A hófordulós lányokról, az oviról, a Mikulásról, az ünnepekről

Mert hát teljesen elmaradok mindennemű ide történő dokumentációval...

Dorkámról szólék először, kissé mostoha módon Róla kevesebbet nyilatkozom itt meg, pedig ugyanúgy, meg még ugyanúgyabbul is fontos, mint a húga. 44 hónapos immár, menthetetlenül nagylányosodik, allűrjei vannak szabályosan. Az oviba járással kapcsolatosan volt kis megtorpanás. Pár hete óvónéni jelezte, hogy Dorka reggel sirdogál az oviban pár napja, amit nem is értettem, hiszen ugyanolyan lelkesen ment reggel, nagy mosolyok közepette búcsúztunk el, semmi jelét nem adta annak, hogy nem szeretne menni. Aztán mikor rákérdeztem, azt mondta, hogy igen, tényleg sirdogált, mert nagyon hiányzom neki, amikor elmegyek... Akkor sokat beszélgettünk, biztosítottam mindenről, amiről eddig is, csak tán nem ennyire konkrétan, sokat ölelgettem, puszilgattam, és onnantól elmaradtak a sírások, ám onnantól minden reggel elmondja, hogy nagyon nem szereti, amikor nem vagyok Vele, azt hogy elmegyek, de igyekszik nem sírni. És állítólag így is van. Nagyon kis érzékeny lett. Óvónénik szerint a viselkedése simán betudható azok tipikus viselkedésének, akik túl könnyen szoknak be az oviba, amolyan rádöbbenés ez nekik pár hónap után, hogy ez már mindig így lesz. Amint átlendül a reggeli dolgokon, nagyon-nagyon szívesen tölti az oviban az idejét továbbra is, imád ott is aludni, húzza nagyon a közösségi szellem. Sok új dallal és mondókával örvendeztet meg minket itthon, amiket Bori tanul meg először és nagyon hamar vissza is dúdolja őket ütemre és hangra pontosan, döbbenetes, milyen ügyesen, konkrétan fel lehet ismerni az egyes dalokat, melyeket előad. De csak azokat, amiket Dorkától tanult, az általam énekelteket sosem... Dorottyát az óvónénik is dicsérik, hogy milyen aktív tagja a csoportnak, szívesen vesz részt mindenben és sokszor körözi le társait dal és vers tanulásban, öltözésben, ebédnél, nagyon büszkék vagyunk Rá. A rajzokat tonnaszámra ontja, ám abban továbbra sem mondanám tehetségesnek, amolyan lelkes amatőr, kinek lelkesedését a világért sem törjük le. Millió színt használ mostanában és csak satíroz a papíron, ám mindig megnevezi, hogy mit ábrázolt éppen. Ez nagy szerencse, mert konkrétan felismerhetetlen az ábra. De ennél nagyobb bajunk ne legyen. Ügyesen, most már hanghelyesen énekel, mondókázik, verset szaval, gitározik és táncol, továbbá immáron 8 napja nem visel pelenkát éjszakára sem! Már az ezt megelőző két hétben is minden reggel szárazon vettem le Róla, úgyhogy gondoltam egyet, megbeszéltük és nagylány módjára már éjjel is pelus nélkül alszik, eddig balesetmentesen. Nem gondolom, hogy nem történik egy-egy gikszer, de hiszem, hogy most már ráléptünk erre a teljes szobatisztaságos útra. Rafinált, humorizál, néha meg bírnék szakadni, olyan beszólásai vannak, pl.:

"Anya, én ilyet szeretnék kapni! De tudod, mit? Ne írjuk meg a Jázuskának, inkább csak úgy simán vedd meg, az a biztos!"

"Anya/Apa, csinálhatok ezt/azt?" Nem, Kicsim, inkább ne légyszi, az nem lenne jó! "Oké, akkor most légyszi fordulj el egy percre!" :D

Háromféle immunerősítőt szed, ennek ellenére természetesen előfordulnak betegeskedések. Előzőleg természetesen épp az ovis adventi vásár előtti este lázasadott be, vittem az ügyeletre, aztán egy hét itthonlét következett. A vásár keretén belül volt az ovis fotózás is, amiről sajnos szintén lemaradtunk, így elhatároztam, valahogy megoldom akkor is, hogy készüljenek képek a lányokról Karácsonyra. Így hát pár nap múlva összetákoltam a gyerekszobában egy miniműtermet, fogtam a lánykákat és elég kalandos úton bár, de született pár ünnepi kép :) 

Szerencsére a Mikulás ünnepségre már mehetett, így megkaphatta Ő is az ajándékát a többiekkel együtt és el tudta szavalni az itthon megtanult verset is (megkérdeztem az óvónőket, mivel készülnek a gyerekekkel, megkerestem a neten és így készültünk lábadozás alatt). 

Itthon is meglátogatta a lányokat a Mikulás, akkor épp Irénke mama is nálunk volt (jajjdejó is volt), volt előző este gondos cipőpucolás, aztán másnap reggel csodálkozás:

Mikulásünnepség után két nappal újra dugulni kezdett Dorka orra, de semmi más baja nem volt, így folytatta pályafutását a saját dolgozójában. Pláne azért, mert nagy erőkkel készültünk a 16-i, evangélikus templomban megrendezésre kerülő karácsonyi koncertre, ahol AnyaBóbi a kórusban énekelt, Dorka pedig a kis csoporttársaival a műsor végén. Csodaszép, nagyon kellemes és meghitt program volt, nagyon örülök, hogy a részesei voltunk, pláne annak, hogy aktív részesei. Nagyon jó érzés a kórusban énekelni, ahogy Dorka mondja, "csak úgy szárnyal a hangunk" és Dorka büszke arra, hogy az anyukája ott énekel. Leginkább ezért csinálom.

Egy kis részlet a koncertből (ezen mindketten rajta vagyunk), sajnos ez lett a legjobb felvétel, de ez is ugrálós, mocorgós, mert Borcsikánk Apa hátán élvezte az előadást és néha meg kellett mozgatni a sejhaját, hogy ne akarjon folyton kommentálni mindent:

Borcsikánk mindeközben 17 hónapos immáron. A huncutság maradt, jött hozzá egy kis plusz akaratosság és egyre jobban igyekszik érvényre juttatni és tudtunkra hozni a kívánságait. Leginkább a beszédén látszódik előrelépés és azon, hogy egyre tudatosabb minden gesztusa, cselekedete. Gyönyörűen tisztán mondja azt, hogy "Anya, Apa, Mama, Papa, cica", mutatja, ha enni, inni kér, hogy mivel mit és hogyan kell csinálni és mindentdemindent megért. Fent már említettem, hogy felismerhetően "elénekli" a dalokat, emellett irtó cukin táncol. Nagyon szeret minket, Dorka pedig valóságos múzsa számára. Ma pedig megtörtént az is, hogy odament Dorkához, szorosan átölelte, a mellkasához szorította a fejecskéjét és behúnyta a szemét is közben, annyira ki akarta fejezni, hogy mennyire szereti a nővérét... És nem azért tette mindezt, mert megkérdeztük volna Tőle, hogy szereti-e Dorkát és mennyire, magától, önállóan tartotta ezt fontosnak. Kijöttek a könnyeim, mit ne mondjak, egy anyukának nincs ennél szebb látvány, minthogy a gyerekei így szeretik egymást. Mert bizony nagyon szeretik, nagyon jó testvérek és bár persze, hogy vannak cívódások és jajj, de mennyi lesz is még, mégis el tudom mondani, hogy tényleg nagyon szeretik egymást. 

Arany Kisbaba szinte folyamatosan beteg, mióta Dorka ovis, hol kisebb, hol nagyobb mértékben, immáron túl vagyunk a harmadik antibiotikum kúráján is az elmúlt négy hónap alatt... Épp mára lett gyógyulttá nyilvánítva. Orvosnál meg se nyikkan, figyeli a doktornő minden mozdulatát, mellkas (tüdő) vizsgálatnál nagyokat sóhajtozik, amikor pedig az orvos nyúl a kis fa, nyelvleszorító spatula felé, Bori már tátja is nagyra a száját és mondja, hogy ááááááááá.... A doki ma konkrétan azt mondta: "hát, ez a gyerek már vérprofi"... Ja, hát az, elég sokat gyakorol. A múlt héten szó szerint kevésbé volt beteg, így elvittem három hét tologatás után a bárányhimlő elleni oltás első dózisára, hamarosan jön majd az ismétlő is. Fogai száma aztán már tízre nőtt, a jobb felső kisörlője gazdagítja immáron a fogsorát egy hete. Az alsók is nagyon nyomulnak, de még át nem törtek, nyilván emiatt sem alszik túl jól. Meg főleg attól, hogy Szalay leány emez is,,, Csoda-e, ha alvást kérnék karácsonyra?

Édesdrágák mind. Egy-egy gesztusuk, mosolyuk meg-megállít sokszor és emlékeztet rá, legyek értük végtelenül hálás, még akkor is, ha sokszor nagyon nehéz Velük/Miattuk. De Ők és Értük megéri, minden megéri...

Borcsi 16 hónapos

Volt hat napja pont.. Idesanyja meg nem bír ideírni sem. Sokminden van most, bár ez nem mentség akar lenni, ám épp a gyerek(ek) miatt kevés az idő blogot írni.

Borcsikánk sokban változatlan. Hatalmas huligán, huncut, a mosoly szinte letörölhetetlen az arcáról. Mozgása roppant ügyes, emellett egy csomót esik-kel, de nagy baj kell legyen, ha ez őt bármiben is megzavarja, azonnal felpattan és rohan tovább. Kilómétereket szalad a lakásban naponta. Utcán legtöbbször hordozóban vagy babakocsiban tartózkodik, elengedni egyszerűen nem lehet, mert olyan brutál öntörvényű, hogy csak arra lehet menni, amerre Ő szeretné. Minden ellenkező irányú felnőtt próbálkozást negál, így a vége minden esetben visítás, mert kénytelen vagyok visszarakni a kocsiba, hogy haladni is tudjunk, de legfőképpen azért, mert előszeretettel menne neki az úttestnek. 

Súlyáról és magasságáról nincsenek infoim, de szerintem rendben nődögél. Szeptember 2 óta (mióta Dorka ovis lett és másnapra már ugye náthás) szinte folyamatosan betegeskedik kisebb nagyobb mértékben, ám az elmúlt hónap különösen kellemetlen, a köhögése nem javul, sőt, most már szerda óta antibiotikumot is kapott, mert akkor reggelre már zöld orrváladékkal ébredtünk. Kedvét azonban semmi nem szegi, az továbbra is fergeteges. 

Lett egy új fogacskája is, a bal felső kisörlője kibújt a napokban, az alsó ínyei is roppantul duzzadtak. Ennek - és a betegségnek, holdfázisnak, a közel-keleti helyzetnek és a bánat tudja minek -  köszönhetően éjszakai alvása továbbra is pocsék, tényleg meg vagyok lepődve, hogy még élek, mert hogy három órás alvásokkal el bírok lenni és szinte szomorú módon már-már hozzá is szokott a szervezetem. Nyilván azért ez nem egészséges és valószínűleg nem véletlen, hogy a pár hete, a családon végigsöprő kórságban én voltam az egyetlen lázas és az is, aki kétszer is szedett antibiotikumot, mert nem bírtam rendesen meggyógyulni. (Mellesleg Dorka megint beteg és én is kezdek visszaesni, de ez most Borika bejegyzése). Nappal viszont átálltunk egy alvásra, megpróbáltam nála és nem volt rossz a fogadtatás, szóval így is maradtunk, délben eszik, fél egy környékén megy aludni és változó, de akár két órát is alszik ilyenkor, igaz, általában egyszer megébred és vissza kell altassam, de aztán simán kibírja este nyolcig.

Azt kell mondjam, hogy szinte mindent megért, ügyesen végrehajt minden kérést, akár már két tagból álló összetettebbet is, ügyesen mondja, hogy "Anya", "Apa", "cica", "eeeeme" (elment), mutatja, hogy hova megy aludni, visszafordul és integet mindenkinek, hogy Ő most akkor elvonul (persze egyedül nem megy, mennem kell nekem is), de integet az utcán, boltban, bárhol is mindenkinek, ha távozunk vagy azt hallja ki a szövegből, hogy hamarosan távozni fogunk. Jelbeszéddel mutatja, hogy még kér valamit, legyen az étel, ital vagy egy dal-mondóka ismétlését szeretné, mutatja, hogy enni szeretne, hogy hogyan repül a madár és hogyan fújja a szél a fákat. Imádja, ha énekelek neki, a mondókákat, ezeket mindig és sokszor kéri tőlem és sokszor meg is tapsol, ha tetszik neki egy-egy újabb előadás. Nagy vígan tologatja Dorka régi rozzant babakocsiját, csörög-zörög vele, amerre jár, rakja fel-le a Montessori tornyot, és kitalálta pl, hogy a kinyújtott ujjamra is remekül lehet karikákat fel és le pakolgatni, ez pedig ráadásul nagyon vicces is szerinte. Folyton Dorka ruháit akarja magára venni, kirámol a szekrényből, a trikókat húzza-vonja a lakásban és a fején át is húzza őket, pár napja Rá is kell adnom őket, úgy járkál bennük, mint egy otthonkában. Ügyesen próbálja felvenni a zokniját, cipőjét, levételkor ki is tépőzárazza. Testrészeit megmutatja, haja továbbra is gyönyörű és egyre hosszabb, igyekszem kitartani és nem levágatni, hogy szépen összenőjön neki, bár most már nagyon a szemébe lóg, de mindig gumizom vagy csatolom (utóbbit azonnal kitépi sajnos), hogy szokja is. Kedves, hízelgős a végtelenségig, Dorkát nagyon szereti, utánozza. Remek a ritmusérzéke, az általam elmondott mondókát ütem szerint visszaadja, pl. az egyik kedvenc (Gyerekek, gyerekek, szeretik a perecet) Nála így hangzik: "nana na, nana na, nana nana nana na". Imádatos minden porcikája, nem láttam még cukibb gyereket, pedig van egy másik is nekünk. Igazi kis huncut ördögfióka, minden lében kanál, akire nem lehet hosszabban haragudni, mert elolvadok, ha Rá nézek :)

Zabumafu 

Copfos

Dorka trikójában, etetőszékben állva (másképp nem nagyon lehet enni, tény és való)

egyedül

Közös reggeli

Pernahajder

művelődik 

Huncut

Dorottya 3 és fél éves, Bori 15 hónapos

Egy nap eltéréssel töltötték a lányok a fenti jeles napokat a múlt héten, bokros teendőim, azonban nem tették lehetővé, hogy annak idején tegyek erről említést. Jöjjön hát most azért egy kis összefoglaló a lányokról:

Dorka 42 hónapja a legnagyobb lányunk, ovis nagylány. Magassága kereken 100cm, súlya 18,5 kg, éjszakára még mindig kap a biztonság kedvéért pelust, nem tudjuk, mi okoz időnként bepisilést, de megtörténik, így a biztonság kedvéért még van neki, a nappali szobatisztaság töretlen, nagyon ügyes és önálló ezen a téren. Amúgy is sokmindent megcsinált egyedül, az ovi óta pedig teljesen természetesek azok a dolgok, hogy egyedül most kezet, arcot, fogat, törölközik, egyedül eszik és iszik, többnyire tisztán, ám pár csepp ez-az a ruháján általában árulkodik arról, hogy mi volt az ebéd az óvodában. Alvása szerencsére rendeződött, akkor ébred csak éjjel, ha pl nagyon köhög vagy dugul az orra és nem kap levegőt, de ezzel mindenki így van. A nappali alvást nagyon igényli még, azt is egyedül oldja meg itthon, legalábbis már nem kell mellécsücsülni, míg elalszik, hanem szépen befekszik az ágyába és alszik magától, az ovi ezen is nagyon sokat dobott. Olyannyira igényli az alvást, hogy észrevehető, milyen fáradt hétköznap délutánonként, nagyon kevés neki az óvodában alvással töltött kb. max másfél óra, rettentően igénybeveszi a nap, a történések és már többször előfordult, hogy hazaérkezés után kb fél órával elaludt itthon is és egyszer másfél órát is durmolt a kanapén, ennek ellenére kilenckor már aludt újra. Hétvégén nem ritka a három órás délutáni alvás sem. Örülök neki, mert szerintem ez a jó egy ennyi idős gyereknél, van ideje és lehetősége a kis agyának feldolgozni a délelőtti történéseket.

Ügyesen táncol, hamiskásan, de annál nagyobb kedvvel énekel, amit nagyon szeretek, nálunk ez nagyon fontos valahogy. Roppant memóriája van, a huszonhat fős csoportból elsők között jegyzi meg és mondja vissza az újonnan tanult dalokat, versikékek, mondókákat és itthon is ügyesen előadja őket mindenki nagy örömére. Borcsika nagy rajongója, ezek az előadások mindig táncra perdítik és tapsolásra késztetik Őt is :) Nagyon okos kislány, borzasztóan érdeklődő és olyan kérdéseket tesz fel néha, ami nem mondom, hogy kifog rajtunk, csak azt gondolnám alapjában, hogy még korai lenne neki az adott témáról beszélni, ám  nem hagyja annyiban. Elmondjuk hát úgy, hogy értse, lódítani, nem szoktunk, de figyelünk, hogy milyen szavakat és kifejezéseket használunk, hisz mindent szó szerint értenek és megijeszteni sem szeretnénk. A legfrissebb ilyen most a hétvégi kanizsai temetőlátogatás volt, ahol egész végig a Dédipapáról kérdezgetett és a halálról. Ahogy próbáltam megfogalmazni a kérdéseire adandó válaszokat, úgy éreztem szóról szóra a rám nehezedő felelősséget, hogy kielégítsem a kíváncsiságát, ám mégse rettenjen meg az igazságtól...

Gyönyörű, fürtös szőke haja már a háta közepéig ér, amikor hajmosás után egyenesre kifésülöm... Kedvenc színe a rózsaszín és sokmindenről megvan a véleménye ruhák tekintetében, ám szerencsére nem kriminális egyenlőre és mindig meg tudom győzni, hogy általam kikészített ruhadarab miért is lesz tökéletes számára az adott pillanatban. Nagyon szereti a csajos dolgokat, a szoknyákat, pláne a pörgőseket, Minnie továbbra is a favorit minden tekintetben, pedig érdekes módon azt néz legkevesebbet a tv-ben. Az ovi óta volt pár olyan hiszti, ami korábban sosem, agresszív és buta stílusban nyomta nagyon, nagyon látom rajta ilyenkor, hogy egyrészt a fáradtság miatt ilyen, másrészt pedig ugye az oviban viselkedni kell, a gőzt meg valahol ki kell engedni és hát hol, ha nem itthon? Úgyhogy ilyenkor mi kapjuk meg a magunkét, de túlesünk rajta. Olyan nagylány már... Érezhető az önállósága, a okossága, Bori mellett különösen látszik, hogy Ő már a nagytestvér, akit már nem kell annyira és úgy, hanem megy egyedül is sokminden. Aztán ez néha átbillen és kezd túl sokat képzelni magáról, amolyan kiskamaszos stílusban nyomja, de ezt azért igyekszünk csírájában elfolytani.

Borcsikánk immáron tizenöt hónapos, mondanám, hogy a szülinapja óta döbbenetesen rohan az idő, de ez nem igaz, mert mióta megszületett, azóta rohan. Ahogy most már Bori is, megállása ugyanis semmi nincs, kilométereket gyalogol naponta a lakásban, szinte képtelen "csak úgy" leülni és mondjuk okosan egy könyvet végiglapozni, áttanulmányozás céljából megnézegetni, rágás szempontjából viszont annál inkább. Mindent tönkretesz, igazi rontom-bontom, különös tekintettel a könyvekre, a telefontöltők zsinórjára. Továbbra is harapdál minket szívszeretetből a meglevő nyolc fogával (jobb alsó kisörlő nagyon készülőben), tényleg nagyon nagy fájdalmakat tud okozni, ám még az sem tántorítja el, hogy már előfordult, hogy rálegyintettem a szájára, csak vigyorog. Folyton mosolygós, igazi kis boldog, kiegyensúlyozottnak tűnő kislány, óriási huncutcág. Egyik pillanatban összeráncolja a szemöldökét, csücsörít és borzasztóan mérges arcot vág, hogy a másik pillanatban elnevethesse magát és megnevettethesse a környezetét. Nem nagyon láttam még cukibb gyereket a világon, mondom ezt úgy, hogy nekem van egy másikam is, ám Ő más karakter.

Magassága ismeretlen, súlya 9,6 kg, 80-as ruhákat és 4-4+-os pelust visel, márkafüggő ez utóbbi. Haja egyre hosszabb, elől már a szemébe lóg, csatolom is és kis pálmafát is lehet a feje tetejére varázsolni. Hátul szépen kunkorodik, színe továbbra is gyönyörű bronzbarna.

