Roppant eseménydús és megható délelőttöt tudhatok magam mögött. Ma reggel kellett újra menjek vérvételre és negyed 10-re uh-ra, mindemellett nem csak a magam eredménye volt kérdéses, hanem kedves fórumos társamé, Zizié is. Kis pici különbség, hogy Ő nem tüszők felől érdeklődött, hanem a bétaHcg-je volt kérdéses...
Szóval hármasban (Zizi - aki igazából Dóri, Zizi anyukája- aki pedig Szilvia és én) rongyoltunk be fél 8 előtt az Intézetbe, ahol is Zizikém lányos zavarában még azt sem bírta rendesen megkérdezni, mikor lesz eredménye a vérvételnek. A recepciós hölgy még utána is szólt, hogy nem kell ám idegeskedni! Persze, ő könnyen beszél, napi szinten tart pozitív és negatív teszteket a kezében illetve valószínűleg van egy rakat gyereke.. Szóval Zizi felbillegett a "véradóba", így én léptem a reci pulthoz, ahol már úgy adtam oda a TAJ kártyámat, hogy "Jó reggelt! Én nem izgulok! Első Gonal-szúrástól számítva a 9. ciklusnapon vagyok" A reci-hölgy felnézett és nevetve megköszönte a kimerítő tájékoztatót, és még meg is dícsért, hogy milyen kis felkészült vagyok! Nem felkészült vazze, rutinos!!!
Vérvétel után benyomtunk a csajokkal (még mindig Zizi, Zizi-mama és én) egy reggelit, aztán visszamentünk a Szabadrév utcába. Ismét úgy sikerült érkezni, hogy már szólítottak is, úgyhogy gyors pössentés után jó munkásember módjára már tettem is szét a lábamat. Boga doktor megérkezett és tette a dolgát. Az első mondata számomra mindig a legfontosabb: hát persze, hogy a nyálkahártya vastagsága. Feszülten figyeltem. Aztán kimondta: 7,8 mm! Szívem szerint én már le is szálltam volna az ágyról, mert már tudtam mindent! Nekem ennyi elég is! A 9.napon 7,8mm? Madarat lehetett volna velem fogatni! Ez csúcsszuper! Múltkor beültetéskor (14.cn-on) volt 7 mm-es! Kiváló!! Ezek szerint használ a napi dupla adag bűnrossz ízű méhpempő és az esténként konty alá bedobott 1-1,5 dl villányi piroska... Azért köszönhetően jó neveltetésemnek, megvártam, míg kivesézi a tüszőket is, végtére is az sem annyira érdektelen... Jobb oldalon már 9-et számoltam átlag 13-15mm-es mérettel, a bal oldalon viszont csak öt számot mondott, de szerintem besokallt és abbahagyta. Márcsak azért is gondolom így, hiszen az nem lehet, hogy a múltkor 8 volt, most meg csak öt... Itt az értékek azonban magasabbak voltak, a nagy része 16 feletti. Igazából a pontos darabszám úgysem számít most, leszíváskor úgyis mindegyik gondosan ki lesz ürítve, csak az nem mindegy, hogy mit sikerül belőlük üríteni: csak tüszőfolyadékot vagy érett petesejtet is.
Gyors öltözés után felmentem a doktorhoz, aki mindjárt pacekba is nyomta, hogy kedd reggel fél 9 lesz a punkció időpontja. Számlálgattam magamban, kinek mennyi ideje lesz addig érni és úgy döntöttem, belemegyek...
Aztán mivel elfogyott a Gonal-kám, írt még egy 300 egységeset, amiből ma és még holnap kell egy-egy 112,5-ös adagot beadnom, majd vasárnap este fél 9-re felírt háromnegyed(!) ampulla Ovitrelle-t (tüszőrepi-szuri). A 3/4 ampulla hallatán nyomtam egy fintort magamban, mert már láttam magam újra, ahogy a konyhában billegek egy mérőszalaggal és egy légtelenített fecskendővel, és igyekszem a folyadékoszlop magasságát elosztani néggyel és megszorozni 3-al.... De hát ez legyen a legnagyobb bajom. Akkor kedd fél 9. Köszi-viszlát.
A recepción kinyomtatták a hölgyek a recepteket, megbeszéltük, hogy minden altatásos papírom jó még és hogy hétfőn éjféltől ne egyek-igyak semmit, kedd reggel pedig 8-kor leszek szíves megjelenni. Megköszöntem, majd leültem a még mindig várakozó Zizi-hölgyek mellé. Bár tök biztos voltam benne, hogy az elmondott észlelések alapján sikerült neki ez a beülti, harapni lehetett a lányok feszültségét. Míg Zizike elment a mosdóba, addig anyukája gyorsan elpityeregte magát, mert már annyira nem bírta a feszültséget és úgy aggódott Dóriért. Aztán megszólalt a telefonom. Dóri volt a wc-ből. Beragadt. Vittem a másik ajtóból a pótkulcsot, de nem ment a nyitás. Addigra már az egyik nővér is megjött, hogy kit kell kimenteni és honnan, de valahogy mégis nyílt az ajtó és Zizike kiszabadult. Nem hagyta, hogy fogjul ejtse őt az Intézet budija!! Aztán behívta a főnővér, hogy közölje az eredményt, s míg vártuk, addig Zizi anyujának odanyújtottam a kezem, hogy szorítsa nyugodtan, mert láttam, hogy félholt a feszültségtől. Hálás volt érte. Így talált ránk Dóri, aki vigyorogva mesélte a hétszáz feletti hcg-jét és a 60-as progiját! Óriási volt a boldogság!! Aztán Ő is kapott további alkalmazásra gyógyszeres recepteket, így együtt mentünk a patikába is.
Zizikének sikerült. Nagyon megérdemli. Bár az első beültetése volt, mondhatnánk, hogy elsőre sikerült neki, de ez nem így van. Hosszú évek után csak most sikerült neki, pedig olyan kis jólelkű lány. Én mindig mondom, hogy a jó emberekkel jó dolgok történnek... De akkor én rossz vagyok? Nem vagyok rossz! És én is megérdemlem! Aki ebbe az Intézetbe jár, mindenki megérdemli. Azért egy kicsit megint bizonytalan vagyok. Ahogy láttam anyát és lányát boldogan megölelni egymást a jó hír birtokában, nem tudtam, hogy mi lesz, ha én ezt nem élhetem át. Nem is akarok arra gondolni, hogy nekünk nem fog sikerülni. Most nem tudok semmire sem gondolni. Megint üresség van bennem. Lécci, hadd legyek 3 héttel öregebb!
Zizikének sikerült. Reméljük, egy új és pozitív szériát indított és lehetek a követője. Mert igenis, hogy én is megérdemlem, hogy anyukája lehessek valakiknek! Tehetetlen vagyok. Csak szúrok és várok, ahogy kell. A tőlem telhető legnagyobb türelemmel. Mert a türelem rózsát terem. Rózsát? Hmmm...Rózsa. Nem, ezt a nevet nem adom a lányomnak...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése