Délelőtt átmentem Dorka szobájába rendezkedni, a lányka eközben a nagyszobában sütifaló és bedobós csiga elemeket pakolgatott. Egyszer csak ütemes csattogást, majd erős vigyorral fűszerezett magyarázást hallottam a hátam mögül. Megfordultam és azt látom, hogy Dorka áll a kisszobában, kezében három darab forma és mutogatja, hogy Nekem hozta és hogy EGYEDÜL A LÁBÁN...
Ilyet még nem csinált. Az eddigi (ritkán kivitelezett) önálló lépéseit kizárólag akkor tette meg, ha kértem rá, miután elengedtem a kezét. Akkor odajött max. három lépésben, de ennyi. Most viszont teljesen önállóan gondolta azt, hogy feláll és lábon teszi meg a szobába vezető utat irányomba, és a szobában sem tottyant fenékre, hanem ácsorgott még egy darabig. Először alig esett le, hogy mit is látok valójában, aztán persze visítottam neki, hogy "Jajjjdeügyesvaaaaaagy!!! Egyedül bejöttél Anyához!!!!!", Ő meg roppant büszke volt magára és erősen vigyorgott. Nem gondolom, hogy holnap már szaladni fog, de határozott előrelépésnek értékelem a mai teljesítményét.
Tegnap volt annyi idős a Dorka, ma meg már majd új mappát nyitok a gépen "15. hónap" címmel. Mekkora közhely, hogy repül az idő, mégis milyen igaz...
Súlya 10.180g, magassága továbbra is "alacsony", legalábbis az időre született kortárs gyerekekhez képest az, ám a születéskori hosszához képest teljesen rendbenlevő a fejlődése. (Update: 06.23.: 77cm!) A múltkor leírtam már kb. a tudományát, felejteni azóta nem felejtett. Egyedül még mindig nem mer menni, segítséggel viszont imád. Sőt, ha lehet, jön hozzám, nyúl a kezemért és egyértelműen jelzi, hogy Ő most sétálni szeretne, legyek már kedves segíteni neki ebben. Minden nap gyakoroljuk a pohárból ivást, egyre ügyesebben megy neki, már volt olyan is, hogy nem akart beleharapni...
A hétvégén még tartom neki a diétát, bár már szerintem nem is lenne lényeges, a hasmenés a múlté, de inkább biztosra megyek. Bár kissé megszakadt a speckó étrend, mikor pár napja este lelopta a lányka a tányéromról a kígyóuborka-hasábot és szépen betömte az arcába....
A héten a dög melegben megnyílt újra az erkély-wellness, jófejség ez az ezerforintos medence, az biztos. Pláne, hogy már második éve használjuk! :)
Na, milyen zsír helyem van, Apa??
PocakPann(cs)i
Akkor és most. A vizet cseréltük, a gyermek ugyanaz, csak megnőtt.
Új imádás van: a labda. A játszin találkozott egy olyannal, ami nem olyan, mint ami otthon van és roppant elnyerte a tetszését. A "nem olyan" alatt értsd: gurul és pattog. Mert a miénk itthon csak úgy labda. Puha bőrből van összevarrva és hercegnők vannak rajta, de az nem annyira érdekes, mint ami TUD is csinálni valamit, nem csak szép. Ezt elmeséltem Apának, aki persze rögtön vett a kislányának a labdaboltban egy olyan labdát, ami tudja ezeket a fenti kunsztokat. Ötszázért lett egy igenaranyos katicás labdánk, ami gurul, pattog és minden olyat csinál, amitől Dorka sikogatva örül. Azóta érdekli, hogy lehet dobni, gurítani és rúgni is ezt a kerek izét, igényli is, hogy leüljünk Vele és gurigázzunk. Nagyon ügyesen csinálja, sokat fejlődött ebben is...
Ma meg úgy lett, hogy egy ismerős ismerőse jóvoltából biciklisták leszünk. Az úgy volt, hogy nekem volt egy igenjó montenbájk biciklim, ami tényleg igenjó, csak bár nem férfivázas, mégis nehézkesebben ültem volna fel rá, ha van egy gyermekem meg egy gyermekülésem. Így az lett, hogy mi odaadtuk az ismerős ismerősének az én bringámat (ő ezzel foglalkozik), én meg választottam egy női trackinget helyette, ami teljesen fel van szerelve lámpákkal meg sárvédővel meg mindennel, meg lett egy kosaram is előre, meg egy gyerekülésem hátra, a csomagtartóra. Na, abba ül bele a Bóbicka. Illetve már bele is ült egy pár 10 méteres próbaút erejéig. Bírta jól, meg én is, vissza pedig Apa tekert vele. Hétfőn nálunk lesz már a jármű, onnantól reszkessen mindenki! Most már tényleg és visszavonhatatlanul Anyuka lettem. Van gyerekülés a bringámon...
Kép majd lesz róla, egyenlőre örültem, hogy Dorka úgy bírta a bringa-beszerzést, ahogy, ráadásul szegény még zakózott is egyet a kavicsos talajon (lecsúszott a kezecskéje az ujjamról és elborult, mint egy kis zsák az oldalára, még a kis arca is csupa aprókavics lett :(( ), ám hős volt, mert nem sírt. Szóval megyünk majd családilag meg duóban is a Bóbinyuszival mindenfelé, már nagyon várom!
Ha majd lesz olyan, amit elfelejtettem leírni Dorottyával kapcsolatban, akkor azt ideposztolom utólag. Ami biztos, hogy igencsak erőszakos és hisztis bír lenni a kishölgy, de óriási imádás van irányába töretlenül!!♥
Nagyon köszöni Bóbicsalád a kedves jókívánságokat, többek közt ennek köszönhetően KisBóbinyuszi jobban van.
A székletek száma igencsak lecsökkent (tegnap reggel kettő) és már nem is hasmenéses. Ámbátor pépes. Mindezt úgy, hogy reggel és este issza a laktózmentes italkáját, tízóraira és uzsonnára banánt és almát kap, na meg kis zsemlét, ha kéri (és mindig kéri...), ebédre és vacsorára pedig az általam készített párolt krumpli-répa-alma-kevéscsirkemell kombót. Eszi a bélhurutra való port is. És még így is elég lágyat produkál. Nem is tudom, mi lenne, ha nem diétázna... Most még inkább lopva étkezem, nehogy megkívánja tőlem esetleg a felvágottat vagy a vajat. Amúgy jól van, csak folyton nyekereg, azt pedig fejhangon és egész nap. Persze, nem egész nap, de nekem úgy tűnik. Nyilván a buta meleg, meg az, hogy nem mindig az történik, amit ŐDorkasága szeretne. Mert sajnos Kegyetlenanya (én) nem enged mindent és olykor hangosan is szól, meg nem lehet mindig a gatyájába kapaszkodva mászkálni. És ilyenkor hisztizik és egyre jobban. Szörnyű. Igyekszem csírájában elfolytani, nem könnyű és sajnos ilyenkor a "beteg vagyok" kártya sem bevethető részéről, mert látszik, hogy nem az a baj.
Várjuk a teljes gyógyulást és az idő enyhülését, mert egyenlőre a gyerektársaság is szünetel. A várt két dolog pedig megoldást hoznak majd mindenre... :)
A Dorka. Ő a beteg. Vagy legalábbis gyógyszert kap.
