Az első oltások

Tegnapra voltak időzítve Dorottya első oltásai. Ezek azok a bizonyos első oltások, melyből egy kötelező, a DTP+IPV+Hib, a másik kettő ajánlott és adható (pneumococcus és a Rota elleni). Kértük mindhármat. A Rota ellenire már a múltkori tanácsadáson megkaptuk a receptet, amit Apa kiváltott a múlt héten (25.200Ft... majd még egy lesz később), így azt vittem magunkkal. Dorka volt az a bizonyos "boldog lelki szegény", aki mit sem sejtve hagyta, hogy beletegyem a babakocsiba és eltoljam az orvoshoz.

Már napok óta paráztam ezen az oltás dolgon és persze ahogy közeledett az idő, úgy lettem egyre rosszabbul. A szerda éjjel már aligalvással telt, és bár Bóbikám reggel fél 7-kor még szépen visszaaludt szopi  után, én már nem tudtam, annyira féltem. Már szerdán is elmondtam neki, csütörtök délelőtt pedig elismételtem, hogy hova s miért megyünk. Elmagyaráztam, hogy a doktornéni ad majd neki innivalót, amit legyen szíves majd megeszegetni, aztán pedig fog kettő szurit kapni. Ezek egy kicsit fájni fognak, de igazán csak egy pillanatig és azért van erre szükség, hogy később ne betegedjen meg és ne érezze magát rosszul. És bár nem lesz kellemes, nagyon hamar kész lesz, Anya pedig végig-végig ott lesz vele és fogja a kezét. Édikém persze nem igazán reagált a szövegelésemre, de úgy éreztem, valahol "fel kell készítenem"...

Odaérve hamar sorra kerültünk és vittem a lánykámmal együtt a Rota oltást is. Egy gyors pocaknyomogatás, mellkashallgatás és torokvizit után jött a mérlegelés, 4970g lett az eredmény, aztán jött a Rotás folyadék. Egy kis fecskendőben van, ami kb. kétszer akkora, mint a K vitaminos. Kérdeztem a doktornőtől, hogy jól tudom-e, hogy édeskés íze van ennek a szérumnak (neten olvastam), erre azt mondta, hogy frászt, jó keserű, minden gyerek utálja... Na mondom, király, bár az én lányom a K vitamint is simán benyeli, pedig arra is azt mondták, hogy nem jó. Ezen jól meglepődtek, majd jött a Rota-folyadék. Dorka 4 részletben adagolás után úgy nyelte be, mintha anyatej lett volna, egyetlen csepp sem jött ki belőle, nem öklendezett, de még egy fintor sem volt az arcán. Ezen megint jól meglepődött doktornő-asszisztens-védőnő egyaránt, majd közölték, hogy előre nem akarták mondani (nem akartak ijesztgetni a szer ára miatt), de eddig KisBóbi a második gyerek, aki rendesen megette, a többi gyerek visszaköpködte vagy kibukta... Tudja az én lányom, hogy nem vagyunk milliomosok! 

Ezt követően hasra tették és következtek a szurik. Mindkettőt a fenekébe kapta. Én álltam a kis fejénél és ahogy ígértem Neki, fogtam a kis kezét. Az elsőnél főleg egy meglepett sirdoga jött, ám a másodiknál még levegőt sem vett először. Édes életem olyan fájdalmasan sírt fel először, hogy szívem szerint félrelöktem volna az asszisztensnőt. Aztán miután mondták, hogy kész, felvettem a meztelen, két kis vérpöttyel bíró lánykámat és szorosan magamhoz öleltem. Drágaságom annyira bújt és panaszkodott, hogy "Anya, ez fájt!" Össze ölelgettem és pusziltam, majd megkaptam a kért fürdetőkrém receptemet és kimentünk. Addigra már nem sírás nem volt, csak néma bámulás. A pelenkázón olyan katatón állapotban feküdt, hogy szinte ijesztő volt. Némán tűrte az öltözést, miközben egy pontot nézett, gyakorlatilag szinte sokkot kapott. Kicsinyemet annyira sajnáltam, hogy nem sok híja volt, hogy elbőgjem magam. Aztán kocsiba raktam, egy darabig nézte meredten az oldalfalat belülről, majd elaludt. 

Délután sokat aludt, majd estére hőemelkedése is lett, kúpot adtunk neki, ami szerencsére hamar lehúzta a hőjét. 10 után azonban kezdődött az igazi nyűgösködés és olyan kész volt szegény, hogy csak na. Megint ez a seholsejó állapot jött el. Ricsi fél 12-ig tartotta a frontot, aztán jöttem én egy kis szopival, majd a vége az lett, hogy fél 2-kor sikerült elaltatni Dorkát. Fél 6-ig aludt, majd evés után még jött egy két órás alvás, onnantól viszont megint tiszta nyűg. Már mondtam ma Ricsinek, hogy nem hiszem el, hogy mindenki gyereke űbercuki és éppen nem végez házimunkát, mindemellett igazi bűbáj és elvileg már többet kellene fent lennie szinte, mint aludni, ehhez képest a mi lányunk csak néha-néha mosolyodik el, amúgy vagy eszik, vagy alszik, vagy sír. Persze van nézelődés is, húsz percek, aztán sírás, mert uncsi minden. Na most vagy az van, hogy utál velünk lenni ez a lányka, vagy kevés neki a Világ. Remélem, az utóbbi az igaz... 

Persze a mai nyűgössége érthető. Nem elég, hogy ez a hülye oltás kicseszik vele, még jóval 30 fok fölött is jár a hőmérő higanyszála és mostanában nem is nagyon várható enyhülés. Asszem szép időszaknak nézünk elébe... 

Igazából csak annyi van, hogy most tán Dorkánál is nyűgösebb vagyok. Két nappal ezelőttig Dorka elaludt 10-fél 11 felé és aludt 5-6 óráig, ennek azonban az utóbbi 3 napban lőttek. Sokat nyűgösködik is, ami hosszú távon azért lássuk be, próbára teszi az embert. Csak egyszerűen várom már azt, hogy a lánykánk úgy töltsön el legalább egy órát ébren, hogy közben ne sírjon egyszer sem. Félreértés ne essék, nincs semmi baj azzal, hogy sír egy gyerek, de sokszor már tényleg azt hiszem, hogy kevesek vagyunk neki ketten, a Füles, az összes csörgő-zörgő játék, a Tigris és a Világ, úgy ahogy van. 

