Mamás hétvége

Mint azt már írtam, pénteken megjött a kanizsai Mama hozzánk. Már hetek óta csak képeken látta Dorkát, úgyhogy most el is csodálkozott, hogy a valóságban mekkorát nőtt a lány. Tényleg olyan volt, mintha akkor anno el sem ment volna haza.

Minden szempontból nagy segítség a jelenléte. Egyrészt szombaton már reggel korán lement a piacra pár friss alapanyagért és délre finom ebédet rittyentett, míg én Dorkát etettem, felvigyáztam és port töröltem, Ricsi pedig takarított. Mindemellett persze öltöztette, vetkőztette, pelusozta és elringatta Dorkamorkát, épp mire volt a Csöppemnek szüksége. Mikor leszállt a buszról pénteken, már akkor említettem neki, hogy szegény gyerekemnek milyen piros a kis nyaka, mert a negyven fokban agyon-vissza izzadja magát és a redők mélye kellően gyulladtnak tűnik. Olyan annak ellenére, hogy este, fürdés előtt mindig bekenegetem az összes kis hajlatát tetőtől talpig napraforgóolajjal, még a bokáját és a csuklóját is, mégis így jártunk. Meséltem neki, hogy próbáltam behintőporozni a nyakacskáját, de annyira feszítette magát, hogy jutott a porból mindenhova, csak a rendeltetési helyére nem. Aztán mikor este fürdés volt, anyu ezt is meg tudta oldani. Mármint a hintőporozást. Akkor döbbent meg igazán, hogy tényleg milyen erős a kisleány, mert olyan erővel tudja magát elrúgni a pelenkázón, hogy durván figyelni kell rá és öltözéskor-vetkőzéskor is szinte izzasztó harcokat kell vívni a karok ki-be "feszegetése" közben. Mindemellett egyre jobban látszik, hogy mennyire magas nekem ez a pelenkázószekrény (pedig szabvány méret, csak én nem vagyok az). Dorka fejét úgy bújtatom be a bodyba, hogy lábujjhegyre állok, mert olyan messze van a kobakja... Szóval mi hintőporoztunk, mert inkább legyen száraz a babánk nyakán a bőr, mint hogy kicsípje az izzadtság, lejöjjön róla a bőr és égjen, fájjon neki. Amúgy meg nem száraz a bőre így sem.

Anyu megint Dorottykával aludt a szobájában, ám most sokkal udvariasabb volt a lánykánk, mint az első hetekben: pénteken 5, szombaton éjjel pedig 6 órát aludt a lány (!), úgyhogy nagyon meg voltunk vele elégedve. Persze Anya azt sem bánta sosem (és most sem tette volna), ha Dorka többször is ébred éjszaka vagy sírdogál. "Cserébe" sokat játszott Dorkával, énekelt és mesélt neki mindenféléket, a kislány pedig nagy szemeket meresztve tátott szájjal bámulta a mamáját. Annyira értelmes és figyelmes tekintete bír lenni, az ember meg bírná zabálni! Anya is mondta, hogy tényleg más Dorka a képeket, a valóságban sokkal bájosabb és szebb. Nem értem, miért nem sikerül kellően "igazi" képeket csinálnunk. Dorkanyuszi nagyon meg tud nyugodni Anyunál, valahogy érzi azt a nyugit, ami Anyuból árad, és őrá is ráragad. Jó ez, nagyon jó!

