2012. június 3., vasárnap

Látogatók és friss Dorka-képek

Tegnap délután végre elértek hozzánk Lévaiék: Kati, Andreas és István, illetve persze Kati mama is velük tartott. Kaptunk pelust, egy Janikovszky Éva könyvet és egy nagyon szép képeslapot. Andreasnak nagyon tetszett Dorka, aki természetesen a vendégek itt tartózkodását kompletten átaludta, így nem sokat érzékelt az egészből. Mikor megmutattuk Andreasnak, hogy Dorka milyen pici, aranyom közölte, hogy Andreas nagy, Góka (Dorka) pici, nem baj. Örült, hogy nála van kisebb is. Közben bőszen simogatta a csöpp lány fejét, hátát és morzsolgatta a talpacskáit. Mindezt a lánykánk teljes nyugiban tűrte. Aztán a vendégség végén, egy perccel azután, hogy a vendégek kitették a lábukat az ajtón, felébredt és elkezdett méltatlankodni, majd sírni. Mondtam én, hogy műmájer...
( az első képen a háttérben István vágja Dorka körmét..)




Este a lánykánk megint produkált egy kis cukiságot nekünk:



Itt már persze új ruhában les, mint a vett malac:



Ezeket a képeket pedig délelőtt lőttem, amikor épp ApaBóbival sziesztáztak:









2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű kislány! :)
    Anno Barnabás is eljátszotta egyszer, hogy kompletten átaludta Apukámék + Tesóim nálunk tett kb 4 órányira nyúlt látogatását, vígan megebédeltünk, kávéztak, beszélgettünk, aztán 5 perccel azután, hogy kitették a lábukat, felébredt és követelte a kaját! :)

    VálaszTörlés
  2. Nem bírok betelni a lányotokkal! ... és az apás képek annyira meghatóak, annyira szépek és érzelmesek ...

    VálaszTörlés