2012. október 13., szombat

Dorottya és az alma

Nagyon nem akaródzott elkezdeni nekem ezt a hozzátáplásásos történetet. Már ApaBóbitól is megkaptam, hogy ez butaság, de akkor is kicsit úgy érzem, hogy ez egy amolyan kis első lépéske afelé, hogy elszakadjon tőlem az én Dorkám... Sosem hittem, hogy ilyen gyógyfejű enyémenyémenyém anyatigris leszek, még fejlődnöm kell az elengedéses dolgok terén, az ziher.
Meg voltam erősen győződve arról, hogy ha egy mód van rá és bírom tejtermeléssel, nem fog a lányom féléves kora előtt az anyatejen kívül más eledelt kapni. Egyik oldalon olvastam is, hogy hozzátáplálás tekintetében nem kell korrigált kort nézni a koraszülöttek tekintetében, másrészt a védőnő sem erőltette. Aztán egy jó hete több helyen is olvastam a vitaminkészletekről, ami nagyon elbizonytalanított. A cikkek (és azokat író orvosok) állították, hogy a várandósság utolsó heteiben raktározódnak el a magzat szervezetében azok a vitaminok, melyek kb. akár a kisded féléves koráig kitartanak még kizárólagos anyatejes táplálás mellett is. Ezt követően azonban pótolni kell más étkekből a szükségletet. Megjegyezték, hogy korababáknál természetesen ezek a készletek jóval kisebbek, hiszen azt az időt, melyet raktározással kellett volna töltsék odabent, már idekint töltötték, ergo előbb szükségük lesz a pótlékra. Na, ezen jól eltűnődtem és elég logikusnak tűnt. Azt sajnos nem állítom, hogy olyan irgalmatlan mennyiségű vitamint eszem mostanában, mert még mindig "félek" a gyümölcsök és zöldségek javától, hátha hasi bántalmakat okoznak Dorkának, így a vitaminok egyik részét a főtt kajából (már amennyi abban még akad), másik részét pedig mesterséges úton (kismamavitamin) pótlom. De tudom, hogy ennél jóval többet is kellene ennem, így hát elkezdtem beadni a derekamat Dorkanyuszi érdekében.
Ott kezdtük, hogy múlt szombaton vettünk bioalmát a belvárosi bioboltban, aztán ezt jól hazahoztuk. Aztán hétvégén nem kapta meg, mert nem. Hétközben pedig azért nem, mert ugye célszerű az új dolgokat délelőtt elkezdeni, hogy ha bármi gikszer adódna, akkor ne éjjel kezdje el a bébi hasát csikarni az étek. Ha pedig délelőtt kezdjük, akkor csak szombat jöhet szóba, mert Apa is jelen szeretne lenni, mert hát mégiscsak na. Persze a hétvége meg a doki miatt nem szerencsés választás (mármint ha bármi baj lenne), de hát akkor is a hétvége maradt.
Én még mindig vonakodtam kicsit, Apa viszont már tűkön ült ma délelőtt. Már alig várta, hogy lereszelhesse az első almát a kislányának és felvehesse, ahogy az első pár kanállal kóstolót kap a gyümölcsből. Úgy gondoltuk, hogy nem lesz baj vele, mert olyan szépen ette a K vitamint, a Rota oltást és a gyógynövényes köhögéscsillapítót, hogy öröm volt nézni (persze utóbbinál nem volt olyan nagy öröm, hiszen beteg volt kicsi angyalkánk). Szóval Ricsi lereszelt egy fél almát, aztán a reszelt és kicsit állt alma levesebb részét még jól átpaszíroztam szűrőn, így egy jó híg állagú pépet kaptam, ami mondhatni krémes almalé volt. Gyorsan felállítottuk az etetőszéket, Dorka belecsüccsent, kapott egy Micimackós előkét és már forgott is a felvétel. 


Azt hiszem, no comment a gyerekem. Az utolsó kockákon látszik, amint néz a tálka után. Ha tehette volna, tuti megevett volna még egy egészet. Remélem, marad ez a tendencia és a többi ételt is így fogadja majd. Akkor aztán tényleg elmondhatjuk, hogy ebben a tekintetben is nagyon szerencsések vagyunk vele.
Igazi kis angyalka...

14 megjegyzés:

  1. Hát ez tényleg nagyon fincsi lehetett... :)
    Ügyes Dorkanyuszi ♥

    VálaszTörlés
  2. Szerintem is szivesen elfogyasztott volna meg abbol az almabol. Nagyon ugyes kislanyotok van:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Petra, asszem tényleg bebombázott volna még egy fél almát! :)

      Törlés
  3. Éééés a végén még a száját is megtörölte az előkével :) hát zabálnivaló, nagyon édes, láttam párszor rárabolt a kanálra rendesen! :)
    (ja, és egy-két pillanatban annyira Hannát láttam benne... remélem, nem haragszol meg érte, hogy ezt mondom, de nagyon hasonlít az unokanővérkéjére!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát Ági, ilyen egy jólnevelt gyerek. Elmosogatni csak azért nem mosogat még maga után, mert nem éri fel a mosogatót. És igen, néha én is látok benne egy kis Hannát, bár mondják, hogy inkább apja lánya, de akkor is! :) Sőt, néha még Nórit is látok benne, ha ránézek a kis kalács képére, de hát az meg végképp nonszensz!! :DD

      Törlés
  4. Először kicsit furán nézett a kanálra, hogy mi ez itt, mit tuszkolnak belém... de utána, úgy láttam, jobban lekötötte a kamera, mint a hami, ami egyszer csak elfogyott. :) Nagyon cuki volt, ahogy tolta befelé. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, sajnos a kanalat már ismerte, mert azzal kapta a köhögés elleni cseppeket is... Féltem is egy kicsit, hogy még túl közeli az élmény (mármint esetleg összeköti a betegséggel), de szerencsére alaptalan volt a félelmem! :)

      Törlés
  5. Nagyon cuki, ahogy almát eszik. Örülök, hogy egyből így rákapott. Láttad volna az én lányomat...Nem nagyon akarta enni. :))) Apa hangja meg nagyon kedves. Annyira helyes, ahogy rögzíti a dolgokat. :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Évi! Igen, Apa ilyen dokumentumos ember. Több ilyen kis itthoni szösszenet-videón mondja be a dátumot és azt is, hogy Dorka épp mennyi idős, meg hogy ha megnézi, ne ijedjen meg, hogy ki az a kislány, akit Apa annyira szeretget a videón, mert az bizony Ő. :D

      Törlés