Dorka eszik. Nem kicsit. A kanál pedig jóbarát, úgy tűnik. A barack még mindig nagyon finom dolog tízóraira, tegnap óta pedig a sütőtök is felkerült a repertoárra, mint főzelék (semmi faxni, sütőben sütött tök krémesre turmixolva, anycitejcivel higítva).
A tegnapi evését is felvettem, ez pedig a mai vége. Nem akarom minden evését felvenni, így nem készültem a mai ebédre sem. De a végefelé már muszáj volt gépet ragadnom, mert nem hittem el, hogy az előző napi dolgait überelni tudja.
..., de persze nem amolyan nemi értelemben (na az tenné be a kiskaput!!!), hanem amúgy. Nemcsak, hogy most már október 1. óta az esti elalvást is tök egyedül intézi (én meg csak nézek rá boci szemekkel, hogy nemszeretedanyát? egyedülalszol?), aminek persze hosszú távon nagyon is kell örülni, most már úgy tűnik végérvényesen búcsút mondhatunk a jól megszokott négy-öt-hét naponta érkező irgalmatlan mennyiségű, ámde annál szebb narancssárga anyatejes kakinak is.
Ma reggel a szokásos "dallamokra" ébredtem 8 előtt pár perccel. Mikor átértem Dorkám szobájába (de fellengzős! - "átértem" - írd és mondd 2,5 méter) olyan fura hangokra lettem figyelmes, amiket még sosem hallottam Tőle. Hamar az ágyához léptem és bár először megijedtem, mert azt hittem lenyelt valamit vagy mittudomén, de aztán rájöttem, hogy nyögdécsel, a kis háta pedig többször cicabetűt írt le. Édes aranykám kakilt!!! Ez furán hangozhat, de nekünk ez eddig tényleg sátrasünnep volt, ám ilyen nyögős még sosem volt. Megijedtem egy kicsit, hogy mi van, ha most ez a főzelékes-gyümölcsös táplálkozás valóban szorulást okoz neki. Vártam még egy kicsit, sőt hátrébb is léptem, hogy nehogy zavarjam, aztán mikor úgy gondoltam, hogy kb. ennyi, akkor kivettem és befigyuztam a pelusába. Nagylánykaki. Nem tömör, inkább nutellasűrűre hajazó, de nagylánykaki. Hűűűű....
Aztán tízóraira ismét barackot, ebédre pedig újfent almás krumpli főzeléket fogyasztott a naccsasszony, mindkettőt úgy belapátolta percek alatt, hogy Apa a tányér alján levő nyusziról még a bundát is levakarta szerintem. Gyanítom, ha kínáljuk még, elfogadta volna. De mértékkel haladunk. Aztán délután épp szundikáláshoz készült Dorottya, amikor újra bedobta a reggeli műsorát. Nem hittünk a szemünknek, de a tényvalóság az, hogy újabb kakis pelus lett a vége a műveletnek. Nem gondoltuk volna, hogy ENNYIRE megváltoztatja majd az emésztését az új táplálékok bevitele és persze, hogy ENNYIRE gyorsan. Mindenesetre a nyögéseket annak betudjuk, hogy gyakorlatilag mint ahogy a szervezete most tanulja meg az új dolgok megemésztését, úgy kell megtanulnia Dorkának "kakilni" is, hiszen eddig csak kifolyt belőle jóformán a végtermék. Édes kisbabám, olyan büszkék voltunk rá ma is!!! Még ezt is jól csinálja!! :)) Mondtam ApaBóbitának, hogy most már nekem is résen kell lennem -mint az anyukák többségének eddig-,és minden esetben kell legyen nálam váltópelus, mert sosem lehet tudni. Eddig ha egyik nap volt széklet, akkor a következő pár napban már nem is vártuk szinte, annyira természetes lett, hogy csak ritkán van áldás.
Szóval így állunk. És holnap már ez a nagylány sütőtököt fog ebédelni, kíváncsi leszek, hogy fogadja. Gyanítom, nem lesz vele baja, mert finom édes főzelék lesz belőle. Ma már az ebédnél rácsodálkoztam, hogy milyen gyorsan fejlődik ebben a kanállal evés témában. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy figyelte, ahogy Apa belekanalaz a tányérba, merít és közelít felé a kanállal. Na itt, már a közelítésnél nyitotta Dorka a száját és olyan ügyesen veszi már szájba a kanalat, hogy csak ámultam. Nagyon gyorsan tanul és ami fő, úgy tűnik, szívesen is eszik. Nem csücsörít, hanem szépen kitát és okosan leeszi a cuccot. Remélem, tartja majd a továbbiakban is fenti jó szokásait!
Tényleg, sokszor én is azt gondolom, hogy szinte meghálálja ez a kislány a magaviseletével és a kis dolgaival azt, hogy ennyit küzdöttünk érte... Olyan büszke vagyok rá és annyira szeretem, hogy elmondani nem lehet...
A tegnapi nem túl sikeres répakrumpli főzelék okán gondolkodóba estem a mai ebédet illetően. Nagyon hajlottam rá, hogy Szandráék nyomán most a krumplit almával bolondítsam meg, hátha az jobban bejön a kishölgynek. Aztán még az is eszembe jutott, hogy mi van akkor, ha a répa és a krumpli aránya nem volt megfelelő, értsd: nem volt elég répa benne az adott mennyiségű krumplihoz. Vagy mi van, ha nem volt elég jó a hőmérséklete az egész cuccnak. Esetleg létezik az, hogy a répa nem volt jóízű?
Félreértés ne essék, nem dőlünk a kardunkba, ha a gyermek nem szeret mindent, mert szerintem elég ritka az olyan gyerek, aki mindent válogatás nélkül mosolyogva és tátott szájjal fogad. Csak kerestem az okot, hátha én hibáztam és nem a főzelék. Így elsőre úgy döntöttem, maradnak az összetevők, de több lesz a répa. Gyors hámozás után levágtam egy karikát és még nyersen megkóstoltam. Apa is kapott. Ő is csak nézett rám, mint ahogy én és megállapítottuk, hogy ez a répa SZAR. Nemhogy nem édes, de majdnem kesernyés... Nagyon érdekes, mert tegnap a kész kajának nem éreztem keserű ízét, de hát ilyet!!! Így gyorsan letettem a répás cuccról és jött az almás verzió (még jó, hogy csak négy darabot vettem ebből a fajta répából a bioboltban, most verném a fejemet a falba). Megpároltam egy almát és egy krumplit és a belőlük kicsapódó vízzel és anyatejjel felhigítottam palacsintatészta sűrűségűre a szitán átpaszírozott cuccokat. Jó kis pepecselős meló volt, de kitartok és egyenlőre nem turmixolok, legalábbis krumplit nem. Védőnéni mondta. Szerinte ha tehetem, inkább szitán nyomogassam át a főtt/párolt krumplit, mert egyrészt szép fehér marad (állítólag turmixolva barnás lesz és nem szép), másrészt pedig sokkal finomabb még az íze is így. Mindig azt hittem, hogy a James Bond-os "rázva, nem keverve" beszólás a Martinira csak amolyan jól csengő szlogen, de lehet, hogy a pasek nem hiába kérte úgy, ahogy. Ezek szerint van különbség.
Szóval szitán passzíroz mindent, lével és tejjel higít, Apa gyermeknek bekínál. Gyermek elsőre kicsit megint befintorít, de hamar kiegyenesedik a szemöldöke. A harmadik kanálnál már várja és a száját is nyitja. A végére az üres tányérban látható az Aventes nyuszi. Negyven milit megevett és tuti, ha kínáljuk, még elfogadta volna. Almás krumplifőzelék. Íze édeskés, állaga kellően híg, hőmérséklete finom langyosnál melegebb. Nagyon bejött.
És hogy mi a tanmese? Bármit csinálok ezentúl, ha van rá lehetőség, még nyers állapotában letesztelem. Az "egész jó" már jónak számít, mert az agyonsózott világunkban nem tudjuk, mi az igazán finom és milyen is valójában az egyes zöldségek valódi íze. Egyenlőre Dorka nem kap répát. Addig nem, míg nem szerzünk finomat, édeset. Dédi épp mesélte, hogy mennyit szedett, úgyhogy a hétvégén már nyitva az út. Reméljük az fincsi répa!
Szóval BOCSÁNAT DOROTTYA!!! ANYA A HIBÁS, NEM A RÉPA! :))
Ez nem úgy "lettünk", hogy ha beteg a gyerek, akkor "beteg vagyunk", ha bekakilt, akkor "bekakiltunk". Mi, Bóbitáék lettünk hat hónaposak, így hárman. Legalábbis ma hat hónapja, hogy már mindannyian lélegzünk.
Már a héten, de tegnapra különösen izgatott voltam. Ez valahogy egy kicsit másabb volt, mint az eddigi hóforduló napok, pedig nem is szülinap, de akkor is nagy dolognak éreztem, hogy Dorka fél éves lesz. Ránk is tört a nosztalgia a hét, de főként a nap folyamán rendesen, több olyan, "na, fél éve ilyenkor már ez és ez történt". Tegnap este lefekvéskor már figyeltük az órát és csak méláztam, hogy hat hónapja milyen cudar rossz éjszakám volt a lábamköztes magzatvizes lepedőkkel és a hatszázas vérnyomásommal, melyet a szülésvisszatartó infúziónak köszönhettem. És a félelemmel, hogy istenem, mi lesz most... Csak hajtogattam magamban, hogy "olyan kicsi még, csak 34 hetes..." De aztán minden jól alakult szerencsére.