Asszem teremtenünk kell egy új Világot Dorkának...

Mamás hétvége

Mint azt már írtam, pénteken megjött a kanizsai Mama hozzánk. Már hetek óta csak képeken látta Dorkát, úgyhogy most el is csodálkozott, hogy a valóságban mekkorát nőtt a lány. Tényleg olyan volt, mintha akkor anno el sem ment volna haza.

Minden szempontból nagy segítség a jelenléte. Egyrészt szombaton már reggel korán lement a piacra pár friss alapanyagért és délre finom ebédet rittyentett, míg én Dorkát etettem, felvigyáztam és port töröltem, Ricsi pedig takarított. Mindemellett persze öltöztette, vetkőztette, pelusozta és elringatta Dorkamorkát, épp mire volt a Csöppemnek szüksége. Mikor leszállt a buszról pénteken, már akkor említettem neki, hogy szegény gyerekemnek milyen piros a kis nyaka, mert a negyven fokban agyon-vissza izzadja magát és a redők mélye kellően gyulladtnak tűnik. Olyan annak ellenére, hogy este, fürdés előtt mindig bekenegetem az összes kis hajlatát tetőtől talpig napraforgóolajjal, még a bokáját és a csuklóját is, mégis így jártunk. Meséltem neki, hogy próbáltam behintőporozni a nyakacskáját, de annyira feszítette magát, hogy jutott a porból mindenhova, csak a rendeltetési helyére nem. Aztán mikor este fürdés volt, anyu ezt is meg tudta oldani. Mármint a hintőporozást. Akkor döbbent meg igazán, hogy tényleg milyen erős a kisleány, mert olyan erővel tudja magát elrúgni a pelenkázón, hogy durván figyelni kell rá és öltözéskor-vetkőzéskor is szinte izzasztó harcokat kell vívni a karok ki-be "feszegetése" közben. Mindemellett egyre jobban látszik, hogy mennyire magas nekem ez a pelenkázószekrény (pedig szabvány méret, csak én nem vagyok az). Dorka fejét úgy bújtatom be a bodyba, hogy lábujjhegyre állok, mert olyan messze van a kobakja... Szóval mi hintőporoztunk, mert inkább legyen száraz a babánk nyakán a bőr, mint hogy kicsípje az izzadtság, lejöjjön róla a bőr és égjen, fájjon neki. Amúgy meg nem száraz a bőre így sem.

Anyu megint Dorottykával aludt a szobájában, ám most sokkal udvariasabb volt a lánykánk, mint az első hetekben: pénteken 5, szombaton éjjel pedig 6 órát aludt a lány (!), úgyhogy nagyon meg voltunk vele elégedve. Persze Anya azt sem bánta sosem (és most sem tette volna), ha Dorka többször is ébred éjszaka vagy sírdogál. "Cserébe" sokat játszott Dorkával, énekelt és mesélt neki mindenféléket, a kislány pedig nagy szemeket meresztve tátott szájjal bámulta a mamáját. Annyira értelmes és figyelmes tekintete bír lenni, az ember meg bírná zabálni! Anya is mondta, hogy tényleg más Dorka a képeket, a valóságban sokkal bájosabb és szebb. Nem értem, miért nem sikerül kellően "igazi" képeket csinálnunk. Dorkanyuszi nagyon meg tud nyugodni Anyunál, valahogy érzi azt a nyugit, ami Anyuból árad, és őrá is ráragad. Jó ez, nagyon jó!

Aztán szombat délután Kata és Tamás voltak nálunk babanézőben és nem mellesleg meghívást is kaptunk a júliusi lagzijukra. Kicsit még egyenlőre parázok, hogy hogyan bírja Dorka a Gyöngyös-Győr relációt végigautózni, ott lagzizni, majd másnap hazajönni, de nem szeretnék lemaradni az unokatestvérem esküvőjéről sem. Azért reméljük, nem lesz semmi gond. Tamás amúgy dobott pár olyan kérdést a délután folyamán, amin besírtunk. Tudni kell, hogy 28 éves, sok csecsemő nincs a környezetében, így kissé járatlan a gyerektémában, de akkor is ez első kérdése überbrutál volt: Megérkeznek, megnézi Dorkát, meglátja a most még piros anyajegykezdeményét a lányka homlokán, majd a csúcskérdés: "Jaj, mi az a piros pötty szegényke fején? Elesett?"  Közöltem vele, hogy kettő azaz kettő hónapos a gyerek, még nem megy, így elesni sem tudott. Tamás ezt meglepetten tudomásul vette és megnyugodott. Aztán jöttek még a "foga van már? hasról hátra tud már fordulni?" kérdések, de mindig el kellett keserítsük, hogy bár elég fejlett a bébi, de ezekkel a dolgokkal még nem bír. Édesaranyos volt Tamás a maga naiv érdeklődésével... Mindeközben pedig akkora koponya, hogy csak még, ez a terület azonban kissé távol áll tőle egyenlőre. De nincs ezzel baj, az igyekezete és kedvessége annál nagyobb.

Ma délben aztán Nagykatihoz voltunk hivatalosak ebédre István szülinapjának apropóján. A lánykám nagyon nyűgös volt odafelé, végigbömbizte az utat a babakocsiban. Igaz, már semmin sem csodálkoztam, minekután egyrészt dög meleg volt, másrészt szombaton egyáltalán nem volt kakis pelusunk (ilyen még sosem fordult elő). Mikor felértünk, kivettem a mózesből egy kicsit megölelgettem, hogy hátha megnyugszik. Erre jött egy bitang kocsmabüfi (a sok sírástól valószínűleg), majd egy olyan rottyantás, hogy a leányzó be kellett álljon a zuhanyzófüléke... Miután aztán sikerült kivakarni a kakából és tiszta cuccot kapott, újra ölbe vettem és megtörtént az, amit oly régen vártam: RÁMMOSOLYGOTT A KISLÁNYOM!! Végre minden együtt volt ahhoz, hogy ez megtörténjen és ezek szerint volt is mosolyogni valója.. Persze, mondanom sem kell, AnyaBóbita rögvest elsírta magát a gyönyörűségtől, ApaBóbita pedig már nyújtotta is a papírzsepit. Összesen három mosolyt kaptam. A pillanat maga volt a mennyei boldogság! Nagyon örülök, hogy ilyen ügyes és aranyos a kislányunk és bízom benne, hogy sikerül a továbbiakban még inkább olyan körülményeket teremteni számára, melynek köszönhetően sorra kapunk majd az édes kis mosolyaiból. Mert édesek, bájosak és huncutak ezek a mosolyok, nagyon várom már a többit is!

Aztán Anyut kikísértük ebéd után a 3 órási buszhoz. Ez már megint nagyon rossz volt, de most csak akkor pityeregtem már, amikor elment a busz. ApaBóbita jól megölelgetett és egyrészt felhívta a figyelmemet, hogy ne sírjak, mert anyósom itt maradt(), másrészt pedig hamarosan, ha minden jól megy, akkor július utolsó hetében mi megyünk egy egész hétre Kanizsára és akkor újra sokat együtt leszünk. Szívem szerint már most futnék, csak addig még nekünk is jut minden hétre egy-egy orvosi vizsgálat, másrészt Anyu is akkor tud szabin lenni. Fúúú, nagyon várom már azt a hetet, nagyon szeretnék már otthon lenni újra Kanizsán. Tudom, hogy nagyon jó lesz, pláne, hogy Csillu és Hanna is ott lesznek velünk, ha minden igaz! Már vágom a centit! 

Nagyon hálás vagyok Anyának, hogy eljött, vállalva az 5 illetve 7 (!!!!) órás utat, hogy velünk lehessen. Nagyon jó volt. Csak már megint sírok, mert hiányzik. Nagyon hiányzik...

2 hónapos múlt...

...csütörtökön a Csöppem. Apa szerint "szigorúan véve két hónapja vagy anyuka". Na ja. Anyuka. Még mindig csak ízlelgetem ezt a szót, legalábbis azt a részét, hogy a jelentését illetve értelmét magamra vegyem. Naponta kismilliószor hangzik el a számból, hogy "Itt van Anya, DorkámKincsem!", és valójában csak mostanában kezdem tényleg elhinni. 

Megint egyre többet pityergek, de ez már nem olyan, mint az elején. Van, hogy egy nap kétszer-háromszor is könnyek dőlnek a szemembe, mikor a karomban tartom és bámulom a lánykánkat, mert azt gondolom, hogy ennél szebb valamit, amit épp akkor bámulok, ember nem hozhat létre. Amikor néz a nagy szemeivel vagy csak alszik, vagy épp nyújtózkodik (amit imádok!), mintha valaki belemarkolna a szívembe, mintha túlcsordulna a boldogságtól.. Ezt szerintem csak az tudja milyen érzés, aki ANYA. Érzelgős és nyálas lettem, mint amilyen nem voltam és nem is akartam lenni. Ez a "Ribizli" (Apa így hívja, mikor Dorka nyekereg.. aki tudja, minek a becézése a ribizli, örüljön, aki nem, az higgye, hogy gyümölcs..) Bár látom a realitásokat és tudom, hogy léteznek a világon még szép babák, de kicsit azért elfogult lettem. Nem mondom, hogy az én gyerekem a legszebb és legokosabb a világon, de toppos, az ziher. Persze kétségek vannak, amiket remélem, hogy a mai koponya-ultrahangon sikerül eloszlatnia a korás-doktornőnek, legalábbis örülnék, ha rendet tenne a fejemben és szakembertől kaphatnék infókat a lányom általános mibenlétéről, nem pedig az internetről kellene összeollóznom a hülyeségeket.

Tudom, hogy minden gyerek más és nem szabad hasonlítgatni, az ember ennek ellenére akaratlanul is megteszi. Figyelem Dorkát és a tevékenységeit és mindig bizonytalan vagyok, hogy jól van-e ez vagy az úgy, ahogy. A hasonfekve kinyomás, a figyelme, a mosolytalansága. 

Frissítés: szombat reggel van (tegnap a fenti sorig futotta csak). Pénteken végre megvolt a koponya ultrahang is. Szerencsére sejtésünk beigazolódott és Gál doktornő végezte a vizsgálatot. Olyan kedves és végtelenül aranyos doktornéni... Elvette a papírjainkat, majd a lánykához fordult és azt mondta: " Na, gyere Dorcika, megnézzük a kis buksidat!" Csak halkan teszem hozzá, sem a gyerekorvos, sem a védőnő nem szólította még nevén a gyerekemet, nemhogy még becézze is... Szóval átnézte ultrahanggal a koponyáját, amit "Dorcika" némán, nézegetve tűrt, majd azt mondta, hogy olyan szép és tökéletes a kéregállomány meg minden, hogy ő azt mondja, hogy vissza sem kellene jönnünk kontrollra, mert a kép alapján meg nem mondaná, hogy koraszülött baba leletét látja, annyira fejlett mindene. Ám mivel végtelenül kedves, felajánlotta, hogy azért ha gondoljuk, akkor nagyon szívesen megnézi félévesen Dorkát, előbb feleslegesnek tartja. Mondtuk is, hogy köszönettel élnénk a vizsgálat lehetőségével, úgyis jövünk majd kora-kontrollra is akkortájt, mindemellett pedig mégiscsak megnyugvás lenne. Aztán megkérdeztük, hogy akkor most hogy is tekintsük Dorottykát minden tekintetben, 9 hetesnek vagy csak háromnak. Azt mondta, hogy ő azért koraszülött, de nem az a nagyon klasszik (azért tök nagy a difi egy 24 hetes és egy 36 hetes koraszülött között és az intervallum azért elég tág), de kb. azt mondhatjuk, hogy valahol az egy és a két hónapos kor között van most Dorka fejlettségi szintje. Azt is mondta, hogy tudja ő, hogy nagyon nehéz nem hasonlítgatni más, hasonlókorú gyerekéhez, de mivel mindenki más és mi lánykánk korábban is született, ezt próbáljuk meg csak az ő kis tempóját figyelni. És ezt is tesszük, illetve teszem én innentől. Valahogy úgy éreztem, hogy most kaptam igazán választ (bár eddig is mondta ezt mindenki körülöttem), mert ezt egy szakember mondta. Mit szakember?! Gál doktornő mondta, ami pedig végképp megerősítés!

