Tegnap este már nézegettem, hogy is volt a Gonal-os történet. Újra visszaolvastam a blogban, külön tekintettel a légtelenítős részre, amit akkor elmulasztottam... Reggel csak sokára jutott eszembe, hogy ma már kettőt kell szúrni, azt is másként, de nem jöttem oly módon lázba, mint az elmúlt alkalommal.
Nyugodtság van. Magamat is meglepem ezzel a hozzáállással, de tényleg nem fújom fel a dolgokat különösebben. A baba utáni vágyakozás a napok előrehaladtával egyre nagyobb bennem, ismét kezdem érezni, hogy akár sikerülhet egy hónapon belül anyává válnom..
A technikai részt nem vittem túlzásba, de azért igyekeztem körültekintő lenni. Bevettem az első Prednisolon-t (ami egyébként szteroid gyulladáscsökkentő), majd elsőként a fél Gonapeptyl-t gondoltam beadni. Nem túl hosszas gondolkodás után úgy oldottam meg az előretöltött, üzemkész fecskendő megfelezését, hogy először is kinyomtam belőle a szokásos módon a légbuborékot, ami által a folyadékoszlop elnyerte tényleges nagyságát. Ezt követően (nem bíztam a véletlenre) elővettem egy kicsi mérőszalagot - ami minden rendes nő retiküljében ott lapul - és megmértem a töltet magasságát. 3,4cm. Ez osztva kettővel: 1,7. Megnéztem, hogy ez az érték hova esik az írással teli fecskendő oldalán: a "Gonapeptyl" felirat első "p" betűjéhez. Így aztán hájat csippentettem, szúrtam és p betűig nyomtam. Újra fertőtlenítettem és kész. Így csinálják a józan paraszti ésszel megáldott leányok...
Ezt követte a Gonal. Azt hittem bonyolultabb lesz (múltkor nagyon annak tűnt, elsőre legalábbis mindenképpen), de rájöttem, hogy csak akkor csináltam belőle nagy ügyet. És még légtelenítettem is... Az múltkori első, kb. 25 perces rettegéssel teli bénázást, most kb. 40 másodperc alatt oldottam meg, kupakok ide-oda helyezésével, tekeréssel, légtelenítéssel, szúrással és kattogtatásokkal együtt. Hiába, gyakorlat teszi... Másrészt pedig a higgadt hozzáállás sokkal ésszerűbben láttat mindent. 
Szóval nyugodt vagyok, teszem a dolgom és várom, hogy a szurik dolgozzanak. A napokban már nagyon éreztem, hogy a petefészkeim szenvednek: szegények már próbálták volna erősen termelni azokat a hormonokat, amik a tüszőéréshez és a babához szükségesek, én azonban minden reggel egy szúrással visszafeszegettem őket. Nagyon kellemetlen, de nincs mit tenni. Remélhetőleg úgy hatnak rám a szerek, ahogy a doktorok várják és a számunkra legjobb eredmény születik. Nem vágyom 18-20 tüszőre, csak jókra és érettekre, legyen az akármennyi. A cél a néhány, szépen fejlődő embrió, akik közül a kettő legszebbet megkapva mami lehessek végre...
Ennek szellemében haladok tovább a Lenini úton....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése