A 6.hét kezdete

Ez az időszámítás-dolog még változhat, sőt gyanítom, hogy változni is fog, mert lehet, hogy ahány orvos sítörl majd, annyiféle dátum lesz mérvadó.

A terhesség megállapításához alapon az utolsó menstruáció első napja szokott lenni a kiinduló pont. Ez nálam augusztus 20. Ezt azonban nem igazán vehetjük kezdőpontnak nálam, hiszen akkor még (és utána még öt napig) teljesen reszetelve volt a hormonrendszerem. A Kaáliban a sejtnézős ultrahangoknál amikor megkérdezték, hogy hányadik napon vagyok, akkor nem a ciklusnapok számát kellett bemondanom, hanem azt, hogy az első Gonal-F beszúrásához képes hol tartok. S mivel ez aug. 25. volt, így én (és szerintem B. doktor is) innen gondolom számítani a kismamiságot.

A fenti kis eszmefuttatást alapul véve tehát nem nehéz kiszámolni, hogy ma töltöttem be az ötödik hetet és beléptünk a hatodikba. Még tegnap délután Ricsivel közös döntést hoztunk és vettünk két doboz 500Ft-os X-epil tesztet a DM-ben. Ez összesen 4db teszt. A döntés értelmében az ultrahangig kb. négynaponta csinálok egy-egy tesztet és reménykedünk, hogy ha túl nagy erősödést ilyenkor már nem is fogunk látni rajtuk, de legalább nem halványodik egyik sem.

Szóval ma reggel Ricsi korábban keltett 10 perccel, hogy tudjunk egymásra szánni egy kis időt. Először is megnéztük a megnéztük a telefonomra letöltött kismamis alkalmazáson (nagyon klassz!), hogy a mai napra virradva elvileg hogy néz ki a kisbabánk, aztán elfutottam wc-re és nyomattam az első tesztet. Mosolyogtató volt: még fel sem kúszott a lakmuszon a folyadék a kontrollcsíkig, amikor már ordított a tesztcsík...

Örülnék, ha minden teszt legalább ilyen lenne és asszem megtartjuk azt a szokást is majd, hogy minden hét fordulójának reggelén megnézzük, mit fog a Csöppünk produkálni az adott héten. 

Aztán autóba ültem és nem rövidet mentem ma, úgy 380 km-t. Ráadásul egyetlen km-nyi autópálya sem volt benne, úgyhogy ez a napot eléggé megéreztem. Fél 12 körül már éreztem, hogy eléggé fájdogál a hasam, aztán hazáig állandósult, olyan jófajta menstruációs-zsibbadós-sajgós fájdalom, sokszor megspékelve petefészek-táji fájdalmakkal. Nagyon fáradt voltam és éreztem, hogy ez már sok, de nem aggódtam, mert azt gondolom, hogy a fájdalmakat a méhem növekedésének köszönhettem. És ha így van, bánja a fene, hogy mi fáj...

Ahogy jósoltam, a mai nap jó nap volt. Már kezdtem úgy hozzáállni, hogy már majdnem egy hét eltelt a vérvétel óta! Igyekszem, hogy inkább ez a szemlélet legyen a napjaimban az uralkodó, azt hiszem, mindenkinek így lenne a legjobb!

Bízom Benned Kicsinyem!!!

És csak várunk és kikészülök...

Szombat óta gyakorlatilag naponta változik a véleményem, a hangulatom és a hozzáállásom ehhez a terhesség-dologhoz.

A naponta szó szerint értendő, ugyanis a vasárnap szuper volt, pihentünk és a jó időt kihasználandó kimentünk egy kicsit sétálni Pannonhalmára. Rég voltam ilyen nyugodt és kiegyensúlyozott és aznap elhittem, hogy nekünk is lehet babánk..

Aztán jött a hétfő. Első döbbenet: Brutál székrekedés! Aztán a második döbbenet: véres a wc papír!!! Asszem akkor egy pár pillanatra beállt nálam a klinikai halál... Aztán újat töröltem: tiszta! Kis matatás után hallani lehetett a szívemről legördülő kő koppanását a fürdő járólapján, mivel rájöttem, hogy nem a baba miatt vérzem, hanem a brutál székrekedés miatt a végbelemből jön a vér. És bár ez sem kellemes, lássuk be, ehhez már jóformán hozzá vagyok szokva. Az igaz mondjuk, hogy inkább hasmenést szokott ez nálam kísérni... De ezt most inkább kihívásnak tekintettem és gyorsan kitaláltam az új étrendem fő elemeit: még több zöldség, gyümölcs, továbbra is sok joghurt, folyadék és leginkább főzelék főétkezésként. Pékáruból max. teljes kiőrlésű kenyér, de abból is max két szelet.

A reggeli izgalmak után autóba ültem és míg leértem Veszprémbe, mást sem csináltam, mint a jobb mellemet nyomkodtam, hogy fáj-e, a válasz azonban legtöbbször "nem" volt. Olyan voltam, mint egy komplett eszelős idióta! Alig vártam,  hogy befuthassak a Tesco-s wc-be és vadul stírölni kezdtem a melleimet. Akkor láttam meg, hogy a be vannak kicsit durranva és olyanok, amilyennek lenniük kell elvileg ilyenkor... Persze, jobban örültem volna, ha Pamela Anderson dudáit láttam volna a melltartómban, de hát nekem ezt dobta a gép és most épp nem a csáberőm érdekelt leginkább! Szóval a nagy parázás után rájöttem, muszáj lesz el mennem egy uh-ra még a Kaális előtt. Nap közben aztán elkezdtem gondolkodni és valahogy higgadtabb fejjel próbáltam számba venni az eshetőségeket:

1.verzió: elmegyek uh-ra, van gyerek és rendben van vele minden, szépen fejlődik. Teendőm: semmi!

2. verzió: elmegyek uh-ra, van petezsák, van szikhólyag, szívhang nincs. Doki megállapítása: jöjjön vissza két hét múlva (addigra már mehetnék a Kaáliba is). Mit tudok csinálni? Semmit.

3. verzió: elmegyek uh-ra, van petezsák, más nincs. Doki megállapítása: túl korán jöttem, biztos később indult be, jöjjek vissza két hét múlva. Nyereség: Görcsölhetek, hogy miért csak petezsák van. És mit tudok csinálni? Semmit.

4. verzió: elmegyek uh-ra, nem lát semmit a doki. Hazaküld, jöjjek két hét múlva. Nyereség: idegbaj, hol a gyerekem? Mit tudok csinálni? Semmit.

Fentieket gondosan áttekintve és racionálisan végiggondolva rájöttem, hogy csak akkor nyernék időt, ha pl. jövő hét kedden tutira meglátnék egy egészséges, szívdobogós embriót. Ám mivel ezt nem tudja senki garantálni, így teljesen feleslegesen csavarodok rá a témára, mert úgysem tudok semmit csinálni, minthogy kivárom azt az időt, amikor már mindenképp okafogyottá válik a hazazavarásom. Úgyhogy hétfőn délután végképp eldöntöttem: nincs kukkolás, komoly felnőttek módjára kivárjuk türelemmel az október 11-ét, ott pedig majd eldől minden!

Ennek szellemében nyünnyögtem magamban kedden, hogy milyen klassz dolog is lesz, amikor majd eljutunk a várandósság x és y. hetébe, mikor fog majd a pocakom ilyen meg olyan lenni, délután Ricsivel kiszámoltuk, hogy épp karácsony környékére várjuk majd kb. az infót a babusunk nemét illetően és milyen szép ajándék is lesz tulajdonképpen. Ismét megnéztem Kismálna tekintetében is a dolgokat és újra eszembe jutott az a felismerés, ami a hétvégén elemi erővel zuhant rám. Történt ugyanis, hogy vasárnap (a jobbik napomon) elővettem a ciklus.hu-t és beírtam, hogy várandós vagyok. Erre a program kapásból megnézte, hogy aug. 20. volt az utolsó mens első napja, majd kidobta, hogy "a szülés várható időpontja: 2012. május 26." Egy pillanatra lefagytam, amikor megláttam a dátumot... Május 26.... Akkor vették el tőlünk a mi kis Kincsünket... Szóval kedden ez újra eszembe jutott és úgy ítéltem meg, hogy most már biztos: a sors végképp kárpótol bennünket ezzel a Picivel, úgyhogy minden a legnagyobb rendben lesz!

Aztán eljött a szerda... Mondanom sem kell, már úgy keltem, hogy hogy is volt az a petezsákos izé? Vadul kutatni kezdtem a neten és a következő lett a végeredmény: Gyakorlatilag bármikor előfordulhat, hogy a baba egyszer csak úgy dönt, hogy nem fejlődik tovább (leginkább genetikai okok miatt). Ilyenkor simán előfordul, hogy a petezsák és a méhlepény, sőt a méh is növekszik tovább egy ideig. Mindeközben továbbra is megmaradhatnak a terhességi tünetek, hisz az addigra már kellően magas hcg jó lassan ürül ki a szervezetből (értelem szerűen tehát a teszt is még sokáig pozitívat mutat). Egyszóval rájöttem, hogy hiába is nézegetem a nyákomat (kiderült, hogy nem gáz, ha nincs), passzírozom a melleimet (amik egyébként rendületlenül fájnak) és figyelem, hogy nő-e a méhem (kétnaponta fáj a hasam), teljességgel rohadtmocskosszemét mindegy!!!! BÁRMI JELENTHET BÁRMIT ÉS ANNAK AZ ELLENKEZŐJÉT IS! Úgyhogy be kellett lássam, nincs értelme sem a magam leskedésének, sem az ultrahangnak, teljességgel a gyerekemre van bízva minden és azon túl, hogy kismamaként viselkedve védelmezem magamat és őt, figyelek az étkezésemre valamit hiszek a gyerekem erejében és abban, hogy dolga van ebben a világban; szóval ezeken túl abszolút tehetetlen vagyok! És ez iszonyú...

De igyekszem továbbra is okos felnőttként viselkedni és nagyon remélem, hogy igaz a mondás: Türelem rózsát terem! Szóval várjuk a mi drága Rózsánkat!

 

 

ET+14.nap - a vérvétel napja

Kíváncsi voltam, de ideges nem. Inkább csak olyan feszült-fajta, aminek nem igazán tudtam az okát.

Reggel egyedül mentem a vérvételre, rengetegen voltak, majd háromnegyed 10-re visszaértünk Ricsivel. Jó darabig vártunk, míg végre negyed 11 felé beszólított bennünket a főnővér a konzultációs szobába. Leültünk vele szemben, majd rámnézett és közölte, hogy "Ön terhes!". Elmosolyodtam, mert gondoltam, hogy azért jól esne neki, ha erre a hírre azért nem sírással válaszolnék, de nem ujjongtunk, mint az esetleg várta volna. Nekünk azt hiszem ez nem megy most még. S mivel az értékeket nem közölte, azokat kénytelenek voltunk kilesni a dossziéból: bétaHcg: 517 (referenciatartomány: 100-1000), progeszteron: 16,05 ng/ml (ref.tart.: 5-20). Jónak ítéltem mindent és a főnővér is így tett. Aztán íratott még Boga doktorral recepteket a továbbiakra és kért nekünk időpontot terhes ultrahangra. Amikor megláttam, milyen dátumot ír fel a papírra, öregedtem kb. 5 évet: október 11, 10:30. Édesjóistenem!!! Hát hol van az még?! És addig honnan fogom tudni, hogy él-e, jó helyen van-e és egyáltalában?

Eljöttünk a kis fecninkkel és rajta a sohaelnemkövetkező dátumunkkal. Ricsi örül, én pedig csak a folyton rámtörő szívdobogással tudtam foglalkozni, ami egyre gyakrabban jellemzi a napjaimat. Próbálok nyugodt maradni, de valahogy olyan feszültség van bennem, amire nem tudok magyarázattal szolgálni. Ingerült vagyok és nem tudom, mi tudna megnyugtatni. Talán segítene, ha már láthatnám a babánkat, ahogy a megfelelő helyen pulzál a kis testével... Legszívesebben ordítanék, hogy mondjon valaki valamit! Nem szeretném eltölteni úgy ezt az elkövetkező 18 (!), majd a 12. hétig 55 (!!) napot, hogy folyton azt nézegessem, véreset töröltem-e...

Most azon vagyok, hogy kicsit lenyugodjak és elhiggyem, hogy minden rendben van és így is marad a továbbiakban is, annak ellenére, hogy érezhetően csökkent a nyákom mennyisége és így szombat reggelre már a mellem sem fáj úgy, mint előző nap... Képtelen vagyok ezeket nem észrevenni, hiszen nincs olyan aki biztosítani tudna a tényről vagy annak ellenkezőjéről.... Szóval azért igyekszem. Egy babára koncentrálok, mert bár Ricsi még mindig bízik a kettőben, szerintem ez az 517-es érték inkább egy erősen jó egybabás várandósság bétahcg-je, de majd 18(!) nap múlva ez is kiderül.

Tegnap egyébként az eredmény után nem sokkal hazajöttem és ledőltem kicsit, mert úgy éreztem, muszáj valamennyicskét aludnom. Fél óra lett belőle, de többet ért, mint bármi. Aztán nekilódultam az előzőleg lebeszélt csajos délutánnak: előbb a fórumos lányokkal találkoztam, Ritával és Zizivel, majd fél 5 után Krisztivel ültünk le beszélgetni. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy nagy barinőzős plázamacska, ehhez képes sikerült délután negyed háromtól este fél nyolcig kávézókban üldögélnem... Jó volt, örültem, hogy újra találkoztam mindannyiukkal. Rita készül a FET-re, Zizi ugye napra pont 3 héttel van előttem, Kriszti pedig már 35.héten túl nagy pocakkal várja a kislányuk érkezését. Aztán este még Ketlinnel is beszéltem skype-on, ő is FET-re vár és jön hamarosan. Mindenképp szeretnék vele találkozni, őt is nagyon szeretem!

Hát most itt tartunk. Ahogy magamat elnézem, nem nagyon lesz energiám orvosválasztáson gondolkodni, amit elterveztem, hogy már időszerű lenne. Egy káosz a fejem. Azt nem mondom, hogy rettegek, de megőrjít ez a bizonytalanság. És ha bárki a következő okosságokkal mer nekem jönni, hogy "Ne idegeskedj, azzal csak ártasz a babának!" illetve "Próbálj másra gondolni és elfoglalni magad, úgyis minden rendben lesz!", akkor azoknak a jóstehetségű és antiszociális példányoknak tutihétszentség, hogy belelépek a szájukba!!!!! Drága fórumos barátném, Györgyi - aki hasonlóképpen imádja ezeket a szar közhelyes dumákat -  fogalmazta meg a legjobban a legkorrektebb választ erre: Mondd meg a Napnak, hogy ne süssön!

Szóval amíg nem tudja valaki írásba adni, hogy most is és a jövőben is tutiziher, hogy minden oké lesz és egy vagy két egészséges gyereket fogok jövő májusban kitolni magamból, addig kéretik mindenkitől a nyugtatás mellőzése, hacsak nem állít be valaki egy ultrahanggal hozzánk, hogy meggyőzzön. Ha tudok, úgyis nyugizok, ha meg nem, akkor meg nem. Mindenesetre dolgozom rajta...

ET+13. nap

A korrektség és a folytonosság kedvéért leírom, hogy szerdán (ET+12.) nem volt semmi extra az előző naphoz képest, hacsak a következő nem: Munka végeztével bementem a törökbálinti Corába bevásárolni. Kb. 20 perc után (ami nem egy maratoni vásárlás) olyan fáradtság jött rám, hogy legszívesebben otthagytam volna cuccostól mindenestül a bevásárlókocsit a kasszánál és rögvest lefeküdtem volna a kőre aludni. Most sem tudom, hogy bírtam fizetni és kivonszolni magamat, ráadásul tudatosult bennem, hogy még egy jó 130 km előttem van hazáig... Cuki lesz ez!

A nappali pisilések egyenlőre nem tűnnek gyakoribbnak az eddigieknél, az éjszaka viszont más. Pár napja már egy-három alkalommal ébredek arra, hogy pisilni kell. Ez azért érdekes, mert alapesetben végigalszom az éjszakákat, mint a rendes babák és csak nagyon ritkán fordul elő, hogy éjszaka kell kimenni.

Így volt tehát múlt éjjel, hoztam az átlagot, kétszer keltem. Harmadszorra már Ricsi simijére. Erre azért jobb ébredni, mint a feszítő hólyag - érzésre... Mivel megígértem magamnak vasárnap, hogy kedden és csütörtökön nézzük meg, van-e erősödés a csíkokban, így szépen ellőttem az utolsó tesztemet is. Íme:

Asszem jól látszik és kijelenthetjük, hogy határozottan erősebbnek mutatkozik a ma reggeli a keddihez képest. Konkrétan szinte egyforma a teszt- és a kontroll csík. Jó lesz. Csak maradjon szépen minden így.

Itt jegyezném meg új tünetemet is: A csütörtökön felpuffadt, majd szombatra leapadt melleim ma határozottan sajogni kezdtek mindenütt és egyre teltebbek. Ezt jónak veszem és remélem, ez minél tovább eltart most. Reggel és délelőtt nem túl jó a gyomrom és ma már délelőtt is eléggé olyan fáradtkás voltam, mint az őszi légy. Lehet, hogy alapon is kicsit gyengusz vagyok vagy talán ez a kis őszi napsütéses idő.. Nem akarok semmit bemagyarázni! Mindenesetre erőt vettem magamon és nekiláttam délután a tegnap beszerzett hadizsákmány feldolgozásához és mint okos háziasszony, praktikus főzésbe kezdtem: sok-sok pörkölt és sok-sok krumli, amiből egyrészt gulyásleves lesz nekem, Ricsinek pedig pörkölt törtkrumplival. Aztán holnap a maradék gulyáshoz tudok sütni egy kis palacsintát. Feltéve, ha nem alszom el állva egy benzinkúton fizetés közben...

Holnap reggel fél 8-kor vérvétel, aztán kb. 10-kor eredmény. Olyan nagyon szerencsére emiatt már nem izgulok, csak roppant kíváncsi vagyok, hogy mennyi lesz a hcg-érték. Ricsi nagyon bízik az ikrekben, én pedig bőven beérem azzal is, ha majd két hét múlva a doktor kijelenti, hogy aki van, ő JÓ HELYEN VAN(!) és ver a kis szíve. Persze, ha kettőjükre mondja ugyanezt, akkor még boldogabbak leszünk, de egyenlőre kicsipiciapró lépéseket tudjunk megtenni. Nem vágyom még arra, hogy azt mondják: " Ott a keze, lába, kukija vagy puncija, nézze, hogy mocorog!" Az még nagyon odébb van. Egyenlőre csak azért könyörgöm sírva, hogy épségben jussunk el a hathetes uhu-ra. Már nem is mondom, hogy terhes ultrahang. Ez olyan hideg kifejezés már számomra.

Ha az első Gonal-os naptól számítják majd a dolgainkat (mert most kezelésnél az volt mindig a mérvadó), akkor ma 4 hetes vagy hetesek a mi kis margarétá(i)nk. Szép kor. Még legalább milliószor ennyit kívánok neki(k) egészségben!

Szóval holnap...

Folyt.köv. ET+9-től

Eddig sunnyogtam, okkal. Így is olyan bizonytalan minden.

Szóval ET+9. nap - vasárnap, délután:

Tünetek: olyan erős hasfájás, hogy a karomon felállt a szőr. Végére már hasmenés is, izgi! Ott és akkor úgy gondoltam, ez már egy kicsit azért túlzás!

Egyéb események: Andreas és István betegsége okán a család úgy döntött, hogy a szülinapi köszöntést Kiskati fogja megejteni, nehogy ebben a "kitudja" állapotban bármit is elkapjak. Így Ő jött át és hozott két hatalmas és gyönyörű cserepes virágot egyet-egyet az ő illetve Nagykati nevében. Nem volt túl sokáig, kellemesen elbeszélgettünk, jó volt, hogy átjött hozzánk. Aztán estére már kezdtem magam aggasztani, úgy éreztem, mintha kevesebb lenne a nyálkám. Most már végképp nem bírtam cérnával. Félhatározottan megkérdeztem Ricsitől, mi lenne, ha pössentenék egy tesztet. Ő még annyira sem volt határozott, mint én. Rájöttem, hogy nem túl nagy segítség most ő a döntéshozatalban... Visszagondoltam, hogy kb. 7 felé pipiltem utoljára, most meg 7:42 van. Hát, innen szép nyerni!

Kimentem, pisiltem, belógattam az egyetlen tesztcsíkomat, majd letettem az éjjelszekrényre. Ricsinek mondtam, öt perc. Ránéztünk az órára, 7:45. Akkor 50-kor. Elég hülyén nézett. Mellé feküdtem, fejemet a vállába fúrtam, ő pedig néha rásandított az órára. 50 van. Te nézd meg! De én azt sem tudom, mit kell nézni! Hát a csíkokat! Melyikeket? MÉRHÁNYVAN? Ennyi volt:

 

Kicsi öröm, nem sok. Lefuttattam az agyamban, hogy ez van most, de ez nekünk kevéske. Merthát mi van akkor, ha valamikor valami elindult, elkezdődött a hcg termelés, de esetleg megállt és még nem ürült ki, mi pedig most ezt a csökkenőben levő értéket látjuk... Itt már kristálytisztán kirajzolódik a hideg levest is megfújók parája. Úgyhogy abban maradtunk, hogy egyenlőre nem szólunk senkinek, hétfőn veszek még egy ugyanilyen érzékenységű tesztet, amit majd kedden megcsinálok, hogy lássuk, növekszik-e a csík erőssége. A teszt megpillantása és a keddi új teszt tényének zárása között kb. 10 perc telt el, s mint aki jól végezte dolgát és főként mintha mi sem történt volna, elkezdtünk nézni valami Eddie Murphy filmet a tévében...

ET+10. nap - hétfő:

Tünetek: hasfájás enyhébb verzió, néha kis szédelgésformaság, de semmi hűdeextra.

Egyéb történések: Reggel dolgozni indultam, de előtte gyors lefényképeztem a tesztet, mert előző este elmaradt. Aztán - bár megbeszéltük, hogy kussolás van - úgy döntöttem mégis, hogy a kishúgommal csak meg kell osztanom, mert ő is így tett velem (bár szegény nem úgy tervezte..). Szóval elküldtem neki a fotót mélen azzal, hogy titkos és ha bárkinek elmondja, meg kell, hogy öljem! Aztán későbben fel is hívtam és munka után meg is látogattam őket a Pesten. Vittem neki ebédet is, én pedig kiválóan szórakoztam Csibefej asszonysággal! Annyit vigyorogtunk, hogy még! Szerintem simán megismert... Éjjel háromszor voltam kint pipilni. Nem tudom, hogy ez már az új állapotnak köszönhető-e, a további éjszakák majd igazolják, mindenesetre nem annyira vicces!

ET+11. nap- kedd:

Tünetek: Enyhe, szinte állandó hasfájdogálás, reggel (ébredés után kb. egy órával) rossz közérzet, enyhe émelygés, szédelgés

Egyéb történések: Reggel újat pipiltem:

Konstatáltam, hogy jól látszik a különbség, reméljük egészségben fejlődő szimbióta vagy szimbióták lakják a belsőmet. Ezt a képet már elküldtem anyunak is és a fórumon is tudattam a lányokkal, hogy zebrát találtam a vizeletemben. Útnak indultam, közben kíváncsian vártam, Zizi mikor jelentkezik az első uh élményével. Már hazaértem, mikor hívott: egy babát látott K. doktor és minden rendben van vele, szépen pulzált már a kis szíve is. Szuper! Akkor igyekszünk mi is, s bár utolérni sosem fogjuk őket, de egyenlőre szeretnénk mi is első körben idáig eljutni.

Nincs izgatottság, nincs félelem. Nem is tudom, mi van bennem. Annyira azt gondoltam, hogy a várandósság ténye olyan nagy boldogság, most meg szinte semmit nem érzek. Azt hiszem inkább arról van szó, hogy nem MEREK bármit is érezni... Kívülálló vagyok egyenlőre, ez az egész nem is velem történik. Magamról beszélek, de nincs közöm hozzá. Egyenlőre asszem így jó. Csak lassan haladjunk, addig pedig elhatárolódom mindentől, így nem fájhat semmi. De most nem is lehet semmi (a hasamon kívül), aminek fájnia kellene....

Várakozás

Nem írtam eddig semmit transzfer óta. Na, nem mintha nem lett volna mit írni, csak ettől a múltkor is nagyon tartózkodtam. Még magamnak sem szeretem bevallani, ha érzek valamit, pláne leírva nem akarom látni. Félek ugyanis attól, hogy utólag magam számára is nevetségesnek tűnök az esetleges sikertelenség esetén, s joggal mondhat bárki szimulánsnak, álterhesnek, bebeszélősnek, stb. Ezek ellenére úgy döntöttem, hogy akár későbbi mosolygásra, akár okulásra vagy összehasonlításra is okot kell adjak a későbbieket tekintve, ezért tényközlő leszek. Szenvedélyeket és túlzásokat maximálisan mellőzve rögzítek mindent, ami eddig történt.

Transzfer napja-péntek:

Tünetek: Fekvés, felkelés csak csurizás céljából, semmi extra. Punkció másnapjától mellfájás, mint minden normál ciklusban is peteérés után

Egyéb tevékenység: Zérus

ET+1.nap - szombat:

Tünetek: Mellfájás még mindig megvan, bízom benne, hogy másnapra elmúlik (a múltkoriból indulok ki, akkor is hamar elmúlt), emellett semmi.

Egyéb tevékenység: Fekvés, a nap végére már kicsit unatkozás. Ricsi takarított, piacon volt, kiszelektált egy csomó mindent a spájzból, a fürdőszobai szekrényből, a konyhából, miközben én a hálóban döglöttem. Úgy döntöttem, jobb is így, biztosan nem akarom látni, miket dob ki, akkor legalább nem aggódom semmin. Megegyeztünk, hogy műanyag dobozok maradnak, felőlem a többi dologgal azt csinál, amit jónak lát. Ügyes volt, én meg büszke Rá.

ET+2.nap - vasárnap:

Tünetek: Mellfájás mintha csillapodna, de nem múlt el. Egész nap a melleimet tapizom és kezdek egyre pipább lenni, hogy még mindig fájnak. Hiába a tény, hogy nincs szinte két egyforma terhesség, eljött az a bizonyos "Nekem ne magyarázza meg senki!" pillanat. Egyre türelmetlenebb vagyok. Bár tudom, hogy nincs minek történnie, a józan eszem ellenére azt várom, hogy akár szülési fájdalmaim legyenek...  S mivel nincs semmi, ezért megállapítom, hogy ez a transzfer nem sikerült! Aztán délután felé már szurkálásokat érzek, de nem veszélyesek. Ezek ellenére is mondom, hogy ennek annyi.

Egyéb tevékenység: Fekvés, kis mosogatás, semmi komoly. Ricsivel délután megnézünk két videót is, de nem igazán kötnek le. Érzem, hogy ez rohadtmocskosszemét gyilkos két hét lesz és sürgősen kell kezdenem magammal valamit, mert begolyózom.

ET+3.nap - hétfő:

Tünetek: Mellfájás szakadatlan, reggel már besírok, nekem annyi! Délelőtt és este apró szurkák a hasamban, más semmi.

Egyéb tevékenység: A napot itthon töltöttem szabadságon. Délelőtt felhívott a kollégám, hogy ha van kedvem eljönni kedden értekezletre, jöjjek, ha nem, az sem baj. Tekintettel arra, hogy már 3.napja az agybajjal kéz a kézben jártam, beleüvöltöttem a telefonba, hogy: "Naná, hogy ott leszek!! Hatökrös szekérrel se tartana itthon senki!!" Dél körül már Zizivel is beszéltem, megkérdeztem, hogy érzi magát és elmeséltem neki a saját nyűgömet. Jól esett beszélgetni Vele. Elhatároztam, szakítok az eddigi hozzáállásommal. Megbeszéltem magammal, hogy azért fáj a mellem, mert most jó helyen, a nyálkahártyába tapadtak bele a Picik, így természetesen termeli tovább ezerrel a szervezetem a progeszteront, amitől persze fáj a mellem. S mivel idáig eljutottam agyban, így el is hittem, hogy sikerül. Estefelé szintén hasszurkák, jobb oldalon, petevezeték magasságban. Erre elkezdtem nyomni a pánikgombot és mutattam is Ricsinek, hogy nézze meg, ott fáj, milyen király lesz, hogy most meg a jobb oldali petevezetékemet kell majd kivenni, mert oda sikerült beágyazódni.. Na, ami ezután következett, azt ember fia nem tenné ki az ablakban...

Akkora szó szerint értendő lebaszást kaptam, hogy csak bőgni tudtam. Ricsi pedig csak kiabált velem, hogy mit képzelek én magamról, jó lenne, ha most már leállítanám magam, mert szinte transzfer óta csak lóg fülem-farkam, hogy úgyse sikerült és hogy kikéri magának ezt a hozzáállást, mert hogy ő nem hisz ezekben a lélekizékben, de ha ezen csak egy kicsit is múlik a siker, akkor igenis beszéljek a gyerekekkel. Erre én mondtam, hogy fogalma sincs, min megyek keresztül és mennyire félek. Erre ő: akkor minek vágtunk bele, megmondtam, hogy nem sürgetlek, ha úgy érzed, nem megy, még várjunk. Persze én mondtam, hogy akkor úgy éreztem, hogy csináljuk, most meg nem bírok pozitív lenni, de ő ezt úgysem érti, mert egy férfi sosem annyira, mint egy nő, bla-bla-bla... Mindenesetre csúnya vita volt. A végére már csak sírni tudtam. A helyzet az, hogy be kellett ismerjem, az elhangzott szitkok tekintetében 95%-ban igaza volt. Ezt persze nem mondtam el neki, de tény, hogy így tényleg nem lehet nekiállni semminek. Így aztán eldöntöttem, minden másképp lesz. És lett is. Felhívtam Csillut (akik időközben hétvégén Kanizsára mentek és ott is maradtak), hogy mit szólna, ha szerdán lemennék hozzájuk és csütörtökön én vinném őket haza Pestre. Örült!! Hát még én!! Úgy döntöttem, nagy ívben leszarok mindent, ezzel a depis lelki nyomorral sokkal többet ártok, mintha leautózom a családomhoz és babázom egyet. Békében zártuk a napot.

ET+4. nap - kedd:

Tünetek: Mellfájás maradt, néha apróbb szurkapiszka. Nem zavar semmi, boldogság.

Egyéb tevékenység: Kocsiba ültem!!!! Földön túli boldogság volt kiszabadulni a lakásból! Elmentem az értekezletre, aztán még egy kicsit dolgoztam, majd hazajöttem. Nagyon jó nap volt, felszabadultam!

ET+5. nap - szerda:

Tünetek: A kedvem első osztályú, mellfájás még mindig van és néha olyan furán fáj a hasam, mintha a combhajlatomban levő nyirokcsomók fájnának vagy oda sugározna ki valami. Igazából annyira nem bírom meghatározni, hogy ez az a helyzet, amire azt mondjuk, hogy ez vagy valami, vagy megy valahova...

Egyéb tevékenység: Reggel Zala irányába kezdtem a munkanapomat, majd Kanizsán végeztem. Anyuékhoz érve Csibefejem épp az udvaron, a mogyorófa árnyékában aludt. Boldog voltam, hogy újra látom! Aztán nem sokkal később nekiállt fészkelődni. Odaguggoltam a babakocsi mellé, ő mint egy periszkóp, felemelte a fejét és végigpásztázta a környezetet. Ekkor nézett szembe velem. Csak nézett, nagyon erősen, még csücsörített is hozzá (így tudott igazán jól rám fókuszálni), aztán talán leesett neki, hogy ki vagyok. Rámmosolygott! Édespofa!!! Ilyen és hasonló csudaságok történtek egész délután! 

ET+6. nap - csütörtök:

Tünetek: Legnagyobb meglepetésemre elmúlt a mellfájásom, helyette pedig inkább megduzzadt!! Nap közben egyre többször jött elő ez a fura hasfájás, majd este még olyasmi is volt, mint egy kisebb menstruációs fájdalom. Érzésem szerint jobban távoznak belőlem a progikészítmények is, úgy érzem, több lett a nyákom. Délelőtt anyu csinált egy spenóthoz hasonló főzeléket (mángoldból) és mint a spenóthoz, ehhez is tett fokhagymát. A főzelék turmixolásakor nagyon erősen felkavarodott a gyomrom a fokhagyma szagától. Akár véletlen is lehet..

Egyéb tevékenység: Minden mókázás Hanna körül forog! Délelőtt még együtt élveztük anyuék társaságát, aztán délután kettőkor bepakoltunk Csilluval és hazaröpítettem őket Pestre. Csibefejem klasszul viselte magát, bár az út végére már kicsit sok volt neki a hordozóban való görnyedésből, de derekasan állta a sarat. Rossz volt elválni tőlük. Nagyon rossz.. De majd megyek!!!

ET+7. nap - péntek:

Tünetek: Mellfájás nincs, mellduzzanat mintha leapadt volna, mens. szerű fájdalom egyre többször, de simán bírható verzióban, nyák van. Hányinger nincs, mintha lett volna egy-két kisebb gyengébb pillanat, de ez bármikor bárkivel előfordul, nincs jelentőssége. Konzekvencia: ha esetleg lesz babánk, már most látszik, hogy a tünetek teljesen mások, mint az előző alkalommal... Ha meg nem, akkor úgysincs semmi jelentőségük.

Egyéb tevékenység: Munka, aztán papírozás, majd Zizi elhívott magához egy kicsit beszélgetni, úgyhogy meglátogattam. Ő is, mint mindenki más nagyon bízik a sikerünkben, a gyerek(ek) sikerében. Nem vitázom, legyen igaza!!!  Este Ricsi benyögte a nap poénját, miközben nézte, hogy feltuszkolom magamba a három progeszteron golyót: "Figyeljetek gyerekek! Anya küldi az Utro-kat! Kapjátok el!"  Sírtam a röhögéstől...

ET+8. nap - szombat:

Tünetek: Mellek semmi, alhasi fájdalom egyre gyakoribb és erősebb. Estére már összefüggően legalább két órán keresztül elég intenzíven fájt. Nem bánom, ha van értelme!!  Nyák még mindig van.

Egyéb tevékenység: Nem figyelek kifejezetten arra, hogy kímélgessem magam. Teszem a dolgom, mint általában. Pakolásztam, délben lecsót főztem/sütöttem, aztán délután szundítottunk egy keveset. Este kimentünk Esztihez és Tibihez Győrújbarátra beszélgetni, tévézni, röhigcsélni. Nagyon szeretem ezeket az estéket, olyan jó hangulatúak! Annak ellenére, hogy ott tört ki rajtam a hosszú hasfájás, nagyon klassz volt. Mindig megállapítjuk Ricsivel, hogy mennyire szeretjük ezt a két embert és mennyire közel állnak hozzánk!  Fél 11 felé értünk haza, én a biztonság kedvéért felraktam még egy plusz Utrogestant saját szakállamra, mivel az indulás előtt feltett három szinte csont nélkül kifolyt belőlem...

ET+9. nap - vasárnap:

Tünetek: Rosszullét, mellfájás semmi, hasfájás délelőttől, szinte állandósult, nyák van bőven.

Egyéb tevékenység: Reggel, felkelést követően Ricsit megkérdeztem keresztbe tett lábakkal, hogy csináljunk-e tesztet vagy sem. Tétovázott és mindig visszakérdezett, hogy "szerinted?" Nem tudom! Mondd meg Te! Végül győzött a bátortalanság, a reggeli első vizeletem a budiban landolt. Ricsi szerint meg kellene várni a vérvételt. Hmm... Meglátjuk, tünetfüggő lesz szerintem a dolog... Délutáni látogatókra való tekintettel újra nekiálltam kicsit összerántani a lakást. Újabb adag mosás, porszívózás, törölgetés, pakolászás, Ricsi felmosás. Eddig itt tartunk, Ricsi meghozta anyósjelöltem által készített ebédet. Nagyon köszönjük! 

Folyt.köv. persze, csak most muszáj volt már dokumentálni a történéseket, mert a fejemre nőttek volna. Izgalmas a helyzet, az már egyszer biztos!! 

Palántázás (09.09)

Háromnegyed 12 előtt valamicskével érkeztünk meg az Intézetbe. A recepciós pultán szerencsére már le is rabolták a kedves apukát egy huszassal embriófagyasztás ürügyén. Persze, hogy nem bánjuk, hál'Isten, hogy volt kiket fagyasztani! Felküldtek minket a Krio laborba, mondván, majd ott megtudunk mindent a biológusunktól. Újból tartottam tőle, hogy már a nyolc sem nyolc, max. csak 6, vagy... Ám még mindig az volt a fejemben, hogy minden egyes embrióért örökké hálás leszek!

Kedves Eszter ült a gépnél és mikor meglátott minket, már kattogtatni is kezdett, felénk fordította a monitor és míg megnyitotta a mi fájlunkat, a fagyasztásról mesélt. Elmondta, hogy (újra legnagyobb meglepetésemre - és megint szégyelni kellett magam) a monitoron mindjárt mutatott kettőn kívül 6-ot fagyasztanak, tehát megmaradtak mind a nyolcan! Sőt! Az a kis csöpp, aki előző nap elaludt, szintén felébredt, így újra 9-en voltak, ám az Ő fagyasztását mégsem végzik el, mert így már nem szerencsés. Később (ezt már a doktortól) megtudtuk, hogy 3 db csomagocska lett, azaz kettesével lettek hibernálva a testvérkék. Szóval ekkor már a monitorra meredtünk és megláthattuk azt a  két embriót, akik megnyerték a szelektáló versenyt.

Bár mindketten gyönyörű nyolcsejtes embriók, ám már most látszik, hogy két tök más karakter. Egyikük lágyrajzú, szinte mosolygós, amolyan mintagyerek, akinél rajzolni sem lehet szebbet, másikuk viszont olyan, mintha a testérének körvonalait még legalább 3-szor áthúzták volna 5B-s ceruzával. Erős, markáns vonalak, néhol szinte fekete satíros sejtek. Később mondtam is Ricsinek, hogy az előbbi a kislány, a másik pedig bizonyára az az igazi fiú, aki ugyanolyan böszmefejű, mint esetenként az idesaptya...

Szóval a legnagyobb hepiségben leballagtunk a műtősrészlegbe, bementem az öltözőbe és ismét magamra öltöttem a tudatosan kiválasztott kisvirágos hálóinget, sapit és papucsot. Fél egy után 5 perccel mondták a nevemet, hogy én jövök. Bementem, felfeküdtem, majd hozzám lépett a doktor. Megkérdezte, volt-e valami panaszom. Elmondtam, hogy punkció napján majdnem összeszartam magam, úgy fájt a hasam és egy méter volt a hasam kerülete a puffadtságtól (ezt még a 33 hetes várandós Kriszti barátném se tudta űberelni...), aztán azért mára már jobb, de még nem vagyok teljesen toppon. Ha viszont már ilyen kérdezz-felelek-et játszunk, akkor én is intéztem egy kérdést a doktorhoz: " Ugye hozott magával elegendő Pattex-et, hogy nehogy elmászkáljanak a lurkók?" Erre nevetni kezdett (a személyzettel együtt), majd közölte, hogy hozott. Oké - mondtam-, akkor csak nyomassa azt is, ne sajnálja! Erre újra örült mindenki. Pedig ha tudnák, hogy milyen rohadtul nem vicceltem!!  Ekkor megjelent már a kedves Eszter is, Boga doktor pedig az előkészületek után egy katéteren keresztül Eszter segítségével fellőtte a két kópét a méhembe. Egy gyors, ám alapos ellenőrzés után kiderült, hogy a feladat maradéktalanul végrehajtatott, így le lettem szerelve és megkaptam a Piciket egy uh képen. Fix und fertig 10 perc, de ez a 10 perc jelenti most a mindent: Ikrek mamija lettem!