Este megint megjegyeztem ApaBóbinak, hogy alszom gyorsan, mert lehet, hogy mindjárt kel a nőszemélyünk. Nos, háromnegyed 6-kor felébredtem, hogy nem evett még a gyerekem. Aztán 10 perc múlva felfigyeltem arra a szuszogásra, amit akkor ad ki, amikor hason felemeli a fejét és nézelődik. Ja, ennyire jó a fülem, pedig Dorka a másik szobában alszik (mióta megszületett, azóta vagyok ilyen vájtfül. Ez biztos valami anyaizé.) Átmentem, megetettem és szépen visszatettem az ágyába, hogy akkor még szundi van. Hamar kiderült, hogy ezt csak én gondolom így. Egy darabig csend volt, aztán rágyújtott egy nótára. Ilyenkor hangokat ad ki, általában egy hangszinten kezdi és addig nyújta, míg levegőt nem vesz újra. Szinte mantrázik. Aztán megint csend lett. Ekkor azt gondoltam, mégis alszunk. Itt viszont jött az, amikor szintén egy hangot nyomat, majd a végét megugrasztja hirtelen. Mint a Neotonos Csepregi Éva azokkal az ááÁáÁ dolgaival, amikor "lesben áll egy cápa áuáu". Na, ez jött. Háromnegyed hétig hallgattam, aztán nem bírtam tovább és elkönyveltem, hogy nincs mese alapon indul a nap. Nem vagyok én ehhez hozzászokva, minekutána Dorka elkényeztetett mostanában a 9 körüli ébredésekkel. Ennek tudatában kelt Apa is "korán", már 8 előtt, hogy mindenképpen illően köszönthesse a frissen ébredő lánykáját. Hát lecsúszott. Addigra Dorka már a játszószőnyegen birkózott valamelyik állatkával. Amúgy a Dédinek igazsága van, mert szerinte Dorottya érezhette, hogy ez más nap lesz, mint a többi, ezért minél jobban ki akarta élvezni, holmi alvással nem akarta a drága időt húzni.
Bizonyára mindenkinek, de nekem nagyon nagy dolog volt, hogy a kislányom fél éves lesz/lett. Szerettem volna készíteni valamit, de egy nagy tortát túlzónak találtam volna, mondván, mit kap akkor a szülinapjára. Azért nem hagyott nyugodni a dolog és tegnap szereztem kicsi (10cm-es átmérőjű) gyerektorta formákat. Vadásztam a netről egy sima gyümölcstortához való receptet és azt azzal csináltam meg. Mivel négy formám volt, így gondoltam, hogy kb. jó is lesz, de még maradt is tészta. Puding is maradt és gyümölcs is. De természetesen nem vész semmi kárba!! ☺ Szóval míg Apa délelőtt Dorkázott, addig én a konyhában ügykezeltem. Nagyon jó volt, olyan régen csináltam már sütit és ez meg aztán a legkülönlegesebb volt, amit valaha életemben készítettem. A kislányunk minitortája... Közben persze evett barackot tízóraira, szopizott is, aludt is, aztán meg az ebédjét is elkészítettem, a friss hathónapos első főzelékét: krumplit sárgarépával. Nem aratott nála túl nagy sikert, a gyümölcsök eddig simán verik ezt a cuccot. Azért megörökítettük:
répakrumli. szerintem én szúrtam el valamit. majd legközelebb.
"Fúúú, apám, már megint mit talált ki? Főőőzelééék???"
És a cselekmény:
Aztán szopizott és nagyjából a születése körüli időben felköszöntöttük Őt. Rettentően meghatódott és hálálkodott, hogy mennyi szeretetet kap és nincs nála szerencsésebb, hogy ilyen szülei lehetnek... Na ja, nyilván...☺ Azt se tudta Angyalka, mire vagyunk úgy oda és bár a fotózkodást már "megszokta", azért tény, hogy teljes nyilvánvaló módon ez az egész nekünk volt fontosabb. De nem baj. Bízom benne, hogy örülni fog neki, ha felnő és visszanézi a képeket, hogy a szülei tényleg milyen szeretettel vették/veszik Őt körül.
Megkapta a tortáját, Ő egymaga szóló tányéron, Apa és Anya pedig osztoztak egy másik tányéron, mert az Ő hathónaposságuk azért csak szőrmentén említendő. Azért finoman jelzem, hogy a négy tortácskából hármat Idesapa fogyasztott el... Dorottyka ebből most fogyasztóként kimaradt, de nézhette. De Ő ennek is örült, mert hálás gyerek.
Aztán jól megpuszilgattuk és bohóckodtunk. Majd előkerült az Apától kapott bocis mamuszka is, mely mint Hamupipőkére az üvegcipellő, úgy passzol a kis lábacskáira..☺
A nap további része amolyan "szokásos" volt: Dorka szundikált egy jó nagyot, aztán sétáltunk egy jó nagyot, majd fürdött, szopizott és elaludt az ágyikójában. Nagylány már. Nagyon nagy. Tényleg muszáj a mának élni és nem törődni a "mi lesz" dolgokkal, meg visszafelé sem jó tekintgetni annyira, mert nagyon rossz. Legalábbis nekem. Nem akarom, hogy nagyon megnőjön, hogy elmenjen, hogy öreg legyek, hogy... De ezek csak utópiák. Minden úgy fog történni, ahogy történnie kell.
Ma pedig az történt, hogy a kislányunk féléves lett, s vele együtt mi is. A mi családunk...
Tegnap a sokmindenhova menés miatt elmaradt a gyümölcsevés, mert nem akartam kapkodva nekiállni újabb íz megismertetésének kis Cukorborsónk részére, így ma délelőtt, még tanácsadás előtt tízóraiztunk.
Még nyár vége felé fagyasztottam le apró zacskókba őszibarackot jó alaposan pürésített (folyós) formában és ezt engedtem most fel. Nyuszika beült a székébe és várta, mi lesz.