Huligán a végtelenségig, eleven, örökmozgós és tényleg nincs megállása egy pillanatra sem. Enni szinte csakis állva, az etetőszékben az első négy-öt falatig marad meg ülve, aztán kibújva a biztonsági övekből feláll és onnan magyaráz, mutogat, könyveket szed le a pultról és azokkal szórakozik, idegtépő minden egyes étkezés. 70%-ban még mindig anyatejes, bár mondhatni, hogy mindent szépen eszik már, rizs husival az egyik kedvenc, a másik a főzelékek szerencsére, ám az ezekből elfogyasztott mennyiség mégsem annyi, mint amit szopizással vesz magához. Nappal is elalváshoz szopik, este szintén, éjjel pedig ajjajj de hányszor... Napközbeni kedvenc a kifli vagy bármilyen pékáru, amit kézbe foghat és elrágcsálhatja. Így istenien be tudok vásárolni pl a Lidl-ben, mert hamar kap egy kis bagettcsücsköt, aztán csak az utánpótlásról kell gondoskodnom, a tekergésről, nyafogásról nem. Alvása továbbra is katasztrófa, nyilván a szeptember eleje óta kisebb-nagyobb, ám folyamatos betegségek sem javítanak a jelenségen, plusz nem lehet kellemes, ahogy egy nagy őrlőfog próbál áttörni az ínyén. A 15 hós oltás egyenlőre csúszik, mert nagyon csúnyán elkapta a kórság, úgyhogy nem akartam terhelni a kis szervezetét élővírusokkal.

Beszéde kimerül az "Anya", "Apa", "vava" és most már a "röf-röf" szavakban, emellett egész nap saját kis nyelvén hadovál, ám mondhatni szinte mindent megért. Kéréseknek szívesen tesz eleget, ügyesen be-és kipakol mindent mindenhová, elhozza, odaviszi azt és annak, akinek kérjük, nagyjából ismeri és megmutatja a főbb testrészeit, mossa a lábát, pocakját, öltözésnél nagyon ügyesen segít, dugja kezét-lábát, ahova kell, sokszor kérés nélkül is már. Mondhatni mindig jókedvű, nagyon szereti a zenét, ha a tv-n meglátja a youtube logóját, már lelkesen mutogat, aztán amint Apa bekapcsolja a Bori mesék (Barátnőm,Bori) valamelyikét, extázisban táncolni kezd és tapsol :). Dorka előadóművészetének is örömmel adózik, amint kis ritmust érez az előadásban, már forogni kezd nagy vigyorok közepette. Édes baba, a legédesebb számunkra, bár nagyon nehéz is Vele, irtó sok kilométert rak a lábaimba az utána futkosás miatt... És azon túl, hogy most nem egészséges, mert beteg (a család minden tagjával egyetemben), azért mégis az, egy igazi huncut, eleven, édesdrága kislány..

"Te Bori!", avagy Dorka az okos nagytestvér

A mai nap roppant termékenyre sikeredett aranyköpések és a művészi véna megcsillogtatása tekintetében, ami Dorkát illeti...

Ma délután, autóban:

D.: - Te Bori! Tudod, hány évig leszek én négy éves (?!?!)

B.: -????????

D.: - Hát hat évig!!!

ja, van még mit tanulnia Borinak....

Este, fürdőkádban csajok együtt fürdenek, Apa felügyeli őket és roppant okos dialógusok folynak, majd Dorka (kissé nemnormális módon) elkezdi Borit hajkurászni, hogy megnyalhassa. Ezt persze csak Ő találta viccesnek... Apa először csak nézte hitetlenkedve, majd megkérdezte:

-Mondd, kislányom, amikor ilyenek csinálsz, akkor azt miért csinálod? Mire gondolsz olyankor?

-Hmmm, egy kis kék zebrára!

???????

Ma pedig sikerült roppant produkciós hangulatban találni a gyermeket, aki örömmel mesélte, hogy új dalt tanultak az oviban és elő is adta nyomban (Bori, mint háttértáncos vesz részt a produkcióban):

Hiába, nagy Dorka felelőssége, mint a celebeknek, hiszen Bori issza a szavait, lesi a mozdulatait és ha egy kis kánonban kiabálásról vagy nevetve visítozásról van szó, akkor sem kell a szomszédba menniük, nagyon megy már nekik és roppantul élvezik. 

Fognyűvő Manócska

Bár a fogmosással sosem volt gondja Dorkának, ha szóba került annak fontossága, mindig elmondtuk miért kell, de főleg azért, hogy ha a Fognyűvő Manócska belepillant a szájába, ne találjon benne ételmaradékot, mert ő bizony azt szereti a legjobban és akkor kirágcsálja onnan, ami nem jó, hisz kilyukad a fogunk tőle. Ezzel Ő szépen el is volt, emlegette a manócskát, hogy ide ugyan nem kell jönnie, mert Dorka jó fogmosólány, úgysem találna semmit az Ő fogában.

A múltkoriban a frissen nyílt Libriben jártunk, ahol Dorka megrohanta a gyerekrészleget és böngészni kezdett a könyvek között. Megakadt a szeme egy könyvön, amiből a fenti történetet merítettem én magam is, hisz nekem is megvolt gyerekkoromban, a címe: Fognyűvő Manócska. Még ott a helyszínen kérte, hogy olvassak Neki belőle. Már amikor belekezdtem, láttam, milyen ámulattal figyeli, sosem láttam még ilyen döbbenettel teli figyelmet az arcán. Végigolvasni ott nem tudtuk, ám kérte szépen, hogy vegyük meg, mondom ok, úgyis nyitási akció van. Otthon aztán végigolvastuk. Konkrétan fél tőle már. Nagyon ijesztőnek találja a könyvben ábrázolt Manócskát és volt, hogy sírt is (pedig azóta csak egyszer kérte, hogy olvassuk, azóta se, annyira beleégett a kis agyába), hogy nem akarja, hogy a Manó táncoljon a takaróján... Mindig mondjuk neki, hogy ide úgyse jön, sőt, mikor az ablakból látja, hogy készíti elő a fogkeféjét, akkor már sarkon is fordul, sőt, a haverjainak is leadja a drótot, hogy ide ne is fáradjanak felmászni, mert úgyse találnak a kiscsaj szájában semmi maradékot, de azért nagyon foglalkoztatja a téma. Azóta már nem könyörög, hogy vegyünk neki egyszer majd valamikor nyalókát és ha esetleg eszik valami csokisat, akkor magától mondja, hogy most megy is mindjárt fogat mosni és tényleg. Nagyon tart a jószágtól. A legváratlanabb szituációkban bír utalni a könyvben olvasottakra, hozza elő Gergőt, hogy bezzeg ő milyen volt, és de rosszul tette és egyáltalán. Nagyon megragadt Benne és nagyon foglalkoztatja a kis buksiját...

Nem volt célom ijesztgetni a gyereket és nem gondoltam, hogy ennyire megijed a könyvbéli figurától, valószínűleg a rajzot találja nagyon ijesztőnek (kicsit én is), mert a sztoritól nem berzenkedett régen. Hát így kell okosan, megfélemlítéssel rendszeres fogmosásra nevelni a gyereket...

