Még mindig szörcsög

Kicsi Boborjánomat tegnap reggel összekaptam és elvittem a doktornénihez. Eddig azt gondoltam, hogy ha majd jól besterimározom a nóziját, meg porszívózom, adom neki a Cebiont és sokat szeretgetem, akkor hamar meggyógyul. Aztán az esténkénti pár száraz köhögés kedd reggelre már hurutus-fulladós lett és nagyon szakavatott módon a kicsi mellkasra helyezett fülemmel is hallottam, hogy szörcsög. Ekkor azt gondoltam, hogy népi gyógymódok meg porszívó ide vagy oda, de mondjon inkább vmit a doktornéni, hogy kell-e aggódjak emiatt vagy sem, illetve tehetünk-e valami mást is a légutak tisztítására a fentieken és a babaszoba kamillás forrázattal történő bepárásításán kívül.

Nagy szerencsénkre már az utolsó negyed órában mentünk, és már utánunk is csak egyetlen baba érkezett, így nem volt, aki betegebb lett volna nálunk. Jaaaaaaaaj, csak most jut eszembe, a múltkori oltásnál mi volt! Csak mint zárójeles érdekesség... Szóval még szerencse, hogy az oltás tanácsadási időben van és gondolja az ember, hogy itt azért tényleg nem fut össze beteg gyerekkel és még az is szerencse, hogy annyian vártak, hogy mi, mint későn érkezők (de nem elég későn) már kint, a szabad levegőn tudtunk csak várakozni. Egyszer csak látom ám, hogy jön ki dolgavégeztével két anyuka, az egyik tolja a saját babakocsijában a gyerkőcét, a másik szintén tolja a sajátját és velük van még a kettes számú anyuka nagyobbik lánykája is. És a nagyobbik lánykára nézve majdnem megállt bennem az ütő, mikor látom, hogy az arcán több fehér kenőcsös folt is van, illetve volt pár pirosas pöttyöcske is, amin viszont nem volt kenőcs... Értem én, hogy bizonyára nem tudta kire hagyni a nagyot, a kicsivel viszont jönni kellett oltatni, de a rohadt életbe akkor is!! Bevinni egy zsúfolt váróba egy bárányhimlős gyereket más, elvileg makk egészséges gyerekek közé??!! Nem sok híjja volt, hogy utána nem szóljak, de egyrészt már tök mindegy lett volna, másrészt el bírom képzelni, mekkora ívben szarta volna telibe a mondanivalómat, ha valakinek csak ennyi észt osztottak... És itt be is zárom a zárójelet.

Szóval megérkeztünk, és pár perc múlva már mehettünk is. Dorkanyuszi ismét végigmosolyogta a vizsgálatot, végig figyelte a doktornéni arcát, miközben ő meghallgatta a célszerszámjával a kis mellkasát, tüdejét, belekukkantott a torkába és megtapizta a nyirokcsomóit. Aztán a doktornő elmondta, hogy nagyon jó, amit csinálunk, csak egészítsük ki annyival, hogy a most általa javasolt gyógynövényes cseppből kapjon Dorkám naponta 3x6 cseppet, ez segít majd neki, hogy jobban fel tudja köhögni a hurutos cuccot. Hozzátette, hogy sajnos a babáknál, kicsiknél az ilyen nyavalyák tovább tartanak, mint nagyobb korban, mert a csöppek nem tudnak ezektől a váladékoktól megszabadulni, így a teljes gyógyulás minimum 10 nap sajnos. Csak hát olyan rossz hallgatni szegényt, ahogy nehézkesen veszi a levegőt és szívem szerint köhögnék én helyette (sőt, teszem is, mert mutatom neki, hogy "köhköh Kicsinyem, látod? Így kell köhögni! Most Te is, jó?", de sajnos nem csinálja... Éjjel, illetve alváskor többször az ébreszti fel, hogy hirtelen elkezd fulladva köhögni és az olyan nem jó...Apa szorgalmasan gyártja a kamilla-teás lábasokat (persze csak egy főzetet csinál és azt forralja mindig újra), így Bóbicka szobájában olyan klassz pára van olyankor és kellemes kamillaillat lengi be a szobát. Nagyon gondolkodunk ilyen ultrahangos hidegpárásító beszerzésén, de félek, hogy minden csupa fehér lesz a leszálló vízkőtől. Ami meg megoldaná ezt a "nem lesz fehér semmi" dolgot, az meg jó 30-40ezer Ft, arra meg nincs pénzünk. Pedig valamilyen mindenképpen kell télire is, mert a távfűtés nagyon szárítja a levegőt.

Hát itt tartunk most. Azt elfelejtettem megkérdezni, hogy fertőző-e Dorka, de szerintem nem. Ha az lenne, már én is beteg lennék, amennyit puszilgatom, nekem mégsincs semmi bajom. Bárcsak inkább én lennék beteg és Ő egészséges... A lényeg, hogy a ma délelőtti Kerekítőre sem vittem el, mert marha képmutató lett volna tőlem, hogy mást megszólok, hogy miért hozza el közösségbe a szörcsögő gyerekét, én meg elmegyek Bóbickával parádézni. Kedvem meg nem volt a foglalkozás előtt felállni, szót kérni és elmagyarázni mindenkinek, hogy "Nem fertőző ám, csak köhög néha, meg nehezen kap levegőt, de semmi extra, úgyhogy nyugi!!" , én sem hinném el másnak. Szóval fájdalom, de sétáltunk a dalolás és a mondókázás helyett ebben a marha viharos szélben. 

Nem baj, majd itthon bepótolom neki az énekeket és játékot, hogy jövő héten már mi is mehessünk. Csak gyógyulna meg végre, mert ez a spray-zés és az orrszívás nagy harcok árán megy csak és hát annyira nemszeretem állapot ez...

Etetőszék

Apa délután elment érte és hazahozta. Nevével ellentétben nem az etetőszék fogja etetni Dorottyát, hanem AnyaBóbi és/vagy ApaBóbi. Reméljük, kicsi Cukorborsónk szeretni fogja ebben a cuccban múlatni az idejét. 

Még egy általános fertőtlenítős tisztítás kijár a széknek (mint mindennek, amit beszerzünk), de azt nem lehetett kihagyni, hogy már ma ne üljön bele a Csöppünk. Mondhatnám, hogy Ő kéretzkedett bele, de lódítanék...  Azt már tudja, hogy a születésekor a Dédimamától kapott pénzből kapta, így ezúton is üzenjük: Drága Dédi! Innen is nagyon-nagyon köszöni Dorka az etetőszékét! :))

Íme hát mai szerzemény, mely élesben csak hetek múlva kerül bevetésre, ám remélhetőleg annál tovább tesz nálunk jó szolgálatot:

Hahó! Ez nem vicces! Valaki! Nem látok ki! 

Fent is vagyok,...

...lent is vagyok

Csak úgy, mert egy gyönyörűséges cukifej :)

Jó-jó Anya, ha már kikattogtad magad, alhatnánk végre?!

"Karácsonyi ajándékok"... :)

Látva Hannát, a kis unokahúgomat, tudtam, hogy vannak olyan dolog, játékok, eszközök, melyeket én is szeretnék beszerezni Dorkának, mert minden tekintetben nagyon klasszak. Nemcsak szépek, de nagyon hasznokat is és Hanna nagyon szereti őket, nem mellesleg biztosan hasznára is váltak/válnak. Többek között ilyen a tanulószék és a járássegítő. Utóbbiból szigorúan az oroszlános, mert amilyen az övé volt, azzal az elején többször hanyatt esett és nem örült neki senki. Aztán pár hétre kaptak kölcsön egy ilyen Fisher Price-os oroszlánosat és az olyan stabilnak bizonyult, hogy csak na. Nagy vidáman korzózott vele a lakásban  és irtóra élvezte. Mivel mindkettőt vissza kellett adni jogos tulajdonosának, nemigen kaphattuk meg egyiket sem.  A tanulószékét pedig (bár az sajátja) napi szinten használja most is.

Belegondoltam, hogy kb. mikor lenne érdemes beszerezni ezeket a készségeket Dorkámnak és okosan kiszámoltam, hogy épp karácsony környékére esnének a vásárlások. Természetesen egyikből sem szándékoztam újat venni, mert a tanulószék minimum 13.000 Ft még akciósan is, az oroszlán pedig kis hijján 19.000 Ft. Aztán számba vettem, hogy karácsonykor a vaterások is rádobnak egy-két ezrest a portékára, kihasználva az ünnepet, így kaptam magam és nekiálltam leselkedni. 

Addig-addig figyeltem, míg potom összegért (legalábbis az eredetihez képest) sikerült vennem mindkettőt és a kettő együtt nem volt annyi, mintha új tanulószéket vettem volna... Mindkét darab kitűnő állapotban van, abszolút használhatóak és működőképesek, csak egy kis Flóraszeptes tisztításon estek át a tisztesség kedvéért. Dorottya már megleste őket, nagyon tetszik neki mindkettő, főként a tanulószék villogó és éneklő lámpácskája bűvöli el. Már alig várom, hogy bele tudjon ülni és élvezhesse illetve hogy a kis oroszlánját tologassa a lakásban vagy később akár motorozzon vele (mert ez ugye kettő az egyben). Remélem szívesen használja majd mindkettőt! :-)
A kanizsai mama a széket már le is stipistopizta, hogy az tőle kapja Dorka karácsonyra... Köszönjük szépen mama!! :))

Az öt hónapos KisBóbita-Dorottya

Nem akarok közhelyes lenni, hogy mennyire repül az idő, de tényleg. Mármint tényleg repül. Most született, folyton visongott, most meg gügyög, csomót mosolyog, és az esetleges rosszabb éjszakáktól eltekintve illetve még azokkal együtt is (mert egyáltalán nem tehet róluk) igazi áldott jó kislány. Kedves, mosolygós, nyugodt és (számunkra mindenképpen) gyönyörű. Épp azt mondtam ApaBóbitának a minap, hogy pocakbaba korában még csak tippelgettük, milyen lesz majd és az embernek vannak halvány gondolatai, hogy talán ilyen vagy olyan, de hogy valójában egy ilyen kislányt kaptunk, arról a legmerészebb álmainkban sem gondoltunk. Merthogy ilyen szépet még csak el sem tudtunk képzelni, nemhogy magunknak, egyáltalán.... A legszerencsésebbek közé tartozunk a világon, az már biztos. Ez egyrészt kiderült akkor, amikor KisMálna minket választott szüleinek, másrészt pedig itt vagyunk a kézzel fogható kistestvérével, akiben annyi jó és szép lakozik. És immáron öt hónapja a karunkban tarthatjuk ezt a kis Csodát, a mi kis öthónapos, mosolygós, huncut kis Csodánkat, Dorkát. Isten éltessen drága Kincsem!

Védőnői látogatás, hozzátáplálós megbeszélés

Szóval megérkezett pénteken a védőnéni. Nagyon kíváncsi voltam, hogyan fogunk konszenzusra jutni ebben a hozzátáplálás témában, mert tényleg nem akartam nagyon összerúgni vele a port.

Érkezése után elmondta, hogy Dorka milyen ügyes volt a szurinál, majd elmondta, hogy mostanra nagyjából mit szoktak csinálni a gyerekek. Főként a nyúlkálás volt a középpontban, amivel minden oké nálunk és amikor megemlítettem, hogy a lányka még nem fordul hátról hasra, teljes nyugalomra intett. Azt mondta, nincs ezzel semmi gond, majd csinálja, ha akarja. Ösztönző mozdulatsornak azt ajánlott, amit mi is csinálunk (takarón, pléden fektetve a pléd két sarkát megfogva oldalra gördítjük és onnan szépen át is fordul magától hasra, majd a kezét is szépen ki tudja venni). Mi ettől függetlenül hétfőn megyünk újra a Gézengúzhoz Dorkát megmutatni fejlődésileg és ott is mondanak majd valamit erre a mégnemforgásra. 

Miután ezt szépen kitárgyaltuk, témát váltottam. Megkérdeztem, hogy mennyire van kőbe vésve ez a "gyorsan adjon neki gyümölcsöt, két hét múlva pedig főzeléket" dolog és mielőtt elmondhattam volna a további gondolataimat, a védőnéni legnagyobb meglepetésemre közölte, hogy ne is törődjek vele!! Miután Dorka pusztán anyatejesként is szépen gyarapodik, így ő egyáltalán nem látja szükségét annak, hogy fél éves kora előtt almáztassuk meg főzelékeztessük, ám ha szeretném, akár két hét múlva meg is kóstoltathatom vele az almát. Ha meg nem, akkor nem, az sem baj. Őszintén szólva nagyon meglepődtem, hogy ennyire nincs összhangban a védőnő és az orvos véleménye ebben a témában, de mindegy egyenlőre. Örültem, hogy nem kell ezen balhézni és nem kell műhümmögnöm sem úgy, hogy aztán meg hót' az ellenkezőjét csinálom. Elmondta azért a gyümölcsös verziót, hogy mit hogyan, aztán nagyjából a főzelékeket is, de az mondta, addig még úgyis találkozunk és akkor majd újra átbeszéljük. Amúgy a következő találkozókor (okt. 19.) már Dorka majdnem fél éves lesz, úgyhogy tényleg komolyan gondolta, hogy szerinte nem érdekes, ha később állunk neki. Azért tényleg nem értem, hogy egyik oldalon az van (pl. doki), hogy amint megemlítettem egyszer, hogy mintha kevesebb lenne a tejem, azonnal írt tápszert (persze eszem ágában sem volt még csak kiváltani sem, inkább bevetettem a Laktoherbtől a sörön át a másfél óránkénti ha kell-ha nem szoptatásig mindent és lett is eredménye szerencsére, lekopogjam, azóta is rendben minden) illetve adjunk már négyhónaposan gyümölcsöt, a másik oldalon pedig a féléves korig kizárólagos anyatejes táplálás az ukász. Én igazán a második verzió mellett vagyok, plusz még arra is gondoltam, hogy azon túl is tolnék a dolgon három hetet a lányka koraszülöttsége miatt (azért hármat, mert ha három héttel később születik, már nem számított volna korababának), de ezt lehet, hogy hagyom. Mindenesetre a védőnéni azért mondta, hogy ha megkóstoltatnám Dorkával az almalevet a hónap folyamán, az nem volna baj, de ha nem, úgy is jó. Még majd agyalok rajta, bár nem látom Bóbickán azokat a jeleket, amiket írtak is, hogy a hozzátáplálásra megérett babáknál megfigyelhető, lásd pl. kinézi a számból a kaját. Azt lesi, hogy mit csinálok, de a kaja nem izgatja. Szóval még elválik és lehet, hogy ebben is beadom kicsit a derekamat, mint a cumi kérdésben, pláne, hogy ma eltetettem a hozzánk közeli bizományiban egy irtó jó etetőszéket, amit már majdnem összevateráztam. Nagyon klassz, hiperszuper és a legfontosabb, hogy jó stabil, sokfunkciós (dönthető, magasságban állítható és összecsukható) és irtó szép állapotban van, nem is tudom, ült-e benne gyerek valaha. Így sem olcsó, de az eredeti ár töredékéért vesszük és reméljük jó sokáig kiszolgálja majd a kis lakóját. Örülök, hogy szerencsésen megtaláltuk ezt, mert a majdnem megvett vaterás szék kicsit még drágább is volt, plusz még a postáért is fizetnem kellett volna, arról már nem is beszélve, hogy a felrakott négy kép alapján kellett döntsek, nem pedig úgy, hogy jól átnézem és megtapizom.  Hétfőn délután megyünk el érte, ha Apa hazaért a munkából. Már nagyon várom, hogy áttörölhessem és eltehessem egy hónap múlvára.

Elmondtam aztán a védőnőnek, hogy voltunk Kerekítőn, amit nagyon jó ötletnek tartott és beszéltünk a babaúszásról is. Egyenlőre úgy néz ki, hogy a Págisz-osra fogok ráérdeklődni, mert úgy tűnik, a Rezidencia végleg befuccsolt. A védőnéni infója szerint nemfizetés miatt lekapcsolták a melegvizet, úgyhogy most mindkét ott órát tartott oktató új helyszínt keres, egyenlőre sikertelenül. Úgyhogy azt hiszem elkezdjük a másikat, aztán meglátjuk. Igazolásunk mindenesetre van, már csak a kis betegnek kell kigyógyulnia a kórságból. 

Örülök nagyon, hogy a védőnőnk ilyen kedves és rugalmas, remélem, hogy tényleg igaza van a dolgok többségében és nem csak "túl megengedő". A lényeg, hogy jó hangulatban és sok okosságot átbeszélve töltöttünk együtt ismét egy jó órát. 

4 hós oltás öthósan és az első betegség

Szerda délután összefutottunk a védőnénivel. Mosolyogva mondtam neki, hogy akkor majd pénteken találkozunk (merthogy ez volt a megbeszélt időpont), mire ő megkérdezte, hogy nem viszem Dorkát holnap oltásra? Mondtam, hogy nem igen hinném, mert úgy hittem, hogy a pénteki megbeszélésünkkor hozza majd az oltásos papírkát, aztán jövő csütörtökön azzal ballagok szúratni a csemetét. "Ó - mondta -, itt van a papír, odaadom!" Kissé vonakodva eltettem és rájöttem, bepalizott. Elkezdtem gyorsan parázni, mert hát rádöbbentem, hogy nincs egy hetünk arra, hogy lelkileg felkészüljek a gyerekbökésre, csupán csak pár óra...

Tudom, hogy át kell ezen esni, de ez is olyan nemszeretem dolog, mert bár a lánykám érdekében történik, mégis nagyon rossz megélni, hogy valaki inzultálja őt holmi tűkkel.

Csütörtök reggel aztán újra nekiálltam elmesélni neki, hogy hova is készülünk, meg hogy igenbizony fájni fog mindkét szuri, de ígérem, hogy csak egy-egy pillanatig és hogy fogom majd a kezét, utána pedig jól megpuszilgatom... Persze Dorka csak mosolygott rám, nekem pedig megint kijött a könnyem, hogy istenkém, hiába beszélek, úgysem érti és fogalma sincs, miért mosolyog... 

A tanácsadásra érve kb. tizedikek voltunk megint, de később kiderült, sikerült überszar időpontban menni, mert a várakozás közel negyven percében utánunk már csak ketten jöttek, így jobban jártunk volna, ha inkább sétálunk egy jót az ácsorgás helyett. Dorkának amúgy igazából mindegy volt, mert bebólintott a babakocsiban. Mikor aztán vetkőztetni kezdtem, a mellettünk vetkőző fiúcska anyukájával szóba elegyedtem és azért kicsit elbeszélgettünk. Aztán mi jöttünk.

Odaadtam az asszisztensnek a kis listámat, amit felírtam: K vitamin, D vitamin, fürdetőkenőcs, babaúszás igazolás és Cebion-csepp véleményezés. Jött a doktornéni, megvizsgálta Dorkát, aki közben nagyokat mosolygott rá. Megállapítást nyert, hogy szépen fejlődő gyermek az enyém és nem csak szépen fejlődik, de még szép kislány is. Mindennel csak egyetérteni tudtam. Mázsálás következett: 6600 g. Azta - gondoltam magamban, tényleg derék, megint sikerült 800g-ot gyarapodni egy hónap alatt. Aztán jött a hasra fordítós mutatvány és bal oldalon a Di-Per-Te, jobb oldalon pedig a Prevenar várakozott, hogy Dorottya popójában landoljon. Szorítottam a kis kezét és néztem erősen a szemébe, hogy kitartást kívánjak, de már jött is az első bökés. Sírt. Aztán jött a másik. Kicsit jobban sírt. Az asszisztens rányomizott vmi gézlapokat a pöttyökre és összenyalábolta a lányomat, akiért én már érzésem szerint egy örökkévalóság óta nyújtottam a kezemet. Szorosan magamhoz öleltem a zokogó lánykát, aki ekkor abbahagyta a sírást és kettő további hüppentés után teljesen megnyugodott... Gyorsan elvettem az addigra kész receptjeimet és gyorsan megkérdeztem, hogy K vitaminost miért nem kaptam. A doktornő erre megkérdezte, hogy eszik-e már Dorka gyümölcsöt. Mondtam, hogy nem, anyatejen kívül nem kap semmit. Jó - mondta - , akkor gyorsan álljunk neki és két hét múlva már kapjon főzeléket is. Imígyen pedig nem lesz szüksége K vitaminra. Meg is kérdezte a védőnőt, hogy miért nem beszéltük ezt már meg, mire ő gyorsan mondta, hogy úgyis holnap jön hozzánk, akkorra volt időzítve. Nagyon nem tetszett ez nekem, mármint ez a szinte lecseszős izé, de nem álltam neki vitatkozni az orvossal, gondoltam, hogy majd nyugodt körülmények között megbeszélem én ezt a hozzátáplálós dolgot a védőnővel, illetve elmondom majd, hogy én mennyivel másképpen gondolom és mennyivel másképpen fogom csinálni. Semmiképpen sem a meztelen, frissen szúrt gyerekkel az ölemben akartam ezt kitárgyalni, úgyhogy a még gyorsan a kezembe kapott babauszis igazolással együtt kiballagtam a rendelőből. 

A vetkőzős szomszédaink még mindig várakoztak, így amikor a csajszi meglátta, hogy a pelenkázóra letett lányom nagy mosolyokat szór felém, megkérdezte, hogy "akkor mégsem kaptatok oltást?" Nagyon-nagyon büszke voltam Bóbickámra és ezt egy csomó puszi és nagy ölelések között többször tudtára is adtam, mert álmomban sem gondoltam volna, hogy így hozom ki a babámat két szuri után az öltözőbe. Mikor elkészültünk, nem vittem azonnal haza, hanem sétáltunk még egy kicsit, nagyon kellemes volt az idő (hűvös, de napsütéses), Dorka is bólintott még egy sort, én meg közben azon kattogtam, hogyan ne vesszek majd össze nagyon pénteken a védőnővel, merthát olyan jól megvoltunk eddig. Azt tudtam csak, hogy nem szeretném a lányomat két hét múlva már főzelékkel kínálni és egyenlőre még almát sem szeretnék neki adni, szeretném őt féléves koráig (ha erőm és a tejem mennyisége engedi) kizárólag anyatejjel táplálni. Ha bizonyítani tudja bárki, hogy ezzel halálosan vétek a gyerekem ellen, akkor változtatok a nézetemen, de amúgy nem.

Kicsi Angyalkám a nap további részében abszolút úgy viselte magát, mintha mi sem történt volna és este sem volt még csak hőemelkedése sem, így aztán még a megelőző fél kúpot sem kapta meg. Az este-éjszaka viszont már más volt. Fogzásra gyanakszunk nagyon, mert az utóbbi napokban minden este előfordult, hogy lefekvés után max. egy órával Dorka fájdalmas sírása töri meg a csendet. Olyannyira vígasztalhatatlanul sír, hogy a fej és hátsimi a kiságyban mit sem ér, és ha kiveszem és az ölemben ringatom, úgy is hosszú percekig zokog, mint akinek nagyon fáj valamije. Csütörtök este ez már odáig fajult, hogy engedtem Apa unszolásának és magam mellé vettem Dorkát a nagyágyra, miután sikerült megnyugtatni, hogy velem töltse az éjszakát, Apa pedig a babaszobában heveredett le a szivacson (elférne Ő is velünk, de fél, hogy ráfordul Dorkára éjjel, mert megfeledkezik róla illetve a horkolása sem túl idilli aláfestése az éjszakának). Hajnali fél kettőkor fura hangra lettem figyelmes: Bóbicka nagyon nehezen vette a levegőt, kínlódott szegénykém és nagyon tortyogott az orrocskája. Egy darabig csak figyeltem, nem akartam felébreszteni, de tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége. Kettőkor előkerült a porszívó és kiszippantottam a Kicsinyem orrocskáját, aki hálás mosollyal díjazta ezt és miután megetettem, hamar vissza is tudott aludni. Feküdtem mellette és csak figyeltem, ahogy lélegzik, már sokkal tisztább volt a levegővétele, mint előtte. Nagyon nem szerettem volna, ha megbetegszik, mert nagyon féltem tőle mindig is, hogy mi lesz, ha beteg lesz... De hát ezt úgysem tudja az ember kikerülni, lehet bármilyen körültekintő is. És hát nem is tudtuk kikerülni. Azóta is megy a Sterimar és az orrszívás, bár a múlt éjszakánk szerencsére jól alakult egyetlen ötórai ébredéssel, majd a reggelit negyed 10-kor fogyasztotta el a kisasszony. Én persze egy csomószor megnéztem, hogy minden rendben van-e vele és hogy milyen a kis hangja, így ő lényegesen pihentebb, mint én, de hát ez már csak ilyen. Láza, sőt hőemelkedése sincs továbbra sem, így bízunk benne, hogy "csak" egy nátháról van szó, amit ennek a hülye hűvös időnek köszönhetünk. Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a körülményekhez képest a legjobban érezze magát, bár a hangulatán igazán nem látszódik, hogy betegecske. Arra viszont rájöttem, hogy ebben a szituban az ember csak este, lefekvéskor ér rá aggódni, nappal minden erejével arra összpontosít, hogy a kis beteget segítse. 

Most ott tartunk, hogy már nem jön semmi a nózijából, ám a tortyogás megvan. Épp most cseppentettünk neki orrcseppet és Apa készített egy nagy adag gőzölgő kamillás főzetet a szobájába fertőtlenítés és felszaggatás gyanánt. Annyi biztos, hogy nagyon jó illat van Dorkánál, reméljük, hatékony is lesz a cucc. Bízom benne, hogy mielőbb meggyógyul a Magzatom...Mi azon vagyunk.

Kerekítettünk

Már a múlt héten is szerettem volna menni, de akkor ugye nem voltunk itthon. Aztán ma (és minden szerdán innentől) délelőtt újból volt Kerekítő foglalkozás a hozzánk nagggggyon közeli könyvtárban, így kaptam az alkalmon és bedobtam magam a gyerekemmel a kerekítő anyukák és csemeték közé.

Nagyon vártam már, hogy mehessünk, így izgultam is, hogy Dorka is akarja-e majd az igazságot. Nem a magaviselete miatt aggódtam kissé, hanem az alakulóban levő alvási szokása miatt. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy kezd minden kicsit tolódni és lassan haladunk a napi háromszori alvás felé, ami nálunk annyit tesz, hogy 8-kor kel,  10 körül elalszik és (mint tegnap is) délben kel fel. Ez pedig nem egy Kerekítő-barát viselkedés, minekutána a foglalkozás 10-kor kezdődik... Persze a gyermekem ügyesokos, ezért ma kivételesen fél kilenckor kelt fel és így komótos reggelizés és öltözködés után már indulhattunk is a Mondókás Mókára. A könyvtárban találkoztunk Szandrával és Marcellel is, így mi voltunk a legkisebb gyermekekkel bíró anyukák (Marcell négy hónapos).

Zsuzsi, a foglalkozás vezetője egy roppant kedves teremtés, örömmel fogadott minket és biztosított, hogy Dorka a maga közel 5 hónapjával is nyugodtan részt vehet a mulatságon. Amit tudunk, csináljuk, amit meg nem... na, olyan nincs. Merthogy mindent tudtunk mi is csinálni, max. kicsit másként. Pl. amikor körbe-körbe kellett menni, akkor míg mások kézenfogva mentek a csemetével, mi, picibabások az ölünkben vittük az Aprólékokat. Bár az ölbenjátékos foglalkozás közben már láttam, hogy Dorottyka kezd álmos lenni, de véletlen sem méltatlankodott, csak erőltette magát és figyelt rettentően. Nézte a többi gyereket, ahogy másznak, mennek, mocorognak vagy csak simán léteznek (nagyon el tudja varázsolni Őt más gyerek látványa), figyelte, ahogy Zsuzsi furulyázik, énekel és gitározik. Tűrte, ahogy fel-le pakolgatom, "dobálom", vagy bármit csinálok vele, amit a feladatok szerint kellett és egyetlen hang nélkül végigcsinálta a több, mint félórás foglalkozást. A végén még egy-egy alkalommal vigyor is akadt a pofijára, amikor épp dögönyöztem, ebből tudtam, hogy most már teljesen megfeledkezett arról, hogy idegen helyen vagyunk és már rám is tudott koncentrálni. 

Összességében nagyon örülök, hogy elmentünk, biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk menni, mert szeretném, ha Dorka mielőbb elkezdené szokni mások és más gyerekek társaságát. Tudom, hogy ez csak a javára fog válni minden tekintetben. Arra pedig nagyon figyelek, amire Csillu tanított: körülnéztem, hogy van-e olyan gyerek, akinek folyik az orra vagy köhög, mert azt (szép vagy nem szép dolog), de nagy ívben elkerüljük. Szórakozni megyünk a Kerekítőre, nem betegséget összeszedni. Sajnos, hogy vannak olyan anyukák, akik akár betegen is elviszik a gyereket mulatozni, mondván: "Csak kicsit folyik az orra, nem vészes!" Szerencsére ilyennel nem találkoztam most, de nagyon fogok figyelni!! Főleg, hogy itt az ősz...

Ez kicsit olyan "tinilány tükörből fotózza magát" fazon lett... Legközelebb igyekszem ügyesebb fotót készíteni.

Szüreti hét Kanizsán

Két hete vasárnap szüret volt nálunk, így újra felkerekedtünk és Kanizsára indultunk. Szombaton mentünk hárman, aztán ApaBóbita visszajött Győrbe vasárnap este, miután Dorkát még megfürdette. Ezt követően csak pénteken láttuk Őt viszont, mikor értünk jött és immár újra hármasban érkeztünk haza vasárnap. 

A Kanizsára érkezés éjjele volt az, amikor végérvényesen kijelenthettem: a gyerekem átaludta az éjszakát! Ugyanis a félnyolcas fürdés után letolta a vacsoráját, szépen bebólintott 8-kor és reggel 7-kor kelt fel. Az átaludt éjszaka persze csak Őrá vonatkozott, én ugyanúgy ébredtem a szokásos négykor, hogy akkor akció van, de semmi. Aztán fél 5-kor, 5-kor, 6-kor... És mivel nem vittünk légzésfigyelőt, így lélegzetvisszafojtva meredtem minden alkalommal az alvó gyerekem hátára, hogy mozog-e... És mozgott. Legjobban 7-kor, amikor kis periszkópként mosolyogva végignézett mindent és nyugtázta, hogy én is megvagyok. A következő éjjel annyiban volt más, hogy akkor 6-ig aludt, de ez sem volt semmi. Aztán onnantól csak lejjebb lehetett, így a hét második felére odáig jutottunk, hogy napközben csak nyámmogott, késő délutántól pedig elkezdett ZABÁLNI és tette ezt éjjel is, háromórénként, mint cseppgyermek korában. A motoszkálások és a jobbra-balra fejdobálások állandósultak és a pihenése nagyon nem volt maradéktalan (az enyémet nem említem, mert az keveseket érdekel...) A nyugtalan alvásra szerintem rátett egy lapáttal az utazóágy is, melynek újszülött-betétje folyton suhogott, mikor Dorka megmozdult, így mikor elalhatott volna a susogásra megébredt. Amúgy nagyon klassz dolog ez a szintmagasító betét, mert így nem kell akkorát hajolni a kiságyba, hogy Anya dereka leszakadjon. Szóval voltak sírdogák és méltatlankodások is, és mivel folyamatosan patakokban folyik a nyála, a cumit kilöködve állandóan az öklét tömi és fel-fel sír alkalmanként, arra jutottunk, hogy nagyoncsak fogacska-gyanús a gyerek. Most hazaérkezvén egyenlőre javulni látszik a helyzet, legalábbis nappal több az evés, éjjel kevesebb a kelés, max. egyszer eszik.

Naszóval szombaton megérkeztünk, addigra már Hanna, Csillu és Jani illetve Jani sógora és unokaöccse (mint további négy segítő kéz) már ott voltak. A helyzet az, hogy mióta Dorottya megszületett, idő, autó és lehetőségek hiányában meglehetősen ritkán találkozunk, így annál nagyobb volt a boldogságom, amikor Hanna már megérkezésünkkor felkéretzkedett az ölembe és szorosan-szorosan ölelte a nyakamat, mint amikor az embernek olyan nagyon hiányzik a másik. Annyira meg voltam hatódva ennek a kislánynak a ragaszkodásától, hogy meg is könnyeztem... Ezek szerint azért csak emlékszik arra, mennyit mentem hozzájuk. Csillu fotói az érkezésről:

Vasárnap a többség szüretelt. Dorka igényelte a társaságomat, így az én feladatom ugyanaz volt, mint eddig, csak a helyszín változott. Csillu készített képeket is a társaságról, de külön Dorka is kapott pár kattintást:

A hét további részében Hanna és Csilla is Kanizsán voltak, így Apu volt az egyetlen férfiember a családban. Az idő sajnos szerdától már roppant pocsék volt, így a gyerekek udvari és egyáltalán levegőzős tevékenysége nullára redukálódott. Ez meg is látszott a hangulatukon is, egyre több volt a méltatlan hang, de azért túléltük. Anyu igyekezett "szétszakadni" és mindkét unokával játszani, időt tölteni, kisebb-nagyobb sikerrel.

Aztán megérkezett pénteken este ApaBóbita is, aki roppantul félt, hogy Dorka elfelejtette őt ebben a pár napban, ám szombat reggel, amikor a lányka meglátta az apukáját, örömmel mosolygott rá, így nyugtáztuk, hogy minden oké.

Nagyon jó volt megint otthon lenni, csak megint nagyon rövid. A dédivel sem tudtunk annyi időt tölteni, amennyit szerettünk volna... Muszáj lesz, megint mennünk majd valamikor... :)

Hallásvizsgálat - vééééégre!!

Dorottya zárójelentésén mindenféle dátum fel volt nekünk sorolva, hova is kell időpontot kérnünk a következő hetekben. Ezeket szépen teljesítettük is, egyetlen kivétellel, ez pedig a hallásvizsgálat volt. A kedves hallásvizsgáló hölgyet ugyanis egyáltalán nem érdekelte, hogy Bóbickánk milyen fizikai paraméterekkel született és hogy koraszülött mivolta ellenére némely "időre született" gyereket is lekörözött, őt csak az érdekelte, hogy koraszülött és hogy majd július közepén csörögjek újra. Aztán csörögtem. Ő meg közölte, hogy még mindig ne, majd szeptember elején. Mivel nálunk a fül-téma kardinális kérdés, így már nagyon sürgettük az időt, hogy írjunk már őszt...

Hétfőn 9 és 11 között lehet kizárólag időpontot kérni, így szeptember 3-án reggel én már háromnegyed 9-kor telefont ragadtam és próba-szerencse alapon tárcsáztam. Szinte százra vettem, hogy úgysem veszik fel és hát mázlimra óriásit tévedtem! A kedves hölgy első csörgésre felkapta és miután elmondtam, hogy mi az ábra, már kaptam is egy kedd fél 10 időpontot! Annyira örültem, hogy csak na! Így aztán másnap reggel   - miután Őcukisága 8 órakor felébredt - egy fincsi reggeli után elsétáltunk a kórház koraszülött részlege melletti hallásvizsgálatra. Apa is odajött a munkából, mert semmiképpen nem akarta kihagyni ezt a mókát. 

A hölgy időben be is hívott minket, majd elmagyarázta részletesen, hogy mi miért van és mit is fog csinálni. Aztán egy kis fülhallgató szerű izét dugott Dorka fülébe, aki közben érdeklődve figyelte a kedves hölgyet. Megnézte előbb az egyik, majd a másik fülét is és hála az égnek, mindent rendben talált nála. Kontrollra majd csak egyéves korban kell jelentkeznünk, kivéve, ha bármilyen súlyosabb betegség, pl: bárányhimlő, skarlát vagy mumpsz közbejönne, mert akkor a kórság lefolyása után egy ellenőrzést be kell iktassunk. Megkérdeztük, hogy akkor most már mehetünk-e babúszásra és igenlő választ kaptunk. Bár a hölgy halkan megjegyezte, hogy a kvellét és a gyáévuszit nagyon nem ajánlja, mert azok amolyan közösségi fürdőkádak és nem hiányzik senkinek egy jó kis gennyes fülgyuszi... Így hát most már tényleg elkezdem begyűjteni az infókat az úszás helyszínekkel és az oktatókkal kapcsolatban, hogy mielőbb beállhassunk az úszó bébik közé. A jövő hét ugrik, mert már most hétvégén megyünk újra Kanizsára és Dorkával mi ott is maradunk egy hetet, de utána el kell kezdeni a témát nyüstölni.

A lényeg azonban az, hogy KisBóbikám belső fülének idegpályái működnek és ez nagyszerű! 

Csak mert ilyen egérkeruhában volt a doktornéninél

Nyúlkálósan 19 hetesen

A héten Dorka nagyon sokat ügyesedett. Eddig csak meredten nézte az elé tett tárgyakat, erősen szugerálta őket, de szándékos mozdulatot nem tett feléjük. Tény, hogy a járókába rakott játszóhídról lelógó nyuszit és a sárga mackót egyre tudatosabban csapkodta már, mivel észrevette, hogy azok ütlegelés hatására csörögnek és rájött, hogy ezt a csörgést Ő váltja ki a legyezéssel. Szerda óta azonban már elkezdett nyúlni a dolgokért.

Már a hét elején is egyre többször figyeltem fel arra, hogy a függönyre aplikált pillangók nagyon érdeklik, így evés után mindig felálltam vele és a lepkékhez ballagtunk. Nagy óvatosan szemügyre vette őket, majd a karomban elkezdett nyújtózni feléjük. Nagy mosolyokkal vette tudomásul, hogy lebegtetni tudja őket a függönnyel együtt. Aztán mostanra már az van, hogy ha kiskönyvet vagy bármi egyebet az orra elé mutatunk hanyatt fekvésben, akkor mindkét kezével megcélozza, megmarkolja és forgatja. A mozdulatsor vége természetesen az, hogy tömi illetve tömni szeretné őket a szájába... Gyakran van olyan, hogy a szájába adott cumit módszeresen kipiszkálja és gyors mozdulattal berakja helyette az öklét ill. az ujjait. Biztosan csak a kis ínyét piszkálja, mert ugye a cumi erre nem igazán alkalmas. Mindenesetre azért igyekszem sok esetben (főként ha már annyira turkál a szájában, hogy elkezd öklendezni is) a kezét kivenni és cumit benyomni helyette, de kevés sikerrel. Bár cumiellenes voltam nagyon, mégis most úgy gondolom, hogy inkább a cumit szívja (ha már annyira szívhatnékja van), mert azt később el tudom venni tőle, a kezét illetve ujját viszont nem.

Szóval a lényeg, hogy már egyre ügyesebben nyúl a tárgyakért és meg is tartja őket, sőt, tudatosan el is tudja őket engedni, ami tán még a megtartásnál is fontosabb. Mindezek mellett egyre többször és többet gügyög, próbálgatja a kis hangját és nagyon tetszik neki. Tudom, hogy még a "kukucs" játék számára nem olyan élvezetes, mint amilyen lesz majd kb. fél éves kora után, de Apa egyre többször játsza vele és Dorkának már így is kezd tetszeni. Fürdés után Ricsi a törölköző mögé bújik, majd előjön és puszikat dob a lánykájának. A második-harmadik ilyen puszis felbukkanás után már Dorottya nemcsak mosolyog, hanem nevet is! Hangot ad, és aprókat kacag. Olyan édes kis hanggal teszi, hogy a könnyem is kijön tőle... Persze, mondhatnánk, hogy mitől nem jön ki az én könnyem... Ez persze még nem gurgulázó röhögés, de azért már hangos mosoly és a legcukibb fajtából.

Telefonnal készült és séta közben, de halálos, mennyire tud vigyorogni  

Közben a héten elkezdtem kicsit beleásni magam a hozzátáplálás elkezdésének rejtelmeibe. Mindenképpen úgy tervezem, hogy csak hat hónapos korától kezdjük el (bízom abban, hogy addig is csont nélkül fog menni a szoptatás és persze utána is), de nem akkor akarok majd gondolkodni, hogy "na, mit is adjak a gyereknek?" Ennek folyományaként rájöttem, hogy lassan időszerű lesz elkezdeni etetőszék után nézni, így átgondoltuk, milyen beruházások várhatóak hamarosan. Így jöttünk rá, hogy az etetőszéken kívül pár hónap múlva majd gyerekülést is kell venni, úgyhogy azt is böngésszük már a neten. Annál is inkább aktuális lesz majd, mivel tegnap volt a napja annak, hogy Cukikám megvált a hordozó újszülött szűkítőjétől és mint a nagyok, "csak úgy" feküdt-ült a hordozóban a tegnapi kisbevásárlás alkalmával. Szemmel láthatóan kényelmesebb volt már neki. 

Ma is így mentünk ki a Baba-Expo-ra, ahol persze nem vettem semmit, mert irgalmatlan sok ember zsufizódott össze egy sörsátorban, ahol levegő sem volt és ilyenkor sajnos nekem nincs türelmem még nézelődni sem nagyon, mert bár Dorka és Apa kimentek, akkor is a tudatomban van, hogy kint várnak és nem érek rá. Ezen kívül persze annyian voltak, hogy az asztalokhoz is alig lehetett odaférni. De nem baj, itt is voltunk és legalább megnéztem pár autósülést élőben is. Egy ezzel foglalkozó csaj elérhetőségét el is hoztam, hátha... Bár Apa nagyon azon van, hogy abból újat vegyünk, azért én még próbálok inkább jó állapotú használtat találni, olyat, ami azért a biztonsággal kapcsolatos elvárásainknak megfelel, holmi szarokat, csak mert olcsó, nem veszünk. Etetőszék fronton pedig maximálisan csalódtam, mert abból sajnos csak egyet láttam, abból is olyat, amit elsőre kilőttem (nem lehet dönteni). 

Szóval most megy a tesztek és a netes aukciós oldalak böngészése, emellett pedig a lánykánk fejlődik és ügyesedik szépen. Fordulni még nem fordult meg, bár tettünk egy-két kísérletet arra, hogy segítsük a mozdulat kivitelezésében, de ennyi, nem erőltetjük. Ha szeretne és érettnek érzi magát rá, úgyis csinálni fogja, mint ezt a nyúlkálós dolgot is. Nem vagyunk elkésve semmivel és nem maradunk le semmiről. Így is ügyes és okos, biztosan sok korababa megirigyelné...