Valahogy mintha másként is látnám most a lánykát és kinyílt a szemem. Látom, hogy milyen erős, hogy tartja magát hason fekve, ha akarja (mert már látom, hogy ha akarja, akkor megy neki!) és milyen okosan tud vizslatni. Ezt eddig is láttam, meg az összes többit is, de tegnap óta még inkább. És azt is, hogy még tegnap óta is szépült...

Péntek délután anya is megérkezett! Olyan aranyos volt, felült a buszra délelőtt, elment Pestig, ott pedig átszállt a győri buszra és eljött hozzánk! (Balkáni állapotok vannak, ami a Kanizsa-Győr vonalat illeti...) Olyan, mintha anno el sem ment volna. Nagyon jó, hogy megint itt van és ő látja igazán, hogy Dorka mennyit változott. Azt mondja, hogy olyan igazi kis keményhúsú baba és nagyon erős. Beszélget vele, öltözteti, nyakat hintőporoz (a tokarésekben Aranykám nagyon izzad) és egyáltalán. Mintha mindig is itt lett volna. Olyan jó, hogy megint itt van! Dorka pedig tűri és mintha anyuval türelmesebb lenne, mint velem. Nem hiába, anyu nagyon ért ehhez... Hálás vagyok, hogy itt van és úgy látszik Dorka is az volt, mert este 11-kor evett és aztán csak ma reggel fél 6-kor! És nem azért, mert éheztettem... Hason végigaludta szinte az éjszakát, legalábbis nekem ez már jóformán az a kategória. Mindenesetre én úgy ébredtem, ahogy letettem a fejemet... 

Amúgy ApaBóbitától kapott a babám a két hós fordulónapra egy új barátot, aki szemmel láthatóan nagyon tetszik Dorkának. Nem gondoltam, hogy kapjon bármit is, de Apa hazajött ezzel a Tigrissel, mi pedig nem bántuk, mert nagyon puha és aranyos jószág. Már ilyenje is van.

Szóval Dorka két hónapos, ügyes, okos és szép kislány, akit már egyre jobban kiismerünk és egyre könnyebben kezeljük az esetleges problémáit. Reméljük, hogy mindezt Ő is így látja! Ja, és ma nem mellesleg még 9 hetes is..

Reggeli csendélet az új hálózsákkal:

Dorkanyuszi első mosolya

Sajnos kép nincs róla, mert erre nem lehet készülni, ráadást nem is én kaptam, de még csak nem is az apja. Jellemző. 

A sztori amúgy az volt, hogy vasárnap délután  Dorka és Apa elhatározták, hogy Anyát itthon hagyják lustizni, ők pedig elmennek sétálni. Dorka bekerült a mózesbe és várta, hogy Apa cipőt húzzon, én pedig addig csak figyeltem a lánykámat. Mivel nem aludt, elkezdte nézni azt a báránykás pelust, amit még két napja a mózes belső falára aplikáltam (addig csórikám a csupasz zöld oldalfalat nézte meredten) és egyszer csak megtörtént az, amire oly nagyon vártunk: mosolygott! Nem alvás közben, félálomban vagy fintorként, hanem szabályszerűen megmosolyogta a báránykákat!!Annyira örültem, hogy csak na! Már nagyon vártuk ezt a pillanatot.. Ezek szerint mi kb. ennyivel vagyunk lemaradva érettségben, de hát fene bánja!

Aztán ma délelőtt újra elkezdtük a kínlódást (persze hétvégén olyan volt, mint a kisangyal, mondtam az apjának, hogy engem utál ez a gyerek!), lábhúzogatás, kepesztetés, félrenyelve-evés, sehogysejómégakarodbansemhagyjálbékén állapot. Ekkor döntöttem úgy, hogy akkor leteszem és bőgjön. Hanyatt döntöttem a kiscsajt és odatettem szemtávra a kedvenc Fülesét. Legnagyobb megdöbbenésemre Dorka elnémult és elkezdte meredten nézni a jószágot, ahogy szinte mindig, ám most nekiállt hadonászni Füles felé. Már eddig is nyújtogatta azt a kezecskéjét, ami felé a céltárgy (állatka, játék stb.) volt, ám most nekiállt mosolyogni a szamárra, sőt! Mivel kellő távolságban volt ahhoz, hogy a kis keze el is érje, többször meg is "simizte" Fülest. Amikor pedig beleakadt a keze Füles orrába és ezzel el is mozdította kicsit a helyéről, Dorka szabályosan nevetett! Összeszűkítette a szemecskéit, fülig ért a szája és kivillant a fogínye! Hát azt hittem megzabálom! Csak figyeltem a lányomat, ahogy incselkedik a szamárral és kifolyt a könnyem is... Remélem, most már rájött, milyen jó dolog mosolyogni és gyakran örvendeztet meg vele bennünket! Abban már csak reménykedni tudok, hogy egyszer majd én is kapok egy mosolyt. Én, önmagamért. De már annak is örülnék, ha nem nézne rajtam keresztül a gyerekem és nem fordítaná el a szemeit mindenfelé, ha  fölé hajolok. Rájöttem már, hogy igazából leginkább a hajamat figyelgeti, az nagyon lenyűgözi, a szemembe viszont ritkán néz. Bezzeg Apa!! Ha apa megjön és szól egyet, már tágra nyílt szemekkel sasol a lány, hogy hol-hol? Amikor pedig meglátja, csak mered rá. Tény, hogy Ricsinek nagyon mély, jellegzetes hangja van, Dorka nagyon szereti akkor is, ha  Apa mellkasán fekszik, ő pedig dörmög alatta. 

Szóval tuti, hogy Apa hamarosan kap mosolyt, Anya pedig egy darabig még marad csak az, ami: éléskamra, tejcsarnok, öltöztetőnő, éjjeliőr, pisi-kaki likvidátor, gyűjtőnevén: cseléd. De bánom is én! Így is imádom a kiscsajt!!!!
Ui: csak jelzem, hogy inkább Apa kapjon mosolyt, minthogy Dorka azt higgye, hogy egy birka az anyja és egy szamár az apja, jobb helyeket ugyanis a szülőkre vigyorog először a gyerek...

A 8. hét

Ezen a héten is kijutott mindenféle dolog, nem mindig a legjobbak..

Kedden délutánra volt időpontunk a szemészetre könnycsatorna átmosásra. Ez ugye abból adódott, hogy már hazaérkezésünk óta Dorka bal szeme elég váladékos volt, amit először anyatejjel próbáltunk orvosolni, aztán jött a szemcsepp is. A múltkori szemészeti vizsgálaton a doktornő azt mondta, hogy használjuk még a cseppet két hétig, és ha nem nem múlik jöjjünk vissza átmosásra június 12-én. Csepegtettem is szorgalmasan, szerettem volna megúszni, hogy a lánykát megríkassák, és szépen javult is a kis szeme. Múlt szerdán kapott cseppeket utoljára és azóta nem jött vissza váladékozás. Mivel azonban szerettük volna ha szakember látja, így elmentünk a keddi időpontunkra a biztonság kedvéért. Mondanom sem kell, én már a folyosón elsírtam magam attól, hogy bevitt egy másik doktornő egy másik babát a kezelőbe.. Ricsi nyugtatott, hogy szerinte Dorkának nem lesz semmi ilyesmiben része és szerencsére igaza lett! A doktornő megnézte Dorottya szemét és azt mondta, hogy szerinte ez tök okés, ő ehhez tuti nem nyúlna most hozzá, ha bármi gáz lenne később, jelentkezzünk. Annyira megkönnyebbültem!! Reméljük, minden így is marad.

Aztán a héten elkezdtem azt megfigyelni, hogy Dorka előbb abbahagyja az étkezéseket, mint szokta. Mivel már nem méregettük evésenként először nem is foglalkoztam vele, aztán egy-két nap után gyanús lett. Megmértem egy mérést és meglepődtem: 60 g volt a korábban megszokott 100-120 helyett. Aztán a következő és a következő is ilyesmi volt. Aztán már fájni is kezdett a bal mellem és megpróbáltam lefejni a maradékot is, ami a legnagyobb megdöbbenésemre mindössze 20ml lett... Nem volt nehéz kisakkozni, hogy az eddigi mellenkénti 170-180ml-ek helyett gyakorlatilag csak a felét produkálom. Nagyon elkeseredtem és rájöttem, hogy tényleg megbosszulja magát minden. A múlt héten és a mostanin is volt olyan, hogy délben fél 1-kor jöttem rá, hogy nem ettem semmit és az ivással is nagyon csehül álltam. Ezek után persze nekiálltam pótolni (főként a folyadékot), mint a güzü, ám a mellfájdalom csak nem múlt, sőt. Nyilvánvaló lett, hogy begyulladt a bal mellemben az egyik (vagy több) tejcsatorna, ami jól meg is volt duzzadva és sírni tudtam volna, ha hozzáértem. Gyorsan megnéztem a neten, mit tudok tenni, hogy ne lázasodjak be és ne kelljen dokihoz menni vele. Folyattam rá meleg vizet és finoman masszíroztam, miközben persze csillagokat láttam. Minden etetéskor Dorkát a bal mellemre tettem először és közben is folytattam a masszírozást, a lányom pedig nagyon ügyesen tette a dolgát. Ma reggelre eltűnt a csomó és megszűnt a fájdalom is. Nagyon örültem neki és köszönöm a kislányomnak, hogy ilyen ügyesen kiszippantotta AnyaBóbiból a tejecskét, felszabadítva az elzáródott csatornát. Mára szerencsére úgy néz ki, rendeződnek a dolgok, reggel már újra 110ml-t evett a balból, úgyhogy nagyon boldog vagyok!! Attól függetlenül azért fura, hogy nálunk elmaradt ez a 6 hetes növekedési ugrás...

Csütörtökön aktuális volt a tanácsadás is, így délelőtt elmentünk a doktornénihez, kezemben egy csomó kérdéssel. Dorka 4520g volt a mérés szerint. Kaptunk receptet Rota vírus elleni oltóanyagra és lázcsillapító kúpra is, mivel jeleztem, hogy a 28-i oltáskor ezt is kérnénk. Jeleztem, hogy kevesebbet eszik a lánykánk, erre a biztonság kedvéért írt a doktornő tápszert... Nagyon durvának tartom, hogy (pedig elmondtam, mi a kínom a héten) ahelyett, hogy elmondta volna, hol van egy szájbalökött szoptatási tanácsadó a városban, vagy mit csináljak másképp, inkább írt tápszert. Illetve menjek vissza két hét múlva és akkor majd újra megmérjük a gyereket. Mondtam, hogy úgyis jövünk oltásra, úgyhogy rendben. Kérdeztem azt is, akkor most tulajdonképpen hogy is kellene nekünk Dorkát figyelni fejlődése szempontjából, mert értem én, hogy szép méretekkel született, de azért az agyába és a belső szerveibe azért nem látunk bele. Fizikailag tényleg szépen fejlődik, erősödnek az izmai, ám most kezdett csak igazán figyelgetni, érdeklődni és még valódi, tudatos mosolyt sem kaptunk tőle. Tudom, hogy nem szabad hasonlítgatni, csak hát mikor az ember olvassa a szakkönyvekben, hogy mit is csinál kb. egy ennyi idős gyerek, akkor csak filózik... Szóval megkérdeztem, hogy akkor korrigált életkor vagy születés szerinti. Nem értette, miért érdekel és miért foglalkozom vele. Amúgy meg úgyis megyünk majd koraszülött utógondozásra 3 hónaposan, ott majd megnézik, úgyhogy "szerencsére" neki ezt nem kell néznie... Kicsit kiakadtam, de mára nagyjából kezdem magam átállítani agyilag. Nem érdekel, hogy kinek mikor mit csinál(t) a gyereke, az a lényeg, hogy ha most még nem, de a miénk is fogja, max. hat héttel később, már nem bánom. A ma reggeli egy órányi ébrenléte alatt olyan sokat és érdeklődve kémlelt, fürkészett és figyelt, hogy rájöttem, nem számít semmi. Egy igazi kis tünemény volt. Persze, mindig az, de most aztán végképp.. Ami pedig még szintén látványos változás, hogy pár napja feltűnően figyel ApaBóbita hangjára. Ha épp balra néz és Apa jobb oldalról szól hozzá, odafordítja a fejét és tátott szájjal és óriásra nyitott szemekkel bámulja. Ha az apuja mellkasára fektetem és az apuja megszólal, felemeli a fejét és csak nézi a nagy és csodás APÁT, hogy akkor most Ő szólalt meg!! Bezzeg, ha én szólok hozzá, elnéz mellettem, mintha azt mondaná: "Ja, te vagy az a tejes csaj, te úgyis mindig itt vagy, nem vagy valami nagy szám..." De én ezt sem bánom. Úgy imádom ezt a kis Dorkamorkát, ahogy van...

