes ismeretében írt még fel Gonapeptyl-t (amiből már aznap reggel szúrtam be a 12-iket), de úgy, hogy másnap még egészet, csütörtöktől pedig már csak napi fél ampullát kell beadnom. Hirtelen átgondoltam, hogy hogyan is fogok én beadni fél ampulla előre töltött szurit, honnan tudom majd, hogy menni a fele... De elhessintettem, gondoltam, okos vagyok, majd kitalálom. Emellé írt még a múltkorihoz hasonlóan tüszőnövesztőnek Gonal-F-et, és nagy meglepetésemre csütörtöki kezdést írt a papírra. Gyors számolás után rájöttem, hogy akkor már a 6.napon leszek. Persze nem vitáztam, ha 6.naptól növesztünk, akkor onnantól növesztünk. Nem volt még long protokollom, bízom benne marhára, hogy már nem is lesz soha az életben, mert egyrészt embertelen ez a sok szuri (és nem tudom, meddig fog tartani egyáltalán, de 10 nap még biztos), másrészt egyáltalán nem akarnék már stimulálást, mert szeretnék már inkább mami lenni... Szóval a Gonal mellé kaptam még egy Prednisolon nevű tablettát is, szintén csütörtöki kezdéssel napi egyet kell bevennem. A Gonapeptyl és a tabletta a punkcióig alkalmazandó, a Gonal-t pedig vasárnapig írta ki a doktor úr. Hétfőn újra vérvétel és uh (akkor már szerintem Boga doktor lesz), és megnézzük, hogy reagálok az elmúlt 14 napra.

Távozás után gyorsan felmentem a fórumra és megnéztem fent van-e az infó, amire vártam. Fent volt! A lényeg, hogy egy lány tavasszal megvette magának a Gonal-t, mert már ki volt írva a kezelése, ám hiába várta a kezdést, nem jött meg a mensese. Kiderült, spontán várandós lett, így a feleslegessé vált szurijára lecsaptam. Mindenki jól járt, a 30ezres szurit 20ért megvettem tőle, így a patikában már csak a fennmaradó Gonapeptyl-t és a tablettát kellett kiváltanom, mindösszesen 14.500Ft-ért... Örültem, ő is örült, remélem szerencsét hoz a szurija!

Kőrösi doktor nagyon kedves volt és valahogy nagyon megnyugtató volt számomra a jelenléte. Nem tudom megmagyarázni, miért. Jó, hogy elindított, aztán Boga doktor befejezi a dolgokat. Jó lesz minden! Jónak kell lennie!

 

Augusztus 20-i kirándulás

A szülinapi rendezvénysorozatom második napja alkalmából az ország vezetése idén is megrendezte Budapesten az augusztus 20-i programokat vízi- és légiparádéval, Ízek utcájával, koncertekkel, felvonulásokkal, országtortával és tűzijátékkal. És mivel így tettek, illetlenség lett volna épp nekünk nem részt venni az ünnepségen, így szombat délelőtt legnagyobb örömömre nyakunkba vettük Budapestet.

Okosan kitaláltuk az odaérkezést, a többi cselekedetünket az abszolút sponteneitás vezérelte. Letettük a Déli-Pu. mellett egy kis utcában az autót és megtámadtuk a metrót. Azért döntöttünk a Déli mellett, mint bázis, mert a piros metró vonalán volt a legtöbb dolog, ami érdekes lehetett. Szóval az aluljáróban a jegypénztárnál gyors osztás-szorzás után vettünk egy-egy napijegyet és irány a földalatti vonat. Bár már én is régen ültem metrón, de Ricsi különösképpen élvezte. Ez a metrózós dolog eléggé kimaradt az ő életében, így ennek köszönhetően a nap jókora hányadát ezzel az utazási formával abszolváltuk.

Először is elmentünk a Kossuth térre azzal a céllal, hogy részt veszünk az aznapi parlament-látogatáson. Mikor odaértünk, gyors ütemben letettünk a tervünkről, miután megláttuk, hogy a komplett Kossuth teret állja körbe a bejutni kívánó publikum. Kiegyenesítve a sort szerintem kb. 500m-es lehetett... És ugye nem úgy van, hogy szépen sorban szállingózik be mindenki, hanem 40-45 perces turnusokban engedik be az embereket, úgyhogy lehet, hogy még éjfélkor is akadtak páran, akik várakoztak.. Ellenben megnéztünk egy épp akkora aktuálissá vált díszőrség-váltást és a katonazenekar is játszott jópár taktust. Nyomtunk (99%-ban Ricsi) "néhány" képet, aztán újra metróra szálltunk. Apropó fényképezés: szerintem Ricsi azért is élvezte annyira a napot, mert jó sokat lehetett gyakorlatozni a masinával.. A nap folyamán csináltunk legalább 400-500 képet, ennek kb. 95%-át az én kis szipálmártonom..