Aztán szombat délután Kata és Tamás voltak nálunk babanézőben és nem mellesleg meghívást is kaptunk a júliusi lagzijukra. Kicsit még egyenlőre parázok, hogy hogyan bírja Dorka a Gyöngyös-Győr relációt végigautózni, ott lagzizni, majd másnap hazajönni, de nem szeretnék lemaradni az unokatestvérem esküvőjéről sem. Azért reméljük, nem lesz semmi gond. Tamás amúgy dobott pár olyan kérdést a délután folyamán, amin besírtunk. Tudni kell, hogy 28 éves, sok csecsemő nincs a környezetében, így kissé járatlan a gyerektémában, de akkor is ez első kérdése überbrutál volt: Megérkeznek, megnézi Dorkát, meglátja a most még piros anyajegykezdeményét a lányka homlokán, majd a csúcskérdés: "Jaj, mi az a piros pötty szegényke fején? Elesett?"  Közöltem vele, hogy kettő azaz kettő hónapos a gyerek, még nem megy, így elesni sem tudott. Tamás ezt meglepetten tudomásul vette és megnyugodott. Aztán jöttek még a "foga van már? hasról hátra tud már fordulni?" kérdések, de mindig el kellett keserítsük, hogy bár elég fejlett a bébi, de ezekkel a dolgokkal még nem bír. Édesaranyos volt Tamás a maga naiv érdeklődésével... Mindeközben pedig akkora koponya, hogy csak még, ez a terület azonban kissé távol áll tőle egyenlőre. De nincs ezzel baj, az igyekezete és kedvessége annál nagyobb.

Ma délben aztán Nagykatihoz voltunk hivatalosak ebédre István szülinapjának apropóján. A lánykám nagyon nyűgös volt odafelé, végigbömbizte az utat a babakocsiban. Igaz, már semmin sem csodálkoztam, minekután egyrészt dög meleg volt, másrészt szombaton egyáltalán nem volt kakis pelusunk (ilyen még sosem fordult elő). Mikor felértünk, kivettem a mózesből egy kicsit megölelgettem, hogy hátha megnyugszik. Erre jött egy bitang kocsmabüfi (a sok sírástól valószínűleg), majd egy olyan rottyantás, hogy a leányzó be kellett álljon a zuhanyzófüléke... Miután aztán sikerült kivakarni a kakából és tiszta cuccot kapott, újra ölbe vettem és megtörtént az, amit oly régen vártam: RÁMMOSOLYGOTT A KISLÁNYOM!! Végre minden együtt volt ahhoz, hogy ez megtörténjen és ezek szerint volt is mosolyogni valója.. Persze, mondanom sem kell, AnyaBóbita rögvest elsírta magát a gyönyörűségtől, ApaBóbita pedig már nyújtotta is a papírzsepit. Összesen három mosolyt kaptam. A pillanat maga volt a mennyei boldogság! Nagyon örülök, hogy ilyen ügyes és aranyos a kislányunk és bízom benne, hogy sikerül a továbbiakban még inkább olyan körülményeket teremteni számára, melynek köszönhetően sorra kapunk majd az édes kis mosolyaiból. Mert édesek, bájosak és huncutak ezek a mosolyok, nagyon várom már a többit is!

Aztán Anyut kikísértük ebéd után a 3 órási buszhoz. Ez már megint nagyon rossz volt, de most csak akkor pityeregtem már, amikor elment a busz. ApaBóbita jól megölelgetett és egyrészt felhívta a figyelmemet, hogy ne sírjak, mert anyósom itt maradt(), másrészt pedig hamarosan, ha minden jól megy, akkor július utolsó hetében mi megyünk egy egész hétre Kanizsára és akkor újra sokat együtt leszünk. Szívem szerint már most futnék, csak addig még nekünk is jut minden hétre egy-egy orvosi vizsgálat, másrészt Anyu is akkor tud szabin lenni. Fúúú, nagyon várom már azt a hetet, nagyon szeretnék már otthon lenni újra Kanizsán. Tudom, hogy nagyon jó lesz, pláne, hogy Csillu és Hanna is ott lesznek velünk, ha minden igaz! Már vágom a centit! 

Nagyon hálás vagyok Anyának, hogy eljött, vállalva az 5 illetve 7 (!!!!) órás utat, hogy velünk lehessen. Nagyon jó volt. Csak már megint sírok, mert hiányzik. Nagyon hiányzik...