Az úgy volt, hogy szombaton ebédre zöldbabfőzeléket csináltam, s mivel Dorkának is szántam belőle, friss zöldbabból és finom Cserpes tejföllel készítettem. Vasárnap délelőtt kétszer is volt széklete, kellően híg, aztán ügyesen én még aznap ebédre is főzeléket adtam neki. A nap folyamán még vagy háromszor kakilt, amit sosem tett korábban és mindegyik hasmenéses volt, aztán ma reggel pedig csak annyi történt, hogy felült Aranykám az ágyban és már rottyantott is két hatalmasat a pelusba. Na, ekkor gondoltam, hogy felhívom a védőnőt leegyeztetni a dokilátogatást. Ő is javasolta a biztonság kedvéért és miután mondtam, hogy más baj nincs, csak a hasmenés (itt a más alatt lázat, levertséget értek), kizárta a szalmonellát, amiben az egyik kis delikvense épp szenved.
Így hát délelőtt elvittem Dorkát a helyettesítő doktornőhöz (a miénk mától szabin van). Megvizsgálta Dorottykát, majd közölte, hogy csupa hólyag a torka és a mandulája, valószínűleg vírusfertőzése van, úgyhogy Ő is a mostani járvány áldozata lett. Merthogy járvány van. Sok gyereknek pl. szemgyulladás formájában jelentkezik (ilyenekkel volt tele a rendelő), Dorkanyuszinál pedig valószínűleg csak rásegítettem a tejfölös zöldbab főzelékkel a dologra, s nála így jött ki. Kaptunk spec. Hippes sárgarépás-rizs italt, bélhurutra vízben oldós, tasakos port napi háromszori alkalmazással, innia kell Normaflort és írt a doktornő laktózmentes Milumiles tápszert, ezt kell majd adnom most pár napig a tejital helyett. Emellett pedig diétát tart a kishölgy, gyorsan vettem hazafelé zsemlét neki, a kifli most egyenlőre felejtős, ebédre pedig ma párolt krumpli-répa-alma lesz a menü. Illetve a menü már kész, csak a kis beteg nyúlt ki már fél 12 előtt és szerencsére még mindig alszik, úgyhogy az ebéd kis késedelmet szenved ezáltal, de sebaj. Kicsit nyűgös, de simán betudható ennek a buta melegnek is... Szörnyű ez az időjárás, két hete még majdnem megkérdőjeleztem magamban, hogy jó ötlet volt-e visszaadni a kölcsönkapott bundás lábzsákot, most meg izzadunk a harmincakárhány fokban, mint a ló... Szerencsére mi csak kint, mert hála a Papának, itthon van klíma és ma már használom is, úgyhogy kellemes 24 fok van a lakásban.
Pár napig elkerüljük a gyerekeket és csak sétálni megyünk le, jobb lesz így mindenkinek. Arany Kisbaba... Mindent elkövetek, hogy mielőbb rendben legyen újra minden...
Tegnap volt június harmadik vasárnapja, ez a hivatalos Apák napja. Nincs benne annyira a köztudatban, de szerintem fontos, hogy Róluk ugyanúgy megemlékezzünk, mint az Anyákról. Láttam egy fészbúkos bejegyzést tegnap, ami erről a napról szólt pár mondatban, mire a kommentelők fele azonnal fontosnak tartotta megjegyezni, hogy "persze, már amelyik megérdemli!". Milyen érdekes, Anyák napján nem jönnek ilyen okos gondolatok, mintha nem lennének olyan anyák, akik hasonlóképpen nem érdemlik meg a méltatást.... Na mindegy, ez csak egy zárójeles megjegyzés volt, de azért kicsit felcukkolt.
Mivel Dorka és én korábban ébredtünk, volt alkalmunk együtt ébreszteni Apát egy csomag gumicukorral meg instant teával (ilyen Apánk van, aki azt imádja, hogy kanállal eszik a teát víz nélkül) és egy kis piros borítékkal, amiben egy Apához szóló versike lapult. A versike mellé persze rajz és Dorka által készített aláírás is járt...
Apa nagyon meglepődött, mert fogalma sem volt róla, hogy akkor van az, ami, de szemmel láthatóan nagyon örült a figyelmességünknek és később, a nap folyamán még többször is szóba került ez az Apák napja dolog.
Tartani fogjuk a jövőben is, mert fontos Nekünk. Nem Apának. Az lesz majd Dorkának és az nekem.
Szeretünk Téged és köszönjük, hogy szeretsz minket!! ♥
Apa jófej volt és úgy döntött, péntekre szabadságot kér. Az évadzáró Kerekítő-hét utolsó napja volt és többek között ezen az eseményen szeretett volna részt venni a lánykájával meg a lánykája anyjával.
Ez már maga újdonság volt, hogy Apa is velünk volt, ám az még inkább, hogy az ünnepség tortával is járt. Még az előtérben betolattam egy 100ml-nyi gyümölcspürét Dorkával, mindhiába. Amint bementünk, megrohamozott egy tortát evő gyerkőcöt és majdnem kinézte a szájából a falatot. Nagy cukorellenség vagyok, ám most beadtam a derekamat. Dorottya kapott egy vékony szelet vaníliás-epres tortát, melynek kb. felét el is fogyasztotta. Villával. Mint a nagyok. Itt jegyzem meg, isteni volt (ja, a másik felét nekem kellett megenni...), látszott, hogy figyeltek arra, hogy gyerekeknek készül. Nem volt agyoncukrozva, a piskóta nagyon finom házi jellegű puha tészta volt, a krém pedig inkább puding, a gyümölcsök sok és igazi. Jó volt, na. Amellett, hogy a foglalkozás is a szokásos jó volt, Dorka debütált tortaevésben. Rendszer mondjuk azért nem lesz belőle, ez biztos...
Zsuzsi gitározik :) Nem bír betelni vele... :)
Aztán meg az volt, hogy Apa utánanézett nagyon a napszemüveg ügynek és nagyon kezdte hajtani, hogy venni kell a gyermeknek. Egyrészt a magas sugárzás, hochdazu kékszemű a leány. Így kapott, és a várakozásaimat ismét felülmúló módon viseli el a fején. Halleluja. Már ez is valami.
Szombaton délelőttre aztán fodrászhoz volt időpontom. Dorka és Apa addig a városban múlatták az időt, majd mikor végeztem, bejöttek hozzám. Közben én a fodrászomtól megkérdeztem, mi a véleménye a babahaj visszanyirbálásáról és érdemes-e, ő pedig nagyon javasolta. Így esett meg, hogy egyet fizet, kettőt kap akcióban a Kisbaba beült a székbe és kettő perc alatt egyöntetű hajacskája lett. A bundeszliga frizura a múlté, a tincsek itthon lapulnak, mert elhoztam őket. Egy hős volt és tündérpofi, csak lesett, hogy mi történik, de mivel Kati sem most kezdte a szakmát, mire eszébe jutott volna Dorkának problémázni, addigra már kész is volt. Cukorborsó! :) Nem bánom, mert ugyanolyan édes, mint volt...
Ilyen volt-ilyen lett
Ja és ma délután kapott Dorka egy új formabedobót (szerinte az). Tudjuk, hogy még kicsit korai, legalábbis Dorkának biztosan az, de ilyen édes darabot még nem láttam és őszintén szólva elgyengültem... Pár hónap is használatba vesszük...:)
Aaaaannyiradeaaaaannyira kevés időt töltök a gép előtt, hogy csak na, van úgy, hogy több nap is eltelik, míg egyáltalán bekapcsolom, így a bejegyzések sem túl gyakoriak. Pedig muszáj jegyzetelni a történéseket, mert akkor honnan fogjuk tudni később, hogy mi volt, nem? De.
Ahogy eszembe jut, csak úgy fogom most ezt összedobálni, mert nem érek rá nagyon cizellálni a dolgokat.