Videót nem csináltam, mert elfelejtettem. Első kanálkánál kissé furcsállotta szerintem az új ízt, de szemlátomást bejött neki, mert később már nyitotta a száját, ha nyújtottam felé a kanalat és jó kedvvel cuppogta le a barackot. Minimum tíz kanállal megevett belőle és még figyelte a tányért, de aztán már nem adtam neki többet. Pedig megfogadtam, hogy elsőre mindig csak két-három kanállal kap mindenből maximum, aztán később lehet több is, ha bejött, de nem bírtuk abbahagyni. Biztosan nem lesz tőle semmi baja, de azért jobb az óvatosság.
Mindenesetre kijelenthetjük, hogy Dorka szereti a barackot. Legalábbis ma szerette.☺
Nagyon jókor érkeztünk, mert Dorkán még majdnem minden rajta volt, mikor már mehettünk volna befelé. Így most ránk várt a doktornéni és a védőnéni. Gyorsan leruháztam a gyereket, kezembe vettem a kiskönyvét, a tegnap kapott utógondozós jelentést és a Menjugate szurit, aminek ismétlője most volt esedékes.
Észrevettem, hogy Dorottya csipázza nagyon ezt a Klári nénit, mert akárhányszor mentünk, mindig vigyorgott rá (legalábbis azóta, mióta tud mosolyogni). Teszi mindezt annak ellenére, hogy kicsi élete során eddig kb. hétszer találkoztak és ebből háromszor megszúrta duplán is. Fura izlés, de örülök neki azért, hogy nincsenek rosszban. Szóval lefektettem a lánykát a vizsgálóasztalra. Doktornő azonnal megjegyezte: " Jól néz ki ez a gyerek!" Aztán kisvártatva: " De jól néz ki ez a gyerek!" Mondtam neki, hogy köszönjük, igyekszünk jól tartani. Megdicsérte, hogy szép tömött, husis és hogy milyen szép a bőre és a hajacskája (egyre jobban látszik már neki az új haja és egyre több van). Ezt is köszöntem. Megvizsgálgatta, majd a védőnő elvitte egy gyors mérlegelésre: 7240g. Jó. Úgy tényleg annyi, ha hozzáméri a vízhatlan eldobható Dm-es pelusalátétet is. Aztán mikor elkezdte volna a hosszát és az egyéb dolgokat mérni, az asszisztens csaj szólt, hogy a koragondozáson már lemérték, így szükségtelen a méricske. Így hát annyi maradt minden, amennyi tegnap volt. Nem számít. Ezen adatok bekerültek a 6 hós státusz alá a kiskönyvbe, majd jött a szuri.
Most kivételesen nem a fenekét, hanem a bal combját célozta meg a doktornő, amire rá is kérdeztem, hogy mifene. Azt mondta, a Menjugate-t jobb szereti a gyártó combba adatni... Múltkor fenékbe kaptuk, de gondolom nem akarták ide-oda forgatni a gyereket. Szóval balról a doktornő, jobbról az asszisztens, felülről pedig a védőnő fogta le Dorka minden végtagját, én meg visszatartottam a lélegzetemet is. Doki szúrt, Dorka egy amolyan "ááááúúú-áááááúúúúú"-t dobott, aztán mikor kihúzta a néni a lábából a tűt, rámosolygott. Nem hittem el. Én meg gyorsan még oda is hajoltam, hogy híííí meg háááá angyalkám... Én is kaptam egy vigyort. Az sem zavarta, hogy vérzik a lába és nyomogatom oda a gézlapkát. Nagyon cuki volt, a doktornő is meglepődött, hogy milyen mértékben rázta meg a lánykámat a szuri. Védőnénivel megbeszéltük, hogy ő meg holnap jön hozzánk, mi meg várjuk és megcsináljuk a többi okosságot a státusszal kapcsolatban. Aztán szépen elköszöntünk és kimentünk öltözni.
A ruhák felvétele alatt megállás nélkül figyelt és magyarázott, csak akkor hagyta abba, mikor mellénk telepedett egy-egy fiúcska mindkét oldalról. Őket megvizuálta, majd ment tovább a rizsa. Imádom ezt a csajt.
A nagy ijedtségre elmentünk sétálni, majd bebólintott egy jó fél óra múlva az események hatására. Azóta is jókedvű és láztalan, remélem, így is marad minden az este folyamán is. Ügyes Dorkanyuszi!! ♥
Dorka féléves koraszülött-utogondozása és koponya uh kontrollja miatt kellett mennünk újfent a C épület 7. emeletére. Előbbire 11.20-ra, másikra 13 órára volt időpontunk. Épp, ahogy kell, hogy nehogy egyben letudjuk a kettőt, közben jöhettünk haza KisBóbit megetetni, mert a hideg folyosón nem volt kedvem előkapni a tejeszacskóimat.