Lencsilány

Borcsika vasárnap délután (valószínűleg az utcán) kirántotta a kis virágos fülbevalóját, az elsőt... Kerestük, de nem lett meg, így hazaérve gyorsan kerestem olyan ékszert, amit a fülébe rakhatok, nehogy benőjön a lyuk. Így találtam meg az én, kisbabakori fülbevalómat, amit még jómúltkor Anya odaadott nekem egy rózsás dobozban. Az a klasszikus, elöl kapcsos sárgaarany lencse alakú fülbevaló, amilyen oly sok kislánynak volt régen. Úgy voltam vele, hogy sárga aranyat nem akarnék egyik lánynak se venni, de most jobb híján jó lesz.
Aztán kicseréltem a másikat is, nagyon édes vele, egyenlőre ez is marad neki. Mondjuk, Ő is az a kategória, akinek minden jól áll...Egyszerűen imádnivaló...♥♥♥

körteevős

táncolós

Szemészeti kontroll

Júniusban voltunk másik szemész doktornőnél, aki pupillatágítást követően hosszasan, sokmódon és alaposan megvizsgálta Dorka szemét, majd miután közölte, hogy elég minimális az eltérés és egyenlőre sok teendőnk nincsen (khmm, szemüveg 17ezerért, ugye), visszavár minket három hónap múlva kontrollra.

No, ez volt tegnap délután. Most már cseppentésre sem volt szükség, Dorkát megkérte, hogy nagylány módjára üljön egyedül a vizsgálószékbe, majd a távolban levő táblán látható fésüket mutogassa el a doktornő után. Egyik, majd másik szemét takartam közben egy lappal és bár mindent végigmondott elsőre, mikor már mindkét szeme szabad volt, egyet mégis tévesztett a végén, a legkisebbet :), ám újra kérdezve már rendben volt az is. A biztonság kedvéért a doktornő még belevilágította szemébe azzal a speckó kézi eszközzel is (nem tudok szakszavakat itt szerencsére) és úgy is rendben találta, majd közölte, hogy épp ezt az eredményt várta a három hónappal ezelőtti után és a gyermek szeme tökéletes, legközelebb egy év múlva vár minket, ám azért előtte elvisszük Borcsikánkat is megmutatni. Nem mellesleg nagyon büszke voltam a Nagylányunkra, mert szuperügyesen mutogatta a fésűk állását, doktornő azt mondta, hogy ezt igazából négyéves kortól szokták elvárni a gyerekektől, ám Dorottya túlteljesítette még némely idősebb társát is. Ajándékképpen pedig választhatott a kincsesládából magának egy apróságot, Ő pedig egy kedves oroszlánfigurát hozott el magával. Aztán mikor mentünk kifelé, majdnem elsírtam magam, mikor azt mondta: "Anya, ez a kisoroszlán biztos nagyon fog tetszeni a Borikának is, ugye? Szívesen kölcsönadom majd neki, hogy játszon vele, mert Ő nem lehetett most itt, hogy Ő is ügyes legyen és választhasson magának saját játékot, de nem baj, mert majd játszhat az enyémmel..." Nagyon szeretem, hogy ilyen kedves és hogy nem irigy (csak néha, de az bőven-bőven belefér és érthető is).

Mondjam, hogy francba? Nem fogom, így a legjobb, hogy Dorka szeme rendben van, csak sajnálom azért, hogy egy szemüveget még a vaterára se tudok feltenni...

Az ötödik

Sokat gondolkodtam, megírjam-e, de szerves részünk, nagyon is. 

Két hete történt, nem terveztük egyáltalán, de mégis megtörtént: újra várandós lettem... Az ijedtség volt a leginkább jellemző mindkettőnk reakciójára, pláne onnantól, hogy pozitív lett a tesztem peteérés után egy héttel...amikor már teljesen egyértelmű volt, hogy itt valóban baba van a dologban. Mentek a pro és kontra érvek, és amennyire elutasító volt az első néhány reakciónk, az idő múlásával annál inkább rajzolódott ki bennem, hogy mit szeretnék. És bár nem beszéltünk meg még mindent véglegesre Ricsivel, már kezdtem rajta is érezni, hogy talán már nem annyira negatív és kicsit másképp látja a dolgokat. Kezdtem elfogadni, ráhangolódni, beleélni magam, hogy újra pocakos anyuka leszek, hogy újra császároznak, hogy újra három hónap összeszokási idő, esetleg hasfájás, közben meg ott a másik kettő is, de majd lesz valahogy, hiszen lesz belőlünk még egy, egy hasonlóan gyönyörű, mint emez a kettő és ahogy szó szerint éreztem a fogantatását és a beágyazódását, úgy éreztem azt is hogy fiúcska. És örültem, hogy lesz hát Ákosunk, de ha mégsem jól érzem, akkor mondtam is Apának, hogy kapja meg mégis Réka nevét, ahogy az első babát neveztük el, aki aztán méhenkívüli angyalka lett. 

Először csak kicsit volt barna, aztán meg már nagyon véreztem, erősen, sokat és jó görcsölősen és akkor tudtam, hogy vége. Mert nem úgy vártuk az elejétől, ahogy Ő szeretett volna jönni, de akkor már késő volt. Igen, biztos így kellett lennie. Ő volt az ötödik babánk, aki megfogant és be is ágyazódott, ebből kettőt sikerült világra is hoznom. Nem túl jó arány. 

Én csak azt remélem, hogy meg tud nekünk bocsátani minden ellene irányuló gondolatot, mert én úgysem tudok... 

Bori 14 hónapos

Bár a 13 hós kimaradt a lusta anyja miatt, ám ez most már levésődik az örökkévalóságnak..

Kilenc kiló fölött jár, legalább kilenc és fél kb., magasságát se nem tudom, mert nem mértem meg, de több már a 80-as, mint a 74-es ruci, pelusa 4-es. A haja, az a gyönyörű színű barna-vörös-bronz haja sokat nőtt, egyre gyakrabban teszek már bele kis csatot, hogy ne lógjon a szemébe elől, ha már valóban zavaró lesz, igazíttatok rajta, de levágásra nem hiszem, hogy sor kerül. (Megérjük most majd kivárni, hogy Dorka anno levágatott frufruja megnőjön, folyton a szemébe lóg, de még nem ér hozza a hosszúhoz, jajjj...) Huncut, örökmozgó, égetnivaló kis boszorka, folyton tesz-vesz, nem áll meg leülni és gondolkodni vagy bambulni, nincs maradása. Közben pedig a kezeiben cipel valamit, többnyire Dorka alsóneműit, zoknijait, szájában pedig az esetek 90%-ban idegen testet rágcsál (könyvcsücsök, padlóról felcsippentet szöszmösz, morzsa, BÁRMI). A lehetetlen nem létezik számára, mindenre felmászik, radiátor oldalából kijövő alsó és felső csőre felmászva csimpaszkodik, miközben hátraszegi a fejét és vigyorog, mindezt persze teszi a konyhában, hogy egyszer lecsússzanak a kis kezei és Ő hanyatt vágódjon a kőre. Alig várom. Ma pl. belecsimpaszkodott a sütőajtóba és addig rángatta, amíg valóban hanyatt is esett. Ejnye. Emellett a leghízelgősebb kislány a világon, a kiságyból úgy ki tudom venni, hogy meg se fogom szinte, mert csak belehajolok, Ő pedig annyira összekulcsolja a nyakam körül a karjait és csimpaszkodva húzza fel magát rajtam, hogy valóban szinte nem is tartom. Aztán a vállamra hajta a fejét és belebúgja a nyakamba, hogy Annnaaaaa... Hát, ilyenkor elolvadok... Dorka sose volt ilyen hízelgős és ragaszkodó kislány, nagyon mások ebben a tekintetben. Dorkát imádja és szerencsére ez az érzés továbbra is kölcsönös, a nővére csak ritkán sóz oda neki, számomra is szokatlanul nagy türelemmel viseltet az Őt érő inzultusokkal szemben. Mert hát Bori elég keményen szokta Dorkát terrorizálni, csupa szívszeretetből persze, nagy vigyorogva nekitámad, fel akarja falni, a hajába kapaszkodik, bújik belé, és csak azt hallani, hogy "Boriiiiii, jajjjjjneeeee, áuuuuuuuuuuuuuuuu, Anyaaaaa, Boriiiiiii, áuuuuuuuu, a hajaaaaaam, jajjmegharaaaaap, áááááááááá!!!!!" És megharapja... És akkor Dorka sír és még akkor sem tekeri ki a húga nyakát, pedig borzalmasan tud harapni még mindig. 

Étvágya változó, nem egy nagyétkű kislány, ráadásul a türelme három-négy kanálnyi bármire van hitelesítve, onnantól fogva tekereg, Houdini módra pillanatok alatt kimászik az legszűkebbre állított ötpontos biztonsági övből az etetőszékben és onnantól fogva állva-forogva folytatja az étkezést, de csak úgy, ha közben éneklek, állatos könyvet mutogatok, vitaminos üvegek kupakjait csavargatjuk és még az sem biztos, hogy így elfogy a kiporciózott adag. Mivel hála a magasságosnak már eszi a darabos ételeket is, így előszeretettel fogyaszt reggelire sonkás-vajaskenyér falatkákat, de azt is csak úgy, ha a szobában vagyunk, én nyújtom a falatot, Bori odafut érte vigyorogva, majd szájában a falattal elszalad a dolgára, két perc múlva pedig jelentkezik a következőért. Ha mindezt ülve próbáljuk, nem fogy semmi, mert erre Ő nem ér rá...Szopizik, folyton, sokat, mindig, éjjel pláne, de a vizet is szívesen issza, ám nyilván nem akarok a két folyadék közé egyenlőségjelet tenni és nem is gondolom, hogy ugyanazzal a céllal fogyasztja a kettőt. Néha már fárasztó, meg ha órákig lóg rajtam, akkor már szinte irritáló is, de összességében még nem bánom. Még adok neki pár hónapot, de azért hároméves koráig nem szeretném szoptatni, hogy őszinte legyek, ám most még el se akarom venni Tőle, fontos még számára, ez egyértelmű.

Alvása azért sem nagyon javult, mert gyakorlatilag szeptember 2. óta náthás Dorkával egyetemben, szakadatlanul megy a porszívó, most már "csak" hurutos köhögés van, de mivel mától ment újra oviba Dorka, gyanítom, nem marad így sokáig a dolog. Kapja a vírusokat rendesen... Pár napja volt egy olyan éjszaka, amikor fél egykor ébredt először, aztán fél négykor, majd hétkor. Csodás volt. A rá következő nap már úgy telt, hogy fél kettőig én személy szerint semmit nem aludtam, mert írd és mondd tíz ill. húszpercenként ébredt, felült, sírt, Annaaaa, kész voltam. Konkrétan kilátásba helyeztem, hogy kiugrom az ablakon... Aztán mikor végre elaludt kicsit hosszabban, Dorka elkezdett úgy köhögni, hogy annyi volt az addigi munkámnak. A rekordot múlt szombaton állítottam fel, összesen másfél óra alvással, azt három részletben kivitelezve. Tény, hogy akkor be is lázasodott a Csöpp, de akkor is... borzalmas. Sokat szédülök és érzem magam gyengének, csak fogyok folyamatosan, ami persze a szoptatás miatt is van, de tény, hogy nem is eszem túl sokat. Tegnap találtam egy bőven lombikozás előtt viselt farmeromat és épp jó rám. Borival való kórházba kerülésemhez képest 32 kilóval vagyok kevesebb, ennyi voltam, mikor elhatároztuk, hogy babát szeretnénk... Na mindegy, ez Bori státusza, nem az enyém, de érdekes mindenesetre. Bánni nyilván nem bánom...

Okos és rengeteg mindent megért már. Amikor hazaérünk és azt mondom neki, hogy hohó Bori, nem megyünk be a szobába, előbb le kell vetni a kabátunkat és a cipőnket, akkor már nyúl a kardigán cippzárjához, rángatja, majd leül és kiköti a cipőfűzőjét. Sok mindent meg tud már mutatni a "hol van a.." kérdésre, keze, lába, pocakja is akár, egyedül mos fogat, mossa a hasát fürdéskor, bodyt áthúzva a fején már nyújtja egyik, majd másik karját ügyesen. Zokni nem barát, azt folyton lehúzza a lábacskájáról és ha ráripakodok, hogy Te Borcsi, hol a zoknid?, akkor döbbenten lenéz a lábára, aztán rám, rámutat a lábára és ha a másik még fent van, akkor azt is lehúzza :D Kedvence Dorka fehérneműs fiókja, onnan folyton kipakolja a bugyikat, zoknikat, de ha megkérem, hogy pakolja vissza legyen kedves, akkor megteszi. Kockákat a dobozba úgyszintén. Szóval rendes gyerek, na. Emellett viszont nem beszél számunkra érthető nyelven, csak a saját babásat, de azt nagyon, anya mellett még most már a héten előjött az Apppa, Abba, is, ezt Ricsire egyértelműen. Dorkát egyáltalán nem hallunk ki sehogyse, pedig sokat kiabál neki, de mintha inkább az "Ada" lenne a nővére. Egyébként egyértelmű a két testvér közti imádat, nagyon-nagyon szeretik egymást, olyan boldog vagyok emiatt, nagyon jó ezt látni anyaként nekem, tényleg kevés a konfliktus. 

Mozgása tökéletesedik, teljesen felváltotta a mászást a járás, mászni már csak játékból szokott, vagy ha egy szitu megkívánja, de azonnal felpattan bárhol. Segítség nélkül leguggol és fel is áll belőle, roppant sietős neki mindig, ezért elég sokat esik, de nem veszi zokon, azonnal felpattan és rohan tovább szerencsére. Táncol. Zenét hallva azonnal rugózik a kis lábain, tekeri a csípőjét es elkezd körbe-körbe forogni, nagyon cukin csinálja. Ügyesen használja a kezét, kis segítséggel, de sokszor már egyedül formabedobózik a fürdőkádban bálnával és kupakot is le tud csavarni... Múltkor a radiátor alsó csövéről csavart le egy kis fém izét, jól megijedtem, hogy ez mi, akkor tudtam meg, hogy az le lehet egyáltalán csavarni, Ricsi elmondta, hogy ott kell lelégteleníteni amúgy... 

Édes, okos, hízelgős kisBori, a legszebb Borink a világon.

(most jöttem csak rá, alig készült kép mostanában, túl sokminden történt)

Ottalvós óvodás Dorka

Hétfőn reggel már tudott Dorka menni az oviba, hogy bíztam benne, nem lesz nehézkes a levegővétele orrspay nélkül sem, így mikor ébredés után feltette a kérdést, hogy "Anya, ma már megyünk oviba? És ott is alhatok?", akkor igent tudtam mondani.

Mondhatom, hogy tökéletesen veszi a Nagylány az akadályokat, szinte abnormális módon természetes neki, hogy most már ez az élet rendje... Hétfőn nagyon sokat járt a fejemben, a szokottnál is többet, alig vártam, hogy negyed négy legyen. Apa hazasietett a munkából és együtt mentünk a mi óvodásunkért. Az óvónéni elmondása szerint jó sokára tudott csak elaludni, de sikerült, ám sem előtte, sem alatta, sem utána nem volt gond. Tegnap pedig már állítólag az elsők között volt, aki elszundított, nagyot aludt és fél négy után, mikor érte mentem, olyan boldogan röpül a karomba, hogy kicsordult a könnyem is. Vanda néni most is nagyon megdicsérte, azt mondta, nagyon ritkán találkozik olyan kis ovissal, aki ennyire gyorsan integrálódik és ennyire nyitott és barátságos. Persze, hogy minden szó, de minden hang külön is melengeti a lelkemet...

Egy szó, mint száz, nagyon büszkék vagyunk Dorkára, minden reggel lelkesen ébred és sétál el az oviba, remélem, sokáig így marad és továbbra is ilyen jól érzi magát, ahogy eddig :)

Óvodás Dorka

Jó sokára jutok ide... Ott tartottam ugye, hogy hétfőn voltunk orvosnál a kéz-láb-szájas gyerekekkel, Dorka kapott igazolást, hogy pénteken már mehet közösségbe. Nagyon aggódtam, hogy mi lesz, mert ahhoz képest, hogy korábban milyen bőszen akart már ovis lenni, az utóbbi hetekben gyakran hangoztatta, hogy Ő bizony nem akar óvodába menni... Nem piszkáltam vele, de ha valamilyen okból szóba jött, biztattam, hogy dejólesz, meg hogy milyennagylányvagymár, de nem nagyon hatotta meg, így szabályosan görcsben volt a gyomrom, hogy nemhogy nem akar menni, de ráadásul az öt nap helyett csak kettő maradt arra, hogy "beszokjon".

Péntek reggel csodálatos módon roppant lelkesen ébredt a Nagylány és kérdezte, hogy "Ma megyünk oviba?", mondtam ,hogy igen és már készülődött is. Apa hazajött, hogy Borira vigyázzon, míg mi fél 9 és fél 12 között az oviban leszünk, aztán kocsival együtt mentünk végül, mert a sok munka miatt Borcsikának is menni kellett a dolgozóba. Az autóból kiszállva hosszas integetés és lelkes sziázás ment, én meg rendesen éreztem, hogy hasmenésem lesz az idegtől...

Beérkezés után az óvónénije fogadta a csoportban, felrakta a sünis táblára a jelét, hogy megérkezett, elhelyezkedtünk a szekrényében és bement a csoportszobába, ahol tüzetesen körülnézett. Az óvónővel váltottam pár szót, nem voltam ott összesen tíz percet, amikor Dorka azt mondja: "Szia Anya"... Ejnye mondom, akkor mennem kell... Az óvónéni javasolta, hogy a biztonság kedvéért a szekrénykék előtt várakozzak, így is tettem egy óra hosszáig, aztán kijött Vanda néni és azt mondta, a gyermek remekül elvan, menjek el nyugodtan. Hazamentem, Ricsi hozta Borit, majd a Kicsi alvása után negyed 12-re visszamentem az épp lelkesen az udvaron libikókázó Dorkáért. Remekül viselkedett, nagyon jól érezte magát, minden rendben volt a legnagyobb boldogságomra.

A hétvége után hétfőn már nagyon várta, hogy mehessen, a program neki ugyanaz volt, ám én már semennyit sem maradtam. Megbeszéltük, hogy másnap már ott is alhat az oviban, aminek nagyon örült. Mikor hétfőn hazaértünk, alváskor már hallottam, hogy fura az a levegővétel, aztán később be is igazolódott a gyanúm: Dorka jól be is náthásodott... Így van hát, hogy két délelőtt az oviban, amiből a felét udvaron töltötték és már beteg is a gyerek... Úgy döntöttem, kedden itthon tartom, elmentünk inkább az orvoshoz, aki szerdától már simán ki is írta, hogy mehet, ha nem lesz lázas, felirattam a Zizi által említett immunerősítőt, amit azóta már nemcsak Dorka, de Bori is szed. És milyen jó is, hisz mostanra már Borcsikám is egy merő nátha... Dorka végül szerdán már ment oviba, de akkor is és ma is elhoztam ebéd után, hogy ne aludjon egy helyiségben még húsz gyerekkel, ráadásul nem fogja senki se kiszívni, se kifújni, se befújni az orrát alvás előtt, így csak rossz élmény lenne neki. Elvileg úgy tervezem, hogy hétfőre már bőven lesz úgy, hogy teljes napot is ott tud már tölteni. Már alig várja... Azóta is remekül érzi magát és nagyon büszkék vagyunk Rá, mert az óvónénik nagyon megdicsérték, milyen ügyes és udvarias, hogy kikéretőzik, ha ki szeretne menni a csoportból, szól, ha wc-re kell mennie és nagyon aktív tagja a csoportnak, illetve ügyesen kezeli a ruháit is. 

Tegnap délután szülői értekezletre mentem, ahol újabb infókkal lettem gazdagabb az elkövetkezőkre vonatkozólag, többek közt úgy néz ki, jelentkezem majd az ovi szülői kórusába is. Itt már azt is elmondta Ildikó néni, hogy Dorka roppant ügyesen beilleszkedik, olyan, mintha régóta ide járna, mindenkihez odamegy, beszélget, barátkozik, rendezkedik, és szól, ha nem azt csinálja valaki, amit az óvónéni kért (khmmm... erről azért még beszélek Vele, nekem ez azért kevésbé szimpi, a kis spionok meg szokták ütni hamar a bokájukat, nemtom, honnan ez a rendszeretet,), nagyon meg vannak Vele elégedve, hogy milyen kis közösségi ember és remekül beleillik a csoportba. Az azért látszik számomra, hogy a nagyobbak azért nyilván ügyesebbek például öltözésben, úgyhogy mondtam is Dorkának, hogy gyakorolnunk kell majd azt is, hogy a felsőruházatát is egyedül tudja már fel és levenni (fel még hagyján, de levétel az hisztibe fullad), bugyit, nadrágot, cipőt ügyesen vesz már fel és le.

A lényeg, hogy bár nagyon féltem az előzmények miatt, ám remekül kezdődött az ovi lelki része, az egészségi már kevésbé, de az sajnos várható volt. Bízom benne, hogy a vitaminok és az immunerősítő azért segít kicsit, de főleg abban, hogy ez a kezdeti lelkesedés minél tovább kitart.

a mi ovis Nagylányunk ♥

Egy hét (rémálom) Budapesten

Szóval eljött hát a hét, amire két hónapja készültem. Kiderült, hogy húgomék nyaralni mennek augusztus közepén, így támadt az ötletem, hogy de jó lenne elmennünk erre az időszakra, vigyáznánk a lakásra, és persze lenne idő sokmindenre, megmutogatni Dorkának egy csomó mindent. Anna-Peti nyomában mindenképpen tervben volt a Libegő, a Margitsziget, amire vettem már olcsón kuponosan kisvonat-jegyet is, a Hajógyári játszótér, a Városliget, esetleges rossz idő esetére játszóház, mindezt a lehető legnagyobb arányban tömegközlekedve, mert az úgy izgi. Aztán ember tervez...