Szóval metró, Batthyányi tér, Ízek utcája. A felszínre feljőve jobbra-balra sátrak, bennük ételek-italok. Nem voltunk túlzottan elragadtatva, de azért nagyjából megnézegettünk mindent. Ittunk egy szörpit (az sem volt nagy szám), aztán elkezdtük kutatni, hol osztják azt a bizonyos kecskeméti barackos kölestortát, ami az év országtortája lett (mint az én szülinapi tortám..). Megtaláltuk. S bár nem ingyen volt (450Ft/db) és egy 10 percet sorba is kellett állni érte, de nekünk megérte. Nagyon igazi volt benne minden, nagyon jó arányban. Utólag sok negatív kritikát hallottunk, hogy mennyire szar volt, meg rossz lekvárral volt töltve és a tetején is kompót volt.. Hát a miénk nem olyan volt, az tuti. Rájöttem, hogy nem egy szériából kaptunk, úgyhogy aki előtt állt sorba (pl. délelőtt), az biztos, hogy egy másik cukrász által készített sütiből kapott. Szumma-szummárum: nekünk nagyon-nagyon ízlett a torta! Aztán szép lassan megérkeztek a hajók és a repülők is a parádéra, de az egész nem volt egy fergeteges akármi. Megnéztük, néha mondtuk, hogy hűűű, meg háááá, de gyakran nem fordult elő.

Ezzel le is zártuk a parádét, ideje volt újra metróra szállni!

Köszönhetően a korlátlan napijegynek, elkacsáztunk a Hősök terére, majd ott pár fotó után elsétáltunk a városligeti tóhoz. Csónakázni sajnos nem sikerült, mert nem akartunk még ott is sorban állni a ladikokért, így leültünk a tó partjára és ittunk egy kávé-kapuccsinót. Nagyon jól esett minden: a látvány, a kávé, a viszonylagos nyugalom, a kellemes napsütés, a szellő és nem utolsó sorban az ülés.. Álltunk addig annyit, mert szegény csóri díszőrség...

 

A szieszta után elmetróztunk az Oktogonra, ettünk, majd séta az Operáig. Onnan átmentünk a Vörösmarty térre nézegelődni,

majd újra metróztunk egyet, csak úgy, a nagyvilágba. Átszálltunk, kiszálltunk, beszálltunk. Ricsit irtóra élvezte! Aztán a Nyugatinál átszálltunk a 4-es villamosra, mellyel a Moszkva térre (ja, már Széll Kálmán - nem tudom, mi a bánatnak kellett átnevezni szegényt) mentünk, majd onnan újra a Batthyányi térre. Kicsit szédítőnek tűnhet, de addigra már este 8 óra volt. Szóval ott vártuk meg a tűzijátékot is. Kiváló hely volt, épp az új kivilágítását mutató Parlamenttel szemben, és mind a négy kilövési helyszín tökéletesen látható volt. S bár mindig a vége a legizgibb, 3 perccel fél 9 előtt odaosontunk a metrófeljáróhoz, ahol a hasonló gondolkodású szemfüles családok már szintén osonkodtak. Mindezek folyományaként szinte üres metrókocsival jutottunk vissza a Délibe. Olyan volt, mint a Mátyás királyos mese: láttuk is, meg nem is a tűzijátékot. De mivel Ricsi még nem volt pesti parádén, így állítása szerint már így is sokkal többet kapott, mint eddig valaha is.

11-re értünk haza fáradtan, de egy igazán eseménydús és roppant kellemes nappal a hátunk mögött. Nagyon-nagyon jól éreztem magam!!

34 éve ilyenkor...

...halvány fogalmam sincs, mi a túró volt. '77. augusztus 19-e akkor is péntekre esett és Anya bizonyára tök mással volt elfoglalva, mint az idei augusztus 19-én. Várta, hogy megszülessek. És én jó gyerek voltam már akkor is, szót fogadtam. Kisebb voltam, kimondottan szép és hamvas bőrű. Mára csak a pufók test maradt az akkori mivoltomból.

Az idei szülinapom egy közepesen erősen jó szülinapnak volt mondható. Első köszöntőgyerekem természetesen Richárdom volt, aki az örökbecsű Halász Jutka slágerrel (gy.k. : Boldog születésnapot) ébresztett és sok-sok puszival. Aztán a reggel egy csomó üzenettel folytatódott, amiket a fészbúkon kaptam. Olyan emberek is meggratuláltak, akikre álmomban sem gondoltam  volna. Nagy találmány az internet, mindenki láthassa! És bár nem nagy kunszt elvileg rábökni egy "Felköszöntöm" gombra és odaírni valakinek, hogy Boldog szülinapot, mégis jó érzés, hogy ennyien vették a fáradtságot. Nagyon jól esett. Aztán persze a hozzám közelebb álló személyek telefonon és sms-ben köszöntöttek fel, többek közt a fórumos lányok is, ami szintén nagyon jó érzés volt. Igazán nem tulajdonítottam nagy jelentőséget ennek a szülinapnak, legalábbis az évek számát tekintve, míg Kriszti barátném fel nem hívott azzal, hogy nyugodjak meg, mert a 34 közelebb van a 30-hoz, mint a 40-hez... Kérdem én, minek ellenség, ha az embernek ilyen kedves barátnője van...? Aztán anya is felköszöntött, bár ő nem az a köszöntő-gyerek típus. Ő "csak" megszült, úgyhogy ha úgy vesszük, talán őt kellene ünnepelni, hiszen ő döntött arról,  hogy világra hozza az emberiség eme kiváló példányát: Engem.

Úgy gondoltam, meglepem magam valami kiváló elfoglaltsággal a becses nap alkalmából és olyan dolgot fogok csinálni, amit nagyon szeretek. Ez pedig nem más, mint a babaruha-sopppping!! Irányba állítottam magam a plázás turkáló felé és behasítottam. Bár mindkét családi apróságnak igyekeztem volna mazsolázni, egy gyakorló anyuka (akivel egy perc alatt összehaverkodtam a bébirucis teknők fölött) rádöbbentett, hogy a másfél éves fiúcskáknak való ruhák utáni sikertelen kutatás általános tendencia. Úgy tudnám kb. érzékeltetni a túrás folyamatát, hogy míg átforgatok 20 db bármit, abból 19 kislányos és 1 fiús. Alkalmi barátnőm irigykedve figyelte, ahogy válogattam a jobbnál jobb farmerszoknyákat és virágos gatyókat és a végén már pakolt is nekem egy csomót, hogy ezeket feltétlenül nézzem át... Az eredmény: újabb 4 farmergatyesz, 4 pamutnaci, 4 szoknya és egy baglyos-csibés felső az én kis Csibefej Hannámnak. Szebbnél szebb darabokból áll a kollekció, volt olyan farmerszoknya, amiről én vágtam le itthon az eredeti cetlit. Szerintem egytől egyig hibátlanok. Nagyon örültem a zsákmánynak! Imádom ezeket a kis cuccokat kézzel mosogatni, öblögetni és vasalgatni... Remélem, a kis mademoiselle-nek és anyujának is olyan örömet szerzek vele, mint amekkora örömmel adom nekik!

Apropó Csibefej anyukája: Csillut felhívtam beszámolandó a hadizsákmányról. Ő felköszöntött és elmondta, hogy küldött nekem egy videót a fb-on. Hazaérve megnéztem és nagyon-nagyon örültem neki, mert már reggel óta ez a dal ment a fejemben: Alma együttes - Ma van a szülinapom  Akkor hallottam először ezt a dalt, amikor Hanna egy nyűgös pillanatában előkerült a laptopból. Cuki dal, nagyon bírom!

Ricsitől már egy héttel korábban megkaptam az ajándékomat: egy Canon 50mm-es portréobjektívet. Sokat gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e, aztán úgy gondoltam, alszom rá párat. És most megkaptam! És bár Ricsit megdorgáltam, hogy mi a frásznak kellett ilyen nagy (értsd: drága) ajándékot venni, persze csak a szokásos jólvanörülszvagynem-naazalényeg volt a válasz. Egyébiránt nagyon-nagyon örülök neki... Aztán délután kaptam egy nagyon szép csokrot is, amit meg is örökítettünk.