Az utógondozáson szépen megvizsgálta doktorbácsi Dorkát, aki egy percig még viselte is, majd eltört a mécses. Épp megkérdezte a doktor, hogy idegenekre is mosolyog-e. Hát megkapta a választ. Nemigen. Hozzá kell tenni, hogy épp nekiállt Angyalkám a szokásos délelőtti szunyabunyának, mikor indulni kellett és már enni is jó lett volna, mire sorra kerültünk. Szóval nem volt topmodell formában. A "nemforogagyerek" dologra azt mondták, no para, majd forog. Nem siettetjük, csak tudni szeretnénk, mikortól számít már az ejnyebejnye kategóriába ez az állapot, de szerintük egy éves korára már tényleg utoléri mozgásfejlődésben is a társait. Amúgy megállapítást nyert, hogy csupán ebben az egy dologban van kissé elmaradva, a többi tekintetben (figyelem, mosolygás, kommunikáció, tárgyakért nyúlás, pakolás) teljesen ottvan, és a termete is meglehetősen kielégítő. Méreckedés is volt, nagyon kíváncsi voltam. A tegnap esti fürdés előtti mázsálásnál (minden héten kedden este megmérjük mezítelen testtel a gyermekcsét) 7080g-ot mértünk, amitől én lepadlóztam, miután egy héttel korábban még csak 6780g volt. Létezhetetlennek tartottam, hogy az eddigi kb. heti 150-170g-os gyarapodásokból hogy lett hirtelen 300g. De - gondoltam - mindegy, holnap úgyis megmérik másik mérleggel is, hátha csak itthon van vmi csalás. Aztán nem. Ember ugyanennyit mért. 7080g. Aztanemjóját. Éreztük, hogy nehéz már, de azért nem gyengén gyarapszik...Jó, azt nem mondom, hogy megháromszorozta a súlyát, de már beléptünk a 4-es pelus alsó határába! Persze még mindig 3-ast hordunk (és azt is fogunk egy darabig, az tuti, mert nem mehet a kukába majdnem két csomag fehér pempörsz!!!). Hosszmérés is volt: 64,5 cm-t mért a hölgyike. Ő tudja. A bébim mindenesetre zömében 68-as ruhákban pompázódik, tény, hogy a kis teste fel is veszi őket. Bucija szerintük 42,5 cm, mellkasa 43,5cm. Azért szerintük, mert majd tanácsadáson is mérnek valamiket a hathós státusz jegyében. Megnézték a kis reflexeit, mozgását, szép, agárszerű hasonlevős testtartását és javasolták, hogy továbbra is legyen sokat játszószőnyegen a földön, hátha előbb beindul a forgómozgás. Rendicsek. Következő meeting 2013. április 22-én délelőtt lesz. Istenkém... A mi kis Dorkanyuszink első szülinapja utáni napon...
Tök jó érzés volt, hogy hárman (Ricsivel és Dorkával együtt öten) nézték, ahogy sietősen öltöztettem a gyereket, mintha ez is valami vizsga része lett volna, és várták, hogy jöhessen be valaki, de legalábbis mi menjünk ki. Igyekeztem, de akkor sem akartam kint öltöztetni, mert szétfagyott volna a már említett hideg folyosón a lánykám popója. És lássuk be, nagy kár lenne ezekért a formás fokhagymagerezdekért... A türelme továbbra sem volt toppos, így sietve hazaügettünk. Megebédelt, aztán mehettünk vissza ugyanoda, csak két ajtóval arrébb.
A doktornő ismét édibédi volt, imádja a gyerekeket. Kivettem a mózesből az addigra újra elbólintó lánykát, aki türelemmel viselte még mindig, hogy az eddigi szokásos jó másfél-két órányi alvásához képest a mai napon eddig mindössze negyed órát abszolvált. A néni megvizsgálta, mindent rendben valónak talált és további kontroll szükségét nem érezve elbocsátott bennünket. Mi is örvendtünk.
Cukorborsónk úgy tűnt, nem akar épp szunyókálni, így úgy döntöttünk, hogy ha már ApaBóbita vett ki szabadnapot, elmegyünk a Kaáliba is. Még reggel nyomtattam egy cukker fotót Dorkanyusziról és indulás előtt a kép hátuljára a következő szöveg került: Szalay Dorottya, született: 2012. április 21-én. Köszönettel Dr. Boga Péternek és a Kaáli Intézet minden dolgozójának . Ezzel a kis "ajándékkal" és Dorkával, mint a tökéletes produktummal kezünkben léptünk be a kapunk. A két recepción levő hölgy szerencsére olyan személyek voltak, akik ott voltak már a kezelések alatt is, de aztán jött egy harmadik is, aki azonnal be is hajolt Cukikámhoz egy műtős kolléganővel és lelkendeztek a lánykánk szépségétől. Ezalatt én kifizettem újabb egy év tárolási díjat a mi hat, fagyasztóban levő kis pingvinbébink részére. Amúgy nem, mintha lett volna választásunk, de igazán írásos közlés nélkül megemelték a tárolási díjat 20ezerről 25 ezer Ft-ra/év. Sajnos nem tudom hazahozni a frigóba Dorkanyuszi testvérkéit (pedig szívesen megtenném), így haennyiakkorennyi alapon perkáltunk. Aztán legnagyobb szerencsénkre épp lejött a mi doktorunk is. ApaBóbita megkérte szépen, hogy vessen egy pillantást a "mesterművére", amit Boga doktor kedvesen meg is tett nagy vigyorok közepette. Nagyon kedves volt, kérdezett Dorkáról, a születése körülményeiről, hogy mi miért történt, mi volt vagy lehetett az oka a koraszülésnek. Örült, hogy mentünk és köszönte szépen a képet is. Aztán említettem neki, hogy ha esetleg a tesókért jönnénk, akkor a bejelentkezésen és a konzultáción kívül van-e bármi extra, amire mondta, hogy nincs, csak megnézzük a hormonjaimat, aztán a kijelölt ciklusban pár ultrahang után jöhet a transzfer. Majd hirtelen eszébe jutott, hogy: hoppácska, császárral szültem, úgyhogy előbb kell egy méhtükrözés is, hogy megnézzük a méh belső állapotát és megmérje a vágás hosszát. Klassz. Újabb tízezrek és újabb vizsgálat. Mindegy, legalább ezt is tudjuk. Boldog mosoly volt távozók és maradók arcán egyaránt az Intézet elhagyása után.
Később beszéltünk erről a tesós dologról. Sok kérdés van még a mikorral kapcsolatban és szörnyű, hogy fel kell merüljön annak kérdése is, hogy sakkozzunk-e a gyes-gyed-akármi jussok miatt a testvérke tervezése kapcsán. Mert ugye nem mindegy anyagi szempontból, hogy mikor érkezzék. Vagy érkezzék, amikor mindenki készen áll rá... Sok a kérdés. Csak azt tudom, hogy nem akarnám egy percre sem, hogy Dorka rovására menjen bármi is. Még majd tájékozódunk és osztunk-szorzunk. Szomorú, hogy így döntünk egy kistestvér érkezésének idejéről... De az nem kérdés, hogy Dorka megérdemel egy testvért. Hiszem, ha a legjobb dolgot szeretnénk megadni a lányunknak, akkor az nem lehet más, mint egy testvér. És ugyebár tik-tak-tik-tak... AnyaBóbinál ketyeg az a bizonyos óra... Túl sokáig nem lehet rajta hezitálni... Meglátjuk.
A testvérkék: Dorka és KisMálna (aki olvasta, érti)
Nagyon nem akaródzott elkezdeni nekem ezt a hozzátáplásásos történetet. Már ApaBóbitól is megkaptam, hogy ez butaság, de akkor is kicsit úgy érzem, hogy ez egy amolyan kis első lépéske afelé, hogy elszakadjon tőlem az én Dorkám... Sosem hittem, hogy ilyen gyógyfejű enyémenyémenyém anyatigris leszek, még fejlődnöm kell az elengedéses dolgok terén, az ziher.
Meg voltam erősen győződve arról, hogy ha egy mód van rá és bírom tejtermeléssel, nem fog a lányom féléves kora előtt az anyatejen kívül más eledelt kapni. Egyik oldalon olvastam is, hogy hozzátáplálás tekintetében nem kell korrigált kort nézni a koraszülöttek tekintetében, másrészt a védőnő sem erőltette. Aztán egy jó hete több helyen is olvastam a vitaminkészletekről, ami nagyon elbizonytalanított. A cikkek (és azokat író orvosok) állították, hogy a várandósság utolsó heteiben raktározódnak el a magzat szervezetében azok a vitaminok, melyek kb. akár a kisded féléves koráig kitartanak még kizárólagos anyatejes táplálás mellett is. Ezt követően azonban pótolni kell más étkekből a szükségletet. Megjegyezték, hogy korababáknál természetesen ezek a készletek jóval kisebbek, hiszen azt az időt, melyet raktározással kellett volna töltsék odabent, már idekint töltötték, ergo előbb szükségük lesz a pótlékra. Na, ezen jól eltűnődtem és elég logikusnak tűnt. Azt sajnos nem állítom, hogy olyan irgalmatlan mennyiségű vitamint eszem mostanában, mert még mindig "félek" a gyümölcsök és zöldségek javától, hátha hasi bántalmakat okoznak Dorkának, így a vitaminok egyik részét a főtt kajából (már amennyi abban még akad), másik részét pedig mesterséges úton (kismamavitamin) pótlom. De tudom, hogy ennél jóval többet is kellene ennem, így hát elkezdtem beadni a derekamat Dorkanyuszi érdekében.
Ott kezdtük, hogy múlt szombaton vettünk bioalmát a belvárosi bioboltban, aztán ezt jól hazahoztuk. Aztán hétvégén nem kapta meg, mert nem. Hétközben pedig azért nem, mert ugye célszerű az új dolgokat délelőtt elkezdeni, hogy ha bármi gikszer adódna, akkor ne éjjel kezdje el a bébi hasát csikarni az étek. Ha pedig délelőtt kezdjük, akkor csak szombat jöhet szóba, mert Apa is jelen szeretne lenni, mert hát mégiscsak na. Persze a hétvége meg a doki miatt nem szerencsés választás (mármint ha bármi baj lenne), de hát akkor is a hétvége maradt.