Vasárnap kora délután érkeztünk nagy kánikulában, és mivel a lányok aludtak egy órát a kocsiban, így gyors evés után vettünk két hetijegyet, majd csak úgy gyorsan, hogy a mai napot is kihasználjuk, elindultunk a vakvilágba. A vége az lett, hogy felültünk a Deák téren levő óriáskerékre, sétáltunk és fagyiztunk a belvárosban, a Duna-korzón, villamosoztunk, metróztunk, kisföldalattin is ültünk, remek kis délután volt.

Az idő aztán elromlott, másnap délután Tropicariumba mentünk, kb húsz perc alatt végigfutottuk, mert nem igazán érdekelte Dorkát, folyton mehetnéke volt, a végén meg meglepődött, hogy vége van...azért vezetett elektromos markolót, kicsit játszótereztünk, aztán hazafelé Ricsi kitett Dorkát és engem a Hengermalom útnál, hogy mi villamossal és metróval tegyük meg a hazavezető utat, Dorka imádta. Mire kiértünk volna a metróaluljáróból, már dőlt be az esővíz. Gyors mérlegelés után (látva, hogy nem fog ez az égszakadás csillapodni), esőkabátot adtam Dorkára és magamra is (felnőtt méreteket, ahogy kell) és irány a villamos. Mire hazaértünk, többször bokáig-lábszárig gázoltunk a vízben, bőrig áztunk, alulról mindenképpen, de Dorka még harmadnap is emlegette, hogy "Anya, ugye milyen jó volt, hogy megáztunk?"

Innentől aztán majdnem két napig esett, így kedd délelőtt elfutottunk Dorkával ovis cipőt venni a Köki terminálba, mire hazaértünk, Ricsi már teljesen készen volt, durva hasmenéssel küzdött, délután hányt is egy orbitálisat, mozdulni is alig bírt. Délután fogtam a csajokat és elvittem őket játszóházba, hogy azért ne szívjanak otthon és Ricsi is tudjon pihenni, de azért összeszedte magát annyira, hogy utánunk jött autóval, ami óriási szerencse volt, mert onnan este hazaérve Bori már lázas volt. Borzasztóan kínlódott, látszott, hogy nagyon nincs jól, másnap újra kétszer kapott lázcsillapítót, így telt a szülinapom, meg grízpudinggal és kérdőjeles gyertyával..

Csütörtök reggelre Bori jókedvű és láztalan lett, így mivel az eső is elállt, elindultunk a Margitszigetre. Dorka mondta, hogy fáj a torka, de ivott egyet és nem mondta többet. A Nyugati térnél már Dorka is lázas volt... visszafordultunk. Borzasztóan elesett volt, hazafelé már az apja ölben hozta, mert olyan gyenge volt, aludt egyet és mikor lement már a láza, elvittem a Heim Pál kórház ügyeletére, hogy ha kell, kaphasson vmi gyógyszert, mert következő hét kedden ovis beszoktatás, addigra legyen vége... Diagnózis torokgyulladás, sok folyadék, tantum verde, lázcsillapítás. Hatóránként kapott lázcsillapítót, de néha kevésnek tűnt, másnap délelőtt, pénteken (ekkor mentünk volna Libegőzni) már fehér hólyagokat láttam a torkában... Visszavittem a kórházba, hogy szerintem már tüszős a mandulája, ám a doktornő inkább levette a zokniját és megnéztük, hogy apró pöttyök vannak a lábfején és a tenyerében is, kiderült, hogy száj nyálkahártyáján még sok helyen és nagyon fájnak is ezek, így az új diagnózisunk immár kéz-láb-száj vírus lett... gyógyszer nincs, gyógyulás 7-10 nap, valószínűleg ovis beszoktatás ugrott... Szombaton délelőtt azért még elmentek Apával repülőket nézni autóval, immár akkor nem volt láza sem és a hangulata is jobb volt, nyolcóránként kapta a Cataflam cseppeket, hogy ne fájjon a szája, de így is többször sírta el magát, hogy nagyon fáj és könyörgött, hogy fújjam be azzal a tantum verdével a száját és a torkát, ami miatt először fél óra könyörgés után konkrétan le kellett fogni és úgy beadni az első adagot... Délután azért elmentünk kacsákat etetni a Városligetbe és kicsit sétáltunk is,de borzasztó hisztibe fulladt, mint ahogy az előző nap is, aztán később a másnap is (akkor kezdtem gyanakodni, hogy ez a gyógyszer lehet a ludas, mert tény, hogy nem egyszerű a leány, de szinte önkívületi állapotban bírta dobálni magát és visított néha látszólag ok nélkül, így azt mondtam, legyen inkább más fájdalomcsillapító egyenlőre, hátha, és érdekes, abbamaradtak ezek a botrányok...). 

Így hát vasárnap reggel összepakoltunk, lefertőtlenítettem és kitakarítottam, amennyire tudtam és hazajöttünk Győrbe. Se libegő, se Margitsziget, ellenben két beteg gyerek, egy majdnem ovis, aki hiába készült és egy végtelenül csalódott Anya, aki nem tudta megmutatni a kislányainak, amire két hónapja készült...

A hét folyománya, hogy hétfő reggel elvittem itthon is természetesen orvoshoz a lányokat és Dorka mellett megmutattam Borit is, akinek a dolgait elkezdtem fejben összerakosgatni. Említettem a doktornőnek, hogy a Kicsi is volt lázas, de csak másfél nap és ennyi, hogy két napig alig evett és sokszor felsírt, éjjel pedig volt, hogy nem akart szopizni, sírt mellemmel a szájában, azt hittem, kevés a tej és éhes és türelmetlen. Megmutattam azt is, hogy három icipici piros pontot látok összesen a testén, erre a doktornő az Ő torkába is belenézett és atyaég, borzasztóan nézett ki, amit én csak egy pillanatra láttam... Édes kisbaba, bőven rosszabbul is lehetett, mint Dorka volt bármikor is, ha a torkából indulok ki, mi meg azt hittük, hogy valami vírus és kész... Így kell egy ilyen vackot kihordani "lábon" úgy, hogy a szülő nem is tudja, 4-6 napig lappangni, láztalanul közösségbe is vinni akár, hisz semmi baja, közben meg fertőző beteg, csak  nem tudja mondani, hogy fáj a torkom, Anya... Így esett, hogy a mai ovis beszoktató hét kezdése helyett itthon tüske-építőztünk a lányokkal, Dorka legkorábban pénteken mehet beszokni és esetleg még hétfőn, de onnantól már élesben megy. Bíznom kell benne, hogy így is menni fog, bíznom kell Benne. Most nekem kell nagyon összeszednem magam, mert én vagyok most jobban kétségbeesve, erre nem voltam felkészülve, péntekig még gatyába rázom és felszívom magam. 

Ilyen remekül telt hát a hetünk Budapesten, javítás/pótlást mindenképpen tervezünk, ennél szinte már csak jobb lehet bármi, akár az idő,akár az egészség oldalát nézem, Borcsika mindenesetre megtanult nagy unalmában járni, és ez sem utolsó szempont, nemde? :)