Kicsivel több, mint egy óra szigorú vízszint után, felmentünk a záróért a doktorhoz, aki miután megírta és kinyomtatta a tényközlőt, feltett egy meggondolatlan kérdést: Van-e valami kérdésünk? Hahaha! Nekem?? Nekem mindig van kérdésem? Mi több! Elővettem a kis papíromat, amivel készültem... Igazából igyekeztem lényegretörő lenni, ami Ricsi szerint is sikerült (ami tőle igazán nagy szó, mert szerinte általában engem a barokkos körmondatok jellemeznek). Miután mindent megtudtunk, elvettük a zárójelentést, elköszöntünk és eljöttünk. A recepción kimondták véglegesen, amit már előre tudtam: Szeptember 23. péntek, reggel fél 8 - bétahcg és progeszteron vérvétel.

Majdnem három óra volt, mikor hazaértünk. Azóta a pisilésen kívül nem nagyon keltem fel, köszönhetően a személyi edzőmnek (Ricsi apu), aki ha tehetné, megkatéterezne és vastag szíjakkal az ágyhoz rögzítene. Egyébként Apajelölt (bár már pingvinek apukája, de hús-vér babáknak még nem) nagyon segítőkész, már reggel óta csak rendezkedik, takarít, nemrég jött meg a piacról, hogy a fehérjedús étrend jegyében natúr csirkemellel örvendeztessen meg. Hamarosan asszem azért majd megkérem, lazuljon le, mert már szédülök, ha őt nézem...

Irtóra pörög, rajta biztosan nem fog múlni semmi. És rajtam sem. Jó leszek, megígérem, csak lécci-lécci...

Nekünk 8?

A főnökömmel töltöttem a napomat, így a reggel 10 órai ismételt telefon a Kaáliba nem volt egyszerű. Tudtam, hogy előbb találkozunk Veszprémben, mint 10 óra, de azért majd valahogy megoldom. Igazából majdnemhogy hálás is voltam a mai együttutazásért, hiszen csak úgy röpült az idő és ráadásul nem értem rá ezzel az egész baba-és embrióizével foglalkozni. Aztán egyszer csak negyedtizenegy lett. Épp odaértünk egy partnerhez, amikor közöltem vele, hogy akkor nekem most kellene egyet privát ügyben csöriznem. Cuki volt, kiszállt.

A tegnapival ellentétben már második csörgésre felvette a "központ", majd kapcsolta is Esztert, a biológusunkat. "Én vagyok, csak szeretném megkérdezni, hogy hogy vannak a kicsikéink?" Hallottam a mosolyt a vonal végén , aztán azt mondta, hogy nagyon jól vannak, 8-an szépen fejlődnek és holnap délben fogunk közülük kettőt megkapni . Megkért, hogy negyed órával korábban jöjjünk azért, majd minden jót kívántunk egymásnak.

Megint szégyenkeztem, hogy nem bíztam eléggé a csöppekben, pedig lássuk be, erősek, mint a bivaly! Óvatos becsléssel a 6-ot gyanítottam, de a nyolctól megint könnybe lábadt a szemem... Egyrészt a legjobbakat kívánom ennek a nyolc kiscsillagnak, másrészt sajnálom, hogy a kilencedik valamiért nem érezte jól magát, elfáradt és elaludt...

Gyorsan felhívtam az Apukájukat és elmeséltem neki, hogy milyen sokan vagyunk még mindig, illetve a déli időpontot is megemlítettem. Boldog volt, szerintem ő sem merte remélni, hogy ma is ilyen jó híreket kapunk!

Aztán gyorsban kiszálltam és mintha mi sem történt volna, csatlakoztam a kollégához. Kedves-aranyos, de nem ő a legfőbb bizalmasom, így nem szívesen kötök semmit az orrára. És mint ilyen, egész nap csak a munka volt, azt mondom, szerencsére!

Örülök, hogy nem görcsölök-parázok semmin. Ha pedig eszembe jut a holnapi nap, akkor csak egy röpke mosoly szökik az arcomra. Elámulok, hogy holnap déltől most már nem csak Kismálna anyukája leszek, hanem lesz két, hús-vér kistestvére is, akiknek - csakúgy mint Málnusnak -  a Jóisten segítségével életem végéig az édesanyja lehetek...

A petesejtleszívás (09.06)

Már nagyon vártam, hogy eljöjjön a punkció napja, több okból is. Elsőként azért, mert már egyre kellemetlenebb volt a hasamat elviselni, úgy éreztem, mintha lenyeltem volna két nagy zacskó savanyúcukrot, akik lecsúsztak a hasam aljára és nyomtak szüntelen. Mindemellé társult egy jó adag puffadás is. Fincsi volt! Másrészt pedig azért vártam, mert rájöttem, mekkora királyság ez az altatásos dolog! Pár mély lélegzet és kampec, aztán pedig ébredéskor az ember már túl is van mindenen. Jó fej volt, aki ezt kitalálta! Szóval már rá voltam kattanva, hogy végre újra altatva leszek! Kissé perverz a gondolat tudom, de ez van...

Nos, reggel időben indultunk, Ricsi beszerezte a szükséges hadtápot a kisboltban, hogy az aktus után tudjak mit magamhoz venni, majd 8 előtt pár perccel becsekkotunk a Kaáli Intézetben. Papírtöltés, kis várakozás, kéremfáradjonvelem, férjfelmehet, ittvetkőzhet, márismeremköszönöm. Ezúttal egy cuki apróvirágos hálóinget választottam, hogy abban töltsem a köv. 3 órát. Első voltam a fél 9-es időpontommal. Alkalom adtán felfeküdtem a terpesztős ágyra, és magamban üdvözöltem a két kiscsókát a plafonon: "Császtok, megint itt vagyok! Ti még mindig nagyon édik vagytok, úgyhogy az enyém lesztek!" A jobb karomba megkaptam az infúziót, majd egyetlen "gyógyszerallergia?" kérdésre eldaráltam, hogy a pirineket nem csípem, mert pöttyös leszek tőlük, ezen felül colitis ulcerózám van, ami most nyugton van és nincs és nem is volt agydaganatom. Mindenki nevetett, majd megkérdezték, olvastam-e a könyvet (Lombikcsodák). Mondtam, olvastam, de múltkor tesztkérdés is volt, úgyhogy gondoltam tisztázzuk az elején... Újabb nevetés, majd 8:45-kor megjött a doktorom. Akkor már a hölgy is megközelítette a jobb karomat azzal a bizonyos fecskendővel, amiben a királycuccot hozta. Bebökte, megkért, hogy lélegezzek mélyeket. Kettőt sikerült. Biztos sikerült többet is, de arra már nem emlékszem, mert eltűnt minden...

Új kép 9:12-kor: fekszem az őrzőben, kába vagyok, aludnék. Ricsi még nincs sehol. Várok és csak az jár a fejemben, hogy jöjjön már valaki, aki megmondja, hány petikénk lett! Már két nappal ezelőtt mondtam itthon, hogy a 11-es szám van a fejemben. 11-nek kell lenni!! Kb. 5 perc múlva Ricsi arcát látom fölém hajolni. Végre megjött! "Tudsz valamit, hány lett?"-kérdem. "11!"-válaszolja. Boszinak nem vagyok gyenge, az tuti. Aztán csak örülünk. Ő néz, szerinte nem nyúzott a fejem, de úgysem hiszem. Átfut az agyamon, hogy Ricsi már megint zöldben, én megint műtőságyon és fogjuk egymás kezét; idén már negyedszer tudnának rólunk ilyen csendéletet festeni... Lassan tényleg csak erről szól az életünk...

Így telik az idő 10-ig, amikor ismerős arc jelenik meg köztünk: az andrológushölgy. Halálra rémülök... Közli, hogy nem lettek olyan jók Ricsi eredményei, mint a múltkor, így valószínűleg más módszert kell alkalmazzanak a megtermékenyítésre. Nem tragédia, de mivel nem voltam erre felkészülve, összetörtem, ahogy Ricsi is. A hölgy elmondta, hogy ez gyakran megesik és no para, de persze Ricsi kibukik, hogy itt van 11 petesejt és ő meg... Arany szívem, mintha tehetne róla! Itt nincs hibás. Csak meglepődtünk, de nagyon.

Negyed 12-kor veszi ki végleg a nővér a karomból a kanült, öltözöm és felmegyünk. B. doktorhoz kb. fél óra várakozás után jutunk be, aki az eredmények alapján közli, hogy akkor nincs szúrás (ICSI) és csöppentés (IVF), hanem csak szúrás van, mert biztosra kell mennünk. Felírta a múltkori is alkalmazott gyógyszereket (utro és társai), majd jöhettünk. Szerencse a múltkori szerencsétlenségben, hogy annyi gyógyszerem van itthon, hogy nem kellett a patikába mennünk, hogy újabb 20ezret otthagyjunk...

Akkor már kezdtem érezni, hogy az infúzióban kapott görcsoldó hatása kezd elmenni. Hazaérve aztán egyre rosszabb lett, úgyhogy délután már csak úgy bírtam közlekedni, mint aki lenyelt egy derékszöget. Nem bírtam teljesen kiegyenesedni, iszonyatosan fel voltam puffadva és nagyon fájtak a petefészkeim. Hiába, azért mégiscsak 20 percig szurkálták őket... A fekvés jót tett, estére már viselhetőbb volt.

Igyekszem sokat inni, fehérjedúsan étkezni és türelemmel várni. 10 órakor kell telefonálnom, hogy hány embriónk lett. Ezt most nem érzem. Nagyon félek, most inkább rosszat érzek. Nem bírok hinni semmiben. Bíznom kellene a kicsinyeinkben, de nem akarok már megint csalódni. Nem tudom, hogyan szedjem össze magam.

Félek...

Hányan vagytok?

Szóval 10 után telefonálni kell, hányan vannak a kicsinyek. Ha egyáltalán... Gyilkos órák ébredés óta. Ricsi is telefonál háromnegyed körül, hogy mennyire rosszul van már, annyira ideges, mit mondanak. Csak bízni tudok benne, hogy a tegnap esti szugera, amit apajelölttel csináltunk, használt valamit. Elképzeltük, hogy van 11 kis mosolygós margarétafej 3 kerek tálkában, 4-4-3 arányban szétosztva. És ők csak mosolyognak ránk... 

10 előtt ez már hihetetlennek tűnik, minden erőm elszállt. Csak fekszem és nézek ki a fejemből, hányinger kerülget. 10 óra. Azt mondták 10 után érdeklődjem. Tízóraegy. Akkor csörgök. Nem veszik fel. Várok három percet. Újra csörgök, megint semmi. Zombi vagyok. Azért szórakoznak velem, hogy még a halál is lassan jöjjön és fájdalmasan... Már 10:12. Újrahívás. Felveszi!! "Én vagyok! Tegnap volt punkcióm, úgyhogy biológussal szeretnék most beszélni." Kapcsolja. Hölgy felveszi. Mondom a nevem, mire ő:

- A tegnap leszívott 11 petesejtből megtermékenyítés után 9 embrió mutat szabályos fejlődést. Hányat szeretnének, hogy visszaültessünk?

(Heee??? Én még ott tartok, hogy 9!!! És HÁNYAT kérünk vissza? Ilyet még senki sem kérdezett (tekintve a múltkori egyet...)!)

- Kettőt szeretnénk - mondtam.

- Kérik a létszámfelettiek fagyasztását?

- Természetesen! Az erről kitöltött nyilatkozatot le is adtuk tegnap leszívás után.

- Rendben, akkor holnap ugyanilyen tájt telefonáljon újra, hogy megbeszélhessük az akkori helyzetet és a továbbiakat.

- Nagyon köszönöm! Viszont hallásra!

- Viszont hallásra!

Sírok. 9 bébi! Kettőnkből! Te jó ég! Szégyenlem magam, hogy nem hittem bennük eléggé... Persze, holnapig és péntekig is még bármi lehet, de nagyon köszönöm, hogy volt 9 olyan kis fickó, aki úgy gondolta, hogy legalább egy napig szeretne Ránk hasonlítani...

Felhívom Ricsit. Autóban ül, félreáll (bocs, most mondja, hogy nem állt félre, mert bátor), mert ő is könnyezik. Aztán megbeszéljük vihogva-sírva, hogy ha visszakérnénk mind a kilencet, nagyon igyekeznék, hogy lehető legtovább kihordjam őket. Ha pedig megszületnének, a polgimester biztos hozzánk vágna egy tisztes polgári lakást a belvárosban, illetve tán még az Audi is megdobna minket egy-két Q7-essel. Ricsi erre közli, hogy ezért akár még arra is hajlandó, hogy az Audi egy-egy modellje után nevezze el a gyerekeket, úgymint Szalay A1, A2, Q5 stb...

9-en vannak, mint... Nem is tudom... Mint Kisferencék az "Egy-megérett a meggy" mondókában... Jobb nem jut eszem be, de sebaj. Jobb nem is juthatna eszembe!

Második Kaális kontroll

Roppant eseménydús és megható délelőttöt tudhatok magam mögött. Ma reggel kellett újra menjek vérvételre és negyed 10-re uh-ra, mindemellett nem csak a magam eredménye volt kérdéses, hanem kedves fórumos társamé, Zizié is. Kis pici különbség, hogy Ő nem tüszők felől érdeklődött, hanem a bétaHcg-je volt kérdéses...

Szóval hármasban (Zizi - aki igazából Dóri, Zizi anyukája- aki pedig Szilvia és én) rongyoltunk be fél 8 előtt az Intézetbe, ahol is Zizikém lányos zavarában még azt sem bírta rendesen megkérdezni, mikor lesz eredménye a vérvételnek. A recepciós hölgy még utána is szólt, hogy nem kell ám idegeskedni! Persze, ő könnyen beszél, napi szinten tart pozitív és negatív teszteket a kezében illetve valószínűleg van egy rakat gyereke.. Szóval Zizi felbillegett a "véradóba", így én léptem a reci pulthoz, ahol már úgy adtam oda a TAJ kártyámat, hogy "Jó reggelt! Én nem izgulok! Első Gonal-szúrástól számítva a 9. ciklusnapon vagyok" A reci-hölgy felnézett és nevetve megköszönte a kimerítő tájékoztatót, és még meg is dícsért, hogy milyen kis felkészült vagyok! Nem felkészült vazze, rutinos!!!

Vérvétel után benyomtunk a csajokkal (még mindig Zizi, Zizi-mama és én) egy reggelit, aztán visszamentünk a Szabadrév utcába. Ismét úgy sikerült érkezni, hogy már szólítottak is, úgyhogy gyors pössentés után jó munkásember módjára már tettem is szét a lábamat. Boga doktor megérkezett és tette a dolgát. Az első mondata számomra mindig a legfontosabb: hát persze, hogy a nyálkahártya vastagsága. Feszülten figyeltem. Aztán kimondta: 7,8 mm! Szívem szerint én már le is szálltam volna az ágyról, mert már tudtam mindent! Nekem ennyi elég is! A 9.napon 7,8mm? Madarat lehetett volna velem fogatni! Ez csúcsszuper! Múltkor beültetéskor (14.cn-on) volt 7 mm-es! Kiváló!! Ezek szerint használ a napi dupla adag bűnrossz ízű méhpempő és az esténként konty alá bedobott 1-1,5 dl villányi piroska... Azért köszönhetően jó neveltetésemnek, megvártam, míg kivesézi a tüszőket is, végtére is az sem annyira érdektelen... Jobb oldalon már 9-et számoltam átlag 13-15mm-es mérettel, a bal oldalon viszont csak öt számot mondott, de szerintem besokallt és abbahagyta. Márcsak azért is gondolom így, hiszen az nem lehet, hogy a múltkor 8 volt, most meg csak öt... Itt az értékek azonban magasabbak voltak, a nagy része 16 feletti. Igazából a pontos darabszám úgysem számít most, leszíváskor úgyis mindegyik gondosan ki lesz ürítve, csak az nem mindegy, hogy mit sikerül belőlük üríteni: csak tüszőfolyadékot vagy érett petesejtet is.

Gyors öltözés után felmentem a doktorhoz, aki mindjárt pacekba is nyomta, hogy kedd reggel fél 9 lesz a punkció időpontja. Számlálgattam magamban, kinek mennyi ideje lesz addig érni és úgy döntöttem, belemegyek... Aztán mivel elfogyott a Gonal-kám, írt még egy 300 egységeset, amiből ma és még holnap kell egy-egy 112,5-ös adagot beadnom, majd vasárnap este fél 9-re felírt háromnegyed(!) ampulla Ovitrelle-t (tüszőrepi-szuri). A 3/4 ampulla hallatán nyomtam egy fintort magamban, mert már láttam magam újra, ahogy a konyhában billegek egy mérőszalaggal és egy légtelenített fecskendővel, és igyekszem a folyadékoszlop magasságát elosztani néggyel és megszorozni 3-al.... De hát ez legyen a legnagyobb bajom. Akkor kedd fél 9. Köszi-viszlát.

A recepción kinyomtatták a hölgyek a recepteket, megbeszéltük, hogy minden altatásos papírom jó még és hogy hétfőn éjféltől ne egyek-igyak semmit, kedd reggel pedig 8-kor leszek szíves megjelenni. Megköszöntem, majd leültem a még mindig várakozó Zizi-hölgyek mellé. Bár tök biztos voltam benne, hogy az elmondott észlelések alapján sikerült neki ez a beülti, harapni lehetett a lányok feszültségét. Míg Zizike elment a mosdóba, addig anyukája gyorsan elpityeregte magát, mert már annyira nem bírta a feszültséget és úgy aggódott Dóriért. Aztán megszólalt a telefonom. Dóri volt a wc-ből. Beragadt. Vittem a másik ajtóból a pótkulcsot, de nem ment a nyitás. Addigra már az egyik nővér is megjött, hogy kit kell kimenteni és honnan, de valahogy mégis nyílt az ajtó és Zizike kiszabadult. Nem hagyta, hogy fogjul ejtse őt az Intézet budija!! Aztán behívta a főnővér, hogy közölje az eredményt, s míg vártuk, addig Zizi anyujának odanyújtottam a kezem, hogy szorítsa nyugodtan, mert láttam, hogy félholt a feszültségtől. Hálás volt érte. Így talált ránk Dóri, aki vigyorogva mesélte a hétszáz feletti hcg-jét és a 60-as progiját! Óriási volt a boldogság!! Aztán Ő is kapott további alkalmazásra gyógyszeres recepteket, így együtt mentünk a patikába is.

Zizikének sikerült. Nagyon megérdemli. Bár az első beültetése volt, mondhatnánk, hogy elsőre sikerült neki, de ez nem így van. Hosszú évek után csak most sikerült neki, pedig olyan kis jólelkű lány. Én mindig mondom, hogy a jó emberekkel jó dolgok történnek... De akkor én rossz vagyok? Nem vagyok rossz! És én is megérdemlem! Aki ebbe az Intézetbe jár, mindenki megérdemli. Azért egy kicsit megint bizonytalan vagyok. Ahogy láttam anyát és lányát boldogan megölelni egymást a jó hír birtokában, nem tudtam, hogy mi lesz, ha én ezt nem élhetem át. Nem is akarok arra gondolni, hogy nekünk nem fog sikerülni. Most nem tudok semmire sem gondolni. Megint üresség van bennem. Lécci, hadd legyek 3 héttel öregebb!

Zizikének sikerült. Reméljük, egy új és pozitív szériát indított és lehetek a követője. Mert igenis, hogy én is megérdemlem, hogy anyukája lehessek valakiknek! Tehetetlen vagyok. Csak szúrok és várok, ahogy kell. A tőlem telhető legnagyobb türelemmel. Mert a türelem rózsát terem. Rózsát? Hmmm...Rózsa. Nem, ezt a nevet nem adom a lányomnak...

Hangulatok-látomások

Olyan vagyok, mint az időjárás. Ja, nem olyan napos, hanem olyan változékony...Az egyik nap még a leszarom-tabletta keserű ízét érzem a számban, a másik nap pedig azon filózom, hogyan is tudnám hatékonyan vastagítani a méhnyálkahártyámat.

Azt hiszem (most legalábbis azt hiszem), hogy a mai nap fordult valami bennem. Ma csapott meg először újra a lombik szele, valahogy kezdem felfogni, hogy mi is történik ismét. És így, mint rendes és tisztességes lombikos-lányhoz illik, igyekszem készíteni a lelkemet is. És érdekes módon nem a rosszra és a félelmetes dolgokra gondolok, hanem csak a jóra, legalábbis nagyon-nagyon igyekszem, hogy csak a jó jusson eszembe. Óráról órára jobban várom a petesejt-leszívást és a beültetést. Érzem, tudom, hogy most sikerül több embrió szüleivé válnunk jövő héten és köztük lesz az a kettő, akiket meg fogunk kapni hús-vér gyerekként. Az nem lehet, hogy már megint nem. Vagy de? Ugye nem? - Na ez megy a fejemben...

Amúgy csak nagyon régen történt ilyen, hogy beugorjon egy babaarc a lelki szemeim elé, akiről 100%-ig tudom, hogy Ő az én porontyom, de ma újra megtörtént. Olyan hihetetlenül természetes volt, hogy látom őket, hogy el sem tudom mondani. De ott voltak Ők, Dorka és Zéti, az egyéves ikrek a  csokoládé bevonatú szülinapi tortájukkal...

Még az is szürreális, hogy leírom, visszaolvasni pedig még szürreálisabb.. Olyan érzésem van magammal kapcsolatban, mint amikor azt olvasom, hogy valaki az utolsó véréig bizonygatja, hogy "De igenis, hogy elvittek az ufók!" Egyrészt azért nonszensz, mert a Réka nevet szántuk a leánykánknak (bár ez már nem olyan biztos, mióta Kismálnánk - aki számunkra egyértelműen kislány - most hús-vér nem ér rá velünk lenni bokros angyali elfoglaltságai miatt, ami tök érthető!!), ám a Dorottya az utóbbi időben bejátszott , a Zétény névről viszont lövésem sincs, honnan jött, sosem volt napirendi pont ezen fiúnév esetleges alkalmazása. A csokitorta megint nemtom honnan kerekedett, amikor szerintem sosem csinálnék csokitortát a gyerekeimnek még általam is ismeretlen okokból. Szóval nem tudom, honnan vannak ezek a gyerekek, de mégis tudom, hogy az enyémek. Az én kis tündéreim. A két Vacak huncut, mosolygós arccal, giga gesztusokkal ül és pózol a közös tortával a fényképezőgép előtt.

Nem látja őket senki, csak én? Pedig ott vannak! Addig pedig, amíg a hitetlenkedők számára is láthatóvá és szagolhatóvá (hmmm babaszag!!!) válnak,  ízlelgetem a két nevet, hátha nem csak a kortynyi nyálkahártya vastagító villányi vörösbor nevezte el a gyerekeimet... Persze megkérdezem majd az apukájukat is, lenne-e kedve így szólítani az utódait!