Én még mindig vonakodtam kicsit, Apa viszont már tűkön ült ma délelőtt. Már alig várta, hogy lereszelhesse az első almát a kislányának és felvehesse, ahogy az első pár kanállal kóstolót kap a gyümölcsből. Úgy gondoltuk, hogy nem lesz baj vele, mert olyan szépen ette a K vitamint, a Rota oltást és a gyógynövényes köhögéscsillapítót, hogy öröm volt nézni (persze utóbbinál nem volt olyan nagy öröm, hiszen beteg volt kicsi angyalkánk). Szóval Ricsi lereszelt egy fél almát, aztán a reszelt és kicsit állt alma levesebb részét még jól átpaszíroztam szűrőn, így egy jó híg állagú pépet kaptam, ami mondhatni krémes almalé volt. Gyorsan felállítottuk az etetőszéket, Dorka belecsüccsent, kapott egy Micimackós előkét és már forgott is a felvétel.
Azt hiszem, no comment a gyerekem. Az utolsó kockákon látszik, amint néz a tálka után. Ha tehette volna, tuti megevett volna még egy egészet. Remélem, marad ez a tendencia és a többi ételt is így fogadja majd. Akkor aztán tényleg elmondhatjuk, hogy ebben a tekintetben is nagyon szerencsések vagyunk vele.
Ma délután alváskor hiába próbáltuk nyugtatni, valamiért nem akarózott neki a kanapén pihenni kicsit. Aztán mikor betettem a járókába, hogy "Jól van leány, akkor alszol a helyeden egyedül", szépen elnézelődött pár percig, majd nyugiban elaludt. Ma este pedig hasonló dolog történt.
Az esti elalvás más, mint a nappaliak. Napközben mindig a járókában alszik (nagyon kevés kivételtől eltekintve és persze ide nem sorolandó a séta közbeni babakocsiban szunyókák) és mindig elalszik egyedül. Este azonban a következő van: fürdés, majd öltözködés után a nappaliban a nagyágyban költi el a kishölgy a vacsoráját, majd büfi után (vagy helyett, ha úgy jön ki) félig ülő-fekvő pozícióba helyezem magamat és Dorkát magamra fektetem. Itt is mindig úgy, hogy a kis buksija a szívem fölött pihen. Cumit kap a szájába, nézelődik egy pár percet (van, hogy annyit sem), aztán lehúnyja a kis szemeit és elalszik. Így fekszünk kb. 20 percet, majd miután jól és mélyen elaludt, átviszem a szobájába, beteszem az ágyába és ott alszik tovább hajnalig/reggelig. Ezt már annyira megszoktuk az elmúlt hónapokban, hogy szinte már sokszor kéretzkedett a mellkasomra evés után, és ha már nagyon fáradt volt akár még enni is, akkor gyorsan magamra tettem és amint beért a cumi a szájába, már szinte aludt is. Megszokott mozdulatsor Neki is és nekem is. Nagyon az egyedül elalvás híve vagyok, de valahogy erre az esti kis "rituáléra" nekem is szükségem van. Ez hozzá tartozik az estéhez mindkettőnknek. Tudom, hogy nem lehet ezt csinálni örökké... És ma ízelítőt is kaptam belőle.
Szóval ma este fürdés és öltözés után gyorsan kapott még egy kis orvosságot Dorkám, aztán jött a vacsora a nappaliban, majd szépen magamra fektettem. Csak nézelődött, forgolódott, nem volt neki jó sehogy sem. Jó negyed órás "szórakozás" után felvettem és közöltem vele, hogy rendicsek, akkor most megyünk a szobájába és alhat szépen el egyedül, merthogy be fogom tenni a kiságyba, ha nem marad veszteg. Nem maradt. Én meg bevittem és letettem. Erre Dorkám letette a kis buksiját, nyugodtan, mozdulatlanul viselte, ahogy betakargatom, én meg csak néztem, ahogy egyre laposabbakat pislog. És pár perc múlva elaludt. Egyedül. Én meg elsírtam magam... Én "fenyegettem meg", erre én húztam a rövidebbet... Mert ezek szerint rajtam nem tudott nyugodtan aludni, kényelmesebb volt neki a saját ágya. Tudom, hogy hülyeség, de kicsit olyan érzés volt, mintha már nem lenne rám szüksége... Avval is tisztában vagyok, hogy tizenéves korában tök röhejes lenne, ha még mindig rajtam tanyázna, de akkor is. Most jöttem rá, hogy mennyire nem akarom, hogy felnőjön. Pedig elengedhetetlen. És örülnöm kellene, hogy ilyen ügyes és okos, hogy egyedül is tud este is, meg egyáltalán, más biztosan örülne neki és persze én is örülök, de mégiscsaknaaaaa.... Mindig eszembe jut, hogy mennyire szeretem és ő mennyire nem fog tudni ennyire szeretni (amiről már egyszer futtattam eszmét) és akkor intem magam higgadtságra, hogy megértőnek kell lennem, elvégre is nem Ő van értem, hanem fordítva.
Most már tényleg belegabalyodtam és komplett hülyét csináltam magamból... De akkor is szerelmes vagyok a lánykámba és nehéz elfogadni, hogy egyszer majd nem lesz velem a nap 24 órájában. Pedig milyen hamar eljön az idő!!! Atyaég!! Nemakaroooooooooom!!!!!!!
Önző szemétláda vagyok. A lányom pedig egyedül alszik el...
Ez a hétvége olyan IGAZI családi hétvége volt. Még sosem éreztem ennyire, hogy mit jelent a MI KIS CSALÁDUNK, nem tudom, de ez most valahogy más volt, olyan igazi, csak egymással törődős.
Dorka még mindig nem volt az igazi egészségileg, legalábbis én így tituláltam. Rendre szívogattuk az orrát, ám olyan volt, mintha nem szívtunk volna semmit, mert gyakorlatilag alig jött valami és hosszú üresjáratos percek után pedig a porszívót lekapcsolva hallhattuk tovább, ahogy szörcsög a babánk orra még mindig. A köhögése szerencsére elmúlt, valószínűleg segített ez a gyógynövényes Sinupret (ami persze egy kis alkohollal azért meg van turbózva, hogy jobban csússzon, vagy istentudjamiért - ettől a gyerekemnek minden cseppek-ivás után olyan volt a lehellete, mint egy idült alkesznak), csak ez az orrizé volt jelen, ez is főként csak reggel. A hangulata továbbra is kitűnő volt, jókedvű volt, sokat mosolygott és nem panaszkodott semmi miatt.
A szombat délelőtt fodrásznál voltam, addig Dorka és Apa ügyintéztek mindenfelé, majd a kora délutáni alvás után bementünk a városba. 5 órakor kezdődött a Gyermekek házában egy ingyenes Kerekítő. Kérdeztem Apát, lenne-e kedve eljönni egy ilyenre, legalább Ő is meglátja, hol voltunk múltkor (legalábbis hogy milyenen) és volt kedve. Azt gondoltam, hogy majd azt mondja a végén, hogy szerinte Dorka még kicsi ehhez, de ha én szeretném és Dorottyka sem bánja, járjunk el. Ehhez képest az elmondása szerint nagyon tetszett neki az egész foglalkozás és még élvezte is. Dorka hősiesen végigcsinálta megint a negyven percet, közben roppantul figyelte a többi gyereket. A végére azonban már csak annyi ereje maradt, hogy felöltöztessem, mert mire leértünk az emeleti játszószobából az utcára, már aludt is a mózesben édes Kincsem... :) Aztán még sétáltunk egy nagyot, hazajöttünk, volt nagy fürdés, aztán hamarjában alvás. Egészen vasárnap "reggel" fél 10-ig... (persze 4-kor felkelt enni, majd azonnal vissza is ájult). A hétvége második napja megintcsak Apa bűvöletében telt, többször észrevettük, hogy átszellemülten figyelte Ricsit, amint ezt vagy azt csinál. Sokat játszottak, majd délután elmentünk egy óriásit sétálni. Jó nagy kört tettünk, az Erzsébet liget után elmentünk Ricsi egykori lakóhelye és iskolája felé, majd betértünk még a boltba is vásárolni egy két dolgot vacsorára. Két és fél óra múltán tértünk haza, mely egy kicsit megviselte Apát. Jól elfáradt, hiába, nem ehhez van szokva, mi minden délelőtt ennyit sétálunk Dorkanyuszkával... :) Mindenesetre nagyon jól esett, pláne a kedveseim társasága. A szép napot jó este is követte: a Kicsinyünk szépen elaludt és a szokásos hajnali 4 után reggel 9-ig húzta a lóbőrt. Egy igazi kis Angyalka.
Két dolog is feltűnő volt Dorka viselkedésében az elmúlt napokban. Egyrészt, hogy a nappali alvások egyre rövidebbek lettek: egyszer-egyszer csak max. egy órát aludt és még az ebéd utáni alvása is csak ilyen rövidke volt. Olyannak tűnt, mintha nem akarná alvással húzni az időt, amikor ilyen klassz dolgokat lehet csinálni Apával és Anyával... Másik pedig az volt, hogy egész álló nap magyarázott. De szó szerint. Csak az alvás idejére függesztette fel a szövegelést, azon kívül viszont be nem állt a szája, folyton csak gügyögött. Előszeretettel simogatja az arcunkat, ha fölé hajolunk és az én esetemben elég erőteljesen megjelent a hajhúzós téma is. Miután jól megbámulja, erősen belecsimpaszkodik és mindenféle magyarázások közepette igyekszik az egész fejemet a szájába tömni, persze sikertelenül... Édespofa. És közben folyton vigyorog, ha ránézek. Amit pedig már szinte tökélyre fejlesztett, az a hason nyúlás. Mármint hogy hason fekve ügyesen nyúl tárgyakért és miután megkaparintotta őket, ügyesen játszik velük, forgatja őket, persze minden a szájában végzi pályafutását.
Vasárnap pedig azt hittem, megtört a hasrafordulós jég is: jó nagy lendülettel sikerült hasra fordulnia, miután kézbe kapta a csörgőjét. A helyzet azonban az, hogy miután én nekiálltam sírni a boldogságtól, Ő pedig csak lesett a meglepettségtől (mármint, hogy akkor most mi történt), rájöttem, hogy sok tudatosság nem volt a produkcióban, egyszerűen csak így sikerült. Nem baj, a lényeg, hogy láttuk: fizikailag képes rá, nincs vele semmi gond. Azért nagyon figyelek, hátha lesz ismétlés is a közeljövőben!
Szép, eseménydús, örömteli és meghitt hétvégét töltöttünk el együtt hármasban. Hálás vagyok, hogy ez megadatott nekem/nekünk, remélem, még sok hasonlóban lesz részünk...
