2014. augusztus 28., csütörtök

Így neveld a sárkányodat, avagy alvásnövelő csodafegyver két (vagy több) gyermekes anyukák számára

Vannak jobb és rosszabb éjszakák. Mert pl. tegnapelőtt éjjel Bori az este 10 órás evése (és 11 órás tényleges letétele) után négykor kelt először szopizni, aztán meg hétkor. Mondhatnánk, hogy hűűű, mekkorát aludtál akkor anyukám, de ehhez hozzájön nekem Dorka, aki szinte menetrend szerint megjelenik a nappali ajtajában fél egykor, átcsetteg a szobán, felmászik a bal oldalamra az ágyra, hasra veti magát és alszik egy-két órácskát, majd elkezd nyöszörögni, forgolódni, nevetni/sírni/kiabálni hangosan többször, reggelig. De ez tényleg a jó éjszaka akkor is, mert Borival nincs "gondom". 
Aztán meg van az olyan éjszaka, mint az, amelyik az elmúlt éjjel volt. Borinak alvás este 11-től, Anya alvása 11-től. Dorka átcsetteg fél egykor, Dorka betakargat, eligazgat. Bori ébred enni negyed kettőkor, visszaalszik fél 3-kor (☹). Dorka ébred háromkor sírva, semmi se jó, forgolódik, hánykolódik, visszaalvás szinte sansztalan mindkettőnknek, még szerencse, hogy Bori szundikál... Aztán Bori kel négykor enni és ismét nem alszik vissza szopi után, csak hosszas ringatásra ötkor. Amint leteszem a fejem, Dorka fordul kettőt és mikor be akarom takarni, érzem, hogy csupa nedves az egész hasa, mert megint átázott a pizsije. Dorkának ruhát és pelust szerez, átpelenkáz, öltöztet, visszaaltat, Anya lefekszik, ekkor már fél hat van... Anya ébred 7-kor, mert Dorka kel és noszogat, hogy reggel van már nagyon és ideje mindenfélét csinálni... És akkor Anya elnyúl a kanapé karfája felé és előveszi ezt:

Mivel Dorka már kiválóan kezeli ezt a készséget, lehet további háromnegyed (!!!) órát sunyni, persze közben hallom az összes M2-s mese nyitó- és záró zenéjét, Dorkát "énekelni", megfejtéseket mondani, de mégis édes a pihenés.. Aztán mikor már a Másik is jelentkezik, hogy biza éhes, akkor már tényleg nincs mese, kelni kell. Így nevelem én szépre, jóra és okos dolgokra az én nagyobbik sárkányomat. 
Vesse rám az az első követ, aki nem csinált még cifraságot. Ja, nem így kéne, meg nem kellene távkapcsolóval elcsitítani a gyereket és lopni ezzel egy kis pihenőidőt, meg nem kellene úgy aludnunk sem ahogy tesszük... Mert hogy mi most úgy alszunk, hogy este Anya és Bori elalszik a nappaliban a kanapén, Dorka a saját ágyában a lánykaszobában, mellette Apa a földön, szivacson. Aztán Dorka átjön éjjel, így a vége az, hogy Apa egyedül a csajszobában a földön, a nappaliban pedig Dorka-Anya-Bori (balról jobbra haladva). Ja, nem így kéne, de így van és míg túlélésre játszunk, addig így is marad, vagy addig mindenképpen, amíg Apán kívül más is át nem alussza az éjszakát. Nyilván én nem játszom (még vagy két évig), úgyhogy a lányokon a sor. 
Szóval mára a jelmondat: Éljen a távirányító és éljenek az azt önállóan kezelni tudó gyerekek!! ☺

12 megjegyzés:

  1. Hát szerinted én hogy dolgozom itthon? :-) :-) Javulni fog ám majd a dolog! Kitartás, nagyon tisztellek! Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) tudom, hogy fog javulni, ennel mar nem nagyon van lejjebb!! :)

      Törlés
  2. Haaaat most bocs, tudom, hogy nem mokas de en nagyon rohogtem!!!!
    En is taviranyitozom szombat reggelente. Dorka fel 7-kor kel, en 8-kor. Ja-ja, az masfel ora. Ki nem sza...ja le! A cim is tokeletes volt! Ez nagyon tetszett. Tullesztek rajta es pont!

    VálaszTörlés
  3. Így neveljük mi is a kis sárkányunkat - igaz nemcsak reggel. :) A klubot meg megbeszéljük mindenképp! Bocsi, szétszórt vagyok

    VálaszTörlés
  4. Bocsi én is röhögtem...pedig tudom, hogy ezt már kínjában csinálja az ember. Ahogy olvastam mennyi alszol te jó ég. Pedig én már ma reggel előadtam a nagyhalált a kollégáknak hogy Lily 4szer kelt az "éjjel" pedig ebből mind a 4 alkalommal egy kis hátsimire és hogy itt van anya aludt is tovább. Szóval RESPECT! Azt viszont nem tudom miért de Lily nem az a tv nézős...egyenlőre...pedig néha örülnék neki.
    Hát kitartást kedves Bóbi anyu...homeo?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Asszem minden viszonyitas kerdese Petram!! De tenyleg nem alszom kockasra a fejemet...:-)
      Homeot egy hete kezdtuk ujra, eddig semmi :-(

      Törlés
  5. megértelek, nálunk is megy a tévé egész nap, máshogy nem is tudnék elmozdulni a nagyobb mellől. néha már így is a guta ütöget, pedig mi alszunk éjjel mindannyian (KOPPKOPPKOPP!!!!!!)

    VálaszTörlés
  6. Az enyémeknek én is engedem, nyilván nem non-stop, meg bizonyos keretek között, de megy. Ééééésss? Én mindig azt mondom, ha valakinek nem tetszik,jöjjön ide és csinálja! Na, bumm. Amúgy én is jót mosolyogtam, olyan amit leírtál az alvásról, mintha ikres anyuka lennél Te is. Nálunk időnként még most is előfordulnak ilyen éjszakák, pedig már 3 évesek lesznek.

    VálaszTörlés
  7. Nyugi, nálunk is Tv-zik Emma. És én is így alszok tovább hétvégén! Muszáj! :))) Kitartás! Lesz ez jobb is!!! ;)))

    VálaszTörlés