És akkor a hét fotói:

Szasztok!

Már megint Apával:

Addig fészkelődöm, míg a végére így alszom. Nekem így jó. Tényleg!

Azért egy kicsit téged is csíplek ám, muter! :

7 hetes a lánykánk

Lám, már itt tartunk. S bár minden nap azt érzem, hogy csak úgy repül az idő és minden nap egyforma, valójában mégsem. Dorottya napról-napra fejlődik, szépül, okosodik és mutatja meg újabb és újabb arcát. Még én is, aki a nap szinte 24 órájában látom, rá bírok csodálkozni egy-egy pillanatban, hogy mennyit változott azóta, mióta először megláttam. 

Kedden este 4200g-ot mértünk tiszta súlyra nála, hossza jelenleg ismeretlen (most már tényleg veszek a szomszéd házban levő rövidárus csajnál ilyen szabó-varró centit...). Ettől függetlenül is látjuk, hogy megint nyúlott. Új tevékenysége is van, ez pedig a nyelvöltögetés. A héten kezdte el csinálni, amire először azt gondoltam, hogy valami zavarhatja a szájában, pl. hólyag, de mivel nem láttam benne semmit, utánaolvastunk és kiderült, hogy ez tök normális dolog. Egyszerűen csak felfedezte, hogy van nyelve. Pár napja pedig még olyan is volt, hogy ApaBóbita pólójára csorgatta az eddig nemlétező nyálát. Mára ez odáig ment, hogy már igazi buborékokat fúj a nyálából...

Aztán ami még sokat változott, az az arca. Különösképpen akkor látszik, mikor ébren van és nézelődik. Ilyenkor nagyra nyitja a szemeit, amikről korábban úgy véltem, hogy nem igazán nagyok, és csak figyel. Olyan tiszta és nyílt ilyenkor a tekintete, hogy el bírok benne veszni. Csak nézem Őt és nem tudok vele betelni, annyira bájos... Ezekben a pillanatok teljesen elfelejtem azt a momentumot, ami a legnagyobb változás Dorkánál: a viselkedése és alvási szokásai.

Az első két hétben simán megállapítottam, hogy a mi lányunk egy angyal és kész, nincs mit szépíteni. Eszik, alszik, pisil, kakil, egyszóval a megtestesült mintagyerek. Aztán szépen lassan kiderült, hogy egy óvatlan pillanatban, amikor nem néztem rá, beleköltözött egy kis démon, aki egy mini-szörnyeteget csinált a gyerekemből... 

A kedd és szerda éjszakát direkt nem írtam meg, mert nem akartam elkiabálni, kiderült, joggal. Történt ugyanis, hogy pl. evett Dorka este fél 10-kor és legközelebb hajnali négykor, majd 9-kor. Előző este szintén kihúzott öt órát két evés között és aludt is szépen eközben. Ekkor elkezdtem reménykedni, hogy most kezdünk kicsit átállni és talán majd hamarosan át is alussza az éjszakát. Mint kiderült, ezen a két estén előre lealudta a következő napokat is... A múlt éjjel pl. 3 órát aludtunk mindketten (mármint Dorka és én)... Az eddig napközben nyugodt kislányom reggel nyolctól egyfolytában sirdogál és nyűgösködik kb. fél 2-ig, addig csak perceket alszik, majd az akkortáji evésnél végre elalszik illetve bólogat még séta közben, majd az esti fürdés-vacsi után megint kikészít minket. Ez megy kb. éjjel fél egy-fél kettőig, onnantól van egy kis nyugi. Bár persze addig eszik még 2 és 5 óra körül, de közben legalább alszik. Ennyi. Tény, hogy engem is kiborít ez a hol ilyen-hol olyan agyatlan időjárás, de akkor is. Ráadásul elkezdte azt is, hogy amint leér a kiságyba a feneke, azonnal ordít. Sokszor persze a nehezebben kakilás is gond, főként délelőtt, akkor húzza magát nagyon. Ilyenkor próbálok segíteni neki, ahogy tudok, ennek köszönhetően folyton mellette vagyok és előfordul, hogy fél kettő körül kerül le rólam a pizsi és kerül fel a melegítő... Néha még enni-inni sincs "időm". Persze, mindenkinek arra van, amire akarja, de most látom csak, hogy tényleg van olyan, hogy nem bír az ember semmit csinálni egy folyton nyűgösködő és síró gyerek mellett. Ez a hét annyira kikészített már fizikailag és szellemileg egyaránt, hogy arany kis csillagomnak még egy megruházást is kilátásba helyeztem péntek délben, pedig tudom, hogy nem tehet semmiről... Utána még a gondolatért is szégyelltem magam, de akkor már ott tartottam, hogy észrevettem, amint remeg a kezem az éhségtől és a fáradtságtól. Ha ettől szar vagyok, hát legyek, de vállalom még a gondolataimat is. 

Közben persze voltak vicces dolgok is, mint például a kakilós-bosszúállós este és még sok-sok édes pillanat, amiket ez a kicsi lányka okoz nekünk. Főként azt szeretem, amikor eszik és utána akkorákat nyújtózik, mintha egész nap aludt volna. Irgalmatlan arcokat tud vágni, meg tudnám zabálni érte! Sőt, meg is szoktam tenni! Édes minden egyes falat, amit lecsippentek Belőle! 

Péntek reggelre kifakadt a BCG oltása is, de amikor észrevettem, már be is forrt a teteje... Bámulatos, milyen gyorsan regenerálódnak ezek a pici gyerekek! Még így is elég csúnya a seb, de a lényeg, hogy majd elmúlik és valószínűleg nem kell újat kapnia később.

Azért a héten születtek még képek erről a mi kis Falatka-Dorkánkról:

Még egy kakis...

Pedig megfogadtam magamban, hogy nem fogok állandóan a gyerekem székletéről posztolni és a továbbiakban igyekszem is tartani magam ehhez, de a tegnap este mérföldkő volt az életünkben. Megtörtént velünk először az, ami általában minden gyerekes szülővel megtörténik és amiről eddig csak álmodoztunk.

Este a szokásos fürdéshez készülődtünk, s mint rendesen, Dorka ismét hozta a formáját, miszerint amint elkezdtem levetkőztetni, nekiállt sírni, majd egy perc elteltével már "Dorka-szakadtából" üvölteni (jó,mi?). Mire odáig értünk, hogy be kellett volna olajoznom a hajlatait,úgy üvöltött, hogy szinte alig kapott levegőt, pedig megesküszöm mindenre, nem bántottam egy ujjal sem és mindent igyekszem ilyenkor a legfinomabban csinálni, beszélek hozzá kedvesen stb, de kikattant. És most is, mint általában, felvettem és magamhoz öleltem, hogy egy kicsit megnyugtassam. Ekkor éreztem, hogy folyik a kezemen valami meleg. Közöltem is nagy nyugiban Ricsivel, hogy lepisilt a lánya, mire közölte, hogy nemisám, mert lekakilt. És valóban, a pólóm, a nadrágom, a kezem és a szőnyegen folyt a finom, meleg, mustársárga anyatejes kaka, az az igazi, egészséges. Ügyesen letettem vissza a pelenkázóra, majd kezdtem eltakarítani nagy gyorsanban a dolgokat. Apa jött és felemelte Dorkát, hogy le tudjam törölni a fenekét és ne kakisan merüljön alá a habokba, mire jött a második eresztés: Szalay Dorottya lekakilta az apukáját is... Konkrétan bosszút állt minden eddigi öltözés-vetkőzésért és nem volt elég, hogy Anyát leszarta, módszeresen kivárta, amíg az apja felveszi és csak akkor dobta a második kört. Így hát lerajzolnám a tegnap esti képet: áll Apa és Anya a pelenkázó és a kiskád között egymással szemben leszarva, Apa kezében pedig a meztelen kakis fenekű Dorka. Zsír. A következő percben pedig már Apa és Anya egy szál alsóneműben áll a kiskád mellett Dorkát fürdetve, a háttérben parkettán heverő szaros ruhakupac árnyékában...

Szóval megtörtént velünk az, amiről eddig csak álmodoztunk: leszart bennünket a lányunk. Fotók nincsenek, csak a leírt kép. Szép volt. És valahol még vicces is, de leginkább boldogító, mert az mindig boldogság, ha kakil a gyerek... 

Látogatók és friss Dorka-képek

Tegnap délután végre elértek hozzánk Lévaiék: Kati, Andreas és István, illetve persze Kati mama is velük tartott. Kaptunk pelust, egy Janikovszky Éva könyvet és egy nagyon szép képeslapot. Andreasnak nagyon tetszett Dorka, aki természetesen a vendégek itt tartózkodását kompletten átaludta, így nem sokat érzékelt az egészből. Mikor megmutattuk Andreasnak, hogy Dorka milyen pici, aranyom közölte, hogy Andreas nagy, Góka (Dorka) pici, nem baj. Örült, hogy nála van kisebb is. Közben bőszen simogatta a csöpp lány fejét, hátát és morzsolgatta a talpacskáit. Mindezt a lánykánk teljes nyugiban tűrte. Aztán a vendégség végén, egy perccel azután, hogy a vendégek kitették a lábukat az ajtón, felébredt és elkezdett méltatlankodni, majd sírni. Mondtam én, hogy műmájer...

( az első képen a háttérben István vágja Dorka körmét..)

Este a lánykánk megint produkált egy kis cukiságot nekünk:

Itt már persze új ruhában les, mint a vett malac:

Ezeket a képeket pedig délelőtt lőttem, amikor épp ApaBóbival sziesztáztak:

6 hetes lett a Kisharkályunk

6 hetes, mert 6 hete született , Kisharkály pedig azért, mert amikor éheske (azért a "ke" kicsinyítő képző, mert "ke" nélkül visít), vagy a pocakja rendetlenkedik kicsit és felveszem, akkor a fejecskéjét nekicsapkodja a vállamnak, mint egy kis harkály, aki keresi a fában a kukacokat. Ilyenkor olyan édes, hogy meg kell zabálni. Bár valójában mindig nagyon édes, kivéve, amikor ordít. Olyankor nem annyira. Illene az ellenkezőjét állítanom, de nem teszem, mert hazudnék.
(Anya elég tré a képen, a lényeg a csőröző-kopácsoló gyerek:)

Még mindig nem hiszem el, hogy még csak most kellett volna megszülessen, ehhez képest már most előfordul egy-egy 25-30 perces szopizásos ölben tartás alkalmával, hogy nehézkesnek tartom a kis termetét. A kedd esti mérlegelés ugyebár 3920 g-ot hozott, amit egyébként a védőnénivel is megbeszéltünk, hogy az ő múlt csütörtöki 3900 g-juk azért is volt annyi, mert épp előtte evett Dorka, illetve a mérlegen levő textilpelust is hozzámérik a baba súlyához. De igazából mindegy is. Mára tuti veri a 4 kilót és szerintem nyúlott is talán egy-egy centit. Apa szerint kellene vennünk egy új szopifotelt, mert Naccsága fenséges talpacskái már átlógnak evéskor a szemközti karfán.. A pelenkázón is szépen mutat, ahogy keresztben elnyúlik, a feltét 70cm széles, a feltét feltétje, Dorka pedig már ekkora:

Mondják, hogy figyeljük meg, milyen "alvós" a baba, hason vagy háton, és aszerint altassuk. Dorka leginkább "háton" fajta, de ennek megfelelően igyekszem egy ideje többször hasra is tenni, hogy erősödjenek a kis hát- és nyakizmai is. Bár apa hasán fekve (és persze az enyémen is) nagyon szépen emelgeti, átfordítja és meg is tartja a fejecskéjét, miközben kinyomja magát, azért éberebb állapotban is gyakorlunk. Aztán már többször előfordult az is, hogy ha délelőtt esetleg mégsem csak eszik-alszik baba volt és nagyon nyüsszögött, akkor egyszerűen hasra fordítottam és elkezdtem finoman paskolni a fenekét. Írd és mondd, nem kellett soha egyetlen perc paskolásnál több és kinyúlósra aludta el magát egy jó két óra hosszára.Szeretem magam és halál büszke vagyok, mikor ilyen ügyesen és humánusan tudom elhallgattatni a gyereket...
Amúgy a sajtkukac folyton benn van a fenekében és már kezd elmászkálni kis mértékben a kiságyban. Kedden reggel pl. így találtam (a takarót már én vettem le teljesen, habár a nagy részét Ő maga oldotta meg), 45 fokban elfordulva:

A hét eseménye volt még továbbá, hogy Dorka több ízben is megörvendeztetett bennünket egy-egy olyan kakis pelussal, ami mindenképpen említésre méltó kategória. Ezeket a produkciókat általában ágyúdörrenés szerű hangeffekttel kísérte le, mivel Aranykámból szinte úgy szakadt ki a cucc. Egy ilyet le is lőttünk mi is (remélem Kicsinyem, ha nagyobb korodban visszaolvasod anyád irományát, nem kívánsz el ezért az intim fotóért a halálba..):

És ha már kaki-téma: a tegnap este vitte a prímet, amikor is nagy svunggal nekiláttunk a gyermek fürdetésének, előtte úriemberekhez méltóan persze kivakartuk a pelusból és meg is állapítottuk, hogy nem igazán volt ma sok kaki. Fürdés után jött az evés is, melynek végeztével a gyerekem egy akkorát rittyentett, hogy átázott a hátán a body és a rugdalózó is. Vetkőzés, a hátközépig kakás gyerek látványától Apa hozta a kislavórt és egy utólagos alvázmosással orvosoltuk a problémát. Felkerült Dorkára a kettes számú hosszú ujjú body és pizsirugi. Örültünk azért, hogy ilyen szépet produkált a gyerek, de azért megjegyeztük, hogy azért korában is megtehette volna, pl. fürdés előtt. Apa a vállára vette a lánykát és lecsüccsent vele, hogy akkor egy kicsit megszeretgeti, amikor is egy újabb robbanás következett, mely ApaBóbita Dorka popsiját tartó kezét majdnem átlőtte... És persze ez megint olyan szerencsétlenül jött ki, hogy újra kakás lett a teljes szett a gyereken. Na, ekkor már csak röhögni tudtunk és kezdődött minden elölről, úgyhogy Kisharkályom megkapta a hármas számú garnitúrát is. De hát kit érdekel, amikor a lányom elégedetten mosolygott, a Reckitt Benckiser pedig legyártotta AnyaBóbitának a Vanish szappant, amiért ezúton is mondok nekik hálás köszönetet!!! 

Nézegettük Dorka bal vállát is, amin egy ideje már éktelenkedett egy nagy piros folt. Aztán láttuk, hogy most már sárga a közepe is. Mivel nem mondta nekünk senki (sőt, még az oltási könyvecskébe sincs beixelve), hogy Dorottyka megkapta a BCG oltást, ezért legelőször azt hittük, hogy tejkiütés. Ám mivel csak ez az egy van belőle, így most már nagyon gyanítjuk, hogy ez az oltás, és akkor elég szépen reagált rá, remélhetőleg nem kell újat kapnia majd és nem is lesz talán ennél sokkal csúnyább neki.

Közben a tegnap éjszaka elég rendhagyó módon zajlott: Dorka eltöltötte első és hosszú ideig az utolsó éjszakáját Apa és Anya ágyában. Készültünk ugyanis újra az esti műsorra, így a lányka 9 után még a nappaliban időzött, majd bealudt. Fél 11-kor aztán el is kezdett pityeregni, mire én gyorsan felkaptam és mellre tettem. Okosan arra, amiből 9-kor evett és aztán még csak úgy módjával lefejtem belőle evés után 80ml-t... Gondoltam, ha van még benne pár korty, azt kiveszi, aztán majd átteszem a másikra. Na, ez odáig fajult, hogy a gyereklány szétszívott 20 perc alatt, persze nagy részben már nyelni nem nagyon volt mit, de úgy kezelt, mintha én lennék az Ő fehér-rózsaszín Nuk-os cumija. A végén már sírni tudtam volna, úgy fájt, de nem vettem el Tőle. Hogy ennek köszönhető-e, nem tudom, de jól bealudt és legközelebb 2-kor, majd 6-kor evett. Apa nem mert velünk aludni, mert szerinte "Amilyen böszme vagyok, még ráfordulok és agyonnyomom szegényt!", így Ő befeküdt Dorka szobájába és szivacson aludt. Így történt hát, hogy elmaradt a műsor, én pedig egy csajjal aludtam éjjel...

Amúgy megfigyeltük Ricsivel, hogy Dorka valahogy másképp néz ki a fotókon, mint az életben. Nem tudjuk, miért, de így van. És mondhatnánk, hogy elfogultak vagyunk, de akkor a fotók iránt is azok lennénk. Valahogy az életben finomabbak a vonásai és sokkal bájosabb kis teremtés, de az is tény, hogy nagyon kevés energiát sikerül fordítani a tökéletes beállítások kidolgozására. Az is megfigyelhető, ama kevéske képen Anya kellően kevés alkalommal látható KisBóbi társaságában. Apának erre már felhívtam a figyelmét, mire ő (teszem hozzá) teljes joggal megjegyezte, hogy legtöbbször úgy vagyok a gyerekem társaságában, hogy az egyik mellem kilóg a ruhából. Ezek pedig nem lennének igazán amolyan iwiw-gyanús felvételek... Mindenesetre szeretnék majd készíteni egy jó sorozatot Dorottyáról, remélem hamarosan sikerül.