Persze az öregségem megéneklése egy újabb kiváló alkalom arra, hogy a fotómasinával különféle kísérleti képek készüljenek:

Voltunk Plázában, ettünk a Pepében, kaptam puszikat, virágot, objektívet és kedves szavakat. Így telt a szülinapom napja. És mivel nem szeretem, hogy csak egy napig tart a szülinapom, így az én drága Richárdom vasárnapig tartó szülinapi rendezvénysorozatot szervezett nekem.  Hát mondja valaki, hogy nem egy kincs ez az ember!

Újra a programban..

Tegnapra lett augusztus 11., az a bizonyos 21.nap, mikor is újra kitárta kapuját előttem a Kaáli intézet egy jobbfajta vérvételre és egy igazi, orvos-igazgatói kukkolásra.

Már napok óta motoszkált valami a fejemben. Nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mi van akkor, ha most sikerült? Csak úgy, magától, spontán. Na persze, nem magától, mert jócskán tettünk érte. Ha pedig sikerült és megtermékenyült embriónk van, akkor ő a 21. nap környékén nagyban elkezdi a beágyazódást. Erre ugyan bizonyíték nincs és nincs is olyan szer, amivel igazolható lenne, de tegyük fel, hogy így van. Ha pedig így van és én elkezdem a 21.napon az orvos által majdan előírt long protokoll keretében az orrspray-t használni (ami arra hivatott, hogy leállítsa a hormontermelésemet), akkor gyakorlatilag lehetőséget sem adok a picurnak, hogy beágyazza magát. Effektíve megölöm őt. Fogalmam sem volt, mit csináljak? Mi van, ha az orvos az ultrahang után azt mondja, hogy akkor indulás van? Elmondjam neki, milyen érzéseim vannak? És ha elmondom, mik lehetnek a válaszok? Max annyi, hogy nekem kell eldönteni, vállalom-e a kezelést. Na bumm. Ott ülve döntsek egy perc alatt, hogy akarom vagy nem. Ha kezelést választom, sosem tudom meg, lett volna-e ebből spontán baba. Ha azt mondom, hogy nem? Akkor két eset lehetséges:

1. Igazam volt és tényleg babát várok. Mindenki boldog és létjogosultságot nyer a női megérzés fogalma

2. Tévedtem. Akkor viszont se gyerek, se kezelés. Folyománya: Újra telefon a Kaáliba, hogy szeretnék menni. Vonal végéről: HAHAHAHAHA!!!! Majd ha fagy, kisanyám! Várd kis szépen a sorodat! Ha ilyen hálátlan voltál, hogy nem éltél a lehetőséggel, amiért más kezét-lábát törné, akkor most csak rohadj meg! (gúnyos, boszorkányos kacaj)

Tán nem is tudom elmagyarázni és megértetni, mennyire tépelődtem ezen, ha eszembe jutott. Mert aztán eszembe jutott a négylevelű lóhere és a gólya is... De ki mondja meg nekem, hogy ezek mire vonatkoznak? Arra, hogy spontán lesz babánk vagy arra, hogy ez a lombik sikerülni fog? Téboly!

Már a vizsgálat előtti este megbeszéltem Ricsivel, hogy lesz, ami lesz, megkérdezem a doktort, mit szól a teóriámhoz.

Boga doktor szabadságon lévén, Kőrösi doktor, az intézmény orvos-igazgatója vizsgált meg uh-al, pár szót mondott az asszisztensnőnek, majd kiment. Én öltöztem és követtem az irodájába, ahol már el is kezdte írni a papíromat és adta hozzá a szóbeli magyarázatot is. "Akkor holnaptól Gonapeptyl injekciót írok fel, napi egyszer kell szúrni, ettől leállnak a hormonok, majd ha megjött a mensese, akkor telefonáljon és akkor majd újabb vérvétel és az újabb szurik. De ezt végig adja be magának, a vérzés kezdete után is." És már írta is. Én pedig csak ennyit kérdeztem: "Mennyire más a szuri, mint az orrspray, amit még múltkor Boga doktor említett?" "Egyszerűbb. Ezt csak napi egyszer beadja és kész, egyszerű, előretöltött fecskendőkről van szó, az orrspray-t pedig napi ötször kell fújni." Elvettem a receptet és a dossziémat, szépen elköszöntem és távoztam. Nem kérdeztem semmi. Miért nem kérdeztem semmit??!! Ahogy múlt az idő, úgy éreztem magam egyre nagyobb marhának. Pláne, hogy egyre jobban fájt a hasam és egyre inkább kezdtem érezni az érezhetetlent: Tuti, hogy holnap reggel fogom megölni a gyerekemet... Annyira nem akartam ezt az egészet!!! Így ahelyett, hogy az előző lombikhoz hasonlóan szinte hanyatt homlok rohantam volna a gyógyszertárba, hogy mielőtt a karomban tarthassam a szurikáimat, inkább kocsiba vágtam magam és indultam dolgozni. Napközben egy darabig még próbáltam azon gondolkodni, hogy hogyan húzzam ki magam az egész alól és majd mindenkinek megmondom a végén, hogy na ugye, én megmondtam! Aztán később már kezdtem magam meggyőzni arról, hogy így van ez jól. Ennek így kell történnie. Oka van, hogy én, ÉÉÉÉN(!!) szájzárat kaptam ott, ahol beszélnem kellett volna. De mégsem tettem. Ezt égi jelnek fogtam fel, így délután bementem a patikába és 28.900Ft-ot kicsengetve elhoztam a magam kis 14db ampulláját, mintegy kezdőcsomagot.

A dologhoz való hozzáállásomat semmi nem mutatja jobban, mint az, ahogy aztán később jártam... Hazamentem a szajréval, a kis határidőnaplómmal, retikülömmel. Lepakoltam szépen, aztán bekapcsoltam a gépet és elkezdtem tevékenykedni. Ricsi kb. másfél óra múlva érkezett meg és nekem akkor ugrott be, hogy a szigorúan hűtőben tárolandó injekciókat kinthagytam a konyhapulton... Úgy, ahogy meghoztam, a kis patikás táskában, isten nevében ledobtam, majd nekiláttam a netezésnek... Gyorsan bepattintottam a hűtőbe őket. Mintamami leszek, az fix...Szóval ennyire hoz lázba a magam hasbaszurkálása-vv+uh kombók-punkció-beülti együttes.

Ricsi hazaérkezte után megnézte a kezelőlapomat, amit a doktor írt. Már én is rápillantottam reggel, de csak átfutottam és láttam, hogy a progeszteronom 13ng/ml ,amit jónak értékeltem, ezen kívül a 9,2mm-es nyálka sem annyira rossz, de nem törődtem mással. Ricsi átfutotta a papírt, majd letette és megbeszéltük, hogy bár megvan a szuri, azért át kellene gondolni újra, mert nem akarta volna meghalasztani az esetleges terhességemet. Mivel azonban nem láttunk a várandós-igazolásra lehetőséget, így annyiban maradtunk. Aztán letette a papírt és én vmiért újra ránéztem. És akkor mintha egy ezer wattos izzót gyújtottak volna a fejemben! Az első mondat így kezdődött: "Bal ov.-ban corpus lut.." (Még jó, hogy így ki vagyok kupálódva  latinból!) Magyarul: a bal oldali petefészekben sárgatest található. Ergo: már megint a bal oldalon volt tüszőérésem, így pedig fix, hogy nem lehetek várandós, hisz nincs meg a petevezetékem!! Nagyon örültem, hogy ez a mázsás súly, a döntés felelősségének súlya leszakadt rólam és rájöttem, hogy na MOST látom, hogy jól döntöttem. Innentől már percről percre másképp kezdtem látni és gondolni az egészre, értelmet nyert minden.

A lóhere és a gólya azt a szerencsét hozták nekünk, hogy egyetlen kezelés alatt a két legjobb orvos fog foglalkozni velem (Boga doktor valószínűleg csak a végére fog visszaérni), így senki nem kap olyan átfogó szakmai segítséget, mint én. És volt még egy momentum, amiért rájöttem, hogy muszáj végigcsinálni. Eszembe jutott egy pillanat az előző kezelésből. Az a pillanat, amikor megláttuk a monitoron Kismálnát. Ezt a pillanatot most újra átéltem és könny ömlött a szemembe. Másnak az a legszebb pillanat, amikor meglátja az első uh-os felvételt a kis dobogó szívű magzatról vagy egy 4d-s ultrahangot ,aztán az éppen megszületett csecsemőt. Nekünk még ilyenben nem volt részünk. Nekünk a "mi első pillantunk" volt a legszebb.

Hát egyenlőre ezért a pillanatért szúrom majd magam (lesz, hogy naponta többször is) az elkövetkezendő 3 hétben... Mindenesetre Ricsit megkértem, hogy figyelmeztessen majd minden nap a szurik beadására, biztos, ami biztos. A reggeli már mindenesetre megvolt...

 

 

Hölgyike-transzport

Lehetőségem nyílt arra, azaz jobban mondva engem ért a megtiszteltetés, hogy volt szerencsém Hanna kisasszonyt és anyukáját elfuvarozni egy egyhetes kikapcsolódásra, melyet a vidéki rezidencián kívántak eltölteni.

Kedden, értekezlet után elmentem értük, majd ebéd után elindultunk. Az út nem lett rövid. Sem időben, sem távolságban... Már a kocsiba pakolás sem volt egyszerű, mert mire mindent sikerült bezsufizni, addigra kiderült, hogy az előretolt hátsó ülessornak köszönhetően a bébit nem lehet beszíjjazni a hordozójával, mert nem ér be az öv. Kipakolás-újrapakolás. Addigra már a leány elveszítette az addig mérhetetlen türelmét és visítani kezdett. Mivel utána már hamar indultunk, így az autó kellően elringatta a kis hátsóját, így megnyugodott, majd el is szunnyadt. Indulást követően nagyon hamarosan kiderült a rádióból, hogy az autópálya Kanizsa felé vezető oldalán baleset van kis torlódással. Nem baj - mondtuk - , mire odaérünk, addigra feloszlik! Útközben tankoltam is, és mikor visszaszálltam a kocsiba, addigra már a hírek útzárról és öt km-es torlódásról szóltak. Így az utolsó pillanatban és lehetőségnél kihajtottunk a pályáról és indultunk a 7-es főút felé. Mivel azonban nem voltunk ezzel a gondolattal egyedül, így kb. 30 perc alatt sikerült a kb. 2 km-es utat megtennünk... Összesen kb. 8 km-t kerültünk, ami majdnem egy óránkban került.  Alap esetben ez nem is lett volna akkora probléma, ha nem egy közel 4 hónap Csöpp ücsörög a hátsó ülésen, aki addigra már 3 órája nem evett. Ezt kb. negyed óra elteltével tudtunkra is adta. Felébredt, és rettenetesen elkezdtett sírni szegény. Szerencsére hamarosan meg tudtam állni egy benzinkúthoz, ahol Csillu meg tudta etetni a hátsó ülésen. Kicsit szürreális volt, de szükség törvényt bont! Mennyivel jobb volt így a helyzet, mintha pumpálgatni vagy melegítgetni kellett volna még az uzsonnát...  Kaja után pedig szinte azonnal újra álomba szenderült. A vége az lett, hogy mintegy 4 és fél óra alatt sikerült megtenni a Budapest-Nagykanizsa útvonalat.

Anyuékhoz érve aztán minden oldalról nagy volt a boldogság! Már nagyon vártak minket, Janka és Adrienn is ott voltak, így őket is sikerült lencsevégre kapni.

 

Csibefej Hanna a várakozásokon felül teljesítve mindenkire mosolygott, vigyorgott és nyoma sem volt annak, hogy bármitől vagy bárkitől is egy kicsit is idegenkedne.

Közben elhoztam a dédijét is Palinból:

Az idő legnagyobb részében kiválóan viselkedik (bár mindig jól viselkedik),

de sajnos előfordul, hogy valami miatt néha nekibúsul és akkor sírdogál egy picit...

Arany kis Csibefejem annyira kiütötte magát a nagy utazással (jelzem, még soha életében nem utazott ekkorát, mint az én sofőrségem által..), és annyi új élmény és impulzus érte, hogy mikor késő délután elaludt, olyan volt, mint egy kis oposszum, aki tetszhalott állapotot vett fel. Többször is megnéztem, lélegzik-e, mert gyakorlatilag meg sem mozdult . Aztán fürdetésre felkeltettük, amit nem igazán díjazott (visított egy sort újra), ám  evéssel, fürdéssel (ez felnőtteknél zuhannyal-cigivel) kb. negyed óra múlva már újra durmolt a kis hálózsákjában az új utazóágyban. Az anyukája másnap azt mondta, hogy reggel 6-ig aludt... Jófajta Csibefej...

Nagyon sajnálom, hogy nem láthatom gyakrabban Őt/Őket és nem lehetek napi szinten részese a kis cseperedésének. Így viszont jobban szembeötlő a változás. Nagy baba, nagyon okos, nagyon ügyes (hason fekve úgy kinyomja magát, hogy simán kikandikál a babakocsiból és körülnéz, hogy mi a helyzet a placcon! ) és nem utolsó sorban ő a legszebb majdnemnégyhónapos kislány a világon! Egy igazi bájos-édes cukorfalat, aki mindenkit levesz a lábáról a mosolyával.

Hát ő az én legdrágább Csibefejem!