Dorottya gyakorlatilag május 29. óta teljes mértékben átállt a napi egy alvásra. Azt nem állítom, hogy soha többé nem fog kétszer bólintani egy nap, de hogy azóta nem aludt egynél többet, az biztos. Reggel általában negyed és háromnegyed nyolc között kel, a reggeli tápszer után még van kedve jócskán velem is fogyasztani pár falat szendvicset csipegetve, aztán öltözés, pakolászás nekem, közben Dorkának játék és irány a jáccccci. Onnan hazaérkezés fél 1 felé, ebéd, majd szunyóka következik másfél-három óra, utóbbi két ébredéssel, de gyors visszaalvással. Ezt uzsonna követi, majd újabb játszótéri tevékenység. Fürdés nyolc körül, utána esti tápszer és szundi.
Játszótérre visszatérve: ez a zsírkirályság teteje. Tegnap vettem észre, hogy a hinta már egyre kevésbé köti le, sokkal inkább a többi gyerek, a csúszda és a folyamatos jövés-menés (mármint a sajátja) és a homokozás. Mert már ezt a sportot is űzi. Múlt szombaton az Apájával együtt lent voltunk a játszótéren és egy óvatlan pillanatban beletettük a homokozóba a gyermeket. (Eddig nem mertem, mert Dorka annyira nagyon extrémen szájbanturkálós gyerek, hogy hű. Nem akartam folyton rászólni, hogy ne edd a homokot, ne vedd a szádba a lapátot, ne legeld a füvet stb. Gondoltam, várunk még egy kicsit, aztán ha csillapodik ez a hajlama, akkor belecsüccsenhet a homokba. Másképp történt.) Mivel a saját homokozó-szettje (mert azért van ám olyanunk, kapta szülinapjára) nem volt nálunk, így kölcsönvett egy gereblyét a homokban találtak közül és elkezdett szakszerűen földet egyengetni. Majd lapátolni. És ezeket okosan. Megnézte ugyan, hogy milyen ez a homok, de legnagyobb meglepetésünkre nem szórta, nem vette a szájába és semmi olyat nem csinált, ami miatt innentől fogva akadályát láttuk volna ennek a remek szórakoznak űzésében. Szóval már egy hete homokozik a Kisbaba. Kedvenc a gereblye, sajnos annyira, hogy sétálni is azzal akar menni mindig mindenhova és sikítóshisztibe kezd, amikor választás elé állítom, hogy vagy séta vagy grábla, nem akarnám ugyanis a fejéből kioperálni az eszközt egy zakózás után... Természetesen ilyenkor gyors ütemben a csúszda felé terelem, ahol már el is felejti, hogy bármi valaha is volt a kezében és akkor már minden oké. Egyedül csúszik, vihogva. És persze egyedül is kell felmászni... Ügyes. Van két kis barátja is, bár ha őszinte akarok lenni, akkor inkább én beszélgetek a két gyerek anyukájával többet, az ő gyerekeik meg az enyém meg hálából nem csúsznak egymás veséjére a csúszdázáskor illetve eltekintenek az egymás fejének földdel történő leborításáról. Nekem ez már barátság. Mert azért tényleg durva csörték mennek a játszin, nem is akarom tudni, mi van a bölcsiben meg az oviban, ahol nincsenek ott a szülők, akik kicsit kordában tartanák ezt a helyzetet... Mindenesetre kell persze, hogy egymást közt játszák le a gyerekek a meccseket, de itt még sajnos nincs korcsoportokra lebontva a dolog és néha félek, hogy egy nagyobb böszme nekiesik a lábacskáin még sokszor ingatagon járó Bóbickának.
Emellett szivacsagy. Továbbra is nagyon szereti, ha éneklek és mondókázok neki, amiknek most már aktív részese is. Mondhatni, hogy ha bármiért legörbülne a szája, egy jó kis "Csipkefa bimbója" elnémítja és figyelemre készteti. Ezen dalocska esetében elég az is, ha kimondom a "csipkefa" szót és már elkezdi a dal ritmusára két kézzel ütni a combocskáit, ahogy Kerekítőn szoktuk... :) Emellett jófejség Gryllus Vilmos is és a Csip csip csóka. :)
(a második videó halkabb kicsit, mert telefonnal készült)
Vettem múlt héten a Lidliben felragasztható 3D-s állatkákat, imádás van. A szekrény oldaláról lekerült a szebb napokat is látott Micimackó-Füles páros (Dorkanyuszi konkrétan kettétépte a csacsi arcát egy mozdulattal) és ott kaptak helyet a szavanna állatai, a kiságya felett pedig egy rakat cica lakik most pár pillangó társaságában.
Bőszen mutogat mindenkire minden pelenkázás és öltözés alkalmával, a legnagyobb kedvenc az oroszlán. Kérésre meg is mutatja, hogy csinál az oroszlán (óriásira tátja a száját és még a nyelvét is forgatja hozzá, de hanggal nem kíséri), illetve cuppog, ha halacskát kérünk tőle. A "mit csinál a kismajom " kérdésre a "mamamamama" választ kapjuk, a Tigris pedig úgy csinál, hogy "hopphopphoppá" (ez a Micimackós Tigris, aki folyton ugrál). Továbbá a kacsa ápápápáp-ot mond. Igent nem mutat, nemet viszont annál inkább, ilyenkor tekergeti a kis kézfejét és mondjuk is hozzá, hogy nem-nem, illetve a "nincsen"-re is ezt a mozdulatsort végzi.
Menés továbbra is vezetgetve, de azt ha lehetne, akkor mindig. Nagyon lelkesen gyakorol, mi pedig segítjük benne. Még nem látom, hogy késztetést érezne arra, hogy egyedül lépkedjen, pláne mikor már fáradtabb kicsit, akkor ha elengedem a kezét, akkor még csak állni sem akar egyedül, mert nem érzi biztonságosnak, így rögtön lecsücsül és mászva megy tovább. Óvatos kislány, amit nem bánok egyáltalán. Se fogok megőrülni, ha esetleg csak másfélévesen megy majd stabilan és egyedül. Az biztos, hogy kétévesen ugyanúgy fog szaladni, mint a többi kétéves és engem csak ez érdekel.
Alvás nem nagyon változott, csak az a kérdés minden este, hogy mikor landol a mi ágyunkban. Pár napja előfordult, hogy csak egyszer ébredt lefekvés után és aludt reggel 6-ig a saját ágyában! Ám mivel már vagyok annyira rutinos, nem bontottam azonnal pezsgőt. Azért az jellemző, hogy kettőig kell párszor kelnem, ám utána már általában alszik reggelig. Én már ettől is nagyon boldog vagyok és irtóra ki vagyok pihenve! :)
Egy hét múlva már 14 hónapos lesz... Okos, édes, kommunikál, reagál mindenre, provokál, kezdeményez, tanul és tanít. Ő Dorka.
...leültem a délelőtt a fotelbe, Dorka pedig állt tőlem úgy jó fél méterre, aztán mondtam neki kicsit viccből, hogy gyereideanyához, Ő meg csak állt és vigyorgott, aztán mondtam, hogy gyerekicsimegyedül, Ő meg megint csak vigyorgott és odajött... Lépett kettőt egyedül és odajött Anyához... És akkor jól felkaptam és jól megölelgettem meg összevisszapuszilgattam, Ő meg csak vigyorgott. Aztán letettem magam elé és újra megcsinálta. És újra. Nem térek magamhoz. Két hete még egyáltalán nem igényelte, hogy kézenfogva sétáljunk, most csak az kell neki. Most meg már egyedül lép kettőt...
Tudom, hogy ez még csak két lépés, de ez nekünk maga a csoda. Istenem, hogy aggódtunk érte még pár hónapja, hogy valami nincs rendben... És nem erőltettük csak azért, mert "más gyereke ilyenkor már". Ez a legszebb az egészben. Akárhogy is, Ő még csak három napja kellett volna elmúljon egy éves.
