Ma délután alváskor hiába próbáltuk nyugtatni, valamiért nem akarózott neki a kanapén pihenni kicsit. Aztán mikor betettem a járókába, hogy "Jól van leány, akkor alszol a helyeden egyedül", szépen elnézelődött pár percig, majd nyugiban elaludt. Ma este pedig hasonló dolog történt.
Az esti elalvás más, mint a nappaliak. Napközben mindig a járókában alszik (nagyon kevés kivételtől eltekintve és persze ide nem sorolandó a séta közbeni babakocsiban szunyókák) és mindig elalszik egyedül. Este azonban a következő van: fürdés, majd öltözködés után a nappaliban a nagyágyban költi el a kishölgy a vacsoráját, majd büfi után (vagy helyett, ha úgy jön ki) félig ülő-fekvő pozícióba helyezem magamat és Dorkát magamra fektetem. Itt is mindig úgy, hogy a kis buksija a szívem fölött pihen. Cumit kap a szájába, nézelődik egy pár percet (van, hogy annyit sem), aztán lehúnyja a kis szemeit és elalszik. Így fekszünk kb. 20 percet, majd miután jól és mélyen elaludt, átviszem a szobájába, beteszem az ágyába és ott alszik tovább hajnalig/reggelig. Ezt már annyira megszoktuk az elmúlt hónapokban, hogy szinte már sokszor kéretzkedett a mellkasomra evés után, és ha már nagyon fáradt volt akár még enni is, akkor gyorsan magamra tettem és amint beért a cumi a szájába, már szinte aludt is. Megszokott mozdulatsor Neki is és nekem is. Nagyon az egyedül elalvás híve vagyok, de valahogy erre az esti kis "rituáléra" nekem is szükségem van. Ez hozzá tartozik az estéhez mindkettőnknek. Tudom, hogy nem lehet ezt csinálni örökké... És ma ízelítőt is kaptam belőle.
Szóval ma este fürdés és öltözés után gyorsan kapott még egy kis orvosságot Dorkám, aztán jött a vacsora a nappaliban, majd szépen magamra fektettem. Csak nézelődött, forgolódott, nem volt neki jó sehogy sem. Jó negyed órás "szórakozás" után felvettem és közöltem vele, hogy rendicsek, akkor most megyünk a szobájába és alhat szépen el egyedül, merthogy be fogom tenni a kiságyba, ha nem marad veszteg. Nem maradt. Én meg bevittem és letettem. Erre Dorkám letette a kis buksiját, nyugodtan, mozdulatlanul viselte, ahogy betakargatom, én meg csak néztem, ahogy egyre laposabbakat pislog. És pár perc múlva elaludt. Egyedül. Én meg elsírtam magam... Én "fenyegettem meg", erre én húztam a rövidebbet... Mert ezek szerint rajtam nem tudott nyugodtan aludni, kényelmesebb volt neki a saját ágya. Tudom, hogy hülyeség, de kicsit olyan érzés volt, mintha már nem lenne rám szüksége... Avval is tisztában vagyok, hogy tizenéves korában tök röhejes lenne, ha még mindig rajtam tanyázna, de akkor is. Most jöttem rá, hogy mennyire nem akarom, hogy felnőjön. Pedig elengedhetetlen. És örülnöm kellene, hogy ilyen ügyes és okos, hogy egyedül is tud este is, meg egyáltalán, más biztosan örülne neki és persze én is örülök, de mégiscsaknaaaaa.... Mindig eszembe jut, hogy mennyire szeretem és ő mennyire nem fog tudni ennyire szeretni (amiről már egyszer futtattam eszmét) és akkor intem magam higgadtságra, hogy megértőnek kell lennem, elvégre is nem Ő van értem, hanem fordítva.
Most már tényleg belegabalyodtam és komplett hülyét csináltam magamból... De akkor is szerelmes vagyok a lánykámba és nehéz elfogadni, hogy egyszer majd nem lesz velem a nap 24 órájában. Pedig milyen hamar eljön az idő!!! Atyaég!! Nemakaroooooooooom!!!!!!!
Önző szemétláda vagyok. A lányom pedig egyedül alszik el...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése